Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-18 / 65. szám
I Rákóczi-film készül A Magyar Televízió filmet készít Rákóczi Ferencről. A (elvételek egy részét eredeti helyszínen, a vajai kastélyban forgatják. A filmet Kézdi Kovács Zsolt rendezi, operatőre Káplár Ferenc. Rákóczi szerepében Kránitz Lajost láthatjuk majd a képernyőn. f (MTI fotó — • Balogh P. László felv. — KS) A Székelyfonó Gyöngyösön Hatvani műsorok „Jöjjön velem a Déli-sarkra” lyen nagyszerű színészi képességekkel rendelkeznek, mennyire harmonikus volt az énekük és a mozgásuk. A rendező, Kertész László határozott egyénisége, ihletett- sége fogta át az egész előadást. Hallottuk még Donizetti egyfelvonásosát, a Ritát. Homlokegyenest ellenkező hangulatú, témájú, egy teljesen másfajta világot rejtő énekes komédia ez, ami valószínűleg a játékidő tiszteletben tartása miatt került egy műsorba Kodály művével. Előadásáról, az énekesek, zenészek teljesítményéről azonban illik megjegyezni, hogy ez nem egyenlő a Székelyfonó igényesebb színvonalával. Bár a szereplők egyéni teljesítménye itt is a minél teljesebb előadásra való törekvést fejezte ki. A gyöngyösi előadás még egy ,.furcsa” kérdést is megfogalmaztat: szabad-e, kell-e helyes-e a Déryné Színháznak daljátékot, zenés komédiát, operai műfajt kínálnia vidéken, ezzel tájolni, talán Szabolcstól Zaláig? Ha bárki fölöslegesnek, esetleg meg- botránkoztatónak tartja a kérdést, annak a gyöngyösi előadás tapasztalataival válaszolunk. A közönség egy percre sem maradt csendben Gyöngyösön, a művelődési ház nagytermében. És nem azért, mert együtt éltek a színpadi eseményekkel, hanem — egyszerűen — beszélgettek. Társalogtak, időnként egyesek jókat nevettek valamin, aminek semmi köze nem volt az előadáshoz. Pedig ez felnőtt közönség volt, városi közönség, mégsem „értő” közönség. Hogy közülük ki, miért jött el az előadásra, azt nem lehet megmondani. Vajon nem ismétlődhet meg mindez máshol is? Vajon van igénye az embereknek operai műfajokra Szabolcstól Zaláig? Misszió, válaszolja rá azonnal a kultúrpolitikus, csinálni kell, mert az igényességet ki kell alakítani az emberekben. Minden tiszteletet megérdemel az a zenész, az az énekes, aki a nézőtér beszédzajában is úgy tesz. mintha figyelő tekintetek csüggnének minden szaván minden hangján. Persze, hit nélkül, a hasznos tevékenység hite nélkül nem szabad és nem lehet élni. A Déryné Színház mos* tani előadása is ezt példázza. G. Molnár Ferenc A művelődési központ ifjúmunkásklubjában legutóbb dr. Maroshelyi László, a Belügyminisztérium munkatársa tartott hasznos előadást a fiatalkori bűnözés megjelenési formáiról, s megelőzésükről. Rockenbauer Pál, a televízió osztályvezetője tegnap tartott filmvetítéssel egybekötött előadást egy déli-sarki expedíciós útról, amelynek résztvevője volt. A gyári művelődési otthon közeli programjából Grebe- nár Andor fafaragó kiállítására hívjuk fel olvasóink figyelmét. Nyitás március 22- én. Ugyanilyen érdeklődésre számíthat Folkmayer Tibor, a Konzervipari Tröszt vezérigazgató-helyettesének előadása is, amelyet 24-én délután tart a magyar iparág helyzetéről, jövőjéről. A vasutasok Liszt Ferenc Művelődési Háza 20-án, vasárnap, a nyugdíjasklub tagjainak ígér kellemes szórakozást Másnap, hétfőn este pedig, a városi könyvtár ad otthont egy, kisgyermekes szülőket érintő előadásnak, amit dr. Ormai Vera, az Eötvös Loránd Tudományegyetem adjunktusa tart az óvodáskorúak nevelésének pszichológiai sajátosságairól. Merész vállalkozás a Székelyfonót kis színpadra vinni. Kodálynak ez a műve a nagy tablókra épült, de monumentalitást követel ének- és zenekari teljesítményben is. A Déryné Színház mégis megkockáztatta a lehetetlent: kamaraelőadásban szólaltatta meg a Székelyfonót. A vállalkozás merészsége nem elhanyagolható körülmény, de önmagában nem is érdem, nem is meghatározó jegy. Minden a megvalósítás minőségétől, színvonalától, művészi hitelességétől függ. A szándék őszinteségét kétségbe vonni azonban aligha lehet és kell. Az előadás válaszolt a kétkedőknek is, a kétségeket tartalmazó kérdésekre is. Ez a válasz pedig pozitív töltésű. Mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy az együttes hittel vállalta a nem könnyű feladatot. Hitt abban, hogy amit csinálnak, az jó, az kell, arra szükség van. Hitt abban is az együttes, hogy a feladathoz ereje is van, művészi kvalitásai is elégségesek ahhoz. De hinnie kellett még azt is, hogy a kamaraméret elegendő a Székelyfonó hű, tehát csorbítatlan interpretálásához. Ki kellett alakítaniuk ehhez a megfelelő újjáépítését átalakítását az eredeti partitúrának és az eredeti színpadképnek is, de úgy, hogy a hangulat, a légkör, a színpadi varázslat semmit se csorbuljon. Ebben a munkában a legtöbbet az énekesek végeztek, megérlelt és hatásos színpadi szereplésükkel. Élték azt, amit a színpadon a mű megkövetelt tőlük. A kamarazenekar a nyomukban járt. Talán a feladat nagysága késztette arra a zenészeket, hogy megkíséreljék hangerővel pótolni az egyes hangszercsoportok telt hangzását, mert egy-egy fúvós vagy vonós mégsem annyi, mint amit a nagyzenekari felállás tud nyújtani. Talán ez a hangzani akarás vitte el őket a nem mindig szükséges forték megszólaltatásához, ami miatt a színpadi ének vagy elhalványult, vagy el is veszett. Ha irányítójuk, a nagyon inven- ciózus László Endre, a dinamikai változások és finomságok iránt érzékenyebbé tudja tenni a zenekart, ezzel sokat nyer az előadás is, a néző is, és mindenekelőtt maga a mű. Feltétlenül meg kell dicsérnünk a színpadkép szellemes megoldásait, a jelzések kifejezőerejét A jól ko- reografált színpadi mozgás segítette a hangulatteremtés cseppet sem könnyű feladatát. Az külön hangsúlyt érdemel, hogy az énekesek miQJimjiM i 1977. március 18., péntek Nem szerette a szabad szombatokat Valójában ritkán is voltak igazán szabadok; munkahelyén mindig volt valami probléma, ami miatt be kellett ilyenkor is mennie. — Az a jó, hogy magára mindig számíthatunk... — mondogatta félig komolyan, félig tréfásan a művezetője. Ilyenkor megvonta a vállát, pedig legszívesebben visszaszólt volna. De, ami igaz, igaz, annyira nem tudott volna mit kezdeni a szabad szombatokkal, hogy jó is volt ez így. Lemaradás volt a csehszlovák exporttal — „magától sok függ...” Aratási ügyeletet kellett tartani — „nem várják otthon a gyerekek...” Igaz, a gyerekek nem, de az asszony igen. Azt is tudta, hogy nagyon. Mert az asszony valahogy olyan érzelmes teremtés volt — el is töprengett sokszor; hogyan is akadtak egymásra... ö a munkát szerette, a műhelyt, a vasat, a gépeket, a szaktársakat. .. az asszony csak olvasna mindig, meg a mozi, meg újabban a kirándulás ide-oda... a hivatali munkája mellett. Űri flanc — morgott, dohogott, de ha tudta, teljesítette a kívánságot. És, ami igaz, igaz, olykor nem is bánta meg; ezek nagy, szép élményeket jelentettek számára is. Pedig még sok minden hiányzott a háztartásból, és hátra volt a gyerek is, de az, mintha nem is akarna jönni... Nem bánta különösebben, bár néha szégyellte, hogy nekik nincs és irigyelte azokat, akik lelkendezve meséltek a gyerekekről, mit nem képesek elkövetni, kis tökfejükkel! — s mit nem képesek a szülők elszívlelni tőlük! Amikor leengedte a kezéről az öblítővizet, és fogasra akasztotta az olajos ruhát, Pali bácsi, a portás hangját hallotta messziről: — Takács elvtárs! Feri! Telefonon hívnak! Nem szokták telefonon keresni, különösen nem, szabad szombati műszak végén. Értetlenül, kis szorongással lépdelt a porta felé, hóna alatt kopott aktatáskáját szorongatva. Üt közben találkozott az ügyeletes technikussal, Kálóval, az ráköszönt, csak akkor köszönt vissza neki, amikor már jócskán elhaladt mellette. — Ne haragudjon. Káló kolléga! _ — Semmi, semmit f Hiába hallózott a telefonba, hiába fújdogálta, nem volt kapcsolat senkivel. Megszakadt. — Ki volt az? — Nem tudom, Ferikém. Nem mondta. De egy öreges férfihang volt. — Ügy látszik, elkéstem.. — Várjon egy kicsit, hátha visszahívják. Cigarettára gyújtott. „Öreges férfihang...” Ki lehetett? — töprengett. Szótlanul várakozott. Ment volna már. Hirtelen türelmetlen lett. Nem az éhség, amit hirtelen érezni kezdett, inkább a bizonytalanság miatt. A gyár területén néhány ember lézengett, azok is készülődtek haza, többen már el is mentek. Ezeknek az ilyenkori napoknak olyan ünnepies hangulatuk van; alig vannak benn, csak néhány gép dolgozik, nincs a lótás-futás, rohangálás, mint a rendes műszakok idején. A második cigarettát dobit ta már el, s indulni készült, Az érem másik oldala A középiskolai jelentkezések időszakát éljük. Sorra érkeznek ilyenkor a jelentkezési lapok az iskolákhoz elbírálás végett. Ez évben is várható, hogy egyes iskolákban túljelentkezések lesznek, és az igazgatóknak vissza kell majd küldeniük egynéhány jelentkezési lapot. Ez esetben a tanuló által megjelölt második hely jön mindenekelőtt számításba. Túljelentkezés, divatszakmák! Évek óta keringő szavak. Ám nézzük csak az érem másik oldalát! — Hová jelentkezett a gyerek? — Erdészetire! Mindenképpen erdész szeretne lenni. — Erdei szakmunkás? Bizonytalanul néz a kedves szülő, rá van írva az arcára, hogy nem vette a fáradságot, hogy úgy istenigazából meg" nézze, mire is képez tulajdonképpen ez az iskola? — Kitűnő pályaválasztási intézetünk van! Járt-e ott a üú? — Csak úgy hallottuk, hogy ez jó iskola, meg aztán a szomszéd ék fia is ott végzett két éve. — Hol van most a szomszédék fia? , Űjabb csodálkozás, de őszinte válasz: — Pincér a sörözőben... A napokban találkoztam egy kedves kislánnyal, akivel' talán két éve a kórházban ismerkedtem meg. Ápolónő volt. Helyes, szép, és akkor úgy tűnt, hogy hivatásának érzi a szakmát — Hogy érzi magát a kórházban? Nagyot csodálkozik. — Másfél éve már nem ott dolgozom! — Hogyhogy? — Gépíró és tudja, olyan titkárnőféle vagyok az egyik vállalatnál. — Miért hagyta ott az egészségügyet? — Keveset fizettek, meg aztán az éjszakázás, szóval. : I — Amikor beiratkozott a nővérképzőbe, akkor nem tudta, hogy a nővérek éjszakáznak is? — Tudtam, de... Otthagytam és kész! Elégedjen meg ennyivel. Sajnos, lehetne sorakoztatni a példákat, az elmondottakhoz hasonló párbeszédeket. Még olyanokról is tudunk, akik az iskola elvégzése után más pályára lépve, még az ösztöndíjat is visszafizetik, csak otthagyhassák a maguk által választott, hajdan annyira óhajtott szakmát. A felsőoktatási intézményekből kikerülteknél sem sokkal rózsásabb a helyzet. Bizony nem egyedi eset a főiskolát, vagy egyetemet végzett, tanári diplomával rendelkező fiatal más pályán. Láttam már zongorista orvost, kozmetikus óvónőt. tv-szerelő fizikatanárt és kamiont vezető mezőgazdasági mérnököt is. Igaz. produkálhat az élet furcsa dolgokat, lehetnek egyedi esetek is, de hogy egy erdészeti osztályból az érettségi után öt-hat embert lehessen mindössze a pólyán találni, ez mégiscsak elgondolkodtató, a diáknak, a szülőnek, a társadalomnak egyaránt... »• Szalay István amikor a telefon ismét megszólalt. — Na, mit mondtam..; — derült fel Pali bácsi arca és nyújtotta is a hallgatót A telefonban gyenge férfihang szólalt meg, előbb ismeretlennek tűnt, de aztán megismerte. — Apa.' Hát te hogy kerülsz ide? A túloldalról kapott választ Pali bácsi nem hallotta, nem tudta, de jó szívvel hallotta, milyen szeretetteljesen szólt az apjához, akiről csak annyit tudott, hogy derék munkásember az öreg, valahol Dunaújvárosban vagy Ózdon, vagy talán Salgótarjánban. Amikor a fiú letette a hallgatót, meg is kérdezte: — Jó hír? Megjött az édesapja? — Igen, Pali bácsi... De. hogy jó-e vagy sem... nem jó hírrel jött. Néhány nap múlva operálják, és én tudom; nincs mentség. A szíve tönkrement. Teljesen tönkrement. Az állomáson vár. Be se jön hozzánk... — Az nem jó... nagyon nem jó... de hátha nem olyan nagy a baj... — nyugtatgatta A kerékpár ülése egészen átforrósodott, pedig alig sütött a nap. Táskáját felakasztotta a kormányra, és széles ívben taposni kezdte a pedált. Még volt néhány perc a vonat indulásáig. Vontatottan beszélgettek, az apja nem akart se inni, se enni a restiben, neki is alig csúszott le a pohár sör a torkán. — Nem mentem hozzátok, hogy ne ijesszem meg Marikát. Jól tudom, hogy nem vagyok valami szívderítő látvány. Megszöktem otthonról, hogy még egyszer lássalak... Kérges kezét félősen a fia nagy kezére fektette. Szokatlan volt ez az érzelmi mozdulat, hamar el is vonult. — Neveljetek olyan gyerekeket, amilyenek ti is vagytok és voltatok... — Elkísérem, apám... szükség lehet rám. A biciklit beteszem a megőrzőbe. — Nem, nem! Jobb ez így... szabad szombat van. Eredj haza, ha elindul a vonatom. — Nem szeretem a szabad szombatokat — mondta ki gyorsan, amit sosem tett — Ezután még kevésbé fogom szeretni... — Ne beszélj, fiam! Szabad szombat is kell, vasárnap is. Születés és halál. Betegség is, hogy legyen mit gyógyítani. És munka, munka, munka! A vonat meglehetősen zsúfolt volt Miért utaznak mindig annyian? Ezen töprengett, mert. sajnálta az apját, akinek nem jutott ülőhely. Ott állt a kocsi peronján, sápadt arccal, és hosszan integetett még messziről is. Tudta, hogy valami nagyon rosszul történt. De. bogy mi. csak akkor gondolta át, amikor hazafelé tolta a kerékpárját maga mellett. Nem ült fel..J v V
