Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-12 / 137. szám
Munkások és értelmiségiek A városkapukat nem lehet bezárni Felhők az idegenforgalom égboltozatán A i értetmSségre vonat J ^ knzoan joggal állapította meg a párt XI. kongresszusának beszámolója, hogy „A szocializmus építésében a tudomány, a technika, a kultúra növekvő társadalmi jelentőségével, a tudományos-technikai fejlődéssel párhuzamosan, fokozódik az értelmiség szerepe, gyarapodnak sorai. E politikai összegezés a lényeget fogalmazza meg. A megvalósulásban viszont nagyon fontos szerep jut a részleteknek is. Például annak, hogy a mindennapi munka során hogyan alakul, miképpen fejlődik a munkások és az értelmiségiek közötti közvetlen kapcsolat? • Hiszen a politika, a politizálás egészét nem kizárólag az elvek alkotják, hanem a gyakorlati munka és annak részletei is. S ha jól végiggondoljuk e folyamatot, hamar és logikusan eljuthatunk a legátfogóbb elméleti általánosításoktól az egyes emberekig, a közöttük feszülő — vagy hiányzó — kapcsolatokig. Velük együtt teljes — és nélkülük hiányos — a kép. i A kapcsolatok egymáshoz közelítenek, információkat, de legfőképpen hatást közvetítenek. S mindennek természetesen rendkívül nagy szerepe lehet a tudatformálásban, abban is tehát, hogy az értelmiség ■ még . jobban azonosulhasson a fejlett szocializmus építésének közvetlen és távlati céljaival. Ugyanakkor mindannyian jól tudjuk: többnyire az a legmaradandóbb hatás, amit a bensőséges emberi kapcsolatok hoznak létre és hitelesítenek. A tapasztalatok szerint, a műszaki és az agrárértelmi- «oségieknek van legtöbb, leg- ' inkább ..élő” kapcsolatuk a j, munkásokkal. Ami érthető és -bbtermészetes is, hiszen „termelés közelben” dolgoznak, és munkájuk során naponta lemérhetik, intézkedéseikből, elképzeléseikből mit igazol vissza az élet és mit korrigál (a realitásokhoz igazítva azt ezzel) a kétkeziek munkatapasztalata, önérzete, osztályöntudata. Sok érintett értelmiségi szerint igen tanulságos és sok meghökkentő tényt is felszínre hozó hétköznapi tapasztalatcsere ez. Legdöntőbb ténye: a dolgozók ellenére még oly kitűnő elképzelés sem valósítható meg — és az, hogy ami találkozik a termelésben részt vevők elképzeléseivel, egyetértésével, az sokkal hamarabb és köny- nyebben valósággá válik, mint amit a „megvalósulási pálya” hivatalos tapasztalatai igérnek-jeleznek. De csak akkor, ha az érintett értelmiségiek nem a munkások „fölött”, nem a munkások „mellett”, hanem velük együtt, jó emberi-munkatársi kapcsolatokat kialakítva tevékenykednek, eltanulva- átvéve közben tőlük a mindennapok néhány elengedhetetlenül fontos elemét: a gyakorlati tények tiszteletét, a gép mellett álló munkás személyiségének respektálását, az őszinte szókimondást, a problémák bátor, egyenes felszínre hozatalát. Már jóval közvetettebbek a lehetőségek a pedagógusok esetében, akik az értelmiségnek legnagyobb és hatásukban talán a legjelentősebb csoportját képviselik. Hogyan teremthet egy pedagógus közvetlen emberi kapcsolatot a munkásokkal? A kérdés távolról sem költői — sőt konkrétan lehet rá felelni; napjainkban igen sokféleképpen. Jó alkalom erre az „Egy üzem — egy iskola”, de még jobb az „Egy üzem — egy raj” mozgalom. Egyik sem merülhet ki abban, hogy mosollyal és kézszorítással nyugtázzák az iskolának nyújtott anyagi segítséget. A pedagógusoknak is kezdemé- ■ nyezniük kell: részt vállalni az érintett üzemben az oktatási és a közművelődési feladatok megoldásából. Így a kapcsolat már kölcsönös lesz, egyben szorosabb is, Okért ezzel jobban emberközelbe kerül. De «nlrfihetjüfc a családlátogatások lehetőségét is. Egy-egy ilyen találkozás szintén jó alkalom arra, hogy megismerjék egymás életkörülményeit és ezzel a bensőségesebb, emberi kapcsolat kialakulását egyengessék. Találkozni kezdeményezésekkel az irodalmi és a művészeti élet berkeiben is. Az írók terveiben több termelőmunkahely meglátogatása is szerepel. Néhány képzőművész ma már nemcsak időnként megforduló vendég, hanem rendszeres látogató az üzemekben. A Hazafias Népfront helyi szervei — tevékenységük során — már régen fölismerték a munkások és az értelmiségiek közötti kapcsolatteremtésben rájuk háruló fontos szerepet és igyekeznek is minél több alkalmat teremteni a közvetlen találkozásra — elsősorban természetesen a lakóterületeken, működésük legfontosabb körzeteiben. A cél minden esetben nyilvánvaló: munkások és értelmiségiek ismerjék meg kölcsönösen közelebbről egymás élet- és munkakörülményeit, az őket foglalkoztató fő kérdéseket, problémákat, egymás örömeit, gondjait. És utoljára hagytuk az egyik leglényegesebbet: a személyes, akcióhoz nem kapcsolt, emberi kezdeményezéseket. Jóleső érzés látni, amikor munkásból lett értelmiségiek annyi törődéssel és szeretettel ápolják azokat a kapcsolatokat, amelyek korábbi munkatársaikhoz fűzik őket. Sokszor náluk keresnek választ az őket foglalkoztató gondokra, problémákra is: hitükből, elszántságukból merítenek újabb ösztönzést a mai, holnapi problémák megoldására, az akadályok leküzdésére. T alán az ilyen együttlé- • tekben ölt leginkább testet az az emberi teljesség, ami az élet Igazi értelmét, szépségét adja. Itt válnak a nagy politikai igazságok kézzelfoghatókká. az osztályok és rétegek szövetsége érzelmeken, egyetértésen, bensőséges emberi kapcsolatokon nyugvó barátsággá. S bizonyára nem túlzás az igény: végül idáig kell majd eljutnunk össztársadalmi méretekben is. Nem holnap, talán még nem is holnapután, de mégis korunkban, a fejlett szocializmus felépülésével. II. UTUNK SORÄN lépten- nyomon tapasztalhattuk, mennyire élő a Nagy Honvédő Háború hőseinek emléke, milyen gonddal ápolják hagyományaikat. A forradalmár elődök tetteinek története apáról fiúra száll. Ezt érezhettük Kijevben, ahol az Arzenál Gyár történetéhez szorosan kapcsolódik az 1905-ös és tizenhetes forradalmárok életútja. Minszk- ben, ahol a városnézés során egy-egy utca nevénél elmondották, hogyan harcolt a névadó a fasiszták ellen. Ezt éreztük Leningrádban, ahol meghatódással léptünk a legendás hírű Auróra cirkálóra, a Szmolnij előtt, vagy akár a Téli Palotánál. Névtelen hős asszonyokról beszéltek Petrodvorecben, a Finn-öböl partján, akik leszedték az aranyozott szobrokat és elásták, hogy a németek el ne vigyék. Sokat láttunk, s mégis, hogy mennyit szenvedett ez a nép a második világháborúban, hogy milyen hősök születtek, az mindannyiunk számára minszki látogatásunk során fogalmazódott meg igazán: A baráti nagygyűlést. a minszki városnézést délután egy „kirándulás” követte Hatyinba, a már nem létező A százezer fős török sereg 1552-ben többszöri rohamozás után sem bírta elfoglalni az egri várat. 1976-ban a bel- és külföldi turisták békés ostroma során több mint egymilliókétszázezer látogató jutott be a történelmi város falai közé. A város — legalábbis egyelőre — még bírja az idegenforgalom meg-meg- újuló rohamait. De meddig? Néhány vezető félig tréfás, félig keserű véleménye szerint ma az a legnagyobb gond Egerben, hogy a városkapukat — miután már nincsenek — nem lehet bezárni, így aztán, a májustól októberig tartó idegenforgalmi csúcsidényben húsz Eger nagyságú város jelképes lakossága „zúdul be” a megyeszékhelyre. Akik látni szeretnének, enni szeretnének, vásárolni szeretnének, és akik több napra jönnek, azok természetesen aludni is valahol. Mindez jogos és természetes igény az ő oldalukról. A városnak viszont egyre sűrűsödő gond. Mert igaz. hogy erkölcsileg felemelő érzés, hogy nagyon sokan ismerik, szeretik Egert, ugyanakkor az is tény, hogy ettől még a gondok gondok maradnak, sőt újabbak születnek. A közelmúltban , a város vezetői, idegenforgalmi, kereskedelmi szakemberei éppen a kialakult helyzetről, valamint a jövő feladatairól tanácskoztak. Lapunkban is többször foglalkoztunk már a város idegen- forgalmának kérdéseivel. S miután a tanácskozáson is főként arról volt szó. hogy mi nincs most, ami kellene, ezért most cikkünkben is főként ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk. Minaret „zárva' Az idegen, aki a városba érkezik, elsősorban látni szeretne, ismerkedni szeretne a történelmi és egyéb nevezetességekkel. Akik valamilyen csoport keretében jönnek. azoknak szerencséjük van, mert képzett idegenvezetők kalauzolják őket. Aki faluba, ahol örök emléket állítottak 136 belorusz falu kiirtott lakosságának, s a belorusz koncentrációs táborokban elpusztult százezreknek. Nehéz szavakat találni arra, amit ott láttunk. A táj békés, erdő övezte ligetes, dombos. Az egykori házak helyét csak az alapok jelzik, s a leégett házak kőkéményei. Mindegyiken egy-egy lélekharang. azok csendülnek meg néha. az emberek" em- lékeztetésére. Iván Kamenszki házába léptünk be. Ö negyedmagával pusztult el a felgyújtott pajtában. Utcakapujuk tárva, mint minden hatyini kapu, mert az utolsó napon nyitva maradtak és már soha többé nem tette be senki. A kéményeken apró márványtáblák emlékeztetnek az itt lakókra, a 10 éves Anyára, az ötéves Staszra. MAROM TÚLÉLŐJE maradt az iszonyú pusztításnak, melynek áldozatául esett a hathetes kisgyermektől az aggastyánokig mindenki. Egy tízéves fiúcska, akit apja lóra ültetett, s beküldött az erdőbe, Ivan Kamenszki bátyja, aki több lövéstől eszméletlenül maradt a pajta mellett, s a németek azt hitték, halott, s egy két- esztendós kisfiú, akit anyja egyénileg jön, annak nehezebb a dolga. Hogy miért? Mert nem könnyű dolog eligazodni a keskeny kis utcák labirintusában. Különösen úgy, hogy a város térképe szinte állandóan hiánycikk, prospektusokból is kevés van. éppen ezért gyakorta látni, hogy a város szállodáiban a portások ..eéruzavázlatok” segítségével igazítják útba a turistákat. A város különböző pontjain kirakott turistatáblák is jószerivel eltűntek, ma már alig akad belőlük, pedig ezekre is igen nagy szükség lenne. Sehol, semmilyen útbaigazító jelzés nem mutatja, hogy miként és merre lehet eljutni például a Szépasszony-völgybe, pedig az az egyik legvonzóbb látványosság. Különösen nehéz dolga van az autós turistának. A táblák hiányában nagyon sokan eltévednek, órákig bolyon ga- nak. s ha mégis eljutnak a kitűzött célig, akkor újabb a szó legszorosabb értelmében a testével óvott meg a golyóktól. Lélekbe markoló látvány az emlékfal, melynek apró ráccsal elzárt nyilások egy- egy koncentrációs tábor emlékét idézik. Közülük egyen, apró piros nyakkendők. Abban a táborban gyermekeket öltek meg. A nagy. emlékmű mögött, mely egy halott fiát karjaiban tartó apát ábrázol, három nyírfa hajladozik a szélben. Három élő fa. A negyedik hiányzik a sorból, mint ahogy Belorusszia minden negyedik lakója hiányzott. Életét vesztette^ a háborúban. S rájuk az emlékművön így emlékeztetnek: ..Emléketek örök, miként a föld és a nap, amely felette ragyog...” FIALAT UTITARSUNK Cs. Nagy Lajos, a gyulai nyomda dolgozója, a hatyini látogatás után így vallott csendesen érzelmeiről: Én csak könyvekből ismertem a háborút. Utána születtem. Tudtam, hogy borzalmas volt, de hogy mennyire, arra igazán Iván Kamenszki házánál döbbentem rá. Azt hiszem, nagyon sok embert kellene ide elhozni... Deák Rózsi tL : ~ " j íFolyt„ köv.) probléma parkírozóhelyet találni. Mégis, tételezzük fel, hogy a turista térképhez jut, nem téved el. hanem ismerkedik a várossal. A sok érdekes élmény mellett sok olyat is lát, amit nem ért. Például — évek óta „zárva” a minaret. De „zárva” van a Ráctemplom is, pedig igen sokan ismerkednének meg műkincseivel. S valljuk be, maga a főutca is illúzióromboló hatást kelt az elhanyagolt külsejű volt érseki istálló épületével, az elbari- kádozott volt szakszervezeti székházzal, vagy a volt Centrum Áruház most újjászülető, de egyelőre koránt-/ sem látványos külsejével. Nagyon sokan ellátogatnak ma már a Csebokszári-vá- rosrészbe is, de a szép, modem épületek melletti „parlagok” sem nyújtanak esztétikai élvezetet. Jönnek a városba a strand miatt is. Hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja az is, hogy tavaly 460 ezren fürödtek, vagy legalábbis megkísérelték a fürdést a medencékben. Volt olyan nap, amikor 17 ezren fordultak meg a növekvő érdeklődés miatt egyre szőkébb területen. Ilyen szituációban azonban már aligha lehet fürdőkultúráról beszélni. Enni, venni valamit A városnézés elején, vagy közben óhatatlanul megéhezik a turista. Azért említettük, hogy elején, mert gyakori látvány a reggeli órákban a főutcai tejivó előtt várakozó fiatalok serege, akik csak hosszú várakozás után tudnak bejutni, illetve eljutni a két deci tejhez, vagy kakaóhoz. Déltájban sem jobb a helyzet. A város éttermei egyre kevésbé tudják lebonyolítani az óriási forgalmat, igen sokan aztán a főtt étel helyett beérik tíz deka parízerrel. meg egy-két zsemlével. Furcsa dolog, de például a főutcán nincs egyetlen étterem sem. A korábbi Otthon bezárt, nem is nyílik meg újra. Az is elgondolkoztató, hogy a borok városában nincs egyetlen reprezentatív borozó <sem. Még a vár bejáratánál levő a legkulturáltabb, de az is kicsi. A Dobó téren levő két borkóstoló inkább italboltnak nevezhető, de a Dobó presszó is inkább máshova illene, punt a város főterére, A vendéglátóipar: egységek közül sok a kis területű, elhanyagolt presszó, vagy vendéglő, említhetnénk például a Jóbarát kisvendéglőt, vagy a főutcai Pettyes eszpresszót. Bár az utóbbi években jelentősen fejlődött a város kereskedelmi hálózata, még most sem képes kielégíteni a megnövekedett igényeket, Sok a kis bolt. ahonnan három embernek ki kell jönnie ahhoz, hogy kettő beférjen. Sok turista panaszkodik arra is, hogy bizony elég gyakran udvariatlan a kiszolgálás, a külföldiek — tavaly 153 , ezren voltak — > pedig azt teszik szóvá, hogy szinte sehol sem beszélnek idegen nyelven a kiszolgálók. ezért marad a kézzel- lábbal való magyarázkodás. Pedig az idegenforgalom során ma már erre is fel keil készülni. Pihenni valahol A sok gond között is „előkelő” helyet foglalnak ±1 a szállodai gondok. A város három szállodájában — ebben nincsenek benne a turistaszállók — mindössze négyszázharminc hely van, az összes férőhelynek ez mindössze 15 százaléka. Ezzel a statisztikai aránnyal a város az országos átlag alatt képviselteti magát. Az ország harmadik idegenforgalmi gócpontjáról lévén szó, ez meglehetősen furcsa. De nem csupán az jelent problémát, hogy kevés a szállodai férőhely, hanem az is, hogy a szállodai szobák jelentős részében nincs fürdőszoba és vécé. ami ma már átlagos követelmény. A szakemberek véleménye szerint Egerben feltétlenül szükség lenne egy új, korszerű szállodára, ami a jelen kor szintjén kielégítené az igényeket. De gond van azzal is, hogy kevés a turistaszálló, kicsik a kempingek, egyszóval ketiés az olcsó szálláshely. Pedig az idelátogatók 62 százaléka a 10—25 év közötti korosztályból tevődik ki, ami azt jelenti. hogy nagyon sok az általános iskolás, közép- és főiskolás diáit, ők pedig nyilván nem a luxusszállodák vendégei. Több turistaszálló is kellene. De a kevésből i6 kopik időnként. A volt egészségházban, ami korábban turistaszállóként működött, ma irodák vannak. Duplájára Ilyen és ehhez hasonló gondok felhőzik be ma az egri idegenforgalom égboltját. Természetesen vannak eredmények is, de a gondok felsorolása talán előbbre viszi a megoldás ügyét. Mert valamilyen megoldást feltétlenül kell majd találni, hiszen ha az idegenforgalom hasonló tempóban fejlődik, mint az elmúlt öt évben — az említett időszakban a duplájára nőtt —. akkor öt év múlva már két és fél millió turista keresi fel a megyeszékhelyet. Ennyi vendég fogadására azonban a város saját erejéből képtelen. Vannak dolgok, melyeket helyben is meg lehet oldani, sok dolgot viszont nem. A Balaton, a Duna-k anyai- fejlesztésénél is szükség volt a központi támogatásra, és ez Egeméi sem nélkülözhető, mert az önerő csak bizonyos határokig elég. Kaposi Levente täSSmMQ 1977. június 12„ vasárnap ^ Papp Zoltán Két hét barátaink között Csak három nyírfa...
