Népújság, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-23 / 197. szám
Tudósítások, beszámolók az alkotmánynap eseményekről (Folytatás az 1. oldalról) feszítésekre van szükség a munkaerő, a gépek és anya. gok, a pénz ésszerűbb fel_ használásában. Például: különböző okok miatt a munkaidő mintegy húsz százaléka megy veszendőbe, gyenge a meglevő gépek kihasználása, javítható még a termelésünk hatékonysága és a termelékenység is elmarad a hasonló gazdasági-műszaki fejlettségű országokétól. A feltételek adottak, minden attól függ, hogy mindenki a maga helyén tegye azt, amit tennie kell, ne hárítsa a felelősségét másra. Miután szocialista építőmunkánk legfontosabb külső feltétele a béke, arról beszélt dr. Orbán László, milyen események jellemzik a nemzetközi politikai életet, milyen erőfeszítéseket teszünk, tesz a szocialista országok közössége, hogy az enyhülés a világ jellemző tényezőjévé váljék. — A legfontosabb az a tény — hangsúlyozta —, hogy lül Gyöngyös város és a járás további gazdag fejlődéséhez jó munkát és sok sikert, a jelenlevőknek kellemes ünnepet, jó szórakozást, eredményeket a munkában, jó egészséget, sok örömet és boldogságot személyes életükben — fejezte be nagy tetszéssel fogadott beszédét dr. Orbán László, a Központi Bizottság tagja, az Országos Közművelődési Tanács elnöke. Kónya Lajos bejelentette, hogy a vendégek közül dr. Orbán Lászlónak a gyöngyösi Mátra Kincse, Vaskó Mihálynak, a gyöngyöshalászi Győzelem, Szonju Marinov- nak a gyöngyösoroszi Február 24., míg Fekete Győr Endrének a gyöngyössolymosi Mátra Tsz elnöke, párttitkára és a tsz-tagok képviselői saját termésüket tartalmazó ajándékkosarat nyújtanak át. i A zárszó során a követké- zőket mondta: — Dolgos, szorgalmas népünk, a párt vezetésével, szerte az országban, így szűvőit Kiss Barnabás, a járási KISZ-bizottság titkára köszöntötte, majd Csuzdi Tibor, a KISZ-kb tagja emlékezett meg az évfordulóról, illetve az új kenyér ünnepéről, s méltatta ifjúságunk szerepét a szocialista társadalom építésében. Az ünnepség után. vette kezdetét a gazdag, változatos sport- és kulturális program. A művelődési ház színpadán egymásnak adták át a helyet a Páva-körök. Igen nagy sikert aratott az ecsédi népi együttes is kedves, színvonalas műsorával. Százak gyönyörködtek a Siroki Vasas Sport Egyesület modern gimnasztikái bemutatójában, s természetesen sok nézője akadt az egyáltalán nem könnyű autós ügyességi versenynek is, amelyet az autóklub rendezett. A sportversenyek egyébként — és termék szetesen — az Edzett ifjúságért jelszó jegyében zajlottak, mely jelszó, mint ismeretes a KISZ, akcióprogramjának célját is meghatározta. Természetesen — hiszen fiatalokról volt szó — a nap nem fejeződhetett be a hagyományos bál nélkül, ahol a hevesi Vox-együttes szolgáltatta a talpalávalót. Munkás—paraszt találkozó az egri Finomszerelvény gyárban (Tudósítónktól:) Eger nagy iparvállalatai: a KAEV 10. számú gyára, a MEZŐGÉP és a Finomsze\ megye vezetői a nagygyűlést követő műsort nézik. gz alapvető nemzetközi erőviszonyok, amelyek az enyhülés tendenciájának hosz- szú távon a legfontosabb tényezői, az utóbbi idők külpolitikai mozgása ellenére sem változtak. Biztosak vagyunk benne: a béke mellett álló erők, a népek békeakarata, a józan ész győzni fog. Most arra törekszünk, hogy a politikai enyhülést a katonai enyhülés kövesse, hogy az enyhülést visszafordíthatatlanná tegyük. Ennek a törekvésnek a legfontosabb tényezője az a Szovjetunió, amely most ünnepli fennállásának 60. évfordulóját — mutatott rá a szónok. A Nagy Októbert a mi népünk is saját ünnepeként tiszteli. — Ezen a napon, számadást végezve, joggal érezhetjük jó hangulatban magunkat. Népünk jogos bizalommal tekinthet a jövőbe: van kipróbált, helyes politikánk, vannak jó terveink, van előre mutató, átfogó nemzeti programunk, de tennivalónk is van még bőven. Igaz, ehhez megvan a dolgozók tenniakarása is, amely megtestesül a tehetséges munkásosztályban, a szorgalmas parasztságban és az értelmiségben. Pártunk vezetésével, a nemzet építő és alkotó erőit összefogva kell haladnunk a kijelölt úton. Az eredményes - munka megtérüli gyümölcsét: szeretett hazánk javára és dolgozó népünk boldogulására. Kívánok Heves megye, ezen bekebb hazánkban, Heves megyében is, méltóképpen készül a dicsőséges Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának megünneplésére. Széles körű társadalmi összefogással biztosítja, hogy népgazdaságunk, a párt iránymutatásának megfelelően, az V. ötéves terv előírásaival összhangban fejlődjék, hogy sikerrel építsük a fejlett szocialista társadalmat. Az ünnepség első része a honvéd fúvószenekar által megszólaltatott Interncionálé hangjaival ért véget. Miután a díszelnökség a nézőtéren helyet foglalt, a színpadon megjelentek a gyöngyöspatai Páva-kör tagjai. A fonó hangulatát idéző színes műsoruk nagy tapsot kapott. Ezután a Vidróczki Népi Együttes lépett a nagyszámú közönség elé. összeállításuk, előadásuk ismét bizonyította, hogy érett művészi képességeikkel hűen tolmácsolják a gazdag népi hagyományokat: tánccal, énekkel és zenével. Augusztus 20-a, alkotmá* nyunk ünnepe nemcsak ünnepélyes hangulatával fejezte ki a gyöngyösiek, a nagygyíL lés közönségének érzéseit, szemléletét, nézeteit, hanem a hivatalos program utáni oldott, jókedvű, vidám szórakozásával azt is példázta, hogy ez a nap igazi népünnepély is, amikor az emberek élvezik a jól végzett munka gyümölcseit, a dolgos hétköznapokat felváltó ünnep örömeit. relvénygyár, az Egri. Csillagok Termelőszövetkezettel 1975-ben kötött szocialista szerződés jegyében megállapodtak, hogy a három gyár és a szövetkezet dolgozói segítik egymás munkáját és minden évben a kenyérsze- gés ünnepén közös találkozón beszélik meg a szerződésben foglaltak teljesítését. Az idén a bervai gyár volt a rendezője a találkozónak, ahol üzemlátogatással kezdődött a program. Bőszoknyás asszonyok és az ugyancsak vendég gyári dolgozók ismerkedtek a 35-ös üzem műhelycsarnokában az automatizált anyagszállító_sza_ lag mellett dolgozó gépekkel és kezelőikkel. A korszerű NC vezérlésű gépteremből az ipari robotokat gyártó üzembe vezetett az út. Bozsik István szakmunkástól, a berendezés működtetése közben tudták meg az érdeklődők, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásáron — a műszaki megoldásáért és formatervezéséért — díjat kapott robotból az idén négy darab készül el a Fi- nomszerelvénygyárban, s ebből megyénkbe is jut, az Egyesült Izzó részére terveztek egy manipulátort. A későbbiekben az üzemi kultúrház nagytermében, házigazdaként Pintér László, a bervai gyár pártbizottságának titkára mondott köszöntőt, majd alkotmányunk történetére emlékezve, a munkás—paraszt szövetségről beszélt. Gerő András, a területi tsz-szövetség titkára az Országos Béketanács elnöksége békemozgalmi emlékplakettjét adta át az Egri Csillagok Termelőszövetkezet Egység 'szocialista brigádjának. Ezután az Egri Csillágok Termelőszövetkezet Páva-köre szórakoztatta a színvonalas folklórműsorral a munkás—paraszt találkozó résztvevőit. Simon Imre Herédi ünnepség Hatvan és a város környéki községek dolgozói Heréden tartották a közös alkotmánynapi ünnepségüket, amelynek szónoka Szalag István, a megyei tanács általános elnökhelyettese volt. Az ünnepi beszéd után Ma^ gosvári József fsz-elnök átnyújtotta az idei búzából sütött friss kenyeret a szónoknak, valamint Juhász Ferencnek, a városi pártbizottság titkárának, Patkó Imrének, a városi tanács elnökének, dr. Novák Pálné országgyűlési képviselőnek és a munkás—paraszt találkozón részt vevő üzemek, vállalatok képviselőinek'' Az ünnepi nagygyűlést követően a herédi és a nagy- kökényesi fiatalok műsora aratott méltó közönségsikert. Délután került sor a helyi sportpályán az ifjúkommunisták sportvetélkedőjére. Méltóan a nagyközségi ranghoz (Tudósítónktól): Ünnepi díszbe öltöztetve várta Hevesen a November 7. téri árnyas park az alkotmánynapi ünnepségre gyülekezőket. Tíz órakor felhangzott a Himnusz, kezdetét vette az ünnepség. Ezután szavalat következett, majd Nagy Zoltán. a nagyközségi tanács elnöke köszöntötte a megjelenteket. A megnyitó elhangzása után Nagy Károly, a járási párt-végrehajtóbizottság tagja, a járási hivatal elnöke mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszéd elhangzása után hagyományos és mégis mindig új és kedves esemény következett. Szepesi Béláné, a hevesi Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tagja — a régi paraszti dombos ívű . friss kenyerek emlékét idéző — kenyeret adott át a szónoknak. A kenyeret a pélyi Ti- szamente Mezőgazdasági Termelőszövetkezet sütőüzemében sütötték. A tetszéssel fogadott ünnepi mozzanat után Nagy Zoltán tanácselnök méltatta Heves nagyközség fejlesztésének eredményeit, külön is hangsúlyozva azt az áldozatos munkát, melyet a lakosság végzett a fejlesztés és a település szépítése érdekében. Kiemelte a lakosság által végzett és végzendő társadalmi munka konkrét eredményeit. Bejelentette, hogy Heves nagyközség elnyerte a településszépités megyei versenyének első diját. Az ünnepi nagygyűlés az Internacionálé meghallgatásával ért véget. A gyűlés után a Művelődési Központ rendezésében szabadtéri kultúrműsor szórakoztatta az érdeklődőket. Az átányi asszonyok kórusa maradandó élményt adott, tetszésnyilvánításra késztette a nézőket a tarnazsadá- nyi termelőszövetkezeti ci- teraegyüttes is. A kiskörei Tiszavirág táncegyüttes mozgalmas, pergő ritmusú műsora szintén nagy tapsot kapott. Kiss József Filmszínházavatás Apcon, tábortűz Rózsaszentmártonban (Tudósítónktól:) A selypi medence dolgozói, lakói is, méltóképpen emlékeztek meg alkotmányunk ünnepéről. Augusztus 20-án délelőtt került sor a lőrinci állomás előtti sportpályán a munkás—paraszt találkozóra. A hivatalos programot gazdag sportrendezvény egészítette ki; a lőrinci, a selypi, az apci, a petőfibányai és a zagyva- szántói MHSZ-klubok, s a KISZ-bizottság egész napos honvédelmi napot rendezett. Ez alkalomból került sor a honvédelmi tömegversenyekre, az Edzett ifjúságért mozgalom versenyszámainak, valamint a kispályás labdarúgó-mérkőzések döntőjére ts. A sportprogramnak csaknem 200 aktív résztvevője volt, az ünnepségen mintegy 500. an vettek részt. Apcon ez alkalomból került sor a teljesen felújított, modern vetítőgépekkel felszerelt szélesvásznú filmszínház átadására. Az ünnepséget már az új filmszínházban tartották meg- Rózsaszentmártonban kultúrműsorral és bállal egybekötött ünnepségen emlékeztek meg augusztus 20-ról, szép színfoltja volt még a rendezvénynek az ünnep alkalmából rendezett tábortűz. Zachar László Füzesabonyban Csaknem négyszázan jelentek meg a művelődési központban megrendezett nagygyűlésen, ahol Ferencz Vilmos, a nagyközségi tanács elnöke köszöntötte a jelenlevőket, majd dr. Varga József, a megyei tanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet. A nagy figyelemmel kísért beszéd után az új kenyér jelképes átadására került sor. A Petőfi Termelőszövetkezet és az állami gazdaság dolgozói dr. Varga Józsefnek, a megyei tanács elnökheFiatalok megyei találkozója Sírokban A megyei ünnepségek megrendezéséből részt kértek és kaptak a fiatalok is. Ezek kö. zül kiemelkedően jól sikerült a Sirokban lezajlott egész napos program, amelyet a KISZ Heves megyei, egri járási, valamint a községi és a mátra- vidéki fémművekbeli bizottsága rendezett, karöltve a társszervekkel, az MHSZ-szel. s a gyár gazdasági, illetve ' pártvezetőivel. A Kútvölgy- be tervezték a megyei ifjúsági munkás-paraszt-katonata- lálkozót. de sajnos, az előző napi esőzés miatt kénytelenek voltak felcserélni a festői környezetet az ilyen rendezvényre egyébként alkalmas lakótelepi sportpályával. A hangulat itt is jó volt; a rendezvényre a megyéből csak_ nem ezer fiatal érkezett. Kilenc órakor kezdődött a politikai gyűlés, melynek elnökségében helyet foglalt többek között Gubán Dezső, az SZMT elpöke és Bánka József, a KISZ Heves megyei Bizottságának képviselője is. A találkozó résztveGyözött az erősebb... Siroki pillanatkép a tréfás sportvetélkedőből. lyettesének, valamint dr. Bocsi Józsefnek, a füzesabonyi járási hivatal elnökének nyújtották át a kenyeret. Ezt követően a filmszínház kiállítótermében Császár István, a járási művelődés- ügyi osztály felügyelője nyitotta meg Stettner Béla kis- grafikai kiállítását. A kora esti órákban a Művelődési Központ klubtermében munkás—paraszt szocialista brigádvezetők találkozójára került sor. A Mátravidéki Fémművek, a MÁV-csomópont, a Petőfi Termelőszövetkezet és az állami gazdaság szocialista brigádvezetői ismertették élet- és munkakörülményeiket, valamint eredményeiket és gondjaikat. Az alkotmány ünnepe alkalmából kitüntetések átadására került sor a füzesabonyi járási rendőrkapitányságon. A Heves megyei Tanács megbízásából Szabó Bálint rendőr alezredes, a kapitányság vezetője Társadalmi munkáért kitüntető jelvényt nyújtott át Tóth Sándor káli, Reisz János kápolnái, és Bukodi Gábor füzesabonyi önkéntes rendőröknek. Augusztus 20-án délelőtt a füzesabonyi fedett lőtéren és a Vasas sporttelepen honvédelmi sportversenyeket rendeztek az Edzett ifjúságért mozgalom keretében. Szigetváry József Tudósítás: G. Molnár Ferenc, Kátai Gábor, Moldvay Győző, Szilvás István. Fotó: Perl Márton. Szánta György.