Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-18 / 14. szám
«Sil Képernyő ELŐTT A témát a postás hozza A tehetséges ember tudja, mihez kell kezdenie. A nagyon tehetséges azt is tudja: mit kell abbahagynia. Vitray Tamás nagyon tehetséges ember, ezért tudta, hogy az Ötszemközt műsorát több más ok mellett, a kifulladás veszélye miatt is abba kell hagynia, és mint a bölcs primadonna, még azt is tudta, mikor kell „kimennie” e műsorával a képernyőről. A siker csúcsán természetesen. Magától értetődő, hogy Vitray azt is tudta, hogy valamit kell csinálnia, valami olyat, ami igazán a televízió műfaja, ami igazán a közönségé lehet, meg egy kicsit a 6aját tulajdona is. Ami egyszerre szórakoztatói, és — bocsánat — tanulságos is. ami Magyarország felfedezése. Írók, szociológusok nemes hevülettel kutatták a két világháború között az eltip- rott. meggyötört nép Magyar- országát, hogy felfedezzék, vagy hogy inkább felfedjék sebeit, amelyet urai ütöttek rajta. A közelmúltban — már történetileg a közelmúltban — magyar írók, szociológusok kezdtek hozzá, hogy újból felfedezzék Magyarországot, de a szocializmust építő országot, melyben a gond ugyan nem gyomláltatott még ki maradéktalanul a vetésből, de ahol a vetéseknek mind gazdagabb az aratása. Nem véletlen, hogy ez a sorozat, pontosabban e sorozat címe jutott eszembe Vitray Tamás a mindenhez értő, lenyűgöző egyéniségű szobrász, festő, az amatőr csillagász ezermester, aztán az egykori politikus, Veres Péter barátja, az öreg költő és a többiek, — kincseink, értékeink, amelyekről sokszor nem is tudunk, hogy vannak, és amelyek mellett, ha tudjuk is, hogy vannak, értetlenül megyünk el oly gyakran. Magyarország felfedezése. A szellemi kincsek, a dolgozó ember, a mindennapok szürke eminenciásainak tudatos felkutatása és bemutatása, téve mindezt izgalmasan, érdekesen, szórakoztatóan, odáig, hogy beszédtéma legyen másnap a tévénézők milliói között —, ennyi történik csak Vitray Tamás és fiatal stábja jóvoltából a képernyőn. És még egy valami, ami talán a leglényegesebb: a téma házhoz jön. A postás hozza. A műsor sikerét és értékét mi sem igazolja jobban, mint hogy az ötleteket ma már nézők is szállítják, mert éppen e műsor kapcsán tanulnak meg, vagy már tanultak is meg sokan körülnézni saját kis világukban, és felfedezni annak végtelen gazdagságát. Nemcsak kedves, de tanulságos is, nemcsak tanulságos, de művészi remeklés is as Ez csak divat című zenés-táncos rajzfilmsorozat. Még egy folytatás, s akár kérhetnénk is az ismétlést. egyszerre vitrays és mégis mentes bizonyos berögzött és néha levethetetlen manír- tól. Ekkor „jutott eszébe” Vitray Tamásnak, hogy csak leül és mesél, erről, arról, és hogy miről, azt felderítik, bemutatják fiatal — helyesebben —, fiatalabb munkatársai. Még a laikus is tudja — de hol van nálunk manapság laikus tévéügyben? —, hogy az ilyen látszólag köny- nyű, sőt könnyed műfaj, egy ilyen magától értetődő műsor mekkora fegyelmet, mennyi munkát, kitartást, mennyi ötletet, néha bizony nemcsak szellemi, de fizikai küszködést is igényel. A kötéltáncos mosolya mögött ott vibrál a szürke órák, percek görcsös és verítékes, éves munkája. Ez a műsor se készen érkezett, csak egyszer mór végre késznek kellett és elsőnek nyilvánítani egyet, hogy be lehessen mutatni, hogy legyen meg végre az az első, amelyhez és amelytől minden továbbit mérni lehet. Bevallom őszintén, tartózkodva figyeltem ezt a műsort. Nem éreztem pontosan, nem értettem világosan: mi is akar ez lenni? A kissé a skatulyához szokott kritikusi elmém izgatott tanácstalansággal keresgélte egy ideig azokat a rekeszeket, amelyek közül valamelyikbe bele tudtam volna gyüszköl- ni ezt az üldögélő mesélést, melyben portré keveredik a riporttal, a zene a prózával, a kissé golyós figurája a zseni elméjével. Űristen, mi lehet ez, mi akar ez lenni? Hozzátartozik az igazsághoz — és nem a magam mentségére mondom —, de visszatekintve úgy tűnik, hogy a műsor is kereste önmagát, kereste, mindig kereste azt a skatulyát, amelyiket azonnal és gondosan ki kellett kerül nie. műsorával kapcsolatosan. Nem tájakat fedez fel, hanem az emberekben meglevő érzéseket, mikrovilágot mutatja be, amelyben visszatükröződik a makrokozmosz. A sokgyermekes cigánycsalád harmonikus, derűs boldogsága, a kicsit habókos, de megkapó figurájú bicsérdista, És ez a lényeg. És ez az, amiért most egyetlen fenntartás nélkül, csak az elismerés és mint néző is, az öröm hangján írok erről a műsorról. Tudom, hogy Vitray megint tudni fogja: mikor kell abbahagynia. Szerintem még sokáig nem! Gyártó Géza Kincsek pléhdobozban NAGT ENDRE, a magyar kabaré egyik megteremtője mondta el az első hangosfilmre is felvett konfe- ransziéjában, hogy a cirkuszi súlyemelőnél nem az a fontos, hány kilót nyom, hanem az: mennyit nyög hozzá. Néha az újságolvasónak már az lehet a benyomása, ha a közművelődésről esik szó, hogy nem is az a fontos, mennyit emelünk azon a sokat emlegetett színvonalon, hanem az: mennyit gyürkőzünk, köpködjük a tenyerünket, nyögünk és izzadunk egy- egy akció lebonyolításánál. Jó, hogy sokat nyögünk, izzadunk, fáradozunk. Az viszont nem jó, hogy mindig elfeledkezünk arról: nem ma és mi találtuk föl a puskaport Kincsek vannak a raktárakban, s remélhetőleg csak azért nem porosodnak, mert a kerek pléhdobozok jól zárnak. A por ugyanis elsőszámú ellensége a celluloidszalagnak, amelyik a filmfelvételek százezer métereinek kockáit őrzi. Ilyen filmszalagok ott lapulnak minden megye úgynevezett Filmtárában, de félő, hogy nagyon kevesen tudják, miféle értékek hevernek a dobozokban. S még kevesebben vannak azok, akik időnként ki is kérik ezeket a szalagokat, vetítésre. Pedig jók, rövi- debbek, s mivel sok pénzért, hosszú előkészítés után, a legkiválóbb rendezők készítették, többnyire jobbak, hatásosabbak, mint a tv, főként a tanári előadásra épített, iskolai órái. Csak ízelítőül, néhány példa A világ filmgyártása „magyar iskolaként” tanulta meg tisztelni azokat a népszerű tudományos rövidfilmjeinket, amelyek tudományos tisztaságukkal a képi látvány költői világát tudták egyeztetni. Mindenekelőtt Kollányi Ágoston nevéhez fűződik a tu- ez a speciális módszere, domány filmkőltészetének Kisfilmjeink közül is kiemelkedik az Akvárium, amely a halak életének lírai leírása, a Bölcsők, amely az állati ivadékgondozás emlékezetes műve, az Egy másodperc története, amely az állati mozgások lassított látványának poétikus szimfóniája Az Örök megújulásban összegezését adta legjobb biológiai filmjeinek, s közben olyan csodálatos élményben részesítette a nézőt, mint az egyetlen sejtből a szemünk előtt lüktető halmazzá szaporodó élet születése. De az anyag szerkezetéről vagy a hullámok terjedésének képileg szenzációs tulajdonságairól is tudott kitűnő filmet készíteni (Fizika F-dúrban). Aztán ott van Vadász János világraszóló sikereket elért kisfilmje, a Nyitány. Egyetlen csirkeembrió fejlődésének az élet születésének himnuszát volt képes érzelmileg is megragadni, miközben tudományosan is szenzációs képet adott erről az addig emberi szem által nem látott folyamatról — alatta Beethoven zenéjét halljuk. A fiatalon elhunyt Vas Judit kitűnő rövidfilmje, a Módszerek, amely három óvodáscsoport különböző nevelési metódusainak bemutatásával a társadalom-lélektan nehezen illusztrálható törvényszerűségeit volt képes látványban, logikában, érzelemben rendkívül gazdagon bemutatni. Takács Gábor az egyik legérdekesebb esztétikai szabályszerűségről, az aranymetszésről készített hallatlanul izgalmas filmet A GYEREKÉLETTAN megfigyelései több magyar filmben is igen érdekes megfogalmazást kaptak, s eddig még nem esett szó azokról a kiváló dokumentumfilmekről, amelyek egy- egy társadalmi jelenséget az aktualitáson túl, az általánosság szintjén tudtak megragadna (Ilyen például Szemes Mariann filmje a válásokról, Gazdag Gyula Hosszú futásodra mindig számíthatunk című filmje, az üres, nagyképű formaságokról, az álértékeknek rendezett önünneplősdiről.) Rövidnek ugyan nem lehet nevezni a Balázs Béla Stúdió egy-másfél órás produkcióit, de a nevelésügyi sorozat darabjai például messze túlmutatnak a pedagógiát és a pedagógustársadalmat érintő kérdéseken. A felsorolást hosszan lehetne folytatni, de egy újságcikk nem helyettesítheti a Filmtárak jegyzékét Csak emlékeztethet arra, hogy ilyen lista van. S hogy ezen a listán nagyszerű értékek rejtőznek, amelyeknek ott lenne a helye a közművelődés mindennapi munkájában. Vetítették, persze, hogy vetítették ezeket a filmeket — főleg a valóban rövidebbeket — annak idején egy-egy játékfilm mellett Meg is nézték azok, akik éppen azt a nagyfilmet akarták látni. Aztán tájékozottabb TIT-előadók bemutattak még néhányat ám e filmek többsége messze elmarad attól a kihasználtságtól, amit joggal megérdemelnének. Arról nem is szólva, hogy már felnőtt egy újabb nemzedék azóta, hogy ezek közül tíz-tizenöt évvel ezelőtt egyik-másik elkészült és a mozik programján szerepelt. JÓ LENNE, ha az új erő-: feszítések közepette ezekre a régi, de nagyon hatásos értékekre is gondolnának a művelődésügy felelősei. Moziba visszavinni valamelyik játékfilm mellé, már nem lehet ezeket a produkciókat Ám az a közművelő? dési láz, amely most kU gyűlt az országban, nem szabad, hogy továbbra is érintetlenül hagyja dobozaikban ezeket a filmeket: Nem is kell hozzá sokat nyögni, vagy izzadni, mint a cirkuszi súlyemelőnek] könnyedén, természetes mozdulattal helyet teremthetünk számukra. Együttes hatásuk még a tévével ia versenyezni képes. Ha a pályára engedjük, ha a versenyben indulhatnak ezek a munkák is. A győztes itt valóban a közmű-? velődés lenne. BernAfh László ei.kéMSBQi U7T január 1&, kedd — Nem jössz az ifjúsági klub avatójára? — kérdezte Povázsai, a direktor. Kelementől, az ötödik osztály főnökétől. Fél négy lehetett, most zárt az iskolakönyvtár. — Ma lesz? — kérdezte fölöslegesen Kelemen. — Igen. — Hát persze, hogy megyek — örvendezett a fiatalember, és már vette is a kabátját. Hátha lesz ott valamilyen fejes, nem árt az ilyen összejöveteleken nyüzsögni. Űtközben kedélyesen csillogtatták a beidegzett proto- kollszöveget. — Egészen jó volt ma az ebéd. — Így van. Különösen a bableves! Vagy: — Kezd foga lenni a télnek. — Szerintem is. Főleg reggelente! — stb. A klub egy felújított istállóban kapott helyet. Hosszú, kissé keskeny terem, benne apró, karfa nélküli fotelok és lapos dohányzóasztalkák. Egyik végében tévé. rádió, másikban egy asztali foci. Sőt: hosszában egy könyvespolc is húzódik a fal mellett, rajta egy-két újság. A korai sötétedés miatt már izzottak a fénycsövek. Mikor Povázsai és Kelemen beléptek az emberektől nyüzsgő terembe, a meglepetéstől összenéztek egy pillanatra. Az ifjúsági klub megnyitóján mindenfelé ősz hajak ezüstös fénye, hordónyi pocakok vagy éppen csontig aszalódott agg testek. Nem szóltak semmit, fogasra akasztották kabátjukat és leültek a fal mellé, az alkalmilag odaszorított székekre. MOLNÁR PÁL: — Kicsit kontrasztoß kép — hajolt Kelemenhez Povázsai —, hogy egy ifjúsági klub megnyitóján ennyi öreg... — Nekem is zavaros az ügy — vágott közbe Kelemen. — Lehet, hogy ezt is úgy szervezték meg, mint a múltkor azt az író—olvasó találkozót, amikor egy külpolitikai újságíró elé hatodikos gyerekeket ültettek, mert pont akkorra esett a közgyűlés. — Nincs kizárva — hagyta jóvá Povázsai. — Ügy látszik, hogy most meg a nyugdíjasok értek rá eljönni. A terem egyik végében — a tévé előtt — egy vörös abrosszal leborított asztal mögött foglaltak helyet a meghívott díszvendégek. A községi tanácselnök, a KISZ-alapszervezet titkára és az újonnan kinevezett klubvezető, az ötvenhárom éves Barta Mihály, kertész. Az ünnepélyes pillanatban ő emelkedett szólásra. — Kedves elvtársak! Üdvözlöm a kedves elvtársakat ebből az alkalomból, hogy a klub megnyitásából. — Megköszörülte a torkát, belenézett az előtte heverő papírba é6 folytatta. — Hosszú idő után elérkezett oda a község, mikor megkapta ezt a klubot, amikor átveheti községünk a klubot. Ezzel az alkalomból reprezentálunk is, megkérem, fogyasszuk az asztalokon levő kólát és jaffás üvegekből öntsünk magunknak nyugodtan. Mosolyogva szertenézett, két kezével az asztalokra mutatott, aztán ismét a papírra tekintett, s folytatta. — Megköszönöm valamennyiünk nevében a tanácselnök elvtárs és a mellettem ülő KISZ-titkár elvtársnő is megjelent és eljött közénk. Kedves elvtársak, a klub akkor lesz nyitva, mikor a könyvtár, meg lehet nézni kint a táblán. Most pedig megkérem önöket, tegyenek fel kérdéseiknek helyet adunk a klub programjáról kapcsolatosan. Mosolygó arccal — ahogy beszélt — leült. Nem sokáig volt csend. A főasztalhoz közel egy nénike — fején összecsomózott kendő — fölállt — Én szeretném megkérdezni — kezdte 6írós hangon —, hogy miért csak egyszer van egy évben tanácstagi beszámoló? Annyi kérdésem lenne most is az árakkal kapcsolatban, hogy— és mért csak egyszer van— Barta fölállt az asztalra támaszkodott, krákogott — ... megkérem a tanácselnök elvtársat, mivel neki közöttünk a legilíetékesebb nálunk, adja meg válaszát — Kedves elvtársak! — emelkedett föl a tanácselnök. — Üdvözlöm önöket a klub megnyitása alkalmából. Az igazat megvallva én ma munkaértekezletre készültem. El kell mondanom, hogy mostanában nemcsak ez a klub az eredményünk. Nemrég adtuk át az új, harminc férőhelyes óvodát. Több száz óra társadalmi munkát fektetett bele a község lakossága. Mint tudjuk, nagyon fontos volt már a községnek egy új óvoda. Ezen kívül rendbe hoztuk az iskolát is. Mindenki látta, hogyan nézett ki, és mivé fejlődött mostanra az épület. Szintén igénybe vettük a KISZ-ese- ink önkéntes munkáját. A következő lesz az új, tágas önkiszolgáló bolt átadása és játszótér építése. A kérdésre válaszolva annyit, hogy a tanácstörvény az évenként egyszeri beszámolót rendeli el. Lehet éppen több is, ezt embere válogatja. Leült Megcsörrentek a kólás üvegek, zörögtek a nylonzacskók. Újra Barta állt föl. — Kedves elvtársak, akiből még van kérdésük, vagy hozzászólást akar eszközölni, tegyék fel. Mosolygós tekintetét báto- rítón végigfuttatta az arcokon. — Megkérdezhetnéd például — suttogta Povázsai Kelemennek —, hogy miképpen értesültök ti. fiatalok a klub programjáról, és hogy lesz-e olyan operatív bizottság, ami ezt a programot koordinál-? ja? — Jó — egyezett bele Kelemen. s fölállt — Azt szeretném kérdezni, hogy lesz-e ennek a klubnak vezetősége, amely programokot állít Ö6z- sze, s ha igen, hogy értesül? nek erről a kívülállók? — Szabad a nevét? — kér-: dezett vissza arcán negédes mosollyal Barta. — Kelemen Balázs. Barta írt valamit, majd fölemelkedett — A Kelemen elvtárs kérdésére egyelőre azt tudom a választ adni, hogy a klub akkor van nyitva, mikor a könyvtár. Természetesen kell, hogy csináljunk programokat csinálni. Ezekről mindig állandóan értesítve lesznek mindenki. Leült, s tovább írogatott A terem csöndjét csak a sósrudak ropogása zavarta, néha-néha egy pohár vagy; üveg koccant az asztalon. Ismét Barta állt föl. — Kedves elvtársak, ha nincs több kérdés, lehet még maradhatunk beszélgethetni. Kérem önöket, hogy a frissítőket igyuk meg, mert már úgyse veszik vissza a boltban. — Aztán diadalmasan, mint egy fizetett vőfély, hozzátette: — kívánom, hogy használjuk egészséggel az új klubot! A közelben valaki tapsolni kezdett, aztán kissé bizonytalanul a többiek is ezt tét* ték. Mikor Povázsai és Kelemen újra együtt ballagtak a hosszú, sötét utcán, nem szóltak egy szót sem. Hangtalanul egymás gondolatait találgatták. Csak egy kutya ugatta meg
