Népújság, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-21 / 301. szám
Derecskéi gyárépítik Korszerű vasúti kitérők Gyöngy ösről A MÁV Kitérőgyártő Üzemét Gyöngyösön 1951ben, 25 évvel ezelőtt hozták létre a vasúti hálózat felújítása céljából. Jelenleg első számú feladatuk a korszerűsítésre szoruló főút" vonalakhoz kitérő vágánycsoportok gyártása. Részt vállalnak a vasútvonalak villamosításá" ban is. Nagy sorozatban állítanak elő alkatrészeket a vasúti pályák építéséhez, pl. évente kétmillió sínlcszorílő lemezt és egymillió sínalátctlemezt készítenek. I (MTI fotó — Erezi K. Gyula) Felzárkózni az élvonalhoz Évzárás előtt a Hevesi Állami Gazdaságban A mátraderecskei gyár rekonstrukciójának kétségtelenül legszembetűnőbb, leglátványosabb munkája mostanában az alakuló új vázkerámia-üzem kemencekocsijainak készítése. A majd síneken mozgó hasznos segédeszközök a hatalmas csarnok hosszában sorakoznak, s fémvázaikra szorgos kezekkel építik a betonszerű alaplemezt. Zsaluformákba kerül a különleges importanyag, amit han_ gos vibrátorokkal tömörítenék. Nem könnyű a feladat: meglehetősen nehezek a csomagok, amelyekből „csodamasszát” öntögetnek a deszkák és samott-téglák közé, a legizmosabb munkásokat is megrázza a döngölő kézi- szerszám. A műveletek elvégzése komoly szakértelmet kíván. Szerencsére nincs hiány semmiben a megbízás teljesítéséhez, kiváltképpen pedig megvan a szükséges tudás, gyakorlat legalábbis a megszólított Littenberger Györgynél, aki — mint beszéli — kereken harminc esztendeje dolgozik a sajátos pályán. egy sor érdekes, izgalmas vállalkozásban szerzett kellő rutint mindennapi munkájához. Több más mellett épített kéményeket ■— utoljára egy 85 métereset Budapesten — s csinált üvegkemencéket is. Legközelebb pedig: porcelángyárba megy. — Az üvegkemencéket szerettem a legjobban — emlékezik — ezek mindig precíz, szép munkát jelentenek az iparosnak. No, persze azért soha nem húzódoztam más kérések elől sem! A vibrátor, amit most szorítok, csak egyetlen szerszámom. Zajos, zajos, de meg lehet szokni. Amikor először kézbe vettem igaz, alaposan bedagasztotta műszak végéig a csuklómat úgy, hogy 1—5 nap is eltelt, míg ismét rendbe jött. Ám, azóta kutyabajom vele! A gyomromat, az étvágyamat sem zavarja. ; A szomszédjában energikus fiatalember mutogat társának valamit. Percek óta figyeljük: mindig más helyen tűnik fel, mindig más szerszám van a kezében. Osztrák kolléga — mondják a „Dózsa népe” szocialista. brigád tagjai —. annak a cégnek a képviselője, amelyik a kemencekocsikhoz az említett speciális építőanyagot szállította. •— Ebenbauer Johann a nevem —- halljuk tört, magyarsággal a külföldi hő- teqhnikustól — az építés technológiájában segítek magyar barátoknak... Jó, hogy értem kevés az ő nyelvük, megtanultam valamit, mióta 1972-től az országba járok. Dolgoztam piár Fehér- gyarmat, Putnok, Békéscsaba, Székesfehérvár és Dunaújváros. Szeretek együtt dolgozni ez itteniekkel. Tetszik Magyarország. Kirándultam már Egerbe is, szép város. De nagyon szégyenlek, a Mátrát még nem ismerem, csak Derecskét... A kivitelezőknek es a részlege, amelynél beszélgetünk, a Hőtechnika Építőéi Szigetelő Vállalaté. Horváth Miklós csoportvezetőtől — a kőművesek irányítójától — halljuk, hogy május óta dolgoznak a mátraderecskei gyárban, a vas- szerkezeti gárdájuk után jöttek néhány héttel. 13,89 millió forintos az építési megbízásuk, az ő dolguk az 130 méteres alagútkemence elkészítése is. Ez lesz a lelke a vázkerámia-üzemnek. Komoly feladat, de már korántsem ismeretlen. Hasonlót csináltak már Pilisboros- jenőn, 6Őt az NDK-ban, Zellendorf ban is dolgoztak ilyesmin. Már készen vannak a falazással, s különösen jól haladnak a szerelőik. Remélik, hogy a kocsikkal is sikerül végezni december 26-ig! A csoportvezető: ötszörös kiváló dolgozó. Ha így mondja — bizakodnak félhangosan mögöttünk a helybeliek — nem. is lesz másképpen! —' Nem is lehet — kap a megjegyzésen a Hőtechnika másik csoportvezetője, a kőművesekétől valamivel nagyobb megbízatást vállalt szerelők irányítója a 27 éves Laska Imre — hiszen e nélkül aligha hoznák be a házi versenyben mutatkozó kis lemaradásukat. Különben — nyugtatja meg a körülötte állókat — nincs semmi vész. Ha menet közben voltak, vannak is bizonyos megtorpanások, olyannyira jól állunk, hogy a kemenceépítéssel öt hónappal korábban végzünk, mint eddig másutt. Mert szerencsénkre jól kihasználtuk például az elő- regyártás előnyeit, sok segítséget kaptunk a helybeliektől és a beruházó mályi központjától. Laska Imre, az NDK-ban lett csoportvezető, amikor Reesában éppen Martin-kemencéket épített. — S Mátraderecskétől vajon hogy búcsúzik? — kérdezzük korábbi előléptetésére gondolván. A célzást nem érti. A világ legtermészetesebb hangján mondja a búcsúzásnál, hogy: — Egy újabb, szép megbízás, egy jó együttműködés tapasztalataival, új baráti kapcsolatokkal megyünk tovább. Olyanokkal például, mint amit felfedezhetünk a Gépes Felvonószerelő Vállalat egyik brigádvezetőjével, Boldizsár Zoltánnal folytatott rövid eszmecseréjüknél is. Az ellesett néhány szóból is kiérződött, hogy nemcsak a két cég jelenlétéről, hanem mindennapi munkájukról, gondjaikról is tudnak s lehetőségeikből telhetőén együttműködnek a feladatok megoldásában. Boldizsárék egyébként — mint újságolta a brigadéros — most éppen a kőközpont bekötésén dolgoznak. Az eddigiekben pedig a szárító berendezés légvezetékét készítették — mindenféle gép nélkül — és szerelték. Nehézségeik ellenére is jól haladnak, előreláthatólag időre végeznek munkáikkal. A társaság Hejőcsabáról került át Mátracl'erecskére, s Bélapátfalva előtt dolgozik itt. Ha végez: már megy is az épülő új cementgyárhoz. Különös módon, egyre gyakrabban emlegetik már az újabb munkahelyeket. S mint később elárulják: korántsem véletlen. Az új váz- kerámiagyárat ugyanis — őszi határidő ide, őszi határidő oda — sokkal korábban : már a jövő tavasszal szeretnék átadni rendeltetésének. Kása T-Aszló bácsi, a generálkivitelező Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat kubikosa is ezen fáradozik. A terv szerint egyike lesz majd azoknak, akik utoljára köszönnek a gyárkapuból. Mert a térburkolat elkészítését hagyják a végére. A kubikos — természetesen mai kubikos: a legritkábban használja már a szakmában közismertté vált kis talicskát. földmunka helyett inkább épít, zsalut készít, vagy vasat szerel a betonhoz. S eközben második szakmáját gyakorolja, mivel eredetileg bányász volt, vájár. A mizserfai aknában dolgozott, egészen a munkahely bezárásáig. A változáshoz pedig az évek múlásával annyira hozzászokott. hogy kivárja már itt a nyugdíjat is. Az építőktől megy pihenőre. Pihenőre? Ugyan, hol van még az?! Mindössze három év múlva jön el az az idő, de Kása Lászlónak, őszintén szólva, eszébe sem jut. Miután ilyen feladatnál, mint az övék, csak egyet lehet csinálni:. nem szabad az időt efféle ábrándozással fecsérelni. Itt becsülettel eleget tenni annak, amit kívánnak valamennyiüktől. Ebben pedig — mint sommázza Panyik Sándor gyárvezető a látogatásunk végén — végeredményben nincs is hiba! — Természetesen. Ez azonban ritkábban fordul elő. Akkor, amikor a feljelentés közvetlenül hozzánk fut be. De amikor a rendőrség indít vizsgálatot, kezdettől fogva részt veszünk a munkában. Töbh esetben is szükséges az ügyészi döntő szó. Például a gyanúsítottá nyilvánított személy panaszt tehet e tény ellen, s vagy elutasítjuk, vagy nem. Ugyanez vonatkozik az előzetes letartóztatás elrendelésekor, illetve az előzetes letartóztatás meghosszabbításakor hozott döntésekben is. Minden esetben alapos, a cselekmény súlyának, a vizsgálat érdekeinek megfelelő mérlegelés után születik . a határozat. Egyébként — függetlenül a rendőségtől — szükség esetén az ügyész is foganatosíthat kihallgatásokat: meghallgathatja a gyanúsítottat, vagy éppen a tanúkat. Fontos az is, hogy jelen legyen az úgynevezett nyomozási kísérleteknél. — Szeretnénk néhány példát hallani az ügyészi szerep illusztrálására... — A sok közül nehéz válogatni. Egy durva eset: az egyik községben holtan találtak egy férfit. A vizsgálat megállapítása szerint az illető erősen ittas állapotban, olyan szerencsétlenül esett el. hogy bezúzta a fejét- S egyszer .csak feljelentés érkezett a tanácselnök ellen emberölés bűntette miatt. Minden körülményt meg kell vizsgálnunk, amiről feljelentés érkezik. Ezt is megnéztük. Az eredmény: lakáskiutalási sérelmek miatt a feljelentő haragudott a tanács elnökére... A nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntettük. Vagy egy másik példa: két ember összeveszett. Az egyik késszúrást kapott, a másik pedig kopo- nyacsont-törést szenvedett a verekedés során- A vizsgálat csa.i az ellen indult, aki meg-. Hfrneve van a hevesi tájnak. Évtizedek óta a zöldség, a búza és az aprómag legfontosabb terménye a homoknak. Az állami gazdaság földjein az idén is szép sikereket értek el, noha a kedvezőtlen időjárás kieséseket okozott. Most az év végéhez közeledve, a hevesiek is zárszámadásra készülnek — és mint azt a gazdaság vezetői elmondták —, nehéz,- de mégsem eredménytelen esztendőről adhatnak számot. Kimagasló búzalenss Ott volt például a búza, melyből az utóbbi évek legjobb termését takarították szúrta a másikat. Az ügyészség természetesen közbelépett, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy miért is tört be a másik ember koponyája. Eredmény: az' illető védekezésből szúrt.... — Hallottuk több ízben is, hogy az ügyész a tárgyalás során elejtette a vádat. — Igen, ez előfordulhat és több ízben elő is fordult már a jogos védelem eseténél. A vizsgálatot a rendőrség mindenképpen lefolytatja, azonban a tény megállapítása már összetettebb munka, a bíróság, az eljáró ügyész és természetesen a védelem közös feladata- Igen bonyolult, nehéz munka ez, de hangsúlyoznom kell: az ügyészi szerep akkor is eredményes, ha a vádlottról kiderül, hogy nem bűnös. Vezérfonalunk mindenképpen az ártatlanság vélelme. — Befejezésül néhány szót az ügyész és a rendőrség közötti kapcsolatról. — Az együttműködés jó, s ezt hosszú esztendők tapasztalataiból bátran kijelenthetem. Itt volt például a néhány éve nagy port felvert recski emberölési ügy. Az, hogy egy-két napon belül sikerült a két tettest kézre keríteni, s rájuk bizonyítani a bűncselekményt, ennek nyomán megfelelő példás ítéletet hozni, elsősorban az együttműködésünk eredményének tudható be. — Az ügyészi szak” tehát nem egy külön, semleges eljárás. — Semmiképpen. Az ügyész részvétele a nyomozás kezdetétől a bizonyítás befejezéséig a törvényesség védelmét szolgálja, végső soron tehát a közrend es a közbiztonság. azaz a társadalom érdekeinek védelmét tartja szem előtt a maga sajátos eszközeivelHátai Gábor be, hiszen 45,2 mázsát adtak a földek hektáranként. Ezzel a gazdaság felzárkózott. az országos élmezőnyhöz. A vezetők nem titkolják, hogy a búzatermelést továbbra is fokozni akarják. Ezért most az ősszel a jól bevált Ran- nája, Bezosztája és Kavkáz mellé kísérletképpen kom- polti, fertőd! és martonvá" sári fajtákat is vetettek. Amelyik beválik, azt nagyobb területen is elterjesztik majd. 1980“ig búzából évenként szeretnék elérni a hektáronkénti 42 mázsát. A gabona mellett fontos a komló is. A hevesiek ebben is az elsők között az országban, a Bólyi Állami Gazdaság irányításával bekapcsolódtak az iparszerű termelésbe. Az idén 65 hektáron termelték ezt a növényt, amelyből hektáranként kilenc mázsát értek el. Ez jó eredménynek mondható. 1978—1980 között újabb 45 hektáron telepítenek komlót, és a betakarítást további gépsorral tökéletesítik. Tgy az ötéves terv végére elérik a hektá- rankénti tíz mázsás termést. Az állami gazdaságban kiemelt helyet foglal el a zöldség. 1976-ban több mint 400 hektáron termeltek zöldséget, amelyek közül legfontosabb volt a paradicsom és a paprika. Az aszály miatt kevesebbet, csak négyszáz vagon paradicsomot szállítottak a- Hatvani Konzervgyárnak, ezenkívül Budapest és Miskolc piacainak jobb ellátására is törekedtek. Tejtermelés országos színvonalon Hevesen tudatos munkával járulnak hozzá az idén is a Minisztertanács által meghirdetett szarvasmarha-tenyésztési program megvalósításához. Ezt szolgálja a több mint félezres állatállomány. melyek közül az egy tehénre jutó tejtermelés az év végéig eléri a négyezer litert, amely országosan is elismerésre méltó. A szarvasmarha-tenyésztést szolgálja a takarmánytermelés is. A nagy szárazság miatt lucernából csak 57 mázsát értek el. hektáranként, tömegtakarmányból Viszont 263 mázsát takarítottak be. Az állattenyésztést segíti a gazdaság 300 vagonos szárítója, ahol fehérjében gazdag lucernalisztet készítenek. Az időjárás okózta kiesések ellenére az állami gazdaság teljesíti éves tervét és árbevétele december végéig eléri a 93—95. milliót. . nyereségük pedig ,a nyolcmillió forintot. ’ .A gazdaságban , az ötödik ötéves tervben, a fejlesztések között első helyén a zöldség áll. Az állami gazdaság irányításával 1900 ig társulást szerveznek a termelés és a feldolgozás növelésére. Ezt szolgálja majd a megépítésre kerülő zöldségieidolgozó kombinát, ahol a friss zöldségtől a mélyhűtött termékig többféle árut készítenek. Ezenkívül továbbra is ellátják nyersanyaggal a Hatvani Konzervgyárat iparszerü zaldscgtermslés A zöldségféléje velésterü!«r te a hevesieknél 1980_ra eléri az ötszáz hektárt. Legfőbb törekvésük a terméshozamok növelése, miután pa_ rapiesomból hektáranként négyszáz, paprikából 150 mázsát kívánnak elérni. Mindkét növényt iparszerűen termelik majd, s ebben nagy lehetőséget látnak. Fokozatosan beszerzik a szükséges gépeket, valamint 1980-ig kidolgozzák az étkezési és a konzervpaprika gépi betakarítását. Kisebb területen hozzálátnak a hagyma és a gyökérzöldségek termeléséhez is. A zöldségfélék fokozását segíti elő a hevesi öntözőrendszer megépítése, amellyel az állami gazdaságon kívül a társulásban részt vevő hevesi Rákóczi, az erdőtelki—tenki és a jászszent- andrási termelőszövetkezet is •vízhez jut. A szarvasmarha-tenyésztés és a tejtermelés növelésére 700 hektárra emelik a pillangós takarmánytermő területet. Lucernából 1980-ig nyolcvan mázsát termelnek bek- táranként, és ez zavartalanul biztosítja az állatállomány ellátását. A jövő évvégére 12 milliós költséggel felépül a gazdaságban egy 208 férőhelyes szarvasmarhatelep. amelyet az agárdi AGROKOMPLEX tervei alapján készítenek. Ezzel együtt az állatállományt is növelik, amely a következő négy évben eléri a hatszázat, a tejterme'és pedig tehenenként a 4500 litert. A hevesiek tehát a gazdaságosabb, a jövedelmezőbb termelés, megvalósítására, törekszenek az ötödik ötéves tervben. A meglevő épületek, gépek és berendezések jobb kihasználásán túl ezt szolgálja a műszaki fejlesztés. melyre 15 millió forintot költenek. A magasabb mérce nagyobb árbevételt és nyereséget irányoz elő, a jelenlegi 95 millió helyett 121 milliót. Ehhez megvannak á reális feltételek az állami gazdaságban. Mcntusz Károly 1976. december 21., kedd Gyóni Gyula „ Ügyészi szak ” Nemcsak vád — védelem is Ellentétben a különböző vélekedésekkel, amelyekhez bizonyos alapot néhány krimi is nyújtott, az ügyésznek — bűnügyekben — 'nem az az elsőrendű feladata, hogy „bármi áron” bebizonyítsa a vádlott bűnösségét A vizsgálat menetében — ismét leszögezve, hogy most büntető ügyekről van szó — a munka oroszlánrészét a rendőrség és a bíróság végzi. A kettő között van az úgynevezett „ügyészi szak”, amelyik azonban az egyiktől sem független. Dr. Kovács László megyei főügyészségi ügyésszel beszélgettünk erről a témáról. — Valóban, már kezdettől fogva ott van az ügyész a vizsgálatban, s ami a legfontosabb: bizonyos kontrollsze- repet játszik. A rendőrség gyűjti össze, nyomozza ki a bizonyítékokat. Az ügyészi felügyelet jelentősége abban áll, hogy figyelemmel kíséri : beszereztek-e minden szükséges bizonyító adatot, terhelőt is, enyhítőt is a gyanúsítottal kapcsolatban. Az ártatlanság vélelme a bizonyítás menetében a legfontosabb alapelv• így azt is vizsgálják, hogy az' eljárásban érvényesült-e megfelelően például a védelem joga. Napra készen nézzük át a vizsgálati anyagot, s ha szükséges, utasítást adunk az újabb nyomozás elvégzésére. Néha előfordul — de egyre ritkábban —. hogy egyes ügyekben pótnyomozást kell elrendelni. Szögezzük le azonban, hogy rendőrségünk jó, körültekintő, s az új büntető eljárási rendelkezéseknek megfelelő munkát végez. így, amikor vádemelési javaslattal átadnak az ügyészségnek egy anyagot, az megalapozott tényekkel, munkával megalapozott nyomozati tényeken nyugszik. — Az ügyészség is elrendelheti a nyomozáslZ