Népújság, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-28 / 202. szám
Barátok (Fotó: Zeit im Bild) Illatok az autóban Ahogy nő a forgalomba kerülő gépkocsik száma, egyre gyakrabban látunk állatot szállító autótulajdonosokat is. A kalickába zárt maradakkal, a ketrecben meghúzódó kisállatokkal, az összegömbölyödve békésen pihenő macskákkal jóformán semmi gond sincs. Annál több a kutyákkal, különösen akkor, ha rosszul nevelt, elkényeztetett, vagy nyugtalan természetű, agresszív állatról van szó. A kutyát mindig a hátsó ülésen, de lehetőleg ne a vezető mögötti részen helyezzük el a kocsiban. Az ülésre műanyag lepedőt vagy pokrócot terítsünk, amit az utazás befejeztével rázzunk ki. és hajtogassunk össze. Ha szükséges, nyakörvénél, pórázánál fogva rögzítsük annyira az állatot, hogy mozogni tudjon, de ne ugrálhasson, a vezetőt ne zavarhassa. Készíthetünk — megfelelő szíjból, hevederből — biztonsági övét a kutyának is, ami karambol esetén őt éppúgy megvédi, mint az embert. A kutyát fokozatosan szoktassuk hozzá az autóban való utazáshoz. Kezdetben kisebb tempóban vezessünk és óvatosan vegyük a kanyarokat, hogy ne ijedjen meg az állat. Nagyobb út előtt 10—12 óráig ne adjunk enni a' kutyának, mert különösen a nagyobb testű fajták, az emberhez hasonlóan, rosszullétre, hányásra hajlamosak. Indulás előtt ne itassuk meg az állatot. Nyári melegben és általában parkolásnál a két szemben levő ablakot kissé húzzuk le, hogy a kutya kellő mennyiségű friss levegőt kapjon, mert a nagy melegben hőgutát kaphat. Ne engedjük, hogy az állat a fejét útközben a nyitott ablakon kidugja, mert ez kötőhártyagyulladáshoz vezethet, és ugatásával zavarhatja a vezetőt, illetve a más kocsikban ülőket. Fontos szabály, hogy induláskor, a beszállásnál a vezető üljön be előbb, megálláskor pedig ugyancsak ő szálljon ki elsőnek, s csak azután a kutya, amelynek pórázát fogva megakadályozhatjuk a kocsiból való kiugrását, elfutását és azt is, hogy egy arra haladó gépkocsi alá kerülhessen. Talán nem mindenki tudja, hogy külföldre is nyugodtan magával viheti kedvenc állatát. Ennek az a feltétele, hogy meglegyen a — három napnál nem régebbi — állategészségügyi bizonyítvány, amelyet a határállomásokon fel kell mutatni. B. I. Nemzetközi összefogás a jegesmedvékért A jegesmedve a világ egyik legritkább ragadozója, a mínusz 15—40 C-fok hőmérsékletű területeken századokon át élt szinte ismeretlenül. Ma már ritka állat, a jelenlegi állományt mintegy 10 000-re becsülik, s ebből körülbelül 1—2 ezer példány él Grön- landon. Az eszkimó vadászok évente 100—150 jeges- [medvét ölnek meg. Félő, [hogy a faj rövid időn belül (kihal. Ennek megakadályozására öt ország: a Szovjetunió, Kanada, Norvégia, (Dánia, és az Amerikai Egye- jsült Államok összefogott az ;,.ismeretlen” jegesmedve életmódjának a tanulmányozására természetes környezetében, és teljes kipusztulásának a megakadályo- !zására. Dániából 1976-ban indult I el az első mentőexpedíció A gépesítés korában Humorszolgálat Az orvos így szól fiatal, csinos pácienséhez: — No6, asszonyom, most csinálunk önről egy röntgenképet. — Nagyszerű, — csillant fel a páciens arca — ha jól sikerül, kérek belőle ot másolatot ! ★ Rösner tárcsáz, a vonal másik végén azonban egy teljesen ismeretlen hang jelentkezik: — Uram, ön feltehetőleg rossz számot hívott. — Én? Lehetetlen! Magának van rossz száma! ★ — Pincér, a levesemben egy döglött légy úszik! — Szomorú dolog ez, uram! Sajnos, a legyek nagyon nehezen viselik ei a főzést! ★ — Fülsiketítő szirénázás közepette két tűzoltóautó robog végig a városon. Az ivóban egy férfi sietve felkapja a kabátját és odaszól a csaposnak : — Valahol tűz van, rohannom kell! — ön a tűzoltóknál dolgozik, uram? — kérdi a csapos. — Én nem, de a barátnőm férje igen! ★ Rösneréknél cseng a telefon. A rendőrségről telefonálnak: „Bejelentést kaptunk, hogy á felesége eltűnt.” — Lehetséges — válaszolja Rösner —, de nem tőlem! ★ A leendő apa idegesen járkál fel-alá a szülészet folyosóján. Végül megjelenik az ápolónő, karján három bébivel. — Micsoda remek kiszolgálás! — ragyog az ifjú apa. — A középsőt választanám. ★ A férj évek óta a következő életmódot folytatja: hazajön a hivatalból, elolvassa az újságot, vacsorázik, megiszik egy üveg sört, nézi a televíziót. majd aludni tér. < * Ez a „változatos" életmód végül is a feleség idegeire megy. Egy este fekete melltartót, fekete harisnyatartót, fekete bugyit és fekete harisnyát vesz fel, majd gyászos arccal végigdől az ágyon. A férj felnéz az újságból és megkérdezi? — Történt valami az anyáddal? V^VAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/ KISS BENEDEK: «SAAAAAAAAAAA Etruszk szobrok mozdulása Dülőszél füvén, félkönyéken — — hüsöltük délben a hangyáik) hőt, hasaszalonnát falatoztunk, eszegettünk savanykás meggyet; pucér bőrünkön sikonkázott a levélrések közt benyüzsgő fény, ujjaink közül szökkentett meggymag egy akác-cserjét rakétázott: TASNÁDI VARGA ÉVA: TOR Kétágú gyertya fénye arcomat megigézte, fülem távolról hallja: — „Isa pur s homu vagy ma.. Halotti siralomnak szavai szárba szöktek, békességes mezőknek füvei kitakartak. Fiatal perceinknek napjai ellebegtek, lángjai ellobogtak, füstje száll csak a holtnak. katapultáló szöcske zizzent, ellipszis-ívvel kötötte össze a kis akácot egy szőlőlevéllel, köztük meg szemünk egyenest húzott volt már nyilunk is, kézbekaptuk, s rálőttünk a hamis istenre, ki vérünkön vett gyémánttal fönt épp az ég üvegét hasogatta. SÁRÁNDI JÓZSEF: Itt a földön Nem a testtelen ölelkezés crdek-nélküll öröme kell másik csillagon Szikföldjén öröklött szomjaimnak egyetlen rohammal vágyom í nemünk lcgyőzetését Érdem a megadás lesz Lélekcserénk érzéki fölmagasztalása Kétágú gyertya fénye hajamnak tűz-abroncsa. Hány év? Tán ezer volna? — Kezem szemére téve. Ujjai kört doboltak, hágcsót kötött a holdnak, szckfűt a két karomra. — Por és hamu vagyok ma. Szívem örvénylő gyásza, örök méze, sirasd e ravatalt gitárzenére, simítsd el most arcát e garabonciásnak. Mintha élne. Bűvölet Északkelet-Grönlandba. A kilenctagú társaság kéthóna- pi grönlandi tartózkodása alatt 52 jegesmedvét figyelt meg. s ezek közül 24-et el is fogtak és megjelöltek. Az állatokat repülőgépről kutatták fel, és rádióval irányították nyomukba a szánkón közlekedő kutatótársakat. Ezek altatóinjekciókat lőttek a medvékbe, majd megmérték az állatok nagyságát és súlyát, vérmintát vettek tőlük. Továbbá megjelölték a fülüket és a felső ajkukba számot tetováltak, hogy később — ennek alapján azonosítva őket — megállapíthassák vándorlásuk területét. A jegesmedve a világ minden nagyobb állatkertjében megtalálható, érdekes módon még a meleg éghajlatú nápolyi állatkertben is. Jasikend Csirio, a neves afgán karmester, őseitől tanult nemes és egyszerű re- verenciával hajolt meg a hangverseny közönsége előtt. Néhányon a gyengébb szívű női hangversenyzők közül ekkor a szívükhöz kaptak a gyönyörűségtől. mert így meghajolni, ily elegánsan hordani a frakkhoz hasonlító szmokingot, csakis az afgánok képesek. Meg esetleg a pundzsábi- ak. És még talán a szuhahéliek. De pundzsábi és szuha- héli híján nem rossz dolog megelégedni Jasikend Csirióval sem, aki afgán. Jobb ma egy afgán karmester, mint holnap két szuhahéli vagy három pundzsábi. Tehát Jasikend meghajolt, majd újabb nemes egyszerűséggel hátat fordított a közönségének, szúrós szemmel szembenézett a zenekarral, felemelte pálcáját. a vonósok is fel. emelték már a vonóikat, a kürtösök a kürtjeiket, a dobosok már a dobjaikat, amikor Jasikend Csirio hirtelen ismét a közönség felé fordult és így szólt: — Beethoven kilencedik szimfónia... Ismerik? — tette hozzá a kérdést tört afgánsággal, mert sokat félejtett nálunk az afgánból. A közönség egyhangú Karmester afgánul gyönyörűséggel si- koltott fel válaszul: — Igen... Ó. igen, ismerjük! Jasikend Csirio meghökkent, egy pillanatig töprengeni látszott, majd a tőle megszokott kedvesen tört afgánságával megjegyezte: — Szóval, maguk ezt ismerik... No, akkor nem ezt játsz- szuk — szólt és már megfordultéban új intésre és új partitúrák keresésére indíttatva zenekarát, magasra emelte mind a két karját. Az afgán karmestereknek két karjuk van. Hogy a pund- zsábiaknak és a szu- hahélieknek mennyi van, ez most nem tartozik szorosan vett történetünkhöz. A partitúrák előkerülvén, három koppa- nást hallatván a pulpituson. Jasikend Csirio már majdnem nekilátott a vezényléshez, amikor gyanakodva ismét a közönséghez fordult: — Brahms... Magyar rapszódia... Ismerik? — Igen... Ö, igen, ismerjük! — hördült fel a boldog áhítattól és a várakozás borzongató kéjétől a zsúfolt néző-, azazhogy hallótér. — Ismerik? Ezt is — hökkent meg az afgán karmester, aztán kedves közvetlenséggel odaszólt a közönség tagjainak. Szóval, maguk ezt is ismerik? Akkor ezt sem játsszuk el... Eljátsszuk Dvorzsák Üj világ szimfóniáját... Ismerik? — Igen... Ö, igen... Ismerjük — sírt fel a zene utáni kielégítetlen vágy a közönség összes soraiból, de Jasikend Csirio, az afgán karmester, a szívós afgán karmesterek közül való volt. nem adta fel a harcot azonnal, mint tette volna ezt minden bizonnyal bármely pundzsábi, vagy szuhahéli karmester. Nem! Jasikend Csirio a makacs karmesterek fajtájából való volt. — Liszt, Lés pre- ludes? — Azt- is... Ö, azt is! — Bartók Székelyfonóját? — Jaj, azt igazán. .. ó azt igazán ismerjük — ájuldo- zott egy emberként immár a zenére kiéhezett közönség. Ekkor elfogyott a neves karmester türelme, dühösen odacsapta a karmesteri pálcát a pulpitushoz és imigyen szólva, hogy: — Egy frászt játszunk olyanoknak, akik mindent ismernek — felháborodott afgán léptekkel távozott. A közönség áhítattal hallgatta távozó léptei ütemét, a sors szimfóniáját vélték belőle visszadübörögni. hallani. Valaki meg is jegyezte a nyolcadik sor, kilences székén: — Hiába, ezeknek az afgán karmestereknek még a léptei is visszazengik a zene fenségét. iQaz, a nyolcadik sor kilencedik számú székének közönsége még nem hallott sem pundzsábi, se szuhahéli karmestert dübörgő léptekkel távozni. Istenem, hogy az milyen dübörgős is lehet! Gyurkó Géza Himpellér...?! A címbeli szóalakkal kapcsolatban vetődött fel ez a kérdés: Sértő-e ma, ha valakit a himpellér szóval minősítenek? A kérdésre adót* válasz igenlő vagy nemleges formája attól függ, hogy milyen jelentésben és használati értékkel jut nyelvi szerephez a megnevezés. Továbbá attól is, hogy a beszélő társak egyáltalában ismerik-e a szót és jelentés- tartalmát. Egerben szélesebb körben is gyakran halljuk ezeket az alakváltozatokat: himpellér, himpellérség, himpellérke- dik, himpellérkedés stb. Ma ezek a megnevezések az alábbi rokon értelmű szavak sorába illeszthetők bele: lusta, naplopó, tétlen, munkakerülő, mihaszna, haszontalan, semmittevő, pernahaj- der; semmirekellő, semmire- való, léhűtő, gazfickó stb. A német eredetű himpellér megnevezés szócsaládja eleinte a céhen kívül dolgozó iparost és tevékenységét nevezte meg. Eger város régi jegyzőkönyveiből is idézhetünk erre vonatkozólag bizonyító adatokat: „Jól lehet Csizmadia Mesterséget tanult, azt elhagyván, inkább az kapához nyúlt, és csak himpellérkedett...” (1758).— „A magyar tímárok, vargák himpellérekből és himpellé- reknél tanult mesterekből álló céhbeliek volnának” (1759). Kitűnik ezekből az adatokból, hogy a himpellér név eredetileg valóban a céhen kívüli iparost, a kontárt, a fusizót nevezte meg. Később ezekre a jelentés- tartalmakra utaltak vele: hozzá nem értő iparos, nem jói dolgozó mester. Ezekből a jelentésárnyalatokból fejlődött ki a himpellér szónak az a használati értéke, amely mai szépirodalmi alkotásainkban is oly gyakran nyelvi szerephez jut. Csak két példát ennek bizonyítására: „Nem adlak oda semmiféle himpellérnek” (Krúdy Gyula: Tivoli). — „Jön-jön már a gazdag himpellér” (Ady; Válogatás a temetőben). Hogy a himpellér szó szélesebb körben is ismerté vált, példa rá ez a ma is még gyakran hallható szólásforma: Ki mindenbe kap, mindenben himpellér. Arra mondják és értik, aki sok mindenbe belefog, de semmiben nem mélyül el, semmit be nem fejez. Dr. Bakos József j
