Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-24 / 70. szám
Viták értelem nélkül mm Mit gondolsz — tette fel a kérdést agrármérnök ismerősöm, aki évekig dolgozott a Német Demokratikus Köztársaságban — hogy ha két teremben tanácskozás folyik egyidőben, honnan lehet megállapítani, hogy melyikben vannak német és melyikben magyar szakemberek. — Nyilvánvalóan a nyelvről — válaszoltam neki. — Persze — legyintett mérgesen és még miről? Csóváltam a fejem, nem tudtam rá válaszolni. —■ Arról— folytatta indulatosan —, hogy a német szakemberek azon tanácskoznak, hogy valamit hogyan lehet megoldani, a magyarok pedig azon, hogy a feladatot miért nem lehet megoldani. A kifogások keresésében mi nagymesterek vagyunk. Véleménye túlzó volt, bizonyára abból fakadt, hogy valamit nem tudott úgy megvalósítani, mint ahogy szerette volna, de azért az indulatos vélemény egy kis reális magot is tartalmazott. Mert valóban sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy a megoldási módok helyett inkább azt kutassuk, hogy miért nem lehet valamit megoldani. Hi6zen így kényelmesebb és még ráadásul a vitatkozónak valamiféle tekintélyt is ad az, hogy kifogásolni, bírálni mer valamit Megyénkben is számtalan példa volt arra, hogy az új ötéves terv indulásakor Tavasz a növényvédőknél A verőfényes kora tavaszi időjárást kihasználva, megbolydult a határ. Megye- szerte dolgoznak a földeken. Előkerültek a felújított gépek a téli pihenőről és nemcsak szántanak, vetik a borsót, a mákot, és a tavaszi árpát, hanem munkába álltak már a növényvédők is. Heves megye gyümölcsöseiben befejezték a fák mechanikai tisztítását és metszését. Jelenleg a kártevők elleni lemosó permetezést végzik az almásokban és a csonthéjasokban. A növényvédők a téli hetekben sem tétlenkedtek. 140 ezer négyzetméter üveg és fólia alatt a melegágyak talaját fertőtlenítették, melyen primőr zöldségféléket nevelnek. Ahogy éled a határ, úgy kezdik meg a szántóföldeken, a szőlőkben, és a gyümölcsösökben a vegyszeres gyomirtást is. Mint Sándor Gábor, a Heves megyei Növényvédő Állomás főmérnöke elmondta: március végéig csaknem hetvenezer hektáron repülőgépekkel és földi gépekkel hozzálátnak az őszi és tavaszi kalászosok folyamatos vegyi védelméhez. Ehhez elegendő mennyiségben, többféle kémiai anyag áll a gazdaságok rendelkezésére. A növényvédő állomás laboratóriumában is felkészültek a tavaszra. A következő napokban megkezdik t vetésre kerülő kukorica és napraforgómagvak vizsgálatát. A szakemberek elsősorban a vetőmagvak esírázóké- pességét ellenőrzik. életbe lépett közgazdasági szabályozórendszert bírálták, sőt akadnak még, akik most is bírálják, mondván, hogy az ipari és a mezőgazdasági üzemek fejlődését erőteljesen fékezik a szabályozók, megtörik a lendületet és így tovább. Nincs szándékunkban védeni a szabályozórendszert, aligha szorul erre, másrészt azt is meg lehet állapítani, hogy minden közgazdasági rendszer rászorul arra, hogy időközönként kiigazítsák, módosítsák. A lényeg viszont az, hogy hiába bírálja, kritizálja valaki a szabályozórendszert, azzal még nem halad semmire, tehát okosabban teszi, ha alkalmazkodik hozzá, és megpróbálja maximálisan kihasználni az adott lehetőségeket Ez persze nem jelenti azt hogy valaki az esetleges hibákat ne tegye szóvá, sőt szükséges is ez de az is, hogy ne várjon tétlenül addig sem, amíg az esetleges hiba kijavításra kerül. A legtöbb kritizáló persze nem jut el addig, hogy valóban jelezze is az észlelt negatívumokat inkább csak elégedetlenkedik és dohog, hogy nem veszik figyelembe a központi szervek az adott helyzetet, nem mérlegelik kellőképpen a döntések hatásait Az ilyen vita aztán el is veszti a lényegét, csupán az időt rabolja el az értelmes munkától. De hozhatunk más példákat is. Az egyik községben jogosan vetették fel a lakók,' hogy bővíteni kellene az óvodát Igen ám, csakhogy nem volt és nincs is rá pénz. A jogos igényt tehát nem lehet kielégíteni. Né- hányan azonban továbbra is kitartottak amellett, hogy mindenképpen szükséges a bővítés, s azt mondták, hogy ez csupán azért nem valósítható meg, mert a tanácsi apparátus tehetetlen. A vita tehát ebben az esetben is értelmetlenné vált, hiszen bármilyen nehéz is sokszor megérteni, mégis meg kell, hogy nincs pénz bizonyos, valóban nagyon szükséges dolog megépítésére. Néha viszont egyes községi vezetők lépnek fel olyan igénnyel, hogy ipar kellene a faluba, mert az asszonyok nem tudnak hol dolgozni. Az igény bizonyos mértékig érthető, de mégsem jogos, hiszen minden faluban nem lehet gyár, mert ez éppen mindannyiunk, a népgazdaság érdekeivel ellentétes. Hiába tehát az érvelés, a vita — az igény kielégíthetetlen. S az érvek, ellenérvek ismeretében a további vita már szintén csak időpazarlás, és már nem is vita, hanem inkább siránkozás. Az országos koncepciót figyelembe véve megyénkben is sor kerül majd arra, hogy a népgazdaság érdekeiből fakadóan egyes üzemekben, termelő egységekben csökken a létszám, és nemhogy emelkedne, hanem csökken a termelés is. Mert egy adott termékből kevesebbre lesz szükség. Nem lesz köny- nyfi az átállás, de mégis meg kell érteni, hogy a csoportérdekeket alá kell rendelni a népgazdasági érdekeknek. S nincs értelme azon vitatkozni, hogy miért nem növekszik, hanem csökken a termelés. Hiba lenne azt gondolni, hogy az előbbiekből következően a vitára, a vitákra nincs szükség. Sőt! A jó értelemben vett viták alapvető fontosságúak, hiszen igen nagy szerepük van a fejlődésben. Ha egy termelőszövetkezeti vezető például azon vitatkozik, hogy még több műtrágyát kell használniuk, akkor nagyon helyesen cselekszik. Az értelmes, a dolgokat előbbre vivő vitákra igen nagy szükség van most és később is. Ugyanakkor az értelmetlen, a túlzott igényekből, vagy a túlzott igénytelenségből, a meg nem értésből falcadó viták nemhogy elősegítenék, de egyenesen gátolják a fejlődést. Rengeteget rabolnak el az amúgy is kevés időből, emberek energiáját kötik le, és a lényeget: a vita értelmét kérdőjelezik meg. Kaposi Levente Rendelet a mezőgazdasági technológiai tervezési jogosultságról A Magyar Közlöny 24. számában megjelent a Minisztertanács rendelete a me. zőgazdasági technológiai tervezési jogosultságról, valamint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendelete a technológiai tervezésről és a tervezők képesítési feltételeiről. A rendelet a mezőgazdasági beruházások hatékonyságának fokozása érdekében arról intézkedik, hogy a tervezésben az építészek, gépészek és egyéb szakemberek mellett egyenértékű munkatársként megfelelő szakmai ismerettel rendelkező mező- gazdasági, agronómiái tervező is részt vegyen. Az agronómiái szakembernek speciális ismeretek birtokában a tervezésnél érvényre kell juttatnia azokat a gyakorlat szempontjából később, az üzemelésnél nélkülözhetetlen szakmai követelményeket, amelyek a fejlett iparszerű állattartási módokra, és egyéb mezőgazdasági technológiákra jellemzőek. Ily módon a korábbi, gyakran helytelen gyakorlatot — amikor is több esetben az építészek és gépésztervezők határozták meg jól-rosszul, egy-egy létesítmény mezőgazdasági technológiáját — ez a rendelet megszüntette, mivel pontosan meghatározza, hogy a mezőgazdasági tervezőnek milyen szakembernek kell lennie. Szabályozza végzettségüket és szakmai gyakorlatuk ideje is. Korábban ugyan szintén tevékenykedett mezőgazdasági szakember a tervezőkollektívában, képesítésének követelményeit azonban pontosan nem határozták meg, s ily módon munkája a gyakorlat számára nem mindig bizonyult kielégítőnek. A szabályozás egyebek között arról intézkedik, hogy öntözőtelep és öntözőfürt tervezésénél öntözési és vízgazdálkodási szakmérnöknek, valamint agrármérnöknek kell tevékenykednie. A szakosított állattartó telepeknél agrármérnök és a szakágazatnak megfelelő szakmérnök hivatott a technológiai tervezésre. A zöldségtermesztési létesítmények kialakításához kertészmérnök és agrármérnök együttes munkájára van szükség. Ezek a kollektívák magas színvonalú műszaki tervező- munkára képesek, s így magasabb követelményeket kielégítő technológiákat, típusokat alakíthatnak ki, úgy, hogy a legfontosabb szempontot, a gazdaságos üzemelést is maradéktalanul érvényre juttatják. A marxizmusról — népszerűén Világnézet és filozófia Mi a világnézet? Röviden szólva: mindennapos képünk a világról. Szűkebb és szélesebb környezetünkről. Nézetet mondunk, de inkább vélekedéseket, véleményeket értünk: laza, kevéssé rendezett, nem feltétlenül végiggondolt ismereteket és megítéléseket. A világnézet kölcsönhatásban van a filozófiával —sőt a tudománnyal is —, de nem azonos velük. Miért? Mert a hétköznapi életben való eligazodást szolgálja, s ezt a filozófia tézisei és a tudomány igazságai önmagukban még nem teszik lehetővé. A világnézetben persze — köznapi és személyes használatra szóló formában — jelen vannak a filozófia és a tudomány elemei, rész- mozzanatai. És ez a lényeg. A világnézet kialakulása nem elvont tételek máról holnapra történő elsajátítását jelenti, hanem egy hosz- szan tartó folyamat, amelybe a hagyományok, a család és a szülői környezet, a társadalmi közvéleménnyel való érintkezés, a tanulmányok és az élettapasztalatok egyaránt belejátszanak. S nem elhanyagolható körülményként az ember személyisége, pszichikai alkata sem. Jó] ismert, hogy azonos elveket valló egyének ugyanarra az eseményre gyakorta beállítódásuktól, vérmérsékletüktől függően egészen másképp reagálnak: Másként fogad egy napi hírt a zárkózott, merev, körülményes- kedő személyiség és megint másként az olyan ember, aki gyakorlatias, jó kapcsolatteremtő, nagyvonalú, gyors érzelemnyilvánító. Ezért mondjuk, hogy a világnézet mindig személyes jellegű, egyénileg „kidolgozott”. Hangsúlyaiban és árnyalataiban egyénileg színezi — gazdagítja vagy szegény! ti — azokat az ismereteket, amelyeket a filozófia és a tudomány tár fel a világról az emberek számára. A filozófia ugyanis már kilép az emberek hétköznapi életének világából. Sőt épperi árrá törekszik — s ennyiben hasonló a tudományhoz —, hogy olyan képeket és ismereteket nyújtson a természetről és a társadalomról, amelyek messzemenően megszabadítottak a hétköznapi élet személyes, egyedi és esetleges szempontjaitól. Arra törekszik, hogy —• éppen a világnézet befolyásolása útján — e szempontok helyére lépjen és bemutassa azoknak esetenként fonák, torz jellegét. Hozzunk egy példát: ami a hétköznapi életét élő vallásos ember számára természetes és magától értetődő — például isten létezése —, az a filozófia számára már távolról .sem az. A marxista —leninista filozófia bemutatja. hogy „isten létezése” sajátos történelmi körülmények között létrejött sajátos válasz — feloldás és vigasz — az ember történelmi kiszolgáltatottságára És aa ember társadalmi helyzetének radikális megváltoztatásával elveszti szerepét és történelmi létjogosultságát. Csöppet sem „magától értetődő” és „természetes” jelenség tehát. A filozófia ezért a valóJ ság elvont — nem köznapi — gondolati szinten történő, átfogó igényű feltárása. A marxista—leninista filozófia specifikuma, hogy ezt a munkát a valóságot — a termét szetet és a társadalmat —működtető törvényszerűségek feltárása útján kívánja elvégezni. E filozófia materializmusa azt jelenti, hogy a törvényszerűségek feltárásakor azokhoz „kívülről” nem akar semmit hozzátenni: úgy akarja a valóságot és műkőt dési elveit megérteni, ahogyan azok vannak. A marxizmus ezért ráutalt a tudományra: segítségével leírja a valóságot. De több, mint a valóság hiteles és átfogó leírása. A marxizmus a gyakorlat filozófiája is: tudomány, filozófia és ideológia szerves kapcsolata. Nem egyszerűen a valóság elvont szinten történő reprodukciója, hanem a valóság tevékeny átformálására és értékelésére mozgósító nézet- rendszer. Ebben rejlik eltérése minden más filozófiától. Brigádnapló „Zalkáék”, a kisgépgyártók EGY „KLASSZ BRIGÁDOT” keresek a MEZŐGÉP egri törzsgárdájánál... Amikor a kérést előadom, ketten is ajánlják egyszerre, hogy kukkantsak be „Zalkáékhoz", pontosabban: Koczka Sándor csapatához. Ez a társaság ugyanis tényleg „klassz munkát” végez nap nap után: a nyugatnémet Claas-céggel kötött tröszti szerződés alapján az idei év elejétől érdekes, je- jelentős feladaton osztozik. Olyan vállalkozásból részel, amelynek során hazánkban szerkezeteket, alkatrészeket készítenek a külföldi partner dominátor gabonabetakarító kombájnjaihoz, komplett gépekért cserébe. Ha sikerül a program — s már miért ne sikerülne? — az egriek kereken 40 millió forint értékű munkát adnak a trösztnek ígért 160 kombájnért. Kétezer szalmaszecskázó adapterben. Koczkáék, természetesen nemcsak a magyarosan ejtett Claas miatt „klasszak", hanem régóta nyújtott kiemelkedő teljesítményeikért is. Megkapták már az arany- koszorús elismerést, kiérdemelték a „Vállalat kiváló brigádja” címet, s — ahogyan Prantner János, a kalauzolásra készséggel vállalkozott szb-titkár elárulja —: tavalyi eredményeik jutalma egy újabb aranykoszorú lesz... A kisgépgyártó üzemben — ahol az együttessel találkozunk — úgyszólván az első látásra észrevenni, hogy nincs túlzás a dicséretekben. Szorgalmas, ügyes kezű emberek műhelyébe lépünk, ahol aligha él meg a csellengő munkás. — Nem is szeretjük, nem tűrjük a tétlenséget — beszéli meggyőzően a brigadé- ros —, megköveteljük egymástól, hogy ki-ki legjobb tudása, akarata szerint dolgozzék. Ha valakinek valami nem megy, szívesen segítünk. Türelemmel foglalkozunk az új szaktársakkal. Valójában azonban azon vagyunk, hogy erre a támogatásra ne legyen sokáig szükség, a legfiatalabb, legtapasz- talanatlanabb is mielőbb megálljon a maga lábán. KOCZKA SÁNDOR NÉGY esztendeje került a tizenkét tagú Zalka Máté szocialista brigád élére, s mint megvall ja: erős „mezőnyben” kell pozícióját megtartania. Több kiváló dolgozó is van körülötte, a brigádtagok közé három csoportvezető tartozik. Nemrég pedig még az üzemvezetőnek is „parancsnoka” volt a csapatban! — Eddig elfogadtak tisztségemben a kollégák — mondja — s bízom abban, hogy ezután sem válók méltatlanná a bizalomra! Belelapozunk a brigád naplójába. A gonddal vezetett krónika bejegyzései — ha nyelvtanilag imitt-amott sántítanak is néha — őszinte sorok a hétköznapokról. Olyanok, amelyek teljességgel felejtetik a könyv apró hibáit. Azt olvassuk, hogy tavaly például öt újításuk volt, mindössze két hónapban maradt termelésük valamivel a tervezett 105 százalék alatt, s a többi tízben inkább 110 közelében végeztek. Vagy éppen fölötte. Időt szakítottak a társadalmi munkára is — együttesen 256 órát teljesítettek az ígért 220 helyett — a gyárban tettek-vettek, az ostorosi tsz-nek segítettek, kommunista műszakkal siettették nemes célok megvalósulását. Van véradójuk, s olyan önkéntes tűzoltójuk, aki az elmúlt évben üzemi tűzesetnél is remekül helytállt, kitűnőre vizsgázott. A brigád jeleskedett a vállalati tisztasági versenyben, s második lett a munkavédelmi vetélkedőn. — Szabad időnkből próbálunk szakítani a tanulásra is — halljuk az újabb brigádtagok közé tartozó Kovács Ágostontól — mert nem minden a mozi, a színház. Jómagam marxista- leninista középiskolát végeztem, mióta a „Zalkában” vagyok, s remélem, hogy futja majd többre is. S lesznek mások is, akik követik a példát. A BRIGÁDBAN MAR ELÉG kevesen vannak a régiekből, de még az együtteshez tartozik ma is az alapító, Holló Gyula, akit először tiszteltek meg a többiek a vezetéssel: — 1964-ben alakultunk — meséli — elsőként az egri gyárban. Emlékszem, akkoriban voltunk vagy huszonötén. Aztán, mint a munkánk, a csapatunk is változott Gépjavítókból gépgyártók lettünk, jöttek-mentek az emberek, egész brigádra való .is „kiszakadt” belőlünk. No, nem afféle ma megszokott vándorlás volt ez, hanem inkább egészséges mozgás, amelyet a termelés, a mindennapi munka követelt?. Nemrégiben egy kicsit én is elkerültem a fiúktól, diszpécser lettem. Megmaradtam azonban továbbra is brigádtagnak, a naponta többször találkozom Koczkáékkal. — Milyennek látja az utódokat? — Jól dolgozó, elismert társaságnak tartják a vezetőink, a társbrigádok, s így vélekedem róla mindenféle elfogultság nélkül én is. Egy-egy brigádgyűlésen azonban azért, mintegy további ösztönzőül, csak elmondom, eldünnyögöm, hogy a régi, az első brigád, mintha még jobban „hajtott” volna, mint a mostani. S mindannyiszor élvezem, amikor a srácok „ugranak”, s szemmel láthatóan azon vannak, hogy megmutassák; nem maradnak el amaz mögött semmiben sem...] (gyón!) MmüsmC\ 1972. március 24* csütörtök
