Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-07 / 5. szám

, dap f&miikája 1977. január 7., péntek A Nap kél 7.31 — nyugszik 16.10 órakor A Hold kél 18.40 — nyugszik 8.14 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ATTILA nevű kedves olvasóinkat! Az „Attalus”, az „atticus” „gazdag”, „nagyon fé­nyes" szóból ered. Negyven évvel ezelőtt halt meg Somlyó Zoltán költő, a Nyugat Ismert munkatársa. Több vidéki vá­rosban üjságiróskodott, majd Nagyváradról Budapest­re került, s rögtön a modern Ura élvonalába. Mindig szembanállott a hivatalos irodalommal. Első jelentős kötete Dél van címmel 1910-ben látott napvilágot, mig legismertebb kötete, Az átkozott költő 1911-ben. Ezzel kezdődött és a Tanácsköztársaság bukásáig tartott pályájának legtermékenyebb szakasza. Ekkori ver­seiben szegénységéről és hányattatásáról vall, forron­gó ifjúkorát, s a század elejei Budapest életét idézi. Az 1918-as polgári demokratikus forradalmat, majd a Magyar Tanácsköztársaságot bátor, harcos költemé­nyekkel köszöntötte. Ekkor került nyomdába legéret­tebb kötete, a Jajgató Felicián, amely azonban a pro­letárdiktatúra miatt már nem jelenhetett meg. Mellő­zöttségére jellemző, hogy a két háború között egyetlen kötetét sem adták ki. A nyomor, a nélkülözés meg­törte, költészete is egyenetlenné vált. Válogatott ver­seinek első kötete 1958-ban látott napvilágot. Időjárás: Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős, párás idő, főként éjszaka és reggel többfelé köd, szá­mottevő csapadék nélkül. Mérsékelt, napközben meg­élénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 2, mínusz 3 fok között, a tartósan ködös helyeken mínusz 5 fok körül. Döntőre készülnek az Izzós brigádok (Tudósítónktól): Az Izzó Gyöngyösi Gyá­rában egy esztendeje tartó érdekes, izgalmas közműve­lődési vetélkedő közeledik a befejezéséhez. A benevezett 64 brigádból — amelyek az eddigi erőpróbák során szé­les körű ismeretanyagból vizsgáztak ,— nyolc csapat jutott a január 14-i dön­tőbe, ahol a legjobbak ösz- szesen 30 ezer forintos ju­talomban részesülnek. A Pipis-hegyi üzemben azon­ban az a vélemény, hogy már ig nyert minden részt­vevő, hiszen a versenyzők felkészüléseik s „mérkőzé­seik” alkalmával az eddigi­nél közelebb kerültek a könyvekhez filmekhez, a művészetekhez, a politiká­hoz, sok hasznosat megtud­tak gyárukról, városukról, megyéjükről. Cs. J. A téma — az új és a legújabb kori magyar történelem Pályázatot hirdetett a Heves megyei Múzeumok Igazgatósága A Heves megyei Múzeu­mok Igazgatósága történeti pályázatot hirdetett az új és legújabb kori magyar—tör­ténelem — a XVIII. század elejétől napjainkig terjedő időszak — témáiból. A művek feldolgozhatják a fentebb említett évszá­zadok bármelyik tárgykörét. — politikai, munkásmozga­lom, hely, gazdaság, társa­dalom és művelődéstörté­net, valamint életmód —, amely meghatározott terü­lethez, társadalmi osztály­hoz, réteghez kapcsolódik, írásokkal jelentkezhetnek mindazok, akik múzeumi gyűjtéssel, hivatsásszerűen nem foglalkoznak. Bekülde­ni csak olyan munkákat le­het, amelyek nyomtatásban még nem jelentek meg. A benevezők két kategóriában — ifjúsági és felnőtt —ver­senghetnek. Várják az isko­lai a helytörténeti szakkö­rök és a szocialista brigá­dok dolgozatait is. A pályázat kétlépcsős, az­az kapcsolódik az országos akcióhoz is. Az érdeklődők — többek között — megírhatják a he­lyi kiemelkedő személyisé­gek életútját, a különböző pártok, társadalmi szerveze­Füstölésből — tűz... Szabálytalanul épített és szabálytalanul működtetett füstölő miatt keletkezett tűz január 5-én a késő f$ti , órákban Gyöngyösön, a Pe- ! tőfi utca 130/1-es szám! alatt. A lángok hamarosan! átterjedtek a közeli fészer-1 re majd a borházra és kő-! rülbelül — az előzetes becs- < lések szerint — több, mint! hétezer forintnyi kárt okoz- I ták. A tüzet, amely már < veszélyeztette a szomszédos ; lakóházat is, a gyöngyösi j színház EGERBEN ESTE 7 ÖRAKOR STRUCCOK ESTÉLYE gárdonyi ifjúsági bérlet + ORVOSI | ÜGYELET | EGERBEN: 19 órától szombat < reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinsz- < ky utcai rendelőben. (Telefon:) 11-10.) Rendelés gyermekek ré-« Síére is. GYÖNGYÖSÖN: 19 órától szóm- . bat reggel 7 óráig a Széchenyi j u. 1. szám alatti rendelőben. HATVANBAN: 19 órától szóm-< bat reggel 7 óráig a Kossuth tér $ 18. szám alatti rendelőben. állami tűzoltók oltották el. A megmentett érték körül­belül 150 ezer forint. Négy évtizede végezte el a magyaróvári mezőgazdasági iskolát. S amikor friss bizo* nyítvánnyal a kezében Hat­vanba jöhetett, percig sem habozott. Szerette a földet, a jószágokat, hozzá tanült, miért ne állná meg a helyét Bandi báró birtokain. Kez­detben nem is került kon­fliktusba a Hatvány család* dal (Csak amikor maga akart családot alapítani. — Várj a sorodra! — mondta a báró a fiatal gaz­datisztnek. Ami gyakorlati­lag azt jelentette, addig kell elodázni a nősülést, amíg a koridősek oda nem hagyják az uradalom szolgálati laká­sait Kiböjtölte a pár esztendőt. Házasodott, fiai születtek. Majd háború jött, aztán ta­gosítás, államosítás. Az élel­mesebbek kihasználták a lehetőséget. Mások hittel he­lyezkedtek, lépcsőről lépcső­re lépve. Egyedül Umátum József maradt a régi mun­dérban. Azaz: valamit igazí­tott rajta. Képességét, csen­des emberségét az új rend közigazgatásának ajánlotta fel, hogy mind mostanáig hűséges maradjon hoáfcá. Bevált a kékesiétől forgalomkorlátozás A karácsonyi és az újévi ünnepek alatt a KPM Egri Közúti Igazgatósága a ké­kestetői bekötőúton forga­lomkorlátozást vezetett be a rendőrség, a mentők a tűzoltók munkájának bizto­sítása és a tetőre látogató sportolók zavartalan közle­kedése érdekében. Az em­lített napokon 9 Volán Vál­lalat Mátraházáról Kékes­tetőre különjáratú autóbu­szokkal szállította az oda­látogató turistákat. *" Mint most tájékoztatták lapunkat, a forgalomkorlá­tozás tapasztalatai kedvező^ ek. Az intézkedés általában megértésre talált a közle­kedők részéről is. A közúti igazgatóság mindezek alap­ján a téli hónapokban to­vábbra is fenntartja a kor­látozást. Az útlezárással kapcsolatban csak annyi módosítást hajtanak végre a korábbi információval szem­ben, hogy a különjáratok harmincpercenként fognak közlekedni. A megye útjai járhatók A KPM Egri Közúti Igaz­gatóságának jelentése sze­rint Heves megyében a fő­útvonalak járhatóak, csak az alsóbbrendű útvonalak­nál okozott problémát néhol a jég. Az árnyékos helye­ken, a hegyi útvonalakon különösen a hajnali órák­ban tapasztalható a jege- sedés, amely fokozottabb óvatosságra inti a jármű­vezetőket is. Az űtügyelet állandó őrjáratot tart a megye országútjain és igyekszik minél hama­rabb megszüntetni az aka­dályokat. „Áthúzódó” szerencse BUÉK — szemete sí Akármilyen foglalkozásról txifli szó, az ember az ú) esztendő küszöbén mindenkinek, szívből jövő és valóban boldog új esz- tendőt kíván. A kívánságok né- ha kölcsönösek, s e kölcsönös- ségnek néha valahol, valami- képpen határokat kéne szabni9 amelyet bizonyít az alábbi példa* Az óév napján többen felke- restek azzal a felkiáltással, hogy ők a szemetesek és ebből az ai- kálómból boldog új esztendőt kívántak. Ha minőségileg kí- vánnák nekem ezt a boldog új esztendőt, már eleve becsület- sértésért beperelhetném őket, Ismerve azonban a régi jól be- vált rossz szokást, tudtam, hogy nem engem kívánnak a kukába., hanem a csengetők jó szokásai szerint az aprópénzemet kivan- ják a saját pénztárcájukba. Akadálya ennek sincs, killö■* nősen akkor, ha elvégezték azt a munkát, amelynek fejében9 mint szemetesek, szemétmemes boldog új évet kívánnának. A baj azonban itt van: több mint egy hete nem vitték el a sze­metet abból a házból, ahol en lakom (és más házból sem)r de a jókívánságok reményében az aprópénzt váró tenyerek mutati ták az újszerűbb, vagy a szó* kásosabb kívánság tárcáját. Elnézést kérek, az Egri Városi Tanács mélyépítő üzemétől, mert munkatársainak nem adtam új­évi aprópénzt. Gondolom a fi­zetés valamiképpen fedezi a szemét elszállítással kapcsolatos munka költségeit és remélem„ hogy a dolgozók a szemét el­szállítás felelősségteljes munká­ját ,elvégezték és nem szorít­koznak arra, hogy plusz jöve­delemre tegyenek szert a jókí­vánságokkal, az eleve megálla­pított munkatevékenység „rová­sára”* íek, városi társadalmi osz­tályok, kulturális csoportok, egyletek, a városi, a falusi kézmű-, illetve kisipar tör­ténetét, valamint az ipari és a mezőgazdasági üzemek fejlődésének krónikáját. Gyűjthetik a megszűnő kis­mesterségek eszköz szókész­letét, elemezehetik munka- módszereiket, társadalmi, kapcsolataikat. A pályázatokat a mellék­letekkel — térkép, fény­kép, rajz — együtt két pél­dányban lehetőleg gépelve, 1977. szeptember 30-ig kell eljuttatni az egri Dobó 1st ván Vármúzeumba. Az eredményhirdetésre, megyei szinten a múzeumi hónap során, októberben ke­rül sor. Az egyes művek ezt követően — újabb bírá­lat után — szerepelnek az országos versengésen is. Ennek értékelését 1977 de­cemberében tartják. Egy csendes hatvani Ez sem volt ám könnyű valami. Különösen amikor a nagy sorsfordulók következ­tek. Leginkább pedig a ter­melőszövetkezet szervezése. A gazdász-becsület azonban átsegítette megannyi bukta­tón, az útközben szerzett ta­pasztalatok pedig előbb- utóbb az ellenfelet is az ol­dalára állították. Ezért voltak bizalommal iránta, amikor a városi ta­nács osztályvezetését akasz­tották a nyakába, majd pe­dig a járásnál töltött be fe­lelős hivatalt. Utóbb mező­gazdasági csoportvezetőként hasznosította tudását, nagy gyakorlattá. Éspedig tapin­tattal a másik oldalnak.ki­járó megbecsüléssel. Hogy igy nem lehet célba jutni? Csak a hatalom unta- TSn hangoztatásával, fenső- séges szigorral? Ezzel ő so­hasem törődött. Járta a hat­vani és város környéki szö­vetkezeteket, tervet egyezte­Az elmúlt évben, a Lottó 52. játékhetén a szerencse istenasszonya igen szépnye- reménydömpinggel ajándé­kozta meg a Hatvani Cu­korgyár garázsának tíztagú lottózó brigádját. A kollek­tíva, amely előfizetéses lot­tószelvényekkel játszott. azon a héten három négy találatot, 12 hármas talála­tot és hat kettes találatot ért el. Nyereményük össze­sen 142 ezer 452 forint volt. A tavalyi nyereményt janu­ár első napjaiban fizették ki az OTP hatvani fiókjá- náL Egyébként: szemetesek l boldog új évet K. G, Új rozsdamentesííő anyag A Veszprémi Nehézvegy­ipari Kutató Intézetben, ahol már csaknem három évtize­de foglalkoznak az új kor­rózióvédő anyagok előállítá­sával, ismét új vegyianyag­gal bővítették a rendkívül hasznos anyagok listáját Negisol néven olyan új kor­rózióvédő anyagot állítottak elő, amely kettős haszon­nal alkalmazható. Kiválóan szigeteli a távfűtő rendsze­reket, ugyanakkor védi is azokat a rozsdásodástól. A hasznos újdonságot már kis mennyiségben gyártják a tett, eredményeket hozott, máskor tanácsülésen, falu- napokon képviselte az osz­tályt. De csak hangfogóval. Ügy, és mégis eredményesen, hatékonyan. — Lassú víz partot mos! — jegyezte meg róla minap az egyik közös gazdaság ve­zetője. Amiben szeretett ép­pen úgy volt, mint az idő­sebb szakember munkastí­lusának szóló elismerés. Persze hivatalos helyeken is méltányolták a csendes hatvani gazdász szorgalmát, ügyszeretetét. Kormányki- tüntetés, miegyéb. S most talán éppen emiatt olyan ne­héz elszakadni a megszokott munkahelytől, kollegáktól. Végül csak megtörtént. Ám nem kizárólagosan! Képletesen vágtak neki egy kisajtót a tanácsháza fa­lán, hogy túl a nyugdíjkoron is visszajárhasson. Nem csak a pár száz forint miatt, ami a bepucolatlan házhoz kell. Inkább hogy érezze, tudja naponta: nem elejtett toll. Hanem olyan, amivel tovább lehet még írni a felszabadu­lás utáni Hatvan mezőgazda­ságának történetét (moldvay) kísérleti üzemben és a szé­les körű kipróbálást követő­en tárgyalnak a nagyüze­mi méretű előállításról is. A személyzeti munkáról Az ipari szövetkezetek személyzeti vezetői szak­mai értekezleten vettek részt csütörtökön a KI- SZÖV-ben. Az egri tanács­kozáson az V. ötéves teipr káderpolitikai feladatairól oktatási, nevelési kérdések­ről esett szó. Gyufaautomaták A Gyufa’pari VáUa'at 230 millió forintos rekonstrukciót hajtott végre budafoki és szegedi gyárában. Az igényeket a régi, elavult gépekkel már nem tudták kielégíteni, ezért új, nagy teljesítményű gépeket szereztek be. Budapesten 1200, Szegeden 500 négyzetméter alapterü’eíű új gyártócsarnok is épült. Képünk a Budát-ki Gyufagyárban egy automatát mu­tat, amely egy műszakban 210 ezer doboz gyufát gyárt. , (MTI fotó — Koppány György felvétele — KS) j rllmüsm I9< VálTatft FefelTs kiadó ,uI ferenc S '"egyei raná« napilapja - Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megyei LaokiaőA 0-697 3000 HaSn Kossuth téra 7v5rAf^L7 7-, Beloiannisz utca 3. (Pf : 23. 3301) Telefon: 12-73. 20-29.24-44. 3200 Gyöngyös. Rózsa u. U fizetési dll egy hónaira20 - Ft* ElóflzefhLő'l, ?'*«1 ndAhlvatal Eger. 3301 Beloiannisz u. 3. (Pí.: 23 3301) Telefon: 13-68 - Terjeszti a Magyar Posta Elő- xsazgató: POVAKNY JENŐ — HU Tssn ÓÍm-0705 Postahivatalnál és kézbesítőnél. - Index: 30062. - Révai Nyomda »Sri Gyáregysége. Eger. Vincellériskola u. S. sz. i &

Next

/
Thumbnails
Contents