Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
Meditáció az új ér okán Meg nem foghatom, mit örül annak az emberiség, hogy egy évvel ismét idősebb lett, hogy egy esztendővel ismét távolabbra került mindenki a születésétől, és egy esztendővel közelebbre a 1 halálához. Amikor e sorokat ropogom az írógépen — lám, ez is egy évvel kopottabb, nyúzottabb lett a szolgálatban — még nem sivalkodnak sem a papírtrombiták, sem a farokcsipte malacok. Még mindenki csak gyűjtögeti az italt és tervezgeti az óév oúcsúztatását. De mindenki készül és tervezget. Meg nem foghatom, minek és miért? Gondoljátok el, embertársaim, gondoljatok bele, ol* vasóim: az elmúlt esztendő bármilyen is volt, de: volt. Mögöttünk van és ezért mindent tudunk róla. Mindent. Pontosan, mint sok évi házasság után a feleség a férjről és viszont, vagy mint több éves szerető a nőről és viszont. Mindent tudunk. Visszafelé sem érhet senkit semmiféle meglepetés, mert amit megéltünk, jót és rosszat, azt megértük. sőt elértük. Ki kap a fejéhez rémültem, hogy te jóúristen, hát ez történt velem 1976. szeptember 5"én délután tizennyolc óra huszonötkor? Miért is kapkodna, pontosan tudja, hogy mi történt vele. Megélte. Az örömöket és a bánatokat is. A halált is, a születést is, a csókot is, meg a harapást is. Mindegy, hogy milyen volt az esztendő, ami elmúlt, de mi mindvalamennyíen, akik élünk, megértük, hogy: élünk. És ezt a jó, ezt az ismert, ezt az izgalmat, meg’epe* tést. váratlan fordulatot már hozni nem akaró, de hát nem is tudó, mégiscsak megélt óesztendőt búcsúztatja a hálátlan ember és a feledékeny emberiség olyan örömmel. Azt, hogy búcsúztatja, talán még megértem, hiszen megérdemli a vígságot, mint már fentebb írtam: megszolgált bennünket. Megérdemli a pohár pezsgőt De hogy miért örülünk az újnak? — azt meg nem foghatom. Gondoljanak bele: 365 nap áll előttünk. Naponta 24 órával. Óránkint hatvan perccel! Mind ismeretlen. Minden perc titkot rejt magában, kisebb, vagy nagyobb msg- 'epetést hozhat, váratlan és izgalmas, kegyetlen és unalmas, mámoros és keserű szájízű pillanatokat. Mit akarok. emberek és mit akarok én ezzel az új esztendővel? Az ismeretlennel, amely olyan titokzatos, mint az Amazonas őserdeje, mint a Mona Lisa mosolya, mint a Ber- muda-háromszög, — mit? Még egyszer kérdem: mit? Ott volt az a jó óesztendő, s itt van már ez az új év, amelyhez azon kívül, hogy új, még most jelzőt se tudunk ragasztani. Jó-e, vagy rossz; szép-e, vagy rút; sikeres-e, vagy sikertelen? Még jelzőt se, és mégis úgy ugrabugrálunk kezünkben a poharakkal, bennük a pezsgővel az asztal és a társaink körül, mintha valami titkos és kultikus táncszertartás részesei lennénk, amelynek csak egy lehet a célja: a tánc ritmikájára elővarázsolni az idő méhéből a holnapot. Meg nem foghatom, mit örül annak az emberiség, hogy egy évvel ismét idősebb lett, egy esztendővel mindenki távolabbra a születésétől és közelebbre a... Mihez is közelebbre? / Mihez? A holnaphoz. I Ahhoz az ismeretlen, ehhez a titokzatos, és éppen ezért csodálatos holnaphoz. Mert a .múlt már olyan, amilyen, azon már változtatni nem lehet. Azt talán csak a történetírók írhatják meg majd tizedek, vagy századok múltán szebbre, jobbra, vagy hitványabbra. Az az ő dolguk lesz: majd. De ez a mával kezdődő holnap, ez a holnappal folytatódó új esztendő, még minden lehet. A gyerek itt a bölcsőben, és im föléje hajol az ember: mi lesz belőled, évecske, ha megnősz? És folyik a nagy találgatás: mi legyen, milyen legyen. Mindenki tervez, mindenki él és élni fog, mindenki másra, de mindenki többre, jobbra, békésebbre akarja formálni ezt a ma még kicsiny új évecskét, hogy mire öreg esztendő lesz, 365 napos matuzsálem, valóban azt vigye magával a naptársírjába, amit most elterveztünk, nem is neki: magunknak. Megértem az embereket, nagyon is felfoghatom, mi- 5rt az öröm, hogy múlttá lett ismét egy esztendő, és hogy 'övövé vált, de a mindennapok jövőjévé egy minap még ávoli új esztendő. Még nem sivít se a malac, se a trombita. Még most, hogy e vígság okán és miatt meditálok a sok írástól — \ nem a sok gondolattól —, meggyötört írógépem felett, még most nem pukkannak a pezsgősüvegek. Most még mindenki készülődik. Mire e sorok megjelennek, a jelen múlttá vált, a holnap jelenné. És még mondja valaki, hogy nem alkotok maradandót! Amit írok, az átível a múltból a je’enbe és talán egy kicsit a jövőbe js. Három nap élet a múltból, negyedik a jelenné lett jövőből, ösz- szekötöm őket, mint híd a partokat. Így sietjük, dolgozzuk, csókoljuk és könnyezzük át életünket; az ember és az emberiség életét. Életét — mondom —, és- nem a ha- lá'át. Hát ilyen új esztendőre, meg nem foghatom, miért ne foghatnánk teli poharat. Eb ura fakó, ki gondol a halálra? Az ember az életre született. A halál csak keserű, örökös tévedés. Tölts! Köszönöm! Egészségünkre: nőj nagyra, szépre, boldogra, te újévecske! ^AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA\VSAAAAAAAAAAAA/W\AAVJWWWWV/WWVAAAAA/VWVWWW\AAAAAAAAAA«V\AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA'>'ÄAAAÄ Nem apad el a dallam: tán évezrcil-mélyj forrás küldi, láp'$íja sok más: árad mind gazdagabban! Viharban lobogó fáklya, kis ot honok mccsvilága, névtelen, örök kardal. Dallal üzennek a holtak, m’nt akik meg sose haltak bárha dúdolva, halkan. Dal lengjen, mint szivárvány, vagy zúgjon, mint a kiáltvány, bajban és diadalban. M kor új világ vajúdik, megtart, erősít az újig, akár tetté nőtt hajlam. Várjanak, célba ha érünk, kik átvesz'k örökségünk: ők sebeinkre a balzsam. Ha eleven folytatás vagy, lesz mindig fiatal társad S újjá születsz a dalban. KERESZTÜRY DEZSŐ: Szüless U|ja! Béres Ferencnek ^^AAAAAAAAAAAAAAAAAA/WWNAAA __amasz fejjel az új idők, új dalaival jelentkező Adyért rajong, felfedezi Babits költői, Móricz írói nagyságát. Ibsen, I Dosztojevszkij, Ana- tole France, Strindberg, Thomas Mann bűvöletében él, áttanulmányozza a kor legjelentősebb természet- és társadalomtudományi munkáit. Szűknek érzi a jólétet kínáló családi kúriát a papi, a polgári Eger légkörét. Az élet teljessége vonzza, a megismerés igénye hajtja Dél-Amerikába. És ír, regényeket, novellákat, szatirikus hangvételű darabokat. Kortársai vagy rajonganak érte vagy támadják. 1945 után vélt félreértéseit felnagyítják, mellőzik, s ő egyre nehezebben birkózik a magány árnyaival. Az emberi lélek titkai izgatják, felidézi az öregedő Shakespeare alakját, s kórházi ágyán fejezi be túlságosan is önmarcangoló regényét Az idegent. Keserűen fogalmaz: ...aki magányos és idegen volt életében, az magányos és idegen halálában is. Az utókor — bár megkésve, de tiszteleg alkotói erényei előtt: ezekben a napokban nyitották meg szülőfalujában azt az emlékszobát, ahol pályájának relikviái kapnak helyet. A gazdag és eddig ismeretlen anyagot özvegye adta át az egri Dobó István Vármúzeumnak. Nem került valamennyi a tárlókba, mégis mind érdekes mert évtizedeken át őrizte őket, mert felidézik sorsának jelentősebb fordulóit és adalékokkal szolgálnak emberségének, igazságkereső szenvedélyének megértéséhez, torzítás nélküli értelmezéséhez. /WWWWVAAAAAA/WVSAAAAAAAAAAMAAAAAAW^A^^AAV aaaaavaaaAAAAAAMAAAAAWAAAAa*** D Az 1919—1926-ig terjedő évek az eszmélés időszakát jelentik számára. Az ifjút gyötri az otthoni szigor és az émelyítő kisvárosi légkör. Jóformán gyerek, amikor tollat fog. s bántja a rokonok közömbössége. „Itthon nevetés — és gúnyolják írásaimat... Olvasták itt Gorkijt, Balza- cot Flaubert-t,. Tolsztojt? Nem — még meg sem vették — és az időt nem lopják vele. Jókai az úr itt és a művész ... Milyen ostoba a világ! Mindenki és minden.” Az általánosítás az egész polsári társadalomra vonatkozik. Mintha egy ősének. Martinovics Ignácnak indulata lobban fel a lázadó ifjúban, aki a régi, a származás szerinti kanesolatok helyett újfajta kötődést keres. Talál is! Méghozzá tizenkilenc éves joghallgatóként Nagyváradon ahová a fojtogató egri atmoszféra elő! menekül. Belép a Nagyváradi Szocialista Főiskolai Hallgatók Szakszervezetébe, s amíg ott tartózkodik, rendszeresen fizeti is a tagdíjat. A téglavörös lan alián a következő felirat; Világ proletárig. egyesültetek! A Körös-parti Párizsban már pi«ő —sénvén a Hetedik hónapon dolgozott, t nem véletlenül összegez így: A dormándi „idegen” Emlékek, Remenyik Zsigmondiéi A proletariátus az uralkodó kaszt, a kommunizmus mint elért cél itt a küszöbön.” Nem mindig látott tisztán, de erre törekedett ezt akarta. Ez a tisztes indulat vezérelte Dél-Amerikába is, ahol nevezetes kalandok hőse lett, ahol spanyol nyelven írt művekben kutatta az emberi a művészi megtisztulás útját. Erről az eseménydús vándorlásról vall Az idegenben is: ... „sehol és soha oly boldog nem voltam, mint életemnek ebben a szakaszában dacára a kemény megpróbáltatásoknak, szenvedéseknek és küzdelmeknek. Otthon éreztem magam. Kétkezi munkások között éltem, halászok favágók, hajófűtők, pásztorok és ültetvényeken dolgozó peo- nok között akiknek emberségére, egyszerű lelkűk becsületességére, ha visszaemlékezem, az az érzésem, hogy ez az emlékezés tart életben ma is.” A Bolhacirkusz című művének könyvtárosa tudatosan fogalmaz: „Egyet azonban előre mondhatok, az új Ararát hegye Lenin koporsója lesz, mintegy az emberiség próbálkozásainak szimbólumaként a történelem változó, nehéz és keserves korszakaiban.” Ide jutott el a nagyváradi iránytű nyomán a dormándi kúria szülötte. Érdekes dokumentum limai személyi igazolványa, itt használt csekkfüzete s a perui főváros rendőrségének igazolása arról, hogy mikor, melyik hajón utazhat vissza Európába. A kutatók számára időpontokat hitelesítenek, életrajzi részleteket tisztáznak ezek az okmányok s a fotókról a hat évig tartó bolyongás Reme- nyikje pillant ránk. A nagy kérdéseken töo- rengő, a rájuk konokul választ váró, felnőtté érő alkotó ... £ Itthon a baloldali gondolkodókhoz csatlakozik, s többek között a marxizmust egyértelműen vállaló Korunk állandó munkatársa lesz s az avantgardista szertelenségek után felfedezi a szatírában rejlő lehetőségeket Voltaire és Anatole France követőjeként hirdette: „Igenis írni keli és méghozzá könyörtelenül mag kell írni mindent... bemutatni a valóságot mellébeszélés, kóklerkedés és tényhamisítások nélkül összefüggéseiben, száraz és szomorú részleteiben. ..” A Bolhacirkusz miatt megpróbáltatások sorát viseli el, a regényt elkobozzák, s a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék eljárást indít ellene. Életét a megélhetés gondjai keserítik újságírói működését akadályozzák, darabjait nem mutatják be a színházak. Szorult helyzetéből úgy keres kiutat, hogy Angyalföldön tehenészetet létesít. Furcsa vállalkozására felfigyelnek a barátok és az ellenségek egyaránt Felkeresik a sajtó szenzációra éhes munkatársai. Az özvegy által átadott dokumentumok között cikkek, riportfogalmazványok sorakoznak _ a magyar Swift meghökkentő kísérletéről. A tisztességesebb zsurnaliszták sorsa kapcsán a nyomorgó írókra hívják fel a figyelmet. Az eddig még sehol nem publikált fotók az aszfaltbirodalomban létesített istállót mutatják be. Az „üzlet” nem sokat hozott a konyhára, mégis ennek szerény jövedelméből fedezte első szatirikus regényének költségeit. Az egri múzeum tulajdonába kerültek a kritikák is, azok a méltatások, amelyek szépen hangzó, elismerő mondatok mögött sikkasztják el a lényeget: a kíméletlen, a minden részletében igaz társadalombírálatot. Remenyik érzi a teuton erőszak térhódítását, a szellem egyre erősödő gúzsba kötését, ezért feleségével ismét útra kél ezúttal nem Dél-, hanem Eszak-Ameri- kába, az Egyesült Államokba, hogy előadókörutakon emeljen szót a fasizálódás ellen. Az embertelenséget ostorozta — igazolványa is a dormándi emlékszoba egyik tárlóiéba kerül — a nemzetközi PEN Club tagjaként is. Hazatérve cikksorozatot ír élményeiről az Esti Magyarországban. Ezt barátai és ellenségei egyaránt félreértik s a kedélyek felkor- bácsolódnak. Egyesek kalóznak. csempésznek nevezik. mások azt kérdik: ..Melyik Remenyik az igazi?” s Világosan felelt, egyértelműen érvelt: „A néo, a nemzet, az emberiség ügye — mert e három egymástól elválaszthatatlan — mindig enyém volt és az is marad.” Hiába tett hitet a hala» dás mellett, nem figyelted fel rá. Akkor és a felszabadulás után is sűrűsödött körülötte a csönd. Azt hitte, megbirkózik as árnyakkal. Elkészítette, 8 mintegy programtervként jelentette meg 1945-ben a Szép Szó almanachot — ez a ma már ritkaságnak számító kötet is eljutott Egerbe — és ennek bevezetőjét ben Számadás és hitvallás címmel mérlegeli saját éfl kortársai munkásságát. „Nyilván tehettünk volna mást is mint amit tettünk, most már tudjuk, hogy milyen szégyenletes kevés volt a suttogás, mily méltatlan és szánalomra méltóan bátortalan volt a tolvajnyelv és a jelbeszéd melyet használtunk az egekig csapó kiáltozás és az eszeveszett fogcsikorgatás helyett” A majdhogy lehetetlen mércéjét állítja maga elÁ Azt hirdeti, hogy méltónak kell lenni „ szabadsághoz, s meg kell tanulni élni vele. Kassák, Vas István Fodor József, Nagy Lajos, Berda József írásait közli s ezek a nevek önmagukért beszélnek. Hitről és eszmei hangoltságról egyaránt! Művekkel bizonyít, mégis hiába próbálkozik. A hajdani előítéletek kísértenek, s a hivatalos irodalmi élet idegenkedik tőle. Igazolványai tanúsítják, hogy 1951 ótq tagja az írószövetségnek. 1959-ben az elsők között kérte felvételét az újonnan szerveződő társaságba. írásai — hosszú évekig mégsem látnak napvilágot s a mellőzés kegyetlen önvizsgálatra készteti. A megfáradt Shakespeare-! idéző, az élettől búcsúzó Mester mindenért magát hibáztatja. „Aki magányos és idegen volt életében az magányos és idegen halálában is.” Az utókor másképp vélekedik, azt vallja, amit Remenyik tétova bizakodással írt sorsának tanulságáról. .. .„talán lesz, akinek példázatként szolgál, hisz egy ember élete — bármily magányos és egyedülálló is — mégis csak jelent valamit. A dormándi „idegen” h»zata'ált. Az lgaz.1 hathatat- lanság létt o'z*Al’-része: na olvasó nemzedékek mindig fr!ss emlékezeteben él tovább... Pécsi István j \
