Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-29 / 177. szám
Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Háború Ogadenért? A NYÁRI SZEZONBAN elsősorban az afrikai kontinensről érkező — és semmiképp sem kedvező — hírek foglalkoztatják a napisajtót. Egyiptom és Líbia határán pillanatnyilag elcsitultak a fegyveres összecsapások, de nem így Afrika keleti „szarvában”, ahol etiópiai és Szomáliái csapatok vívnak kisebbfajta háborút. Addisz Abebából érkező jelentések szerint Szomáliái fegyveresek mélyen behatoltak Etiópia délkeleti területeire, s az úgynevezett Nyugat-szomáliai Felszabadítási Front már azt állítja, hogy ellenőrzése alatt tartja a térség 60 százalékát. A két szomszédos ország viszályának gyökerei a messzi múltba nyúlnak vissza. Az 1960-ban független államként alakult 4 millió lakosú Szomália kezdettől fogva igényt támasztott Etiópa Ogaden nevű tartományára. Gyakorlatilag a két ország közötti határ csak papíron létezett eddig is, mert hiszen a Szomáliái nomádok szabadon legeltették jószágaikat etióp területen (Addisz Abeba-i kormánykörök egyik panasza: ha Szomáliában a szarvasmarha-állomány meghaladja a hárommilliós szintet, akkor — tekintettel arra, hogy egy állat rideg tartásához 100 hektárnyi legelő szükségeltetik — ezt az ország kormánya jogcímnek tekinti egész Etiópia területének bekebelezésére ...) KÜLÖN SAJNÁLATOSSÁ TESZI A VISZÁLYT az a tény, hogy mindkét ország élén alapjában haladó kormányzat áll, s külpolitikájukat eddig az imperialista- és gyarmatosításellenesség jellemezte. Az Addisz Abeba-i kormány helyzetét súlyosbítja, hogy két- frontos harcra kényszerül: Ogadenen kívül meg kell birkóznia az ország északkeleti részén levő Eritrea tartomány lakosságának szeparista mozgalmával. Ez a mozgalom, valamint a nem arab lakosságú, de muzulmán vállású és Arab Liga tagságát bíró Szomália is a konzervatív arab országok támogatását élvezi Etiópiával szemben, amelynek haladó rendszere szálka az imperialista erők szemében. Ezzel magyarázható Washingtonnak és Londonnak a napokban tett bejelentése, hogy hajlandó fegyvereket szállítani Szomáliának. AZ ETIÓP—SZOMÁLIÁI KONFLIKTUS további elmérgesítése csak az imperialista erők malmára hajtaná a vizet. A két ország alapvető érdekei és a fekete kontinens egységének ügye egyaránt azt követeli, hogy a fegyveressé fajult vitát békés módszerekkel oldják meg. Pálfi Viktor Panama-csatorna A rendezés éve? A novemberben befejeződött 19 hónapos polgárháború után a libanoni fővárosban Bejrútban még mindig az élet helyreállításán dolgoznak a város lakói. Képünkön: a pusztítás nyomait viselő liba nőni főváros egy utcája. (Népújság tele fotó — AP—MTI—KS) A Leszerelési Bizottság ülése A genfi Leszerelési Bizottság csütörtöki ülésén a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői tájékoztatták a részvevőket a küldöttségeik közötti háromoldalú tanácskozásról. Ezen a három ország delegációi a nukleáris fegyver- kísérletek általános és teljes betiltására vonatkozó szerződést érintő kérdéseket tekintették át. A Szovjetunió képviselője a bizottság előtt kijelentette, hogy országa a kísérletekkel kapcsolatos problémák miHazatérő baszkok Csütörtökön nyolc királyi rendeletet közölt a spanyol hivatalos közlöny. A rendeletek értelmében, Adolfo Su- arez miniszterelnök javaslatára. kegyelemben részesítik az ETA baszk szervezet nyolc tagját, akiket körülbelül két hónappal ezelőtt kiutasítottak Spanyolországból. PANAMA MÜÁLLAM — írta 1971-ben megjelent könyvében Rüssel Fitzgib- bon, aki ismert Latin-Ame- rika-szakértő az Egyesült Államokban. Véleménye szerint a „mű” jelző használható mindenre, ami Panamával kapcsolatos: az ország létrejöttére, gazdaságára. bel- és külpolitikájára, társadalmának szerkezetére. Ezek a nézetek meglehetősen elterjedtek Észak-Ame- rikában. s azt kívánják kifejezni, hogy a csatorna és a csatomaövezet az amerikaiaké, mert ők építették a vízi utat. Az immár három éve lassan csordogáló megbeszélésektől, amelyek az 1903- as szerződés megújítását célozzák, legtöbb megfigyelő azt várta, hogy végre eredményesen zárulhatnak. A rendezés éve lehetne tehát 1977. ha az új elnök lendületet adna a tanácskozásnak. Egy esetleges új szerződést azonban a kongresz- szussal is el kell fogadtatnia. S ha az év végéig vagy a jövő esztendő közepéig nem sikerül Carternek rati- fikáltatnia a megállapodást, akkor alighanem elkésett, hiszen 1978 második felében újjáválasztják a képviselőház tagjait és a szenátus tagjainak egyharmadát. A következő, az 1979-es év pedig a következő elnökválasztás idejét előzi meg. A tárgyalások a panamaiak meg-megújuló törekvései. OJSMkM iúllus 29., péntek küzdelmei miatt kezdődtek meg. A nemzeti függetlenségért indított harc sok áldozatot követelt a kis országtól az utóbbi évtizedben. Panama népe hosszú idő óta próbálta rávenni Washingtont előjogainak feladására. Ennek eredményeként 1964-ben az Egyesült Államok kormánya ígéretet tett arra, hogy fokozatosan felszámolja a Panama által gyarmatinak nyilvánított rendszert. A valóságban azonban semmi sem változott. Három esztendővel ezelőtt született megegyezés arról, hogy a közép-amerikai ország az ezredfordulóig visszakapja szuverenitását a csatorna fölött. Az új szerződésnek ez lenne az egyik lényeges pontja. Washington viszont a fontos nemzetközi vízi út biztosítására hivatkozik, s ez egyszerűen azt jelenti, hogy a jövő században is valami módon szeretne jelen lenni a térségben. OMAR TORRIJOS ELNÖK kormánya a haladó reformokra alapozta politikáját. Álláspontja az, hogy az ENSZ vállalhatna felelősséget . a csatorna állandó üzemeltetéséért. Nem kevésbé lényeges motívuma a tárgyalásoknak az amerikai katonai támaszpontok jövője. Washington tett bizonyos engedményeket, hiszen öt- vénről negyven évre szállította le e bázisok használatának határidejét. Jelenleg ugyanis 14, az Egyesült Államok dél-amerikai terjeszkedését gazdasági és politikai jelenlétét szolgáló támaszpont működik a csatornaövezetben. Az új szerződés ratifikálásával egyet- kettőt átadnának. A szerződésről folyó vita másik témaköre gazdasági jellegű. Panama legújabban egymilliárd dollárt kért, amiért az Egyesült Államok század eleje óta egy egyenlőtlen feltételek alapján megkötött szerződéssel voltaképpen gyarmataként kezeli a csatornaövezetet, s csupán nevetségesen kis összeget fizet Panamának a használatért: az 1903-as egyezmény értelmében 250 ezer dollárt évente. (Ezt később 1936-ban 430 ezerre, 1955-ben 1,93 millióra, s végül 1971-ben 2,3 millióra emelték.) A csatorna bevételéből álig egy százalékkal részesedik a panamai kormány, amely most végre legalább 150—200 millió dollárt szeretne évente kapni a forgalomból. Washington az egymilliárd dollárról nem is hajlandó tárgyalni, a bevételekből azonban kész mintegy 30 millió dollárt fizetni, de ezt is úgy hogy felemelné a hajók által fizetett illetéket. Mindenesetre ezek a kérdések újabb hosszadalmas tárgyalásokat jelentenek. A Vízi ÜT FORGALMA közben ha lassan is, de évről évre csökken. Számottevő viszont azon latin-amerikai országok áthaladó hajóinak száma, amelyeknek nincs kijáratuk az Atlantióceánra. A Panamát támogató latin-amerikai kormányok a csatornáról folyó tárgyalásokban a gazdasági függetlenségükért az Egyesült Államok ellen megkezdett harc jelképét látják. Beke Miklós előbbi megoldását szorgalmazza, s ennek érdekében konkrét, építő jellegű erőfeszítéseket tesz, mivel ezt a feladatot nagyon fontosnak tartja a nukleáris fegyverkezési verseny megfékezéséhez. Éppen ez a kérdés foglalja el az egyik központi helyet a Leszerelési Bizottság tevékenységében is. Mindhárom ország képviselői intenzívnek és tárgyszerűnek nevezték a szerdán véget ért előzetes tárgyalásokat. A brit küldött azt a reményét hangoztatta, hogy mar a következő tárgyalási fordulóban esetleg sikerül kidolgozni egy átfogó megállapodást. Az atomkísérletek eltiltásáról szóló egyezmény megkötése az amerikai küldött szerint „komoly hozzájárulás lenne az atomfegyverek továbbadásának megfékezését célzó általános törekvésekhez”. Pakisztáni választások Ziaul Hak tábornok, a pakisztáni katonai kormányzat vezetője rádió- és televízióbeszédében ismét megerősítette, hogy októberben általános választásokat tartanak az országban. A tábornok kifejtette, hogy a következő hónap elejétől szabadon bocsátják a „védelmi őrizetben” tartott politikai vezetőket, köztük Bhut- to volt miniszterelnököt, illetve az ellenzéki pakisztáni nemzeti szövetség letartóztatott tagjait. Hak közölte: augusztus elsejétől a katonai kormányzat engedélyezi „korlátozott politikai tevékenység” kifejtését. Az intézkedés értelmében a politikai vezetők zártkörű gyűléseket szervezhetnek, de egyik párt sem léphet fel nyilvánosan: azaz, nem áll rendelkezésükre a sajtó, nem tarthatnak politikai találkozókat, felvonulásokat. A tábornok ugyanakkor utalt arra is, hogy szeptemberben — a ramadam muzulmán ünnepség befejeződése után — további enyhítéseket foganatosítanak a politikai életben. Ziaul Hak felszólította a politikai pártokat, hogy az elsőbbséget az ország integritásának és a szolidaritásnak biztosítsák. Atom békés célokra Húsz éve, 1957. július 29- én lépett hatályba az ENSZ határozata alapján az az alapokmány, amelyet egy, e célra összehívott nemzetközi diplomáciai értekezlet dolgozott ki és fogadott el a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség létrehozásáról. Az ENSZ családjához tartozó, de attól függetlenül működő szervezetnek kezdetben nyolcvan, jelenleg több mint száz állam, közöttük hazánk is tagja. A Bécsben székelő ügynökség célkitűzését az alapokmány így határozta meg: .-..feladata, hogy meggyorsítsa és szélesebb körűvé tegye az egész világon az atomenergia felhasználását a béke, az egészségügy cs a jólét érdekében. Lehetőségeinek határán belül biztosítsa, hogy az általa vagy kérésére, illetve felügyelete vagy ellenőrzése mellett nyújtott támogatást ne használják föl katonai célok előmozdítására”. Nagy figyelmet fordít a NAÜ arra, hogy az energiában szegény, illetve a fejlődő országokban elterjedjenek az atomerőművek, amelyek működési és szervezési, biztonsági tapasztalatait az ügynökség gyűjti össze és bocsátja a tagállamok rendelkezésére. Az ügynökség munkájának egyik fő területe a természetes környezetet szeny- nyező rádióaktív anyagok viselkedésének, sorsának és következményeinek tanulmányozása. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség az ENSZ egyik legjelentősebb és legéletképesebb szervezet. Különös jelentőséget kapott, amikor az atomsorompó- szerződés megvalósításának ellenőrzését ráruházták éa kidolgozta, megkötötte a biztosítéki egyezményeket az egyezményt aláíró államokkal. A szervezet húsz éve dolgozik az emberiség félelmetes eszközének, az atomnak a békés célokra történő fel- használásán, s eddigi munkája azt mutatja: a jövőben is a békés emberi célok megvalósításához eredményesen járulhat hozzá. Lengyelországi amnesztia A lengyel államtanács július 19-én nyilvánosságra hozott dekrétuma értelmében a mai napig Lengyelországban körülbelül 1500 ember részesült közkegyelemben — jelentette ki Jerzy Dafia igazságügyminiszter a PAP hír- ügynökségnek adott nyilatkozatában. Az igazságügyminiszter elmondotta, hogy elsősorban a gyermekes anyák, az idős emberek, a fiatalkorúak, vagy idős, munkaképtelen emberek egyetlen támaszát képező személyek részesülnek amnesztiában. Az amnesztiára jogosult, és jelenleg még büntetőintézményekben tartózkodó egyéneket legkésőbb augusztus 31-ig szabadon engedik. A lengyel miniszter szavai szerint az amnesztiarendelet végrehajtásával nem ér véget a kapcsolat a büntetett személy és az igazságügyi szervek között. A bíróság szükség esetén bizonyos kötelezettségek végrehajtását ró- hatja ki az egykori büntetett- re. Kényszerítheti , például munkavállalásra, vagy az okozott kár teljes, vagy részleges megtérítésére. Ámeny- nyiben az illető nem hajtja végre, vagy nem vállalja a kötelezettségeket, az amnesztiát visszavonják. Raktárról és előjegyzésre is szállítunk! Az éjszakai árammal működő hőtárolós gazdaságos és kezelése kényelmes. Háromféle típus közül választhat: Típus: HH 1300 HH 1400 3,15 4.5 Teljesítmény: (KW) Tárolt hő (kcal) Méretek (mm) Ára <Ft) 21 700 750x360x670 9 640,— 31 000 1010x360x670 10 900,— kályha tiszta» HH 1600 6 41 300 1270x360x670 12 400!— Kapható 26. sz. bolt Eger Katona István tér Telefon: 15-93. ntAMLt f