Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-09 / 7. szám

Hatvaniak mondják! A gáz még nem fenékig öröm Műszőrme és bútorszövet Szombathelyről rában hazánkban itt kezdték meg elsőként a műszőrme gyártását. Ma már a hazai igények mellett termelésük harminc százalékát a KGST'országokba exportálják. Ezen­kívül megkezdték a korszerű bútorszövetek gyártását is. Képünkön dolgozik a mű­szőrme kikészítőgép. (MTI Foto — Rózsás Sándor) Meddig áll ellen a természet? Még Szerencs,e hogy műit év októberében nem kiabál­tuk el a hatvaniak örömét, nem vertük nagydobra a ve­zetékes gázszolgáltatás bein­dulását. Jó két hónap ta- pasztalatai alapján így tár­gyilagosan, a lakosság észre­vételeinek is hangot adva tehetjük mérlegre a jelentős állami támogatással megva­lósult gázprogram eredmé­nyeit. s a felmerült gondo­kat. Kezűjük talán azzal az új­esztendei számvetést, hogy amit az ősszel ígértek a TIGÁZ helyben ' irányító szakemberei, sorjában telje­sült. A Mező Imre úti lakóte­lepen és a Tabán úton vé­geztek a gerincvezeték, a nyomáscsökkentő állomás építésével, az elágazó szárny­vezetékekről bekötötték a gázt a lakótömbökbe. S aho­gyan haladtak az utóbbi munkával, úgy szaporodtak azok a hatvani családok, amelyek ezt a korszerű fűtő­anyagot használhatják. A Münnich-lakótelepről ter­mészetesen nem szólunk, ni- szen annak bekapcsolását eleve az 1977-es esztendő el­ső felére tervezték. Valószí­nűleg tartani tudják az épí­tők az ütemet, tekintve, hogy az egyik legdöntőbb felada­tot, a gerniccső átnyomását a 3-as főútvonal alatt, jórészt sikerrel megoldották. AKADOZÓ SZOLGÁLTATÁS Mind ezek alapján el­mondhatjuk, hogy tervsze­rűen, a költségek időarányos felhasználásával folyik a vá­rosban a hálózatépítés. Ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy az első lépcsőben 900 lakás jut gázellátáshoz. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Az sem közömbös, pénzért hogyan szolgálják ki a vevőt? S a bajok, bosz- szúságok tulajdonképpen itt jelentkeznek. Minap, talán éppen a leghidegebb decem­beri éjszakát követően, szin­te állandóan csengett a szer­kesztőségi telefon. Gázfo­gyasztók reklamáltak, hogy immár hatodszor szűnt meg a fűtőanyagszolgáltatás, jég­veremmé változtatva a la­kást, amiben kicsinyekkel, öregekkel laknak. Mivel pe­dig közben eladták az olaj­kályhákat, az- IKV szétbon­totta a cserépfűtőtesteket, nincs mentség a hideg ellen. 7 AZ ÜGY tulajdonképpen egyáltalán nem újkeletű. A tájékoztatás kialakult gya­korlatában a mozgékony publicisztika — rendszeresen a társadalmi élet minden­napjai között „járőrözve” — időnként adott már jelzése­ket a témáról. E jelzések a legkülönbözőbb területekről szállítódtak: egyszer a nagy­város — s főképpen a fő­város — környéki települé­sek népművelői hivatkoztak megfogyatkozott közönségre. Ugyanott a tsz-vezető mun­kaerőgondjairól panaszko­dott. Máskor az ipari — s itt elsősorban a budapesti — üzemek vezetői a havonként kifizetendő utazási hozzájá­rulást sokallták. Ugyanők egy következő alkalommal már az üzemi buszok be­szerzésével bülszkélkedtek. De valójában mindig ugyan­azokról volt szó: a bejárók­ról. Bennük testesült meg az ok, indok, következtetés kü­lönlegesség .gond, baj. Nem kevés vita és hozzájuk csa­pódó indulat is kavargóit kö. rülöttük. Köztük természete­sen politikaiak is, elmarasz- talóak. is. Ilyen volt egy idő­ben pl. a „kétlaki” nem ép­pen hízelgőnek szánt jelzője. A vitákban a legellentéte­sebb következtetésekre jutot­tak: meg kell szüntetni,'kor­látozni kell, költözzenek az üzem közelébe, nem szabad a (fő)városban letelepedni­ük. súlyos tehertétel az ál­lamnak, nélkülük leállnának a gyárak, korszerűtlen élet­módot konzerváló jelenség, apolitikus munkásréteg stb. Maguk a bejárók (80—90 százalékuk üzemi munkás) a változékony értékelések kö­zött a legsajátosabban — s egyben figyelmeztető mono­Próbáltunk nyomozni az ügyben, de eredménytelenül. A legilletékesebb, a hatvani kirendeltség vezetője eleve elzárkózott a választól, mondván: nem illetékes a felvilágosításra. Viszont lehet gondozó gazdája a 36 millió forintra rúgó beruházás­nak. ..?! FIZETETT GARANCIA Az előbbi nyomós gond mellett nem hallgathatunk el egyéb „apróságokat” sem! Ilyen, amikor a konvektorok szerelői rosszul állították be a fűtőtesteket, s azok elal­szanak bizonyos idő múltán, vagy pedig füstölnek, kor- molnak. Több fogyasztó az órákra, vezetékekre panasz­kodik. Gázszagot, szivárgást érzékelnek, mérgezéstől, ne­tán robbanástól tartva. Ilyen esetekben természetesen mi­előbb bejelentik a hibát, vár­ják a szerelőt. De ahogyan felveszik a telefonkagylót máris egy konfliktus kellős közepében vannak. A javító szolgálat csak délután fél 6 óráig áll a fogyasztó rendelkezésére, ez időn belül vállalva ellen­őrzést, hibajavítást. Márpe­dig, ahol a szülők dolgoznak, s a gyerekek iskolában, nap­köziben vannak, jószerint ekkorára ér haza mindenki. Netán lógjanak el a munká­ból, vagy szabadságot ve­gyenek ki a javítás napjára? Utóbbira volt példa, keserű tanulsággal. Hiába rostokolt lakásán a fogyasztó, a szere­lő távollétével tüntetett. Azt is szeretnék tudni továbbá a hatvaniak, hogy az óra, kon­vektor, vezeték szerelésből adódó hibáinak javításáért esetenként, teljesen rapszo­dikusan, miért számítanak 30—10 forint munkadíjat a kirendeltség emberei, holott ez garanciális kötelesség? FOTHETETLEN FÜRDŐSZOBÁK Szervezési hibák, munka­erő- és anyaghiány miatt ké­sik Hatvanban a már gázzal ellátott lakások fürdőszobái­nak fűtése, melegvíz-szol­gáltatása. Különösen ott je­lent ez nagy gondot, ahol több apró gyermeket kell naponta többször tisztába tenni, fürdetni. (E pillanat­ban a több száz gázfűtéses tóniával — képviselték az ál­landóságot: szüntelenül és kitartóan szaporodtak. Oly­annyira, hogy az utolsó becs­lések szerint számuk ebben az évben már meghaladta az 1,1 milliót. Egyébként a demográfia már korábban is felfigyelt rájuk, mint a városba költöz­ködés befejezetlen formáját képező népességre. De a vá­rostervezés szakemberei is — már az ötvenes évek végétől kezdődően — ismételten tet­tek jelzéseket a bejárásról, mint az agglomerációs folya­matokkal szorosan összefüggő növekvő arányú jelenségről. Azóta már kiderült, hogy ezeket az előrejelzéseket az akkori társadalomirányítás nem vette eléggé figyelembe. Pedig azokban az években már a szociográfia is elvég­zett néhány mélyfúrást ezen a némileg elhanyagolt „tere­pen”. Mindenesetre e sok irányból megnyilvánuló ér­deklődés a 70-es évek elejé­re nyilvánvalóvá tette egy­részt a dolog társadalmi fon­tosságát. másrészt a jelenség összetettségét, s a felismeré­sek nyomán az empirikus tái-sadalomkutatás számára a komplex vizsgálat szükséges­ségét. E komplexitásegyüttes — a településtudomány, a demográfia, a munkaerőmoz­gással foglalkozó közgazdász, az életmódot, társadalmi­közösségi magatartást vizs­gáló szakemberek — szocio­lógiai szempontjai egyesül­tek azon a miskolci szeminá­riumon. ahol a megyei TIT- szervezet rendezésében „A bejáró munkások helyzete, a lakásból csak azon a néhány helyen élvezik a fürdőszoba örömét, ahol szabálytalanul, maszek alapon bojlert, ■ fűtő­testet az órára kötöttek!) Akik ilyen panasszal for­dultak hozzánk, azoknak nyújthatunk tájékoztatást, mivel a szerelést végző In­gatlankezelő Vállalat vezetői illetékesnek érezték magu­kat a vélemény nyilvánítás­ra. Mi több: örültek, hogy in­formációt adhatnak az érde­kelteknek. Tőlük nyert tájékoztatás alapján elmondhatjuk, hogy mind a Mező Imre úti, Tabán úti, mind pedig a Münnich Ferenc és Szabadság úti la­kóházak fürdőszobáiba most már folyamatosan, póterők beállításával szerelik a boj­lereket, fűtőtesteket, s amennyiben a tömbnek van gázellátása, március végén a lakók használhatják e helyi­ségeket. A fürdőszobai meleg víz és hőszolgáltatás azon­ban kéményvizsgálat függ­vénye mindenütt. Ezt tűz- és életbiztonsági okok indokol­ják. Éppen ezért felelőtlen­ség, amikor bárki magánsze­relővel bojlerba, fűtőtestbe kötteti a lakásába vezetett gázt AMIT KÉRÜNK Ügy véljük, a váz >1‘ gon­dokból, panaszokból egyér­telműen kiderül: a gázener­gia nem csupán öröm a la­kásban. Bevezetése, haszná­lata elég sok herce-hurcával, utózöngével jár. S mint min­den újnak, ennek is van ok­talan ellensége. Ám elsimít­hatok a sérelmek, ha kölcsö­nös a jóindulat, s ha a TIGÁZ nemcsak a gázszám­la kiegyenlítését szorgalmaz­za, hanem hajlik a fogyasz­tók kérésére is. Mit kérünk velük együtt? Szívesebb, gyorsabb infor­mációt minden panaszos ügyben. Tisztázott rendszert a garanciális javításoknál. Továbbá olyan szolgálati ügyelet szervezését, beveze­tését, amely számol a fo­gyasztók valóságos helyzeté­vel, s nem vár el tőlük lehe­tetlent. Ha ezek mellett ki­küszöbölik a gázellátás fenn­akadását, zavarait, minimá­lisra csökkenhet a fogyasztói panasz, a TIGÁZ iránti biza­lom pedig biztosan a duplá­jára növekszik! bejárás perspektívái” című téjpakört vitatták meg a ku­tatók, termelésben, irányítás, ban, művelődésben dolgozó szakemberek. A téma iránt ér­deklődők számára külön — és ritka í— öröm, hogy a tudomá­nyos tanácskozás szinte tel­jes anyagát közzé tették a Borsodi Szemle 1976. évi 3. számában. Természetesen nem lehet célunk itt a számos előadás, referátum gazdag anyagának ismertetése, csupán három, fontosnak tűnő problémakört emelünk ki. ELSŐKÉNT a bejárás fo­galma körül kialakult vitát említjük. A vita figyelemre méltó eredménye, hogy a be­járás már korábban ismert fogalmi jegyeit (a lakóhely és a munkahely különböző köz- igazgatási egységbe tartozá­sa, a mindennapos utazás, az utazási időtartam alsó szint­jének meghatározása, jellem­ző kétlaki életforma) további fontos momentumokkal egé­szítette ki. Jelesül: az ala­csonyabb fejlettségű lakóhely és a fejlettebb szintű mun­kahely, s ebből adódóan a fa­lusi és városi (városiasodé) életforma kettősségéből ere­dő sajátosságára, valamint a bejáró életmódra • jellemző (az utazási időtöbblet és a több-kevesebb mezőgazdasági jellegű munka által megha­tározott) tevékenységszerke­zetre. Érdekes kísérlet tör­tént a bejáró munkások tipi­zálására is. (Többgenerációs, tradicionális bejárók, a nagy­városok agglomerációiba köl­tözők és letelepedők, a de. TELJES SZÉPSÉGÉBEN tündöklik az ország legma­gasabb hegysége a Mátra. Az idilli képet egyszer csak egy magasba szökkenő, kar­csú kémény — a Gagarin Hőerőműé — töri meg, melynek torkából több ki­lométeres füstcsík indul a távolba. Ez azután hol egé­szen halvány, hol szénfeke­te, de látványa immár ál­landó része lett a tájnak. Sajnos, semmivel sem kü­lönb a kép Bélapátfalva, Selyp, vagy Lőrinci kör­nyékén sem. A megye lég­terébe egy év alatt csak a legnagyobb üzemek 240 ezer tonna szennyező anyagot juttatnak, aminek elszállí­tására szinte naponta kelle­ne indítani egy 80 vagonból álló szerelvényt. Eme ijesztően tekintélyes mennyiség többsége kéndio­xid, melynek legnagyobb termelője a Gagarin Hőerő­mű. Ki hinné hogy ez a nagyüzem óránként 19 és fél tonnát bocsát ki, s ennyi gázzal 8610 kétszáz mázsás vagont lehetett volna tavaly centralizált ipartelepítés el­ső generációs ipari munká­sai.) Igen sok, meggyőző érv hangzott el a bejáráshoz kapcsolódó „kétlakiság” rossz ízű értelmezésével szemben. Egy másik fontos problé­makör a bejárás perspektí­váját ölelte fel. Jellemző, hogy számos előadónak kel­lett — sikerrel — érvelnie a bejárást általában és egyol­dalúan negative értékelő vé­lekedésekkel szemben, eluta­sítva a bejárást torznak, lik- vidálandónak tartó nézeteket. Sok bizonyító erejű érvet hoztak fel a bejárás egyelőre tartós létezése mellett, vi­szont rámutattak a célszerű befolyásolás szükségességére. Ennek főbb eszközei az ész­szerű ipartelepítés, az agglo­merációs területek kibontal hozásának segítése, s az ezzel összefüggő koncepciós tele­püléspolitika alkalmazása le­hetnek. Végül, de nem utol­sósorban a közlekedés kor­szerűsítése. Mindez — ter­mészetesen együtt — vi­szonylag fájdalommentesen oldhatja meg a kisebb tele­pülések életképességével kap­csolatban kibontakozott he­ves elvi vitákat és gyakor­lati problémákat is. Harmadik — talán a so­ványabb eredményeket hozó — vitatéma a bejárók élet­módjával kapcsolatosan bon­takozott ki. Itt két szálon futott az eszmecsere. Az egyik a bejáró életvitel ket­tősségén belül a falusi élet­viszonyok (infrastruktúra) által meghatározott tradici­megtölteni. Ehhez képest a Mátravidéki Erőmű évi 20 ezer tonnás „teljesítménye” szinte jelentéktelennek tű­nik sőt még egy olyan kis­üzem is, mint az egri vas­öntöde, évente majd két­millió kilogramm mérgező (!) szénmonoxidot enged a levegőbe. És még mindig nincs vé­ge. Ezen a vidéken a mész­kőre települt cementgyárak bocsátják ki a legtöbb szi­lárd szennyezőanyagot, ami­nek túlnyomó többsége a már kiégetett kész cement. A selypi cementgyár terme­lésének ily módon közel egyharmada megy veszen­dőbe. Míg a hasonlóan el­avult — szerencsére már nem sokáig működő — bél­apátfalvi üzem például az idén mintegy 10 ezer tonna cementporral lesz szegé­nyebb. Ebből a mennyiség­ből egy közepes kapacitású házgyár hónapokig üzemel­hetne. Meg is lehet nézni a két község környékét. A gyárak épületei szürke fel­onális tevékenységszerkezet visszahúzó erejét elemezte. A másik szálon a bejáró munkások művelődésének objektív és szubjektív „fel­tételeivel” való küzdelmek sikereit és eredménytelensé­geit vették sorra a kulturális területen dolgozók. Igaz, hogy véleményüket, elemzé­seiket némiképpen a közös­ség-. ill. rendezvénycentri­kus szemlélet jellemezte. Úgy látszik, a hagyományos nép­művelői formák itt sem vala­mi eredményesek. Kár, hogy az egészségügyi szempontok éppen csak felvetődtek, hol­ott a bejáró életmódra jel­lemző nagyobb fizikai és pszichikai megterhelés vizs­gálata fokozott figyelmet ér­demel. ÖSSZEGEZVE: a bejárás és az ezzel összefüggő agglo­merációs folyamatok a fővá­ros mellett már nemcsak né­hány nagyobb ipari centrum gondja (Miskolc, Pécs), ha­nem hazánk iparosodásával párhuzamosan kibontakozó jelenség. Ezen túl azonban a munkásosztálynak a falvak­ban való megjelenésével a társadalmi integráció rész- folyamatát is képezi. Része az osztályok, rétegek közötti különbségek átalakulása — csökkentése általános tenden­ciájának. A bejáró munkások min­den ellentmondásos sajátos­ságaik ellenére is — s ezt a miskolci szeminárium is feltárta — az átmeneti kor­szak munkásosztályának ré­szét alkotják. A szeminá­rium gazdag anyagával, eredményeivel, elemzéseivel nem keveset adott e munkás­réteg szociológiai leírásához, megismeréséhez. Pál László hőbe burkolóznak, a háza® falát, a tetőket, a fák, kér* tinövények leveleit csakúgy^ mint az emberi tüdőt meg­üli a por. Szinte min­denünnen eltűnnek a szí­nek a vidéket birtokába veszi a nyomasztó szürkén ség. DE NE MENJÜNK MESZ-i SZEBB a felnémeti kőőrlő üzemnél, ahol a végtermé­ket, a kőport szabad ég alatt tárolják. Gondölná-e valaki, hogy innen egy-egy heve­sebb szélroham 20—30 ton­nányit is magával ragad a mészporból ami a szél irá­nyától függően egyszer Fel­németre, másszor Egerre^ vagy a bervai lakótelepre száll. Hihetetlen, egyszersmind megdöbbentő adatok. Mái vagy tíz éve annak hogy a természeti — egyben em­beri — környezetért aggó­dó tudósok megkongatták a vészharangokat. Az óvatos közvélemény az SOS-jele- ket csak akkor vette komo­lyan, amikor már a Rajná­ból kipusztultak a halak, a nagyobb angol iparvidékek a korom feketeségébe bur­kolóztak, közvetlen veszély­be került élőviláguk. Való igaz hazánkban az elmúlt években több olyan jelentős rendelet, törvény látott napvilágot, amelyek igyekeznek mielőbb gátat vetni a mérhetetlen kör­nyezetpusztításnak. Hogy ezek mégsem hoztak olyan eredményeket, amilyeneket várni lehetett volna, annak két fő oka van. Az egyik3 bizonyos szennyező anyagok visszatartása mindmáig meg­oldatlan. Ilyen a kéndio­xid is, amit teljes egészé­ben a levegőbe engednek. A másik pedig, hogy a műkö­dő szűrő- és tisztító beren­dezések részben tökéletle­nek, részben beváltak, de borzasztóan drágák. De vajon a pusztuló ter­mészet, az egyre ritkuló egészséges, tiszt., környezet mekkora érték? Vagy az emberi egészség? Forintban egyáltalán kifejezhető? Vagy tudja-e valaki hogy a ter­mészet oly sokat csodált regenerálódó képessége med­dig tud ellenállni e mérhe­tetlen szennyező, mérgező anyagnak? A KÉRDÉSEKRE ELŐBB* UTÓBB választ kell adni,' De most már nemcsak sza­vakban... | Cziráki Péter, j Moldvay Győző Egy időszerű kezdeményezésről (Tudományos konferencia a bejárókról)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents