Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-30 / 283. szám

JL mÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Népújság AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA atXVII. évfolyam, 283. szám ÁRA: 80 FILL£R 1976. november 30., kedd Strougal Iránban Hétfőn megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Lubo- mir Strougal csehszlovák és Abbasz Hoveida iráni mi­niszterelnök között. A két kormányfő nagy fi­gyelmet szentelt a két or­szág közötti gazdasági kap­csolatok kérdésének. Szó volt nemzetközi kérdésekről is. A nap folyamán Strougalt fogadta Mohammad Reza Pahlavi sah, majd ebédet adott a csehszlovák minisz­terelnök és kísérete tiszte­letére. Leértékelték az ausztrál dollárt Az ausztráliai kormány 17,5 százalékkal leértékelte az ausztráliai dollárt A le­értékelést a külkereskedelmi helyzet rosszabbodása, vala­mint a valutatartalékok csök­kenése tette szükségessé. Az új-zélandi kormány be­jelentette, hogy az ausztrá­liai dollár 17,5 százalékos le­értékelését követően az új- zclandi dollárt az ausztrá­liai dollár kivételével a töb­bi valutához képest 7 száza­lékkal leértékelték. (MTI) Törökország Hóvihar akadályozza a mentést f Az újabb hóviharok, az Im­már ötödik szabad ég alatt töltött éjszaka miatt azzal kell számolni, hogy tovább emelkedik a halálos áldoza­tok száma Törökország föld­rengés sújtotta keleti terüle­tein. Török sajtójelentések az áldozatok számát több mint 10 000-re becsülik. Az időjárás okozta nehéz­ségek következtében eddig mindössze 30 segélyszállító repülőgép tudott leszállni Van tartományi székhely re­pülőterén. A szinte teljesen szétrom­bolt Cldiran város körzeté­ben jó néhány olyan telepü­lés van, amelyeket a rossz időjárás miatt eddig még he­likopterrel sem tudtak meg­közelítem- Néhány más földrengés sújtotta helység­ből hétfőn több száz embert mentettek ki. A tűzszünet ellenére Libanonban továbbra is feszült a helyzet Dél-Libanonban változat­lanul igen feszült a helyzet. A hétfői bejrúti lapjelenté­sek szerint az izraeli erők nemcsak nagyarányú csapat­összevonásokat hajtottak végre a határ mentén, ha­nem nehéztüzérségük a stratégiai pontokról „próba­csapásokat” mér a libanoni területre (Arkub térségére), ahová a kairói egyezménj'és az arab csúcsértekezlet ha­tározata nyomán a palesztin íőerők Vonulnának. Eliasz Szárkisz vasárnap és hét­főn több ízben is érintke­zésbe lépett George Lane amerikai ügyvivővel és ki­fejtette: az arab rendfenn­tartó erők nem tudják fel­adatukat ellátni Izrael fe­nyegetései miatt. (Miszerint a Rabin-kormányzat nem túri el ezeket az erőket ha­tárai mentén). Hétfő délutá­ni bejrúti rádiójelentések szerint a békefenntartó erők néhány egysége (Szaúd-Ara­biéból és az Arab Emirátu­sok Szövetségéből érkezett alakulatok) a Litani folyótól (a feltételezett „vörös vo­naltól*) délre foglalt el po­zíciót Az arab békeerőkhöz közelálló körök szerint az elkövetkezendő napokban ezer főre egészítik ki a Li­tani folyó és az izraeli ha­tár közötti területeken állo­másozó arab erőket, ezek­ben azonban Szíriái egysé­gek nem lesznek. Megkülönböztetett figyel­met szentelt a dél-libanoni helyzetnek a palesztin ellen­állási mozgalom vezetőinek kétnapos megbeszélése is, amely hétfőn fejeződött be. A tanácskozás felhívta a fi­gyelmet azokra a 6Úlyos veszélyekre, amelyeket a jobboldal és Izrael szövet­kezése jelent. Libanonban egyébként folytatódnak az erőfeszíté­sek az élet normalizálására. Száriász elnök folytatta hét­főn is tárgyalásait az új ka­binet megalakításáról. Az el­nök úgy nyilatkozott, hogy az új kormány megalakítás fontosságban mindent meg­előz. Az izraeli fegyveres erők és haditechnika összevonása a libanoni határon a fe­szültség szítását célozza • és azt, hogy elvonja a közvéle­mény figyelmét attól a tény­től hogy újból napirendre került a genfi közel-keleti békeértekezlet munkájának felújítása — hangoztatja az Izraeli Kommunista Párt nyilatkozata. A feszültség fokozása ezenkívül arra is szolgál, hogy Tel-Aviv bizto­sítsa a maga számára az amerikai imperialista körök támogatását, amelyek meg akarják erősíteni pozícióikat és befolyásukat a Közel-Ke­leten. Az Izraeli Kommunista Párt parlamenti frakciója követelte az izraeli—libano­ni határ mentén végrehaj. tott csapatösszevonások kér­désének sürgős megvitatását az ENSZ-ben. Brand!; ♦ fiz NSZK-ban nagy érdeklődéssel várják Brezsnyevet — A Német Szövetségi Köztársaságban nagy érdek­lődéssel várják Leanyid Brezsnyev látogatását — je­lentette ki Willy Brandt, a Nyugatnémet Szociáldemok­Hága A gazdasági problémáknak több időt szentelnek a „kilencek” A „Idlencek" a délutáni ülést a gazdasági problé­mák, a pénzügyi nehézsé­gek vitájának szentelték. Ezen belül szó volt az olaj­árak várható emeléséről, a japán konkurencia hatásá­ról ég más gazdasági témák­ról is. A fejlődő országok­kal Párizsban folytatott gaz­dasági tárgyalásokat külön vitatták meg a kormányfők, mindenekelőtt a nyersanyag­árak alakulását, r A konferenciához közel­álló körök szerint a gazda­sági problémák nagy száma miatt a jelenlegi ülésszakon csak rövid időt szentelhet­nek az időszerű nemzetközi kérdéseknek. Nem lesz szó például a varsói szerződés tagállamai politikai tanács­kozó testületének legutóbbi ülésszakán tett javaslatok­ról. Jól értesült körökben viszont úgy tudják, hogy az Atlanti Szövetség miniszte­ri tanácsának jövő heti brüsszeli ülésszakán általá­nos vitát tartanak a nuk­leáris fegyverek használatá­val kapcsolatos javaslatról. A szakértői szinten a NATO már e héten megkezdi a varsói szerződés tagjai által javasolt tervezet áttekinté­sét. rata Párt elnöke a Pravda tudósítójának. A továbbiakban a nyugat­német politikus síkraszállt az enyhülési folyamat tovább­vitele mellett Reményét fe­jezte ki, hogy a helsinki kon­ferencia résztvevőinek jövő nyáron Belgrádban megtar­tandó találkozóját a realiz­mus fogja jellemezni, s mel lőzik a szükségtelen kölcsö­nös vádaskodásokat Brandt szólt az európai fegyveres erők és fegyverze­tek csökkentéséről folyó bé­csi tárgyalásokról is. Annak a véleményének adott han­got, hogy most, az amerikai elnökválasztási küzdelem lezajlása után határozott elő­relépés várható a megbeszé­lésen. Az SDP elnöke végül a szociáldemokraták és a kommunisták közötti ideoló­giai nézeteltérésekről szólva megállapította, hogy ezek nem hátráltathatják az eny­hülés ügyét. A szakszervezetek és a testnevelés A SZOT elnökségének ülése A SZOT elnöksége hétfői ülésén megvitatta a szociál­politikai távlati fejlesztésé­nek irányelveiről és a szo­ciálpolitika állami irányítá­sáról szóló előterjesztést. A javaslatokat a Munkaügyi Minisztériummal' közösen a kormányzati szervek elé ter­jesztik. Az elnökség azzal a kér­déssel is foglalkozott, hogy a szakszervezetek milyen mó­don segíthetik még hatéko­nyabban az ifjúság testne­velését és tömegsportjának fejlesztését. Megállapította, hogy hazánkban ' a fiatalok testnevelése a fejlődés elle­nére nem tart lépést a kö­vetelményekkel. A SZOT el­nöksége felhívta a vállalati szakszervezeti szerveket, hogy az „Egy üzem — egy isko­la” mozgalom keretében kezdeményezzék közös válla­lati és iskolai sportlétesít­mények építését, amelyek a munkahelyi dolgozók és az iskolai tanulók tömegsport­ját egyaránt szolgálják. További napirendi pont­ként az elnökség intézkedési tervet fogadott el a televí­zió és a rádió „Mindenki is­kolája” című adássorozata konzultációs hálózatának ki­építésére, s ehhez központi alap képzésére. A SZOT elnöksége fel­kérte a szakmai szakszerve­zeteket, hogy szorgalmazzák a szocialista brigádok 6zéles körű részvételét a program nyújtotta ismeretek elsajá­tításában, s dolgozzák ki annak tervét, hogy a Min­denki iskolája segítségével a VII. osztály anyagából vizs- : gát tett dolgozók folytassák tanulmányaikat a VIII. osz­tályban. Végül az elnökség elfogad­ta a SZOT és a saját 1977. első félévi munkatervét. (MTI) •• Ülést tartott az Országos Közműyelődési Tanács Az Országos Közművelő­dési Tanács dr Orbán Lász­lónak, az OKT elnökének ve­zetésével hétfőn ülést tar­tott a Parlamentben. A tanács megvitatta a Bács megyed tanács beszá­molóját az MSZMP Közpon­ti Bizottsága közműve­lődési határozata végre­hajtásának megyei tapaszta­latairól, valamint az Oktatá­si és a Kulturális Miniszté­rium .előterjesztését a köz­oktatási. a közművelődési ts a művészeti intézmények együttműködéséről az ifjúság szocialista nevelésében- A vitában a tanács 18 tagja vett részt. A tanács az előterjesztése­ket, a javaslatok és kiegészí­tések figyelembevételével el­fogadta, továbbá jóváhagyta saját, 1977 első félévj mun­katervét. (MTI) Tanácskozás az országgyűlés soron következő ülésszakáról Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjá­nak, az országgyűlés elnöké­nek vezetésével ' hétfőn a Parlamentben értékezletet tartottak az országgyűlés ál-, landó bizottságainak elnökei, a képviselőcsoportok vezetői és. a parlament tisztségviselői.. A tanácskozáson részt vett Sarlós István, . az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja. a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára, valamint Péter János, Tnokai János és Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnökei. Elsőként Apró Antal tájé­koztatta az értekezlet rész­vevőit' , az országgyűlés kö­vetkező, , téli ülésszakának előkészületeiről, majd Mada­rast Attila pénzügyi állam­titkár és dr. Hetényi István tervhivatali államtitkár szá­molt be a készülő 1977-es állami költségvetés főbb irányelveiről. (MTI) Magyar kiállítás Párizsban Üjságírók népesítették be hétfő délután a hires Petit Palais termeit Párizsban, a századelő magyar művésze­tét bemutató kiállítás sajtó- tájékoztatóján. A Kulturális A Pravda a bukaresti tanácskozásról A Varsói Szerződés Tag­államai Politikai Tanácskozó Testületének bukaresti ülése ismételten bebizonyította, hogy a szocializmus és a bé­ke el válasz'hatatlanok egy- thástól — állapítja meg a Pravda hétfői számának ve­zércikke. Nagy jelentőséget tulajdo­nít a vezércikk annak a fel­hívásnak, amelyet a Politikai Tanácskozó Testület ülésé­nek résztvevői intéztek az európai biztonsági értekezlet záróokmányát aláíró álla­mokhoz, javasolva, hogy nemzetközi szerződésben mondjanak le a nukleáris fegyverek egymás ellen első­ként történő alkalmazásáról­A Bukarestben folytatott eszmecsere bebizonyította, hogy a varsói szerződés tag­államai azonos nézeteket val­lanak a világpolitika alapve­tő kérdéseiben. Azonos az a szándékuk is, hogy az euró­pai és általános béke meg­szilárdítása érdekében foly­tassák. és szélesítsék együtt­működésüket. Az együttmű­ködés mechanizmusának tö­kéletesítését szolgálja az. hogy a politikai tanácskozó testület szerveiként létre­hozták a külügyminiszterek bizottságát és az egyesített titkárságot. Ezzel párhuza­mosan tovább mélyülnek a szocialista közösség népei­nek kapcsolatai. Az élet minden területén fejlődik a két- és sokoldalú együttmű­ködés, szilárdul az egyenjogú együttműködés és barátság azokkal a szocialista orszá­gokkal, amelyek nem tagjai a varsói szerződésnek. Ki mit tud? Egerben Magas színvonalú, jó hangulatú vetélkedőn d őlt el vasárnap az egri Gárdonyi Géza Szín. házban, hogy a csaknem száz Heves megyei fiatal közül kik jutnak a televízióban meg­rendezendő Ki mit tud?-ra. A győztesek — nyolc egyéni versenyző, illetve csapat — ja­nuár 2-án találkoznak legközelebb az országos selejtezőn. (Beszámolónk lapunk 4. oldalán.) Képünkön: az egyik győztes csoport: Tar Lő tin's vezényli a Ho Si Nlinh Tanárképző Fő­iskola, női karát, ^ . - (Fotó: Szántó György) Kapcsolatok Intézetének ren­dezésében, a francia—ma­gyar kulturális egyezmény keretében kedden megnyíló kiállítás színes és gazdag képet kínál a francia fővá­ros közönségének a kilenc­százas évek elejének külön­féle magyar stílustörekvé- seiről, elsősorban a szecesz- szió jegyében fogant alko­tásairól. Mintegy ötszáz műtárgy — kép, szobor, bútor, kerámia, grafika, ex libris stb. —so­rakozik a rangos kiállítópa­lota termeiben. Párizsban Iványi Grün- wald, RippLRónai, Csók, Glatz, Gulácsy festményei mellett bizonyára nagy si­kert arat majd Csontváry néhány remekműve. A szob­rászok, Vedres Márk, Kisfa­ludy Strobl Zsigmond, Beck ö. Fülöp és mások munkái mellett rendkívül változatos iparművésizeti anyag is sze­repel a Petit Palaisban. Ezek között találhatók a Zsolnay Porcelángyár edényei, textí­liák, ékszerek, ötvös- és bőr­munkák. A hazai népművé­szetet az 1896-Os kiállításon nagydíjat nyert mezőkövesdi Matyó Otthon berendezése képviseli többek között.. A kiállítás megnyitójára magyar delegáció érkezett a francia fővárosba. Tagi-ír dr. Molnár Ferenc kultúrál' államtitkár és Demeter S:r> dor, a Kulturláis Kapcsol', tok Intézetének elnökhelyet­tese. (MTIJi

Next

/
Thumbnails
Contents