Népújság, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-06 / 80. szám

A tanítvány Nemcsak történetileg, de történelmileg és társadalmi­lag is alaposan megváltozott Magyarország: még a tájai is változtak mindezek okán. Mert a történelemnek is van földrajza, miként a földrajz­nak is van történelme. Mind­ez onnan jutott eszembe, hogy a Nagy Lajos kisregé­nyéből készült tévéjátékot nézve sajnálni kezdtem a rendezőt, aki egyben a for- gatókönyvíró is volt, IVÍdí- nay Leventét és Zádori Fe­rencet, az operatőrt. Milyen megoldhatatlan feladat volt a számukra — nem, nem gőz­ekét mutatni — nyomorgó faluképet, villany-telefonve­zeték nélküli világot fényké­pezni, kikerülni a kamerák­kal, a színészvezetéssel a te­levíziós antennákat és a nagy szövetkezeti táblákat, ame­lyeken nemesített búza, meg. kukorica terem. És ez a kényszerű, ám örömteli óvatosság aztán mintha rá is nyomta volna bélyegét az egész tévéfilm­re, amely ugyan sorra-rend- re felvillantotta azokat a drámai csomópontokat, ame­lyeket, mint „tanító”, Nagy Lajos átélt, s rá vagy negy­ven évre megírt, de amely film az egymást követő epi­zódok főszereplőinek inkább csak karakterét, mintsem jellemét mutatta meg. Talán a kálvinista pap — Horváth Sándor formálta meg mély humánummal — lett volna a mérce, milyen mélyen és mi­lyen szélességben lehet és kellett volna behatolnia a rendezőnek és forgatókönyv­■'V Tárlatvezető: Somogyi József A második hete nyitva tar­tó újabb kiállításnak ma délelőtt kedves vendége lesz a Hatvani Galériában. A szobraival, érmeivel, rajzai­val szereplő művész, Somo­gyi József Kossuth-díjas, a Képzőművészeti Főiskola rektora fogadta el a cukor- gyári Rákóczi és Ságvári szo­cialista brigádok meghívását, s tart nekik tárlatvezetést fél 11 órakor. Április 7-én: Moldován István festőművész kiállítása Az alkotó Egerben is diá- koskodott, s egy ideig Gyön­gyösön is élt. Ezért tűnnek fel műveiben a barokk vá­ros jellegzetes motívumai, a megyeszékhelyt környező táj színfoltjai. Moldován István tanulmányait — többek kö­zött — a Kolozsvári Képző- művészeti Főiskola, a Nagy­bányai Szabadiskolán végez­te. oktatta Thorma János, Réti fstván és Szőnyi István is. Kiállításokkal jelentke­zett Kolozsvárott, a Csók Ist­ván Galériában, a Mend- nvánszky-teremben. Képei szerepeltek a moszkvai bien- nálén. Varsóban, Indiában, Párizsban, New York-ban, Torontóban és Montreálban. A SZOT-díjas művész mintegy 30 olajfestménnyel jelentkezik az egri piktúra- kedvelők előtt. A kiállítást április 7-én, csütörtökön délután nyitják meg az egri Rudnay Gyula­teremben. Moldován Istvánt Bessenyei F erenc, kiváló színművészünk ismerteti meg a megnyitó vendégeivel. 1977. április 6., szerda írónak, az operatőrnek és a színésznek e nagylajosi drá­ma hőseinek életébe. Igazságtalanság lenne per­sze azt állítani, hogy A ta­nítvány sikertelen alkotás, hogy benne és belőle nem rajzolódik ki felismerhetően egy kemény és elkötelezett író portréja és egy kegyet­len, embertelen világ kör- és kórképe. Az sem lenne mél­tányos, ha sommásan elma­rasztalnánk a színészi játé­kot, mert például Tordy Gé­za kasznára, Miklóssy György Krausza és Márkus László Barlangváry grófja messze több volt, mint holmi il­lusztráció egy képre váltott Nagy Lajos-regényhez. A gond és a baj ott van, hogy Hegedűs D. Géza — és ez talán nem is az ő hibája csak — nehezen tudott meg­birkózni a szereppel. Egy­szerre akarta megoldani, hogy képre vigye a fiatal ta­nár urat, aki csak érzi még a körötte való világ hitvány­ságát és a majdani Írót, aki tudta és értette és magya­rázta is e világ tarthatatlan­ságát. A jó megjelenésű Oszter Sándor, mint az ifjú gróf, a tanítvány, inkább snájdig volt, mint érzelmes és életunt, inkább nyűgös, mint hitvány és inkább hit­vány, mint környezetével és önmagával mit kezdeni tudó utódja egy vak és kemény ősnek. Nagy Lajos novellái, re­gényei szinte, sorra-rendre kikövetelhetnék a megfilme­sítés jogát. Hogy ezt az írá­sát a televízió bemutatta, annak csak örülni lehet. Hogy a megvalósítás megfe­lelő volt inkább, mintsem igazán emlékezetes, ezt egy- 'szerre lehet tudomásul ven­ni és kissé sajnálni is. Ám, ha tudjuk, hogy ezt a tévé­filmet is milyen sokan néz­hették végig, mégis meg­nyugodhatunk: Nagy Lajos írói egyénisége újabb tíz- és százezrek előtt vált ismertté. Vége Mármint a nagy népi já­téknak, az elődöntők, közép­döntők során a döntőig el­jutó Ki mit tud? résztvevői nagy vetélkedésének. Vége. Még egy ideig, nem sokáig, vitatkozik rajta és miatta az ország, még egy ideig isme­rősök és ismeretlenek gra­tulálnak a képernyőről meg­ismert ifjú amatőröknek, és még egy ideig vicctéma le­het a zsűri együttesen és kü- lön-külön is. Aztán mindez a múlté lesz. Megint. Mint ahogyan a múlté lett a meg­Az öreg kezében műanyag Játékautó: — A gyereknek küldöm. — Hány éves az a gyerek, Józsi bácsi? — a karszala­gos atyaian nyugtatja kezét az öreg vállán. — Nyolc. — És maga? — Negyvenhat. — Hány gyereke van? — Négy, meg egy lány. De az már férjnél van. — Érdemes úgy élni, hogy hétszámra nem látja őket? — Érdemes? Nem akarnak azok engem látni, csak amit küldök. — De érdemes? — Ezt szoktam meg. Ta­lán jobb a földet túrni? — Otthon tán többet is keresne. — Aligha. Meg ezt szok­tam meg... — Éh nem csinálnám ezt a maga helyében, távol a családtól... — Ha a magam helyében lennék, én sem — csippent az öreg és Boxos íölvihog mellette, mert Boxosnak ki­tűnő a humorérzéke. ★ A bódé előtt sokan tolon­ganak. Az állványokon gúlá­ba rakott konzervdobozokat egy rongylabdával kell le­előző kitmittudok sora, és mint ahogyan a múlttá vá­lik a majdani jövőben meg­rendezendő újabb vetélke­dő, vagy vetélkedők egész sora. Vége? Nos, azért nem egészen ilyen egyszerű a dolog. Azért e tízezreket megmoz­gató — mint szerepelni, részt venni akarókat — és milliókat képernyő elé ültető vetélkedősorozat egy és más­ban különbözött a többiek­től. Több is volt amazoknál és kevesebb is. Több volt a türelem dolgát, ama bizo­nyos toleranciát illetően, amire Szinetár Miklós oly helyesen célzott, elviseltük egymás műfaját. S több volt abban is, hogy bár tré­fálkoztunk a zsűrivel, most mégsem az volt a főszereplő. Hanem a szereplők! És több volt abban, hogy kevesebb akart és tudott lenni, mint a megelőzők: nem akart nemzeti üggyé válni az idei Ki mit tud?, hanem csak né­pi játékká. De kevesebb volt abban, hogy itt a döntőre elfárad­tak a „döntősök”, illetőleg egy részük, miután a legjobb teljesítményükkel kellett harcolni — s ez egyben ta­lán a legjobb versenyszámuk is volt — a továbbjutásért. (Meggondolandó ez a nyolc­órás kegyetlen maratoni is.) Kevesebb volt — legalábbis úgy tűnik — a kiemelkedő egyénisége ennek a vetélke­dősorozatnak és kevés volt, nagyon kevés a versenyprog- ramokbán a humor. A Gúnya együttes frenetikus sikere nemcsak a két fiatal és vitán felül tehetséges művészje­lölt érdeme, de az egyéb ka­tegóriákból hiányzó derű. ne­vetés is jó segítőtársul szol­gált itt. Vége. Jól és Jót játszot­tunk. Nem szórakoztunk ’... Mert helyenként in­kább szenvedtünk, de ■ sze­rencsére befejeztetvén, meg­elégedetten sóhajtottunk fel: vége. Ennek is. Hála ezért a televízió könyörületes istené­nek. Vagy lehiggadt ördögé­nek inkább? Igen, a Clochmerle-ről, erről az agyon- beszélt, kenetlénül nyikorgó, nem elmesélő, de elbeszélő angol—NSZK té­véfilmsorozatról van szó, amely több unalmat, mint derűt hozott a számunkra. Aki annak idején nem lát­ta a moziban, nem hiszi el, hogy milyen kacagtató vígjá­ték és milyen kegyetlen sza­tíra is volt egyben. De az an­gol—nyugatnémet összefogás­sal sikerült a szívből jövő, néha pironkodva nevetésből nyikorgó kuncogást előállíta­ni. Négy részben. Tízrészr nyi unalommal. Egy vígjá­tékban ! Gyurkó Géza IV. észak- magyarországi kaláris Pályázat népművészeti alkotásokkal Negyedízben rendezik meg Szerencsen az észak-magyar­országi kalárist, amelynek célja a három megye — Bor­sod, Heves és Nógrád — né­pi alkotásainak megismerte­tése, a hagyományok fejlesz­tése. A három megye hím­zői. szövői, fafaragói, népi játékkészítői pályázhatnak olyan munkákkal, amelyeket a régi népi hagyományos mintakincsek felhasználásá­val készítettek. A. kiállítás évek óta a feledésbe menő díszítőművészeti hagyomá­nyok felkutatását, újjáterem- tését segíti. A beérkezett pá­lyamunkákat zsűri bírálja el, s a legszebbekből kiállítást rendeznek. A zsűri által el­fogadott munkákkal az or­szágos pályázatra is bene­vezhetnek a résztvevők. Ka­tegóriánként 1—1 nívódíj, valamint I—II—III. díj kerül kiosztásra a megnyitó ün­nepségen. A Heves megyei pályázók alkotásaikat április 23-ig küldhetik • be Egerbe, a Mű­velődési Központba. Könnyűzenei együttesek és szólisták bemutatkozása a megyeszékhelyen Április 3-án — az egri Me­gyei Művelődési Központban — rendezték meg a könnyű­zenei együttesek és szólisták bemutatóját. Tizennégyen neveztek be, a zsűri közülük választotta ki azokat, akik belépőt kaptak arra a me­gyei döntőre, amelyre május 1-én kerül sor Gyöngyösön. Ezek: Majoros László (Eger) és Szabolcsi János (4. sz. Volán Vállalat, Eger) pol-beat énekesek, az egri középiskolai fiúkollégium Ni- sus, az adácsi művelődési ház Orvo, a Megyei Művelő­dési Központ Pótkerék, a he­vesi járási nagyközségi mű­velődési központ VOX és a mátraderecskel Ozmium együttesek, valamint Tarjá- ni László táncdalénekes (Recsk, Kőbánya). dobni. Janigyerek már fél­meztelenül dolgozik, egyetlen találat nélkül, de olyan erő­vel vagdalja a rongylabdá­kat, hogy a döngetésben majd kiszakad a bódé hátul­ja. A gnóm a pénzt adagolja a zsebéből, az asszonyság pe­dig életveszélyben szedegeti össze a labdákat. Mint egy összehangolt automata gép­sor, úgy mozognak. Janigyerek megáll, alsó- karjával megtörli homlokát, ihegimbolyodik a részegség­től. Másik oldalról a gnóm toporog mellette. Rövid lába­in ágaskodik, úgy biztatja: — Már közelített. Nem kel­lett volna megállni. Már kö­zelített. Ezzel a nézősereg is egyet­ért: — Janikám, egy korsó sör, ha leütöd. Ne hagyd abba! A pénzadagoló előáll: — Majd én, add ide! — s már nyúl is a rongylabdáért, de letorkolják: — Neked nem szabad, ne­ked rossz a hátad. Majd a Jani. Már nem kell sok. A Janigyerek közben úgy mered a konzervdobozokra, mintha megbűvölték volna, aztán csak legyint. — Szomjasan nem megy...-ér — A sok jöttment — és a pénzadogató visszaejti a fe­jét a söröskorsóra, erősen kapaszkodva a pultba. A töb­biek is billegetik a fejüket, mint egy komoly bölcsesség­re. — A tetüházból... — teszi hozzá szünet után a másik, és erre is hallgató beleegye­zés. — De azért elsőre letrafál- ta. — Be volt már mérve .. 1 Jani bemérte neki. ME'trvFTr A XX. században történt — Vadász Sándor dokumentumműsora — hét­fői részlete 1914-be, az első világháború kitörésének pil­lanataihoz vitte a hallgatót. A „Rajtaütés az emberisé­gen" cím azért is kifejező, mert 14 nyarán senki sem hitt a háború lehetőségeiben. „Ez a nyár is úgy kezdő­dött, mint a többi. A pa­rasztember a búzaérésre fi­gyelve a kaszáját fente, a tehetős úrinépek pedig a nyaralásra készülődtek. A felkapott tengerparti üdülő­helyekre Abbáziába és Os- tendébe induló vonatok meg­teltek harangszoknyás, strucctollas kalapot viselő dámákkal, és elegáns gaval- léraikkal.” A Monarchia di­vatos fürdőhelyén, Karlsbad- ban üdült Moltke, a német vezérkar főnöke, valamint kollégái, Konrad és Putnylk. Csak egyvalaki nem ment üdülni, Ferenc Ferdinánd, a trónörökös, ö arra a hadgya­korlatra indult, amit ezen a nyáron provokációs céllal július 28-án rendeztek Szer­biában. Ferenc Ferdinánd erről az útról élve már nem tért haza. 'Mégsem a szara­jevói diák Princip, golyója volt oka a háború kitörésé­nek — „a gyilkosság egy hosszú lánc utolsó szeme”—, hanem Németország európai és világuralmi, a Monarchia balkáni terjeszkedési céljai. Amikor II. Vilmos felszállt a kiéli kikötőben a hófehér jachtra és beleegyezését ad­ta a mozgósításhoz, lényegé­ben milliók életét, Európa népeinek békéjét vetette kockára. A bevonuló katonák — virággal a puskacsőben — talán magjuk is röpke ka­landra gondoltak, de a job­bak nem hittek a megnyug­tató szólamokban: „mire a falevelek lehullanak, itthon lesztek!” Ady arra emlék- kezik, hogy „isaonyúság ha­jolt a lelkekre”, hogy „vé­res szörnyű kalandra indult a Gondolat”. „Egy világot elsüllyesztő rettenetes éjsza­káról" írt. Krupszkaja, Ro­main Rolland, du Gard né­hány mondata és a két Ady- vers szemléletessé tette a fel­izzó szenvedélyeket, a sovi­niszta vakságot, esztelensé- get, a törést ami a népek és vezetők között már az el­ső pillanatokban jelentke­zett. Fontosak ezek a múltat idéző történelmi dokumentu­mok, mert alig képzelhető el napjaink értelmének fel­ismerése, a második világ­háború, mai béketörekvése­ink, századunk második fe­lének életrajza, ha nem is­— Hogy letrafálta, most azt hiszi, hogy már 6 a Ja­nigyerek. ★ Az öreg finoman lehelye­zi a játékautót a fűbe, és odalép az igazi Janigyerek­hez: — Mért csúfolod? Azért, mert neki sikerült? — Nincs magával dolgom, de maga is megkaphatja. Az öreg visszakézből ak­kora pofont ad Janigyerek­nek, hogy megtántorodik, de az a zsebéhez kap és meg­villan kezében a bicska. Bo­xos odaugrik, elkapja Jani­gyerek csuklóját és lefeszí­ti, úgy, hogy a fűbe pottyan a kés. — Velem gyere, ne az öreggel — Boxos elengedi Janigyerek csuklóját és a kést elérúgja. Janigyerek fölkapja és úgy állnak egy­mással szemben, hogy már megvillan a két késpenge. Józsi bácsi fölemeli a já­tékautót, hóna alá csapja és odamegy Janigyerekhez. — Tudod, mit érdemelsz? — és hátulról fenékbe rúgja, olyan erővel, hogy Janigye­rek előreesik a fűben. Feltá- pászkodik, kezét föltartja, mint bizonyítékot. A kés csak megkarcolhatta a tenyerét, alig látható a vércsík. — Ezt még megkeserült Miközben a ruháját igaz­gatja és lehajol a késért, fu­rnérjuk mindennek előzmé nyeit A történelem szélesei hömpölygő áradat, amely bei nem szakad meg osztályól és eszmék harca. A Szocialista bri­gádok akadémiája n a k változatos témái, ú szerkezeti megoldásai össze függésekre mutatnak, ama hogy a modem ember életé ben, fejében, tudatában ren választható él a tranziszto: és üveg regénye a Háborúéi békétől, Sztravinszkij és Gór kij a XX. század háborúi tó és sorsfordulóitól. A Rádió és TeltvltU Szemle legutóbbi számé nak egyik tanulmánya — Furko Zoltán: „Világirodai mi műfajok a rádiós közlés ben" — a rovat szerkesztőié nek terveit és gondjait ősz szegzi. Hogyan közelíthető* meg és hozhatók a mai hall­gató (nem olvasó), hallgat« közelségébe a világi rodalorr nagy alkotásai, olyan idő pontban — új hallgatói szo­kások kialakulása idején — amikor a rádlózók figyelm« elsősorban az aktuális mű­fajok felé fordul? A Magyar Rádió több le hetőséget használ fel a vi­lágirodalom nagy alkotásai­nak megismertetése céljából mint az -európai adóállomá­sok, s „ennek a ténynek sót pozitívuma van hiszen mii" liók ismerkednek meg a rá- dióban reprodukált Thomas Mann-, Shakespeare-, Tolsz­toj-, Solohov-művékkel” — írja. A szerző úgy látja azonban, hogy épp az előbb eml’tett okok miatt némi változtatásra lenne szükség ezen a téren. Sokkal köze­lebb állnak a mai hallgató­hoz a matiné- és klubműso1 rok, a párbeszédek, viták, mint az olykor hetekre át- húzúdó, szétfolyó regény­adaptációk. Természetes, hogy a nagy rádióművészek — Kohut Magda, Latinovits, Sinkovita, Bessenyei, Kállay — közei hozzák a verset a hallgató­hoz. „Az ő nemes munkájuk az irodalmi műsorok arany­alapja. A szerkesztő elkép­zeléseit olykor nemcsak egy­szerűen valóra váltják, de művészetté is nemesítik”. A tanulmányban, de más he* lyen is egyre inkább előtér­be lép az a nézet, hogy a rá­dió nemcsak közvetítő rend­szer, hanem az alkotás egyik összetevője, lehetséges for­mája. A valóság új megkö­zelítéséhez, mai formájában eddig kifejezhetetlen szép­ségek kibontásához ad lehe­tőségei Éber gényi Tibor tólépésben érkezák a karsza­lagos. Boxos a zsebébe csúsz­tatja a kést és elpárolog. — Ki volt az? Janigyerek az öregre mu­tat, aki igazán szerencsétle­nül néz ki, hóna alatt a já­tékautóval. A karszalagos szakértelem-! mel vizsgálja meg Janigye­rek tenyerét, mint az ököl­vívóbíró a ringben. Legyint, aztán az öreghez fordul. — Nem szégyelli magát? Megbicskázni ezt a gyere­ket? — Nincs nekem, kérem; bicskám. Tessék kikutatni. Maga vágta el a kezét... — Mert megrúgott... — KénytelenségböL Mert rám emelte a kést. — Maga is a szállóból jött. Ismerem magukat... Na, menjen szépen, amíg meg nem kérdezem a nevét. Föl­ül a teherautóra, és addig el nem mozdul onnan, amíg nem jönnek a többiek is. Ér­tette? — Értettem — az öregnek kiesik a hóna alól az autó, gondolkozik, hogy lehajol­jon-e érte, de aztán inkább belerúg. Á zöld műanyag billenőskocsi messzire buc- kázik. de az öreg nem néz utána, lassan ballag a te­herautó feié.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents