Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-06 / 263. szám

Négyszögölek a hektárok árnyékában Nagyon érzékenyek va­gyunk minden olyan meg­jegyzésre, megállapításra, amelyik a zöldség- és gyü­mölcsfélék árára, termesz­tésére vonatkozik. Érthető is ez a nyugtalanság, mert évek óta csak mondjuk, az­tán tesszük is azt, amit kell, mégis, mintha nem jutnánk ötről hatra. Itt vannak például a háztáji gazdaságok, kertszövetkeze­tek. Vajon mennyire tud­nak ezek mindannyiunk ér­dekében cselekedni? A választ most általában á gyöngyösi járás közigaz­gatási határain belül sze­retnénk megtalálni. ★ Köztudott, hogy a háztá­jira csak azok jogosultak, akik valamelyik termelő- szövetkezetnek a tagjai. En­nek a gazdaságnak a nagy­sága nyolcszáz négyszögöl, de a legjobb esetben sem haladja meg az 1600 négy­szögölet. Ha csak szőlő vagy gyümölcsös díszük a földön, akkor a 800 négyszögöl egy­ben a terület felső határát jelzi. Egy-egy háztáji gaz­daság tehát csakugyan csak néhány négyszögöl. Szerény kis porszemecske a több ezer hektáros közös terület árnyékában. Akkor hát miért tulaj donított olyan nagy jelentő séget ennek a néhány négy­szögölnek. a pártkongresz- szus is. de az a miniszter- tanácsi határozat is, ame­lyik ezt követően látott napvilágot? Lássuk a számokat. Ezek azt mutatják, hogy vizsgá­lódásunk területén a háztá­ji gazdaságok összesen hat és fél ezer hektárnyi földet foglaltak magukba. Ha az öt évvel korábbi állapottal vetjük össze, az is kiderül, hogy a terület ez alatt az időszak alatt másfél ezer hektárral csökkent. Van még egy adat, ami szintén sokat sejtető: ’több mint kétezer hektárnyi háztáji, területet váltott meg a tsz pénzben vagy természetben. Ez pedig az öt évvel ko­rábbi mennyiségnek majd­nem a tízszerese. Két dolog válik tehát vi­lágossá. Az egyik: a háztáji gazdaságok összességükben egy ugyancsak jókora szö­vetkezeti gazdaságnak felel­nek meg. A másik: a szö­vetkezeti tagok kiöreged'é- eével arányosan változik a megművelt és a megváltott terület mértéke. Furcsa képet kapunk, ha azt állítjuk össze, mennyi terményt vittek piacra, bolt­ba a háztáji gazdaságokból. Egyharmadával kevesebbet zöldségfélékből, negyedével kevesebbet szőlőből, mint öt évvel ezelőtt. A bor ugyan­akkor a kétszeresére nőtt. A vágómarha értékesítése is 25 százalékkal kevesebb, a vágósertés mértéke is je­lentősen csökkent. Tejből viszont 38 százalékos a nö­vekedés. A számok 60k mindent elárulnak. Az állattenyésztés mérté­kének változásait indokolni már nem kell, arról elég sokat beszéltünk az utóbbi időkben. Az a bizonyos két évvel ezelőtti huzavona so­kat rontott. Azóta már is­mét növekszik a tenyésztési és hizlalási kedv. A kertészeti termények­ből csak azt a mennyiséget ismerjük, amit a háztáji gazdaságok az ÁFÉSZ-ek útján értékesítettek. Ez sincs tökéletesen megoldva, amint arról már más al­kalommal is szóltunk. __ A hivatalos iratokban időn ként úgy fogalmaznak, hogy „túlkínálat” keletkezett. így volt ez a GYÖNGYSZÖV- nél, amikor a fejes salátá­val „Dunát lehetett volna rekeszteni”. Azt mondták, elszállítani sem érte meg, mert nem kaptak volna ér­te annyit, amennyibe a fu- var került volna. Tavaly vi-' szont szilvából 11, szőlőből pedig 29 vagonnal kínáltak fel nekik kevesebbet, mint amennyit megvettek volna. A keret, az keret. Főként, ha húsról van szó. Mi is lenne, ha mindenki annyit vágna sertésből, amennyit akarna? Mármint a tsz-ek és az ÁFÉSZ-ek, ha van húsfeldolgozó üzemük. Nem lehetne reálisan szétosztani a karajokat és felsálokat. Tartanának sertést többet is a szakcsoportok, de az ÁFÉSZ nem vásárolhat meg tőlük több kocát, malacot, mint amennyi a keretét ki­tölti. Például a domoszlói ÁFÉSZ a szakcsoporttól évente csak 900 sertést ve­het meg, pedig a társulás tagja} tudnának évente két­ezer sertést is eladni. A szakcsoport tagjai tehát el­osztják egymás között a „keretszámot” — jut egyi­küknek is, másikuknak is egy-két sertés hizlalásra. A méhészek sem nagyon növelik a méhcsaládok szá­mát, mert az adóztatás nem serkenti, hanem vissza­fogja törekvéseiket. Az is fonák dolog, hogy a primőr zöldség adóztatása a fólia­sátor gazdáját valósággal „büntette”. Nehezen érthető az is, hogy a vámosgyörki sertés- tenyésztő szakcsoport mű­ködési engedélyére várt hiá­ba tavaly év eleje óta. Olyan ez, mint mikor va­laki a szájából egyszerre fúj hideget is, meleget is. ★ Nem kellett sokáig gon­dolkodni rajta, a tsz-ek gyorsan megtalálták a meg­oldást. Fogadtak agronó- must a háztáji gazdaságok termelésének irányítására és megsegítésére. Ezt tette a GYÖNGYSZÖV ÁFÉSZ is. Azt is évek óta csinálják már a gyöngyösi Mátra Kin­cse Tsz-ben is, hogy a ház­táji szőlők telepítését tá­mogatják. Ha kell gép, ad­nak, a különböző egyéb munkát is felvállalják, még a talajok táperejének pótlá­sát is elvégzik, ha a háztáji gazdaságnak erre van szük­sége. A termény közös értéke­sítése jó a háztáji gazdaság tulajdonosának is, a közös­nek is. Az ÁFÉSZ-ek is visszatérítenek egy vagy két forintot a termények érté­kesítése után, amikből ötven filléreket a szakcsoportok a közös kiadások fedezésére tartalékolnak. Se szeri, se száma a kü­lönféle segítségnek. Még úgy is, hogy a tsz a háztájiban töltött munkanapot is jó­váírja, ha a termést neki ajánlja fel a tulajdonos. Annál furcsább, hogy nem mindig érthető dolgok ne­hezítik a több termésre irá­nyuló szándék tettre váltá­sát. Nincs elég műtrágya, nincs kéziszerszám, a kis­gépek is csak az óhajok listáján szerepelnek általá­ban, a tápból sem lehet mindig azt kapni, ami kel­lene, de még a mennyiség sem elegendő gyakorta. Az már szinte „termé­szetes”, hogy a ház mellet­ti kiskertekből a néhány ki­lós tételeket hiába ajánlja fel a gazda, ezzel nem akar bajlódni senki. Pedig van egy nagyon egyértelmű el­határozásunk: minden ter­ményt meg kell venni a termelőtől, amit felkínál. Menjen vele a piacra? In­kább nem ültet, vet annyit jövőre, hogy ne legyen gondja vele. i * Eredmények és nehézsé­gek, olykor bosszantó ki­csinyességek: ez a háztáji gazdaságok, a kertszövetke­zetek jelene Gyöngyösön és a környékén. Annyi biztos, hogy a holnapja nem lehet ugyanez. Meg kell teremtenünk a biztonságos értékesítés ’ le­hetőségét is, mert a terme­lés mennyiségének növeke­dését másként nem várhat­juk a háztáji és kertgazda­ságoktól, valamint a szak­csoportoktól. Pedig nem kis tételekről van szó: a statisztika tudni véli, hogy ezek a néhány négyszögöles kis gazdaságok a nagyok ámyékábán a mé­nek jelentős arányát képvi- zőgazdasági eredményeink- selik. „ - ■■■ Ennek megfelelően kell törődnünk velük, ha azt akarjuk, hogy a zöldség vagy a gyümölcs ne kerüljön töb­be, mint a hús. G. Molnár Ferenc Húszmillió kondenzátor Marcaliból A Mechanikai Művek mar­cali gyáregységében az idén mintegy háromszáz­féle kondenzátort gyárta­nak. A számítástechniká­ban, a tv- és rádiógyártás­ban, valamint a műszer- gyártásban nélkülözhetet­len kondenzátorokból az idén húszmillió készül, eb­ből hétmillió szovjetunió- beli, ötmillió pedig nyu-{ gáti megrendelésre. (MTI fotó — Hadas János) r Eszak-Magyarországon a legkorszerűbb lesz Felújítják a káli vetőmagtelepet Lassan tíz esztendeje, hogy felépült a Vetőmag Vállalat Észak-magyarországi Köz­pontjának káli telepe. A modern betonvázas, üveggel borított épület és a benne elhelyezett gépek akkor a legkorszerűbbek voltak. Ám az elmúlt évtizedben kiöre­gedtek, egyikük másikuk teljesen elavult. Az igény viszont egyre inkább nő a jó minőségű vetőmagvak iránt. A válla­lat Heves és Borsod-Abaúj- Zemplén megyei termelő gazdaságai az eddigieknél magasabb követelményeket támasztanak a vetőmagvak átvételével és biztonságos tárolásával kapcsolatban. Nem is csoda, hiszen a he­vesi vetőmagvak, gondol­junk csalt a borsóra, a diny- nyére és egyéb zöldségfé­lékre, vagy a konyhakerti magvakra, keresett export­cikkek a nagyvilágban. Az V. ötéves tervben a növekvő terméseredmények és a nagyarányú külföldi kereslet szükségessé teszi, hogy Heves és Borsod-Aba- új-Zemplén megye területé­re kiterjedő vállalat káli te­lepét felújítsák. Mint Hor­váth István igazgatótól meg­tudtuk, elkészült a vállalat középtávú terve, melynek központi része a káli telep fejlesztése lesz. Ezzel a kor követeimé­Néhány esztendeje szüle­tett az ötlet a Finomszerel- vénygyárban: brigádokat kellene alakítani a vállalat­hoz szerződött szakmunkás- tanulókból is — a jól ismert hármas jelszó jegyében. A javaslat — mondani sem kell — tetszett a Ber- vában, s később a fiata­lokkal foglalkozó egri szak­iskolában is, hiszen a min­dennapi életre, a munkára való nevelés újabb lehető­ségét, módszerét sejtette, új színt ígért a versenymozga­lomban, egyben pedig an­nak erősítésével biztatott Ennélfogva a gyári tanmű­helyben és a városi intézet­ben egyaránt felkarolták a jó szándékú kezdeménye­zést, az oktatók, tanárok a vállalati és az iskolai KISZ- bizottságok úgyszólván min­dent megtettek azért, hogy sikerüljön megvalósítani az elhatározást. így történt, hogy azóta múltja van már a nemes vetélkedés ilyenfajta válto­zatának is a megyeszékhe­lyen — s a gyerekek olyan természetességgel beszélnek a brigádéletről, mint diák­ságuk bármely más jellem­zőjéről : ■ ■ ■ ■ — Megszoktuk, megsze­rettük a kis közösségeket — halljuk a találomra megszó­lított harmadévesektől két tanítási óra között. — Ügy érezzük, hogy közelebb ke­rültünk egymáshoz... A vallomás őszintén cseng, s mint a továbbiak­ból kiderül: ennek van is alapja. A brigádtagok az egyszerű osztálytársaknál jobban kezdtek érdeklődni a másik után, közös dolgaik­kal kezdtek többet törődni. Megpróbáltak osztozni a gondjaikon, tanulópárokat alakítottak, hogy a gyen­gébbek javíthassanak osz­tályzataikon s éreztették td­Brigádiskola mogatásukat, együvé tartozá­sukat a műhelyben is. Máig emlegetik, hogy például Sz. D., aki a második osztály­ban félévkor öt tárgyból is megbukott, az év végére elérte a közepes átlagot, így felzárkózhatott a többiek mögé. Varga Emma, Kakukk Éva, Bakondi László, Kom­lói Lajos és Papp József, olykor egymás szavába vág­va újságolják, hogy persze, egyebek is előfordultak bri­gádjaikban. Ha idejük en­gedte, szívesen vállalkoztak társadalmi munkára is, s ennek alkalmával például csinosabbá tették az üzemi tanműhelyt, az öltözőket, segítették az egri Tizeshon- véd utcai óvodát. Aztán, természetesen több szóra­koztató programra is sor került. Éppen társadalmi munkáik jutalmaként. a vállalat autóbuszával kirán­dultak még Hajdúszobosz­lóra is, sőt, eljutottak egy érdekes, hasznos tapaszta­latcserére, a debreceni GÖCS-be. — Nemcsak tanítani, ha­nem nevelni, jobbá formálni is próbáltuk, próbáljuk egy­mást — mondja Évi, a Rad­nóti Miklós szocialista bri­gád kis vezetője. — S talán ennek eredményeihez tarto­zik, hogy ma már a csapa­tunkban lévő tíz .fiú egyike sem talál különöset, kivet­nivalót a női irányításban, s például a srácok — leg­alábbis a négy lány társa­ságában — mellőzi le a csú­nya, a trágár beszédet, a káromkodást... Ez utóbbira egyébként, elárulom — folytatja -mosolyogva — pénzbüntetéssel szoktattuk az „urakat”. Az itt-ott meg­mutatkozó hanyagság, fe­gyelmezetlenség ellen pedig más „orvosságot” találtunk: aki, teszem azt, rendszere­sen „elfelejtett” készülni az órákra, a segítségünk elle­nére is rossz osztályzatokat gyűjtött vagy figyelmezte­téseink dacára kerül-fordul elkésett a foglalkozásokról, nos, az nem jöhetett a ren­dezvényeinkre, kimaradt a kirándulásainkból... Emlékek, eredmények hosszú sora kerül elő az is­kolai beszélgetés alkalmá­val. — Nagyon tetszett, s jól­esik ma is — magyarázza Papp Jóska, a Ságvári End­re szocialista brigád, a csu­pa fiú testvércsapat vezető­je —, hogy mindig komo­lyan vettek bennünket. Ér­tékelték a munkánkat, anyagilag is honorálták a jó teljesítményeket, a mi bri­gádjaink vezetői ugyanúgy meghívást kaptak például a munkaversennyel összefüggő vállalati tanácskozásokra, mini a felnőttek. Ez utóbbi, egyben annyiban is jó volt, hogy alaposabban megis­merhettük a „nagyok” moz­galmát, kiegészíthettük azo- az ismereteinket, amelyeket az újságokból, az üzemi hír­adóból, a rádióból, tv-böl szerezhettünk. Egyébként az ilyenformán összegyűjtött ta­pasztalataink s idősebb, már végzett s dolgozó isko- kolatársainktól közvetlenül is nyert tájékozódásunk alapján: igazán jók a be­nyomásaink. Nem készü­lünk szorongva a tanmű­helyt immár felváltott üze­meinkben arra, hogy janu­ártól felnőttek brigádjaiba kerülünk magunk is. A harmadévben elkerül­hetetlen szétszóródást, a di­ákéletet azonban — nem ta­gadják — sajnálják egy ki­csit .. Ami igazán érthe­tő, hiszen a diákbrigádok­ban egykorúak, hasonló ér­zelműéit, gondolkodásúak voltak valamennyien, s any- nyi kedves dolog történt! — (Minden csapatnak ju­tott valami — emlegeti Ba­kondi Laci — de talán, mindenféle dicsekvés nél­kül, mégis mi szólhatunk a legtöbbről... Mert például a III/2-es osztály, amelynek a felét éppen a mi brigá­dunk, a Radnóti jelenti, el­nyerte a KISZ KB dicsérő oklevelét, s egyik brigádta­gunknak, az ifjúsági kong­resszuson küldöttként részt vett Varga Emminek a szemfülessége, ügyessége folytán, naplónk még Kádár János és dr. Maróthy László bejegyzéseit is őrzi! ■ ■ a ■ Ügy tűnik a tanulók bri­gádmozgalma — valóban nem volt naiv elképzelés, megérdemelte a támogatást. S úgy vélekedik Szepesi La­jos, a 212. számú Borne­missza Gergely Ipari Szak­munkásképző Intézet igaz­gatóhelyettese is, hogy e versenyforma egyre inkább beváltja a hozzáfűzött re­ményeket. Örömmel .említi, hogy a bervaiak példáját eredményesen követi már az egri ÉMÁSZ, a Volán és az EV ILL, s a kedvező tapasz­talatok birtokában a válla­lati tanműhelyek után rö­videsen az iskola központi tanműhelyében is hagyo­mányt teremtenek az ilyen- féle brigádéletnek. A búcsú­zásnál pedig megemlíti, hogy éppen nemrégiben, egy országos, szakmai tovább­képzésen is szót ejtett mindezekről, s a téma: ér­deklődést keltett. Lehet, hogy a brigádélet, a brigádmunka valamikor valamiféle „új tantárgy” lesz a szakiskolákban... ? Gyom Gyula nyelnek megfelelően Észak- Magyarország legkorszerűbb vetőmag-feldolgozó telepét alakítják ki. Olyan beren­dezésekkel szerelik fel, ame­lyek pótolják a csökkenő kézi munkaerőt. Tökéletesí­tik az anyagmozgatást, a vetőmagvak tisztítását, keze­lését és bővítik a raktárte­ret is. A korszerűsítés másik cél­ja, hogy tovább javítsák a káli telepen a munkakörül­ményeket, csökkentsék a zaj- és porártalmakat, vala­mint a túlzsúfoltságot. A te­lep átalakítására program­tervet készítettek és hozzá­láttak a szervezéshez is. A felújítást 1978-ban kezdik el. A programterv szerint a növekvő vetőmagmennyiség tárolására és biztonságos megóvására bővítik a rak­tárteret. Az exportszállítá­sokra meghosszabbítják a kál-kúpolnai vasútállomás­sal összekötő iparvágányt. A szükséges gépeket, berende­zéseket a szocialista orszá­gokból, főleg a Német De­mokratikus Köztársaságból szerzik be. Ezek között magtisztító­kat, triőröket, mágnes és polírgépeket, valamint auto­mata mérlegeket szerelnek fel. Kálban a rekonstruk­ció több mint fele épület­beruházás lesz, másik része pedig a technológia tökéle­tesítésére szolgál. A már meglevő régi tisz­títógépekből néhányat, me­lyeket a felújítás során le­szerelnek, a vállalat fel­ajánlja azoknak a gazdasá­goknak, melyekkel hosszú távú szerződéses kapcsolat­ban van. A felújítással lehe­tőség kínálkozik arra, hogy a Vetőmag Vállalat Észak­magyarországi Központja is megvalósítsa a szakosodást. A táj adottságainak és a növekvő exportigényeknek megfelelően, főleg borsó, lu­cerna, vöröshere, tök, ubor­ka, dinnye, paradicsom és paprikamagvakat termelnek, feldolgoznak és értékesíte­nek. Az ötödik ötéves tervben az országban négy helyen: Szolnokon, Orosházán, Dombóváron és Kálban újít­ják fel a vetőmagtelepeket. Valamennyi a tőkés orszá­gokba irányuló export foko­zását segíti elő. (mentusz) 1976. november 6., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents