Népújság, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-11 / 109. szám
Kedd esti külpolitikai kommentárunk: Egy amerikai Afrikában NATO-csúcs Londonban EGY NÉGER POLITIKUS Afrikában tárgyal. Mi ebben a rendkívüli? — kérdezheti joggal az olvasó, hiszen a földrészt 350—360 millió, elsősorban színesbőrű lakos népesíti be. Csakhogy a kérdéses politikus amerikai, s tisztségénél fogva tagja a Carter-kor- mánynak, mint az USA ENSZ-nagykövete. Andrew Young, az egykori polgárjogi harcos útja valóban némi bonyodalmakkal jár. A tervek szerint Elefántcsontpartot, Ghánát, Nigériát és Mozam- bi''of keresi fel, s két napra a Dél-afrikai Köztársa- ságltaii is vendégeskedik, igaz, magánemberként, miután a johannesburgi egyetem felkérte egy előadásra. Más kérdés, hogy a fajüldözés elleni amerikai mozgalom ismert képviselője nem mondott le arról a szándékáról sem, hogy Johannesburgban az ország színesbőrű politikusaival is találkozzék. A kisebbségi fehér telepesek kormányzata egyelőre nem döntötte el, hogy Young beutazásához hozzájáruljon-e. HASONLÓ ESETRE — tudniillik egy amerikai kormányférfi beutazása körüli huzavonára — nem volt példa a Vorster-rezsim fennállása óta. A kisebbségi fajüldözők kitűnő kapcsolatokat ápolnak a NATO tagállamaival, s az Egyesült Államok egyik legfőbb partnerük erős hadseregük kifejlesztésében, szüntelen korszerűsítésében. Kedd délután jelentették például a hírügynökségek, hogy a namíbiai gerillák több olyan páncélkocsit, repülőt és járművet semmisítettek meg, amelyen még tisztán kivehető valamely NATO- ország felségjele, s csak hevenyészetten került rájuk a dél-afrikai. Washington érdeklődése az utóbbi időben nőttön- nő Afrika iránt. Kissinger, a volt külügyminiszter annak idején többször is heves bírálatban részesült bizonyos körök részéről, hogy ténykedésében nem fordít kellő figyelmet Afrikára. Ezzel szemben Dél- Afrika fajüldöző politikájának elítélésével a Carter- kormányzat éppoly adós maradt eddig, mint elődje. YOUNG SZEMÉLYÉBEN színesbőrű politikus érkezik Amerika képviseletében a jelzett országokba. Ilyen körülmények között a tárgyalások talán fesztelenebbek, őszintébbek lesznek. Mozambikban vagy a dél-afrikai Johannesburgban, sőt Ghánában is bizonyára sok bíráló megjegyzés éri a washingtoni politikát, különösen a függetlenségi mozgalmakkal szembeni magatartása, a Smith- és a Vorster-rezsim támogatása, s nem utolsósorban Zaire ügyében. Az egykori polgárjogi harcos számára pedig az okozhat bonyodalmakat, hogy a vitákban meddig mehet el az afrikai országokkal szembeni lojalitásban, s nem kerül-e ellentétbe az oly tiszteletreméltó nyíltsággal vállalt faji szolidaritásával. Gy. D. A kelet-nyugati kapcsolatok alakulása, az európai biztonsági és együttműködési konferencia résztvevőinek küszöbönálló belgrádi tanácskozása állt az előtérben a NATO londoni csúcskonferenciájának első napján. James Callaghan angol kormányfő, megnyitó beszédében hangoztatta, hogy a NATO a közös nyugati védelem mellett az enyhülést is igyekszik előmozdítani és készen áll „a termékenyebb kapcsolatra a Szovjetunióval”. Az angol miniszterelnök a tőkés országok néhány nappal ezelőtt tartott gazdasági csúcsértekezletére utalva elismerte, hogy a nyugati társadalmak súlyos nehézségek előtt állnak, de magabiztosan kijelentette, hogy képesek lesznek azok leküzdésére. Eanes portugál elnök, rövid díszelnöki beszédében megerősítette az új Portugália feltétlen elkötelezettségét a NATO célja iránt. Luns NATO-főtitkár, beszédében az atlanti szövetség belső problémáival foglalkozva kiemelte a görög— török viszályt, amely szerinte katonailag veszélyes következményekkel járhat és meggyengíti a katonai szövetség délkeleti szárnyát. Luns a nyilvánosság előtt szólította fel a két kormányt, hogy mielőbb rendezzék vitájukat. A kelet-nyugati kapcsolatokról szólva, a főtitkár elismerte, hogy az enyhülési folyamat és különösén az európai biztonsági és együttműködési konferencia Európa minden népének hasznot hozott — azonnal szükségesnek tartotta azonban hozzátenni, hogy az eredmények ellenére a NATO-nak fenn kell tartania katonai erejét. A csúcstalálkozó első munkaülését kedden délelőtt a Lancaster House-ban tartották. Carter elnök itt mondta el jó előre beharangozott A NATO-találkozó előtt sajtókonferenciát tartottak Londonban. Képünkön: Joseph Luns, a NATO főtitkára, amint a kérdéseket hallgatja... (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) beszédét, amelyet amerikai részről már korábban programnak minősítettek. A kelet-nyugati kapcsolatok megítélésében az amerikai kormányzat az elnök megállapítása szerint —egyrészt abból indul ki, hogy „az egész emberiség érdekében, széles körű együttműködést keressen a kommunista országokkal”, másrészt abból, hogy a Szovjetunióval a jövőben is folytatódik a verseny. „Ha ezt a kettős viszonyt megfelelően hozzuk összhangba, reménykedhetünk abban, hogy a versenyt idővel felváltja az együttműködés, amely fokozatosan szilárdabb kapcsolatok kialakulását eredményezi országaink és a Szovjetunió között” — mondotta. I Carter elnök röviden utalt a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalásokra, hangsúlyozva, hogy bár a Szovjetunió elutasította a legutóbbi amerikai elképzeléseket, félreérthetetlenül jelezte, hogy megállapodásra kíván jutni a kérdésről. Az amerikai elnök a haderőMmsU 1977. május 1L, szerda a nyugati államokban fölfelé indult ugyan a termelési görbe, de még mindig sok a kihasználatlan termelési lehetőség: üzemrészek állnak, gépek csak néhány órát dolgoznak. Nem szólván most a nélkülözhetetlen energiahordozókról és nyersanyagokról, amelyeket ugyancsak Keletről kapnak. Európa országait immár évszázadok óta szoros szálak fűzik össze. Kiegészítik és kisegítik egymást. Egy pillanatra sem vitás: a Szocialista országoknak is nagy szükségük van a Nyugattal való kereskedésre, a termelési együttműködésre, a technikai haladás élvonalában álló gépekre és műszerekre, amelyeket onnan vásárolnak. És ösztönzik a szocialista országokat azok az igények is, amelyeknek a Nyugaton a mi gyártmányaink meg kell, feleljenek. celszerC ajánlások A Helsinkiben aláírt záróokmány részletesen szól valamennyi lehetőségről, amely - lyel a Kelet és a Nyugat országai többé-kevésbé már élnek, vagy amelyeket kihasználhatnak. Ez a bizonyos „második kosár”, tehát a dokumentum második fő része, a részletkérdésektől az átfogó nagy elképzelésekig — a témakörök egész tárházát tartalmazza. Néhány fejezetcím fölsorolása is jelzi, széles a skála: az üzleti kapcsolatok, a gazdasági és kereskedelmi tájékoztatás bővítése, a marketing, az ipari együttmunkálkodás, közös érdekeltségű tervek megvalósítása (például az Európán belüli villamosenergia-csere), a szabványok egységesítése, együttműködés a tudományos kutatásokban, a környezet- védelem, a közlekedés és a turizmus fejlesztése, szakemberképzés. Két esztendő nem sok, a záróokmányban foglaltak megvalósításában természetesen még csak a kezdetén vagyunk, ez a dukumentum egyébként sem szerződés, nem kötelező érvényű: ajánlásokat tartalmaz. De a 35 állam küldöttei — előzőleg — több mint kétéves, kemény munkával, sok vitával, mégiscsak együtt dolgozták ki, és mindenki által elfogadott, mindenkinek az érdekeit magában foglaló szöveget rögzítettek. Túl sok e rövid idő alatt nem is történhetett, egyet, s mást mégis följegyzett a krónika. MAGYAR JAVASLATSOR A magyar kormány, nem sokkal a helsinki csúcstalálkozó után öntevékenyen, egy sor javaslattal fordult 18 fejlett tőkés országhoz. Fölsorolta, mit lehetne közösen tenni az ajánlások megvalósításáért, elsősorban a kétoldalú kapcsolatokban. Javaslataink valamennyi kosarat érintették. Voltak kormányok. amelyek tettre készen fogadták a kezdeményezést (főleg a semlegesek) ^ mások udvariasan tartózkodtak (így a közös piacbeliek). Tény, hogy Helsinki óta Magyarország ötvenegy megállapodást kötött a fejlett tőkés országokkal, köztük bőven található a záróokmány ajánlásainak megfelelő gazdasági egyezmény. Kádár János ausztriai látogatásakor nagyszerűen megmutatkozott Helsinki szelleme és a közös érdekeken alapuló együttműködési készség egyaránt. Más szocialista és tőkés országok is említhetnének sok hasonló példát, ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti. A záróokmányban azonban sokoldalú, tehát kettőnél több vagy éppen valamennyi részvevőt írintő tervek, tennivalók, módszerek is szerepelnek. E vonatkozásban is van csökkentési tárgyalásokról szólva, ugyancsak a megállapodási készséget hangsúlyozta, jelezte azonban, hogy az Egyesült Államok nem változtat elképzelésein és változatlanul teljesen egyenlő csökkentést akar elérni. A biztonsági konferencia aláíróinak belgrádi értekezletéről szólva, Carter NATO- partnereinek tudomására hozta, hogy az Egyesült Államok „velük együttműködve, hasznos és konstruktív találkozót kíván”. „Támogatjuk azt az elképzelést — mondotta —, hogy gondosan tekintsük át az értekezleten valameny- nyi részt vevő ország előrehaladását a záróokmányt valamennyi részének megvalósításában. Az együttműködés, nem pedig a konfrontáció szellemében akarunk részt venni ezen a tanácskozáson”. WASHINGTON: Andrew Young, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete Washingtonból 12 napos afrikai körútra indult. A tervek szerint a feketebőrű amerikai diplomata ellátogat Dél-Afrikába is. Young kedden Abidjánban részt vett az Egyesült < Államok afrikai nagyköveteinek értekezletén. MADRID: A spanyol kormány engedélyezte Dolores Ibárruri hazatérését és utasította Spanyolország moszkvai nagy- követségét az útlevél kiadására — jelentette kormánykörökből származó értesülésekre hivatkozva az AP amerikai hírügynökség. A spanyol kommunista pórt 82 éves elnöke, a legendáshírű „la Passionaria” a spanyol polgárháború befejeződése óta él emigrációban. A Spanyol Kommunista Párt központjából származó értesülések szerint várható, hogy Dolores Ibárruri a közeli napokban hazatér szülőföldjére. COTONOU: Abidjanban a legszigorúbb titkosság légkörében tartják a 35 afrikai országban működő amerikai nagykövetek és az Egyesült Államok külügyminisztériuma képviselőinek tanácskozását. A sajtókommentárok hangsúlyozzák, hogy Abidjanban megtárgyalják azokat az utakat és módszereket, amelyek révén Afrikában, különösen annak déli részén megőrizhetik az amerikai imperializmus pozícióit. Az Egyesült Államok imperialista körei nem titkolják, hogy nincs ínyükre a nemzeti felszabadító mozgalom erősödése. . mit mondani, bár a lista jóval szerényebb. Növekedett a kereskedelemben fontos információáramlás, nemrég pedig Genfben, az Európai Gazdasági Bizottság (az ENSZ egyik szerve) hozott határozatot a közös érdekeltségű tervek című fejezet gazdagítására. Napirendjére tűzte azt a szovjet javaslatot, hogy hívjanak össze európai kongresszusokat a környezet- védelem, a szállítás, valamint az energetika témakörében. A bizottság tagjai úgy döntöttek, hogy megkezdik egy széles körű tanácskozás összehívásának előkészítését a környezetvédelemről. MINDEN KOSÁR EGYENRANGÚ A haladás Helsinki óta mégsem volt olyan ütemű, mint amilyen lehetett volna. Bizonyos döntések ugyanis nem az időtől, hanem a szándéktól függenek. Sok állam (elsősorban a Közös Piac tagjairól van szó) még mindig hátrányos megkülönböztetéseket alkalmaz a szocialista országokkal szemben; hátra van még (a helsinki dokumentum több más pontja mellett) a földrészt átfogó tervek megvalósításának elkezdése — energetika, szállítás, tudományos témák. A nyugatiak ezekkel sem sietnek, még a környezetvédelemről összehívandó kongresszus előkészítésének is csak jövőre lehet nekilátni. A politikai enyhülés, a gazdasági együttműködés és a katonai helyzet összefüggenek egymással. Európában a politikai enyhülés sikerei voltak a leglátványosabbak, kívánatos lenne, hogy a gazdasági együttműködés is felemelkedjék erre a szintre, s a kettő minden bizonnyal jó hatással lenne a fegyverzet- csökkentési tárgyalásokra. Tatár Imre A „hetek” konzíliuma Az Egyesült Államok, Japán, az NSZK, Franciaország, Anglia, Kanada és Olaszország állam- és kormányfőinek londoni találkozója sok tekintetben betegágy melletti orvosi konzíliumra emlékeztetett, — írja a Pravda londoni tudósítója a lap keddi számában. „Egységes vélemény a diagnózisokban és a viták a lehetséges gyógymódokat illetően, komplikációktól való félelem és annak elismerése, hogy hasonló betegségre nincs csodatevő gyógyír". Callaghan brit miniszter- elnök „hét ígéretnek” minősítette a hetek által kiadott közös közleményt, melyben a résztvevők kilátásba helyezték a munkaalkalmak gyarapítását, a gazdasági növekedés előirányzott betartását, a finanszírozási tevékenység javítását, a protekcionizmus elutasítását a kereskedelemben, az energiatakarékosságot, a nukleáris ehergia fokozottabb kihasználását békés célokra, a fejlődő országokhoz fűződő kapcsolataik javítását. A Downing Street- en nem volt vita afelett, hogy a legnagyobb gond a munkanélküliség. Andreotti olasz miniszterelnök még azt is kimondta, hogy „az alapvető emberi jogok egyike a munkához való jog”, s ezzel nyilvánosan elismerte, hogy a burzsoá demokrácia vezető országaiban 15 millió ember él megfosztva a legfontosabb jogok egyikétől. TEROTEX ALVAZVEDELEM ÜREGVEDELEM megóvja gépkocsiját! Gyakorlati bemutató 1977. május 11-én 14 órakor az AFIT-nál (Lenin út) VARJAK A TISZAI VEGYI KOMBINAT ES A BORSOD—HEVES MEGYEI ÉLVEGY SZAKEMBEREI! Belgrad előtt A második kosár Beszéljünk másról is! Ezzel a felszólítással fordulnak a szocialista országok most, néhány héttel a belgrádi találkozó előtt a nyugati partnerekhez. Kissé egyensúlyát vesztett ugyanis a témalista, amelyet a túloldal összeállított Hasonlattal élve: csak egyes húrokat pengetnek az európai hangszeren, holott a harmóniához valamennyit meg kell szólaltatni. A gazdaságit is. Június 15-én összeülnek a jugoszláv fővárosban annak a 35 államnak a küldöttei, amelyek szűk két esztendővel ezelőtt aláírták Helsinkiben az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányát. Megvizsgálják, ki, mit tett a dokumentumban foglaltak megvalósításáért, és hogyan haladjanak tovább. Egyebek között azt, miként fejleszthetők az európai - államok és a két észak- amerikai ország gazdasági kapcsolatai. A TARSAK EGYENLŐSÉGE Talán még nálunk is vannak, akik lebecsülik a szocialista országok gazdasági jelentőségét, úgy vélik, hogy a Kelet és a Nyugat nem teljesen egyenlő partnerek. Kétségtelen, hogy a nyugat-európai országok export—import-mérlegében csak néhány százalékkal szerepelünk, de ez a kis hányad is sokat ért az 1974—75-i válság idején, hiszen a Nyugat jó néhány százezer dolgozója a Kelet rendelései következtében nem vesztette el munkáját. E kis arány egyáltalán nem természetes, nem szükséges belenyugodni egyik oldalon sem. Már csak azért sem, mert az utóbbi esztendőben
