Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-10 / 84. szám
I 1 Állványok a Bélkő alatt ItSWÜjSM I 1977. április ML, vasárnap Sáfár Endre: „Nálunk nem puszta jelszó, hogy egymást segítjük.” Juhász Kálmán: „összefogtunk, mert kfilön- külön nem dolgozhat az ember.” Nemcsak az eső akadály Útépítők a 3-ason A Bélkő lábánál állunk, méltóságosan fölmagasló fehér sziklaormok, a hajdan csillagoknak áldozó kún-pa- lócok pogányoltára alatt. A látvány lenyűgöző, de félelmetes is — az az érzés keríti hatalmába az embert, hogy mindjárt megindul a hegy, s az irdatlan kőfal dübörgő omlással mindent maga alá temet. Pedig sokat veszített az u'óbbi időben nagyságából, in 'asságából. A po- gányoltait gyors ütemben bontja, robbantja, fejti az ember — értékes nyersanyag az omlós mészkőzet, amit hosszan ívelő drótkötélpályán eresztenek alá a Bélapátfalvi Cementgyárba. Am nem csupán a Bélkő ez egyedüli látványosság, legalább annyira lenyűgöző az az építkezés, amit a cisztercita barátok régi monostorával átellenben végeznek. Az építőtelep mozgalmassága, az acél- és vasbetonerdők méretei, az állványok között kibontakozó építmények nagysága a lenyűgöző, megragadó. Kalauzaim — Gyári Mihály építésvezető és Wasko Pál építésztechnikus — az Észak-magyarországi Álllami Építőipari Vállalat részlegének vezetői magyarázzák, milyen munkát iß végeznek itt a borsodi gyárépítők. Az új cementgyár osztályozóműve és a nyersanyagtárolók sorakoznak majd a hegy lábánál, s innen indul az a két és fél kilométer hosszú szállítószalag, ami a mészkövet és az agyagot „utaztatja” az égetőkemencékhez. Csak néhány jellemző adatot: az építési költség félmil- liárd forint, 250 ezer köbméter földet mozgatnak meg, beépítenék 25 ezer köbméter vasbetont. Mi most a „földesztergályosokhoz” tartunk, a Goparin szocialista brigádhoz. A nyersanyagtároló piros és kék színre pingált hatalmas acélszerkezete mögött éppen síneket fektetnek, darupályát építenek. — Miért éppen minket választott? — kérdezett mindjárt a bemutatkozás után Juhász Kálmán, a brigád vezetője. — Hadd ismerjem meg személyesen, munkahelyükön azokat az embereket, akikről annyi jót, szépet, annyi dicsérő szót hallottam. — Sáfár meg Kovács, gyertek — intett magához két embert, aztán magyarázón hozzáfűzte: — A beszélgetéshez hárman elegen leszünk. A többiek csak hadd dolgozzanak... A nyargalászó szél elől védettebb helyre húzódtunk, úgy kezdtük az ismerkedő beszélgetést. — Mondják el a brigád születését, azt, hogy miért híresek? Juhász Kálmán így mondta el: — Azzal kezdem, hogy mindnyájan bükkszékiek vagyunk. Mindig is csoportban jártunk dolgozni, összeszoktunk, megtanultuk, hogy felelősek vagyunk egymásért. Egymást szoktattuk, tanítgat- tuk munkára, összetartásra, együtt alakítottuk ki közös életünk szabályait. Ha nem lenne szocialista brigádmozgalom, mi akkor is egy csapat lennénk. Mert külön-kü- lön nem lóghat az ember. Például: soha meg nem károsítanánk egymást. Ez törvény közöttünk. Belénk ivódott, a természetünkké vált. A hírességünk pedig nem sokból áll: tesszük, amit tenni kell és mindig csak a jó munkát szeretjük, úgy végezni a. dolgot, hogy utána ne legyen ok a pironkodás- ra. Hát, úgy látszik a gondok csak nem akarnak elmúlni az utak felügyelőinek feje fölül. Országszerte nagy károk keletkeztek a télen, s Heves megye azok között van, ahol a legtöbb a javítanivaló. Miniszterhelyettesi utasítás szól a szigorú határidőkről, április 15-re végezni kell az elsőrendű főútvonalakkal, hétköznap, vasárnap egyaránt nagy lendülettel dolgoznak az útjavításokon. A legnagyobb munkát a nagyforgalmú 3-as főúton végzik. Hatvan és Gyöngyös között 15 rövidebb-hosszabb szakaszon új szőnyeget terítenek. Három hetük van rá, nem csoda hát, ha minden perc számít. Amikor megkeressük őket, éppen áll az egész gépsor. — Már azt hittük a szerelő jön — fogad kissé idegesen toporogva Mester János művezető. Reggel 8-ra Ígérték, hogy érkezik, már jócskán késik. — Melyik géppel van baj? — A legfontosabbal, az aszfaltterítő „Vőgele”-vel. Nagyon korszerű, automata szintszabályozó berendezése van, egyenletesen teríti az aszfaltot, s most éppen ez az automatika romlott el. Tavaly kaptuk a gépet, még garanciális a javítás, így mi nem nyúlhatunk hozzá. Debrecenből jön a szerelő, aki ebben az országrészben ilyen gépekkel foglalkozik. — Ügy tudom, egy ideig meg a bitumen hiányzott... — Az elmúlt napokban azért álltunk, mert nem kapott elég bitument a gyöngyösi keverőtelep. Aztán persze, akkor is kényszerpihenő van, ha az eső esik és ebből is jutott bőven ezekben a napokban. Pedig ez a gárda de szeretné már csinálni a dolgát! Olajos ronggyal törölgeti a kezét, odajön hozzánk az aszfaltterítőgép egyik kezelője, Tóth Gábor. — Magának most szerencséje van, mert ha megy a munka nemigen tudunk beszélgetni. Nekünk viszont annál kevesebb a szerencsénk mostanában. Még a nap is gyorsabban telik, ha rendesen tudunk dolgozni, ilyenkor meg tisztogatjuk, simogatjuk a gépeket, karbantartást végzünk. Három gumikerekű henger és egy vashenger tartozik a gép-^ lánchoz, ezek ballagnak az aszfaltterítő után, néha egészen gyors tempóban. Így aztán nagy a veszteség, ha csak egy órát is állunk. — Mekkora a teljesítménye? — Tavaly, amikor a kará- csondi úton dolgoztunk 1270 tonnát is elterített a gép egy műszakban. Óriási mennyiség, a teherautók alig győzték hordani. Hatezáz-hét- száz tonnát, így ilyen akadozó ellátás mellett azért most is elterítünk, de hát nekünk sem mindegy, hiszen teljesítménybérben dolgozunk^ A kis pihenőkocsibari zúgni kezd az URH-készü- lék. Az Egri Közúti Építő Vállalat központjából érdeklődnek — ki tudja hányadszor — megjött-e már a szerelő? — Az egész országban nagy most a hajrá az útjavításokkal — próbálja magát is megnyugtatni Mester János. — Bitument. sem győznek annyit adni, ameny- nyi most mindenfelé kell és nyilvánvalóan többfelé akad munkája ennek az egyetlen szerelőnek is. Ha már van időnk beszélgetni, szót ejtünk a többi, ezután következő feladatokról is. — Mielőtt idevezényeltek bennünket Nagybátony környékén dolgoztunk. Ez volt a sürgősebb, tröszti utasításra jöttünk. Ha itt végzünk, két nagyobb feladat vár: a 24-es mátrai úton, 6 kilométeres szakaszon lesz javítás és 3-ason Hatvan— Aszód között. Hatvan után már nem szakaszonként, hanem folyamatosan új aszfalt- szőnyeget kap az egész út. Itt a mostani munkánkban először öt kilométerről volt szó, majdnem néggyel másfél hét alatt végeztünk is, de most újabb megrendeléseket kaptunk, s összesen nyolc kilométeren kell aszfaltot terítenünk, teljes szélességben, hat centiméter vastagon, burkoljuk a szegélyköveket is. Bőven meglennénk vele három hét alatt, ha... Persze, most sem mindenki áll, az alsóbbrendű utak csatlakozásain kézzel terítik az aszfaltot az emberek. Azért hagytuk ki ezeket, mert számítottunk ilyen elakadásokra. Jerkó Kálmán, gépkezelő és Veréb Sándor, az egyik úthenger kezelője is végzetl már a gép tisztogatásával’, odajönnek hozzánk. A szerelő iránt érdeklődnek, jó volna indulni már. Hevesiek mindketten, mindig messziről járnak haza, szeretnék kihasználni legalább a munkaidőt. Nem örül itt senki annak, ha csak egy órára is le kell ülni. A fotóriporter később még visszatért ehhez a brigádhoz. Akkorra már vidámak voltak: a gépek elindultak, sütött a nap is. Villogott az alkalmi útjelzőlámpa, rádiósok irányították a 3-as út forgalmát. Az építőkön nem múlik a gyors befejezés... Hekeli Sándor Hát akkor indulás... Tóth Gábor és Jerkó Kálmán ellenőrzi, hogyan dolgozik az asa* falt terí tő. (Fotó: Szántó György) Állványok, acél- és vasbeton szerkezetek erdeje fogadja a látogatót a hajdan csillagok- nak áldozó palócok pogányoltára, a Bélkő irdatlan kőfala tövében. Itt épül a bélapátfalvi. új cementgyár osztályozó műve és nyersanyagtárolója. Az építkezés során 250 ezer köbméter földet mozgatnak meg és 25 ezer köbméter vasbetont használnak fel. — Miért pont Juhász Kálmán a brigád vezetője? — Talán azért, mert nemcsak a jó munkát szeretem, de a társakhoz se vagyok közömbös, szeretek bajlódni az emberekkel. Megtárgyalni a közös dolgokat, az örömet is, a bánatot, bosszúságot is. Én most 48 éves vagyok, van egy fiam, lányom. Sokfelé megfordultam eddig, ott voltam a siroki gyár építésénél, legutóbb pedig az egri Cse- bokszári-lakótelepnél dolgoztam. Tulajdonképp úgy tartanak számon bennünket, mint földet esztergáló kubikosbrigádot. Ám van közöttünk hengerész, hegesztő, kőműves, nehézgépkezelő, kompresszoros is. Ha kell, síneket vagy csatornát fektetünk. de ácsolunk, betonozunk és zsaluzunk emellett. Sáfár Endre ugyancsak 48 éves. — Nem könnyű a mi munkánk — mondja —, de tisztességesen csináljuk. Naponta hazajárunk a faluba, s bizony nem ritka, hogy végig- szunyókáljuk az utat. Hajnali fél négykor kelünk és a buszban toldjuk meg a korai kelés miatt abbahagyott alvást. Kálmán említette az összeszokottságot, egymás megbecsülését, segítését, megértését. Én magam is ezeket a dolgokat tartom legfontosabbnak a mi brigádunk életében. Hadd mondok példákat, hogy ez nálunk qiiben mutatkozik meg, hogy mivel mérhető a dolgok fontossága? Dávid József számol közöttünk a legtöbb esztendőt. 52 éves. Mikor építkezett. ott voltunk segítségnek mindnyájan. Segédkeztünk Kálmánnal is, csatornázni, vízvezetéket fektetni. Nem hiányoztunk azután Kovács Feri portájáról sem. — Ha már a nevét említette, hadd kérdezzem meg Kovács Ferenctöl. hogyan lett tagja a Gagarin brigádnak? — Hetedik éve, 1970-ben lettem a brigád tagja — emlékezik a szélcserzett arcú fiatalember. — Korábban Ózdon dolgoztam, ott voltam hengerész. Én mindig tiszteltem ezeket az embereket, s ezért is kértem, fogadjanak maguk közé. Nem bántam meg. Még csak huszonéves vagyok, nőtlen, de már van szép családi hajlékom, amit a brigádnak is köszönhetek. A hengerészszakma mellé itt szereztem a hegesztői képzettséget. Most pedig öten járnak a 11 tagú brigádból iskolába. Juhász Kálmán. Sáfár Endre, Soltész István, Dávid József és Csóka Zoltán a nyolcadik osztályt végzi. — Terve, vágya? — Megházasodni és gyerekeket nevelni. Legalább két gyereket akarok. — Fizetése? — Átlagban havi négy és fél ezer ... A beszélgetést itt be is fejeztük, de Győri Mihály építésvezetővel még beballagtam irodájába, hogy a brigád naplóját megmutassa. Éles Sándor termelési főosztályvezető 1976. szeptember 15-ről keltezett bejegyzését noteszomba is felírtam, hogy idézhessem, mint a végzett munka dokumentumát: „A Gagarin szocialista brigád olyan munkasikert ért el a Bélapátfalvi Cementgyár építésénél, ami példát mutathat minden más szocialista brigádnak. A silóalapozás ún. csáptalpas kútalapozását közel féléves lemaradásból 1976. szept. 12-én, határidő előtt 18 nappal befejezték. Ez a munka szakmailag is igényes volt, mert a bányászmódszert nagyon kellett ismerni és alkalmazni a nem kevésbé veszélyes területen. A brigád lelkesedéssel, sok esetben túlmunkával, nagyszerűen oldotta meg ezt a feladatot, ami nemcsak a munkahelynek, de a vállalatnak is dicsőséget szerzett.” Pataky Dezső í I A * Kovács Ferenc: „Ha megházasodok, legalább két gyereket akarok.” (Fotó: Perl Márton)
