Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-13 / 10. szám
Ötös arab csúcs előtt Nehézfegyverek beszolgáltatása Libanonban Szerda esti külpolitikai kommentárunk: Római vendég Moszkvában MOSZKVAI HIVATALOS VÉLEMÉNY szerint a szovjet—olasz külügyminiszteri tárgyalások konstruktív és kölcsönösen megértő szellemben zajlottak: le. Arnaldo Forlanit igen magas szinten fogadták, ez különösen fontos hangsúlyt ad a két ország kapcsolatainak. A külügyminiszter személyében a nyár óta hiva- tP1Kan levő kisebbségi kereszténydemokrata kormány else unisztere tárgyalt a szovjet fővárosban. Igaz. ezt megelőzően Agnelli, a Fiat művek elnöke is vendégeskedett Moszkvában, híven tükrözve látogatásával a két állam ipari együttműködésének folyamatosságát. Az olasz lapok kommentárjai nem titkolták a jelenlegi helyzetben különös figyelmet érdemel az olasz diplomácia vezetőjének moszkvai eszmecseréje. Közismert, hogy a római kabinetet szinte hivatalba lépése óta a gazdasági válsággal összefüggő problémák foglalkoztatják. Andreotti kormányfő minden igyekezete az infláció megakadályozására, a költség- vetési hiány csökkentésére, a munkanélküliség további emelkedésének megállítására irányul. MIUTÁN RÓMA KÜLFÖLDI ADÓSSÁGAI elérték a 17 milliárd lírát, további kölcsönök felvétele rendkívül kockázatos. A részben már bevezetett, részben pedig küszöbönálló takarékossági intézkedések a deficit, a túlfogyasztás felszámolásának csupán egyik módszerét jelenthetik. Itália számára létfontosságú, hogy fejlett gépiparának további külföldi piacokat teremtsen. Ha ez a törekvése kudarcot vall, újabb tíz- és tízezrekkel növekszik a munkanélküliek száma, s növekszik a külkereskedelmi deficit. Ilyen előzmények után érthető,, hogy a külügyminiszterek eszmecseréin megkülönböztetett fontosságot kapott a gazdasági kérdések, az ipari kooperáció továbbfejlesztésének témája. Már a hivatalos ebédeken elhangzott pohárköszöntők hangvétele is utal arra, hogy a szovjet vezetők körében megértésre találtak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére tett javaslatok. ÖRVENDETES UGYANAKKOR, hogy konstruktív légkör jellemezte a nemzetközi politika különböző kérdéseiről folytatott tárgyalásokat is. Moszkva • és Róma kapcsolatában éppen az a példás, hogy — mint Forlani egyik pohárköszöntőjében is rámutatott, — sikerült megtalálni az együttműködés mindkét fél számára előnyös formáit, s egységesen ítélik meg a béke és a biztonság megszilárdítását célzó törekvéseket, Erich Honecker, aki pártküldöttség élén látogatott Belgrád- ba, találkozott Tito elnökkci.(Népújság telefotó — AP—KS) Libanonban szerdán rendben zajlott a különböző erők tulajdonában levő nehézfegyverek beszolgáltatása. Eliasz Szárkisz, köz- társasági elnök, aki személyesen ellenőrizte az akciót, közölte, hogy a korábban rögzített időpontban, helyi idő szerint szerda éjfélkor véget kell érnie a fegyverek beszolgáltatásának. A nehézfegyverek összegyűjtése és a különböző pártok által ellenőrzött helyeken való csoportosítása az arabközi rendfenntartó erők felügyelete alatt folyt, és mint a hivatalos közleményekből kitűnik, incidens nélkül ment* végbe. A Szíria, Egyiptom, Sza- úd-Arábia és Kuvait képviselőiből álló bizottság, amely a nehézfegyverek beszolgáltatásának határidejét kitűzte, csütörtökön újra összeül, hogy megvizsgálja a határozat végrehajtását. A libanoni sajtó jelentése szerint az elkövetkező szakaszban a Libanon-szerte fellelhető könnyűfegyvereket kell majd begyűjteni. KAIRÓ: Fuad Dutrosz libanoni külügyminiszter az Arab Ligához címzett jegyzékben kérte az arabközi rend- fenntartó erők megbízatásának hat hónappal való meghosszabbítását, közölték az egyiptomi fővárosban. A „zöldsisakosok” első féléves mandátuma elvben április 26-án jár le. Az Arab Liga főtitkárhelyettese, Sza- jed Nofal közölte, hogy a libanoni kérést továbbítják az arab külügyminiszterek tanácsának, amelynek következő ülése január 15-én esedékes. A francia hírügynökség jól tájékozott Szíriái körökHonecker Belgrádban Lelépő elnök öndicsérete Ford amerikai elnök a New York Times szerdai számában megjelent nyilatkozatában mind bel-, mind külpolitikai szempontból sikeresnek minősítette hivatali ténykedését és óvott a katonai költségvetés csökkentésétől. A jövő héten lelépő elnök célzott rá, hogy valószínűleg a Watergate-ügy miatt vesztette el a novemberi választást. Ford kijelentette: „nagy csalódás” érte, amikor megtudta. hogy Nixon (akinek alelnöke volt), félrevezette a Watergate-ügyben. Véleménye szerint egyébként a Watergate-botrány nem hatott kJ az amerikai külpolitikára, „mert lényegében nem ezen a területen érte Nixont bírálat”. A lelépő elnök szerint két és fél évi hivatali ténykedése alatt „szilárd vívmányokat” ért el a külpolitikában „lényeges haladásra” van most lehetőség Afrikában a Közel-Keleten és a Szovjetunióval folytatandó SALT-tárgyalásokon. Ford ugyanakkor ismételten óvott a katonai költségvetés csökkentésétől, megismételve az utóbbi időszakban gyakran hangoztatott kijelentéseit a Szovjetunió katonai erejének „állandó növekedéséről”. Az amerikai gazdasági helyzetet „óriási haladás” jellemzi ahhoz képest, amit 1974-ben örökölt — hangoztatta a New York Times-ban megjelent nyilatkozatában Gerard Ford, aki nyitva hagyta a lehetőséget indulására az 1980- as elnökválasztáson. Erich Homeckemek, aiz NSZEP KB főtitkárának az NDK Államtanácsa elnökének vezetésével szerdán január 15-ig tartó hivatalos és baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett, a Német Demokratikus Köztársaság pártós állami küldöttsége. A delegációt Belgrádban, a köz- társasági elnök rezidenciája előtt Joszip Broz Tito, a JKSZ elnöke, Jugoszlávia államelnökségének elnöke köszöntötte. A jugoszláv sajtó meleghangú kommentárokban köszönti az NDK párt- és állami küldöttségének látogatását és a Belgrádban sorra kerülő magas szintű megbeszéléseket, amelyekre — mint írják — „Jugoszlávia és az NDK jól és sokoldalúan fejlődő kapcsolatainak időszakában kerül sor”. re hivatkozva jelentette Bejrútból, hogy a közeljövőben ötös arab csúcstalálkozót tartanak egy arab fővárosban. A szíriai— egyiptomi—libanoni—jor- dániai—palesztin csúcs időpontját a csütörtökön kezdődő Szadat—Husszein-találkozó eredményeinek ismeretében tűzik majd ki. Élénk sajnálkozás Jeruzsálemben Franciaország izraeli nagykövetét szerdán a külügyminisztériumba kérették, s felkérték, juttassa el kormányához az Abu Daud szabadon bocsátásával foglalkozó izraeli üzenetet. A külügyminisztérium főigazgató- helyettese, Efraim Evron fogadta Jean Herly nagykövetet, s kijelentette, hogy „Abu Daud szabadlábra helyezése Franciaország részéről a két ország közötti kiadatási egyezmény megsértése”. A francia diplomata, akit egyúttal felkértek, hogy tolmácsolja kormányának az izraeli külügyminisztérium „élénk sajnálkozását” válaszában hangsúlyozta, hogy jogi és nem politikai kérdésről volt szó. Brezsnyev fogadta Forlanit (Folytatás az 1. oldalról) 1 A két ország kapcsolatainak helyzetéről és távlatairól szólva megelégedéssel nyugtázták azt a közös törekvést, hogy kiszélesítik a kölcsönösen előnyös együttműködést, megszilárdítják a szovjet és az olasz nép barátságát. A találkozón a felek kicserélték véleményüket a kölcsönös érdeklődésre számot tartó jelentős nemzetközi kérdésekről. Forlani külügyminiszter Giovanni Leone olasz elnök és Giulio Andreotti miniszterelnök nevében ismét meghívta Leonyid Brezs. nyevet, hogy tegyen hivatalos látogatást Olaszországban. Megállapodtak abban, hogy a kölcsönösen megfelelő időpont rögzítése végett fenntartják az érintkezést. Az olasz külügyminiszter látogatásának hivatalos programja ezzel véget ért. Forlani csütörtökön reggel Leningrádba utazik, hogy megismerkedjék a város nevezetességeivel, majd pénteken hazautazik. Az olasz diplomácia vezetőjének látogatásáról és a szovjet vezetőkkel folytatott megbeszéléseiről közös közleményt hoznak nyilvános-, ságra. 1 Mint már közöltük, Púja Frigyes, hazánk külügyminisztere Törökországban tárgyalt és jelentős a mindkét ország számára kedvező egyezményt írt alá. Púja Frigyes törökországi látogatásával kapcsolatban közöljük, ennek a történelmünkből sokat és gyakran idézett, de. napjainkban mégis valahogyan kevésbé ismert ország gazdaságpolitikai térképét. A térképet a TERRA bocsátotta rendelkezésünkre. Felhívjuk T. ügyfeleink figyelmét, ► ^ ♦ ♦ ♦ ♦ » ♦ » ^ ♦ i hogy az UNIVERSAL SZERVIZ ISZ — motorkerékpár, kerékpár; — bádogos; __ — központi tv-antennasierelö; — liftjavító és -karbantartó 4 üzemegységeink új címe: Lakásszerviz” Csebokszóri-lakótelep, Rákóczi u. 83. sz. (TUZÉP mellett). Telefon: 20-73. UNIVERSAL SZERVIZ ISZ. EGER Bútort Füzesabonyból A MEGVÁSÁROLT BŰTOR HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSA DÍJTALAN. ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR BŰTORÁRUHÁZŰNKBAN. NYITVA TARTÄS: T30—17.30-IG, SZOMBATON 7.30—15 ÓRÁIG.