Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-13 / 37. szám
Ki tanyája ez a siyítri'a-liá-hás...? A hatvani vasutasoké! • Még az 193Ö-as évek elején vették birtokba. Mindjárt dalárdát, színjátszó csoportot is szerveztek bele. Majd' Ángyán Jenő zenekart toborzott amely utolsó hírmondója a művelőlési otthon háború előtti életének. Szívósan küzd létéért az-állomás szakszervezeti bizottsága is, hiszen ha nem lenne, megszakad minden hagyomány. Aztán pedig • miért ne muzsikáljon itt a maga kedvtelésére 15—20 ember s miért ne szórakoztassa műsorával olykorolykor a vasutasok valamely ünnepének közöségét? Kitartottak ők, a pártszervezettel együtt a színjátszók mellett is. akiknek operetlelőadósa tavaly .ilyen, kor vihart kavart. De hát kevésnek bizonyultak hozzá. A szakma nevében „tilalmas” bélyeget ütöttek a szerény előadásra, s a színpadi mű megszűnt létezni a Daliban. Nem csak oz operett Ami rossz ízt ad az egésznek: a késve foganatosított adminisztratív intézkedés nemcsak az operettet radírozta ki kétezernél több vasutas szórakozási lehetőségéből. hanem teljesen szétzilálta az öntevékeny együttest. S ami még szomorító! Annak idején magasabb szakmai irányítók segítségére apellálunk, de a művelődési olthon vezetőire azóta sem nyitotta az ajtót szakfelügyelő, vagy olyan instruktor, aki a színjátszók munkájának folyamatosságához segítséget, tanácsot és tevékeny szervezést nyújtott volna. — Minket anyagilag is teljesen agyonvágott a tavalyi „intézkedés — jegyzi meg mindezek után Sasvári Béla, az' otthon gazdasági ügyintézője. — Sok egyéb ' tevékenységet a színelőadások bevételére alapoztunk. Ennek most fuccs! Pedig abból a negyvenezer forintból, amit a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa juttat, meg a nyolcvanezerből. amelyet a vas- útasközpontbói kapunk, képtelenség kijönni. Ezért kényszerülünk bérbe adni a fél épületet büfé céljára. Az élesztői gombolunk le bruttó négy százalékot... sónk. s kicsit az ízlésükhöz, szakmájukhoz idomított könyvállományunk. Valami hatezer kötet. Ezek az emberek ideszoktak évtizedek során, s amikor betérnek könyvekért, igencsak eltöl- tik valamelyik klubteremben is azt a másfél órát. Tehát kapcsolódnak a művelődési lehetőségek. Ezért tartunk ki a könyvek mellett! Ezt már Vígh János. a felügyeletet gyakorló " állomási szakszervezeti bizottság elnöke mondja, aki hangversenyjegyért tér be hozzánk az igazgatói irodába. Színdarab és szakkörök Nagyon helyesen a vasutasok nem retiráltak végérvényesen, amikor színjátszóik felett megkongatták a harangot- Ilyenformán 1977-es munkatervükbe is beépítettek két darabot. Az egyik próza lesz a másik valami zenés játék. Smost Pádár Bélától Csodát, a tanács illetékeseitől szakmai, módszertani támogatást remélnek. Hogy miért emlegetünk csodát? — Színjátszóink úgy szélszaladtak hogy bűvész lesz, aki még egyszer behozza őket — jegyzi meg Somogyi István, a nagyon népes nyugdíjasklub vezetője, akinek hét gyermeke dolgozik a MÁV-nál. Egyébként ez a tömörülés talán a legmozgékonyabb a művelődési otthonon belül. Szinte minden vasárnap együtt vannak, s Tellér Sándor igazgató. legtöbbször valami kis szórakoztató műsorról gondoskodik nekik. Hónapról hónapra nő a kertbarátok körének tagsága is. Már nem férnek be a nagyobbik klubterembe, így volt legutóbb, amikor Megyeri Árpádné szakmérnök jött el hozzájuk a gyöngyösi mezőgazdasági főiskoláról. Rendszeresen találkoznak a méhészek, hetente próbál a zenekar kialakult érdeklődőkből egy természettudományos előadások, kisfilmek iránt fogékony klub. s ebben az évben indítják meg újra a fotó- szakkört Balázs József irányításával. Felszerelésűk már van hozzá, verbuválódott húsz vasutas fiatal is, csupán a munkához elengedhetetlen laboratórium elkészültét kell megvárni. Nehéz házasság Ezen a vasárnap estén különben kedves és sokatmondó eseményre gyülekezik Űj-Hatvan vasutas közönsége. A Liszt Ferenc Művelődési Otthon zenekara kíván bizonyítani, s egyben 70 születésnapján köszöntik az alapító karnagyot. Ángyán Jenőt. Műsoruk igényes. Ha pedig szétnézünk a hangoló muzsikusok között, mihamar kiderül: Fekete Endréné, Vörös József, Csabai Ferenc, Nagy István, Asvai Ferenc. Var gyas Lajos személyében olyan amatőrök készülnek színpadra, akik negyven éve szolgálják a munkáskultúrát. Ángyán-leszármazottakból pedig heten szerepelnek a műsorban. Ezért kedves, családias a program. Mozart, Grieg, Liszt, Beethoven neve pedig azt jelenti a meghívón, hogy ez a zenekar nem csupán a könnyed szórakoztatás kiszolgálója. Példájuk talán a színjátszóknál is követésibe talál. Nem mondva le természetesen a zenés műfajról, hiszen minden bizony- nyál találni művet, ami lépcsőfok a tartalmasabb felé s nem haladja meg a színjátszók képességét. A Figaró-nyitány . utolsó dallamai foszlanak szét az eléggé hűvös teremben, amikor leülünk a nézőtéren. Taps. csend, most jön^ a Peer Gynt-szvit. De nem! — Ki tanyája ez a nyár fárhá:hás...? A vékony ajtón át, egy nehéz házasság csalhatatlan bizonyítékaként, boros társaság gyújt dalra, hogy Grieggel konkurráljón. Ezzel is számolni kell, bizony, amikor egy kis intézmény felett mondunk szentenciát... Moldvay Győző Tízezres szakkönyvtár A Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi főiskolai karán — a zöldség, szülő, valamint üzemszervező szakon — háromszáz hallgató tanul. Munkájukhoz nyújt segítséget a főiskola könyvtára, ahol több mint 13 ezer szakkönyv, valamint 110 féle külföldi és hazai folyóirat között válogathatnak. Felvételünkön az előadásra készülő hallgatók egy csoportját örökítettük meg. (Fotó: Szántó György) Levél a „Kedves Szaktárshoz” Csábítás magyar módra Hogy meg ne szakadjon az ember szíve! Mármint attól a párját ritkító figyelmességtől, gondoskodástól, ahogyan a budapesti székhelyű 31. számú Állami Építőipari Vállalat 14. számú főépítésvezetősége törődik volt dolgozóinak sorsával, élet- és munkakörülményeivel, jelenével, s jövőjével egyaránt. Nem tudni, ki „szülte” az ötletet, s hogy kapott-e érte jutalmat, esetleg kitüntetést, de hogy „nagy gondolat” volt, ahhoz kétség nem férhet. Talán még szabadalmaztatni is lehetne. Mondjuk azzal a címmel: Csábítás magyar módra... De félre a fantáziával, a találgatással, térjünk vissza inkább a rideg valósághoz, vagyis a 31, számú Állami Építőipari Vállalat megyénkben sem kis meglepetést és visszhangot kiváltó leveleihez. Amelyek „írva vannak” a vállalat 14. számú főépítés- vezetőségének központjában, stencillel, .illetve fotóval sokszorosították, a hivatalos pecséten kívül kézjegyével látta el a főépítésvezető a címzettek pedig nem mások, mint a vállalat megyénkben élő egykori dolgozói. Akiket — mint a következőkben idézett levélből kiderül — nemhogy elfelejtettek, hanem barátokkal, ismerősökkel, sőt a brigádokkal együtt várják vissza a 14. számú főépitésvezetőséghez. De kezdődjön a „produkció”, lássuk, illetve olvassuk el közösen a „14-esek” levélbe öntött kiáltványát: (A Heves megyei NEB elnökénél a levél eredetije is elolvasható). „Kedves Szaktárs! Felkeresem, mint vállalatunk volt dolgozóját és közlöm. hogy amennyiben jelenlegi munkahelyén keresetével, vagy egyebek miatt nem elégedett, úgy főépítésvezetőségünk budapesti munkahelyén foglalkoztatni tudjuk. Bérezés, mint a múltban is, teljesítményben történik. (A cég további „felajánlásait” szándékosan nem közöljük, mivel nem szeretnénk reklámot csinálni a 3l-esek- nek. ..)” A továbbiakban a levél így folytatódik: „Hozza magával ács, állványozó, kőműves, lakatos, hegesztő, segédmunkás barátait, ismerőseit, esetleg brigádját is.” Ugye, hogy mennyire ,<ed- ves, meleg hangulat árad a sorok közül? Éppen ezért ne is legyünk illúziórombolók, mellőzzük a kommentárt, az eszmei mondanivalót. Elé-. gedjünk meg azzal a néhány szürke kérdéssel, amelyeket viszont a legjobb indulattal sem tudunk „mellőzni”. Például: Vajon hány példányban sokszorosították az idézett levelet? Tisztában vannak-e a vállalatnál a munkaerő-toborzást szabályozó hatósági rendelete,<- kel? Ismeri-c valaki a cégnél, hogy a címzettek nnn ik idején miért hagyták ott a 31-eseket? Szerintük több lesz-e attól a munkaerő, jobb lesz-e a munkaerkölcs, a munkamorál, jobban jár-e a népgazdaság, ha a hiányolt „Kedves Szaktársak” visszatérnek a 14-esekhez? Tisztességesnek tartják-e a Po- mázi úton — a vállalat központjában —, hogy az egykori munkatársak a hangzatos csábítások tudatában csak úgy egyszeriben „lelépnek” jelenlegi munkahelyükről? Az elvégzendő munkával, a termeléssel, a követelményekkel kapcsolatosan vajon miért nem ejtettek szót levelükben? És végezetül: vajon van-e, jut-e idejük arra, hogy a régi, a ma nyugdíjas munkatársaikat is rendszeresen felkeressék egy ilyen kedves, meleg hangú levéllel, amelyben megkérdezik, hogy mihez kérnek segítséget, illetve felajánlják, hogy mihez tudnak támogatást adni az egykori munkatársaknak? A kérdésekre sajnos mi nem tudunk választ adni. A főépítésvezetőségen vagy a vállalat központjában .viszont. egészen biztosan , akad olyan ..illetékes.”, akinek Kötelessége a feleiéi adás, Es, ha az egyébként köztiszteletnek örvendő vállalat igazgatója, Szabó Antal is ügy akarja, akkor bizonyára - ol vasóinknak sem kell. sokáig várniuk a 3!-es számú Állami Építőipari Vállalat véleményére. .. Knos József Már nem ázik be A vasutasok hajdan volt kedvelt szórakozóhelye a Mészáros Lázár utcai Dali, háborús kárt is szenvedett •Hatvan bombázásakor. Leégett! Talán 1943-ban renoválták, aminek csaknem harminc éve, s az idő bizony kikezdte ezalatt. Különösen a tetőszerkezet ment tönkre, majd emiatt átnedvesedtek a falak. — Tavaly végre gáláns volt szakszervezeti központunk, hiszen 150 ezer forintot adott céltámogatásként az épület tatarozására; Nem eget rengető az összeg de legalább futotta a tetőjavítást, s néhány helyiségbe vehettünk pár bútordarabot. Időközben megemeltük a házi könyvtár támogatását is. az idén 16 ezer forintból vásárolhat új műveket Fehér Béláné, aki „civilben” bérelszámoló... Tlugy érdemes-e könyvtárat fenntartanunk amikor szemközt áll a tanács fiókintézménye? Nézze, van háromszáznál több vasutas olvaGMwüsm, ián. február 13„ vasárnap 10, Guszt Róbert megérintette a vállát. — Gyere, idd meg, mert kihűl a kávéd... Hát mosta saját szemeddel láthattad, hogy mit tudnak a kongói zümbik... Ne szegyeid magad, én éppen így megrémültem, amikor a második napon, hogy idehozta őket az apám, ugyanilyen vehemensen támadták meg, tették tönkre a kérvényemet az aspiraníú- ra fölvételre. Azóta itthon csak úgy írok, ha előbb beterelem a zümbiket a kalitkájukba és rájuk tettem a fénytakarót. Illetve, amikor kísérletezem velük, megfejteni próbálom a titkukat. — Azt, hogy miért viselkednek így? — Igen. De sokra nem jutottam. Az biztos, hogy kü- lön-külön semmi kifogásuk a papír, a golyóstoll festékanyaga, a ceruza grafitja, a tinta, a tus, az írógép, az írógépszalag ellen. Csak a friss manuseriptum, a friss kézírás, meg a frissen gépelt iromány hozza őket ilyen indulatba... Hogyan ízlett a kávé? — Isteni volt. fele cukor, fele zacc. így imádom... De azért biztosan van valami feltevésed? — Csak neked merem elmondani, annyira vad hipotézis. Nézd, ez a madár évezredek óta papírusznádas- ban él. Persze, mindketten tisztában vagyunk azzai, hogy a papír csak nevében rokon azzal a hajdani papirusszal, amely a papirusz- nádból készült. De az is igaz, hogy a papír fő alapanyaga ma is — növényi rost. — Stop. Állíts a hullámsávon! Egy szót sem értek az egészből. A fiú töprengve kavargat- ta üres csészéjében a nemlétező kávét. — Talán nem is a növényi roston van a hangsúly. Hanem a külső hasonlatosságon. Fényes, sima, zöldesfehér. vagy fehéressárga az a nád, az a sás is... Olyan mint a papír. Mert például piros vagy kék papírra írhatsz bármit, a zümbik oda se figyelnek... Szóval az én fantasztikus elképzelésem szerint ősi szimbiózisban él a zümbi a papírusznáddal. Tudod, hogy az mi, ugye? — Nagyjából. Két valami együtt él. kölcsönösen segítik egymást. Van egy madár, amely tisztogatja, takarítja a vízilovat, húsevő vízinövény nem bánt egy apró halat, mert az is szervizszolgálatot teljesít körülötte, meg hasonló barátságok. Biológián szórakoztattak bennünket ilyesmikkel. — Jeles. És miért ne fordulhatna elő bizonyos egymásrautaltság a növény és a madár között? Nevezetesen: a zümbi saját jól felfogott érdekében védi a papirusz- nádat, menedékét, íészekra- kó helyét, otthonát a férgek, bogarak ellen. És ezt a be- idegzettséget transzponálja a sásról, a nádról a papírra, védeni akarja a tiszta, ép papírlapot a rátamadó bogarak. a betűk, az írás ellen... Ila azt mondod, hogy ez tökéletes agyrém, nem vitatkozom, lehet, hogy hülyeség valójában. De azt magad is tapasztalhattad, az tény, hogy a kongói zümbik jelenlétében nem lehet büntetlenül írni. — Jó, jó, de hát ez... kezdte volna Kati, amikor egy mély, kissé borízű hang szólalt meg a hátuk mögül, s felelt a ki nem mondott kérdésre. — Ez, kedves ismeretlen kisasszony, a legnagyobb ió- tétemény forrása lehet a magyar nép számára. Mert ilyen író-mániás nép nincs még egy a világon. Mert kérem, hol van az, hogy egy táncdalverseny szavazásán millió levelezőlap érkezik a zsűrihez? Hol van az, hogy a hivatalokban az egyik szoba levelez a másikkal? És hogy mindig mindenről jegyzőkönyv készül, aról is, hogy jegyzőkönyv készül ? fíol írnak annyi följegyzést, emlékeztetőt, fogalmazványt, tervezetet, átiratot, végzést, rendelkezést, utasítást, döntést, mint ebben a csöpp országban? Hol van akkora írásos bürokrácia, mint nálunk? De nemcsak erről van szó. Hol fordul még elő, hogy húsvét, karácsony, újév előtt a vasútnak, a postának meg kell szakadnia, mert tízmillió ember keresztbe-kasul gratulálja egymást üdvözlő kártyákkal? Vállalatoknál, intézményeknél miért gépírónőkből nincs sose elég? És még pem beszéltünk a megrögzött levélírókról, drámaírókról, versírókról 1... Higgye el nekem, kedves ismeretlen kisasszony, hogy ha az isten nem teremtette volna meg ezt a zümbikét, akkor ki kellene találni. Hogy irtsa, pusztítsa, ritkítsa ezt a betürengeteget, amely nemsoká úgy benőhet bentiünkéi. hogy meg is fulladunk. hogy az a hajdermén- kii csapna bele a sok atkozott paragrafusra goba, tin tanyalóba, könyökvédős ajjja- tologatóba, meg... — Bemutatom az apámat ■— szakította félbe a szoára- datot Guszt Róbert, mielőtt cifrább jelzőkre került, volna sor. — Mellesleg tökéletesen egyetértek vele ebben a kérdésben. — Kosaras Kati vagyok, a Déli Hírektől — nyújtott kezet a lány, és jól megnézte a nyugalmazott állatgondozót, szóval ilyen lesz a Robi fiú úgy harminc-harmincöt év múlva. Magas, mint a létra, pocak semmi, a haja deres, de dús, az arca csupa redő, a tartusa lehetne egyenesebb, de á szeme nyílt, a tekintete indulatos,- még most is több tűz lobog benne, mint a fiáéban. — Örülök, hogy megismerkedtünk — szorította meg a lány kezét az öreg, épp oly óvatosan, mint pur órája a fia. — És ne .haragudjon a kiselőadásért. Néha elkap a lánc... Kati megrázta a fejét. — Haragudni?! Ellenkezőleg. Ragyogó volt a szövege. És azt hiszem, hogy mindenben igaza is van. És ezekkel a zümbikkel olyan témát kaptam maguktól, hogy megpukkadnák1 a legnagyobb menők is a szerkesztőségben. (Folytatjuk)
