Népújság, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-14 / 191. szám

ez',

lm, Csipkerózsika felébredt

Saruldegyházán jártam a minap. Kedves olvasóm, ne keresd e nevet se a hazai, se a mai térképeken, mert ott ilyen névvel aztán nem találkozol. Írhattam volna azt is, hogy Sorwldon, vagy Sorousdon jártam a minap, mert ezek a nevek ugyanúgy nem mondanak semmit a ma emberének. A csendes, álmos, félig leeresztett szemű falu, a Tisza jobb partján, az Eger- és a Laskó-patak mellett szendergi a jövőt várakozó idejét. Innét jószerint a Hortobágy szívéig elláthatna az ember, meg a sík vidéken fel északnak, egészen a kéklő Mátráig. A községi pecsét címeralakja 1775-ben — kétszáz és két esztendő telt el azóta — fűzér, felette ekevas, kétoldalt egy-egy csillag, és a körirata: Sarud.

Mért erről a kis községről van szó, ahol néhány esztendeje bezárták a házak egy részének kapuit, beszögezték az ablakokat és képletesen kitették a táblát is, fekete keretben, a falut jelző névtábla helyére: Fűit. Volt. Sarudról van szó és persze a társairól is Heves megyében és másutt is, szerte az országban, azokról az emberi településekről, amelyeknek múltja volt, jelene még van, de jövője már nem le6z. Legalábbis így tudtuk, tudjuk és véljük. Legalábbis a településfejlődéssel foglalkozó szakemberek, szociográfusok és mások esküdni'mertek volna még erre néhány évvel ezelőtt. Mondván: az urbanizáció, az ipar fejlődése megöli a kisfalvakat, megnyomorítja a nagyokat és kontraszelekciót végezve bennük, csak az igazan életrevalókat hagyja meg. Hogy ez a kontraszelekció minél kevésbé legyen fájdalmas, hogy az objektív törvények minél kisebb megrázkódtatással jussanak érvényre, ezt segíteni becsület és szakkérdés dolga.

És e megállapítást jó néhány település példája iga- . zolni látszott túl a Dunán, vagy a Tiszán innen is. Ezt látszott igazolni Sarud is, ahol a századfordulóig 3100-ról, sőt a harmincas évek elejének 3400-áról a hetvenes évek elejére 1900 fő alá zuhant a lakosság lélekszáma. Ahol meghaltak évente húszán, harmincán és születtek nyolcán, ahol évekig alig-alig kértek építési engedélyt, mert minek és kinek. A vasút messze innét, falunak deklarál- tatott település ez, amely a környező alsó és középfokú központokhoz tartozik és még gyógyszertárat építtetni sincs jogában. Ipar se közel, se távol, azazhogy: csak távol. Termelőszövetkezet van, de ha gyenge volt, akkor azért nem vonzotta az embereket ide, ha meg javul, gépesedik a munkája, termelése, akkor meg minek a sok kézi munkaérő?

Sarud öreg község. Nem történelmében, hanem jelenében az: alig látni fiatalokat. Akinek szakmája van, elmegy innen, ha diplomája, még inkább. Ha végigbaktat az ember a falu közepén, el a templom mellett, kifelé a gát irányába, mintha a múltba ballagna vissza. Nekitámasztom a hátam a templom falának, lehunyom a szórnom és mint valami csodaliftben, visszazuhanok gyermekkorom „délibábos” (?) falujába. Tyúk kárál, liba gágog, kacsa hápog, az istálló szagán légyzümmögés száll, malac visít fel, valahol tehén bődül és a fejem felett vad csattogással békés galambok veszekednek. Aztán csak a csönd, a békés csendnek is csendes falusi csönd.

A falu másik végén újak a házak. Módosak, szépek, télve virággal mindnek nagy ablaka, kertje. Élő, viruló, ízig-vérig mai falukép ez. Egy dehogyis haldokló, dehogyis elmúlni vágyó falu képéé. Akik itt építkeznek és még építkeznek majd, azok maguknak és magukban a jövőnek építkeznek. A holnap, a holnaputáni Sarudnak. Ahol a községi tanács másfél ezernél is több kérelmet tart számon, ahol az utóbbi időkben mind több a vásárló az egykori?) beszögezett falusi házakra, ahol azon töpreng a falu vezetése, hogy jó, rendben van, falu csak ez a falu, de mi lesz, ha kijön a Tisza.

Mármint a gátig. Ha megtelnek a tárolók, ha kialakul a kiskörei tó, az üdülőkörzet, amelynek egyik pontja, ha nem is a központja, éppen Sarud lesz. Az ezerhatszáz majdan kielégített igénylővel. Közművesített üdülőkörzettel. Mi lesz akkor? Hogyan tudja ellátni majd a falu faluként ezt a jellegében, fejlődésének irányában teljesen megváltozott mikrovilágot? Nem Sarudról akarok én most írni, a község — pardon: falu — inkább csak példa és alkalom az azon való töprengésre, hogyan változtatja meg lám önmaga elképzeléseit önmaga újabb döntéseivel — az ember. Mert Sarud halálra vált. Már agonizált is. Aztán jön az ember, aki megállapította ezt a halált, aki igyekezett megteremteni egy település szép halálának körülményeit, közben azonban megtervezte a kiskörei rendszeren belül az üdülés távlati terveit és annak rendszerét is. És ím, Csipkerózsika felébredt. Csak a tervek hírére, csak a Tisza fecsegésére, csak a majdan közelgő évek inkább még álmokat, mintsem valós képeket felvillantó varázslására.

Igaz, még nem áramlanak ide az emberek. Valószínűleg, hogy nagyobb számban nem is fognak. És akik jönnek, azok üdülő, pihenő emberek lesznek, akik kisebb- nagyobb, de mégiscsak rövid időre vallják csak majd magukat sarudiaknak. És minden bizonnyal az üdülőkhöz szükséges szellemi és tárgyi infrastruktúra sem követel majd túl nagy és újabb lélekszámot. De már egynéhány éve megállt a falu lélekszámának csökkenése. Még nem emelkedik, de már nem csökken! Az egyik falu vég szemre már megadta magát az enyészetnek, bár itt is látni már az építő kezek nyomát, de a másik egyszerűen eltörölte a múlt nyomait és remek kozmetikusként az öreg falurészből ifjú települést varázsolt elő.

Nem volt igazuk a szakembereknek? Dehogynem.

Való igaz, hogy szerte a világon, így hazánkban is a kis települések egy része — sok és különböző okból — halálra van ítélve. Nincs létjogosultságuk, nincs jövőjük, mert jószerint már jelenük is alig. Ám egy másik részük megtalálja helyét és léte értelmét a megváltozott társadalmi. gazdasági, sőt természeti környezetben. És hogy megtalálja, hogy továbbra is szükség van rá, ha más formában is: ez is objektív törvénye az emberi települések belső mozgásának, a települések ökológiájának.

Félreértés ne essék, a világért sem arról van szó. hogy legyen minden község üdülőhely és akkor örök életű lesz e földön. Ahány megújuló település, annyi gazdasági, társadalmi ok játszhat ebben közre, az iparosodástól, az új mezőgazdasági termelési ágak kialakulásáig. A lényeg a lényeg: a települések életének szívóssága, az ember leleményes újrateremtő készsége, amely a mi társadalmi viszonyaink közepette a múlt mellé történelmi jövőt is tud nyújtani az egykor tetszhalott falvak közösségeinek.

á/uuzfiZ'

nprm

ét esztendő telt el azóta. hogy a Népújságban megjelent a cikk „Egy bekezdés a bibliából” címmel. Egy család széthullásának okait kutattam, s nem volt nehéz a lényeget megtalálni. A cikk így kezdődött: „A gyermekek csak úgy mehettek játszani az udvarra, ha előbb megtanultak egy bekezdést a bibliából". Magánügy? Nem is olyan biztos. Ugyanis tíz esztendei harmonikus házasság után az anya kijelentette: ő is „Jehova tanúja” lett. (Tudjuk, hpgy á jehovista szekták működése államellenes, alkotmányba ütköző tanaik miatt nem engedélyezett.) Nos. ettől kezdve felborult a család élete. Az apa és az anya pedagógusok, s három gyermekük született. A meggyőzés Hiábavalónak bizonyult, így elváltak. A bíróság a három kiskorú gyermeket — a legkisebb alig múlt akkor kétéves — természetesen az apának ítélte oda. ,A j, jogerős ítélet nem sokkal a cikk megjelenése után született meg. Az ember azt gondolná, hogy ezzel le is záródott az ügy. Sajnos, hét esztendeig még sok minden történt, ami alaposan kikészítette a gyermekeket lelki- ismeretesen nevelő apa idegeit.

Látogatás és „hittérítés”

Itt fekszenek előttem az iratok: bírósági ítéletek, tanácsi határozatok. Az ítéletek a gyermekek elhelyezésévé! foglalkoztak, a határozatok pedig az úgynevezett „láthatással”.

Részlet az Egri Megyei Bíróság 1970- őszén született jogerős ítéletéből: az alperes (anya) gondozására nem lehet a gyerekeket bízni, mert albérletben lakik, s mert a jehovista tanokat hiszi, amelyek társadalmi rendünkkel szemben állnak, tehát alkalmatlan a gyermekek gondozására és nevelésére.” Vagy égy másik részlet: „A gyermekeket úgy kell elhelyezni, hogy az érdeküknek a legjobban meg. feleljen, elhelyezésük ügyét egyedül a gyerekek — s egyben a társadalom — érdekei szempontjából kell vizsgálni és eldönteni.’’

Tehát az apa nevelte és gondozta a gyerekeket, pe- lenkázta a legkisebbet, gürcölt, hogy a szűkös lehetőségeken belül a legjobbat tudja a számukra nyújtani. Ideje megoszlott az iskola és az apróságok között. Az anya tartásdijat fizet, nem valami nagy összeget. , És ezentúl?

A megyei tanács igazgatási osztályának 1971. májusi határozata szabályozta, hogy a Budapesten élő anya mikor és hol látogathatja gyermekeit. Egy korábbi határozat szerint — ki tudja miért? — a három gyermek látogatását külön-külön és a páratlan hetek szombati — tanítási — napjaira írta elő. Az újabb döntés vasárnapra szólt, amikor egyszerre mindhárom gyerekével találkozhatott. ö azonban évekig nem élt láthatási jogával. vagy csak rendszertelenül látogatta meg őket. Például 1971. áprilisától majd három évig feléjük sem nézett. Leveleket persze írt, tele „hittérítő” szöveggel, de hogylétük, tanulmányaik vagy éppen egészségük iránt nem érdeklődött.

Hol találkoznak ?

Amikor 1973-ban egy másik községbe került át a család, az anya jelentkezett és kérte a látogatás szabályozását a községi tanácstól. A határosat az apa m a háHáttérben a Jehova

rom kiskorú lakását jelölte ki a találkozás színhelyéül, de ez az anyának nem tetszett. Ekkor már a gyerekek is. igen tartózkodóan, bizonyos ellenérzéssel viseltettek anyjukkal szemben' Újabb panasz az anyától, de kérését, hogy másütt találkozhasson a gyerekekkel, az Egri Járási Hivatal igazgatási osztálya elutasította. Részlet az indoklásból:

„.. / a gyámhatóság az apa lakását a láthatás céljára alkalmasnak tartja, annál is inkább, mert a községben más arra megfelelő hely nincs." (Később született egy határozat, amely színhelyül a tanácsi épületet jelölte meg, s akkor az anya több „hitsorsosónak” kíséretében meg is jelent, de a gyerekek húzódoztak a találkozástól. „Mindig a jő istenről beszélt, de azt meg sem kérdezte, hogy vagyok” — mondta az egyik gyerek.)

A találkozások tehát az anya magatartása, s a gyerekekből ezáltal kiváltott ellenkezés miatt nem, vagy csak rendszertelenül történtek meg.. A hivatalos, engedélyezett találkozások! Mert a közben gimnazistává cseperedett két nagyobb gyereket az iskolában — az óra. köizi szünetekben — néha meglátogatta, ezek hatása azonban igen rossz volt rájuk.

— A fiú az iskola egyik legjobb tanulója — mondták tanárai. — Nem tartjuk jónak, hogy az anyja itt látogatja meg, mert zavarja tanulmányi előmenetelét.

— A mama váratlan látogatásai, levelei — mondta a kollégium igazgatója — kizökkentik a fiút, cinikussá teszik.

A nagyobbik lány tanárai:

— Anyja rendszertelenül látogatja, s ezek az alkalmak rossz hatással vannak rá lelki és tanulmányi szempontból egyaránt. Édesapja megfelelően gondoskodik róla, szinte a két szülőt pótolja. Édesanyja látogatása a gyerek érdekeit, fejlődését egyáltalán nem szolgálja.

Egy, vagy három

<

A gyámügyi hercehurca közben újabb bírósági tárgyalásra is sor került.. Az anya, aki eddig alig törődött a gyermekeivel (az igazgatásügyi akciók még önigazolásra sem elegendők, vérszegény és alaptalan vádaskodásaival pedig már régen nem törődnek a hivatalos szervek) gondolt egyet, s keresettel fordult az Egri Járásbírósághoz, hogy a legkisebb gyereket ítéljék neki- (Megkérdezték tőle, hogy a másik kettővel mi legyen? Ha nála lesz az egyik, akkor az apa a másik két gyerekkel meglátogathatja,

mondta az asszony. „Mindez hét esztendő után jutott eszébe?” — csodálkozott a bíró.) A keresetet elutasították, így a gyerekeit hír. telén megszerető anya fel.

lebbezett, de most már mind a három gyereket kérte.

Az Egri Megyei Bíróság, mint polgári II. fokú bíróság tavaly helybenhagyta az Egri Járásbíróság ítéletét, s ugyanakkor az asszony keresetét, amelyben a másik két gyereket is kérte, elutasította. Méghozzá vizsgálat nélkül, s ez a tény önmagáért beszél. Két részlet az indoklásból:

..az alperes (az apa) a felperes által vallott (jehovista) nézetek ellen neveli a gyerekeket mely magatartása megfelel a szocialista erkölcsi felfogásnak. A családjogi törvény által megszabott követelményeknek az érvényesülése a gyermekeknek a felperesnél (az anyánál) történő esetleges elhelyezése esetén nem lenne biztosított.” „A gyermekek elhelyezésénél az állandóságra messzemenően törekedni kell, mert a környezetváltozás csak ritka esetben nem okoz válságot a gyermek érzelmi életében. Különösen káros lehet a gyermek kiszakítása a megszokott környezetből akkor, ha az a testvéreitől történő elszakadással járna együtt.”

így tehát ennek a furcsán szomorú történetnek a bírósági része — remélhetőleg — végleg lezárult. Gyámügyi vonatkozásban csak nemrégiben tettek pontot az i-re. Megint csak a látogatásról volt szó. Ez külön fejezetet érdemel. t

„Sehol sem akarok vele találkozni!”

Á községi tanács 1977. májusában született határozatával „ a három gyermek anyai láthatását elvonta”- A korábbi határozat, mint em_ litettem. a találkozás színhe. lyéül a tanács épületét jelölte ki. A gyerekek Írásban kérték (egyikük most 18 éves, a másik 16, a legkisebb tízéves) a tanácsot, értesítsék anyjukat, hogy nem hajlandók ott találkozni vele. Az apa ismételten kérte, hogy a lakást jelöljék ki a látogatás színhelyéül. Az anya ezt nem fogadta el, viszont a tanács épületét erre a célra már nem használhatja, és a községben másutt sincs megfelelő helyiség. Meghallgatták a gyerekeket is. A legidősebb: „Nem hajlandó a szomszédék lakásában sem találkozni az anyjával. Ahol más család békésen együtt él, ott az ö családi problémáival nem akar senkit zavarni.”

A középső gyerek: Sehol

sem akar az anyjával találkozni. Hozzáteszi: „Ha négy és fél évig — eddig engem egyáltalán nem látott — meg tudtam lenni anyai szeretet nélkül, ezután sincs rá szükségem. Sem személyesen, sem leveleivel ne zavarjon az iskolában, vagy a kollégiumban. A legutóbb is harmadmagával látogatott meg az óraközi szünetben.”

A legkisebb:

— Sehol sem akarok vele

találkozni!

A nevelési tanácsadó szakvéleményéből: „A szülők válásának az oka alapvetően a fennálló vallási-világnézeti meggyőződés eltérése.” Az apa és a három gyerek kapcsolatáról: „A

család minden ügyét közösen beszélik meg, közösen döntenek, közös programokat csinálnak, de tiszteletben tartják az egyéni érdekeket is. Rokonszenves együttes, amely valóban támasz minden tagja számára." És végül: „A család, konkrétan a gyermekek és az anya harmonikus talál, kozásai — mindkét fél hibájából — nem valósíthatók meg, így a sorozatos konfliktusok elkerülése Tálalt felvethető az anyai látogatás megvonása. Ez a gyermekek számára semmilyen káros következménnyel nem járna, sőt személyiségük kiegyensúlyozottabb fejlődését segítené elő.”

Mindezeket figyelembe vé. ve úgy döntött a községi ’ta. nács, hogy nem engedélyezi az anyának gyermekei látogatását.

Jog és kötelesség

ö o

A szokásos fellebbezés

után váratlanul igy döntött

II. fokú hatóságként júniusban az Egri Járási Hivatal igazgatási osztálya: megsemmisítette a községi tanács határozatát, kötelezte az apát, hogy a megjelölt napokon és órában a kapuban adja át a gyerekeket « jelentkező anyának, s ugyancsak a kapuban az előírt látogatási idő után vegye át tőle őket...

Nem érdemes a háromol- dalas indoklásból idézni (csupán annyit jegyzek meg, hogy ismerve a korábbi határozat indoklását, ez újabb döntés szerint tulajdonképpen ki kell tenni a gyerekeket az utcára — ha erre hajlandók — akár esik, akár fúj...) azért nem érdémes, mert egy hónap múlva már az osztály vissza is vonta döntését. Azaz: megvonta a látogatás jogát az erre méltatlan anyától.

Nehéz mindezt leírni, hiszen az anyai szeretetnél — mint fogalomnál — szebb talán nincs is a világon. Akiről szó van, érző ember, s talán valahol belül észreveszi, hogy hibázott. De vajon valóban észreveszi-e? Mert ugyanakkor a bigott- sággal párosult makacsság is nagy hatalom. É6 nagy hatalom a szellemi sötétség is. Ez köti egymáshoz a szekta tagjait. Számos történet van erről, de most hagyjuk. Elég volt példának ez a hétéves jogi párbaj, amelyet szerintem hamarabb is be lehetett volna fejezni■ Igaz, joga van a különváltan élő anyának gyermekeit látogatni, ha erre méltó és nem él vissza vele. De vannak jogai az apának is, aki kötelességét teljesítette, és teljesíti ezután is. („Asszonyom mondta az egyik bíró a tárgyalás után, amikor a nő az anyai szeretetre hivatkozott — ezeknek a gyermekeknek csak apjuk van. Anyjuk — sajnos —, nincs...’’)

Szeretet? Se születésnap, se karácsony.

— Nemcsak egy-két nap

kell szeretni — mondta a mama egy ízben a gyerekeknek, — hanem mindennap.

—1 És te mikor szeretsz bennünket? — kérdezte g, nagyobbik lány, majd sarkon fordult és otthagyta a hitsorsosokkal látogatóba jött anyját.

És a gyerekek?

A legnagyobb szépen érettségizett és külföldi egyetemre nyert felvételt. A középső két év múlva végzi el a gimnáziumot, a legkisebb pedig, aki soha életében nem ismerte az anyját, általános iskolába jár, s mindhárman rajongva szeretik édesapjukat, aki az utóbbi években láthatóan megöregedett.

Életkorát tekintve pedig ez még nem lenne indokolt. .. j

Katái Gábor j|