Népújság, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-18 / 65. szám
Lakótelkek, üdülőtelkek 2. Mit jelent a tartós használat? A március 3-án megjelent 1 forint névértékű bélyeg, amely — a Népszava centenáriumát köszöntötte — után a kiadott közlés szerint ma megjelenik a Virágcsendéleteket bemutató hét értékből álló. 16 forint névértékű bélyegsorozat Az egyes bélyegek 20—20 bélyeget tartalmazó ívekben többszínnyomással készültek 370 ezer *ogazott és 4700 vágott példányban a budapesti Állami Nyomdában. A bélyegek ábrái: a 40 filléresen Munkácsy Mihály: Virágcsendélet c. alkotása, a 60 filléresen Bogdánv Jakab: Virág csendélet c. képe látható, az 1 forintoson Csók István: Virágcsendélet c. képét ismerhetjük meg. a 2 forintoson Halápy János: Dáliák c. képét mutatják be, a 3 forintos Hippi-Hónai József: Virágok c. képét ábrázolja, a 4 forintos Tornyai János: Virágcsendéletével. míg az 5 forintos bélyeg Koszta József: Virágcsendéletével ismertet meg. A bélyegek hivatalos árusítási ideje: 1978. december 31. — Március 31-én jelenik meg a már jelzett Newton szelvényes bélyeg, amelyet négyes kisívben nyomnak. * A Magvar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Alapszabályának 8. §-a értelmében az Északmagyarországi Területi Bizottság összehívta a Heves megyei területi küldöttválasztó értekezletét. Az értekezlet időpontja 1977. március 20-án. vasárnap 10 óra. helye a Megyei Művelődési Központ (Eger, Knézich K. u. 8. sz.) Napirenden az elnöki megnyitó után a területi bizottság titkárának beszámolója ^hangzik el az 1976. évi területi munkáról. A beszámolót hozzászólások és a válaszadás követi. Befejezésül javaslattétel hangzik el a területi bizottság kiegészítésére és küldöttek választása a szövetségi küldöttközgyűlésre. A köri taggyűléseken megválasztott küldött gyűjtőtársak megjelenésére és hozzászólásaira, amely a bizottság és szövetség munkáját segítheti elő — számít a vezetőség. * A posta igazolta: a levelet ellopták. Régi postalopásról ír egy amerikai szaklap. Az 1843-ban történt bűneset érdekesssége, hogy nem postahivatalba törtek be. hanem kocsipostával szállított zsákok közül loptak el egy postazsákot. Később a zsákot és a benne volt levelek nagy részét felbontva megtalálták és iovábbftottáfe S címzetteknek.' Bélveggyűjtéai érdekességük ezeknek a továbbított leveleknek. hogy azokat az illetékes postahivatal a lopásra utaló bélyegzővel látta el. Alig néhány ilyen levél ismeretes a gyűjtők között. Ami pedig a levelek eldobását. illetve az egész nosta- zsák ellopását illeti, a tolvaj nyilván pénzt vagv csekket sejtett a levelekben. a korabeli sajtó tudósítása szerint a tolvaj ebben a reményében nem is csalódott. ♦ Bélyegújdonságok: — Európa: Ausztria: A nemzetközi Rubens- év emlékére emlékoélveg elent meg. — Bulgária: Falfestmények képe kezűit 2. 3, 5, 13. 19 és 28 sztotinka névértékű bélyegekre és az 1 levás blokkra. A falfestmények a XIV. században készültek és a szemen! templomban találhatók, — Finnország: A finn vöröskeresztes mozgalom centenáriuma alkalmából három feláras bélyeg jelent meg. — Franciaország: Hatmilliós példányszámú a festménysorozat 2 frankos értéke. A bélyegkép Corot: A montes-i híd c. művének reprodukciója. Bretagne- bélyeg a francia tájak sorozatban. Provanszl falut ábrázol az idei Európa-bélveg. — Lengyel- ország: Hat-hat milliós példányban jelent meg a legutóbbi vöröskeresztes bélyeg és az Európa legnagyobb kohóját bemutató 1,50 zloty-s bélyeg. — Monaco: Kilenc értékből áll az I. Albert, amely az első félévben jelenik meg. Ha.iócörténeti és portréképeket fognak ábrázolni. — Svájc: 100 éves a svájci kék kereszt. az alkohol elleni szervezet 20 Rp. bélyeg hirdeti az eseményt. Gyakran előforul, hogy — főleg az érdekelt dolgozók, de olykor egyes munkáltatók részéről is — bizonytalanság tapasztalható: mikor esedékes a jubileumi jutalom, és mi lesz ezzel a pénzzel, ha valaki esedékessége előtt nyugdíjba vonul. E kérdés kapcsán, a Legfőbb Ügyészség most iránymutató állásfoglalást tett közzé. Az állásfoglalás az egységes jogalkalmazás érdekében értelmezi a Munka Törvény- könyvének azt az előírását, A párbeszéd nem cizellá- lódott még szabályos tréfává, egyelőre derűs dialógusként él, mint ahogy jó humorú népünknél ez már lenni szokott minden új dolognál. Két barát találkozik. — Kénytelen vagyok még minimum ötven évig élni! — Szívből kívánom, de miért kényszerből? — Mert ötvenévi tartós használatra kaptam az államtól egy üdülőtelket Az 1976. évi 33. számú törvényerejű rendeletről, valamint a hozzá csatlakozó minisztertanácsi határozatról (1004/1977.), a mindezt részletező miniszteri rendeletekről van szó, amelyek új fogalmat vezettek be a magyarországi telekellátási rendszerbe. Az új fogalom neve: tartós használat Nem bérlemény, hanem tartós használat. Nem magántulajdon, hanem tartós hasznáhogy a 25, 40, illetőleg az 50 évet munkaviszonyban töltött dolgozók részére jubileumi jutalom jár. Jogszabály biztosítja a munkaviszonyban töltött idő számításával kapcsolatban azt a kedvezményt, hogy a 40, illetőleg 50 éves munkaviszonnyal járó jubileumi jutalmat 35, illetőleg 45 évi munkaviszony alapján is ki kell fizetni a munkaviszonynak nyugdíjazás folytán történt megszüntetése esetében. kérdésekben részletesebb felvilágosítást a MÁV-jegypénztárak, .ru-net jegyirodák és az utazási irodák adnak. (MTI) lati jog. Formai lényege, hogy 1977. január 1-től az állami tulajdonban álló, magánerőből beépíthető lakó- és üdülőtelkek eladása megszűnt, kivéve a hagyományos családi házzal beépítendő lakótelkeket. A tilalom kiterjed az úgynevezett tanácsi értékesítésű lakások állami telkeire, nem kevésbé az OTP által, eladásra épített lakások állami telkeire is. Mindezek a telkek tehát nem kerülhetnek magántulajdonba, lakásépítő szövetkezet tulajdonába, hanem egyszeri díjjal tartós használatba, lakótelkeknél 70 évre, üdülőtelkeknél 50 évre szólóan, megújíthatóan, örökölhetően, telekkönyvbe bejegyezve. Mit mond a rendelkezés céljáról az illetékes? — Alapvető szocialista elv a köztulajdon erősítése. Ennek az elvi magnak rendkívül aktuális és praktikus valóságtartalma van. A közvélemény ismeri például azokat a spekulációs túl- hajtásokat, amelyek a kevésbé szabályozott, magán- forgalmú telekügyleteknél felütötték a fejüket. Volt állami és szövetkezeti tulajdonú telkek is a spekuláció eszközei lehettek. Ebben rendet kellett teremteni a szocialista igazságosság és egyenlőség szellemében. — A rendelet szerint a használatbavételi díj a helyi forgalmi érték figyelembevételével kialakított összeg. Borsod megyében befejeződött a tavaszi vadszámlálás. Eszerint megközelítőleg tizenkétezerre emelkedett a borsodi erdőségek nagyvadállománya. Az őzek elsősorban az alföldi jellegű liget- erdőkben szaporodtak el számottevően. A vaddisznók továbbra is az északi részeken találhatók legnagyobb számban. .JJagweprrsrrrt" vtNem túl magas ez ahhoz, hogy a kisebb jövedelműek is hozzájuthassanak lakótelekhez, üdülőparcellához? — Rendelet szabályozza az egyszeri használatbavételi díj fizetési feltételeit A lakótelkeknél a három- és több gyermekes családoknál, munkásoknál, fiatal hazasoknál, kedvezményes lakás- építési akcióra jogosultaknál, — például bányászoknál, pedagógusoknál, állami gazdasági dolgozóknál, — használatbavételi díjat 10— 30 százalékkal mérsékelni kell. Nem „lehet’', hanem „kell!”. Az említetteknél a tanács részletfizetési kedvezményt is adhat úgy, hogy a szerződés megkötésekor legalább ötven százalékot ki kell fizetni, a hátramaradt rész három év alatt, kamatmentesen, havi részletekben törleszthető. Az OTP kölcsönt nyújthat az összeg 70 százalékára. A törlesztési idő 4—8 év, évi 6 százalékos kamattal. Üdülőtelkeknél 20 százalékos mérséklést kaphat az üdülőszövetkezet. Négynél több üdülőegységből álló üdülő építésénél a fent említett dolgozók ■ részletfizetési kedvezményt is kaphatnak. Ez tehát a válasz a kérdésre. Ilyen feltételek mellett aligha lehet magántulajdonú telekhez jutni. Hadd tegyem még hozzá, hogy mind a használatbavétel, mind a használati jog öröklése adó- és illetékmentes. szont, az 1930-as években meghonosított korzikai vad- juh, a muflon létszáma. Ez a félénk, a zajos erdőket nem kedvelő vad elvándorolt a kirándulóktól mind nagyobb számban látogatott bükki erdőségekből. A vadszámlálás során, alig több mint ötszázat figyeltek meg belőlük. A borsodi vadászmezők ap- róvadállománya megközelíti a száznyolvanezret. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság közleménye a nyugdíjasok utazási kedvezményéről Németi V. Mikor jár a jubileumi jutalom? Vadszántlálás Borsodban A minisztertanácsi határozat értelmében a nyugdíjasok, valamint az egyéb, nyugdíjjellegű ellátásban részesülők — kivéve a baleseti járadékosokat, akik munkavállalóként jelenleg is dolgoznak — 1977. április elsejétől, évente négy menettérti vagy nyolc, egyszeri utazásra szóló, 50 százalékos vasúti kedvezményben részesülnek. A szakszervezeti alapszabály értelmében, eddig a nyugdíjasok közül csak a szakszervezeti tagok és hozzátartozóik részesültek évi egyszeri utazásra jogosító, 50 százalékos utazási kedvezményben. A mostani intézkedéssel minden nyugdíjas — évenként a márciusi nyugellátással együtt — a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól megkapja a kedvezményre jogosító utalványt, amelyet tetszés szerinti utazási céllal. és a számára megfelelő időben használhat fel. Az utalványok évenként április r elsejétől, a következő év március végéig érvényesek. Az év közben nyugdíjba vonulók szintén jogosultak a kedvezményre, részükre az utazási utalványt a nyugdíjfolyósítás megindításával egyidejűleg küldik ki. A nyugdíjas szakszervezeti tag hozzátartozóinak továbbra is a vállalati, az üzemi, az intézményi szakszervezeti bizottságok adiák ki az évi egyszeri, menettérti utazásra jogosító kedvezményes utalványt. Az utazási utalvány felhasználásával kapcsolatos Csépány Ferencné, Eger: Mi is elnézést kérünk a magunk részéről a késedelemért. Adminisztrációs hiba miatt maradt el a könyv, pótlólag postára ad.iuk. Sz. János, Eger: Jó az. ha valaki figyelemmel kísérve az eseményeket, a napi munkát, észreveszi a hibákat is. De nem jó, ha csak a hibákat veszi észre. Mert igaz. hogy az egri Csebokszári-lakótelepen még nincs mindenütt rendben az út. a iárda. de emellett észre nem venni azt. hogy több mint ezer fiatal házaspár lakást kapott, hiba. Ami a kommunista műszakok felajánlását illeti, talán egyetértünk abban, hogy az egyik legfontosabb a gyermekintézmények sorsa, számuk és a helyek szaporítása. A többi egyelőre ezután következik. Mindenesetre javaslatát továbbítjuk. .«Falusi előfizető” jeligére: Keresse fel az egri Technolux Ktsz kozmetikai szalonjait. Tudomásunk szerint foglalkoznak ezzel. legalábbis pontos útmutatást kaphat e szépséghiba megszüntetéséhez. ___. . .Mosónő” jeligére, Füzesabony: Az elképzelhető, hogy átmenetileg ki kell segíteni valaki helyett, de azon a munkán túl, amelyre a munkaszerződés alapién vállalkozott, nem kötelezhetik. különösen akkor nem, ha semmiféle pótlékot nem kap érte. Ki kell adni kötelező szabadnapjait is. A munkakezdés ideje már inkább emberség kérdése. Ilyen korú kisgyermek mellett lehet, de nem szoktak rendkívül korai munkakezdést' alkalmazni, egvedülálló anyánál. Azt javasoljuk, forduljon panaszával a szakszervezeti bizottsághoz. B-né. Eger: Megvizsgáltuk a panaszt. Arra a következtetésre jutottunk, nem állhat elő semmiféle követeléssel az. akinél 20 ezer fo- rin‘ ’eltárhiánvt állapítanak meg. Még akkor sem. ha azt a követelést. vagv akár ha úgy tetszik kérést még harminc emberre! aláíratja. Ilyen esetekben nem szokásunk a dolgozó védelmére Jcelni. Báthorl Kálmánná, Hatvan: Kérésének eleget téve közöltük levelét, s mi is szeretettel Gratulálunk a g.vémántiakodal- mát ülő idős házaspárnak. K er esz tr ej t vén y Csodálatos nap nyelve. 62. Nem kevés. 63. Irt betűi. 65. Erdélyi magyar építész, festő, műtörténész, író (Károly). 68. Tóga egynemű betűi. 70. Idegen szavak elején tagadást, hiányt Mottó: ötvennyolc évvel ezelőtt, 1919. március 21'én született meg a Magyar Tanácsköztársaság. Tamás Aladár: Csodálatos nap című verséből idézünk. Vízszintes: 2. Az idézet harmadik része (zárt betűk: Ö, G, Z). 8. Az idézet, negyedik része (zárt betűk: ö, T, A). 12. Nyelvtani fogalom. 13. Előzés egynemű betűi. 14. Megtalálja. 15. Kiejtett mássalhangzó. 16. Mutatószó. 17. Itt van eltemetve II. Rákóczi Ferenc. 19. Hegyes ellentéte. 20. Posta része. 22. Három idegen nyelvekben. 24. Száz kilogramm. 26. A két Németország határán levő hegység. 28. Leválaszt. 31. Ezerötszáz római számmai. 32. Szürke sima törzsű fa. 34. Házhely. 35. Nál-. nél. németül. 36. Ételízesítő. 37. Tengeri emlős. 38. Göngvö- ieg súlya. 39. Hálával emlegetem. 41. ASK. 42. EgviD- tomi város, közelében találták meg a híres háromnyelvű kőtáblát. 43. Életét eltölti. 44. ÉJE. 45. Szemét. 46. Trieium. foszfor, kálium vegyiele. 47. A terhét keservesen viseli. '49. Megbűnhőd'k. 51. Nem az igazi. 52. Váratlanul történő. 54. Bizonyos idejű. 55 Szerkesztő, kritikus, pedagógiai író (József). 57. Adásvétel tárgya. 59. Kérdőnévmás tárgvese+e. 60. ÖZE. 61 Tisza menti község (+’). 64. Park fele. 63. Sajó egynemű betűi. 67. . . .tel. megfizet, e'eget tesz 69. Olt néni es formáin. 70 . . .válik, hitelt vesz fel. Függőié prés; 1. Az idézet második része (zárt betűk: R. I. Z. I). 2. Az égés során felszabaduló hőmennyiség. 3 Tiltószó. 4. Az erő fizikai mértékegysége. 5. Felfrissít, élénkü. 6 Jó tágas. 7. . . .gál, tudomásul vesz, érzékel. 8. Erdélyi város. 9. Holland gépkocsik jelzése. 10. A zenében a G-hangnak fél hanggal való leszállítása. 11. Értékeli, becsüli. 17. Tésztafajta. 18. Vonatkozó névmás. 21. Az egészből megmaradt kis rész. 23. Helyhatározó rag. 25. Keresztül. 27. Ango! fizikus, fénysarkító prizma viseli a nevét. 29. Hegyes orrú hal. 30. Retek része. 33. Szintén nem. 35. A Pireneusokban élő kis nép. 38. Zacskó. 40. Burkoltan, rejtetten. 41. Az idézet első része (zárt oetűk; D. H, 1.0 42. Fél tekercs. 44. Kiejtett kettős mássalhangzó, fordítva. 47, Halk zörej. 48. Apósok régi, népies neve. 50, India egyik szövetségi állama. 52. Mássalhangzó fordítva, kiejtve. 53. Felvigyázó. 56. Tiszta németül. 58. Pakisztán állam(-talan, -télén) jelent. 71. Kettős mássalhangzó. Beküldendő- a függőleges 41., 1., vízszintes 2., 8. számú sorok megfejtése. A megfejtéseket március 24-ig kérjük beküldeni, postai levelezőlapon. ★ Március U'i keresztrejtvényünk helyes megfejtése: „A kommunista ifjúsági mozgalomba — A Nagy Honvédő Háborúban — Testnevelési mozgalmat”. A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egy-cgy könyvet nyertek: Báti Erzsébet Zagyvaszántó, Bóta György Eger, Bank András Gyöngyös, Mo- hácsik Melinda Erdőtelek és Holecz Lászlóné Selyp. A ,könyveket postán küldjük el. { 4 MAI műsorok: RÁDIÓ KOSSUTH 8.37 Otelló (Operarészletek) 9.34 Elmúlt a rövid farsang. . . 10.05 Iskolarádió 10.36 Stamitz: F-dúr zongoraverseny 11.00 ... . . Az országúton hét muzsik egyszer találkozott .. .*• 11.51 Kórusmuzsika 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Népi zene 13.50 Kamarazene 14.25 ..Nyitnikék” 15.10 Fáklyavivők 15.42 Magyar fúvószene 16.05 Utazunk 17.07 Beszélni nehéz 17.19 Két Sunoé-nyitány 17.35 Mi a titka? 18.30 Esti magazin 19.15 30 éves a Tiszatáj 20.10 Népi zene 20.40 Katedra 21.05 Lemezmúzeum 21.44 Láttuk, hallottuk 22.30 Világhírű vonósnégyesek 23.27 Nóták PETŐFI 8.33 Népdalcsokor 9.10 A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása 9.33 A stúdió 11 műsorából 9.53 Lottósorsolás! 10.00 A zene hullámhosszán 11.50 „Ha majd a szellem napvilága” 12.00 A fehér ló (Operettrészl.) 12.33 Weber muzsikájából 13.00 Nőkről nőknek 13.33 A Gvermekrádió új zenei felvételeiből 14.00 Kettőtől ötig ... 17.00 Ötödik sebesség 18.06 Mindenki iskolája 18.33 Magnósok, figyelem! 19.28 Verbunkosok 19.49 Zenés portré Bessenyei Ferencről 20.33 139-660 automata közönségszolgálata 22.33 Beszélgetés az elmúlásról 23.03 Az élet játéka 23.27 Bizet: C-dúr szimfónia Szolnoki rádió X7.0fl Műsorismertetés — Hírek — Mai dalok 17.15 Tudománv a termelésben 17.25 Stúdiópódium 17.40 Kulturális figyelő 18.00 Alföldi krónika — Táncmelódiák — Hírösszefoglaló — Műsorelőzetes Td MAGYAR 8.00 Tévétorna asm.) 8.05 Iskolatévé 14.55 Iskolatévé (Ism.) 16.45 Iskolatévé (Ism.) 17.25 Látókör 18.10 öt perc meteorológia 18.15 Vendégünk a tudósító 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-híradó 20.00 Ki mit tud? 22.00 Delta 22.25 Tv-híradó 3. 22.35 íratlan költészet 2. műsor I 20.01 Nemzetközi stúdió 21.05 Tv-híradó 21.25 Harsány! Gábor kuolékat énekel 21.35 Nem lőnek, csak fúj a szél (Tükördráma) POZSONYI 19.00 Híradó 19.30 Hangverseny 20.30 Az út (Lengyel filmsorozat! 21.30 Híradó és sporteredmények 22.15 Sherlock Holmes riválisai 23.05 Síverseny-közvetítés mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4. fél 6 és 8 'órakor: Különben dühbe jövünk Színes spanyol—olasz filmvígjáték Este 10 órakor: Csend EGRI BRÖDY: (Telefon: 14-07) du. fél 6 órakor: Az előkelő alvilág du. fél 4 és fél 8 órakor: Filmklubvetítósek GYÖNGYÖSI PUSKIN: A kincses sziget Este 10 órakor: Cható földje GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. 3 órakor: A kincses sziget Este fél 6 és fél 8 órakor: A kard HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Puha ágyak, kemény csaták HATVANI KOSSUTH: Felkelők álruhában HEVES: Régi idők rock zenéje FÜZESABONY: Az ígéret földje I—n. LŐRINCI: Rákóczi hadnagya PÉTERVASARA: Az utolsó találkozás \