Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-24 / 70. szám
VIDRÓCZKIÉK GYÖNGYÖSRŐL (Fotó: Szabó Sándor) Az igazi nyertes - az olvasó Könyvtárosok összefogása Hevesen Hosszú ideje egy év se múlik el anélkül, hogy a hevesi nagyközségi—járási könyvtár munkatársai ne valósítanának meg valamilyen figyelemre méltó elképzelést, másutt is hasznosítható ötletet. Kezdeményezéseik tiszteletre méltó célja a művelődés iránti vágy felkeltése. Tavaly sem hiába tevékenykedtek, hiszen az olvasók száma háromszázzal nőtt. Ez a statisztikai adat azért érdekes, mert a máshonnan ér* kező jelentések általában negatív tapasztalatokról számoltak be. Túl a kölcsönzésen Számos oka lehet a nem éppen szívderítő jelenségnek. Többek között az, hogy a ma embere nemcsak számon tartja az új kiadványokat, hanem meg is vásárolja azokat. A bibliotékái?: — különösképp a nagyobb településeken — csali akkor tarthatják meg, illetve fokozhatják vonzóerejüket, ha ■új, eddig még ismeretlen szolgáltatásokat kínálnak, azaz tájékoztatóközpontokká válnak. A hevesieket ez a felismerés vezette, s az élet adta követelményekhez alkalmazkodva, túljutottak a kölcsönzésen és a korábbinál jóval magasabb szinten végezték munkájukat. Gondoltak a továbbtanulók, a szakdolgozatokat, a dpktori disszertációkat készítő főiskolai, egyetemi hallgatók, tanárok, mezőgazda- sági szakemberek sajátos kívánságaira. Irodalomjegyzéket, pontos bibliográfiákat állítottak össze számukra, azaz vállalták, a legtöbb időt igénylő tevékenységet. Beléplek abba az országos információs láncba, amelynek a. szombathelyi megyei könyvtár a centruma. Innen rendszeresen érkeznek a jelzések, s ezek alapján bármikor készséggel útba igazítják a tanácstalanokat. Ha egy tanító vagy tanár arról akar tanulmányt írni. hogy a 6—10 éves korú gyermekek értelem- és érzésvilágára miként hatnak olvasmányaik. főhősei, akkor nem kell hetekig keresnie a forrásmű- véket, mert a teljes anyagot kézhez kapja. Nem csalódnak az irodalombarátok sem, mert igen gyorsan hozzájuthatnak a kedvelt költőjükről-írójukról megjelent méltatások listájához. Igaz, eleinte nem sokan kopogtattak, s ma sem tülekednek az emberek. A lehetőség azonban mindenki számára adott, csak élni kell vele. Az első fecskék után, ha lassan is, de jön a többi, s aki elégedetten távozik, az újabb híveket toboroz. Kapcsolat a szocialista brigádokkal Ilyen törekvések másutt is tapasztalhatók, az alföldi nagyközség könyvtárosai azonban nem nyugodtak bele a viszonylag lanyha érdeklődésbe. Jó kapcsolatokat alakítottak ki az üzemek, a vállalatok szocialista brigádjaival, Ha megtudják, hogy valahol indul egy szakmunkás- vagy továbbképző tanfolyam, akkor mindjárt elkészítik a náluk megtalálható ajánlott művek jegyzékét, s ezt kérés nélkül is postázzák, vagyis házhoz ■mennek a felvilágosítással. Ilyen javaslatokat küldenek az iskolai ünnepségekre szánt műsorok összeállítása-, hoz. Ráadásul nemcsak az egyes évfordulókkal kapcsolatos verseket és prózai alkotásokat sorolják fel, hanem a témákra vonatkozó zenei, képzőművészeti anyagról is tudósítják a nevelőket. Egyébként joggal büszkék a mintegy ezerötszáz kötetből álló pedagógiai gyűjteményre. Ezt azokból a munkákból csoportosították, amelyekre helyben a legnagyobb szükség van. Nincsenek még hagyományai például a kollégiumi nevelésnek. Nos, az ilyen jellegű írásokból bármelyik tanár tetszése szerint válogathat. Mit ígér a Tallózás? S ezzel még korántsem zárult a kör. A sajtófigyelő szolgálatot ellátó munkatársak minden hónap ötödikéig — százharminc lapot, folyóiratot böngésznek végig — nyilvánosságra hozzák a Tallózás című, közkedveltté vált kalauzt. Valamennyi példány fáradságos munka nyomán születik, ám az áldozat mégsem hiábavaló, hiszen egyre többen forgatják. Aki beA 17. miskolci filmfesztivál előkészületei A Szakszervezetek Országos Tanácsa és Miskolc megyei város Tanácsának közös rendezésében az idén tizenhetedik alkalommal megrendezendő miskolci filmfesztivál előkészítő bizottsága szerdán Miskolcon ülésezett, Tok Miklósnak a városi tanács elnökhelyettesének elnökletével. A megbeszélésen úgy döntöttek, hogy az idén Borsod Qjtémsüg 1977. március 21., csütörtök három településén, Kazincbarcikán. Mezőkövesden és Szentistvánon kívül Miskolcon huszonöt helyen tartanak kihelyezett vetítést —a szakszervezetek Borsod megyei székházában berendezett „fesztiválpalotán” kívül. A fesztiválpalotában május 5—10 között rendezendő versenyvetítésen az előzsüri- zésre benevezett 135 alkotásból 65 kerül bemutatásra. A zsűri döntése alapján — amelynek elnöki tisztét dr. Ortútav Gyula akadémikus tölti be — adják majd ki a fesztivál fődíját, valamint a különböző kategóriadijakat. lelapoz, áttekintheti, hogy milyen politikai, gazdasági, művészeti jellegű cikkeket közöltek az újságok. Ehhez társul az új könyvek, hanglemezek felsorolása, 6 nem marad el a tévében megtekinthető riportok, filmek, színházi közvetítések említése sem. Az egyes számokat gyűjtik, s így a búvárkodók bármikor fellelik bennük a keresett útbaigazítást. Ma mindenki szeretne minél gyorsabban hozzájutni a kívánt információhoz. Ezzel az óhajjal is számoltak a hevesiek. A Tallózást címkatalógus formájában is feldolgozzák. Ennek alapján szinte perceken belül előkerül a kért írás. Csak elismeréssel szólhatunk erről a kezdeményezésről, hozzátéve azt, hogy másutt is megvalósítható, ha nem húzódoznak a többletmegbízatásoktól. Igaz, elfoglaltságuk nő, ám mégis jól járnak a könyvtárosok, ugyanis a böngészgetés során saját ismereteiket is gyarapítják. Az így szerzett tudást nagyszerűen kamatoztathatják máskor is. Az sem lényegtelen, hoer a jövőnek dolgoznak, olyat tesznek, amely a holnapok egyik leghatékonyabb fogása lesz: ha kell, házhoz viszik a kultúrát, felkeltik az érdeklődést, pallérozzák az igényeket. Csoda-e. ha a valódi nyertes, az olvasó, egyre sűrűbben kopogtat... ? Pécsi István Bemutató a Gárdonyi Színházban Scserbacsov: Dohányon vett kapitány A Gárdonyi Színház —nagyon stílszerűen — a tavaszi ünnepek díszítésére is, bemutatta Scserbacsov Dohányon vett kapitányát, ezt a háromt'elvonásos, klasszikus veretű operettet. Ritkán esik meg, hogy egy színházi előadás méltatását a közönség, a néző oldaláról kezdjük, azzal a mély hatással, amit az előadás a közönségben, az operett híveiben kiváltott. A terjedelmes expozíciónak tűnő első felvonásban megelevenedik az az orosz XVIII. század, amelybe üstökösként robban, be Nagy Péter, hetvenkedő bojárjai, feltörekvő kereskedői és tehetséges parasztjai között. A néző az apró színpadi összekoccanások miatt nem. borzolódik fel, érdeklődése még mindig nem több, mint amit máskor tanúsít a világot jelentő deszkákon lezajló események láttán. Aztán nem is olyan alapos írói-lélektani-zenei előkészítés után a második felvonásban felhangzik a Szabadság-dal és akkor kitör a tapsvihar. Erre mi is felkapjuk a fejünket, hiszen ezt a dalt — Isten tudja, hányszor? — oly sokszor és oly szép szárnyalással énekelte már el Szabó Miklós, hogy ez a mostani ahogyan Rózsa Sándor nagyon tisztesen, tisztességesen és átéléssel előadja, önmagában nem lehet oka ennek a láznak-lelkesedés- nek. S a következő pillanatban rájövünk, hogy ez a közönség ebben a Szabadság- dalban nemcsak Scserbacsov zenéjét ünnepli, hiszen ez a zeneszerző számunkra ma már inkább lexikális adat, hanem a dalt és a dalban, azt is, hogy ez az operett és ez a lendületes dallam nekünk egy új történelmi korszakot, egy üj életérzést jelentett és jelent ma is. A közösség és a közönség ma, 1977-ben azért fogadja olyan forrón ezt a dalt, mert ebben azt az énselemvilágot köszöntötte, annak köszönt vissza, amit ennek az operettnek ez a szólama jelez a felszabadulás óta. Íme, a történelmi fénytörés egy színházi előadásbait és az ösztönös reagálás a közönségben, arra, ami már nemcsak színház: közeli és közelíthető emlék egy történelmi korszakból. Innen nézve már természetes, hogy az előadásnak meleg ünneplés vetett véget. A bemutatót Bor József, vendégrendező állította színpadra. Az epikus szövésű első felvonással nem tudott sokat kezdeni, a második és harmadik felvonásban már volt lehetősége ötletek, szituációk színezésére; élt is az alkalommal. Miután nem először dolgozik együtt ezzel a gárdával és ismeri a színészekben és az énekesekben rejlő képességeket, arra tö-tekedett, hogy mindenki azt és úgy tegye, ahogyan az együttes összhatását a legjobban szolgálja. így aztán ének- és tánckar, szólisták és főszereplők a zene, a tánc, a látvány harmóniáját nyújtották, kitűnő játékmester Bor József, akinek gondja van arra is, hogy a viszonylag kicsiny színpadon a tömeg jelenetek ne zsúfolódjanak, valahol mindig a helyén tűnjék fel éppen az, akit a színpadi történet és a lélektani pillanat feltűnni követel. A főhős félmeztelenre vetkőztetése az adott pillanatban engedmény volt a divatnak. Ezzel lehet meghökkenteni, de minek? Kitűnő társa a rendezőnek a koreográfiát tervező és betanító Somoss Zsuzsa, akiről ismét elmondhatjuk, hogy megkereste azokat a motívumokat és megoldásokat, amik hangulatot és sajátos színt vittek a játékba. S ha megemlítjük, hogy Scserbacsov. a darab zeneszerzője filozófiát tanult, mielőtt a zenére adta volna az életét, majd szimfóniákat írt, mindjárt érthetővé válik, hogy a zeneszerzőnek ez a könnyedebb műfajba kirándulása miért is hozott akkora dallamot a szabadságvágyról. Kalmár Péter a karmesteri pulpitusnál, Heréd?/ Éva karigazgatói minőségében végzett jó munkát, hogy ez a zene a saját szintjén szólalhasson meg. A népes szereplőgárda becsületesen és nívósán oldotta meg feladatát. Nem kívánunk különbséget tenni, apró distanciákat megállapítani az egyes alakítások között, hiszen a társulat és a közönség évek óta tudja, kinél, mire számithatunk. Várhegyi Márta Rózsa Sándor, Csorba Ilona, Nádassy Anna, Kulcsár Imre, Szili János, Újlaki Dénes, Komároméi Éva és Somló István alkotják azt a kört, amelyen belül1 a játék igazán folyik. Külön említjük még ezekhez hozzásorolva Héczey Évát és Olgyay Magdát. Az egyiket azért, mert a közönségnek öröme telik abban, ha egy tehetséges színésznő a szeme láttára érik be és válik bájos színpadi jelenséggé. a másikat azért, mert fiatalos lendülettel és eleganciával alakit egy asz- szonyt, akiről nemcsak külsőleg látszik, hogy él eteleme a játék és a színház. Epizódalakításaik miatt említjük Kanalas Lászlót, Szántó Lajost, Mátyás Jenőt, Bánó Pált, Csiszár Nándort, Bősze Pétert, Márffy Verát, Győrvári Jánost és Szabados Ambrust. Gergely István díszleteí- jelzései ezen a kis színpadon ideális megoldásnak látszanak. Kruby Mária vendégként tervezte a jelmeze" két; a ruhák ízlésesek, a korhoz és a zenéhez adtaik illusztrációt. Farkas András — Nincs ott mami... — mondta végül, nagyon komolyan és elfordult, mintha rám haragudna ezért. — Szerintem már a villamoson ül — hazud ;am. — Menjünk haza... — mondta alig hallhatóan. Az utcánkban új érdekesség akadt, meg kellett állnunk. Néhány gyerek álldogált az árok szélén, és köveket dobált a vízbe. Ahogy észrevették bennünket, elszaladtak, csak a legkisebb maradt ott; megcsúszott és beleesett az árokba. Ez Misa volt, a kis szomszédunk. — Mit csináltok itt? — kérdeztem szigorúan és kihúztam az árokból. De mielőtt szólt volna, kislányom felkiáltott: — Nézd, papa! — és az árok feié mutatott, amelynek a szélén egy kis béka ült, vagy inkább kínlódott; ugrani próbált, de nem sikerült. az egyik lába össze volt roncsolva. — Ök csinálták, én csak néztem... — szipogott Misa. — Menjünk... I — fogtam meg kislányom kezét. — Itt hagynád a beteg békát? — rántotta ki a kezét az enyémből. — Mit akarsz vele kezdeni? — Nem akartam beteg békát a házamban... De ő hajthatatlan maradt. — Hazavisszük és meggyógyítjuk! Vedd fel, na! . Odahaza bejódoztam a béka lábát és kis fadarabka közé — sínbe — raktam. Amikor kész lettem, kislányom átvette tőlem, kivitte a kertbe és sokáig nézte, hogyan vánszorog az eper- ágyások között. Ebédnél már nem esett szó a békáról. Csak egyetlen kérdése volt: — Hol van mami? Széttártam a kezeimet. Az ő tudatában mindenért én vagyok a hibás. Az időjárásért és a barátaimért, a békáért és a mamáért is, aki nem jön és nem jön... A vacsorához hozzá sem nyúlt. — Mami hol van... ? — kérdezte újra és újra, majd azt követelte, hogy hívjuk fel telefonon. Elindultunk a telefonfülkéhez. Teljesen világos este volt. Azt akartam, hogy ő is ott legyen, amikor hívom. De ő csak ennyit mondott: — Hívd egyedül... — és eltűnt. A hallgatót sokáig szorongattam a kezemben, azon töprengtem, mit mondjak neki. Amikor kijöttem a fülkéből, nem láttam sehol. A nevét kiáltoztam, de nem jelentkezett. Elindultam, az árok felé, ahol reggel a békát találtuk. Ott volt, fehér-piros ken- dőcskéjét messziről láttam. Guggolt az árok szélén es egy kis deszkadarab volt a kezében. Azt próbálgatta ide- oda helyezni. — Segíts nekem... — szólt rám. — És ez minek kell? — kérdeztem értetlenül. — Hát ez híd! — felelte. — Neki most nagyon nehéz mászni és a hídon könnyebb lesz. — Kinek? — értetlenkedtem még mindig. — Hogy-hogy kinek? — csodálkozott. — Hát a békának! Ugye, így könnyebb lesz neki? — Igen, bizonyára köny- nyebb lesz... — értettem meg végül a gondolatait — talán gyorsabban meggyógyul. .. — Igen, hamarabb meggyógyul. .. — nyúlt a kezem után. — Ma este lesz bábszínház. .. ? — A békakirályról ? —Nem... A Kék Szakáll- ról... — Nem unod még? — De igen... unom... Hirtelen felkaptam és a nyakamba ültettem. A haja szegfűillatú volt. A fenyőfák nyugodtan álltak az út két oldalán, majd vonat futott el mellettünk, kivilágított ablakokkal. Nagyokat lépdeltem, ő a nyakamban, úgy éreztem, most boldog. Messziről észrevettük, hogy a verandánkon ég a villany. — Mami! Mami megjött! — valósággal sikoltotta és leugrott a nyakamból. De nem ő volt. — Hol az ördögben jártatok? — hangzott a verandáról nagyapa hangja. — Szedd össze a játékaidat és igyekezz! Vár a taxi. Fordította: Antalfy István.
