Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-05 / 131. szám
Jelentés a Bélkő alól Az öreg cementgyár látképe a bélkői új kőtározó acéltraverzei alól * (Fotó: Perl Márton) Az olyan ember, aki tisztelettel, csodálkozó lelkesedéssel szemléli az élet minden új vonását, jelenségét és minden frissen fedett épület láttán öröme kél — szánté borzongató izgalommal lép be nagyüzemek udvarára, nagy építkezések toronydarui és állványerdői közé. És majd minden esetben méltatlannak, tehetetlennek érzi magát az élmény átadására. Engem is minduntalan ilyenforma érzés ragad el a bélapátfalvi cementóriás építésének láttán. Mozgalmas élő filmet szemlélhetünk a Bélkő hatalmas mészkőoromzata alatt. Az ezernél is több szereplőt mozgató nagy szabadtéri színjáték most pereg javában, hiszen a próbaüzem tervezett kezdetéig már csak tizennégy hónap van hátra. Az épülő gyártelep nyüzsgése, a gépekkel, szerszámokkal serénykedő emberek látványa lenyűgöző, feledteti még az ógyár cementporának csípéseit is az arcomon. Az idő: hétköznap délután. A gyári sziréna mélyen búgó gőzkürtje nemrég jelezte a két órát: a nappalos sikta végét, s a délutános kezdetét. A nagyközségi tanácsházán beszélgető emberek csoportjai — Bélapátfalva és a társközségek: Mi- kófalva, Mónosbél és Bftfcfc- szentmárton tanácstagjai gyülekeznek. Tanácsülésre jöttek egybe. A megtárgyalandó ügyek között a fő napirendi pont: jelentés a Bélapátfalvi Cement- és Mészművek dolgozóinak egészségügyi, munkavédelmi, szociális és kulturális helyzetéről, valamint az épülő új gyár beruházási munkáinak jelenlegi állásáról. A napirend előadója: Horváth Jenő fö- - mérnök. A jelentés részleteket felölelően alapos, tekintélyesen terjedelmes, a szóbeli kiegészítés így természetesen rövid, hadd jusson az időből több a kérdésekre, hozzászólásokra. Nincs is hiány egyikből sem. A tanácsülés végeztével mi még tovább folytatjuk a beszélgetést Horváth Jenő főmérnökkel. Párbeszédünk témája a kulturális szolgáltatások helyzete, s nem másért, minthogy igen 6ok kívánnivaló akadt ezen a területen, amit számos írásban lapunk hasábjain is szóvá tettünk. — A munkaidő minden percének kihasználásáról sok szó esik, ez természetesen helyénvaló. De egyáltalán nem mellékes kérdés az sem, hogy a dolgozók mivel s hogyan töltik szabad idejüket. Miként sikerült megfelelő lehetőségeket biztosítani az igények kielégítésére a mindennapi életben? — A szocialista termelés szocialista életformát követel. A kettő szorosan összefügg és kölcsönösen hat egymásra. Másképpen dolgozik az, aki szabad idejét tanulással, tartalmas szórakozással tölti, mint az, aki üresen fecsérli el. A munkahelyen kialakult egészséges közösségi szellem kihat a szabad idő eltöltésére is. Mi ezt a közösségi szellemet igyekez tűnik és igyekszünk a továbbiakban is erősíteni. Megkülönböztetett figyelmet fordítottunk mindenekelőtt a munkahelyi élethez kapcsolódó közművelődési tevékenység színvonalának javítására. Üj gyárunk magasabb szintű technológiája magasabb szakmai képzettséget kíván. Hogy a továbbképzéshez a megfelelő alap meglegyen, nagy gondot fordítottunk az általános iskolai oktatás megszervezésére. Az V—VI. osztályt 15, a VII— VIII. osztályt 21 dolgozónk végezte el. És itt nem állhatunk meg, mert még mindig 46 azoknak a 30 év alatti munkásoknak a száma, akiknek hiányzik a nyolc osztálya. Egész sorozatát szerveztük meg a különböző szakmai tanfolyamoknak. Csak néhányat hadd említsek: bányabiztonsági, robbantómesteri, Diesel-mozdonyvezetői, esztergályos, autó- és villanyszerelő, kőműves stb. Kihelyezett osztályai vannak üzemünkben az Építőanyagipari Szakközépiskolának, ahol több mint 60-an tanulnak. — Hogyan ítélhető meg közművelődési tevékenységükben az ismeretterjesztés? — Az ismeretterjesztést a közművelődés legfontosabb részeként gondoztuk. Számos társadalomtudományi és természettudományos témából szerveztünk előadássorozatot. A rendezvényeket kiállításokkal is bővítettük, s négy kiállításunknak a múlt évben 3045 látogatója volt Megrendeztük ezek mellett a szocialista brigádok vetélkedőjét Előadássorozatot tartottunk a fiatal mamáknak. — Azt mondhatjuk hát: a második műszak: tanulás, művelődés, szórakozás. S ha lassabb ütemben, de ez Bélapátfalván is kezd tömegjelenséggé válni. — Közművelődési feladataink rendkívül megnövekedtek, ám azt kell mondani, hogy a feladatok ellátására művelődési házunk már nem mindenben felel meg. A nagyterem mellől hiányoznak azok a helyiségek, amelyek a klub- és kiscsoportos foglalkozásokra alkalmasak lennének. A szűkösség ellenére a kulturális tevékenység még így is élénknek minősíthető. Több esetben került sor a „Röpülj páva!” körök járási és körzeti bemutatójára, úttörők vetélkedőjére. Hét esetben láttunk vendégül hivatásos művészeket, négy ízben volt színházi bemutató, s emellett többször is rendeztünk különböző zenés esteket. Sajnálatos, hogy ezeket nem mindig kisérte megfelelő érdeklődés. A művelődési ház ad otthont a művészi torna és a zeneiskolai foglalkozásoknak. Utóbbi működésének köszönhető, hogy 32 tagú fúvószenekar születhetett. És van egy néptánccsoportunk is, 28 taggal. — Nem esett még szó beszélgetésünk során a közművelődés ugyancsak fontos bázisáról, a könyvtárról. Milyen az ellátottság, az olmsási kedv? — A könyvállomány meghaladja a .4 ezer kötetet; ebből 3400 található a könyvtárban, míg a többi gyárunk nyolc üzemrészében fiók- könyvtárakban elhelyezett. Valamelyest növekedett az olvasók száma, de még mindig kevés azoknak tábora, akik nemcsak szeretnének, hanem akarnak is olvasni. 280 a beiratkozottak száma, ebből felnőtt 223, szocialista brigádtag 117 fő. Van gyárunknak külön szakkönyvtára, 3025 kötettel, ezeket főként műszaki dolgozóink forgatják. — összességében, hogyan fogalmazható meg a Bélapátfalvi Cement- és Mészművek közművelődési tevékenysége? — Nagyon sok gondunk van a kulturális élet további fejlesztésében, összefoglalva úgy érzem, hogy dolgozóink körülményei megfelelnek annak a szintnek, amelyet népgazdaságunk és gyárunk a jelenlegi lehetőségeket figyelembe véve biztosítani tud. Horváth Jenő főmérnök jelentését a nagyközségi tanács testületé egyhangúlag elfogadta. Pataky Dezső Június 5. Környezetvédelmi világnap Néhány évvel ezelőtt megjelent a hír: az Antarkti- szon élő pingvinek majában DÜT-ét találtak. A Föld különböző sarkaiban a szeny- nyeződés egyre jobban vesze- lyezteti a természetet. Nem véletlenül kapott helyet a helsinki záródokumentumban: ,,A környezetvédelem számos problémáját csak akkor lehet hatékonyan megoldani, ha kialakul a szoros nemzetközi együttműködés ...” A bioszféra védelmének egyik legfontosabb agazata az ENSZ zászlaja alatt végzett globális természetvédelmi kutatás. Ez a rendszer a jövőben állandóan figyelemmel kíséri a bioszféra állapotát, jelzi a szennyeződést, és annak keletkezési okát. A szovjet tudósok véleménye szerint ezt a rendszert olyan környezetekben kell kiépíteni, ahol a bioszféra viszonylag érintetlen. Azokon a területeken, ahol az emberi tevékenység hatása a legkevésbé érvényesül, kutatóállomásokat kell létesíteni. A Szovjetunióban már megalakították az első ilyen biológiai-természetvédelmi területeket. Ezek a Bere- zinszkij — erdős-tavas vidék Belorusziában —, a kaukázusi hegyi erdők, a hegyi őserdők Közép-Ázsiában. De létesültek bioszféra-természetvédelmi területek a kazahsztáni erdős sztyepj>e vidékén és a központi fekete- föld-övezetben, s az Öka mentén. Ezeken a területeken a gazdálkodásnak az élő természetre gyakorolt hatását vizsgálják. A gyümölcsöző együttműködés példáját nyújtja a bioszféra védelme terén is a szocialista közösség. Számos környezetvédelmi intézkedést a KGST Komplex Programjának keretében valósítanak meg. 1977 elején a szocialista országokban folyó környezetvédelmi kutatások összehangolására a KGST-tagálla- mok koordinációs központot létesítettek. Zenitközeiben Vrabecz Mátyás: Az emberek bizalma a legfőbb érték '„A körülmények teremtenek minket, de mi többek vagyunk teremtőnknél.” (Arthur Miller) Mottó: A „zenit” *mh szó, a csillagászatban használt kifejezés, az égboltnak azt a pontját jelenti, amely az embernek pontosan a feje felett van. Átvitt értelemben csúcspontot, tetőpontot jelent. Vrabecz Mátyással, a Mát- ravidéki Cukorgyárak igazgatójával csak meglehetősen hosszas előkészítő munka eredményeként sikerült találkoznunk. A 47 esztendős igazgató — mi sem természetesebb — nagyon elfoglalt. Gyors kérdés-válasz, és már tisztáztuk életkorát, és, hogy Hatvanban született, édesapjának ebben a városban volt pékmühelye. A kis műhely szerény, de tisztességes megélhetést biztosított a családnak. A szülök pedig arra törekedtek, hogy erejükhöz mérten megteremtsék gyermekük önállóvá válásának legalapvetőbb feltételeit. — Ma már — az „eredmény” ismeretében elmondhatjuk: törekvésüket siker kísérte: Vrabecz Mátyás hosszú ideje magas vezetői beosztásban dolgozik. — Igen — válaszolja pillanatnyi tűnődés után —, így van, nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, hiszen alapvetően az ő áldozatkészségük tette lehetővé, hogy 18 éves koromban már önálló voltam. Persze, nagy rongyrázására nem kell gondolni, de iskolába járhattam, és a Bajza gimnáziumban érettségi bizonyítványt szereztem. — Mikor került kapcsolatba a cukorgyártással? —■ Rögtön érettségi után. Akkoriban, 1948-ban a cukorClMimsm 19U június 5.. vasárnap ipar nagyon jó lehetőségeket kínált egy kezdő fiatalember számára, úgy hogy nem is volt oda könnyű bejutni. Tulajdonképpen nekem ez futballistaként sikerült, ugyanis az akkori 6elypi NB III-as csapatban játszottam ... — ,£portállás” volt tehát? — A sportnak is köszönhető állás... Mert dolgozni, azt az első perctől kezdve komolyan kellett. Először a különböző adminisztratív munkaterületeket jártam végig, majd háromévi katonáskodás után újra visszakerültem a gyárba. — Akkor már vezetői beosztásba? — Nem, először nem, de nem sokkid később, 1955-bert kineveztek — az akkoriban egy egész osztály feladatát ellátó — pénzügyi csoport vezetőjének. — Volt ehhez megfelelő képesítése? — A beosztás rákényszerí- tett arra, hogy tanuljak. Okleveles könyvvizsgáló lettem, és ez a felsőfokú képesítés elméleti megalapozást adott az akkori munkámhoz, és sok tekintetben a további beosztásaim ellátásához is. Néhány évi csoportvezetői munka után ugyanis, 1959-ben számviteli osztály vezetője, majd 1962-ben főkönyvelő, utóbb pedig, meglehetősen rövid vezetői múlttal — 1967- ben a selypi cukorgyár igazgatója lettem. — Ez már a csúcs, Illetve egyik fokozata a csúcsnak. Meg tudná mondani, mit érzett akkor? Milyen érzés volt. hogy nem egészen két évtized alatt, adminisztrátori beosztástól eljutott az igazgatói székig? — Számomra akkor nem ez volt a legfontosabb... De azt tudom, és vallom ma is, hogy nagyon szerencsés voltam és vagyok, hogy abban a gyárban lehettem vezető, ahol dolgozni kezdtem. Nagyszerű, hogy az emberek ismertek engem, és én is őket, és kölcsönösen bíztunk egymásban. Ügy érzem, ez a legfontosabb, nekem az emberek bizalma a legfőbb érték. — Ez kicsit úgy hangzik, mint egy hitvallás, mint egy „prózában” elmondott ars poetica. Lehetséges-e, hogy az ön felettesei ráéreztek erre, s így találták alkalmasnak előbb a selypi, majd az összevonás utáni — rövid ideig tartó — helyettesi beosztást követően a Mátra vidéki Cukorgyárak igazgatói tisztére? Ezen túlmenően: milyen tényezők, tulajdonságok, lehetőségek szükségesek egy ilyen ívelésű életúthoz? — Ami a kérdés első részét illeti: a vezetőim, a feletteseim természetesen ismernek engem jó és rossz tulajdonságaimmal együtt, s ezek mérlegelése alapján tarthattak megfelelőnek e tiszt ellátására. A többi tényezőről, a körülményekről szólva: szerintem is szükséges bizonyos személyi körülmények megfelelő közrejátszása nemcsak magasabb, de alacsonyabb beosztások elérésénél is. — önre szintén érvényes ez a megállapítás? — Számomra az jelentette a körülmények megfelelő alakulását, hogy 1967-ben nyugdíjba ment a selypi gyár akkori igazgatója. A lehetőséget ez teremtette meg, más kérdés azonban, hogy a cukoripar vezetői az én személyemben látták alkalmasnak az igazgatói munkakör ellátását. Természetesen igyekeztem a bizalomnak megfelelni, és később, a két gyár egyesítésekor is minden simán folytatódott... — Ezek után hogyan vázolhatnánk fel az ideális vezető képletét? — A teljes lista bizonyára nagyon hosszú lenne, ha minden szükséges tulajdonságot fel akarnánk sorolni. Szerintem ezek között szerepel a jó emberi megítélő képesség, az intuíció képessége, a rátermettség, a idézetett egység gazdálkodásának átfogó ismerete, a született adottság és természetesen a vezetéselméleti ismeretek. — önmagát ilyen vezetőnek tartja? — Abszolút ideális vezető éppen úgy nincs, mint ahogyan ember sincs hiba nélkül. Ami engem illet: én igyekszem megközelíteni ezt az alkatot, de hogy milyen sikerrel, annak elbírálása természetesen feletteseim, munkatársaim, valamint közeli hozzátartozóim és barátaim feladata. Minden esetre valamit szeretnék hangsúlyozni: úgy vélem, az együttes vállalati vezetés sokkal okosabb, mint bármelyik tagja külön-külön. Nekem ez az alapelvem, ha úgy tetszik: vezetői stílusom. — Azt is jelenti ez egyben, hogy lehetséges: önhöz hasonló, vagy még rátermetté bb emberek is dolgoznak a vállalat „vezérkarában” ? — Lehetségesnek lehetséges, de egyértelműen ez csak akkor derülne ki, ha igazolására gyakorlati lehetőség nyílna. Éppen ezért, nem ez a legfontosabb, hanem amit az előbb mondtam az együttes vállalati vezetésről. Mivel nálunk ez a gyakorlat, és mert az egyes területeket igazán jól képzett, kitűnő szakemberek irányítják — vegyész, gépész, közgazdász —, minden komolyabb döntést közösen hozunk meg. Ez azt jelenti, hogy egyetértünk, hogy nincsenek köztünk konfliktusok ... — Ez jellemzi a dolgozókkal való kapcsolatot is? — Ügy érzem, igen. Maga a kérdés azonban visszakanyarodik egészen Selypig, az indulásig, az egymás megbecsülésének kialakulásáig és megerősödéséig. Arról nem is beszélve, hogy mi az eredményeket nemcsak a vállalat, de az egyes dolgozók javára is igyekszünk fordítani. Tudjuk például, hogy a spórolásnak nem az a módja, hogy az emberek bőrére takarékoskodjunk ... — Jelenleg melyek a vállalat legfontosabb feladatai? — A mi szakapparátusunk munkájával és a mezőgazda- sági üzemekkel közösen azt elérni, hogy a cukorrépa-termesztésben jelentős minőségi változás következzék be, elsősorban a beltartalmi érték és egyéb mutatók tekintetében. Fontosságban ez után következik a két gyár műszaki-technológiai színvonalának növelése, majd a személyi állomány és a vállalati vezetők elméleti és gyakorlati ismereteinek növelése. — Részt vállalna-e ezek megoldásában, ha esetleg alacsonyabb munkakörbe helyeznék? E — pusztán elméleti, és természetesen csupán feltételezett esetben, véleménye szerint hogyan reagálnának jelenlegi barátai? — Ami a munkában való résztvállalást illeti, csak igennel válaszolhatok. Az a helyzet, hogy egy vezetőnek azzal mindig számolni kell, hogy esetleg alacsonyabb beosztásba kerül. Ez esetben én nem. érezném magamat bukott embernek, annál is inkább, mert az elmúlt években jelentősen fejlődött a vállalat személyi és eszköz- állománya. Talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, ennek része az én munkám is, és a. fejlődés láttán érzett öröm sokkal erősebb, semmint egy alacsonyabb munkakörbe való helyezést kudarcnak tekintenék. Meggyőződésem. hogy a közvetlen környezetem is így vélekedik. — És a barátság? — A barátságok mögött tudat alatt is — és jó értelemben vett! — érdek húzódik meg. Mi a baráti körömmel azonosan gondolkodó, korban is egymáshoz közel álló emberekként kerültünk össze. Komoly, megalapozott ez a barátság, egy alacsonyabb munkakörbe kerülés aligha tudná megingatni. Más a helyzet, ha valami becstelen dolgot tennék, és ez lenne ok a leváltásra. Ez esetben természetesen kizárnának a baráti körből, mint ahogyan én sem tartanék fenn barátságot olyan emberrel, akiről be. bizonyosodott, hogy becstelen volt. — Érne biztos, hogy nem kerül sor. Inkább megtörténhet esetleg az ellenkezője, vagy úgy érzi: jelenlegi beosztása egyben emberi és szakmai lehetőségeinek is csúcspontja, és ennél többre már nem számít? — Igen, számomra ez a munkakör a csúcs, de nem álló pont, hanem olyan magaslat, amely széles lehetőséget kínál — és követel! — az állandó önfejlődésre, s csak addig tekinthető igazi csúcsnak, amíg e követelménynek megjelelünk. B. Kun Tibor 1 /
