Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-12 / 137. szám
Libagyár A telefonközpontos kisasszony a vonal másik végén már kissé türelmetlen. — Tessék már végre eldönteni, hogy akkor Eger- szalókot vagy Egerszólátot tetszik kérni — mondja. — Ahol a libák vannak. — Miért nem így tetszett kezdeni. Az egerazalóki tsz-t tetszik keresni. Mindenhol így ismerik őket. A libások, mondják, ha az egerszóláti termelő- szövetkezet kerül szóba bárhol. Nemcsak Heves megyében, az országban is.. A li- bás jelző ráragadt a termelőszövetkezetre kezdettől fogva. Azóta, amióta 1963- ban ezer szárnyassal elkezdődött az a program, amely a közös gazdaságot országos hírűvé emelte, és megismertette a falu nevét a világ számos nemzetével is. Dér József, a termelőszövetkezet elnöke, ma már mosolyogva emlékszik visz- sza, hogy Lúdas Matyinak emlegették, amikor megkezdték a libatenyésztést. A gúnyos ragadványnév azóta furcsa változáson, átalakuláson ment keresztül. Amidkor a szólátiakat úgy emlegetik, hogy a libások, akkor e mögött a kitétel mögött rangot sejtet az, aki mondja, és aki hallja az is. A termelőszövetkezet ma a szakmában a legelőkelőbb hazai gazdaságnak számít. Elnökét ott lehetett találni a baromfitenyésztők világ- kongresszusán az USÁ-ban, és ő volt a szakértő vezetője annak a delegációnak, amelyik Vietnamban járva elindította az ottani libatenyésztést. — A Vietnamban létrehozott libafarm rendkívüli jelentőségű — mondja Dér József. — Tudni kell. hogy ott még nagyon súlyos gond a tömegélelmezés. A libatenyésztés kulcskérdés a népélelmezés szempontjából. Ott ugyanis rendkívül dús a vegetáció, magyarul: sokkal több a fű, van bőven természetes táplálék. Másrészt olcsó építőanyag áll rendelkezésre. Megvan a lehetőség rá, hogy nagy szériában, olcsón „gyártsák” a libát, ami értékes és nem utolsósorban jó ízű táplálék.- Ez az értékes és jó ízű táplálék az egész világon keresett cikk. Az egerszóláti termelőszövetkezet árbevétele, a közös gazdaság termelési értéke is biztonságosan alapozódik erre. A tavalyi esztendőben 46 millió forint volt a gazdaság termelési értéke s ebből a 46 millióból csaknem harmincmilliót jelentett egyedül a libatenyésztés. A termelés nagyságára jellemző, hogy évente 230 ezer naposlibát értékesítenek és több mint százezer pecsenyelibát küldenek piacra. Kevesen gondolnák, de a libának nem csupán a húsa, nemcsak a híres libamáj hoz pénzt a konyhára. Az elmúlt esztendőben négymillió forint haszon származott a libák tollából. Csupán az érdekesség kedvéért érdemes megemlíteni. hogy egy kiló pehelyért 150 dollárt fizetnek ma a világpiacon. Az egerszóláti termelő- szövetkezet éppen a piaci előrejelzések és tapasztalatok birtokában, hosszú távra rendezkedett be a libatenyésztésre. Ebben az esztendőben újabb kilencmillió forintos beruházással bővítik a gépi keltetés rendszerét. Magyar gyártmányú, programvezérléses keltetőgépeket állítanak a régiek mellé, és ezzel a bővítéssel elérik, hogy egyszerre 150 A faluhatárban meghúzódó tó partját és a környező dombokat ellepik a fehér víziszárnyasok. (Fotó: Perl Márton) ezerrel több tojást helyezhetnek a mesterséges klíma- berendezésekbe. Az idei év végére a 15 ezres törzsállományt huszonegyezerre növelik, s jövőre már az idei tervezett eredményt is túlszárnyalva. több mint negyven vagon pecsenyeliba kerül ki a szóláti «üzemből”. Az egerszóláti dombok között húzódó libafarm sok külföldi szakember elismerését kivívta. így például Monassout úr, aki a franciaországi La Rochelle-ben vezeti a legnagyobb libatenyészetet — egyben kutató, kísérletező is —, amikor meglátta a szóláti telepet, hitetlenkedve csapta össze a kezét és ennyit mondott: Ilyen sok liba egy helyen. Fantasztikus. Valóban annak is számított az ő méreteik szerint. Franciaországban — és másutt is — ahol 500 vagy esetleg ezer liba van egy farmon, az már nagy tenyészetnek számít. Egerszólát a maga tizenötezres törzsállományával — amely a 230 ezer napos- és 100 ezer pecsenyeliba „kitermelője” — nemcsak az ország, de a világ legnagyobb „libagyárának” számít. Sz. A. Most bújtak ki a tojásból, illetve a keltetőgépből. Tizenháromezer kisliba látja meg egyszerre a mesterséges fényt a keltetőteremben. Nagy Miklósné az egynapos libákat válogatja és küldi az előnevelőbe. Hátul a rangsorban... Hogyan exportálnak Láncreakció a gazdaságban: egy új, precízebb gép nemcsak a körülötte dolgozóknak jelent változást, hanem a velük kapcsolatban álló szomszédos üzemieknek is. Szervezettebb, pontosabb lesz a munka, mert ezt követeli az új technika. Ugyanez a láncreakció indult meg a vállala- - toknál is akkor, amikor országos program lett az export, főleg p tőkés export fejlesztése. Ez az igény felszínre hozott minden más, eddig is csak nehezen elsimított problémát: az anyagellátás, a munkafegyelem gondjait, a partnerek kapcsolatában levő hiányosságokat. Bizonyítják ezt a napokban a Kereskedelmi Kamara által rendezett országos tanácskozáson elhangzottak is. Az ankét témája: hogyan lehet elősegíteni a kis- és középvállalatok, szövetkezetek exportját, hogyan juthatnának bőségesebb, pontosabb piaci információkhoz. Több mint háromszáz vállalati, gazdasági szakember ült szemben az érintett tárcák miniszterhelyetteseivel, főosztályvezetőivel. az OKISZ elnökével, a TOT főtitkárával. Szinte mindegyik felszólaló azzal kezdte szűkre szabott mondókáját: „...mi többet is exportálnánk, de...” — s aztán következett húsba vágó nehézségeink, általános gondjaink felsorolása. Az export témája láncreakciót indított el. Olyan folyamatot. amely a vállalatok, szövetkezetek, s irányítóik munkájában minőségi változásokat követel. Tulajdonképpen hol is a határ, ameddig kicsi és ahonnan már „nagy” lehet egv vállalat? Részt vett az ankéten olyan szövetkezet vezetője is, ahol bedolgozói rend- . , szerben 2400 embert foglal- '—koztatnak. mégis a „kis” jelző illeti ezt a céget. S tudnánk néhány száz dolgozót foglalkoztató „nagy” vállalatot is. Mindenesetre, ha nemzetközi összehasonlítást teszünk, nálunk jóval kisebb számban találhatjuk az ötszáznál kevesebb dolgozót foglalkoztató vállalatokat és a jelentőségük is csekélyebb, mint a tőkés, vagy akár a szomszédos szocialista országokban. Hazánkban inkább a sokfelé széttelepült nagyvállalatok a jellemzőek. Többnyire központi „távirányítással”. Feltehetően a vidéki ipartelepítések, a munkahelyen ilyen formában való megteremtésének következménye ez a sajátos gazdasági berendezkedés. Jó-é ez a szervezet a gyors, rugalmas döntésekre, folyamatos anyag- és eszközellátásra, a munkaerő hatékony foglalkoztatására? Nem olyan egyértelmű erre a kérdésre a válasz. Az például biztos, hogy a nagy vállalat szervezete nehézkesebb, egy-egy befutott nagy szériáról nehezen tud átállni: hosszú távú. tartós szerződések jelentik számára a nyugalmat, s ha gyorsan változik a piac igénye, azt többnyire későn veszi észre. Persze a módszerek finomodtak a gazdaságirányítás reformja óta. de ez a fejlődés még mindig nem az igazi. S ehhez éppen a mostanában sokat emlegetett export gondjai szolgáltathatnak bizonyítékokat. Például: a nyugati partner egy nagyobb üzlet előtt néhány ezer darabos minta gyártását kéri, ez az első megrendelése az ajánlatra. A textiliparban a nagy vállalatok nem képesek ilyen igényeknek eleget tenni. mert nekik ez nem kifizetődő. Igen sok nagy export- megrendelés esett már kútba amiatt, hogy ennyit sem tu-stak. mertek kockáztatni. Erre a nehézségekre utal az is, hogy tavaly a 2,2 miia kicsik”? liárd dolláros exportunk ugyan csaknem elérte a tervezettet, de o termékszerkezet nem javult, elsősorban a nyersanyagok, félgyártmányok kivitele volt még mindig a jellemző. Erről pedig régen tudjuk már: különösen egy ilyen gazdaságban, mint a magyar, kifejezetten káros. A kis vállalat, szövetkezet neve mellett pedig már megszoktuk a korszerűtlen, elavult jelzőt. Sokszor felületesen általánosítva ügyeskedők gyülekezőhelyének tartjuk ezeket a gazdálkodó egységeket. S a nagyipar fejlesztése során mintha le is mondtunk volna róluk; nevük azóta szerepel többet, amióta a szolgáltatások fejlesztéséről gyakrabban esik szó. Amikor azt mondjuk, hogy a „nagyoknak” ezek adják a háttéripart. sokan mindjárt hozzáteszik: nem lehet megbízni bennük, sokszor csúsztatnak el nagyvállalatokat felkészületlenségükkel. És ez jut eszünkbe róluk, bármikor is kerülnek szóba. Nem vesszük észre, hogy — különösen az utóbbi egy-két évben — képtelenek a kívánt fejlesztéseikhez elegendő alapot teremteni, hogy a bérszínvonal náluk sokkal alacsonyabb, mint a nagyiparban és sorolhatnánk még tovább. Mint ahogyan sorolták is a résztvevők a Kereskedelmi Kamara ankétján. Elsősorban a bank és a külkereskedelmi vállalatok képviselői jegyezhettek fel sok válaszra ingerlő véleményt. Ha ki is szűrjük a „kicsik” túlzásait, mindenképpen figyelemre méltóak ezek a vélemények. Maga a Magyar Nemzeti Bank jelenlevő elnökhelyettese mondta: szigorú elhatározásuk rugalmasabbá és a gyakorlathoz jobban alkalmazkodóvá fejlesztem,' a munkájukat. Olyan a jövőben nem fordulhat elő — példaként említették hogy amíg egy üzemcsarnokot hat hónap alatt építenek fel, arra nyolc hónap alatt lehet a hitelt elintézni. Az exportfejlesztésben rugalmasabb, a változó piaci igényekhez jobban alkal- mazkodóak lehetnének jellegüknél fogva a kis vállalatok, szövetkezetek. Lennének. ha tudnák, mi játszódik le a külföldi piacokon. Közülük kevesen jutnak el annyi országba, mint a külkereskedők. A hivatásos utazók által szerzett információk pedig — enyhén szólva — nem áramlanak szét kellő hatékonysággal a termelők között. A külkereskedelmi vállalatoknak az anké- ton jelenlevő képviselői közül egyedül az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat kereskedelmi igazgatója szólalt fel. a bútoripari export helyzetéről, a középvállalatokkal való kapcsolatukról beszélt. Több önkritikát is tartalmazhatott volna a felszólalás — ez volt Rév Lajosnak, az OKISZ elnökének véleménye, s emlékeztetett a stílbútorexport és más hasonló vállalkozások körüli huzavonákra. Egy másik felszólaló példája: a szövetkezet úgy jutott exportszerződéshez, hogy megkereste a vásárlót, akit aztán összehozott a külkereskedelmi vállalattal, s miután egyedül kis kapacitással bírt, maga mellé szervezett még néhány más gazdaságot. Finom kifejezéssel így fejezte be felszólalását: „a kapcsolat a külkereskedelmi vállalattal nem problémamentes ...” Nem könnyű dolog rövid idő alatt más szellemben gazdálkodni. kereskedni, még ha az élet kényszerít is erre. Igen sajnáljuk, hogy nem találkoztunk megyei szakemberrel az ülésen az említett példákhoz hasonlókat szűkebb hazánkból, Heves megyéből is felsorakoztathattunk volna, itt is sok a nagyobb exportra képes, s ennek folytán népgazdasági érdekeket szolgáló szövetkezet, kis vállalat. Ugyanezekkel a gondokkal is küszködnek. Persze azért e harcukban arról sem feledkezhetnek meg, hogy az exportot nem kell minden áron erőltetni. Sok problémájuk mellett különösen árvának és elhagyatottnak érzik magukat a szövetkezetek, amikor a megyék vezetői határt szabnak a munkaerő-toborzásnak és a nagyobb termelékenységű üzemek felé irányítják a munkaerőt. Mert ez utóbbi viszont a hosszabb távra szóló gazdaságpolitikát jelenti. Ha csak bajokról is volt szó, az ankét fő tanulsága azért az volt: elkezdődött valami gazdasági életünkben, egészséges pezsgés, a változtatások minden oldalról való igénye. Bízunk a folytatásban. Hekeli Sándor Felvételre keresünk őszi cukorrépa-átvételi idényre cukorrépa-átvevőket. Jelentkezés: Mátravidéki Cukorgyárak, 3001 Hatvan, rövid személyi adatokkal. Augusztus elején 4 napos tanfolyamon a részvétel kötelező. VENDÉGVÁRÁSSAL, igen szívesen látott vendégek fogadásával kezdődött elmúlt hetünk: először a testvéri szovjet-csuvas pártmunkásküldöttség, majd a targovistei pártmunkások küldöttsége érkezett meg megyénkbe. Mind a szovjet, mind a bolgár vendégek igen szívélyes, testvéri fogadásban részesültek, s több napon át ismerkedtek megyénk gazdasági eredményeivel, társadalmi és kulturális életével, s természetesen nem utolsósorban politikai munkánk eredményeivel és soron következő feladataival. Éppen egy héttel ezelőtt az építőipari dolgozók ezrei ünnepelték vidáman az építők napját. A hagyományosan nagy ünnep elér- kezte egyben az igazi nyár megjöttét is jelentette, s jóllehet, a Meteorológiai Intézet ezekre a napokra még felhős, borús, zivataros időt jósolt, nálunk kellemes időben, igazi juniálist rendezhettek az ünneplők és ünnepeltek. A NYÁR beköszöntése nemritkán olykor a közéleti uborkaszezon nyitányát is jelenti. Hogy most ez mennyire nincs így, arra az események sokasága a bizonyíték. Idő- és fontossági rendben egyaránt élre kívánkozik ezek közül a megyei tanács végrehajtó bizottságának kedden megtartott ülése, mely mindenekelőtt azért bírt most nagy fontossággal, meri eldöntötte, melyek lesznek azok a témák, amelyet a megyei tanácsülésen tárgyalnak majd meg. Ugyanezen a napon nagyüzem volt a Füzesabonyi Állami Gazdaságban is, ahol a szakemberek az iparszert! sertéstartás technológiai kérdéseiről tárgyaltak. Vá- mosgyörkön — szintén kedden — bolgár vendégek részvételével rendeztek barátsági nagygyűlést. FÜZESABONY került ezután ismét az érdeklődés középpontjába, itt került sor ugyanis a békehónap megyei záró rendezvényére, melyen társadalmi életünk vezetői ismét hitet tettek a béke ügye mellett. Csütörtökön, a záró ünnepség utáni napon ismét a népfrontnál volt nagyüzem, ekkor tanácskozott ugyanis a HNF Heves megyei Bizottsága a lakossági igények kielégítéséről és a település- fejlesztés feladatairól. Mindezen események mellett, napról napra fokozódó izgalomban éltek különböző szintű oktatási intézményeink tanulói, elsősorban természetesen a végzős hallgatók, akik vagy elballagtak már vagy most készültek a ballagásra, erre a nagyon szép és sokáig emlékezetes ünnepségre. S legalább ennyire a szokásos tanév végi vizsgákra, a bizonyítványosztásra — nem kevés izgalommal és rózsás reményekkel. Tart tehát a nagyüzem, s miközben egyre forróbbakká válnak a júniusi napok, s kevesebb-kevesebb marad hátra a vizsgákból, a fiatalok figyelme egyre élénkebben fordul a strandok, a nyaralások felé, de hogy kinek, milyen vidám lesz a vakációja — az sok szempontból a még hátralevő napok eredményén múlik. VENDÉGEK fogadásával kezdődött, és most a bolgár barátaink búcsúzásával ért véget ez a hét, és a búcsú hangulata is azt mutatja: szép vojt, mindnyájunk örömére való volt. (ku—ti) Mflüisäß Q 1977. június 12., vasárnap I
