Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-19 / 168. szám
Van-e kiút? A megyei cigányügyi bizottság munkájáról Kétévi tevékenységét értékelte — az eiredményeket és a gondokat egyaránt felsorakoztatva — a megyei tanács végrehajtó bizottsága mellett működő cigányügyi koordinációs bizottság, amelynek alapvető feladata az, hogy • segítse e réteg felemelkedését, a jelenleginél gyorsabb ütemű beilleszkedését. fokozott törődés A tizenhétezer cigány nyolcvannyolc százaléka öt~ venhárom községben él, ezért elsősorban a helyi tanácsok munkájához kellett jó ötleteket, mindenütt hasznosítható javaslatokat adni. Eljuttatták hozzájuk az ötödik ötéves tervre szóló ajánlásokat, megismertették velük a témával kapcsolatos legfontosabb rendeleteket, utasításokat. s megkönnyítették számukra ezek értelmezését. Részt vettek a helyzetfelmérést szolgáló testületi üléseken is. A fokozott törődést jelzi az, hogy a három város ütemtervet készített a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolására. A társadalmi szervek sem maradtak tétlenek. A Vöröskereszt például megszervezte az egészségügyi felelősök hálózatát. A beszámoltatási rendszer szintén a sokoldalú tájékozódást könnyítette meg. Az elmúlt két év során három városi tanács, négy járási hivatal, négy megyei szakigazgatási szerv és egy intézmény, valamint egy vállalat összegezte: mit tett az elmaradottság megszüntetéséért. Ennek is köszönhető a tisztánlátás, azaz olyan átfogó kép formálódott, amelynek alapján egyértelműen megszabhatták a közel- és a távolabbi jövő terveit. Időzzünk most ezeknél.. Javuló lakáshelyzet Fél évtized alatt nyolc százalékkal nőtt a cigány munkavállalók száma. Ez örvendetes. az viszont korántsem, hogy többségük — megfelelő iskolai végzettség hiányában — sosem válhat szakmunkássá. Az eddiginél jóval többet lehetne tenni a nők foglalkoztatásáért, hiszen mindössze harmincöt százalékuk dolgozik valamelyik üzemben, vagy termelőszövetkezetben. A támogatás mindenképpen indokolt, de az is, hogy valamennyi településen határozottan lépjenek fel Elhunyt Konsztantyin Fegyin Soknemzetiségű irodalmunkat, az egész szovjet kultúrát nagy veszteség érte Konsztantyin Fegyin halálával — hangsúlyozza az a nekrológ, amelyet Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin valamint a szovjet politikai élet több más vezetője és a tudományos és kulturális élet sok kimagasló személyisége irt alá. A 88. életévében pénteken elhunyt Fegyin az egyik legöregebb szovjet író, a szovjet irodalom megalapítói közé tartozott. Az író legremekebb alkotásai az egész világon ismertek. Konsztantyin Fegyin csaknem két évtizeden át dolgozott a Szovjet Írószövetség élén. aktívan részt vett a szovjet békebizottság munkájában, tagja volt a Novij Mir című folyóirat szerkesztő bizottságának. Az írót négyszer tüntették ki Lenin-renddel,- és több más magas kitüntetés mellett birtokosa volt a Szovjetunió Állami Díjának is. azok ellen, akik notórius lógósok, s nemtörődömségük veszélyezteti családjuk megélhetését. Valamelyest javult a lakás- helyzet is. 1974. óta tizenkilenc telepet számoltak fel. A viszonylag kedvező vásárlási és építési kölcsön sokakban felkeltette az otthonteremtés vágyát. A megye számára biztosított keretet tavaly mégis csak 48,1 százalékban használták fel. Ennek számos oka van. Az egyik a sajnos még ma Í6 meglevő igénytelenség, a másik az, hogy sokan a minimális összeget sem tudják előteremteni. Jelenleg is kísért a múlt öröksége: 7606-an élnek kedvezőtlen körülmények között. Olyan házakban — állnak még a putrik is — ahol nincs padozat, hiányzik a villany és a közvilágítás, s megoldatlan a szeméttárolás és szállítás. Kevesebb bukott diák Az általános iskolákban szép eredmények születtek. Egyre többen jutnak el a nyolcadik osztályig. Az utóbbi négy év folyamán arányuk 2,Í5-ről 3,7 százalékra nőtt a végzősök között. Jó néhányan a középfokú oktatási intézményekbe is bekerültek. Jelenleg száztízenhatan tanulnak a szakmunkásképző intézetekben, s tizenegyen a gimnáziumokban és a szak- középiskolákban. Ez természetesen még mindig nem elég. Ezért kutatják a nevelők az újabb, a hatékonyabb módszereket. Előbbre léptek egészség- ügyi téren is. Azokban a falvakban, ahol sok cigány él, rendszeresen felvilágosító előadásokat tartanak nekik — többek között — a családtervezésről, s a környezeti és személyi higiéniáról. Figyelemmel kísérik a gyermekek bölcsődei elhelyezését, az időskorúakat soron kívül felveszik a szociális otthonokba, vagy az öregek napközijébe. Mi a teendő ? Tények sora igazolja, hogy a koordinációs bizottság sikeresen tevékenykedett. Közreműködése nyomán hagyta jóvá a megyei tanács végrehajtó bizottsága a telepek megszüntetésének az ötödik ötéves tervre szóló menetrendjét. Javasolták — s ez meg is valósult —, hogy jelentős összeggel jutalmazzák a nemes cél érdekében ötletesen szorgoskodó pedagógusokat. Mindez — s ez különösképp megnyugtató — csak nyitány volt az ígéretes jövőhöz. A jelentés is hangsúlyozta, s az ülésen is többször elhangzott, hogy ezentúl még inkább a határozott cselekvés, a tettek időszaka következik. Erre utalnak a világosan megfogalmazott határozati javaslat — egyébként a megyei vb elé kerülő — készletei is. Szociális bizottságok létesülnek ott, ahol a cigánylakosság száma eléri a százat, vagy ahol még léteznek a telepek. A tennivalókat is tisztázták. ök gondoskodnak majd a munkába állításról, az iskoláztatás, a lakáshelyzet, az egészségügyi ellátás javításáról. Másutt a vb-k látják el ezt a feladatkört. A tanácsok figyelemmel kísérhetik a nők és a férfiak foglalkoztatását, s elhelyezkedési lehetőségeket kínálhatnak számukra. Biztosítani kell gyerekeik óvodai felvételét, napközi otthoni ellátását, tanulószobai korrepetálását. Fel kell mérni az építkezésre, illetve a lakásvásárlásra vállalkozókat, adjanak mindenütt ingyen telket, mert ezzel is megkönnyítik a kiemelkedést. Megoldható az is, hogy a városokban a jelenleginél nagyobb arányban jussanak tanácsi bér- és ér- tékesítésű lakáshoz. A továbbtanulni óhajtó fiatalok számára előkészítő tanfolyamokat szerveznek majd — ezen a hetedikes és a nyolcadikos diákok vesznek részt —, hogy így is hozzájáruljanak középiskolai felvételükhöz. Természetesen a féltő szigorról sem szabad megfeledkezni. ám a határozott tettekben megnyilvánuló segítség ennél is fontosabb. Pécsi István KÉPERNYŐ ELŐTT A Tv-híradó A MAGYAR TELEVÍZIÓ fennállásának huszadik évfordulója alkalmából megajándékozta a Tv-híradót egy új kamerával. Ha esténként, pontban fél nyolckor leülünk a képernyő elé, s megjelenik a híradó ismert „szignálja" a képernyőn, már nem a régi, megszokott, ágyúcsőszerű kamera szegeződik a nézőre, hanem egy modern vonalú, új, ezzel is mintegy szimbolizálva, hogyha épületkörnyezetében nem is, de technikájában jelentős lépéseket tett és tesz előre a tv hazánkban is. Űj kamera, de a régi, a megszokott híradó! És ez a megállapítás a legkevésbé sem akar lekicsinylő lenni. — sőt. A tartalmában azért mindig változó, frissülő esti televíziós hír- szolgálat már hosszú évek óta megőrizte fő formáját, műsoridejének tartamát és tartalmát. A néző tudja, hogy fél nyolckor felhangzik az ismert szignál, megjelenik a képernyőn immáron az új kamera és fél órán keresztül a szó szerint is képet — sőt szöveget: néha kicsit sokat is — kap a világ és ország aznapi dolgairól. Eligazítást a világ egy napba sűrített, de hetekre, sőt évekre visszanyúló bonyolult dolgaiban, az összefüggések feltáró felfedezését az ország, a világ holnapja és természetesen jelene után érdeklődők számára. Meg vagyok győződve róla, és nincs szükség ehhez semmiféle felmérésre, hogy az ország felnőtt lakosságának döntő többsége, esténként legalább négymillió ember ül oda a képernyő elé: Tv-híradót nézni. Lehet vita a rétegek ízlése között, tetszhet valakinek az operett, vagy csak Beethoven, tetszhet valakinek csak a kabaré, másnak meg csak a komoly, sőt a komor műfaj, a sport csak, avagy a vetélkedő, egyben biztosan megegyezik a véleményük: a Tv-híradót illetően. Hogy az mindig érdekes — lévén, hogy annak dramaturgja, szöveg- és forgatókönyvirója, rendezője maga az élet —, hogy általában és lehetőségein belül mindig kerek és korrekt, de elkötelezett képet ad a világról. benne hazánkról. MAJD MINDEN ESTE. Hétfőt és vasárnapot leszámítva, amikor nincs adás, illetőleg, amikor a Hét, ez a híradónak nagyra, önállóra, szülőjére emlékeztető vonásokkal bár, de mégis sajátosan egyéni arculattal bíró műsorformája veszi át az informátor, a kommentátor, a tájékoztató szerepét. Hetenként tehát 20 millió embert befolyásol, tájékoztat, figyelmeztet, orientál — ne keressünk több fogalmat! — a híradó. Közhely lenne hát a híradó szerkesztőinek, munkatársainak felelősségét felemlegetni, érzik, tudják és élik azt. A televízió eme legöregebb és mégis legfiatalabb műsorfajtája — nem is műsorfajta ez. hanem a képernyő sajátos informáló nyelve — néha imponáló gyorsasággal és felelősséggel, képi, ténybeli gazdagsággal és következésképpen változatosan, érdekesen és izgalmasan képes tájékoztatni a nézőit. Meg kell azonban azt is mondani, hogy még mindig igen gyakran kerül a híradó stábja a protokoll szövevényes ,hálójába. Tudom, százfejű hidra ez a protokoll, ha levágom egyik fejét, azon nyomban kettő is nőhet a helyén. Tudom, tudjuk, saját lapunkról, a Népújságról és annak kapcsán is. Határozatok írják elő, fogalmazzák meg pontosan: mikor menynyit. hol és kiről. Mégis mire észbe kap a szerkesztő és a néző (az olvasó is!) már megint annyian érkeztek, annyit és annyian fogadtak itthon és szerte a világban, hogy a világ érdemi történéseire alig jut már idő és helyi A sok érkezés, indulás, a sok „fogadta” tengerében elsikkad a valóban fontos, az ország, vagy a világ napjait valóban meghatározó protokolláris találkozás, amely — nem is protokolláris. Másik gond, hogy néha több a beszéd a képernyőn, mint a cselekvés. A kép beszéljen, ne a riporter, sőt, na mód van rá, még a riportalany se sokat — hacsak nem önmagáról kell vallania a kamerák előtt —, mert a szó a. rádió műfaja. Még néhány kifogást: némely kommentátor hosszú lére ereszti mondandóját. mintha nem a dolgok összefüggése, hanem önmaga és tájékozottságának bemutatása lenne a fő. Elsikkadt és szürkévé, másodrangúvá vált a belpolitikai kommentár. Nem tudni, miért másodrangú dolog saját hazai dolgainkról éppen . i olyan tájékozottan, színesen beszélni, mint mondjuk Belize ügyéről? Kevés a szomszédos országok életét bemutató. arról hírt adó eseménykocka. A Tv-híradó munkatársai, ha véletlenül (?) átlépik a határt, már csakis terjedelmesebb dokumentumfilmben tudnak gondolkodni, pen , dig az egy-másfél perces híradók a baráti országok napjairól, ugyanolyan frissen, mint hazai dolgainkról — jói szolgálnák a Tv-híradó cél- 1 jait. A Tv-híradó nézettségi foka — és ez természetes — a legmagasabb a többi televíziós műfajhoz képest. Érdemes és szükséges is tehát hatásához mérten, politikai súlyának függvényében külön is és rendszeresen foglalkozni vele. A tévékritikusnak is, a televízió szerkesztőinek, vezetőinek is. A napjaink történetéből történelmet író,' azazhogy fényképező híradó leghűségesebb társunk, „képes” napilapunk lett. Érdemes és kell a híreire és a jövőjére is odafigyelni. Gyurkó Géza Pintér István: Gyilkosság a „szeretet jegyében ff 1977. július 19., kedd 2. Kérdés Stewenhez a tárgyaláson : — Megmutattad Watson bácsinak a forgópisztolyt? — Igen. — Ö kézbefogta azt? — Igen. — Hogyan fogta meg? — Mindkét kezével és mindenütt... A gyerek azt is elmondta, hogy Watson kiürítette a tá_ rat, amelyben 7 üres hüvely és még hét töltény volt. Egy Hi Standard Longhorn 22. és forgópisztoly volt, olyan, amilyennel ak. kor, szeptember 1-én már rendelkezésre álló adatok szerint a Polanski-vdlá- ban gyilkoltak. A rendőrség azt is tudta, hogy a markolat jobboldali része sérült. A Steven által talált fegyver tökéletesen megfelelt ennek a leírásnak. Hogy Watson ezekután az egész, nagyfontosságú leletet egy borítékba zárta, s átküldte a „talált tárgyak osztályára”? Ismét alkalom adódott rá, hogy a tárgyalóterem közönsége nevessen. Egyébként természetesen nagyon szomorú ügy volt ez. Hét ember é’e- téért kellett felelnie a vádlottak padján ülőknek. Vagyis: Charles Mansonnäk, „Jézus Krisztusnak”, s három fiatal lánynak, tettestársainak, de egyben áldozatainak' Susan Atkinsnak, Patrícia Krenwinkelnek, Leslie Van Heutennek. Öt embert öltek meg a Cielo Drive 10 050-ben. A gyilkosságot 1969. augusztus 9-én reggel, nyolc óra és fél kilenc között Winifred Chap- man, a házvezetőnő fedezte fel. Az 50-es éveinek közepén járó asszony a szokásos időben érkezett meg munkahelyére. A ház kapujához érve. valami szokatlant vett észre. Egy drót lógott a kapun, leszakított telefonvezeték lehetett. Ahogy belépett, egy fehér gépkocsit látott, amely nem volt sem a ház lakóié, sem a Mrs. Chapman által ismert látogatóké, barátoké. Az asszony még észre sem vette, hogy a gépkocsi vezeőülésében egy holttest hever. Rosszat sejtve, gyors léptekkel igyekezett a házhoz, a hátsó személyzeti bejárón. Ahogy a konyhába lépett, kipróbálta a telefont. A készülék süket volt. Átment az ebédlőn ,a lakószobába sietett. Két nagy kék hajókoffer állta útját. Ezek előző délután, amikor munkája végeztével a házvezetőnő távozott, még nem álltak ott. A kofferen ragadós vért látott, és két, a folyosón heverő törölköző szintén véres volt. Mindenütt vért látott, sok vért. A ház főbejárata nyitva állt. Kinézett rajta: a ház előtti úton vérfoltok. Kissé odébb, a fűvön egy holttest hevert. A rémült asszony sikoltozva rohant segítségért. Abba az irányba távozott, amelyről jött. de az udvaron néhány méternyire eltért attól az útvonaltól. Közelebb haladt el a gépkocsihoz, s most látta meg a fehér Ramblerban is a holttestet. A szomszédból telefonálták a rendőrségre. A központ — ritka eset ebben az ügyben — pontosan feljegyezte a bejelentést, és annak időpontját: 1969. augusztus 9„ 8 óra 33 perc. Szokás szerint, URH-n intézkedtek. A 8 L 5-ös rendőrjárőr, Jerry Joe De Rosa bekapcsolta kocsija szirénáját. Mielőtt bemerészkedett volna a házba, tájékozódott, Mrs. Chapman képtelen volt bármit összefüggően is elmondani, csak jajgatott. A szomszéd azonban megőrizte nyugalmát, és elmondta, amire a rendőr kiváncsi volt. A 10 050 alatti ház tulajdonosa Rudi Altobelli, mielőtt Európába utazott volna, bérbe adta a villát Roman Po- lanskinak. a lengyel származású filmrendezőnek és feleségének, Sharon Tatenek, a világhírű filmsztárnak. Amikor azok márciusban szintén Európába indultak, átengedték a házat két ismerősüknek, Abigail Folgernek és Voytek Frykowskinak. Július elején Mrs. Polanski visszaérkezett, de Abigail Folger és Voytek Frykowski nem költözött el. Polanskiné előrehaladott terhes volt, ezért nem hagyták magára, s vele laktak, amíg a férje vissza nem érkezik. ’A szomszéd azt is elmondotta, hogy a főépület mögötti vendégházban még egy fiatalember lakik William Garretson, akit a háztulajdonos elutazása előtt költöztetett oda, hogy vigyázzon mindenre. Ezekután De Rosa elérkezettnek látta az időt. hogy maga győződjön meg a dolgokról. Magához vette a kocsiból a fegyverét és belépett a kapun. Néhány lépés után elérte a fehér Ramblert. A Polanski-házaspár londoni esküvője — 1968-ban benézett annak nyitott ablakán. Valóban — félig ülő, félig fekvő helyzetben egy hulla hevert benne. Közben megérkezett egy másik járőrkocsi, a 8 L 62-es, s azzal William T. Whisen- hunt és Robert Burbridge. Most már hárman folytatták a felfedező utat. Először a fűvön heverő két holttestet találták meg, Abigail Folgert és Voytek Frykowskit. Mindkettőjüket szokatlan kegyetlenséggel ölték meg. Súlyos, ütésektől származó és szúrt sebek sokasága borította testüket. Bementek a házba. A szobában a heverőn fedezték fel Sharon Tate holttestét, egy amerikai zászlóval letakarva, yirágos melltartót és hozzá való bikinit viselt, mindkét ruhadarab csupa vér volt. Nyakára fehér nylonkötelet hurkoltak, amelynek egyik ágát átdobták a tetőgerendán, a másik vége pedig az ötödik holttesthez, Jay Seb- rinehez vezetett. Az ő ruházatát is vér itatta át, s kb. egy méterre feküdt a földön a halott asszonytól. Mindkettőjükkel hasonló módon végeztek, mint a kertben talált áldozatokkal. És vért láttak sokfelé, a folyosókon, az ajtókon, de a rendőrök ezzel most keveset törődtek. De Rosa a szomszédtól tudta, hogy a vendégházban egy fiatalember lakik. Először azt keres* ékj (Folytatjuk^ jaj
