Népújság, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-05 / 30. szám
\ Péntek esti külpolitikai kommentárunk: Etiópia két felvonás között ADDIS ABEBÄBAN ISMÉT SORTÜZ DÖRDÜLT. Nem először azóta, hogy haladó tisztek egy csoportja lassú, fokozatos mozgalmával megdöntötte Heilé Szelaszié császár uralmát és a „királyok királya " megfosztotta hatalmától. Ezúttal azonban — lega*.'.n jís az első jelentésekből úgy tűnik — belső viszály nyomán keletkezett fegyveres harc. Teferi Benti, az ideiglenes kormányzótanács elnöke és hat társa a lövöldözésben életét vesztette. A hivatalos közlemény szerint kivégezték őket, mert „imperialisták és szomszédos reakciós kormányok segítségével fasiszta államcsínyt készítettek elő”. Kétségtelen, hogy már január végén nagyszabású tömeggyűlés színhelye volt az etióp főváros. Akkor hangzott el először, hogy ellenforradalmi összeskü- vés fenyeget,' s ezen a nagygyűlésen intették első ízben „forradalmi éberségre” a tömegeket. A szónok akkor Teferi Benti volt. Egyes hírügynökségek úgy vélik, hogy a kormányzótanács tagjai között kenyértörésre került sor és a mérsékeltebb szárnnyal szemben a radikálisok kerekedtek felül. Az etióp fővárosban kezdettől fogva Mengisztu Hailé Mariamot emlegették a tiszti csoport „erős embereként”. MEGLEHET, TEFERI BENTI HATRÄLTATTA az etióp demokratikus átalakulást, és az sem lehetetlen, hogy a dandártábornok bizonyos imperialista körökkel rokonszenvezett. Egy azonban bizonyos, hogy az ígéretes kibontakozás helyett Etiópiában már régóta egyhelyben topogás volt tapasztalható. A bankok államosítása és a földosztás meghirdetése óta mintha nem mozdult volna előbbre a nemzeti-demokratikus fejlődés programjának végrehajtása. Aligha tévedünk, ha feltételezzük: Sába királynő földjén a klasszikus „ki kit győz le” kérdés még mindig nem dőlt el. A császár trónfosztásával csupán a folyamat első szakasza zárult le. Második felvonásként értékelhetjük az államosítások meghirdetését és az ideiglenes kormányzótanács színre lépését. A harmadik, az utolsó felvonás azonban még hátra van. Akkor dől majd el, hogy az egyetlen etióp haladó erő, a katonaság tulajdonképpen milyen irányba vezeti a birodalom szekerét. A CSÜTÖRTÖKI ESEMÉNYEK ebben a folyamatban csupán egy epizódot jelentenek. Gy. D. •WVVW\AAAAAAAA/VVVA/NAAA/VAAA*/VVAA/NAA/VVVV>A/V>/VVVVAA*VVVVVVV\A/VVM*" Vance új SALT* javaslatokat visz Moszkvába? Az amerikai külügyminiszter. Cyrus Vance, csütörtökön az AP és az UPI hír- ügynökségeknek adott nyilatkozatában különösen nagy teret szentelt az amerikai— szovjet tárgyalásoknak. „A központi kérdés a nukleáris fegyverkezés csökkentése.” — jelentette ki a miniszter, aki március végén Moszkvába látogat, hogy a szovjet vezetőkkel elsősorban az új SALT-egyezményröl tárgyal, jón. Vance célzott rá, hogy esetleg új SALT-javaslato- kat is visz magával Moszkvába. Elképzelése szerint, mód nyílhat arra, hogy a két fél nukleáris fegyverkészleteinek az 1974-es, Vlagyivosztok! egyezményben rögzített felső határát valamelyest leszállítsák. A külügyminiszter szerint az Egyesült Államok az eddiginél nagyobb hangsúlyt kíván adni a Bécsben folyó közép-európai csapatcsökkentési tárgyalásosak. Vance úgy nyila fázott, hogy az amerikai kormány „a jövőben is kifejezésre juttatja majd álláspontját az emberi jogok kérdésében” „ezt a Szovjetunió is tudja” — utalt a miniszter a Szaha. rov körüli amerikai állásfoglalásokra. Ugyanakkor közvetetten elutasította elődje, Kissinger álláspontját, miszerint a két ország katonai vonatkozású megállapodásai az ideológiai ellentétek ren. dezésének függvényei. „A leszerelés mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok számára előnyös” — hangoztatta Vance. Az etiópiai kormányzótanács közleménye (Folytatás as 1. oldalról) a gyökeres reformok életbe léptetésén munkálkodó politikai személyiségek és aktivisták közül az utóbbi időben sokan életüket vesztették. Ilyen körülmények közepette az etiópiai forradalom egyhelyben topogott és nem sikerült előrelépni a nemzeti-demokratikus fejlődés programjának megvalósítása terén. A közlemény szerint Mengisztu Hailé Mariamnak és Atnafu Abatenak az etiópiai ideiglenes katonai kormányzótanács első és második al- elnökének kezdeményezésére erélyes intézkedéseket foganatosítottak az ellenforradalmár összeesküvőkkel szemben. Az államcsíny-kísérlet felszámolása során Daniel Aszfau alezredes, a kormányzótanács vezető munkatársa meggyőződéses forradalmár életét vesztette. A kormányzótanács forradalmi erői tömörítették soraikat és szilárdan eltökélték, hogy egy élenjáró párt vezetésével tovább haladnak a népi hatalom megteremtésének útján. A kor*' mányzótanács intézkedéseket hoz a néptömegek felfegyverzésére, hogy még erélyesebben lehessen fellépni a külső és a belső ellenséggel szemben. A közleWaldheim Damaszkuszban Egyiptomi látogatását befejezve pénteken közel-keleti útjának második állomására, Damaszkuszba érkezett Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. Szíriába utazása előtt Kairóban tartott sajtóértekezletén egy kérdésre válaszolva WaldheRabin Genfben Jichak Rabin izraeli kormányfő pénteken délelőtt váratlanul Genfbe utazott és tárgyalt Felix Houphou- et-Boignyvel, Elefántcsontpart állam- és kormányfőjével. Rabin utazása meglepetésszerűen érte még az izraeli külügyminisztérium és hadügyminisztérium tisztségviselőit is akik pusztán egy Tel Avivban nyilvánosságra hozott közös közleményből értesültek a miniszterelnök genfi útjáról. IMMÁR HATVAN ESZTENDEJE, hogy a győztes Októberi Forradalom nyomán a nemzetközi forradalmi folyamat rést ütött a kapitalizmus világrendszerén. A második világháború óta pedig a szocializmus építése már nemcsak egy ország történelmi feladata, hanem egy egész testvéri, egyre bővülő közösségé, a szocialista világrendszeré, amely átfogja a föld lakosságának jelentős részét: határai a Csendes-óceántól az Atlani-óceá- mg húzódnak. Lendületes politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, katonai- fejlődése lehetővé tette az erőviszonyok megváltoztatását a világon. Realitássá vált a békés egymás mellett élés, az enyhülés politikájának térhódítása. Mindezt a szocialista világrendszer országainak olyan kimagasló nemzetközi sikerei is biztosították, mint a vietnami nép történelmi győzelme az imperialista ag- resszorok és helyi kiszolgálóik ellen; a szocializmus pozícióinak megerősödése kubai földön, *az ellenséges blokádpolitika szétzúzása; az NDK szuverenitásának nemzetközi jogi elismerése, felvétele az ENSZ-be; az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia nyugati határainak elismerése és biztosítása. A nemzetközi forradalmi tendenciák sikeres, eredményes folytatódásához elengedhetetlen a szocialista közösség egysége, internacionalizmusa, közös fellépése. Leonyid Brezsnyev mondotta az SZKP XXV. kongresz- szusán: „Érthető, hogy hozzánk, kommunistákhoz, a mi agyunkhoz és szivünkhöz a világnak az a része áll legközelebb, ahol testet ölte- nek a kommunista eszmények: az, hogy megszűnt a Korunk ffő forradalmi erői 1. A szocialista világrendszer 0 Nmüsßß 1877. február 5., szombat kizsákmányolás és az elnyomás, teljesen megvalósult a dolgozó emberek hatalma, a szocialista demokrácia fejlődése, a legszélesebb tömegek kultúrájának virágzása, jólétének emelkedése, az összes népek, nemzetiségek egyenlősége és testvérisége. Ezért természetes, hogy pártunk elsősorban a szocialista államokhoz fűződő kapcsolatokat » kíséri figyelemmel”. A testvéri szocialista országok együttműködésének legfontosabb szervezete a varsói szerződés, s ennek politikai tanácskozó testületé. Az enyhülésért az utóbbi években sok kezdeményezés született e testületben. A legjelentősebb az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívásának gondolata volt. Az aláírt dokumentum, a záróokmány biztonságosabb alapokra helyezte földrészünk békéjét, az enyhülést, szabályozta a gazdasági, a kulturális, a tudományos és az emberi kapcsolatokat az ellentétes társadalmi berendezkedésű országok közijtt Az idei év legjelentősebbnek ígérkező nemzetközi eseménye, a belgrádi értekezlet szintén helsinkihez kapcsolódik. A szocialista közösség tagjai jó alapról indulnak: a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé legutóbbi bukaresti tanácskozásán közzétett dokumentummal. Konkrét javaslatokat tettek a fegyverkezési hajsza megszüntetésére, a leszerelés, mindenekelőtt a nukleáris leszerelés megvalósítására, a háború veszélyének elhárítására. A katonai kérdések megoldása nélkül ugvanis nem lehet továbblépni, enyhülésről igazi biztonságról beszélni. A nemzetközi feszültség enyhítésére, a világbéke erősítésére különösen nagy előrelépést jelentene az erőszakot és az erőszakkal való fenyegetést megtiltó nemzetközi egyezmény megkötése. A SZOCIALISTA VILÁGRENDSZER forradalmi céljai elérésének nagyon fontos területe a gazdasági munka, a fejlett szocialista társadalom építése. A KGST-orszá- gok közössége a világgazdaság legdinamikusabban fejlődő gazdasági ereje. A tagországok gyors ütemben fejlesztik termelőerőiket, nő a társadalmi termelés hatékonysága, rendszeresen emelkedik a dolgozók élet- színvonala. E folyamat fontos nemzetközi tényezője a megvalósult együttműködés, amely az állami szuverenitás. a függetlenség és a nemzeti érdekek tiszteletben tartása, az országok belügyeibe történő be nem avatkozás, az önkéntesség, a teljes egyenjogúság, a kölcsönös előnyök, az elvtársi szolidaritás és segítségnyújtás elvei alapján fejlődik, izmosodik. A fejlett tőkés államok mindegyikében —t ha eltérő mértékben is — a gazdasági válság elmélyülése, az energetikai. a valutáris-pénzügyi problémák kiéleződése következtében megtorpant a fejlődés, visszaesés következett be. A gazdasági egyensúly mind gyakoribb megbomlása, az infláció és a növekvő munkanélküliség milliók létbizonytalanságát okozza. Ebben a világgazdasági környezetben — ahogy Kádár János megállapította a Béke és Szocializmus idei első számában írt cikkében — „újból bebizonyosodott a szocialista tervgazdálkodás fölénye. A nehéz helyzetben is biztosítani tudtuk gazdaságunk töretlen fejlődését, s ha szerényebb mértékben is, de tovább emeltük népünk életszínvonalát, amit a dolgozók joggal tekintenek rendszerünk szilárdsága és biztonsága jelének. Még nem mondhatjuk, hogy túl vagyunk a dolog nehezén. A világgazdaságban bekövetkezett változások kedvezőtlen hatását, amellyel hosszú időn át számolnunk kell, mindenekelőtt a hazai építőmunka javításával, a hatékonyság növelésével, a KGST erősítésével, a szocialista gazdasági integráció még szélesebb, erőteljesebb kibontakozásával, s a tőkés országokkal a kölcsönös előnyök alapján létesített kapcsolatok bővítésével szüntethetjük meg és fogjuk is megszüntetni. Minden alapunk megvan a bizakodásra, mert a munkáshatalom, a gazdaság dinamikusan fejlődik, építhetünk a szocialista országok gazdasági együttműködésére”. A szocialista világrend- szer lendületes növekedésének útjában akadnak gondok, problémák, fékező tendenciák is. A fejlett szocialista társadalom építése a szocialista országokat új gazdasági fejlődési szakasz elé állította. Megkezdődött a termelőerők intenzív fejlesztése. Az erre való teljes áttérés nem mindenütt halad egyforma ütemben. A MEGVALÓSULT SZOCIALIZMUS azonban világszerte roppant hatással van az emberekre. Minden probléma ellenére benne látják a szabadság, a demokrácia, az általános jólét, a kultúra és a műveltség terjedésének biztosítékát, a békének, a társadalom folyamatos és harmonikus fejlődésének a személyiség minden oldalú kiteljedésének a világát. Molát Ferec (Folytatjuk) im ki jelenette. hogy a genfi békekonferencia véleménye szerint a közel-keleti rendezésnek nem egyetlen útja. Hozzáfűzte, hogy más megoldást kell keresni ha nem sikerül felújítani a kétnapos tárgyalás után 1973-ban megszakadt genfi értekezletet. mény végezetül felszólítja a néptömegeket, fokozzák forradalmi éberségüket és minden erejüket latba vetve munkálkodjanak az új kizsákmányolástól mentes társadalom felépítésén. A Reuter addis abebai tudósítója úgy tudja, hogy a csütörtöki események a kormányzótanács decemberi, átszervezéséhez kapcsolódnak, amely .kísérlet volt arra, hogy Mengisztu Hailé Mariam alelnököt kiszorítsák a hatalomból. A decemberi átszervezés kezdeményezői közé tartozott Alemajehu Hailé százados és Mogus Wolde- Michael százados is. Ez utóbbi a decemberi átszervezés után a külügyekkel foglalkozott és nemrég tért vissza pekingi látogatásáról. A csütörtöki események során mindketten életüket vesztették. Mint a Reuter tudósítója írja, a két századost mérsékelt politikusként ismerték és úgy tudják róluk, hogy rugalmasabb magatartást sürgettek a nyugat, mindenekelőtt az Egyesült Államok irányába. A VOLÁN 4. SZ. VÁLLALAT alapfokú gépjárművezetői tanfolyamot indít Egerben. JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK: — 8 általános iskolai végzettség; — legalább 18 életév; — erkölcsi bizonyítvány. JELENTKEZNI LEHET: Eger, Lenin út 194. sz. Teherforgalmi osztály. Felveszünk továbbá jogosítvánnyal rendelkezőket tehergépjármű-vezetőnek, „D” kategóriás vizsgával rendelkezőket autóbuszvezetőnek, nehézgépkezelői vizsgával rendelkezőket rakodógép-kezelőnek, valamint jegykezelőket az alábbi feltételek szerint: — 8 általános iskolai végzettség; — legalább 18. életév; — erkölcsi bizonyítvány. JELENTKEZNI LEHET: Eger, Lenin út 61. sz., munkaügyi osztály, ’ Lenin út 194. sz., szállítmányozási üzem, autóbusz-pályaudvar. Gyöngyös, Fő tér 10. sz., munkaügyi csoport, Hatvan, Bercsényi út, munkaügyi csoport Most érkezett BLACK AND DECKER ÉS SKTL FÚRÓGÉP, TARTOZÉKOKKAL UNIVERZÁLIS BARKACSGÉP ÉS ŰTTÖRÖ-FELSZERELÉSEK NAGY VÁLASZTÉKBAN AZ EZERMESTER- ÉS ŰTTÖRÖBOLTBAN, EGER EGÉSZSÉGHAZ U. 9—11. SZ.