Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-24 / 173. szám

Szénra/z Egercsehiből Küzdelmes esztendői) után... t an-e uborkaszezon '! Művelődési házak, nyáron . ' — Jó szerencsét a ház né­pének! — Harcos üdvözlet és jó szerencse, fiú! Kerülj bel­jebb! Harsány, kedves a fogad­tatás, mindjárt valamiféle jóleső, otthonias érzés kerít hatalmába. Azért is, mert a harcos üdvözlet kívánója — Harcos István. A bányatelep szélében áll takaros háza. Gondosan rendben tartott udvar, pá- zsltszőnyeggel és sok-sok vi­rággal. A hűvös belső szo­bában ülünk le, az ablakból a függőakna acéltornyára látni, s vagy három kőhají- tásnyira Csókos vízmosta meredélyű haldánya szür­kéink az erdp zöld foglala­tában. — Ha Egercsehiröl hallok, olvasok, elsők között is Harcos István jut eszembe. Hátha még itt vagyok. Mi­kor is történt ismerkedésünk ebben a bányászvilágban? Tizenhat, tizenhét esztendő­vel ezelőtt. — Elszállt az idő. Most már magam is pihenőben vagyok... A máskor mindig derűs, tengerszínű, gyermekien tiszta szemek egyszerre el- párásodnak. — Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire hiány­zik majd életemből a mű­hely, a munka és az a sok­sok ember, akikkel együtt dolgoztam. Nem azt mondja, hogy „a kezem alatt”- Pedig hosszú időn át mestere, vezetője volt sok embernek. — Hány esztendő telt a dologban összesen? — Negyven évet és öt na­pot számoltak össze egyvég- ben. A tanult szakmám: bá­nyalakatos. Tizenéves fővel a gépüzemben kezdtem el a munkát, és ott is fejeztem be. Édesapám negyvenöt éven át bányászkodott. ö Nyitrabányáról vándorolt ide, én azonban már teljes­séggel csehi gyökér vagyok. Bányászcsaládból választot­tam feleséget is. Egy Pilis- vörösvárról hozzánk szár­mazott aknász leányát vet­tem el. Törzsökös bányászdinasz­tiából jött Harcos István. Régi hősöm. Egyszer megírtam, meny­nyire tragikus baleset szen­7. A rendőrség tanácstalanul állt a gyilkosságok rejtélyé­vel szemben, jóllehet a tet­tesek éppen elég nyomot hagytak maguk után ahhoz, hogy a nyomukra jussanak. Az a hallatlan felületesség, amely mindkét, egymással vetélkedő nyomozócsoport munkáját jellemezte, egye­lőre még büntetlenséget biz­tosított a gyilkosoknak. Egyetlen nagy lépést tet­tek előre a nyomozók, ami­kor a íegyverszakértők, a Polanski-villában talált re- volveragydarabkákat össze­illesztve megállapították, hogy „Hi Standard” típusú fegyverről van szó. A gyártó cég főnöke még pontosabb adatokkal tudott szolgálni. — A darabok egy Hi Stan­dard Longhorn. 22-es kalibe­rű revolvertől származnak — mondta Ed Lamox, akinek egész oldalas képét ebből az alkalomból természetesen kö­zölték az amerikai lapok. A fegyvert, mint „Buntli- ne-revolvert” ís emlegették, mert Ned Buntline, a holly­woodi vadnyugati filmek Is­mert szerzője terveztette egyik filmhőse számára. A Buntline-t 1967. áprilisában dobták piacra, s 28 hónap alatt összesen csupán 2700 darabot, gyártottak belőle. Lomax átadta azoknak az üzleteknek a listáját, ame­vedő áldozata lett, s hogy mennyire nem fagyta el magát, mint küzdött szívós akarattal gyógyulásáért, azért, hogy újra dolgozhas­son. Soha életében nem volt beteg, orvos hozzá nem nyúlt, egészen 1959 novem­beréig. Akkor történt a baj, munka közben. A mónosbéli szeparáció egyik szénmosó kádját javították. Tizenöt mázsás vastartályt. A tar­tály valamiképpen kibillent a helyéről, hárman próbál­ták megtartani. Két ember­nek sikerült odébb ugrania, s a harmadik, Harcos Ist­ván, több másodpercen át egyedül állt ellent a hatal­mas teher nyomásának. Ge­rince megroppant. Hosszú ideig feküdt gipszágyban. Később, amikor már fel is kelhetett, újra meg kellett tanulnia járni. Bottal, pán­célingben. Es aztán vissza­ment a műhelybe dolgozni. Terhet emelnie, cipelnie ma sem szabad. A járást segítő bot, s a gerincét erősítő, me­revítő páncél ing életének tartozékai lettek. Varrógép zümmögése kísé­ri beszélgetésünket, aztán rövid időre abbamarad, s beszól a varrónő feleség a tágas előszobából: — Mondd el csak azt is, mennyire megszállottja voltál a munkádnak. Ha tudná, hányszor felzörgették éjszaka is, hogy menni kell, mert a bányában valami baj van. Még a fiai megszületésekor se volt mellettem ... — Igaz, igaz ... Akkor igy hozta a helyzet. Emlékszem, éppen a VU-es ereszkét sze­reltük és sürgetett a munka, ötven-hetven órát is végig­dolgoztunk akkor egyhuzam­ban. Amikor feljöttünk, az arcunk ráncaiból alig tud­tuk kimosni a szénport. A széncsaták hősi korsza­kát idézi fel. Aztán még előbbre fut. s emlékező sza­vai, mint pergő filmkockák, a háború utolsó napjának eseményeit elevenítik meg. A telep lakossága megszállta a centrálét, hogy megakadá­lyozza a turbinák felrobban­tását. A németek azonban nem ismertek irgalmat, ké­szek voltak arra is, hogy az emberekkel együtt repítsék levegőbe a gépeket, az épüle­tet. A turbinákat elpusztítot­ták és az áram nélkül ma­lyek a fegyvert forgalomba hozták. A rendelkezésre áiió hatalmas apparátussal nem látszott túlságosan nagy fel­adatnak, hogy mind a 2700 gazdáját megállapítsák. Hoz­zá is láttak, de egyáltalán nem „amerikai” tempóban. 1vr°gállapították, hogy Trc,,i fornia államban 131 ilyen fegyvert adtak el. ebből 105 — mint a bűncselekmény elkövetésének eszköze — nem jöhet számításba. A nyomo­zást folytatták, de nem jutot­tak előre. A rendőrségi bürokrácia ebben az esetben is nagyon lassan működött. Csupán küldtek szét egy körlevelet, amelyben a Los Angeles-i rendőrkapitányság közölte az alárendelt őrszobákkal: a Tate-ügyben keresnek egy Hi Standard Longhorn már­kájú, 22-es kaliberű revol­vert, amelynek markolata sérült. A körlevél több mint 300 példánya közül egysem jutott el azonban a „Valley Service Division”-hoz, an­nak a Watsonnak szolgálati helyéhez, akinek Steven Weiss édesapja a fia által szeptember 1-én talált 22-es kaliberű Hi Standard Long- homt átadta. Amikor a lapokban a fegyverszakértők megállapí­tásáról, s a fegyver utáni kutatásról olvasott, Mr. We­iss többször gondolta, hogy radt bányát elöntéssel fenye­gette a víz. A felszabadulás első perceiben szinte egy em­berként mozdult meg a telepi munkássereg a bánya meg­mentéséért. Tizenhat nap alatt a géproncsokból, elrej­tett tartalékalkatrészekből összeállítottak egy turbinát, s igy a víztelenítés megindul­hatott még olyan időpont­ban, amikor a víz a bányá­ban nagyobb kárt nem oko­zott. Harcos István ott volt a helyreállitás, az újjáépítés első vonalában. S amikor 1944. decemberében a kom­munista párt megalakult, má­sodiknak írta fel nevét a ta­gok listájára. Több dokumentum igazol­ja, hogy ő volt sokáig ..az egeresein bánya legjobb la­katosmunkása”. Számos esetben lett kiváló dolgozó és megkapta a Munka Ér­demérmet is. A munkában töltött negyven év alatt egész nemzedékek mestere és ta­nítója volt. — Tehát nem újságírói közhely, ha leirom, hogy Harcos István köztiszteletnek örvendő embpr, szeretik és tisztelik. — Ez így rosszul és nagy­képűen hangzik. Ki kell húz­ni az egészet. Engem szigorú és erős kezű embernek is­mernek. A munkát megköve­teltem, nem ismertem tréfát. De soha senkivel nem tettem igazságtalanságot. A bánya nagyon hozzászoktatott az igazságérzethez a kemény emberséghez. És másokkal csak az tudhat igazságos len­ni, aki saját magának se kí­ván meg igazságtalanságot... És hogy az igazsághoz hűek legyünk, el kell mondani: eddig már kétszer rendeztek számomra búcsúztató ünnep­séget és még jön a harmadik is azokkal, akik hiányoztak a két búcsúztatónál. Mindössze két emberről tudok az üzem­ben, akik nem szerettek, nem állhatták, de nem is említem a nevüket, -mert nem érdem­lik meg. ... ..... Végezetül' családjától ér­deklődöm. Két fia Van, szak­képzett mezőgazdászok, csa­ládosok. Unoka is van kettő. — Jó gyermekek. Jó szívük van. Jó munkások és rendes emberek. Családjukkal szé­pen élnek. Szülő tisztelők. És mi kell az életben ennél több, nem igaz ...? fia éppen a Polanski-villa- beli gyilkosok revolverét ta­lálta meg. Mérlegelte is, hogy telefonál a rendőrség­re, de aztán elvetette a gon­dolatot. Nem akart fontos­kodásával nevetségessé vál­ni. Ha a gyilkos fegyverről lett volna szó, a rendőrség már régen ismét jelentkezett volna, újabb kérdéseket tett volna fel. A rendőrség azon­ban hallgatott, s a derék Weiss papa végeredményben nem volt detektív. S úgy gondolta, hogy ha valami­lyen ügyben a rendőrség teljés erővel nyomoz, akkor pontosan és szervezetten dolgozik. Álmában sem gon­dolt rá, hogy a fia által ta­lált Buntline békésen poro­sodik egy borítékban a ta­lált tárgyak osztályán... A gyilkosokat ekkor már egyébként mindenki keres­te. Az a huszonötezer dollár jutalom, amelyet Roman Po- lanski barátaival kitűzött a tettes kézrekerítésére, meg­tette a magáét. A Rendőrség a telefonbejelentések tízez­reit kapta. Prostituáltak és fodrászok, színésznők és el­mebetegek, kalandorok és mindenképpen az újságokba kerülni akaró sztárjelöltek közölték, milyen „nyomok­ra” leltek. A lapokból úgy tudták, hogy az augusztus 8-ról 9-re virradó éjszakán megölt nők és férfiak szex­orgián vettek részt, ezért SÍROK, 17 óra: Asszony­csapat tart hazafelé a mun­kából, vállra vetett, három ágú vasvillákkal. A művelő­dési ház gyanúsan csendes. Az ajtók, ablakok zárva, üve­gük tisztán csillog, a fakeret fehéren vakít. Nem jelzi semmilyen feljrat, mikor lá­togatható. Függöny sehol, be lehet látni. A székek, aszta­lok egymásra rakva, a nagy­terem és az előcsarnok is üresen tátong. A szomszédos presszó sincs nyitva. Ablakán a mozimű­sor díszeleg. Előadások hét­főn, csütörtökön, pénteken, vasárnap. Az emeletes házak között a parkban kismamák, gyerekek sütkéreznek a dél­utáni napfényben. Az első megszólítottal nincs szeren­csém. A második, akit meg­kérdezek, jól tájékozott fia­talember. — Tatarozták a házat, a Fémművek jubileumára újí­tották fel — mondja Kecs­kés József, ö is a gyár dol­gozója. Itt lakik a közelben. — Úgy hallottam, nagyon szép lett. Hogy mikor nyílik meg, azt nem tudom ponto­san. Én is látogatom a ren­dezvényeket. Legutóbb, ha jól emlékszem, valamilyen zenés műsoron voltam. Ezek min­dig a legsikeresebbek. Akkor is tolongtak a jegyekért, ami­kor neves humoristákat hív­tak meg! A Déryné Színház előadásaira már kevesebben járnak. Elég jól működik az ifjúsági klub, saját zeneka­ruk is van. Az új igazgatót, aki a közelmúltban került ide, még nem ismerem. Ez az utóbbi információ nem volt teljesen pontos. Ju­hász Ákos ugyan március óta látja el az igazgatói teendő­ket, de még nem nevezték ki. ö mondta el, hogy a műve­lődési ház felújítása nem fe­jeződött be. Az épület nagy része már elkészült, csak a könyvtár és. néhány iroda ta­tarozása van hátra. Talán egy hónap kell még, hogy fogad­hassák a látogatókat. Nyáron tehát szükségből kevés itt a kulturális esemény. Szólt a tervekről is. Kora ősszel já­rási találkozót szeretne szer­vezni, amelyen művészeti csoportokat látnának vendé­gül és meghívják a megye legjobbjait. Az eredményesen működő csoportok, szakkör rök mellett újdonság lesz a képzőművészeti szakkör, sokan „baráti körük” tag­jainak szexuális eltévelye­déseit hozták a hatóságok tudomására, mondván, hpgy az indítóok valami ilyesmi, tehát a tettest ebből a kör­ből kell keresni. Megszólalt a televízióban Truman Capote, a Hidegvér­rel című könyv világhírű szerzője is. Kifejtette véle­ményét a gyilkosságról. Sze­rinte egyetlen ember gyil­kolt a Polanski-villában, egy magányos, valószínűleg fiatal őrült, aki szexuális ki­elégülését találta a vérfür­dőben. Capote sokkal gyen­gébb bűnügyi teoretikusnak amiben szövőszék és tűzzo­mánckemence áll a jövendő­beli tagok rendelkezésére. RECSK, 17 óra 30: a Bá­nyász Művelődési Otthon nyitott teraszán néhányan ül­dögélnek. Az asztalokon ká­vé, sör, üdítő ital. Mások ki­csit beljebb, a presszó pult­ja előtt várnak sorukra. Gál Mihály igazgató, a 3800 kö­tetes könyvtárba tessékel, ott nyugodtan beszélgethetünk. — Nyáron inkább a kötet­len foglalkozások jellemzőek nálunk. Az ifjúsági klubban mintegy 30 fiatal ismeretter­jesztő előadássorozatot hall­gat az űrkutatásról. Gaszto- nyi Éva geológusmérnök a vezetőjük, nagyon jól össze­tartja ezt a társaságot. A bá­nyászklub a szocialista bri­gádok tagjait fogja egybe, heti három alkalommal. Mostanában a brigádok fél­éves értékelő összejöveteleit tartják, ünnepélyes keretek között. Szombatonként, va­sárnaponként kirándulnak a meleg fürdőhelyekre. Külö­nösen Beregfürdőt kedvelik. A nagyteremben kiállításokat rendezünk. Legutóbb az ÁFÉSZ mutatott be bútoro­kat és háztartási gépeket. Augusztusban bélyeggyűjtő- és fotószakkörünk mutatko­zik majd be. Szervezünk lá­togatókat az Agria-napok rendezvényeire is. Eddig két autóbusznyi jelentkező akadt. TIT-csoportunk programjait szintén többen figyelik ér­deklődéssel. Különösen a kül­földi útibeszámolóknak volt nagy sikere. A könyvtárt mintegy kétszázan keresik fel rendszeresen, közöttük is sok a szocialista brigádtag. Tapasztalataim szerint ez a mozgalom jó ösztönző erő, különösen az utóbbi két-há- rom év eredményei biztató­ak. Ezt úgy is mondhatom, mint az ércbánya szakszer­vezeti titkára. A művelődési házat ugyanis mellékállásban vezetem, már vagy harminc éve. — Persze, akad olyan jelen­ség is, ami bosszant. Hiába próbálkoztam például ORI- rendezvényekkel, táncdal-, népdalműsorokkal, színházi előadással, jobbára ugyan­azokat az arcokat látom. Van­nak, akiket nem tudok ide­csábítani. Aztán a nyelvtan- folyamokra akkora az érdek­lődés, hogy ki sem lehet elé­bizonyult, mint amilyen ki­váló író. Időközben Paul Le Page és emberei megemberelték ma­gukat. Gondos vizsgálatnak vetették alá a La Bianca- házbeli vérrel írt felirato­kat, s rájöttek, hogy azok valami összefüggésben le­hetnek a legújabb Beatles- nagylemezzel. Azon szere­peltek a „Heiter Skelter”, a „Piggies” és a „Blackbird” című számok. A Blackbird- ben gyakran hangzik el, hogy „Arisé” a helyszínen talált „RISE” ebből szár­mazhatott. (Folytatjuk) gíteni, de nem kapunk elő­adókat, a hanglemez és a tankönyv pedig önmagában kevés. Jó lenne egy függet­lenített vezető a ház élére. A kiscsoportokat és a könyv­tárat is tiszteletdíjas vezeti. Képzelje el, hogy havonta 300 forintot kapnak munkájukért. Ha meg rendezek egy bált, mert az is kell a fiataloknak, a zenekar tagjai fejenként el­kérnek 1200 forintot, és még gitározni is alig tudnak. De kényszerhelyzetben vagyok, nem kapok mást, ezeket a zenekarokat pedig senki nem ellenőrzi. Maga a ház sem a legkorszerűbb. Távlati tervek szerint épül majd itt egy kul­túrpalota. Nemrég döntöttek róla országos fórumon, hogy addig ezt a házat is fejlesz­teni kell. 1978-ban egymilliót kapunk a korszerűsítésre. Űj szakköri szobákat alakítunk ki, bútorokat veszünk és köz­ponti fűtést vezetünk be. ABASÁR, 19 óra: néhány fiatallal egyszerre érkezem a művelődési ház elé. Moziba jöttek, a Pókfoci című ma­gyar filmet szerették volna megnézni, de az előadás el­maradt a nézők kis száma miatt. Az előző napi bemuta­tó után, úgy látszik, rossz híre kelt a filmnek a falu­ban. Elekes Istvánná igazga­tó szakszerűen csoportosítva sorolja, hogy miben válogat­hatnak a község lakói. — Nyáron kevesebben ke­resnek fel bennünket. Négy iskolai csoportunk közül csak a gyerekklub működik ilyen­kor, hetente egy alkalommal. Az ifjúságiba húszán, a pá­vakörbe tizenöten, a fotóba tízen járnak, szintén heten­ként egyszer. A TIT-klub foglalkozásaira kéthetenként huszonötén gyűlnek össze. A községi KISZ-szervezet prog­ramjai is a házban kapnak helyet. A munkásmüvelődés keretében még a nyáron in­dítunk alapfokú kazánfűtői tanfolyamot, két éve nagy si­kere volt. A termelőszövet­kezettel közösen, kétnapos ki­rándulást szervezünk augusz­tusban Csehszlovákiába. Szakköreink éves tevékeny­ségét kiállításon mutatjuk be. Hamarosan nyílik az „Ügyes kezek’ szakkör kiál­lítása, 8—10 éves gyerekek munkáiból. Leadták már az anyagokat a fotósok is. Ké­szülnek az őszi önálló kiállí­tásra, amelyen egy hivatásos ötvösművész munkáit tekint­hetik meg az érdeklődők. Kéthetenként vasárnap dél­előtt, gyerekeknek vetítünk kisfilmeket, de sajnos nagyon kevesen látogatják ezeket az előadásokat. Az ismeretter­jesztés a TIT-klubban folyik, előadásaik legtöbbje nyilvá­nos. Községünk kulturális életének összképéhez hozzá­tartoznak a jól működő hely­őrségi klub nyilvános ren­dezvényei is. ★ Mennyire jellemző a há­rom véletlenszerűen kivá­lasztott intézmény munkája Heves megyében? Általáno­san jellemző az, amit hallot­tunk vagy sem? Kérdéseink­re a Megyei Művelődési Köz­pontban kerestük a választ. — A kisebb községekben, gyengébb feltételek között, rosszabb a kép — mondta Tóth Béla igazgatóhelyettes. — A művelődési házak kis­csoportjaiban folyik a leg­mozgalmasabb élet, s ezek legtöbbje nyáron szünetel. Ahol a mezőgazdasági mun­ka jellemző, nyáron aligha lehet többet nyújtani a sza­bad idő korlátozottsága mi­att. Mi sem tudunk olyan mértékben műsorokat szol­gáltatni, mint az év többi ré­szében. Esetleg ORl-rendez- vényekkel számolhatnak. Ki­fejezetten nyári program ki­alakítására, ifjúsági park lé­tesítésére a községekben nincs lehetőség. Az intézmé­nyek nagy részében a nyár uborkaszezon, de adottságaik­hoz képest, amit lehet, azt megteszik. meto Virágh Tibor j Pataky Dezső Pintér István: Gyilkosság „a szeretet jegyében,, A La Bianca-ház, a gyilkoss ágok felfedezése után

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents