Népújság, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-31 / 204. szám

Aminek az adminisztrátorok is örülnek NEM IGAZSÁGOS, hogy immár hosszú idő óta az adminisztrációról mindig csak az kerül szóba, hogy túlzott és lassítja az ügyek menetét. sok bosszúságot okozva az állampolgároknak. Arról sem szabadna elfeled­kezni ugyanis, hogy a túlzott adminisztrációtól, a haszon­talan bürokráciától azok is szenvednek, akik ellátják az ügyvitelt. Azt is illő lenne már ész­revenni, hogy például sok helyen milyen lehetetlen munkakörülmények között dolgoznak az ügyvitel mun­kásai a túlzsúfolt irodákban, hogy a kereskedelmi és ter­melő vállalatoknál (hogy ez­úttal csak a vállalati gaz­dálkodás körében maradjunk, nem bolygatva a közigazga­tást) egy-egy számviteli zár­lat idején milyen mérhetet­lenül sok a túlóra, s évek óta egyre több. sőt: sok helyen már annyi, hogy nem tudják kifizetni, lecsúsztatni, mert nincs rá keret, illetve idő. Amikor tehát társadalmi programmá vált, hogy csök­kentsük az adminisztrációt, legalább a felesleges teendők kiszűrésével, akkor ennek — ha hisszük, ha nem — éppen azok örültek a legjobban, akikről pedig, többnyire haj­lamosak vagyunk feltételezni, hogy esetleg ők saját maguk, tehát az adminisztrátorok, ügyintézők találják ki azt a rengetegféle előírást, ami az­után mindenkit hátráltat és bosszant a munkájában. Az adminisztrációs felada­tok növekedése, jórészt ab­ból adódik — és elkerülhetet­lenül —, hogy növekszik a gazdaság, s az egyre nagyobb termelést és forgalmat szám­ba kell venni, irányítani, ér­tékelni. szabályozni kell — s az egyre nagyobb munka. Mintegy a szükséges, elkerül­hetetlenül növekvő feladatok „hátán”, vagy inkább „leple” alatt azo'rib'áfí'— s ezt ma már senki sem vitatja — a felesleges teendők sora is be­kerül például a vállalati ügy­vitelbe: a számvitelbe, sta­tisztikába, a pénzügyek stb. lebonyolításába. Ezeket a fe­lesleges ügyviteli teendőket kellene tehát kiszűrni, ezek­től megszabadulni, s akkor tüstént gyorsulhatna az ügy­menet, lélegzethez juthatná­nak az adminisztrátorok. Ezzel a programmal ma már mindenki egyetért. Ta­valy az adminisztratív lét­számzárlat is segített, persze ennek az .egyetértésnek” a kialakulásában. Legújabban viszont a vita már azon fo­lyik, hogy ki csökkentse az ügyviteli feladatokat? A fő­hatóságok — Pénzügyminisz­térium, a KSH. a MNB — az utóbbi másfél évben már lé­nyeges egyszerűsítésekre tet­tek intézkedéseket felmentve a vállalatokat egy sor kimu­tatás és jelentés készítése alól. VÁLTOZATLANUL sok adminisztrációs feladatot adnak viszont a vállalatok­nak a helyi és az országos hatóságok, társadalmi és po­litikai szervek, rengeteg ki­mutatást, jelentést kérve a gyáraktól. E körben fordul elő a legtöbb úgynevezett „vadstatisztika” is, tehát az olyan kimutatáskérés, ami nem is lenne kötelező a vál­lalat számára és a kimutatást kérőnek nincs rá KSH-enge- délye, a vállalat azonban többnyire mégis válaszol a megkeresésre! mert esetleg nem akar rossz viszonyba kerülni a kimutatás „meg­rendelőjével”, az adott hiva­tallal vagy szervezettel. Végül azonban — el kell ismerni — a vállalatot saját maguknak is rengeteg feles­leges munkát adnak. Nagyon sok helyen például a havi­díjas munkavállalók havon­ta kétszer kapnak fizetést. Ha egyszer kapnának, az ezzel kapcsolatos munka éppen a felére csökkene. Vagy: jelen­leg például a legtöbb helyen a fuvarleveleket két-három osztály is .ügykezeli”, ezt elég lenne csak az egyikre, például, célszerűen a szállí­tási osztályra bízni, s ez. idő­szakonként. egyetlen adattal informálhatná a többit. Azután teljesen felesleges ma már a 200 forint alatti fogyóeszközöket — a kalapá­csot. csavarhúzót, dörzspa­pírt, villanykörtét, stb. — munkahelyenként tételesen elkönyvelni, amikor ezt egy összegben, egyetlen tételként is elszámolhatnák. Több tíz­ezer könyvelési tétel, egyez­tetés hibalehetőség stb. ke­rülne ki ezzel a vállalati 1 számviteli munkából. Vagy például miért kell a rendszeresen ismétlődő költ­ségeket — napidíj, szállás­díj, utazási költség — ugyan­csak mindig tételesen el­könyvelni, elég lenne minde­nütt átalányt számolni. SE SZERI, SE SZAMA az ilyen apróbb-cseprőbb ész- szerűsítési lehetőségeknek a mai vállalati gyakorlatban. E néhány példa is igazolja, hogy ebben a programban is igaz a szólás, miszerint se­gíts magadon... G. F. Legnagyobb takarmányüzem a Hanságban Elkészült az ország egyik legnagyobb tömegtakarmány- üzeme, amelyet 30 milliós beruházással létesített a Lajta-Hansági Állami Gazda­ság. Az évente mintegy tíz­ezer tonna takarmányt gyártó üzemet kedden a Hanságban, a gazdaság jánossomorjai ke­rületében üzembe helyezték. A takarmánygyár gyors­szárító berendezése évente nyolcezer tonna lucernaliszt gyártására képes. A takar - mánypogácsázó berendezés évi kapacitása háromezer tonna. Az értékes, fehérje­dús takarmánypogácsa -alap» anyaga a szalma és a kuko­ricaszár. A BHG Telefonközpont Gyárában készítik a korszerű crosbar rendszerű négyezer vonalas tatabányai főközpontot, valamint a távhívásra alkalmas közvetítő központot, amelyek 1979-ben lepnek üzembe. Képünk: robotberendezés ellenőrzi a telefonközpont sávjait. (MTI fotó — Bara István — KS) Pacsirta-telepből — lakótelep Ezzel a névvel is úgy van­nak sokan Gyöngyösön, mint a Mérges utcával: mondják, de aligha tudják, miért éppen így, ilyen módon „tisztelnek” meg egy . utcát vagy egy területet. El­képzelhető. hogy — ahogy szokás mondani — a „szent sem mossa le” a Pacsirta nevet arról a mostani senki földjéről, amely a Róbert Károly utca és az Élmun­kás utca elágazásánál talál­ható. Még ebben az ötéves terv­ben lakótelep épül itt. o o o összesen több mint 23 ezer négyzetméter sorsát foglalja magába a beépíté­si terv. Parkoknak, játszó­tereknek is jut még . maj­dan ötezer négyzetméter, ugyanakkor gondoltak arra Van szerencsém! — megjött a kéményseprő — Mi leszel, szel? ha nagy le­Eme meglehetősen sztereo­tip és lényegesen kevésbé el­més kérdésre háromévesen — ha jól emlékszem — a kö­vetkező optimista választ ad­tam: — Orvos. Esztendő teltével a moz­donyvezetőségig akartam vin­ni, újabb év múlva pedig ki­kötöttem a kéményseprésnél. Ez a cél jó darabig tartotta is magát, sót néha úgy tűnt, hogy egészen közel sikerült kerülnöm hozzá. Később azonban kiderült, hogy mint oly sok gyerekkori vágy­álom’ ez is elszállt. Ezek után kérdés, mi tör­tént azokkal, akiknek sikerült megvalósítaniuk eme szép és romantikusnak tűnő gyerme­ki elképzelést? Egyáltalán vannak-e még „igazi” ké­ményseprők, s ha igen, hát hogyan élnek, hogyan dolgoz­nak’ Hoznak-e szerencsét, ha bekopogtatnak a lakások­ba, és még inkább: nekik hozott-e szerencsét a pálya, vagy csak a megélhetés kény~ szere marasztalja őket. ■.? Mindeme és a további kér­désekre Kocsis Sándorral, a Heves megyei Kéményseprő Vállalat igazgatójával közö­sen kerestük a választ. Ezek szerint — ha az egykori, és valójában talán sohasem lé­tezett „romantika” köpenyét lefejtjük erről a szakmáról — a következő helyzetről alkot­hatunk képet: Az 1950-ben történt álla­mi vállalattá alakulás óta a kéményseprők kis családja is jelentős utat tett meg napja­inkig, a fejlődés azonban el­maradt a várakozástól, a vele szemben támasztott igények­nek nem nagyon felel meg. Kétségtelen, ez így, önmagá­ban nem túlzottan hízelgő a vállalatra nézve, de hogy va­lóban ilyen helyzet alakult ki, azt mi sem mutatja job­ban, mint az, hogy miniszté­riumi és — nálunk — megyei tanácsi szinten is foglalkozni kellett a kérdéssel. MÉRNÖKÖK — MINT KÉMÉNYSEPRŐK A lemaradásnak legalábbis két oka van. Egyik a „ter­mészetes” korábbi vezetési hibák következménye, a má­sik viszont az igények módo­sulásával magyarázható. A hagyományos kéményseprési munka mellett mindinkább előtérbe kerül ugyanis a ko­molyabb tüzelőberendezések vizsgálata, karbantartása, a már magasabb ismereteket kívánó, kvalifikáltabb mun­ka. Hogy ehhez felemelked­jenek. annak lényegében csak most érkezett el az ideje, és ez már a vállalat leendő új nevében is megmutatkozik: Heves megyei Tüzeléstechni­kai és Kéményseprő Vállalat. Mi is áll e névmódosulás mögött? Nos, gyakorlatilag az, hogy a lassanként újra magára találó vállalat létre­hozott egy már régen esedé­kes új csoportot — tüzelés- technikai műszeres csoport néven, melynek magvát egy szilikát-gépészmérnök, egy vegyészmérnök és egy épí­tésztechnikus képezi. Ez az összetétel már önmagában mutatja a szakma fejlődését, de erre tulajdonképpen kény­szerítve is vannak, a megyei tanács erőteljesen erre inspi­rálja a vállalatot. Könnyen belátható, hogy valóban ez az egyetlen helyes út, hiszen műszeres vizsgá­latokra eddig is szükség volt, de elvégzésükre Salgótarján­ból és Miskolcról érkezett — és érkezik még most is szük­ség esetén — segítség. Az egri csoport működésének szemé­lyi feltételei most már kiala­kultak, most még a tárgyi feltételek megerősödése szük­séges, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a már meglevő műszerekhez újabbakat kell vásárolni. Ezek az úgyneve­zett emissziós mérések mind­inkább elengedhetetlen fel- * tételeivé válnak a vállalat munkájának, nemcsak azért, hogy . pontosan megtudják például, melyik kéményben milyen erős a léghuzat, 'ha­nem hogy megelőzzék az eset­leges robbanásokat, balesete­ket, választ kapjanak az energiafelhasználás kérdé­seire. A HŰTLENEK VISSZATÉRNEK A magasabb fejlettségű fűtőeszközökhöz, kazánokhoz csak modern technikai fel­szereltséggel lehet a szüksé­ges paramétereket megadni. A vállalat megújhodott ve­zetősége bízik abban, hogy jövőre már sor kerülhet er­re nálunk... És hogy a jó hír — mint a korom — való­ban szárnyakon száll, azt mutatja, hogy fellendült az érdeklődés újra a szakma iránt. Igaz, még nem öltött olyan méreteket, mint szeret­nék, de a korábban „hűtlen­né” vált régi szakemberek közül egyre többen vissza­jönnek. és jelentkeztek fia­tal szakemberek is, mert perspektívát látnak ezen a pályán. A helyzet ismeretében el­mondhatjuk: indokolt az egészséges létszámnövelés, és helyes volt a jó munkaköri légkör kialakítására való tö­rekvés is, a kettő egymás nélkül lényegében elképzel­hetetlen. Ugyanakkor tudják azt is, hogy néhány helyen, így például a Gagarin Hő­erőműnél mielőbb javítani kell a vállalati dolgozók munkakörülményeit. Mivel ez a vállalatnak és a hőerő­műnek egyaránt fontos, bíz­hatunk abban, hogy rövide­sen megerősödik a műszaki vezetés, és elviselhetőbbé vá­lik ez az igen nehéz, és az egészségre is ártalmas mun­ka. NEVEZHETJÜK KANDALLÓNAK IS... Végezetül szólni kell az is­mét fellendülőben levő cse­répkályhás részlegről is, ahol tavaly még elég volt két em­ber, az idén viszont már ke­vés a négy, majd egy idő óta a hat... Mert a cserépkályha mo6t reneszánszát éli, és nemcsak a fa és a szén visz- szatérte miatt, hanem a divat változása miatt is. Míg koráb­ban szinte szégyennek számi- tott cserépkályhával fűteni, addig ma már valósággal sikk: kacsalábon nemigen fo­rognak manapság a kasté­lyok ha nincs bennük szabad tüzelésű cserépkályha, de ne­vezhetjük nyugodtan — kan­dallónak, ha tulajdonosaik rossz néven nem veszik ... Mindenesetre — az igény adott, s tagadhatatlanul újra esemény, ha kéményseprő érkezik a házhoz. Bátran be­kopoghatnak tehát kormos mosolyukkal, s mi jószivvel fogadhatjuk őket amúgy ré­giesen — van szerencsém­mel. B. Kun Tiboz is, hogy mintegy 170 aiftó is várakozhasson a házak előtt. A legfontosabb pedig: több mint ötszáz ember jut itt új lakáshoz. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a lakások alapterüléte megha­ladja az 52 négyzetmétert. Ezek a számok azt mutat­ják, hogy a Pacsirta-telep beépítése ugyan nem tarto­zik a város fejlesztési prog­ramjának legfontosabb fel­adatai közé de nem is cam­mog a sor végén. A jelentőségét a telep el­helyezkedése adja meg. Tu­lajdonképpen átmenet lesz a déli városrész és a Mérges út között. Ebből az is követ­kezik. hogy ezt a szerepét hiánytalanul be kell tölte­nie esztétikailag is, ami gya­korlatilag a lakóépületek formáját és nagyságát szab­ja meg. o © o Valamikor itt volt a Vo­lán egyik üzeme. Jöttek, mentek a gépkocsik, motor­juk zúgása éjjel-napppal felverte a környék csendjét. Főként, amikor javítás után feltúráztatták a motorokat, vajon bírják-e a terhelést. Elképzelhető, hányán ál­dották azokat. akik annak idején kitalálták, hogy a dé­li városrészben gépjavító üzem legyen. Évekig folyt a „csatározás”. rábírni a Volánt arra, hogy a gépko­csijainak keressen más he­lyet. Elég volt a dobhártya­repesztő zajból. A kesernyés humor ezért akasztotta rá a nevet a Vo­lán itteni üzemére: Pacsir­ta-telep. Ma is így hívják, azok is, akik a múltról már semmit sem tudnak. Ezért lesz az egykori Pa­csirta-telepből lakótelep. De amíg idáig eljutottak a gyön­gyösiek, az sem ment simán. Különböző elképzeléseket kellett egyeztetni míg vég­re a beépítési terv megszü­lethetett. o © © Alvó város: mondják, mert ide csak pihenni járnak ha­za a lakók. Nem is valami gyöngyösi sajátosság ez, szerte a világon gond az új települések „pezsgő” életé­nek a megteremtése. Nem' több és nem kevesebb, mint az, hogy lakják is ezeket a városnegyedeket, ne csak „ágyra járjanak” az ott lakók. Azzal. hogy megfelelő nagyságú és szakosított üz­leteket nyitnak a lakótele­pen, már sokat tettek. Az iskolák, bölcsődék, a játszó­terek, a parkok is a lakók kötődését szolgálják. A déli városrészben ezek már nem hiányoznak, de még a meg­felelő nagyságú és felsze- reltségű sporttelep sem. A strand is itt található. Mi kell még? A mozi, a könyvtár a klub. Á Pacsirta-telepen ezek is megépülnek. A moziban egy­szerre háromszázan nézhe­tik’ a filmet, a klubba száz­ötvenen férnek be. a könyv­tár alapterülete pedig há­romszáz négyzetméter lesz. A legkisebbek közül het­venen mehetnek az új böl­csődébe, száztízen az új óvo­dába. Az új orvosi rendelő pe­dig kétszáz négyzetmétert foglal majd el. Az épületek földszintjén üzletek kapnak helyet, köz­tük olyanok is, amelyek a lakosságnak nyújtandó szol­gáltatások bővítését teszik lehetővé. Mindez így együtt és kü- lön-külön is nagyon jól hangzik, kellemes hírnek tűnik. A gyöngyösiek ismét előbbre lépnek életük jó feltételeinek biztosításában. © © O Azt is vitatták még az el­múlt hetekben is hogykell-e ida úgynevezett középmagas, tízemeletes épület vagy a házak maradjanak az itt „szokásos” négyemeletes megoldásnál. Ha azoknak lett volna igazuk, akik a „szeré­nyebben” jelszó jegyében a négyemeletes épületek mel­lett álltak ki, a „leborotvált” városrész képe további te- rületkere terjedt volna ki, hiszen a déli városrész az „uniformizáltsága” miatt olyan képet ad nagyjából, mintha valaki egy óriási borotvával egy meghatáro­zott magasságban „lemetszet­te” volna a házakat. És ebből az egyhangúság­ból ugrik ki a torony ház a Róbert Károly és a Vörös­hadsereg útja találkozásánál. Mint valami égre meredő ujj. társtalanul, ha úgy tet­szik: indokolatlanul. Keli tehát az átmenet, kell tehát a tízemeletes, közép­magas torony is, de kell majd a Pacsirta-teleppel át- ellenben levő részen is, ha majd ennek a beépítése s napirendre kerül. Mert íz igaz, hogy a toronyház las­san Gyöngyös jelképévé vá­lik, de a környezetével való összhang hiánya nem teszi indokolttá a létét. Ma még, tízemeletes házak nélkül. © © © A városi tanács végrehaj­tó bizottsága ezeknek a kér­déseknek a mérlegelése után döntött. Elrendelte, hogy a középmagas lakóépület víz­ellátásának biztosítására a tervet el kell készíttetni, és a leggazdaságosabb megol­dásról kell gondoskodni. így lesz lakótelep a kö­zeli évek során az egykori Pacsirta-telepből Gyöngyö­sön. , G. Molnár Ferene ] Mismhnn. 1977. augusztus 31., szerda I

Next

/
Thumbnails
Contents