Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-15 / 165. szám
Vendégváró egri nyár: Agria 77 A várszínház és a közönsége Agria. Először 75, majd 76, most pedig Agria ’77. A Hagyományteremtő kezdeme- nyezés harmadik nyitányát köszöntjük. Eger nyári programját, amely méreteiben, színvonalában méltó a megyeszékhely történelmi múltjához, lüktető, embert formáló jelenéhez, idegenforgalmi rangjához. Ma kezdődik az egyhónapos rendezvénysorozat, kiállítások nyílnak, a Dobó téren művészeti együttesek mutatják műsoraikat, amelyet követ az előjáték, az „ingyenes néznivaló oskolajáték” majd fent a várban az Agria Játékszín két bemutatóval várja a közönséget. •k Az egri várszínházról és a közönségéről beszélgettünk Komhányi Lászlóval, az Agria Játékszín művészeti vezetőjével. — Lám, öregszünk. A játékszín túljutott a bemutatkozás izgalmain, a csillagos boltozatú színház már harmadszor fogadja a közönséget. A kezdés izgalmai közepette egyszer azt mondta, hogy nem véletlenül vállalták az Agria Játékszín elnevezést, amely cím és program is egyben. Vajon sikerül-e megvalósítani és továbbfejleszteni ezt a cseppet sem könnyű, ám nagyszerű, izgalmas programot? — Ha bátran és bizonyos rugalmassággal vállaljuk el- gpndolásunkat. akkor igen, akkor sikerül. Programunk bizony nem könnyű, hiszen világhírű szerzők ismert, biztos sikert ígérő művei helyett a régi magyar drámairodalom elfeledett, vagy kevésbé ismert értékeit mutatjuk be. Hogy Heltai Gáspár a régi magyar irodalom egyik nagy egyénisége, azt főleg az irodalmárok tartják számon, a közönség többsége még a nevét sem hallotta. Ám a játékszín majd 15 ezer embert vonzott Heltai reneszánsz színházába. Hadd tegyem hozzá: ez igen nagy dolog, biztató eredmény. A közönség érdeklődése, szeretete igazolja elgondolásunkat. — A közönség valóban megszerette a várszínházát, a végvári teátristákat. De hogyan vélekedik a szakma, s milyennek ítéli a kritikai fogadtatás? — Jólesik tudni, tapasztalni. hogy az egri várszínháznak ma már országos hírű rangja, tekintélye van. A szakma és a nagyközönség az éytizedes hagyományokkal rendelkező Szeged, majd Gyula és Szentendre mellé soroi bennünket. Igaz, akadfö.NWiSM 1977. július 15.» péntek nak, akik tamáskodva fogadják az egri várszínház újabb bemutatóit, s felteszik a kérdést: vajon meddig tartunk ki vállalt céljaink mellett? Ami a kritikai fogadtatást illeti, azzal lényegében elégedettek vagyunk. Bemutatóinkról szinte valamennyi lap írt, s a bírálatokat éppen úgy el kell fogadnunk, mint a dicsérő sorokat. A javaslatokat pedig megszívleljük. íme a Ludas Matyi, amelynek bemutatását éppen a Népújság javasolta. Az ötlet nyomán kutatni kezdtünk és Nemes- kürty István rábukkant az egykori színész és színigazgató Balog Ludas Matyijára, illetve annak színpadi feldolgozására. Ily módon ismét újabb színháztörténeti érdekesség színhelye lesz az egri vár. — A várszínház valóban hagyományt ápol, ám e tiszteletre méltó törekvés nem zárhatja ki a korszerűség jogalmát, hiszen a ma közönségének szól a játék. Most a harmadik bemutató idején vajon beszélhetünk-e már az egri várszínház sajátos stílusáról? — Hiszem, hogy az elmúlt két évben sikerült kialakítanunk egy népies hangvételű, realista játékstílust. Régi igazság, hogy másként kell játszani egy kőszínházban és másként kell rendezni szabad téren. De másként kell megszólalnia egy előadásnak például Szegeden, Szentendrén és másként Egerben. A történelmi vár színpadán mi semmiféle divatos formai modernkedést nem engedhetünk meg magunknak, előadásainknak világosnak, közérthetőknek kell lenniük, hiszen a nagyközönség népszínháza vagyunk. És a gótikus palota is, mint adott színházi díszlet, ezt a stílust sugallja, követeli. Mi tehát nem színháztörténeti múzeumot nyújtunk, nem poros darabok unalmas bemutatását kínáljuk a közönségnek, hanem élő színházat. Mai színházat ígér a várszínház idei jelentkezése is. Balassi Bálint Szép magyar komédiája ugyan nem számít ősbemutatónak, mi azonban mégis újszerűén állítottuk színpadra. Eredeti Balas- si-versekkel gazdagítottuk a művet és Tolcsvay zenéje is emeli, teljesebbé teszi az előadás hangulatát. A Bglog-féle feldolgozás pedig olyan eredeti, hogy akár ősbemutatónak is nevezhető. Bródy János versei, Tolcsvayék beat- hangzású remek zenéje, a rendezés és a koreográfia tulajdonképpen egy népi musicallé varázsolta a Lúdas Matyit. — Színházi szakemberek egybehangzó véleménye szerint a közönség is része az előadásnak, jelenlétével, hozzáértésével és hangulatával is befolyásolja a szín- V padi játékot. Milyen az egri közönség? — A közönség igazán nagyszerű. Agárdi Gábor szerint a legjobb az országban. Ügy érzem, hogy a város azon túl, hogy .szereti a várszínházát, büszke is rá. A megye, a város vezetői pedig segítik, támogatják és figyelemmel kísérik munlcánkat. Mindez jólesik, hiszen a bizalom jele, amelyiet az Agria Játékszín társulata felelősségteljes felkészüléssel, lelkes, színvonalas előadásokkal viszonoz. — Hogyan alakul a várszínház jövője? — Folytatjuk a régi magyar drámai emlékek újraértékelését. Három nagy történelmi időszak a mi forrásunk. A magyar reneszánsz kora, a XVII. század gazdag iskolai színjátszásának felfedezése, és a XIX. század elejének ma már kevésbé ismert drámai értékei. Alkotó közösségünk ezeket az időszakokat kutatja és ily módon hosszabb távra szóló elképzeléseink vannak. — Érdeklődéssel várjuk az újabb felfedezéseket és természetesen a várszínház idei bemutatkozását, amelyet Bencze Ilona, Pécsi Ildikó, Voit Ági, Koncz Gábor, Bánffy György, Szacs- vay László, Maros Gábor, Széles Anna, Agárdi Gábor, Bodrogi Gyula és Kanalas László főszereplésével valamint a Színművészeti Főiskola hallgatóinak közreműködésével láthat a közönség. Várjuk a sikert. 18. — Mire átmegyünk, akko. rára oda minden ... a föld, az ólak, az ekék, elviszi más.' — Nem lesz híd, azt mondod te is! — Becsaptál bennünket! — Hidat ígértél... nézd csak meg, nincs a csizmánknak talpa! Az emberek szoros körbe gyűltek, mindenki hangosan szitkozódott, káromkodott, a zűrzavarban már egymás szavát se értették. — Még ha most megjönne Sándor bátyám a benzinnel! — gondolta Bálint, és a falu felé nézett. Tegnap este ezen az úton sétáltak Zsuzskával a sötétben. A kanyaron túl jött valaki biciklivel, világított, lehúzódtak előle egy eperfa mögé. Zsuzska azt mondta, nem kell már sokáig várniuk, Berci meg fog erősödni rövidesen... és majd akkor! — Csúfságot csináltál belőlünk, Bálint! — Tudtad te azt, hogy nem lesz itt híd soha. — Minket tettél bolonddá, a szegényeket! Egyre hangosabbak lettek az emberek, mint a darazsak, ha összegabalyodnak. — Nem lesz híd! Nem lesz föld se ... Bálint az apját látta maga előtt. — Gyere innen, fiam! — mondta az öreg. — Menjünk! Nincs már nekünk itt semmi keresnivalónk! .— Azt hiszed, nem tudjuk, Bencze Ilona és Konzc Gábor jelenete a Szép magyar komédiában. (Fotó: Tóth Gizella) Ma kiállítások nyílnak, a Dobó téren kezdődik a színházi hangulat, este a vár gótikus palotáját ragyogják be a reflektorok, az ezerszemélyes nézőteret megtölti az élményre, szórakozásra vágyó lelkes közönség. Ma kezdődik az Agria 77 gazdag kulturális programja, amelyhez csatlakozik a sport és a vendéglátó gasztronómia is. Mit is kívánhat ilyenkor a krónikás? Nem többet és nem is kevesebbet: sok sikert, lelkes közönséget á várszínház, a hangversenyek művészeinek, a lelkes amatőr együttesek tagjainak, a kiállítások alkotóinak, szervezőinek, valamennyi közreműködőnek, a közönségnek — egrieknek és vendégeknek — pedig művészi élményt és a nyári hangulathoz illő remek szórakozást. mire volt ez jó neked? Hogy itt maradj a faluban! Érdemes volt! — meri ezt nekem .. — Ki meri? Én! — Én is! — És is mondom! Á falu felől az úton jött valaki. Hosszú kabát volt rajta, a fején fekete kalap, a hóna alatt balta. Lassú, tempós, rogyadozó léptekkel jött. Az emberek elcsendesed-, tek. 'Megismerték: a tiszteletes úr. Ideért. Az arca sápadt volt, megtört. Mindenki azt mondta, nemhogy épült, erősödött volna. sokkal rosszabbul néz ki, mint a fogságból hazajövet. Megállt, felemelte a fejét, végignézett az embereken. — Jó napot mindnyájuknak! — mondta. Most mi lesz? Elmenjenek, vagy várják meg a leszámolást? Hagyják verekedni, vagy válasszák szét őket az első ütés után? A pap odalépett Bálint elé. Hóna alól kivette a baltát, tartotta maga előtt, mintha rátámaszkodna. — Dolgozni jöttem! Adj munkát! Az emberek egyszerre vettek lélegzetet, aztán lassan elment mindenki a helyére. Márkusz László VÉGH ANTAL m JÉGZAJLÁS A nadrág Ne bántsuk folyton a kereskedőket! Ezzel egyetértek.' Azzal viszont nem, hogy a szakmát unó, a lusta, a vevők iránt érzéketlen bolti eladókat kereskedőnek nevezzük és egy kalap alá vegyük azokkal, akik hivatásuknak tekintik a foglalkozásukat, udvariasak, szolgálatkészek, figyelmesek. — Kérek egy nyári férfinadrágot! — Tessék! Ott vannak kirakva tucatszám a forgón. — Szíveskedne segíteni, mert tetszik tudni, a méret 1 I Kelletlenül hagyja abba másik két kolléganőjével a beszélgetést és felém sétál. — Hányas nadrágot visel? — Én bizony, kérem..., mondom restelkedve. — Még a számot sem tudja! Hogy lehet így hazulról elindulni? Mégis, azután „megsaccol” és kijelenti. — Ide különleges méret kell. Ilyen pedig nálunk nem kapható. Van egy ilyen áruház is. Miért nem oda megy? Magamba roskadva, kicsit megszégyenülve a szigorú beszéden — meg aztán különleges méreteim miatt —, indul, ni készülök, amikor mellém lép egy harminc év körüli kedves eladó: — Tetszett már kapni? Én aztán igen, — gondolom magamban —, de a kis fia-; talasszony olyan bájos, hogy egyszerre túlteszem magam mindenen. — Még nem! Egy nyári nadrágot szeretnék, szürkés szín-; ben, bár tudom, hogy a méret... Centimétert ránt elő, megméri a derekamat és két per- cen belül három nadrágot is tesz elém. — Tessék parancsolni! Az ötvenhármas méretből még választékunk is van... \ Nem hiszek a szememnek és tekintetemmel az előbbi eladónőt keresem, aki vidáman folytatja félbeszakított diskurzusát, ügyet sem vetve az elutasított vevőre. — Tessék csak nyugodtan megpróbálni mindegyiket! Ott a próbafülke, aztán ha valamelyik megtetszik, szíveskedjék szólni. Túl vagyok a próbán, az már fel sem tűnik, hogy a három egyforma számú nadrág mennyire különbözik egymástól, de végül is kikötök az egyiknél. — Azt hiszem, ez a legjobb, és ez tetszik legjobban! A kedves eladó körülnéz, megforgat és kijelenti: — Egy picit hosszú, ezért felhajtatunk belőle! Itt mind. járt. Alkalmazunk egy szabót, aki a kisebb igazításokat.. J Tessék egy percet várni, hívom és máris'csinálja. A szememnek nem akarok hinni, amikor fél óra múlva a kedvemre való, megigazított nadrágot becsomagolják. — Legyen szerencsénk máskor is! — búcsúzik a kedves eladó, akinek a szakmája és a hivatása: KERESKEDŐ. Szalay István Szó nélkül álltak neki a munkának. Angyal Sándor még egy ideig az oszlopnál őgyelgett, aztán leballagott a hídhoz. Odahallatszott az emberek morgolódása, úgy tett, mintha nem hallaná, a vizet nézte. A híd lábait — és a túlsó partot. Már ő sem hitt a hídban. Nézte a folyó közepét, mintha valami csudát látna a vizen, leszaladt egész a partig. Aztán rohant fel a töltésre. — Bálint! Jég! A lecsendesedett emberek is rohantak a Szamoshoz. — Jég! Jég! — Jeget hozott a víz! — Tegnap óta árad! Bálint is megnézte a folyón az első jégtáblákat, aztán visszament a bódéhoz. Hamar kiválasztott egy rudat, amelyiknek a vastagabbik végét be is vasalták. Az emberek megzavarodva futkostak le a folyóhoz, vissza a töltésre, mintha elvesztették volna az eszüket. Az első jégtábla szembe jött a legszélső hídiábbal, amelyiknek már álltak a gerendái, de az összekötő támaszok és a padlózata még hiányzott. — Nézzétek csak! Amarról is mennyi jön! A jég a víz közepén az örvényben megkavarodott, elkerülte az oszlopot, elúszott a híd alatt Bálint rúddal a kezében indult fel a hídra. Fent Szatmárnál megállt a jég, most indíthatták meg? Ott már van híd? Nagyon alacsony a hídtest. Minden jégdarabot el kell törni, egy sem akadhat meg, mert az visszatartaná a többit. Bálint végigment a hídon, leállt a legszélső gerendára, nézte a víz örvényét, és várta a jégtáblákat. Erős a víz sodra, gyorsan, hozta a jeget Emberek kellenek a Iá* bakhoz, de csak Bálint kezében volt rúd. „Zsuzska, szegény, megértem őt. Ezt az embert nem lehet otthagyni...” — gondolta Bálint. Mennyi jégtábla::: ilyen áradatnak ki állhat ellen? Bálint kinyúlt a rúddal az utolsó gerendán túl, a víz fölé. Jött a jégtábla, úgy oda kell rá csapni, hogy száz- íelé szakadjon. „Zsuzska, kedves.:: ő talán még boldog is lehet..: megérdemelné...” A vastag jégtábla nem reped könnyen. Végigcsúszik rajta a rúd, a szélén koppan, aztán bele a vízbe. Bálint két kézzel szorította a rudat. A tátongó örvény összecsapódott, és amikor Bálint felbukkant, már nem volt kezében a rúd. Az apja rohant végig a hídon, hamar a híd végéhez ért, körülnézett, Bálim újra lemerült, felbukkant. A jégtáblák jöttek, nyikoJ rogtak, a nyers akácgerendák, roppant a tölgypadló. Mindent sodort a víz. — Várjál, fiam, megyek! Járó László nem ugrott a vízbe, a legszélső gerendán lecsúszott, ráállt egy széles jégtáblára. A partról még látták, hogy el is érte Bálintot, megfogta a kezét... Aztán roppant a jégtábla. Járó Sándor akkor érkezett lovas szekérrel a partra. Öt hordó benzint hozott. Annyi volt már a Szamoson a jég, hogy nem lehetett evezni. Délre harangoztak, mikor az első -gerendát a híd végéről leszakította a jeges ár, A parton az emberek tanácstalanul álltak, feljebb a töltésen párafelhőt fújt magából a két habosra izzadt ló. »«. tVége. Maros Gábor, mint Lúdas Matyi
