Népújság, 1977. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-25 / 226. szám
Fenákel /üdít: Hogyan érzem magam itthon? Idegenbe szakadt hazánkfiától megkérdeztem, hogy érzi magát itthon. Mondta: jól. Igazán jól, minden nyá- . ron hazajön. Erre tovább kérdeztem: vissza tudna szokni annyi év után? Elgondolkozott. Talán — mondta. Aztán: — Biztosan — és másodpercnyi tétovázás után hozzátette: — Csak azt szoknám meg nehezen, hogy a boltokban folyton rendreutasítanak. Vagy ha a patyolatba beadom az ingemet, mindig azzal az érzéssel, vajon visszakapom-e? Neip adnak-e másikat helyette és egyáltalán miben marasztalnak el. Most rajtam volt a sor, hogy elgondolkozzam. El is határoztam, a legközelebbi alkalommal megkérdezem magamtól: hogy érzem magam itthon? Az alkalom nem váratott sokáig. íme: — Tehát hogy is érzem magam itthon? — Jól. Igazán jól. Azt hiszem, sehol a világon nem érezném magam ilyen jól. Nálunk nem robban bomba az éttermekben, nem térítik el a repülőgépeket, nem puffantják le az elnököket. Szóval, jól érzem magam. Csak,.. — Csak? — Csak nehezen tudom megszokni, hogy a boltokban folyton rendreutasítanak. — Például? — Például: „Minek kérdezősködik, ki van írva az ára”. Vagy: „Miért nem beszél hangosabban, néma gyereknek az anyja sem...” Vagy: „Mit keli annyit piszmogni azzal a pénzzel?” Vagy: „Édesem, ha nem tetszik, ne vigye.” Vagy: „Ne fogdossa az árut kedves, aztán tönkreteszi és nekem kell megfizetni.” Vagy: ..Hova siet? Megy a vonatja?” Vagy... vagy semmi. Csak néz mögém az azi elárusító, vagy föiém, vagy mellém, enyhe undorral az arcán, és nekem éreznem kell, milyen gusztustalan, pitiáner alak vagyok a kereskedelem színe előtt. És folyton szégyellnem kell magam, már megint ideszemtelenkedtem a tizenöt deka parizeremért, és megint föltartom a dolgozót, olyanféle szeszélyeimmel, mint. hogy csak húsz dekát kérek és nem huszonhetet. — Szóval ennyi? — Nem. Nemcsak ennyi. Azt is nehezen szokom meg, ha az asszisztensnő rámkiabál az orvosi rendelőben, a buszsofőr a buszon, a pincér a vendéglőben, a W. C _s néni a nyilvános W. C -n Sőt, azt is, ha nem kiabálnak, csak nevelnek. Mondjuk így: „Ennyi idős korára már igazán megtanulhatta volna.” Valahogy renitens a természetem. Nehezen viselem ezt az össznépi méretű pedagógiát. Hogy a kórházi portástól a metrós kislányig mindenki hivatott a nevelésemre. Már többször próbáltam kitalálni, hogyan bújhatnék ki az állandó kioktatás alól. Hogyan lehetnék jó mindenkinél? Igenám, de mindenki másféle jóságot követel. A pincérnél akkor vagyok jó, ha megeszem és nagy borravalóval jutalmazom a romlott húst. A tanácsi hivataloknál, ha pontosan kitöltőm a kérdőív 181 rubli- káját, és elintézetlen ügyeimet nem akarom elintézni. Az asszisztensnél, ha nem vagyok beteg, a fogorvosnál, ha nem mozdítom a fejem, a bolti eladónál, ha nem vásárolok, vagy ha mégis megteszem nagyritkán, azt viszem amit adnak. (Miért? Tehetek mást?) Még jobb vagyok, ha megveszem ugyan az üveget, de sose váltom vissza. Ha „lehet 19 dekával több”. Ha direkt a lottyant paradicsomot és a zöld sonkát kedvelem. A pénztárosnál, ha nem ötszázassal fizetek, és ha nem reklamálok azért a hét forint nyolcvan fillérért, amivel véletlenül többet számolt. A konfekcióüzletben, ha szabvány a méretem, és épp azt az egyfélét akarom megvásárolni, amit megmutatnak. A hentesnél, ha szeretem a mócsingot, a vonaton, ha a helyjegyemen előírt helyen ülök, még akkor is, ha már ott ül valaki, a többi fülke viszont üres. A buszon, ha elég gyorsan szállók le és fel. A metrón, ha nem lépek a védősávra, az úttesten, ha csak a kijelölt átkelőhelyen. .., és ott is futva. A Javszeméi, ha megrendelem a lakásfelújítást, esetleg ki is fizetem, de nem várom el, hogy megcsinálják, a Bizományi Áruháznál, ha vadonatúj bútoraimat áruba bocsátom, a használtakat pedig tovább használom, a szemetesnél, ha alma- csutkánál nagyobb szemetet nem dobok a kukába, a vállalati sofőrnél, ha gyalog járok, a strandon, ha úszósapkában csak a medence hosszanti irányában, pihenő nélkül, lehetőleg csapkodásmentes mellúszással. .. a tanárnőnél, ha olvashatóan írok, és nem teszek föl kérdéseket, viszont az ő kérdéseire a könyv szavaival válaszolok, a parkőrnél, ha nem lépek a fűre, a játszótéren nem szaladgálok és nem labdázom, a szociológusnál, ha minden fölmérésnek alávetem magam, a MOKÉP-nél, ha nem azt a filmet akarom megnézni, amiért úgyis annyian tolakszanak, hanem azt, amiért a vállalat jutalmat fizet a dolgozóinak... Dehát. könyörgök, ki tud ennyiféle követelménynek megfelelni? És ha nem tudok, mert gyarló vagyok, akkor még 90 éves koromban is tűrnöm kell, hogy a bolti eladótól a színházi jegyszedőig mindenki összefogjon a tökéletesítésem érdekében? Egyébként igazán jól érzem magam. Csak ezt az egyet nem tudom megszokni..., pedig sose éltem Kanadában, se másutt. És mégis... Ejtőernyős partizánok emlékműve Szlovákiában — Jaroslav Kubicka szobrászművész alkotása «affiSitiáBÉíBE®" ...Korózs Lajos (1913—1944), Szabó József (1911—1944) partizánok emlékére, akik a Dékán és az Uszta-Friscsepa partizánosztagok tagjaként 1944. augusztusában életüket áldozták a fasizmus elleni harcban. MSZMP községi alapszervezete. Községi Közös Tanács. HNF községi bizottsága, 1977. nov. 7... Ez a véset olvasható az iskola falát díszítő márvány emléktáblán, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóján avatnak — Makiáron, Q. Két név s mellettük a születés és a halálozás évszámai. De tudhatunk-e valamit, tudhatunk-e többet az évszámok közé zárt időről, sorsuk eseményeiről, tetteikről, veszélyes helyzetben elszenvedett hősi halálukról? Kérészy Károly, Makiár és Nagytálya közös tanácsának elnöke mondja: — Korózs Lajos és Szabó József makiáriak, itt születtek és nőttek fel, innét vitték őket a háborúba, hogy a németek oldalán harcoljanak a szovjetek ellen. Hadifogságba estek, antifasiszta iskolába kerültek, majd partizánnak jelentkeztek, hogy fegyveresen segítsék a szovjet hadsereget Magyarország felszabadításában. Ejtőernyősnek képezték ki őket. Korózs Lajost a Dékán-csoporthoz, Szabó Józsefet az Uszta-Priscse- pa partiznosztaghoz osztották be. 1944. augusztusában indultak bevetésre, németek által megszállt magyar területekre. Szabó József ék repülőgépe egy hegyoromnak ütközött a KárpátoKban és a csoportból mindnyájan meghaltak. Csornipoto- kon van a sírjuk és emlékművük. Korózs Lajos halálának körülményei nem ismeretesek. öt Romániában, pontosabban Erdélyben, Nagybányán temették el. Csornipotok 250 lélekszámú aprócska falu a Kárpátokban. Falunkból ez év augusztus 21-én negyvenöt tagú küldöttség utazott ide, hogy Szabó József emlékművénél kegyeletünket lerójuk. Koszorúink teljesen betakarták a hősök nyughelyét. Megható volt mindannyiunknak az a szeretet, amellyel Csornipotok népe a partizánok emlékművét ápolja és gondozza. Mindennap friss virágok jelzik tiszteletüket és megemlékezésüket. Hazafelé tartó utunkban megálltunk Ungvárott, ahol a hősök temetőjében megkoszorúztuk az Ismeretlen katona sírját, a jeltelen helyeken nyugvó hősi halottak közös síremlékét is az örök lángnál. Ügy határoztunk, hogy ezentúl minden év augusztusában ellátogat Partizánballada falunk küldöttsége Csorni- potokra, Szabó József emlékművéhez. És felkeressük koszorúinkkal hamarosan Korózs Lajos nyugvóhelyét is. & Makiáron keveset tudnak Korózs Lajos és Szabó József partizánéletének részleteiről. Csak vázlatosan ismerik tevékenységüket. Szerencsére a nyomozó krónikás olyan hiteles forrása, olyan hiteles tanúkra akadt, hogy nincs szükség képzeletdarabokkal betömni az ismerethézagokat, pontos választ kaptunk kérdéseinkre. A hiteles tanúk maguk a harcostársak: Dékán István és felesége D. Kardos Éva. A Magyar Kommunista Párt Külföldi Bizottsága és az ukrajnai partizánmozgalom parancsnoksága 1944. tavaszán-nyarán Rovnóban gyűjtötte iissze azokat a magyarokat, akik különböző partizánegységekben harcoltak. Előbb Rovnón, majd a közeli Obarov faluban, később pedig a Kijev melletti Szvetosinóban működött a partizániskola. Dékán István Naumov tábornok partizánosztagától érkezett Rovnóba. , A partizániskola „hallgatóiból” három szakaszt alakítottak, és Szönyi Márton meg Úszta Gyula mellett Dékán István is szakaszparancsnoki tisztséget kapott. Szervezett foglalkozásokon, gyakorlatban ismerkedtek a fontos tudnivalókkal, a partizánharc sajátságos módozataival és módszereivel. Politikai oktatásról Nógrádi Sándor, a magyar partizánok politikai vezetője gondoskodott. Korózs Lajos Dékán István szakaszába tartozott, s az ejtőernyős csoportok megalakulásával ugyancsak a maga osztagába sorolta parancsnoka a csendes makiári fiatalembert. Dékán István emlékiratában így jellemzi harcostársát: „Korózs Lajos komoly, csendes, huszonnyolc év körüli fiatalember volt; civilben kádársegéd, aki feleségét és kisfiát hagyta otthon. Egész lénye nyugalmat, magabiztosságot sugárzott, keveset beszélt, de tudtam, hogy rá mindig számíthatunk.’“, _________________ A z iskoláról 1944. júniusától kezdve repültek bevetésre az első — csehszlovák cs szovjet partizánokból álló — ejtőernyős csoportok. Augusztus 8-án egyszerre repült el Szönyi Márton és Úszta Gyula csoportja. Augusztus 20-án pedig parancsot kapott az indulásra a Dékán-csoport is. „Késő délután — írja Dékán István — csoportom ünnepélyes eskütételre sorakozott fel a partizániskola udvarán. Már mindannyian teljes menetfelszerelést viseltünk, mert nem tértünk már vissza szállásunkra. A gépkocsi ott várakozott az udvar egyik szögletében, hogy az eskü után egyenesen a repülőtérre vigyen minket.” Tizennégyen szálltak be a Douglas-típusú, kétmotoros szállítógépbe. Korózs Lajos is közöttük volt, A Mára- marosi havasokba repültek, ott volt leugrásuk kijelölt helye egy négy kilométer hosszú és két-három kilométer széles, szinte asztallap simaságú, bársonyos fűvel benőtt fennsíkon. És másként történt minden, mint azt tervezték. A pilóta az éjszaka sötétjében nem tudott tájékozódni az ismeretlen terepen, így több mint tíz kilométernyire távolodtak el a kijelölt helytől. S a leugrás is a lehető legrosszabban sikerült: csak öten értek épségben földet, a többiek szerencsétlenül jártak. Egy öreg fűrésztelepi őr beszélte el később Bikszádon Dékán Istvánnak, hogy: . több partizánt találtak fennakadva a fán. akik már halottak, voltak.” A partizánokat kereső, üldöző csendőrök „miután kivágatták a fákat — mert másképp nem tudtak hozzájuk férkőzni — Nagybányára szállították őket.” Korózs Lajos is köztük volt... S Szabó József sorsáról, történetéről D. Kardos Évától tudhatunk meg fontos momentumokat, aki 1944. október 20-ig a szvetosinói partizániskolán tartózkodott, amikoris az akkor már Szlovákiában tevékenykedő Nógrádi-csoporthoz kellett repülnie, rádiósként. Emlitéttem már, hogy a Kijev melletti partizánbázisról 1944. augusztus 8-án egyszerre repült el Szönyi Márton és tíszta Gyula ejtőernyős csoportja. Az Usz- ta-egységnek ekkor csak az első csoportja indult bevetésre, Szabó József visszamaradt a második csoporttal. őket a sikeres földet érést közlő rádióüzenet után kívánták útnak indítani. Augusztus 9-én az Uszta- csoport rádión jelentkezett: egy emberük leugráskor meghalt, a többiek élnek, épek. Leugrásukat észrevették, s egy német gyalogos hadosztály azonnal megindította a hajtóvadászatot ellenük, majd üldözésükbe magyar katonai egységek is bekapcsolódtak. Volt olyan nap (augusztus, 12.), amikor hétezer-ötszázán fésülték át miattuk a Buzsora és a Mar- tinszkij Ka.meny hegyet,. Az Uszta-csoport rejtekhelyen vészelte át az ellenséges felderítés nehéz napjait — négy napon át kellett éhezniük — de a közvetlen veszély elmúltával megkezdhette tevékenységét. Ügyannyira sikerült megvetniük a lábukat, hogy repülőgépek fogadására alkalmas támaszpontot is kialakíthattak, ide várták csoportjuk másik részének érkezését. „Az elrepülésükre augusztus 25-én kerül sor — tudósít az eseményről D. Kardos Éva. — Három repülőgéppel indultak. Az egyik gépen Horváth Sándor csoportja. a másik két gépen. Priscsepa partizánjai és a felszerelés. Priscsepa politikai helyettese Borhegyi Balázs lett, a parancsnok helyettese Szejfulin Anatolij. Salamon István, Borku László, Ulicsinyi Zoltán, Húsz Imre, Sulyer Ferenc, Szabó József partizánok tartoztak ehhez a csoporthoz.. „.. -Az Usztáék által rádión jelzett tisztáson égtek a máglyák, és amikor a talajjal párhuzamosan kilőtték a zöld színű rakétát is, a csoport ugráshoz készült. A gépek egymás után repültek rá a célra, és két csoport kiugrott. A terep felett erős szél dühöngött, így sokan az erdők fölé sodródtak, és a fákra estek.” Egyszerre csak váratlanul hatalmas detonáció reszket- tette meg a levegőt, s az éjszaka sötétjében rendkívül erős puskaropogás hallatszott. „A detonációból gyanították — folytatódik a szomorú híradás —, hogy egyik gépükkel történhetett valami, ezért azonnal kutatásba kezdtek. De néhány napba telt, amíg megtalálták a lezuhant és elégett gép roncsait. Megrendültén állták körül a szörnyű sírhelyet". Egy hét múltán, augusztus 31-én, a kijevi parancsnokság rádiósai az Uszta-csoport alábbi táviratát vették: „A repülőgép száma 18 970. Az emberek — tizennégy fő — halálra zúzták magukat, okmányok nincsenek, minden elégett. A trinitro-toluol a repülőgéppel együtt felrobbant. Mindössze hét, lőszert és tartalékfegyvert .tartalmazó zsákot találtunk. Két emberről nem állapítható meg, hogy életben maradt-e, vagy elpusztult. Csoportunk huszonhat főből áll.” A tizennégy meghalt partizán között volt a makiári Szabó József is. ★ Korózs Lajos 31, Szabó József 33 évet élt. Balladás sorsuk, életük tiszteletét hirdeti márványtábla Makiár iskolájának a falán. Pataky Dezső j
