Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-30 / 230. szám
Az országgyűlés őszi ülésszaka folytatás az 1. oldalról.) megfelelően élnek, a relatív jogképességre vonatkozó jogszabályi nendezés további fenntartása — a gazdaságira, nyitás jelen rendjében is — indokolt Dr. Szabó József, a Baranya megyei Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke hangsúlyozta: a szerződési fegyelmet az is javíthatja, ha a felügyeleti szervek —r irányító és ellenőrző munkájukban — az eddiginél következetesebben járnak el a vállalások teljesítésének megítélésében. Pál József, a. Magyar Vagon- és Gépgyár fémipari alkatrész gyáregységének lakatosa helyeselte a módosításnak azt ismeretlen a nyugati nagyvárosokat átfogó, olykor még a bűnüldöző szervek soraiba is beépülő, üzletszerűen folytatott bűnözés. A nálunk elkövetett bűncselekmények száma és aránya meg sem közelíti a kapitalista államok ugyanilyen adatait. Mindebből azonban nem vonhatunk le olyari következtetést, hogy nálunk minden rendben van. Az utóbbi két évben kedvezőtlen jelenségeket is tapasztalhattunk. Néhány területen növekedett a bűnözés, kedvező viszont, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők száma csökkent. — Változatlanul a vagyon elleni bűncselekmények fordulnak elő a legnagyobb számban. A társadalmi és a Takács Imréné (Csongrád m.) a Szegedi Textilmüvek pártbizottságának titkára az alkoholizmus leküzdésére hozott intézkedések eredményesebbé tételének lehetőségeivel foglalkozott. Felhívta a figyelmet, hogy a munkahelyek és a társadalmi szervezetek csak a legritkább esetekben kezdeményeznek kényszergyógykezelést. S aki ebben részesül, annak gyógyítását a szakszerű utógondozás tehetné teljessé. A terápiát segíthetnék a szakszervezeti aktivisták, a szocialista brigádok, s nem utolsósorban a közeli ismerősök, a barátok. Válasz, határozathozatal Az elhangzottakra dr. Szíjártó Károly válaszolt, aki egyúttal köszönetét fejezte ki, hogy a képviselők messzemenően segítik az ügyészi munkát. Gondoskodnak arról — mondta —, hogy az elhangzott javaslatok a Legfőbb Ügyészség további tevékenységében helyet kapjanak. Az országgyűlés dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész beszámolóját és a vitában elhangzott felszólalásokra adott válaszát egyhangúlag tudomásul vette. Interpelláció Simon Ernőné (Somogy m.) a Nagyatádi Cérnagyár munkása az egészségügyi miniszterhez interpellált: hogyan lehetne egyszerűsíteni az alkoholisták kötelező gyógykezelésével kapcsolatos eljárást. Dr. Schulthe- isz Emil miniszter válaszában elmondta, hogy az igazságügyminiszterrel egyetértésben az alkoholisták gyógykezelésével kapcsolatos eljárás egyszerűsítésén dolgoznak. Felhívta. azonban a figyelmet, hogy az intézetbe utalást rendkívül alapos, gondos kivizsgálás előzi meg, éppen a beteg érdekében. A mérlegelést indokolja az is. hogy a kötelező gyógykezelés a beutalt személyi szabadságának megvonását jelenti. A választ a képviselő és az országgyűlés tudomásul vette. Az országgyűlés őszi ülésszaka Apró Antal zárszavával ért véget. (Munkatársunk lelefonje- lentése): Az országgyűlés őszi műszaka rendhagyó módon ke dődött meg tegnap — rend hagyó módón azért, inéi egynapos volt, másrészt pedig azért, mert már eleve a kezdés piUaiwtyiMu« mosolyra fakasztó esemenyre került sor. Sas Kálmán és Vaskó Mihály Heves megyei képviselők az ülésszak szünetében a kitételét, hogy a gazdasági szervezetek polgári-jó- gi kapcsolataikban a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődésének követelményével összhangban kötelesek eljárni. Dr. Németh Pál, a Borsod megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének titkára kiemelte: a jogalkalmazók régi óhaját teljesíti a törvényjavaslat azzal, hogy a gazdálkodás rendjére vonatkozó legfontosabb jogi szabályozásokat beépíti a PTK anyagába. Bata János, a Gvömrői .Ruhaipari Ktsz elnöke rámutatott: társadalmunkban eddig is megvoltak a szocialista gondolkodásmód és életforma írott és íratlan szabályai, mégis mindig akadtak olyanok, akik a paragrafusok között megtalálták a kibúvót. Ezért jó — hangsúlyozta —. hogy a tervezetben- helyet kapott a gazdasági erőfölény és a monopolhelvzet kihasználásának elítélése. Válasz, határozathozatal A vitában elhangzottakra dr. Korom Mihály válaszolt. A törvényjavaslat általános fogadtatásával kapcsolatban a miniszter nyugtázta, hogy a vitában is kifejezésre jutott az egyetértés az indítványozott módosításokkal. A törvényjavaslat — hangsúlyozta — a fejlett szocialista társadalom ügyét, érdekét szolgálja, de igazoló ja természetesen a gyakorlat, az élet lesz, amelyben az új szabályok érvényesülnek. Az. országgyűlés a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló, 1959. évi, IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről szóló törvényjavaslatot általánosságban és a megszavazott módosításokkal, részleteiben is, egyhangúlag elfogadta.. A legfőbb ügyész beszámolja Ezt követően dr. Szíjártó Károly, legfőbb ügyész beszámolóját hallgatták meg a képviselők. A büntetőjogról szólva a legfőbb ügyész elmondta, hogy hazánkban nincsenek szervezett bünbandak, személyi tulajdon elleni bűn- cselekmények az összbünte- tés több mint felét (57,1 szár zalék) jelentik. A vagyon elleni bűncselekmények után nagyságrendben a közlekedési bűncselekmények következnek, ezeknek az összbű- nozésen belüli aránya 16 százalék. Magas az ittas jármű- vezetéssel elkövetett közlekedési vétségek száma. A harmadik legjelentősebb bűncselekménycsoportot —11,4 százalékos arányban — az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények alkotják. Dr. Szíjártó Károly utalt arra, hogy a törvényesség további erősítése érdekében minden szervnek és valamennyi állampolgárnak határozott feladatai , vannak. Sajátos feladatok terhelik természetesen az ügyészséget is. Ahhoz azonban, hogy az eredmények még jobbak legyenek, lényeges, hogy minden szerv, és mindenki a maga területén megtegye azokat az J intézkedéseket, amelyek a bűnözés visszaszorítását, és általában mindenféle törvénysértés megelőzését szolgáliák — mondta a legfőbb ügyész, s kérte: az országgyűlés, a beszámolót fogadja el. Hozzászólásod a fenföbb ügyész beszámolójához Dr. Földvári József (Baranya m.) a Pécsi Tudomány- egyetem rektora rámutatott: a bűncselekmények meg°lö- zésére további erőfeszítéseket kell tenni. Mindenkit figyelmeztető adat. hogy évente több mint 1500-an halnak meg olyan közlekedési baleset miatt, amely mögött nemcsak az emberi képességek . fogyatékossága. hanem vétkes, bűnös magatartás, törvényeink ivdatos semmi- bevétele húzódik meg. Horváth Miklós, a Vasmegyei pártbizottság első titkára hangoztatta, hogy a bűnözésben változatlanul az alkoholizmus játsza az egyik legnagyobb szerepet. Ezért — lehetséges megoldásként — indítványozta a szeszess- ital-árusítás további korlátozását; javasolta az alkohol- árusítás megtiltását a vonatokon reggel 8 óra előtt; s az eddiginél szigorúbb fellépést sürgetett az ittas gépjármű- vezetőkkel szemben. baráti üdvözlettd Targovistéböl Mai bolgárok A .,kapancka' Sztojcso Nenov, Magyarországról hazaszármazó tolmácsunk, tréfásan így fordította le a szót: a légbőlgárabb bolgár. Meg is magyarázta, a kapancok azoknak a leszármazottai, akik legelőször telepedtek le a mai laza földjén. Keménykötésű emberek, csöndesek, de szívósak, elérik, amit akarnak. Példaként fel is hozták Conka Hnsz- továt, a Szedino körzetének országgyűlési képviselőjét. Az alig huszonhat éves fiatalasszonyt eléggé nehéz volt szóra bírni. Inkább munkatársai mondták el c1 ötének legjelentősebb eseményeit, a képviselőválasztást is beleértve. ■— Hogyan képviseli választóit, fellépett-e már valamilyen ügyben, ami a falut érintette? — kérdeztük. — Igen. Amikor olyan sokáig húzódott az új posta építése. — De hát hogyan intézte, mikor olyan szűkszavú, csöndes, hogy szinte már félénknek hat? — Csöndesen, de elértem, amit akartam . — mondja, s a többiek nevetve jegyezték meg, hiszen ő is kapancka. Hát természetes, hogy így intézte, makacsul, kitartva. Kislányos termetéről, kedves arcáról nehezen lehetne kitalálni, hogy egy kilencesz- tendős kisfiú anyja, s arról sem tanúskodnak fáradt vonások, hogy nehéz evek vannak a háta mögött. Úgy jött, hogy a nyolc osztály elvégzése után dolgoznia kellett. Asszonyfejjel írat- zott be a szakközépiskolába, s már anya volt, mikor leérettségizett. Tavaly fejezte be a középiskolát. Most egy esztendőt pihen, majd megkezdi az agráregyetemet. Munkahelye egy tojásgyár, ahol baromfigondozóként dolgozik. .Tizenhét esztendős volt, amikor a községi tanács tagja lett. Korábban úttörőként, majd a Komszomolban dolgozott. Tagja a megyei tanácsnak, küldött volt a XI. pártkongresszuson. • Most országgyűlési képviselő. Jó munkájáért választottuk, — mondják munkatársai. ... Mert jól dolgozik és közben tanul... S neveli a gyermekét, aki apukájával együtt nagyon büszke képviselő mamájára ... — Miről beszél maid először az országgyűlés elöli? — faggatjuk „szűzbeszéde” témája felől. — A környezetvédelemről. Lehet, hogy azért, mert nyári szünet volt előtte? Mindenesetre az Országház. illetve az országgyűlés elnöke. Apró Antal, a napirend ismertetése után úgy közölte, hogy dr. Korom Mihály, egészségügyi miniszter szólal föl. Mindjárt ezután kiderült, hogy helyesbítésre kerül sor, miután dr. Korom Mihály nem egészségügyi, hanem igazságügyi miniszter. A hangulatot mindenesetre biztosította az országgyűlés elnöke. Az igazságügyi miniszter expozéját természetesen vita követte. Ebben a vitában más jellegű vélemények csaptak össze, mint annak idején, a törvényjavaslat bizottsági vitáiában. Annak ideién eléggé érzékenyen reagáltak azok a képviselők, akik tagjai az igazságügvi bizottságnak és az ő vélemé- nvüknek is köszönhető, hogv olyan törvény született, amely a Dolaári peres eljárásokban a jövőben mérvadó lesz. méghozzá nem akármilyen fokon eligazítani, illetve tanácsot adni az e perekkel foglalkozó bírósági tanácsoknak. Képviselőink a parlamenti szünetekben ugyanezt hangsúlyozták. Találkoztunk Vadkerti Miklósáéval, dr. Novúk PáInéval, Fodor Istvánnéval. perien Ivánnal, Nagy Márívni és Vaskó Mihállyal. «.kik egyértelműen állást foglaltak a törvény módosítása mellett. Ennek a találkozásnak azonban volt ccv: kellemesebb célja is: ugyanis S egy kissé beszédesebb is lesz ettől a kérdéstől. A különböző állattenyésztő és egyéb telepek, a vegyszeres növényvédelem, az egyre több helyen épülő üzemek szennyezik a környezetet, sok a tennivaló a természet megvédéséért, — magyarázza. A saját munkahelyemen is tapasztalom. Hát arról beszélek majd, hogyan védjük meg a természetet, saját érdekünkben. — De addig is van még feladat, utak kellenek, új üzem is épül Szedinóban. — Jöjjenek el hozzánk az elvtársak két-három ev múlva ismét, nem ismernek rá községünkre, mért addigra sok minden más lesz. Utat építünk, új faluközpontot alakítunk ki — magyarázta a községi tanács elnöke. És ebben a nagy, a táj képét átformáló munkában minden bizonnyal része lesz kedves ismerősünknek, Conka Hrisz- tovának is. 4 vállalat legjobb brigádja Bulgáriai tartózkodásunk minden napja új ismerősökkel, barátokkal ajándékozott meg bennünket. E beszélgetések közelebb hozták hozzánk az embereket. A targo- vistei Szeptember 9. gyárban, ahol százezerszámra készülnek a férfiingek, csinos női blúzok, — túlnyomó rész: exportra — a Joxdanka Niko- vova brigád képviselőivel ismerkedtünk. A fiatal gyárban 23 év az átlagéletkor, s a brigád képviselői maguk is valamennyien fiatal lányok, asszonyok. Elena Dimitrova, a brigád vezetője nem minden büszkeség nélkül beVaskó Mihály, a megyei párt- bizottság első titkára,- Eger országgyűlési képviselője, éppen névnapját ünnepelte ezen a napon. S hogy minden együtt legyen, szeptember 29-én, ugyancsak névnapját ünnepelte dr. Korom Mihály igazságügyminiszter, aki szintén főszereplője volt az országgyűlés őszi ülésszakának első napján, azaz Mi- hálv-nap volt! Mint ismeretes, a parlament az ülést egy napra tervezte. amikor két, igen fontos, igazságüggyel kapcsolatos kérdést vitatnak meg a képviselők. Ügy tetszett, hogy tulajdonképpen egy nap alatt le is zajlik egy ilyen vita. Persze, a szünetekben a vita erősebb, hangosabb, de egv pillanatig sem veszít erejéből és őszinteségéből, amikor a „Tisztelt Ház” előtt kerül sor a „beszélgetésre”. Kénviselőink a szünetben közölték, hogy ismerve a törvényjavaslatot. teljes egészében elfogadják, és amikor azt mondják, hogy elfogadásra javasolják, ez azt jelenti, hogy a saját területükön, az ő eszközeikkel és jogköreikkel segítik a törvény végre- haitását is. Szeretnénk, ha ez a végrehajtás úgy csatlakozna a korábbiakhoz. mint ahogy an- * nak ideién a polgári perrend, tartással kapcsolatos tör.Vénv i módosításakor gondoltunk •' — módosításra váró Pofgí Törvénykönyvre is. Kátai Gabot | szélt az eredményekről: — V brigád már többször elnye- e a vállalat legjobb brigád a címet, s az idén az első leiéves eredmények alapján újra az elsők lettünk. Természetesen nem ment mindig ilyen jól a munka. Kezdetben nehezen szokta it össze — az egész gyár mindössze ötesztendős, — híján voltak szakmai tapasztalatoknak is, hiszen a brigadta- gok túlnyomó többségé itt szerzett szakmát. A XI. partkongresszusnak küldöttje volt a brigád vezetője, s tulajdonképpen ez hozta meg a fordulatot a közös munkában. Akkor úgy döntöttek a lányok, hogy a pártkongresz- szus ideje alatt naponta 200 inggel többet készítenek. Meg is csinálták, amit vállaltak. Akkor kerültek. a . legjoooak közé, s restellnék, ha nem maradnának az élvonalban. Szocialista módon dolgozni, élni, tanulni, ez a bolgár brigádok jelszava is. Elenáék elmondták készségesen azt is, hogyan valósul meg ez a hétköznapi életben. Munkájukat minősíti, hogy többször vol- . tak már a legjobbak. 3 százszázalékos a minőség. Ami a többit illeti, a brigádtagcas szorgalmasan tanultak, tanúinak. Itt sajátították ei a szakmájukat, s ha új embjsr kerül a brigádba, ők tanítják meg a munka minden fortélyára. Két lány most gimnáziumban tanul — levelező tagozaton —, tőlük valószínűleg elbúcsúzik majd a brigád, hiszen a közeljövőben bővül az üzem és a meglevő dolgozók átképzésével oldják meg a megnövekvő adminisztrációs feladatokat is. Van. aki szakközépiskolába készül. Miután a brigád kétharmad része fiatal asszonyokból áll, akik családanyák is, olykor ottthon kell maradnia valamelyik mamának, ba beteg a kicsi, Két-három hiányzó sem okoz megoldhatatlan gondot, mert a bent levők pótolják őket. Többen, tóbo műveletet el tudnak végezni, s így mindig van, aki beáll a másik helyere. Törődnek egymással a munkaidőn és munkahelyen túl is. Eljárogatnak közösen színházba, moziba, még kirándulást is szerveztek. Ilyenkor a fiatal apák vigyáznák a kicsikre, mert a fiatalságnál ott is változik a felfogás. Nem hiányzik a briga.lvál- lalások közül a patronálás sem. S amit a végére hagytak, a brigád egyike azoknait, »Kik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, s a lüggeutjuseg kivívásának lüü. évfordulójára azt vállalták, hogy eves tervüket hatvan nappal Korábban feljesítiK. Még sok mindent tudnának mesélni origádj útiról, de búcsúzkodni kell, mert dél- utános műszakban vannak, s a munkaidő drága. Eredményeiket éppen annak köszönhetik jórészt, hogy kihasználják a perceket is. S mi búcsúzóul csak azt kívánhattuk: sok sikert a vállalás teljesil-.-séóez. (Folytatjuk) Deák Rózsi MpmlLrnfi A szeptember 30., pentelr Conka Hrisztova válaszol a kérdésekre (Fotó: G. Molnár Ferenc)