Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-06 / 209. szám
KÉPERNYŐ ELŐTT Az Oitárí Szentség Kanadai randevú Vannak esték, amikor a képernyő elöl valóban nem lehet elmenni, ott tart műsor és az érdeklődés. Ez volt szerdán, amikor Merimée darabját és a Kanadai randevú második részét vetítették. Ha van tökéletes egyfelvo- násos, akkor Merimée darabja, Az Oltári Szentség hintája az. A limai alkirály — Merimée talán önvédelemből is, kalandvágyból is szerette az egzotikus terepeket nem tud mit kezdeni óriási gondjával, vajon menjen-e a keresztelőre, vagy köszvényével, gondjaival maradjon otthon. Ahogy így nyűgölődik, elkapja őt pletykáival Martinez, a lakáj es szemtelenül szemébe mondja az alkirálynak, hogy a nép nagy.iából-egészéből hogyan vélekedik róla és imádottjáról, erről a tűzről pattant Camila Pericholéről, a szinésznő-kedvesről, aki annyira kikupálódott mellette, hogy egyik mutatványt — mármint társadalmilag —* a másik után produkálja a főemberek előtt is. Ilyen felfűtött állapotban van az alkirály. amikor is megérkezik maga Cainila Pericholé, hogy lefolyhassék a vita és a szerelmesek szópárbaja, amelyből annyi minden kiderül. De Merimée nem elégszik meg ezzel a szerelmes vesződés- sel, jönnek még a hatalom egyéb emberei is, hogy megmutassák magukat és azt az erkölcsöt, amit Merimée olyan Jól ismert. Kitűnő előadásban tálalta nekünk ezt a csemegét Adóm Ottó, aki jól megszerkesztett színészvezetéssel remek atmoszférát teremtett. Vajda László és Piros Ildikó fegyelmezett arcjátékkal adták azt, ami a szövegben feltalálható, de jelentős alakítás Löte Attiláé és Paudits Béláé is. Csak egy megjegyzésünk lenne a rádió- és tévéújságban megjelent előzeteshez, amelyet Mészöly Dezső, a darab fordítója és dramaturgja írt. A szöveg így hangzott: „Az a fajta írás (mármint a darab), mely olvasva talán nem ad többet, mint egy szellemesen csevegő francia úr voltériánus csipkelődését”, stb. Ez így nem lehet igaz, hiszen amióta megírta az iró, játsszák és mindenütt sikerrel. Ha Ádám Ottó ráérzett, hogy ehhez a darabhoz megvannak a szereplői, azért visszafelé ezt a lekicsinylést ez a darab nem érdemli meg. Ádám Ottó nem egy francia úr csevegéséből csinált tévéremeklést, ez a darab a tévéadaptáció nélkül is az. A Kanadai randevú második része még több, még bonyolultabb kérdéseket vetett fel, mint az első szín. Amit láttunk és hallottunk, arról győz meg bennünket, hogy ezek az apró etikai pontok a távoli kontinens nagy népességi térképlepedőjén előbb- utóbb elvesztik jelentőségüket, jellegzetesen élénk színüket és beolvadnak abba a nagy-nagy tarkaságba, abba a formáló és elnyelő kohóba, amit ez a széles kontinens a maga gazdasági erejével, népességi tömegével ma mutat. A másik gondolat, ami nyugtalanít minket, és feltü- remlik bennünk: a kanadai szórvány-magyarságnak a sorsa, jelene, léte és állapota nemcsak politikum. Szinte fáj az az elvakultság, ahogyan a nyelvészt azért ócsárolták. mert itthon munkájáért és nemes szándékú törekvéseiért kitüntetést kapott. Sokkal több és sok más is van ezeknek a kanadaiaknak a magatartásában. Van, aki nem is itthon született, de tud magyarul, mert francia földről kerül Kanadába, de haza akar jönni; van, aki 1971-ben hagyta el az országot, mert a csalóka családi vonzás csábította: vannak, akik keresztény kommunában élnek és milliárdosok, mert a bibliai szerénység a mércéjük. Van. aki gazdaságilag is megvetette lábát, jólvasaltan kiül a háza elé és elmondja, mit érez. amikor magyarul beszél. Van, aki szervezi a magyarok közéletét, a templomokban és a klubokban, mert a nyelv, a származás jogán valahol összetartanak. Leginkább mégis azokat az asszonyokat bámuljuk, akik hihetetlen kitartással, a szürke hétköznapok gondolatvilágában nehezen felfogható elhatározással és lelkesedéssel tanítják ezeket az angol idiómához szegődött, onnan már le nem választható gyerekeket a magyar száj szerinti magánhangzók kiejtésére, hogy a nyelvvel együtt őrizhessék a hangokban, az ízlésben, a táncban, a versben meg a vágyakban hazáig, idáig visz- szahúzó vonzalmakat, erővé téve a lelket, amely talán kiváncsivá lesz bennünk egyszer és — Mi hát a rokonság? Meddig tart? — haza- rándulnak. Frontbetörés, fejfájás Az időváltozások, a hideg- és melegfrontbetörések fejfájást, kisebb-nagyobb panaszokat, közérzetzavart okozhatnak — mondják a szakemberek. A meteorológiai változások biológiai hatása ma már általánosan elfogadott tény, a hatásmódja azonban még nem teljesen tisztázott. Minden bizonnyal nagy szerepe van a légköri elektromosságnak, a levegőben levő elektromos töltésű részecskék, ionok számának, eloszlásának, mozgékonyságának. Az időjárás elsősorban az akaratunktól független, a belső szervi működéseket szabályozó vegetatív idegrendszeren keresztül hat. A főleg nyáron előforduló hidegfrontbetörések nyomán gyakori az úgynevezett éreredetű fejfájás, amelynek egyik tipikus lefolyású alakja a migrén. A fejfájás féloldali, lüktető jellegű és általában látási zavar, hányinger kíséri. Hidegfront idején gyakori a jellegtelen, tompa fejfájás is, enyhe kábultsággal, émelygéssel társulva. Magas vérnyomásos betegeknél 'felszökhet a vérnyomás, a zöldhályogban szenvedőknél heveny glaukomás roham keletkezhet, nyakcsigolyamesze- sedésnél pedig fokozódhat a tarkótáji fájdalom. A melegfrontbetörés ugyancsak okozhat fejfájást, mégpedig elsősorban olyanoknál, akik szorongás, ideges, depresszióra hajlamos természetűek. Vigyázni kell azonban arra. hogy milyen panaszokat tulajdonítunk az időjárásnak. A szakemberek nyomatékkai hangsúlyozzák, hogy ha valakinek gyakran fáj a feje az időjárástól függetlenül, feltétlenül forduljon orvoshoz. Panaszainkért jogosan csak óikkor okolhatjuk a változékony időt, ha az orvosi vizsgálat alapján kizárható a fejfájás szervi oka, vagy vegetatív idegrendszeri egyensúlyzavarról van szó. Orvosi javaslat alapján gyógyszeres kezeléssel többnyire azonban ilyen esetben is elérhető, hogy a frontbetörést az ember kevésbé érezze meg. (MTI) Ha szabad ezt így kimondanunk: a lélek és a hazafi - ság utópiáját láttuk remegni az arcvonásokban, a szemekben azt a bizonytalan fényt, amely ígéri is, reméli is, hogy a vonzalom, a nyelvben kialakult kötelék erŐ6 marad. Nekünk nagyon tetszett még annak a klubvezetőnek a hangja, tartása és határozottsága, aki áz ötvenhatosok söpredéki részéről úgy beszélt. mint egy felelős iskola- mester, aki nem tűri a konkolyt övéi között. És az övéi magyarok — a becsületben. Ahogy az arcát néztük, el is hittük neki. Farkas András Gorsiumi ásatások A zuglói Kassák Művelődési Központ negyven lelkes fiatalja szabadságát a táei Gór. siumban töltötte. Társadalmi munkájukkal segítették az emlékek feltárását. (MTI fotó — Várkonyj Péter felv. — KS) wTITrlT A Jutalom játék — Gyárfás Miklós hangjátéka — két remek színész — R u 11- k a i Éva és Várkonyi Zoltán — párbeszéde a jel- meztári éjszakában több volt mint a színészek életében nagy eseménynek számító kiváltságos alkalom, a jutalomjáték. a nagy drámák égy-egy jelenetének kiemelése és továbbélése lehetővé tett számukra he nem járt utak és eddig meg nem írt szerepek eljátszását. A nyolc jelenet, noha egy- egy történelmi korszak és tragédia képeit idézte, nem a történelmi hős színpadi megjelenését dokumentálta, hanem azt a képességet, amint a színész a történelemből kilépő örök embert ábrázolja. Azt hiszem, ez a színész legfőbb feladata. A párbeszéd egyébként tagadása volt annak V’liíédeTémnek, hogy a színészet a képmutatás művészete; S inkább azt igazolta, hogy a nagy színészek bármilyen szerepben is lépnek a közönség elé, az embert ábrázolják.’ Teszik ezt még akkor is, ha olykor egy filozófuslány, Éva, Melinda, Angliai Erzsébet, Maria Antoinette vagy Platon, Ádám, Ottó alakjában jelennek meg a színen. „A privátok jobban élvezik életük szerepét mint a színész. A képmutatás a privátok művészete. Nincs nagyobb örömük, mint amikor falhoz állítják felebarátaikat.” a színész eszközei korlátozottak, a privát korlátlan lehetőségekkel rendelkezik. Csak két jelenetről. Axiote, a fiúruhába bújt filozófuslány mindenre kész mesteréért, Platonért. Kiváltja a rabszolgasorból. Az a két és fél drachma, amit gazdája a lángészért kér, csak alkalom és lehetőség a tanítvány hűségének bemutatására. (Akkor ez még így volt.) Platon különösen szerette ezt a tanítványát, akiről az első pillanattól kezdve tudta, hogy lány. „Előadásaim alatt mindig átszellemültem édesen, kipirult arccal, nesztelenül aludtál, míg a fiúk horkolni szoktak” — mondja. A lány kérdésében „hogy vetted észre?” — benne volt.egy.nagy színésznő hangjának törékenysége, bája, romlatlansá- ga, alázata. Ennek a hangnak ellenpontja volt a Biblia előtti Évának első, félelmet kifejező kiáltása — a nyolc A —, arról a pillanatról, amikór meglátja a barlang felé közeledő elefántot. Ádám akkor kezdetleges eszközeivel megöli a fenevadat és átnyújtja a nőnek az első szerelmi ajándékot, egy szürke, szőrös elefántfület. Ekkor érzi meg Éva, hogy egyszer, valamikor jó lesz nőnek lenni. A párbeszéd szereplői olyan széles skálán mutatták be a történelem nagy alakjait, amire csak nagy színészek képesek, hiszen néhány mondattal teljes tragédiákat, sőt történelmi korokat kellett ábrázolniuk. A hangjátéknak ez a valóban csak játékra épített megoldása új szín a rádiódrámák sorában. De ezúttal több volt mint üres játék, mert a színészi hivatásról, a színészetről is ítéletet mondott. A szerző követte a nagy hangjátékok (Játék a veszéllyel, Az óceánrepülés, a Baleset) hagyományait. Nehéz volt azonban elképzelni, hogy két 'színészt, két főszereplőt — Othellot és Des»le- monát — a főpróba után valaki bezárjon a színház jelmeztárába. Egy elhagyott könyvtár, hegyek között épült kápolna vagy kastély, egy autó vagy repülőgép kabinja legalább annyira sűrít és összezár embereket mint mindennapjaik, otthonuk vagy utazásaik magánya. Ebcrgcnyi Tibor 1517. szeptember 6.. kedd OE-R f=&RErNC>: 10. — Ellenőrizze még egyszer az érkezési időpontot, hátha tévedett a rejtjel megfejtésénél. Nem értem, hol marad. Az új csapat nemsokára itt lesz és kezdődik a tánc. — Szó sincs tévedésről az időpontot illetően, főhadnagy úr. Én is nyugtalan vagyok egy kicsit. — Semmi oka rá. Lehet, hogy a szél tovább sodorta az ejtőernyőjét. A rádiós valóban nyugtalan volt. Csak nem sejtenek a ruszkik valamit? Otthagyta a főhadnagyot és behúzódott a tanya felé vezető, egyetlen ösvény mellett az erdőbe. Evett és hátradőlt a fűben. A félelemérzet' lassan eluralkodott benne. Küzdött ellene, de nem sok sikerrel. Miért késik az új parancsnok? Talán a legjobb volna lelépni, vissza a saját csoporthoz. át a frontvonalon. Ha még van rá lehetőség. A tanya felé nézett, Modersohn bement a szobába, biztosan alszik. A fene egye meg ezt a kutyaszorítót! Mert mi van akkor, ha Weber őrnagyot már a földre éréskor elfogták és elköpött mindent, hogy mentse a saját bőrét. Ez pedig mindannyiuk végét jelentheti, nem számíthatnak kíméletre... Ebben a pillanatban lépések zaját hallotta az erdei úton. Fegyverét kibiztosította, a földre lapult és rákiáltott a közeledőre: — Állj! Kivagy? Egy szovjet tüzérszázados állt meg az ösvényen, elmosolyodott. — Nem látott még ilyen egyenruhát, jóember? Vaszi- lij Vasziljevicset keresem, az erdészt. A rádiós — a jelszót hallván — valamelyest megköny- nyebbülf és szabályszerűen válaszolt. — Vaszilij Vasziljevics tegnap elutazott a járási székhelyre és csak holnapután érkezik vissza, azt üzeni, hogy érezze magát otthon nálunk. — Azután hozzátette: — Sokat késett, Weber őrnagy úr, aggódtunk ... Az őrnagy meglepődött az utóbbi mondaton. — Aggódtak? Mondja, honnan tudja maga az én nevemet? — Modersohn főhadnagy úr mondta meg, aki önnek tiszttársa és barátja volt az akadémián és onnan ismeri. Menjünk be, már nagyon várja a viszontlátást. Weber őrnagyon végigfutott a hidaeg. Erre a szituációra senki sem számított, ő a legkevésbé, de hogyan is számíthatott volna? Most mit tegyen? Modersohn az első pillanatban leleplezi, hogy nem ő az igazi Weber. Amíg áthaladtak a tisztáson a tanya felé, agyában lázasan kergették egymást a gondolatok. Most kell tennie valamit. Hirtelen előrehajolt, mintha megbotlott volna és előrántotta pisztolyát. De végzetesen elkésett. Hatalmas ütést érzett a koponyáján és elsötétült előtte a világ. A rádiós figyelmét ugyanis nem kerülte el az őrnagy szokatlan meglepődése a volt hajtás ittlétének említésére. Félt, és ez a félelem mentette meg az életét. A jelszó feloldotta kissé, de mindvégig feszülten figyelte az őrnagy minden mozdulatát. És abban a pillanatban, amikor az gyanúsan megbotlott,, már ütött i6 a géppisztolya agyával. — Árulás! — ordította — Weber őrnagy megtámadott! Modersohn főhadnagy pisztollyal a kezében rohant ki a házból egyenesen a leterített katonatiszthez lépett. — Mi az, mi történt? — A férfi arca fölé hajolt. — Ez Weber őrnagy? — Ez sohasem volt ö. Kötözze meg. Itt valóban nincs valami rendben. Mikor tud kapcsolatba lépni Berlinnel, Nicke! alezredessel? — Csak délben. Addig még három óra van. — Akkor itt várja meg az adásidőt, jelentse a történteket és kérjen tájékoztatást. En a különítmény elé megyek az egyik kocsival. — Vele mi legyen? — intett a rádiós a földön heverő test felé. — Intézze el! Amikor látta a rádiós szinte észrevétlen vonakodását és remegését, maga engedett bele egy sorozatot az egyenruhás alakba. — Fogja a lábát, a kútba vele. A gyűrűskút mélyen csillogó vize hangos csobbanás- sal csapódott össze a halott fölött. A rádiós egyedül maradt félelmével. Reszketve nézett a főhadnaggyal távolodó kocsi után. Egy óra múlva gépkocsioszlop zaját hallotta az országút felől. A tanya padlásának ablakán át távcsövével végigpásztázta a kocsisort. azután meglátta, hogy más irányból is közeledik •gy oszlop. Menekülni! — ez volt az egyetlen rémült gondolata. Az akciónak vége, úgy. hogy el sem kezdődhetett. Rohant a másik kocsihoz, beugrott a kormány mellé és indított. A különítményhez, onnan pedig át a frontvonalon — ez vezérelte. Szemben haladt az egyik oszloppal, egy kanyar után látta a visszapillantó tükörből, hogy a két utolsó gépkocsi megfordult és utána indul. Beletaposott a gázpedálba és talán egy kilométer után majdnem belefutott a különítménybe. Azonnal látta, hogy valóban vége mindennek. A különítmény fegyverei az árokparton hevertek, a katonák tarkóra kulcsolt kézzel álltak őrzőik között. Ott volt Modersohn főhadnagy is. — Dobja el a fegyvereit és szálljon ki a kocsiból. — fordult hozzá hibátlan németséggel egy szovjet tiszt. — A „Lavina” akciónak vége. De önnek, mint rádiósnak még lesz egy kis szerepe. Addig is álljon be a sorba. Ügy gondolom, Styepan Sztyepa- novics... pardon ... Rudolf Dücher mellett talán megfelel. Átmenetileg. A katonai hírszerzés Berlin melletti központi állomá. sán a rádióügyelet napokig várta a jelentést a „Lavi- ná”-ról. Adásciklus múlt ciklus után és — semmi. Nickel alezredes és Hillin- ger Sturmbannführer nyugtalankodott. A vezérkar háromóránként érdeklődött, Végre az egyik napon megérkezett az első híradás. „Ma az N. felé vezető úton megsemmisítettünk két csapatszállító gépkocsit és egy viaduktot felrobbantottunk. Készülünk a kettes számú akcióra. Az eredményt éjfélkor jelentjük...” — Sikerült! Nickel azonnal a vezérkarhoz sietett és személyesen jelentett megelőzve az SD. megbízottat. Visszatérve iro. dájába, magához kérte Dietrichet. — Tiszta szívből gratulálok, százados úr, a „Lavina” megindult. Most kaptam az első jelentést. Teljes a siker. Két hét szabadságot kap és felterjesztem kitüntetésre. — Nagyon hálás vagyok, alezredes úr, cs köszönöm a bizalmát. Még nem tudta, hogy az első és a következő rádiójelentések mind az ellenség megtévesztését, ezzel az ő és hálózata megmentését szolgálják. Csak a háború után tudták meg. mi történt valójában: a „Lavina” akciót teljes sikerrel felszámolták már a kezdet kezdetén. t De a siker áldozatot is követelt, az egyik legügyesebb szovjet hírszerző tiszt életébe került. Misa Bogdanov életébe. Mert nemcsak hősei hősi halottjai is voltak a háború-, nak. j • • y i a s j
