Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-26 / 149. szám
í Gizi óvó néni és a gyerekek — Óvó néni, a Pisti lökdös! Óvó néni, ihatok vizet? óvó ■néni! Jöttek! Jöttek! Egy lármás, vidám sereg: legalább százötven gyerek ugrál, futkos, kiabál, lökdösődik, kacarászik a kerítés mögötti tágas udvaron. Na, de ki ne tudná’ milyen is első pillantásra általában egy óvoda. Városi, vagy falusi, egycsoportos, vagy több, mint például a petőíibá- nyai... Azaz, ez az „ovi” mégis mintha kicsit más lenne. Hiszen vezetője, Balogh László* né nemrég megkapta a kiváló óvónő kitüntetést. Gizi óvó néni — ahogy a gyerekek becézik. — idestova húsz éve foglalkozik az apróságokkal, mégis olyan lelkesedéssel beszél a korszerű óvodáról, mintha csak néhány napja lépte volna át először a kaput... Nyár van. tikkasztó hőség. A legtöbb lurkó egyszál napozóban élvezi a kinti játékokat. Ám beljebb néhány kis lurkó komoly munkával foglalatoskodik. Ebédhez terítenek. Asztalra kerülnek a tányérok, mindegyik mellé egy kanál, aztán ... megáll a tudomány. Mi is hiányzik még? — töpreng egy barna Szabi és egy szőke Andrea. Nehezen elemezhető a feladat, de aztán megvan... a szalvéta! Néhány perc múlva, ahogy visszaidézzük a jelenetet, a vezető óvónő csak mosolyog: — Hát igen. Kiscsoporto' sak, de mar majdnem teljesen önállóak. Ez persze nem" csak a mi érdemünk, jól jelkészítik őket a szomszédos bölcsödében. Remekül együtt dolgozunk, sőt tavaly óta elő■ szőr közös a munkatervünk ... Bizony ma már ki kell lépni az óvoda falai kö- ■zül, ha igazán eredményesek akarunk lenni. Balogh Lászlóné mindezt számtalan tapasztalat alapján mondja, hiszen ő egyben ■a gyöngyösi járás 14 óvodájának szakfelügyelője is. Mégis inkább a saját példákat sorjázza, mialatt körbejárjuk az óvodát. — Nem a legtökéletesebb a felszerelésünk, de minden szükséges megvan — mutat körbe az udvaron, amelyen mászókák. babaházak, hinták sorakoznak. — Négy gyár szocialista brigádjának ajándéka... És itt ez a közlekedési park, amelyet nemcsak létrehozni segítettek az apukák, de kérésünkre otthon, utcán is magyarázták a legelemibb szabályokat a csemetéknek. Meg is lett az eredménye, az óvodai közlekedési vetélkedőn a petőfibányai gyerekek szerepeltek a legjobban. — A szülők persze nem rháról holnapra váltak ilyen lelkessé — folytatja az óvónő. — Gyakran tartunk úgy~ nevezett nyílt napokat, amikor is ellátogathatnak a foglalkozásokra és saját maguk győződhetnek meg arról, mennyit ér a segítségük, s mit lehetne még tenni a gyerekek érdekében. 0 MnülsM 1877. június Z6„ vasárnap Halkan körbejárjuk a termeket. A kiságyakon jóízű ebéd utáni álomra hajoltak a szőke, barna, napszítta fejek. Szinte játékrengetegben alszanak a gyerekek. A saját maguk készítette darabok közt. Nézegetjük az elmúlt év „termését”. Műanyag bábuk, vázák, szebbnél szebb rajzok. Több, kiemelkedően jó van köztük. Olyanok, amelyek dicsérő oklevelet szereztek az országos gyermekraj z- pályázaton. — Jó képességűek, törek- vöek a gyerekek — hárítja el az elismerést az óvónő. — Az itteni szülők igyekeznek mindent? de mindent megadni fiaikiiák. lányaiknak. És a törődés meg is látszik, legfeljebb annyi a gondunk, hogy a több műszak miatt ritkán érnek rá együtt játszani, be~ szélgetni a gyerekekkel. Pedig ez rendkívül fontos. Sok- szór szóba kerül ez azokon a TIT-előadásokon, amelyeket a szülőknek tartunk a neve" lésről és persze a helyi nők klubjában is örök ez a té~ ma. 2. Amikor a harangszó utolsó foszlánya is elszállt messze, túl a gyülekezet feje felett, a Szamos partjáig, a tisztele. tes úr oldalra tekintett; aztán vissza, maga elé. Angyal Sándor nyelt egyet; sovány, libabőrös ádámcsutkája álla alól leszaladt, és elkezdte az éneket. „Te benned bíztunk, eleitől fogva.” Nagyon magasan kezdte — akarattal igy — és akkora erővel, hogy beleremegett a halotti gyülekezet. Aztán hangjához hangok simultak, mint ellenállhatatlan, óriás áradat — hömpölygött az ének, feltörve az egekig. Mintha mindenki önmagán akarna bátorítani; erőt venni a koporsók felett lebegő árnyakon. Az ének szállt, jólesett mindenkinek a hosszú csend után a hangos énekszó. Nem sírt senki. Az anya nem énekelt. Ült. Két lánya a szék két oldalán. Átfogták anyjuk vállát és egymás karját is. Az özvegy, a halott fiú anyja, nem tudta hol van, valami rémlett neki, úgy érezte, hogy nagy isteni csuda megy most végbe. Milyen furcsa, hogy ő részese ennek az érthetetlen, felfoghatatlan szertartásnak. Meg kellene kérdezni: miért énekelnek? Az ének első sora végeztével csend lett. Mintha ebben a csendben valami rémítő felismerés szállta volna meg az anyát, de nem tudta végiggondolni, hogy mi. Meg akart szólalni, először nem jött hang a torkán, aztán mégis. Csak annyi, hogy: jaj! Félelem fogta el az embereket, várták, hogy Angyal Sándor kezdje meg az ének második sorát. „Uram, téged tartottunk hajlékunknak.” Az apa; ki hitte volna harmadnappal ezelőtt, hogy most itt fognak énekelni felette? Vajon mi lehetett az első gondolata, amikor elindult a halál folyosóján? Tudta-e, hogy hova indult? Mi lehetett az utolsó gondolata, amikor érezte, hogy nincs menekvés? Az ének második sora utáni csendet nem hallotta az anya. Csak annyit érzett, Segítség nélkül nem megy... (I-'otó: Feri Márton) A nagyok szobája. Az itteni arcokról már lefoszlott a babaság álarca, összekever- hetetlenül kisfiúk, kislányok sorakoznak egymás mellett, ök már ügyesen számolnak, mesélnek, verselnek, sokat énekelnek. Van, aki a betűket is ismeri. Jövőre iskolába mennek. — Amióta tagja vagyok az iskolaegészségügyi társaságnak, minden évben sort kerítünk egy műszeres iskola- érettségi vizsgálatra. Nagy szükség van erre, hiszen saját felméréseink szerint csaknem tíz százaléka gyengébben lát, vagy rosszabbul hall az apróságoknak. Őket természetesen orvoshoz küldjük, persze később is figyelmmel kísérjük, hogyan állják meg a helyüket a tanulásban ... Szervusz, kis mazsola! Ez az utóbbi mondat persze már nem a látogatónak szól, hanem egy jövendőbeli óvodásnak, aki beiratkozásra várva szepeg a mama mellett. Egy utolsó kérdésre azért még van idő: TIT, vöröskereszt, szakfelügyelőség, tanulmányi felmérések, nők klubja, egy egész óvoda ... sőt, ha jól tudom, most végzi a marxista középiskolát is. Hogyan lehet mindenütt egyszerre helytállni? — Otthon kilencéves nagyfiam, és a férjem rengeteget segít — mosolyog —, az itteni gondok nagy részét pedig leveszi vállamról a kollektíva. Remek gárdánk van. Tíz óvónő, négy dadus. Az idősebbek tapasztaltak, roppant lelkiismeretesek, a fiatalok teli vannak ötletekkel. Ahogy már az lenni szokott. Ami közös, — és ez a legfontosabb —, hogy mindnyájan szeretjük a gyerekeket. Németi Zsuzsa hogy valami felett, valami között szédülten lebeg. Újra elájult, de tartották kétoldalt a lányai, Elvira zokogott, fed jaj dúlt, most értette meg mindazt, ami három nappal ezelőtt történt: jött rohanva Sándor bátyja, hogy jaj, uram, Istenem, apátok, meg Bálint... Angyal Sándor rövidebb szünetet hagyott, mint az első két sor között. Az utolsó szótagot nem is énekelte, levegőt vett, hogy minél előbb kezdhesse: „Mikor még semmi egek nem voltának” Most aztán nem hallani, ki sír, ki sóhajt, ki zokog, csak az ének hangja szárnyal. Járó Bálint... szegény! Még el se temették, máris megfordulhatna a koporsójában. Bálint halott; tudja mindenki. De hogy miért? Ezt még azok sem, akiknek a szeme előtt ragadta őt magához a halál. Egy valaki van, aki tudhatná, de az nincs itt. Pedig neki kellene legközelebb állni a koporsóhoz. Bálint, ha élne, emlékezhetne rá; nem volt olyan rég, hisz nem is régen ismerik egymást — egyszer nekibúsulva a kettőjük életének; megkérdezte: Zsuzska, te eljönnél az én temetésemre? Azt mondta: igen! Bálint akkor arra gondolt, hogy szeretné látni: igazán Zsuzska lenne-e, aki a legszomorúbb gyásszal gyászolná el őt? -• Mind a ketten hangosan, szívből elkezdtek nevetni. Zsuzska azt, hogy ő milyen balga... Kié lesz a babér? Számvetés a felvételi vizsgák előtt Kiből lesz gólya? Ki juthat be az egri tanárképző főiskolára ? Ezek a kérdések nemcsak azt a több mint ezer érettségizett diákot foglalkoztatják, akik ide pályáztak, hanem szüleiket, rokonaikat, barátaikat is. Valamennyien latolgatják az esélyeket, s drukkolnak a hozzájuk legközelebb állók sikeréért. Jó néhányan az indokolatlan előnyöket emlegetik, mások a jelenlegi gyakorlatot hibáztatják. 6 országos szintű reformot sürgetnek. Nézzük hát mi az igazság, kik és miért kaphatnak beié-, pőt? Akadozó tájékoztatás Az előbb említett ezerti- zenkilenc ifjúból 325 kerülhet be, azaz o túljelentkezés több mint háromszoros. Ez arra utal, hogy a tanári pálya iránti érdeklődés változatlan. Ügy is fogalmazhatnánk: a választási lehetőség adott. Ez tulajdonképpen jó, hiszen a cél az .hogy a nemes versengés során a leg- jobbaké, a legfelkészültebbeké legyen a pálma. A színvonal más téma, mert csak a szó- és írásbeliken dől majd el: ki mit hozott tarsolyában, mennyi a középiskolában szerzett érdemjegyek valódi tudásfedezete. Bár minél több lenne, hiszen akkor a rátermettebbek 6zéles köréből a sikerre leginkább érdemesebbeké lenne a babér. Sajnos már hosszú évek óta hagyomány az, hogy bizonyos szakpárokat ostromolnak, nem egytől viszont húzódoznak a fiúk, lányok. Az idén például biológia- földrajz. biológia—mezőgazdasági ismeretek és gyakorlatok, földrajz—testnevelés, és földrajz—rajz szakokra 7 —I2-szer annyian pályáztak, mint amennyit felvehetnek. Változatlanul nem kedvelik viszont a matematika—kémiát; a matematika—fizikát, a matematika—rajzot, a matematika—műszaki ismereteket és gyakorlatokat, pedig — ez következik a jelenlegi helyzetből — itt jóval alacsonyabb pontszámmal is érvényesülhetnének. Az aránytalanságokat enyhítené, ha az érdekeltek idő— Elmennék a temetésedre? Azt hiszed, tudnék én egy perccel is tovább élni azután, ha te nem vagy? Még el sem hangzott végig az ének előző sora, Angyal Sándor kezdte: „Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva” Megzengette teljes erővel, utána a férfialt keményen, mint a kapák száraz akácfa nyelei, megtörhetetlenül: az asszonyok, csengve, hajlongva: suhogó nádrengeteg véges-végig, beláthatatlan tavakon. „Te voltál és te vagy, erős Isten” Az anya felállt, és oda akart menni a koporsóhoz. Melyikhez menjen? Elindult, de megtántoro- dott. Szállt az énekszó. „És te megmaradsz minden időben” Csendes temetésnek indult apa és fia halotti búcsúja, De már nem az ... Csák Albert tiszteletes úr az asztalterítő fekete mintáit nézte. Sándor — a halott testvérbátyja — azt kérte, rövid legyen a szentbeszéd. A tiszteletes úr fiatalember volt. Nem most temetett először. De ezt a két halottat... Mégiscsak az lett volna jó, ha eljön a temetésre a felesége is. A pap intett Angyal Sándornak. Jöhet a második verszak. Úgy gondolta, az alatt rendbe szedi magát; előbb a biblia, az imádság, utána a halotti beszéd. (Folytatjuk) ben tájékozódnának, s a leJ hetőségekhez méreteznék vágyaikat. Az- idén erre nem volt mód, ugyanis az Oktatási . Minisztérium — legalábbis június 18-ig — nem küldte el a főiskoláknak azokat a szakonkénti' felvételi keretszámokat, amelyek megkönnyítenék az eligazodást. a viszonyítást. Máskor ezt a felsőfokú oktatási intézmények hónapokkal - korábban megkapták. . Helyes lenne visszatérni a már bevált gyakorlathoz, mert csak így képzelhető el átgondoltabb pályaválasztás. Annál is inkább, mivel senki sém csak egy dologhoz ért. Az egyéniség sokoldalúságát viszont csak akkor kamatoztathatja valaki, ha ismeri a valós igényeket. Kell a seoíísé" O 0 Ne kerüljünk ki egy olyan témát, amely sokakat foglalkoztat. Arról van szó, hogy a fizikai dolgozók gyermekei némi előnyt élveznek az értelmiségi szülők fiaival, lányaival szemben. Azaz elképzelhető — s erre már az elmúlt években is adódót* példa — hogy alacsonyabb pontszám esetén is belőlük lesznek gólyák. Kár ezt elhallgatni, mert tény. Mégse ítélkezzünk el-, hamarkodottan, inkább -mérlegeljük a. körülményeket. A hátrányos helyzetet senki sem vitatja. Hiszen a munkás-, a parasztfiatal szellemileg jóval ingerszegé- nyebb környezetben nő fel, mint az a versenytársa, aki értelmi gyarapodásához otthon minden támogatást megkapott. Nyilvánvaló, hogy a ma még tetemes hiányt valamiképp pótolni kell, épp a megközelítőleg azonos esélyek megteremtése érdekében. Persze a dolog nem ilyen egyszerű, mert az általános, a középiskolákban külön törődnek velük: egyetemi, főiskolai előkészítőket szerveznek számukra. Ezt teszik más szervek is. Ilyen feladatkört lát el — többek között — a Megyei Könyvtár, a Megyei Művelődési Központ. A hallgatók sem feledkeznek meg róluk. Éveken át leveleznek velük, értékelik teljesítményüket. Sőt,, a legjobbakat táborba is hívják, ahol az oktatók is előadásokat tartanak nekik. Ez aztán nem kevés, mondhatná valaki. Tegyük hozzá mindjárt: ebben az esetben a sok sem elég. Az egyes kurzusok nem azonos tematikák szerint működnek. Színvonalukat egy ideje — kivétel a Pedagógusok Szakszervezetének megyebizottsága — senki sem ellenőrzi. Egyszóval nincs olyan egységes — az ötödik osztálytól az érettségiig szóló — „haditerv”, amelyet következetesen végre is hajtanának. Ezt kellene minél hamarabb kialakítani és meg is valósítani. Ha ez megtörténik — sajnos ismerve az eddigi próbálkozásokat bízvást állíthatjuk, hogy ez nem megy máról holnapra — akkor elmondhatjuk, hogy a rajtnál önhibáján kívül senki sé marad le. Ez azért is fontos, mert a bizalomra — és ezt statisztikai adatok sora igazolja — a legtöbben méltóak. hiszen a négy év során helyállnak, és az oklevélosztásnál ott vannak a legjobbak sorában. Milyen a felvételi rendszerünk? Korántsem tökéletes, de sokkal jobb, mint bármelyik korábbi változat, hiszen alapelve a képességek és adottságok felfedezésének tiszteletreméltó igénye. Az sem titok, hogy idővel az eddiginél is árnyaltabb formát alakítanak majd ki, épp azért, hogy a jelenlegi cél még maradéktalanabbul érvényesüljön, azaz: az arra leginkább érdemesebbeké legyen a babér. Pécsi István Egy tányér mellé hány kanál is? A lármás, vidám gyereksereg
