Népújság, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-27 / 201. szám

KAAAA^AAAAAAAAAAAA^AAAWAAAAAAAAAAAAAAAAAA/ PENTEK ESTI KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁRUNK: Ciprus üzenete A HÉT VÉGÉN táviratot kapott Ciprus állandó ENSZ-képviselője: Nicosia-azt üzente New Yorkba, hogy a delegátus kérje az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak sürgős összehívását a ciprusi helyzet megvitatá­sára. Valahonnan a Pedieos partjáról, a Palota útról, az elnöki palotából indult el a sürgős Amerikába, — jóval az ősrégi város falain kívülről. Nem véletlenül kell megemlíteni a falakat, ha Ni­co^5 ^61 beszélünk. Ha valaki rápillant Nicosia térké­pére, fel kell kiáltania: hiszen ez egy szabályos kör! Valóban: a középkorban lassan kör formáját vette fel a mindig jobban kiépülő városfal, tizenegy bástyája pedig mértanilag pontos kör külső peremén helyezke­dik el. S szinte mértanilag pontos egyenes volt a Pap- hos-úttól a Theodora császárnő utcáig terjedő vonal is, amely „zöld vonal” néven sokáig legfontosabb „ha­tár” volt a városon belül: a görög és török negyedet választotta el az egységes, két nemzetiség hazájának számító szigetköztársaság. Ciprus fővárosában. AMIKOR 1974 NYÁR AN az akkor még országid görög katonai junti puccsot szervezett Cipruson, azt akarták elérni, hogy Makariosz érsek-elnök független és el nem kötelezett, haladó kormánya helyett egy szélső jobboldali csoport vegye át a hatalmat. A puccs megbukott, de a bukással egyidőben még valami tör­tént a szigeten: az ankarai kormsyiy (akkor még Bil­lent Ecevit kormánya) „a török lakosság védelmében, a görög megszállás megelőzésére” (ez az eredeti török magyarázat) csapatokat küldött a szigetre. A ciprusi köztársaság területén új határvonal jelent meg — most már a nicosiai egyenesnél jóval hosszabb, jóval átha- tolhatatlanabb határ. A sziget területének 40 százalé­ka török megszállás alá került. Nehéz ezt a megszál­lást a sziget nemzetiségi viszonyaival indokolni, hiszen a török lakosság aránya mindössze 18 százalék. A tö­rökök elfoglalták a többi között Famágusta kikötőjét, aztán a főváros nemzetközi repülőterét, a bányák jó hatvan százalékát, a turisták által látogatott üdülőte­rületek 70 százalékát. A törökök által megszállt terü­leten egyoldalúan kikáltották a ciprusi török föderá- tív köztársaságot. A legutóbbi időben a törökök úgy döntöttek: Famagustát, ahonnan a görög lakosságot elűzték, betelepítik Kis-Ázsiából érkező törökökkel. Ez ellen, ennek a veszedelmes fejleménynek a meg­akadályozására kéri Nicosia a Biztonsági Tanács ösz- szehívását és azért, hogy az ENSZ-határozatnak meg­felelően: vonják ki a megszálló csapatokat. MAKARIOSZ UTÖDA, a szigetköztársaság ügy­vezető elnöke, Szpirosz Kiprianu az ősszel New York­ba repül, hogy az ENSZ-közgyűlés előtt beszéljen ha­zája helyzetéről. Annak az országnak sorsáról, amely a Közel-Kelet kapujában, az amúgyis feszültségekkel terhes térségben éppen kettészakítottsága következ­tében afféle bármikor robbanni képes pokolgép — az el nem kötelezett ciprusi köztársaság kormánya most az ENSZ segítségével el akarja távolítani belőle a gyújtózsinórt. Gárdos Miklós Olasz műhold Olaszország is belépett a kozmoszba „Sirio” nevű első mesterséges holdjának fellö­vésével. A műhold segítsé­gével több ország közösen kísérletezik a szupermagas frekvenciájú rádióhullámok közvetítésével. A kísérletben Finnország, Hollandia, Nyu- gat-Németország, Anglia, Franciaország," az Egyesült Államok. Portugália és Grön­land vesz részt. Gyrus Vance Tokióban Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter röviddel Tokiód ba való megérkezése után pénteken két alkalommal 'is tanácskozott Fukuda Takeo japán kormányfővel. Az első megbeszélésen, amelyen je­len volt Hatojama Jicsiro külügyminiszter, valamint Mike Mansfield, az Egyesült McGovern Gromikónál Andrej Gromiko. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügy­minisztere fogadta George McGovern szenátort, az Egyesült Államok demokrata pártjának neves személyisé­gét. A beszélgetés során eszme­cserét folytattak a szovjet— amerikai kapcsolatokról, va­lamint egyes nemzetközi problémákról, beleértve a fegyverkezési hajsza korlá­tozásának és a leszerelésnek a kérdéseit. A beszélgetésben részt vett Malcolm Toon, az Egyesült Államok moszkvai nagykö­vete is. GeriliagyőzeSem ■ Folynak a harcok Szomália és Etiópia között. Képünkön: a gerillák győzelmüket ünnepük a Szomáliái határ mellett. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Prágában megkezdődtek a csehszlovák-iráni tárgyalások Varsóból Prágába érkezett pénteken Mohammad Reza Pahlavi iráni uralkodó és fe­lesége. Fogadásukon megje­lent Gustáv Husák is. Délután a prágai várban a két államfő, Gustáv Husák és Mohammad Reza Pahlavi rövid találkozót tartott, majd megkezdődtek a hivatalos csehszlovák—iráni tárgyalá­sok. Este a csehszlovák köztár­sasági elnök a vár nagyter­meiben fogadást, majd va­csorát adott az iráni ural­kodó és felesége tiszteletére. A vacsorán mondott pohár­köszöntőjében Gustáv Husák többek között emlékeztetett arra, hogy éppen 50 évvel ezelőtt jöttek létre a hivata­los csehszlovák—iráni kap­csolatok, s a két ország 1930- ban barátsági szerződést is kötött egymással. A csehszlovák köztársasági elnök hangoztatta, hogy az Iráni Császárság és a szo­cialista Csehszlovákia közöt­ti. évről évre fejlődő és bő­vülő együttműködés jól pél­dázza az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének le­hetőségeit és kölcsönös elő­nyeit OHM 1977. augusztus 27., szombat RHODESIÁBAN LASSAN, de visszavonhatatlanul ha­lad a mutató a tizenkettedik óra felé. A fajvédő Smith- kormány merevsége miatt minden múló perccel csökken a diplomáciai megoldás le­hetősége. Az események közvetlen előjátékához tartozik, hogy a volt angol gyarmaton, ahol 270 ezer fehér ember a tőkés világ egyik legmagasabb élet. színvonalát élvezi 6 millió tudatlanságban és jogfosz- tottságban tartott fekete néptömeg közepén, a fajvédő kormány augusztus 31-én „választásokat” rendez. A ki­fejezést azért kell idézőjelbe tenni, mert az ország néger többségét — néhány ezres kivételtől eltekintve — meg­fosztották a választójogtól. A választás ilyenformán voltaképpen csak a fehérte­lepes kisebbség belső erőpró. bája. Smíth és pártja, a Rho_ desiai Front, amely a fajvédő politikán belül a centrumban helyezkedik el, tudomásul veszi, hogy elkerülhetetlen a politikai változás és a több­ség valaminő beengedése az irányításba Az átalakulást azonban úgy akarja megolda­ni, hogy a telepes kisebbség tényleges hatalmi pozíciói érintetlenek maradjanak. A telepes táboron belül ál-' falában valószínűnek tart­ják Smith győzelmét. Ez egy. ben azt is jelenti, hogy nincs szó az elnyomott tömegek tényleges képviselőjének, a fegyveres felszabadító harcot is folytató Hazafias Frontnak valamiféle képviseletéről. A VÁLASZTÁSI KOMÉ­DIA során várható Smith- győzelem esetén legfeljebb arra történhet kísérlet, hogy két kisebb néger nacionalista mozgalom embereivel vala­milyen formában kiegyezze­nek. Rhodesiában a Nkomo és Mugabe által vezetett Ha­zafias Front mellett két má­sik nacionalista szervezet működik. Az egyiket Muzore- wa püspök, a másikat a száműzetésből most Smith ál. tál hazahívott Sithole ve­zeti. Az afrikai kontinens or­szágai legutóbbi tanácskozá­sukon a Hazafias Frontot is­merték el a rhodesiai nép egyetlen jogos képviselőjének. Éppelí ezért van jelentősé, ge azoknak a magas szintű nemzetközi tárgyalásoknak, amelyek e belső fejlemé­nyekkel párhuzamosan foly­nak. Az Egyesült Államok, Anglia és a faivédő Dél-Af- rika külügyminiszterei Lón. donban tartott értekezletei­nek célja egy új angol—ame­rikai megoldási terv kidol­gozása volt. Dél-Afrika kül­ügyminisztere játssza a köz­vetítő és az üzenethordozó szerepét Smith, valamint Vance amerikai — és Owen angol külügyminiszter között. (Dél-Afrika, amely a maga területén vad fajvédő és el­nyomó politikát folytat, messzemenően érdekelt ab­ban. hogy Rhodesia „ne rob­banjon fel”. Ezért valamifé­le kompromisszum idányába befolyásolja Smith kormá­nyát, azt remélve, hogy így legalább néhány évig csök­ken a nyomás a Dél-afrikai Köztársaságra.) Államok nagykövete is, nagy vonalakban ismertette pekingi tárgyalásait. Kifejtette, hogy Kínában tett látogatása „elő­mozdította az Egyesült Álla­mok és Kína kölcsönös jobb megértését”. Vance később négy venper- ces négyszemközti eszmecse­rét folytatott a japán mi­niszterelnökkel, de erről nem szivárgott ki semmi. Ma, el­utazása előtt, külön találko­zik kollégájával, Hatojaroá- val. Tito látogatása a KNDK-ban Joszip Broz Tito, a Ju­goszláv Szocialista Szövetsé­gi Köztársaság és a JKS2 elnöke, koreai vendéglátójá­val, Kim ír Szénnél, a KNDK elnökével, a Koreai Munkapárt Központi Bi­zottságának főtitkárával pénteken különvonatan a Phenjantól körülbelül 100 kilométerre fekvő Jonpung. tóhoz érkezett. Joszip Broz Tito és Kim ír Szén a vi­déki látogatás során folytat­ta megbeszéléseit a nem­zetközi élet problémáiról és a két ország kapcsolatairól. A céltábla megint a főállamügyész Csütörtökön késő este újabb terrorista merénylet­kísérlet nyomaira bukkant Karlsruheban a nyugatné­met rendőrség. A legfelsőbb államügyészség épületétől mindössze száz méterre ha­tástalanítottak egy automata céllövő készüléket, amely az ügyészségi épület, bejáratát tarthatta volna tűz alatt. Mint az első híradásokból kiderült az elektronikus irányítású fegyvert egy idő­sebb művészházaspár laká­sának ablakában találták meg. A csütörtöki nap fo­lyamán a lakpk látogatót kaptak — egy fiatal nő és egy férfi személyében. Egy ideig művészetről beszélget­tek, majd a két látogató megtámadta és gúzsba kötöt­te a házigazdákat. Közölték velük, hogy az anarchista „Vörös Hadsereg Frakció” szélsőségesen baloldali szer­vezethez tartoznak, majd fel­állították az automata fegy­vert. Miután eltávoztak, a megkötözött lakók órákig viaskodtak kötelékeikkel, míg végre kiszabadulva ri­asztották a rendőrséget. A hatóságok feltételezése szerint a terroristák újból a nyugatnémet főállamügyész életére törtek. A jelenlegi főállamügyész Kurt Reb­mann elődje — mint isme­retes — hasonló akciónak esett áldozatul. Zimbabwe: „választások" és a valóság Sertésbizíaló kísiermelők! 1978-ban a 100 és 125 kg közötti szerződéses hús- és húsjellegű hízott sertésekért 27,50 Ft-os alapárat fizet­nek az állatforgalmi és húsipari vállalatok, illetve a helyi megbízottak. A 100—125 kg közötti hús- és húsjellegű hízott sertések után — több éves szerződéses felárral és a mennyiségi felárral együtt — 28,50—29,50 Ft-os kilogrammonkénti eladási ár is elérhető. # Már most kösse meg a több évre szóló .sertéshizlalási szerződést az állatforgalmi cs húsipari vállalatokkal, illetve azok megbízotiaivall ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI TRÖSZT lomra Jém óftio Hosszas vita után augusz­tus vége felé született meg az angol—amerikai megol­dási terv, amelyet hivatalo­san egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. A terv — ki- szivárgott hírek szerint —a következőket tartalmazza: 1. El kell ismerni a többségi elvet és ezzel egyidejűleg a kisebbség (tehát gyakorlati­lag a fehérek) jogainak ga­rantálását. 2. Alkotmányt kell kidolgozni, ebben a szellemben egy átmeneti időszak során. Az átmeneti időben Anglia a helyszínen (feltehetően katonai jelenlé­tével is) garantálná az átme­net békés lefolyását. 3. Az al­kotmány létrehozása után országos választásokat kell tartani az ENSZ ellenőrzése alatt. 4. A vezető tőkés or­szágok pénzügyi segítséget biztosítanak az ország szá­mára. MÉG NEM SZÜLETETT DÖNTÉS arról, hogy az új tervet az augusztus 31-én tar­tandó választási komédia előtt hozzák-e nyilvánosság­ra. Kétséges azonban, hogy a Hazafias Front számára ilyen i terv elfogadható lenne. A Hazafias Front vezetői már korábban leszögezték, hogy a választásnak meg kell előznie az alkotmányt. Tehát: nem lehet megengedni, hogy az ország politikai jövőjének kereteit meghatározó alap­okmányt lényegében a Smith- rezsim kormányzása alatt, an­gol—amerikai ellenőrzéssel és a megalkuvó nacionalista csoportok részvételével dol­gozzák ki. (-1. -e.) Figyelem, Kedves Vásárlóink! ÉRTESÍTJÜK ÖNÖKET, HOGY 1977. AUGUSZTUS 29-TÖL SZEPTEMBER 5-IG „ÁRUK A BARÁTI ORSZÁGOKBÓL” VÁSÁRT RENDEZÜNK, AZ ALÁBBI SZÖVETKEZETI ÜZLETEKBEN: FÜZESABONYI ÁRUHÁZBAN, FÜZESABONYI ABC-BEN, POROSZLÓI IPARCIKKBOLTBAN, PÉTERVÁSÁRI ÁRUHÁZBAN, TARNALELESZI IPARCIKKBOLTBAN, LŐRINCI IPARCIKK- ÉS RUHÁZATI BOLTBAN APCI IPARCIKK- ÉS RUHÁZATI BOLTBAN, HEVESI ÁRUHÁZBAN, BOCONÁDI IPARCIKKBOLTBAN, KÁPOLNAI ABC-BEN, KÁLI IPARCIKKBOLTBAN. KÉRJÜK, TEKTVTSE MEG KÍNÁLATUNKAT! MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Next

/
Thumbnails
Contents