Népújság, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-17 / 167. szám
Harmincnégy család és egy lakásszövetkezet kálváriája Légvárban nem lehet lakni A harmincnégy családról és az egri Rózsa Károly utcai Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezetről szóló „mese”, sajnos — igaz történet. S, hogy most ezt az igaz mesét közreadjuk, arra nem azért kerül rir, mert el akarjuk altatni az olvasót, netán az illetékeseket, ellenkezőleg: fel szeretnénk ébreszteni őket. Mindenki okulására! Az elsőről az utolsó helyre... Történt még 1971-ben. hogy a megyében elsőként megalakult a Rózsa Károly utcai Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet. Az égető lakásgondokon enyhítő kezdeményezés híre mindenütt jó fogadtatásra talált. A városi tanács építési területet biztosított, az OTP hitelt nyújtott a szövetkezetnek, a vezetőséget pedig egymás után keresték fel az érdeklődők: mikor, milyen feltételekkel lehet tagja valaki a társulásnak ...? Egy évvel később átadták az első 24 lakást, 1973-ban elkészült az újabb tömb, ebben 43 család talált kényelmes otthonra. A következő esztendőben a III/A jelű épületbe költözők tarthatták meg az óév búcsúztatásával együtt a lakásavatót — bár, egy kis szépséghibával! November 1-én ugyanis a szövetkezet addigi vezetője váratlanul „lemondott”, s nem vállalta a további munkát a műszaki irányítótestület több szakembere sem — mindezek okáról az illetékesek azóta sem tájékoztatták a tagságot —, így egyetlen olyan vezetőségi tag sem. maradt. aki tisztában lett volna az építkezés, az épületátadásátvétel minden csínjával-bín- jával. A szövetkezet — és közvetve a harmincnégy család — kálváriája tulajdonképpen ekkor kezdődött el. Nehezen ugyan, de még befejezték és 1976-ban átadták a 36 lakásos III,B jelű épületet. Időközben a viták, a veszekedések egész sorát élte át az új vezetőség. Halmozódtak a gondok, a szövetkezet szénája egyre rosszabbul állt. S ekkor, mint derül égből a villámcsapás., kiderült, hogy a Ilii A jelű épület alapozása — az omlásveszéllyel fenye- gető pincerendszer miatt — különleges technológiát kívánt. Az úgynevezett cölöpalapozás 1 millió 358 ezer forinttal megnövelte az építési költséget. A vezetőség a szövetkezet egyszámlájáról ezt az összeget is átutalta az építővállalatoknak, méghozzá úgy, hogy a IV-es épület leendő lakóinak a „beugróját” is felhasználták. Arra gondoltak, hogy az alapozás miatti különbözeiét a többletköltséges épület lakói majd kifizetik...! Csakhogy a III/A-ba odaköltözött lakók java része — hivatkozva arra. hogy a többletköltségről csak jóval később, a lakás átvétele után kaptak tájékoztatást — nem hajlandó kifizetni a családonkénti 35—60—70 ezer forintos „ráadást”. A káosz teljessé vált, a kiválóból a megye egyik legrosszabb lakásépítő szövetkezete lett. Péuz, pénz — és lelek Az 1974-ben megtartott alakulógyűlésen 34 család fogadta örömmel a tervet: a tanács 1975. telén átadja a területet, 76 végére pedig be is költözhetnek az új lakásokba ... Azóta három év telt el. a IV-es lakótömb építését viszont még el sem kezdték! Pedig a leendő lakók fizettek. Tóth Mária: — Örömmel kaptam a lehetőségen, s hogy biztos legyen a helyem, 50 ezer forintot azonnal be is fizettem ... Zagyva Ferenc: — Az alakulógyűlést követően adtam postára a beugrót, 45 ezer forintot... Tardi János: — Két éve van benn a szövetkezetnél a pénzem, 60 ezer forint. De van, aki egyből 90 ezret fizetett be ... A harmincnégy család ösz- szészedett apait-anyait. megmozgatott mindent, hogy mielőbb összegyűljön az indulótőke. A szövetkezeti mérlegben a IV-es épületnél hamarosan ez állt: befizetett ösz~ szeg 1 millió 596 ezer forint, kiadás 41p ezer 755 forint... Lehet kezdeni az építkezést, gondolta mindenki. Csakhát, egy „apróság” közbejött. — A városi tanács még 1974-ben ígéretet lett arra, hogy kisajátítja az építkezéshez szükséges területet. Az akkori megállapodás értelmében öt napon belül a kezünkbe kellett volna kerülnie az erről szóló értesítésnek. Sajnos, a kisajátítási ügy azóta is húzódik. A tanács illetékéseitől éveken át egyetlen kedvező tájékoztatást nem kaptunk, holott a szövetkezet még a kezdet kezdetén átutalt 228 ezer forintot a kisajátítási költségekre, 186 ezret pedig közműfejlesztésre — mondják a 34 család képviselői. A városi tanács műszaki osztályának vezetője, Zám~ bori Ferenc: — A kisajátítás valóban elhúzódott, mert a pinceomlások, a szükséghelyzetek miatt sürgősebb lakásigényeket kellett kielégíteni. Ezt meg kell érteniük a szövetkezet vezetőinek és tagjainak is. Arra viszont ígéretet tehetek, hogy újból megvizsgáljuk az ügyet az igazgatási osztállyal együtt, s ebben az évben mindenképpen lefolytatjuk a kisajátítási eljárást... Bár szerintem, az építkezésnek nem ez a legfőbb akadálya, hanem az, hogy a szövetkezetnek nincs meg az induláshoz szükséges pénze! Mi ebből az igazság? nkimsm 1977. július 17., vasárnap Álmatlan éjszakák — Mennyi pénze van jelenleg a szövetkezetnek? — Július 8-án pontosan 202 ezer 418 forintunk volt — mondja Sári Miklós igazgatósági tag. — Ez akkor azt jelenti, hogy IV. lakótömb építésére befizetett összegből több mint 900 ezer forint hányzik. El tudnak számolni ezzel az összeggel ? — Természetesen. Számlákkal tudjuk bizonyítani, ezt már egy ügyészi vizsgálat is megállapította, hogy a pénzt a III/A épület alapozási többletköltségére fizettük ki. A szövetkezet pert indított a III/A érintett lakói ellen, hogy visszaszerezze a 34 család pénzét. — Mit ígér a per? — Véleményem szerint megnyerjük... — S mikorra lesz újra együtt a IV-es épület másfél milliója? — Azt nem tudom megmondani. Az alperesek nem akarnak fizetni, s egy ilyen természetű per évekig elhúzódhat ...! Csoda-e, hogy hónapok óta nincs egy nyugodt éjszakája a 34 családnak? Másfél millióról van szó, s arról, hogy lesz-e kiút ebből az ördögi körből?! — Többféle lehetőségről esett már szó — folytatja Sári Miklós. — Először is értékesítenünk kell az üresen kongó lomkamrákat. Jelenleg 12 7 négyzetméternyi részt tudnánk bérbe-, vagy eladni. Aztán van egy másik megoldás, mégpedig az, hogy a tanácsnak felajánljuk megvételre az épület körüli terüle tét, mint közterületet. Gondoltunk arra is, hogy — mivel a többletköltség a pincerendszerrel függ össze, s a tanács nekünk egy, nem építésre előkészített területet adott át — a városnak nyújtott támogatás összegéből szerzünk pénzt, vagy az OTP- től kérünk póthitelt. Sajnos, egyik sem ment. A MÉSZÖV és a SZÖVOSZ is própált valamit tenni, de eddig nincs semmi eredmény. Marad hát per a III/A ellen ... „Nekünk nem per kell, hanem lakás” — A per minket nem elégít ki, mert ha megnyerjük is, mikorra lesz abból pénz... Tíz-tizenöt év múlva? — panaszolják a pórul járt szövetkezeti tagok. — És addig? Addig éljünk tovább a vizes albérletben, vagy heten egy másfél szobás lakásban, vagy olyan körülmények között, ahol éppen csak megtűrnek bennünket? És álmodozzunk tovább egy szép, modern lakásról? Mert eddig csak légvárat kaptunk, ebben pedig nem lehet lakni... Sajnos, nem látunk mást pillanatnyilag, mint a kiúttalanságot, a tanácstalanságot. Ebből az ördögi körből soha nem lehet szabadulni, elhiszi nekünk.. .? A krónikás mit tehet mindehhez hozzá? Csupán annyit, hogy egy névtelen telefonáló „jóindulatú figyelmeztetése" ellenére közreadta ezt az igaz mesét. Az ördögi körből kivezető út megkeresése viszont nem az újságíró feladata ... Szilvás István Aratás régen és ma Az aratás, a gabonabetaka. rítás sokat változott a múlthoz képest. Az üzemszerű termelés fakítja az ünnepélyesség színeit, „szertartásait”, aratóbál, búzaszentelő, de intenzívebbé teszi a munkát és csökkenti a ve. rejtéket. Egyetlen kombájn 120—130 hektár termését vágja le, csépeli, s tizedannyi ember sem izzad most, mint hajdan. Régen másfél hónap kellett az aratás elvégzéséhez, ma átlagosan 25 Á jó csatár örökké fáradt, örökké liheg. „Rengeteg a dolgom ... Nincs időm meghalni sem ... Tegnap hétkor mentem haza és ma már hat órától melózom ... Ez a sok határidő, a jelentések... Még az a szerencse, hogy ilyen ragyogó fizikummal rendelkezem, más ezt nem bírná... Ez nem embernek való... De semmi baj, nehogy megsajnáljatok, én megoldom a problémákat. .. Szerencsére értem a munkámat, másnak ebbe beletörne a bicskája ... Mint például ahogy X-nek és Y-nak is beletört... A múltkori értekezleten is keményen megmosták a fejüket, mert csak elpiszmogják az időt. Engem _ nem bíráltak, igaz, meg sem dicsértek, de ez a legjobb, mert természetesnek veszik, hogy melózom, hogy nem sajnálok időt, fáradságot, mert nálunk, az én cégemnél nincs ugyan kiugró eredmény, de probléma sincs. Az én vezetésem alatt egységes, szilárd kollektíva alakult ki... A múltkor is...” — ... és soroljál hogy a múltkor is ő és á kollektívája milyen hősiesen helytállt a Jelentés összeállításában és végül is egy nagyon optimális, reális helyzetképet tud. tak összehozni munkájukról. „No, de rohanok, rengeteg a dolgom” — és meg sem áll a következő szobáig, ahol egyik főnöke székel. S miután ellihegte, hogy milyen rengeteg munkája van, hogy mit kell még ma, holnap és a héten elvégeznie, máris vágtat magasabb feletteséhez, akit forró szavakkal és egy üveg barackpálinkával köszönt névnapja alkalmából, és máris rohan tovább, csak előbb még elhadarja, hogy mennyi, de mennyi a tennivalója, ám ő természetesen megbirkózik ezekkel. Rajta a munka nem fog ki, ő nagyon, de nagyon sokat szeret dolgozni, különösen ilyen felettes keze alatt, mint a ma névnapját ünneplő kartárs, akit éltessen sokáig a szocialista jóisten. Hivatalába visszaérkezte- kor két beosztottja akarja előadni aggályát a munkával kapcsolatban, de nincs ideje meghallgatni őket, mert mint homlokát töröl- getve, sűrű és fájdalmas hangon elsuttogja: „Felettes kartársunk egy nagyon fontos, és egy nagyon rövid határidős, az egész Tiszán és Dunán innen nagyon fontos témában kért tőlem egy munkát. Nem, most semmi esetre sem érek rá, sőt erre a munkára nemcsak az éjszakáim, de még a szabad szom. batom és a vasárnapom is rámegy.. . Majd szólok, ha lesz egy lélegzetvételnyi időm, addig dolgozzanak olyan lelkesen és szorgalmasan, mint én, mint ahogy a felettes kartárs is mondta volt egyszer baráti poharazás közben: vegyetek példát rólam, helytállásból, áldozatvállalásból ...” És miután a titkárnője lelkére kötötte: ne zavarja senki sem, mert mint hallhatta, sürgős elfoglaltsága van, visszahúzódott a szobájába és homlokát törölget- ve átnézte a heti képeslapo kát. Majd miután újból, levegőhöz jutott, egymás után telefonálta össze ismerőseit, barátait, hogy azoknak is tudomására hozza, hogy meny nyi, de mennyi a dolga, a munkája, a tennivalója, hogy az már nem emberi, amit neki ki kell állnia ... Valóban érti a dolgát. Le a kalappal, amit csinál, azt jól csinálja. Mert dolgozni nem dolgozik ugyan, de ragyogóan mutatjá magát, éppen úgy, mint a jó csatár. Nyüzsög, ott van mindenhol — ismeri a jelszót, látni és láttatni —, ahol módja és lehetősége van, hogy sok-sok munkájáról, elfoglaltságáról, szerepének fontosságáról szólhat. Erre megy rá azide. je, energiája, ő ha liheg, izzad, akkor sem a munkában, a munkától fáradt el, hanem az önmutogatás morzsolta fel erejét. Hogy a vezetése alatt nem mozdult előre, nem fejlődött vállalata semmit? Na és akkor, mi van? A többiek előbbre léptek, fejlődtek, nem lehet mindenki első, a vasúti szerelvénynek is van Utolsó kocsija. Ügy látszik, rajta kívül még mások sem tudják — azok sem, akiknek illene tud. ni —, hogy a súlyemelésnél nem az izzadság és nem a nyögés a döntő, hanem az, hogy mit emelt fel a versenyző. (papp) napig tart a betakarítás. A technika gyors fejlődésének köszönhetően a nagy teljesítményű, „okos” gépek vették át az uralmat a földeken. Az úgynevezett önjáró gépek közül mezőgazdaságunkban a gabonakombájn a legismertebb. A kalászos gabonaféléknek több mint kilencven százalékát e gépek takarítják be. A kombájnok az elmúlt években mind erősebbek, nagyobb teljesítményűek lettek. Az első szovjet SZ—4-esek áteresztőképessége még csak 3,5—4 kilogramm volt másodpercenként, ma pedig a korszerű, nagy kombájnoké a 12 kilót is eléri.’ A búzatermelés fejlődése — a hektárankénti harminc má- ( zsán felüli átlag — azt követelte, hogy az eddig általánosan hasznosított komJ bájnokat nagyobb teljesítmé-' nyű, kisebb veszteséggel dolgozó gépekkel váltsuk fel. És e nagyszerű gépek ma más nemcsak kenyerünk betakarításában segédkeznek: a hatvanas évektől kezdve a kukoricát is kombájn töri és hozza le a földekről. A „mindentudó” kombájnok mellett szorgalmasan róják a földeket az aratógé-* pék, s hasznos feladatot látnak el a sok emberi munkát megtakarító szalmabálázó gépek is. Ez év áprilisában ritka jubileumhoz érkeztünk el: megérkezett Magyarországra a 25 ezredik j szovjet gyártmányú kombájn, az egyik képen látható Nyiva (SZK—5) típusú. Képeink; Arcún regen és ma.
