Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-25 / 226. szám

Nyolcvan éve született Pap Károly Kossuth Lajos színházi kapcsolatai 189“. szeptember 24-én Sopronban született Pap Károly, a két világháború közötti, sok tehetséget fel­vonultató, tragikus sorsú írónemzcUck egyik kiemel­kedő alkotója. Konzervatív zsidó papi családból szár. ■nazott. 1919-ben belépett a Vörös Hadseregbe, ezért a Tanácsköztársaság buká­sa után börtönbe vetették. 1923-ban Becsbe emigrált, két év múlva tért vissza Budapestre. írói tehetségé­nek kibontakozását Osváth Ernő és Mikes Lajos segí­tette. Kevés nyugodt év adatott számára az alko­táshoz, az erősödő fasizmus kiütötte kezéből a tollat: munkaszolgálatra, később koncentrációs táborba hur­colták. Bergen-Belsenben balt meg 1945-ben. Zalkatott sorsa tükröző-< dik müveiben, életműve; ellentétek sorából épül:! közösségvágy és magány, kultusz, forradalmiság és. mitosíteremtés, látomásra; líra és valóságábrázoló re-! alizmus jellemzi írói ütke-; reséséf. Legérettebb mun­kája „Azare!” című, önélet-; rajzi élményekén alapuló! regénye, amely az író ifjú-; kori lázadását idézi fel,' megalkuvást nem ismeró; igazságkeresö szenvedély-! lyel, modern lélekelemző; írói módszerekkel. A fasiz­mus előretörésekor komoly; gondolkodói morállal, igaz! becsülettel vetette fel a; zsidóság fájdalmas kérdé­séit. Messianisztikus életér, zést mutatnak késői mun­kái. Egy népi megváltó; alakját rajzolja meg „Meg-! szabadítottál a haláltól’ című regényében, amelyet! nagy elismeréssel fogadott; a korabeli baloldali iroda-! lom. . A Kossuth.jubileum alkalmat nyújt arra, hogy újból előve- r gyünk egy mindmáig tisztázatlan témát Kossuth színpadi ' szerzősége körül. Nem a Macbeth egy részének lefordításá­ról van szó, amelyet letartóztatása és börtönbüntetése után a. budai várbörtönben végzett el, gondosan tanulmányozva Shakespeare-t. Az a színdarab érdemel megvilágítást, amely évtizedeken át országszerte örvendett népszerűségnek „Já­nos, Finnland hercege” címmel. Még Budapesten is bemu­tatták, az egykorú színlapok szerint: 1914-ben. Mit mond a lexikon? A Schöpflin Aladár szer­kesztette Színházi Lexikon az említett darab tekinteté­ben pontatlan adatokat tar. talmaz: „A nagy államférfi neve is előfordul a régi Nemzeti Színház műsorában, mint drámafordító, bár ab­beli tevékenységét sok te­kintetben homály fedi. Esze­rint fordította volna „János, Finnland hercege, vagy And­rás és Béla” (Korona és kard alcímmel ellátott) honi his­tóriai játékát öt felvonásban. Eredetileg Weissenthurm Franul Janka német színész­nő írta. Már 1918-ban meg­találták a darab eredeti szín lapját, mely a soproni múzeum tulajdona. Kossuth Lajos 1888. július 6-án a Fő­városi Lapok-ban tiltakozott a színmű szerzősége ellen, és cáfolatát így végzi: „Ha érdem, nem az cn érdemem, ha bűn, nem az én bűnöm”. A Honművész 1836-ban Kos­suth Imrét nevezi meg szer­zőnek. Vannak, akik Kossuth Pálnak tulajdonítják a szer­zőséget, legalábbis így ír Benkő Kálmán Magyar Szín­világ című munkájában. Ez­zel szemben Szinnyei József, a pontos és megbízható bib­liográfus és irodalom törté, nész, a Nemzeti Múzeum hirlaptárának megalapítója határozottan kifejtette, hogy mégis Kossuth Lajos írta a János, Finnland hercege című drámát. Már 1835. de­cember 15-én előadták Ko­lozsvárott. Rakodczay Pál Egressy Gabor és kora című munkájában Kossuth Endre fordításának tulajdonítja a drámát és megjegyzi, hogy Kossuth Shakespeare Mac- bethjéből a dráma első bo­szorkányjelenetét fordította lé. Szó van egy másik Kos- suth-darabról is. Hafner Ká­roly „Egy államférfi, vagy igazságos miniszter” című ftégyfelvonásos színpadi munkájának magyar átdol­gozásáról. „Kern emlékszem-..” Kossuth Lajos színházi tevékenységét a múlt szá­zadban kezdték elemezni. Dr. Vali Béla 1888-ban meg-' jelent tanulmánya szerint beszélt Torinóban Kossuth Lajossal. Hiába faggatta, nem tudott visszaemlékezni a darabra. Ennek a színda­rabnak az első nyoma az 18'29-es soproni Játékszíni Zsebkönyvben lelhető fel. „András és Béla, vagy Ko­rona és kard, Magyar Játék­színre alkalmaztatta, T. Kos­suth L. úr, Zemplényi Haza­fi.” Váli a színlap megtalá­lása után az egykori színé­szektől próbált megtudni részleteket, ami részben si­került is. Ennek alapján el­sőnek közölte a sajtóban Kossuth nemzeti drámájá­nak tartalmát, és a mű meg­írásának célját. Kossuth La­jos azért írta ezt a drámát, hogy „a magyar nemzet hő­siesen vitéz, udvariasan nyílt hízelgés, avagy megfélemlí­tés által helytelen útra nem téveszthető jellemvilágát fel­tárhassa a néző előtt”. Egykorú beszámoló A darab népszerű volt — írja Váli —, s kedvességét fokozta Kossuth növekvő népszerűsége. A dunántúli szín társaság igazgatója az 1833-as pozsonyi országgyü- . les alkalmából az Ország- gyűlési Tudósító szerkesztő­jenek, a?az Kossuthnak szín­művével nyitotta meg évad­ját. Egy névtelen beszámoló szerint „a zsúfolásig megtelt, s szüntelenül lelkes öröm- nyilvánítást hallató nézökö. zönség előtt kiváltképpen ki­tüntették magukat Komlós- sy, Lendvayné”. Igen lénye­ges. hogy az András és Béla című dráma a lengyel és magyar nép barátsága esz­méjében íródott. Az I. And­rás idején játszódó „Nem­zeti História Dramma” hőse az- ármány által üldözött Bé­la, a magyarság allegorikus megszemélyesítője, aki ra­gaszkodik lengyel barátai­hoz. (A témát Szigligeti Ede is feldolgozta, hasonló figu­rákkal játszódó művet irt.) Dr. Váli Béla megállapítá­sait Szinnyei József is elfo­gadta, csupán Rakodczay Pál írt ellene. „Váli egy vén színész emlékezetére támasz­kodva holtig megmaradt ál- litasa mellett”. (Váli is, Ra­kodczay is színésztörténet­írók voltak.) Kossuth Lajos három esztendeig sínylődött a budai vár kazamatáiban. Amikor kiszabadult és pénz­ügyminiszter lett belőle, Bajza József igazgatása alatt két ízben is ötezer pengő forintnyi sürgős segítséggel sietett a Nemzeti Színház tá­mogatására. A színészeket nem kedvelte különösebben, főleg Egressvvel volt vitája a drámai színészek anyagi követelései körül. De hogy mennyire szerette a drámát és mennyire ismerte Sha­kespeare-t, arra jellemző példa a debreceni független­ségi párthoz írt levelének következő sorai: „Mikor a korhely Trirxulo (Shakes­peare Vihar-jának) Caliban mellé kuporodik, imígy kiált fel: ,a nyomorúság az em­bert különös hálótársaklcal hozza ismeretségbe”. A kézirat Színházi közvéleményünk sokáig elveszettnek hitte a kéziratot. A hírlapírói szí­vósság azonban kiderítette, hogy a János, Finnland her­cege Kossuthnak tulajdoní­tott dráma átdolgozás kézi­rata létezik. A lehető legjobb helyen, Az Országos Széchenyi Könyvtár kézirat­tárában. A kiderített hely­szín nyomán Kazimír Ká­roly, a Thália Színház igaz­gatója nyomban felkereste dr. Windisch Évát, a Kéz­irattár vezetőjét. A darab rendes színházi példány, amely azonban nem egy kéz írása. Javítások, átírások vannak benne, amelyek fel­tűnően emlékeztetnek Kos­suth Lajos kezevonására. Most már csak a modem írásszakértőkre van szükség, hogy eldöntsék — más Kos- suth-kéziratókkal váló ösz- szevetég nyomán —, mi köze van a nagy államférfinak ehhez a színpadi műhöz, amelyet egyfelől megtaga­dott, másfelől nem emléke­zett rá. Kristóf Károly WVWWVWVWWWWWWAAWiM * A bíró fent ül az emelvényen­ként előtte két asszony: az égjük a vádlottak padján, a másik oldalt a széken, mellette az ügy­védje. Elnyűtt proletárasszony mind a kettő. Töméntelen szigorú és ki­csinyes gond-ákombákomjaival az arcukon, alig lehet őket az első pillantásra megkülönböztetni. Csikné, a vádlott talán valami­vel alacsonyabb, s kicsit több húst hagyott rajta a nehéz élet. Előre- hajlik a padban, fázósan, gyanak­vón mondja be az adatait. A fér­je gépgyári munkás, hetibérben dolgozik, akkor bocsátják el, ami­kor akarják. Pedig négy gyermeke van, őmaga semmit sem keres. Aztán a vádló következik: Bo- boriné. Ez. valamivel csontosabb, nem hajlik előre, keményen, egye­nesen ül. Elszánt ridegséggel adja a bíró tudtára élete körülményeit. Ha annak van négy gyereke, hát . az van neki is, éppen ugyan­annyi! Ha ez számit valamit. Az ő férje is munkás, csakhogy egy gu­migyárban, s ő is hozzáteszi: az enyimet is akkor bocsátják el, amikor akarják. Nincs itt semmi előnye a másiknak, meg nem is lesz, .Az ügyvédet Boboriné, a vádló fogadta. Ezt az embert sem rózsás kedvében teremtette az Isten, Tö­pörödött, savanyúképű, szennyes kis tyűkpörökben őszült meg vas­tag, tapadós haja. Lapos pislogá­sokkal Vigyáz az ügyfelére, s néha szárazon aprókat, beleköhint a nagy terembe, amelyet, kintről a közelgő ősz még ridegebbé és kopottabbá hományosit. Pap Károly: A jó híró A bíróról nehezen látszik, hogy minek készült: hol kenetesen na­gyokat bólint, mintha papnak in­dult volna, aztán pedig könnyedén, játékosan forgatja a fejét, kezét, lábát, ilyenkor színésznek is bed­iene. Kopaszsága békítőén világít ravasz, de azért kedves és fürge szemei fölött. Nem olvassa fel a vádat, hanem csak úgy kezdi, a maga módján: — Hát összekaptak egy kicsit, ugye? Nos, sebaj! Boboriné azt mondja, hogy maga Csikné, félté- kenykedett rá az ura miatt. Aztán csúnya szavakat mondott utána, mikor elment az ajtaja előtt. No, mit szól ehhez kedvesem, Csikné? — Én csak rendreutasítottam, kérem — mondja a vádlott —, mert mindig olyan sandán nézett rám, az uramra meg olyan méz­édesen! Hát csak azért. Doboriné, a vádló, erre még u jobban kihúzza magát. Mély lélegzettel készül a beszédre. A bíró hagyja. — Még hogy nem átall itt is ilyet mondani! Szégyen, gyalázat, méltóságos bíró úr! Nem szereti az ura, aztán mindig rajtam keresi! Nalam nincs! Oda vigye az ördög, ahol van, a csúf száját!' Most a másik vesz mélyebb lé­legzetet. A bíró azt is hagyja. — Persze, hogy nincs magánál az uram! De szeretné, ha vóna! Azért jött ide engem feketíteni! — Tetszik látni, már megint rá­galmaz ! Pedig Isten engem... S már peregne a szó még kemé­nyebben, éles mozdulatok villan­nának jobbról, balról, a szemek már szikrázni kezdenek: ekkor, a bíró hirtelen felemeli két karját, a két asszony elhallgat. — Jaj... — mohdja a bíró, és a szívéhez káp. Kopasz feje egyszer­re csak lehanyatlik, mint aki szív­rohamot kapott. A teremőr této­ván előrejön, de már felesleges, mert az egyik asszony jobbról, a másik balról fut a bíróhoz. Fogják, támogatják. Az meg hagyja magát tőlük, egyikre is, másikra is gyen­géden ránehezedik, s halálraváltan motyogja: — Köszönöm szépen, kedveseim, köszönöm... Csak a szívem... Egy kis csönd, aztán mindjárt minden rendbejön... M, őst hát csönd lesz. A bíró egy kis vizet iszik a pohárból, ami előtte van. A két asszony még mindig ott áll mel­lette, a halál árnyékától megille- tödve lesik, lehajtott fejjel. Az ügyvéd szorongva pislog. A terem- ör a homályba húzódott. A bíró, mint aki lassan erőt vesz magán: D, Emlékezés Sinka Istvánra Arany János városában, Nagyszalontán született nyolcvan éve. Ősei ridegpásztorok, ó is ezt az életet élte, s közben költészetté emelte ezt az életformát, a szegény szolgapásztor kiszolgáltatott életét. Költészetének alap­indulata a lázadó tartás, az életsors valóságából fakadó igazságkeresés, a szegények, kisemmizettek bánatának, örömének, akarásainak és szemlélődéseinek ábrázolása. Költészete a magyar líra legsajátosabb népi vonulata, az eredetiség és a természetesség jogán. „Himnuszok Kelet kapujában” című 1934-ben megje­lent első verses kötete után hamarosan rátalál saját indu­latainak sajátos hangjaira és a „Vád” című kötetében, 1939-ben, majd a „Hontalanok útján” című kötetében, 1943-ban, egyre tisztábban szólalnak a Sinka-versek, bal­ladák, a magyar társadalom „úri” hagyományainak em­bert alázó, munkás-regényt semmibevevő szokásairól, megrögzött-csontosodott világáról. Pontosan és szépen ábrázolja, a lírai-hitelesség szép­ségével a tanyai cseléd életét, az ispán-kasznárhoz váló viszonyát, a pásztorember családi hagyományait, kapcso­latát a természethez, a .tájban beálló változást és a?; em­beri reakciókat ehhez a változáshoz. Mikorra költészete beért, a prózához is eljutott és életéből vett, társadalmi konfliktusokat feldolgozó novelláskötete, a „Harmincnyolc vadalma” után megírja a „Fekete bojtár vallomásai” cí­mű kétkötetes önéletrajzát, amelyben pontosan állítja elénk az ösztönös tehetség és a tudatos gondolkodó belső konfliktusait, eredményeivel, tévedéseivel együtt. Mert ilyenek is voltak, a Pestre kerülő, lázongó munkanélküli, a népi írók szélsőjobboldalára került, rövid időre a szélső­jobb demagógia csapdájába. A felszabadulás után sokáig hallgat, majd 1961-ben az „Eltűnik a dóri-domb” elbeszé­lés-gyűjteményével lép vissza helyére, a munkáséletet élő, a jelent élő, s annak alkotó íróművészek táborába. Sinka István sajátos hangja, jelentős alkotója a XX. századi magyar irodalomnak, méltó emlékezetünkre. — szalontay — SINKA ISTVÁN: Anyám balladát táncol V.gyszer volt szép az anyáin tánca, mikor kendőjét gyepre hányta, a Korhány vizénél. Pusztapándon, s bokázo lába pásztortüznél, öles apám örömere szállt, mint illat a virágon ne gyönyörű lábán víg figurát eredő táncába ő se vitt, csak mutatta ringó mozdulattal halálba járó őseit. Mert ugyanaz sírt fe! a flótán, hogy meghaltak azok ima nélkül, nagy szakálla!, akasztófán. S hajnaltájon, lengő szélben, hogy fény nyílott két nyárszemébenj elébe raktak tíz szál gyertyát, hat másikat meg karikába. Közöttük anyám ott sugárzott, s kis csizmája lángot vert át. Az ősi ritmust pásztorok fütyülték. « • Kettő-kettő felállott szélrti!, jelezve, hogy a csúfolt ős szép feje most halálba révül. S a holtak szemét, ahogy lezárták: ezt a sirató, örök Búcsút a nyárfák alatt már öten járták. Akkor meg, mikor sirt nyitnak, közéjük lendült hatodiknak apám is, kinek lépteit úgy mérte az öt táncoló, mint ki utolsó fordulattal az egész műbe értelmet vitt .. s Mikor a gyertyák porig égtek, még anyám eljárta a végét: egy szál virág körül koszorút táncolt. íi A juhászok meg már csak nézték, hogy az égen hold ballag át s csudái ja nagy, fehér szemmel anvám lábán a balladat. sek. az ó csúnya szavaiért? Nem azért fogadtam ügyvédet, kérem! — s gerincét merevíti. A vádlott is újra kezdi: — Én csak rendreutasítottam öt, kérem! Még én fizessek az ő csúnya tekintetéért? S már kezdődne elölről, de a bíró megint rosszul lesz. Most csak a homlokát simogatja, úgy hajlik előre a székben, aztán nyögni kezd: — Talán elég lesz... az. ügyvéd úrnak... a fele is... Azt majd fel­osztják maguk között... jó asszo­nyok. .. Az ügyvéd úr... majd el­fogadja. .. részletekben is... — Feláll, arca levegő után kapkod. — Igazán sajnálom — motyogja —, hogy ilyen rossz állapotban va­gyok. S bizonytalan járással elindul, a teremőr támogatja; mentében meg­veregeti betegesen, könnyedén a .két asszony vállát, aztán a sava­nyú ügyvédet simogatja meg, s lassan bevánszorog a bírói szobá­ba. Az ügyvéd savanyúan néz utá­na, majd a két asszonnyal kiballag a folyosóra, odakint lassan. ne.he- zen megegyeznek a részletekben. A bíró pedig odabent, ahogy át­lépte a küszöböt, mosolyog a játé­kon, Nincs könnyű dolga egy bíró­nak! Egyszerre kell lennie papnak és komédiásnak! A múlt hónapban a fejét fogta, az előtt olyan influ­enzás volt, hogy beszélni se tu­dott, csak úgy mutogatott! De mit tesz a jövő hónapban? Majd.béná­nak adja ki magát! Mert csak egy jó bíró van: a halál. Csak az bé- kíti ki az embereket. De az ügy­védség ravasz népség! Azt hiszi, ez is gyanút fogott, ez a savanyú em­berke. C valóban: az ügyvéd gyanú­" val gondol a bíróra. Eztán vigyázni fog, s ügyfeleit elő fogja készíteni a bíró halálára. — Milyen jő asszonyok maguk — mondja —, hogy is tudtak úgy cívódni... Mikor az élet úgyis olyan rövid. <. S mindegyiküknek négy gyereke van... Milyen jó ma­guknak, hogy úgy élhetnek, egész­ségesen. .. No, béküljenek össze szépen... Hadd menjek egy kicsit lefeküdni a beteg szívemmel... A két asszony méricskéli egy­mást, aztán a birót. Csikné, a vádlott kezdi előbb: ő szívesen belemegy abba, amit a bíró úr mond. Ó nem jött volna ide magatói. Öt úgy hívták. Mire Boboriné mondja: — Hát én se bánom... a bíró úr kedvéért... a szíve miatt... De aztán hirtelen eszébe jut az ügyvédje. Tétován néz körül. Az ügyvéd már felkelt a helyéről. Most egyszerre hárman néznek fe­léje. A bíró enyhén, betegesen beszél­ni kezd: t — Azt hiszem, hogy az ügyvéd úr... tekintettel a felek békességé­re és szegénységére, el fog tekinte­ni a díjazástól. A beteges hang mögül szemre­hányó, megtört szemek merednek az ügyvédre. Az mogorván néz vissza, s kelletlenül mondja: — Kérem, én úgyis beérem a legcsekélyebb díjazással. e Boboriné feljajdul: — Jaj, kérem, én azt a cse­kélységet se bírom! Még én tízes­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents