Népújság, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-21 / 144. szám

ALAJOS nevű kedves olvasóinkat! Az ógermán Chlodvig-ból ered, melyben a „chlod” „dicső” a ,,vig” „harc”, így a jelentése: „dicső har­cos”. Harminc évvel ezelőtt alakult' meg Szegeden a Bolyai János Matematikai Társulat, az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat utóda. Az 1302—1860 között élt Bolyai János a legnagyobb magyar mate­matikus mindmáig Édesapjának, Bolyai Farkasnak matematikai és tanári munkásságán kívül rendkívüli érdeme, hogy fiát különleges gonddal nevelte, irányí­totta a matematika felé. így aztán János négyéves korában már nevükön szólította azokat az egyszerű geometriai alakzatokat, amelyeket atyja krumpliból vágott ki neki- hatéves korában már folyékonyan frt és olvasott, örök értékű tudományos művének, a nemzetközileg ismert Appendix-nek első külön le­nyomatai 1831-ben jelentek meg; legutóbb az Akadé­miai Kiadó gondozásában látott napvilágot egész tu­dományos életünk e rendkívül értékes dokumentuma A róla elnevezett társulat — a magyar matematikusok tömegszervezeteként — dicséretesen sokat tesz, a ma­tematika népszerűsítéséért, eddiginél is szélesebb körű térhódításáért. Időiéi rás: Várható időjárás ma estig: időnként erősen felhős idő, többfelé zápor, zivatar, egy-két helyen jégeső. Sokfelé élénk, helyenként erős, időnként viharos lökésekkel kísért nyugati, északnyugati szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. A huszadik Kapunyitás az építőtáborokban Braun Éva építőtábor Hevesen Fanfárok hangjára Nagy sikerű évfordulós ünnep Hatvanban Vasárnap huszadszor tár­ták ki kapuikat a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség önkéntes építőtáborai — jelentették az MTI vi­déki tudósítói. Kellemes nyári idő fo­gadta a Baranya megyei épí­tőtáborok első lakóit. A Pécsi Állami Gazdaság — Szi lágy pusztán három tur­nusban — 600 diákot fog­lalkoztat. Itt külföldiek is dolgoznak, s köztük félszáz vietnami fiatal is. Baranyá­ban 1700-an vesznek részt országos központi építőtábo­rokban. Kazincbarcikán pél­dául festő és lakatos szak­munkástanulók gyakorolják leendő mesterségüket. Szolnok megyében három ifjúsági építőtábor létesült. A kiskörei vízlépcső üdülő­körzetének térségében nyolc­van középiskolás diákot fog­lalkoztatnak. Az ifjúsági brigádok kéthetes váltásban a tározó medrét tisztítják, cserje- és fairtásokat vé­geznek. Szolnokon a tábor- nyitón 150 olyan vakációzó diákot köszöntöttek, akik felcserélték a pihenést a vá­rosépítő munkával. Tolna megyében is egy­begyűltek az építőtáborok első csoportjainak önkéntes ifjúmunkásai. A paksi atom­erőmű építkezésénél az au­gusztus végéig tartó öt tur­nusban félezer dunántúli diák segédkezik. A 22-es számú Állami Építőipari Vállalat gondoskodik a ta­nulók ellátásáról, munká­juk irányításáról. Az első turnusban Vas és Zala me- gyei fiatalok vesznek részt a munkában. Ünnepélyesen fogadták a Bács-Kiskun me. gye építőtáboraiba a Duna— Tisza közi kertgazdaságokba + ORVOSI 1 ÜGYELET I EGERBEN: 19 órától s/.erda reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: 11-10.) Rendelés gyermekek ré­szére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szerda reggel 7 óráig a Széche­nyi u. 1 szám alatti rendelőben. 'HATVANBAN: 19 órától szer­da reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. érkező diákokat, akik az ország minden tájáról jöt­tek, hogy segítsenek a me­zőgazdaságban. A somogyi önkéntes ifjú­sági építőtábor lakóit a Sió­foki és a Balatonboglári' Ál­lami Gazdaságban fogadták. Vasárnap este ünnepélyes zászlófelvonás és nyitó tá­bortűz jelezte az augusztus 27-ig tartó táborozás kezde­tét. Heves megyében az első ifjúsági építőtábor nyílt meg, a Hevesi Állami Gaz­daság, az erdőtelki—tenki Szabadság, a hevesi Rákó­czi és az Egyesült Tarna- mente Termelőszövetkezet együttműködésével. A Bra­un Éváról elnevezett önkén­tes ifjúsági építőtábor köz­pontja a Heves megyei Ta­nács Mezőgazdasági Felnőtt Szakmunkás Továbbképző Intézetének kollégiumában kapott helyet. Egy-egy tur­nusban 120 középiskolás diákot fogadnak Szolnok, Hajdú-Bihar, Komárom és Veszprém megyékből. (MTI) Helyi hagyományokhoz hí­ven, fanfárok hangja kö­szöntötte szombat reggel a várossá nyilvánításának 32. évfordulóját ünneplő Hat­van polgárait, akik a Kos­suth téren gyülekeztek, hogy a zászlófelvonást követően meghallgassák Kovács Imre tanácselnök-helyettes ünnepi beszédét, amelyben tisztelet­tel emlékezett meg mind­azok munkásságáról. akik Hatvant közelebb vitték ah­hoz, hogy méltóan viselhes­se városi rangját. Délelőtt tíz órakor az Ady Endre Könyvtárban — Ga­zsó János, a pártbizottság osztályvezetője és Verebes János KISZ-titkár részvéte­lével — fórumműsort ren­deztek a helyi klubok, kis közösségek közművelődés­ben betöltött szerepéről. Mind a vita vezetői, mind a hozzászólók egyöntetűen hangoztatták, hogy az új népművelési forma hatéko­nyan szolgálja a fiatalok és idősebbek kulturálódását, elősegíti szocialista tudatuk mélyülését. A fórum végez­tével Baráz Máté művelő­désügyi osztályvezető, illetve Pető Margit közművelődési előadó okleveleket, könyvju­talmakat adott át a jó mun­Baleseti Az elmúlt hét végen történt közlekedési balesetekről az aláb­biakban közölte információit a Heves megyei Rendőr-főkapi­tányság közlekedésrendészeti osztálya: Június 17-én a Mátravidéki Erőműhöz vezető úton Gál Já­nos hatvani lakos motorkerék­párjával szabálytalanul kikerü­lés miatt összeütközött Kiss At­tila apcl lakos motorkerékpá­rossal. A baleset miatt Kiss At­tila súlyos sérüléseket szenve­dett. Ugyanezen a napon Gyön­gyös belterületén Blahá Ferenc tarnamérai lakos autóbusszal — gyorshajtás miatt — összeütkö­zött a vele szemben szabályo­san közlekedő Farkas Alajos gyöngyösi lakos által vezetett személygépkocsival. Farkas sú­lyos. míg utasa Sigló Béla mát- rafüredi lakos könnyű sérülé­seket szenvedett. Az anyagi kár az előzetes becslések szerint kö­rülbelül 25 ezer forint. Június 18-án Apc községben P. Z 12 éves tanuló segédmo­torkerékpárjával. vezetői enge­dély nélkül a gyalogjárdán neki­ütközött a Lángi István áltál vezetett személygépkocsinak, aki éppen a lakása udvaráról igye­kezett kihajtani. A fiatal fiú kát végző hatvani klubve­zetőknek, klubtagoknak. Az évforduló alkalmából rendezett program legjelen­tősebb eseménye délután a Vörösmarty Művelődési Köz­pontban zajlott le. Előbb Sas Gábor, a vasúti csomó­pont pártbizottságának tit­kára megnyitotta a politikai plakát- és könyvkiállítást, amely a felszabadulás utáni anyagból nyújt szemléletes válogatást, majd ankét kö­vetkezett Sássá Endre szer­kesztő bevezető előadásával. A Kossuth Könyvkiadó fő­munkatársa beszélt a könyv ideológiai munkáikban be­töltött szerepéről, a kiadás­sal, terjesztéssel járó gon­dokról. A hozzászólások Szombaton reggel trakto­ristákkal és érdeklődök szá­zaival népesült be a hatvani határ túrái része, ahol a MÉM, a TOT. a KISZ Köz­ponti Bizottsága, a Heves megyei Tanács és a Gödöllői Agráregyetem Gépkísérleti Intézete által szervezett szántómester-vetélkedőt bo­krónika súlyos, de nem életveszélyes sé­rüléseket szenvedett. Június 19-én Egerben Tóth László egri lakos tehergépko­csijának ajtaja az egyik Utka- nyarban kinyílt és utasa, Csehi György gyöngyöshalászi lakos a nyitott ajtón keresztül az út­testre zuhant. Csehi György sú­lyos sérüléseket szenvedett Ezen a napon sajnos halálos közle­kedési baleset is történt a me­gyében. Füzesabony és Dormánd között Fehér Tibor abonyi la­kos motorkerékpárjával figyel­metlen vezetés következtében az út mentén levő betonkorlátnak ütközött, és a helyszínen meg­halt. Utasa Tarkó Sándor, abo­nyi lakos súlyos. nem életveszé­lyes sérüléseket szenvedett. Június 20-án a reggeli órákban Hatvan városban a 3-as számú, illetve a 21-es számú útvonal kereszteződésénél Kunszabó Fe­renc kecskeméti lakos személy- gépkocsijával nem adott elsőbb­séget Balázs Ferenc hatvani se­gédmotorkerékpárosnak, és a baleset következtében Balázs Ferenc súlyos sérüléseket szen­vedett. Valamennyi baleset ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot Rekord Lőrinciben. Már­mint az erőmű taván. Ahol kitartó, ügyes fárasztás árán huszonöt kilós harcsát húzott partra Kovács Gyula, a hor­gászegylet immár babérko­szorús tagja. Volt persze kö­zönsége az eseménynek. A viaskodásra ötvenen is ösz- szefutottak a szomszéd sté­gekről, halászkunyhókból, s örömrikkantás köszöntötte a félelmetesnek tűnő, kétméte­res óriást, amint farkával füvet, fát csapdosott. Mi lett a későbbi sorsa? Teljes balvégzet. Rokonság, komaság portáin Totyogott az illatos, nehéz-pirosán csillo­gó halászlé, sistergett a tep­sikbe vetett, aranysárga rán­tottszelet. S úsztatták bor­ban, sörben, ahogyan ilyen­kor dukál. A hatvan hektár­nyi hűtőtó partján, pillanat­nyi elszenderül tűkben, azóta is hasonló zsákmányokról ál­modtak a horgásztársak. És ha rezdül a damil, csörren a botra szerelt apró csengő, úgy kapnak a nyél után, mint a villám. Isten ments, hogy tunyaságukban megugorjon egy újabb bajnoki hal! nyomán kitért e művek népszerűsítése végett terve­zett elképzeléseikre, illetve több érdeklődéssel várt mű közeli megjelenéséről tájé­koztatta a hallgatóságot, amelynek soraiban jelen volt Szokodi Ferenc, a vá­rosi pártbizottság első tit­kára és Patkó Imre tanács­elnök is. Este a Szózat hangjai kö­zepette vonták be a tanács­háza előtti árbocról a város zászlaját, a népkerti sza­badtéri színpad teraszán pe­dig az idei Ki mit tud?-on nagy sikert aratott Napsu­gár-együttes szórakoztatta a város több száz főnyi fiatal­ságát. nyolították le. Nagy volt a tét! A legjobban szereplőka KGST-országok szeptemberi szántóversenyén indulhat­nak, amelyet ezúttal lengyel földön rendeznek meg. A küzdelmek két kategó­riában folytak és a verseny résztvevőit négy nagy kuko­ricatermesztési ' rendszer ve­zetői, valamint a TOT és az Állami Gazdaságok Igazga­tóságának javaslata alapján hívták meg. Tehát a jók leg­java találkozott a Zetorok, illetve a nagyobb erejű Rá- ba-Steigerek mérkőzésén. Így aztán volt gondja a szakmai zsűrinek, amely Bosznay László MÉM-osz- tályvezető irányításával szemrevételezte, hogy a trak­toristák milyen nyitóbaráz­dát húznak, megfelel-e a kö­vetelményeknek a szántás mélysége, minősége, s ho­gyan sikerült a versenyzők­nek a kijelölt parcella lezá­rása. A kolozsvári származású szobrász. Szervátiusz Jenő műveiből nyílt tegnap kiál­lítás Gyöngyösön, a Mátra Múzeumban. A megjelentek előtt Kaszab Károly városi Bajnoki hal Persze nem mindig oly lármás, örömmámoros a tó, mint volt ama emlékezetes napon. Gyakrabban csap­kodják karjukon, lábuk szá­rán a szúnyogot a megszál­lott vízimádók, s bizony oly­kor elfogy két-három pakli cigaretta, míg „bejön” egy kapás. A nagy szünetekben, a békés tétlenségben, vára­kozásban a szó pereg csupán, csónakázván a víztükrön szomszédig, barátig. Legin­kább az egyesület dolgait ve­szik számba természetesen. Mi másról is beszélnének? Szóba kerül az alakulás, aminek lassan harminc éve. A legutóbbi tisztújító köz­gyűlés, ahol háromszáznál több egyesületi tag döntött úgy. hogy Vojta István ma­radjon az elnök, s az állo­mány utánpótlására kétszáz mázsa ivadékot, méretes ha­lat telepítsenek a tóba. Meg aztán egyértelműen bólinta­nak az ellenőrök beállításé­Politikai Ki mit tud? Poroszlón A termelőszövetkezeti if. júsági napok kereteben va­sárnap délelőtt Poroszion rendezték meg a füzesabo­nyi járás termelőszövetkeze­teiben dolgozó fiatalok po­litikai vetélkedőjét. A járás területéről 8 termelőszövet­kezeti és egy állami gazda­sági KISZ-alapszervezet csa­pata mérte össze tudását Bogár Valériának, a porosz­lói KISZ-bizottság titkárá­nak játékvezetése mellett. A vetélkedőt a vendéglátó po. roszlóiak nyerték a feldeb- rői tsz és a besenyőtelki tsz KISZ-csapatai előtt. A győztes poroszlói csa­pat képviseli majd a füzes, abonyi járást a megyei dön­tőn. A vetélkedő díjait Ka­lina József, a füzesabonyi járási KISZ-bizottság titká­ra adta át. i Eredményhirdetésre déluJ tán került sor. Meglepetés, hogy a második, nagyobb vonóerejű gépek kategóriá­jában a világversenyeken, rendre sikert arató hartai Brenner Márton csak máso­dik lett a reménypusztai Vas Zoltán mögött- Az első, könnyebb gépek kategóriá­jában ugyanekkor a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátot képviselő Wenczel Adóm győzött, második helyre szo­rítva a lipói Martina Józse­fet. Ha valamit kifogásolhat tunk a zökkenőmentesen le. bonyolított szántóverseny kapcsán, akkor az a Heves megyei traktoristák távolma­radása. Nem hisszük, hogy például a hatvani Lenin Termelőszövetkezet gépveze­tői, akik évek óta megyei győztesek, neiji érdemelték volna meg legalább a >,hazai pálya” jogán az indulás le* hetőségét. ügyelő méltatta a művész munkásságát és szólott a ki­állított szobrokról. Szervátiusz Jenő munká­it július 5-ig naponta 10 órától este hat óráig lát­hatják az érdeklődők. ra, vigyázandó a vizet, hor­gászati szabályokat. És hogy a kitiltott motorcsónakok vissza ne térjenek, vagy va­lakinek a rendelet ellenére kedve ne szottyanjon újabb házikót építeni a partot nyal­dosó hullám-fodrok fölé. Igen, ezekről folyik a csöndes prézsmita. S ki-ki azt is eldönti társas magá­nyában: indul-e június má­sodik felében a meghirdetett horgászversenyen ? Hagyománnyá vált ez a jubileumi versengés. Amit több-kevesebb siker kísér, időtől, halak étvágyától füg­gően. Mint ahogyan attól sem tágítanak, hogy az egye­sületi tagság zömmel az erő­mű munkásaiból teljék ki. így van ez jól! övék az üzem, övék a tó, ők fizetik évente a fejlesztésre szánt tagsági díjakat. Ildomtalan lenne kí­vülállóknak. vendégek hadá­nak átengedni a terepet. A bogrács már egészen más ügy. Mellette bárkit szívesen látnak, ott Lucúllus a parancsoló gazda... (moldvay) Üdvözlet Egerből (Fotó: Tóth Gizella) Szántóverseny Hatvanban A cél: KGST-bajnokság Lengyelországban tanácsos, népművelési ’tel­Szervátiusz Jenő szobrai Gyöngyösön JUanüirnn. nmimsíuti ii A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja — Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei bapkladó Vál­lalat Felelős kiadó: NOSZT1CZIUS FERENC — Szerkesztőség — 3301 Eger. Beloiannisz utca 3. <Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29, 24-44.3200 Gyöngyös. Rózsa CL 1. H-697. 3000 Hatvan, Kossuth tér S. (Város! Tanács épülete) 10-51 Kiadóhivatal Eger. 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-68 - Terjeszti a Magyar Posta. Blöazetésl díj ésy hónapra: 20.— Ft. Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél. — Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Egert Vincellériskola 0> i. tv Igazgató: BEDE ISTVÁN. — HU ISSN 0133—0703. 1 w

Next

/
Thumbnails
Contents