Népújság, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-17 / 272. szám

Kedd esti külpolitikai kommentárunk: Támadás Mozambik ellen MINDEN JEL ARRA MUTAT, hogy a rhodesiai dráma új felvonása vette kezdetét. A hírügynöksé­gek egybehangzó jelentései szerint a rhodesiai tele- pesrézsim katonai alakulatai, tüzérségi előkészítés után és a légierő aktív támogatásával ismét agresszi­ót indítottak a szomszédos Mozambik ellen. Smithék, hangzanak a jelentések, ezúttal először vetették be dédelgetett elit fegyvernemüket, az ejtőernyősöket. Néhány hónap alatt ez immár a harmadik vé­res támadás Mozambik ellen. Az elsőre 1976 augusz­tusában került sor. Smith csapatai Umtali térségé­ben egyszerűen átzúdultak a határon és nagy tér­ségben, a földön és a levegőben, gyakorlatilag min­dent és mindenkit elpusztítottak, aki útjukba került. Másodszor 1976. november elsején ismétlődött meg ugyanez, ugyanígy — legfeljebb azzal a különb­séggel, hogy a mozambiki hatóságok akkor már megerősítették Tete és Gaza határmenti katonai és milicista egységeit, és a védekezés hatékonyabbá vált. Most pedig bekövetkezett a harmadik akció. Miért? A SMITH-KABENET ÜRÜGYE természetesen az, hogy Mozambik területén rhodesiai gerillatábo­rok vannak. Ez olyan tény, amit az afrikai mozgal­mak képviselői sem tagadnak. Csakhogy a Rhodesia körüli országokban összesen tizenhatezer gerilla ál­lomásozik, és ezek viszonylag törpe kisebbsége Mo- zambikban. Ráadásul a támadás már csak azért sem irányulhat e táborok ellen, mert mind augusztusban, mind november elején az akdó egész jellege a válo­gatás nélküli pusztítás volt. Smithék azt állítják, hogy a táborok „a határ közelében” helyezkednek el, csapataik pedig a nyáron nyolcvan, november elején mintegy negyvenöt kilométer mélységben ha­toltak mozambiki területre. Mi az igazi ok? Vitathatatlanul mindhárom esetben a sarokba szorított fajüldöző kisebbség két­ségbeesett katonai erőfitogtatása. Augusztusban azért, mert akkor a Kissinger-terv elfogadására sze­rette volna Smith ily módon „rábeszélni” az afrikai mozgalmakat és országokat. November elején azért, hogy a genfi tárgyalásokon „tekintélyt” biztosítson a függetlenség •'■'-■it erőltető telepes-álláspont­nak — most pedig azért, hogy a maga javára moz­dítsa el a holtpontról a konferenciát. Arról a holt­pontról, amit éppen a rezzenetlenül merev rhodesiai magatartás okozott. AZT MONDJÁK, ha egy ember magányosan baktat az erdőben, félelmében hangoskodik. Smith és rezsimje valami ilyesmit művel a számára valóban egyre félelmetesebb afrikai dzsungelben. NATO-vita Kissinger tájékcziatja Cáriért WILIAMSURG: Röviddel Kissinger ameri­kai külügyminiszter beszéde előtt váratlanul heves vita bontakozott ki a NATO- parlament politikai bizottsá­gában Pieter Dankert hol­land képviselő határozati ja­vaslatával kapcsolatban. Dankert, aki a bizottság megbízásából készítette elő a javaslatot a NATO előtt ál­ló politikai problémákról, azt a véleményt képviselte, hogy a Szovjetunió katonai erejé­nek NATO-beli hivatalos megítélése „eltúlzott és le­egyszerűsített”. A nyilvánosságra hozott határozati javaslat szerint a Szovjetunióval kapcsolatos atlanti állásfoglalásokat nagymértékben befolyásolták a NATO-országok belpoliti­kai meggondolásai, különö­sen az amerikai elnökválasz­tás. „A Szovjetunió erejére való eltúlzott reagálás sok szerencsétlen következmény­nyel járt már, a világ kü­lönböző részein” — hangzott a holland képviselő által be­terjesztett szöveg. A politikai munkabizott­ság zárt üléséről kiszivárgott értesülések szerint a NATO- országok képviselőinek egy része „túl engedékenynek ta­lálta” s elutasította a hatá­rozati javaslatot, Dankert azonban fenntartotta véle­ményét. PLAINS: Kissinger amerikai Kül­ügyminiszter szombaton a Georgia állambeli Plainsben felkeresi otthonában és kül­politikái kérdésekről tájé- kóztatja James Cartert, az amerikai elnökválasztás győz­tesét — jelentették be Wa­shingtonban. f)Wmm 1976. november 17., szerda Carter közlése szerint a megbeszélésen a SALT- tárgyalásokkal kapcsolatos, és egyéb katonapolitikai jel­legű kérdésekről lesz szó. HELSINKI — a szó lágy, dallamos csengése is igazol­ja, hogy ezt a szép várost találóan nevezik a Balti­tenger lányának. De ez a lány — akárcsak a többsé­gükben szőke, nekünk, dé­lieknek kissé hűvös tempe- ramentumú finn nők —nem hagyja magát egykönnyen kiismerni. Különösen ilyen­kor, őszi-téli időben cseppet sem barátságos a vele egy csapásra ismeretséget akaró idegennel szemben. Csontba- maró jeges, tengeri széllel, köddel, párával, de még az ilyenkor szinte örökösen tartó éjszakával is próbára teszi látogatói állhatatossá­gát — vajon futó kalandot akarnak-e, vagy igazi mély szerelmet. Aki állja a pró­bát és emellett még 6zíve is van hozzá, hogy az ele­mekkel dacolva közelebb ha­joljon a városhoz, a házak­hoz, a mindenütt jelenlevő, szentként tisztelt természet­hez — nem csalatkozik vá­rakozásaiban. Páratlanul szép és fensé­ges látvány a legrégibb vá­rosmag, a hivatalokkal, köz­épületekkel övezett Szenátor tér, a föléje tornyosuló ká­téd rá lissal, Helsinki jelképé­vel. Noha a finn építészet közismerten világviszonylat­ban is vezető helyen van, az északi főváros nem nélkülö­zi azokat a — mondhat­nánk — jellegtelen, neoba­rokk. neorenesZánsz stílusú épületeket, amelyeket a szá­zadforduló táján Budapesten éppúgy építettek, mint Bécs- ben, szinte valamennyi más I európai nagyvárosban. A 1 hagyományos finn építészeti USA-vétó a Biztonsági Tanácsban A Biztonsági Tanács ülé­sén az Egyesült Államok megvétózta a Vietnami Szo­cialista Köztársaság ENSZ- felvételét javasló határozat elfogadását. A testület többi tizennégy tagja egyöntetűen Vietnam felvétele mellett állt ki, s így az Egyesült Államok, mely már a tavalyi ülésszak idején kétszer is a VDK és a DVK felvételé ellen szava­zott. < A szavazást megelőző két­napos vita során több mint harminc ország szorgalmazta a Vietnami Szocialista Köz­társaság felvételét a világ- szervezetbe. William Scranton amerikai nagykövet kategorikus „nem”-jét azzal indokolta, hogy Vietnam az Egyesült Államokat „nem kielégítő” álláspontot foglal el a viet­nami háborúban eltűnt ame­rikai katonák felkutatásában. Dinh Ba Thi nagykövet Vi­etnam állandó ENSZ-megfi- gyelője visszautasította Scranton vádjait. A vietnami diplomata felhívta a Bizton­sági Tanács figyelmét arra, hogy kormánya többször is bizonyságát adta jóakaratá­nak. Az azonosítható ameri­kai katonák névsorát átad­ták az amerikai hatóságok­nak. Vietnamban külön bi­zottság foglalkozik a továb­bi kutatással. Ugyanakkor hogyan viszonyul az Egyesült Államok a háborúban eltűnt, meggyilkolt, megnyomorított vietnamiak ezreinek problé­májához — tette fel a kér­dést a vietnami nagykövet. Dinh Ba Thi hangsúlyozta: hazája a béke és a barátság politikáját folytatja, s bizto­sítani kell számára ezt a jogot, hogy politikájának megfelelő szerepet játszhas­son az ENSZ keretein belül. Brit taktika Genfben A genfi Rhodesia-értekezlet keddi ülése után a felszabadító mozgalmak két képviselője, Joshua Nkomo és Robert Mu­gabe sajtókonferencián jelentette be a brit kompromisszu­mos javaslat elutasítását. (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Genfben kedden újabb ple­náris ülést tartott a Rhode­sia jövőjével foglalkozó kon­ferencia. Az ülésen Joshua Nkomo és Robert Mugabe, a Zimbabwei Hazafias Front vezetői elutasították Ivór Richardnak, a konferencia brit elnökének kompromisz- szumos javaslatait. A plenáris ülést követő sajtóértekezleten Nkomo és Mugabe elítélte a brit kor­mány tárgyalási taktikáját. E taktika célja — hangsú­lyozta — az afrikai küldött­ségek közötti véleménykü­lönbségek indokolatlan hang- súlyozása, valamint az, hogy az ország és a nép sorsát ön­kényesen döntsék el. Nkomo és Mugabe rámutatott: Ang­liának nincs szándékában, hogy siettesse a hatalom át­adását Rhodesiában a zim­babwei nép törvényes képvi­selőinek. Megállapították azt is, hogy az Ivor Richard által előterjesztett javaslat zava­ros és kitér a fő kérdés, a függetlenség időpontjának kitűzése elől. Hazánk vendége Urho Kekkonen Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke, 1900. szeptember 3-án, a közép­finnországi Pielavesi köz­ségben született. Középisko­lai tanulmányai elvégzése után 1919-ben beiratkozott a helsinki egyetem jogi kará­ra, s hamarosan egyik veze­tője lett a finn nemzeti di­ákmozgalomnak, 1926-ban általános jogtudományi dip­lomát szerzett. 27 éves korá­ban a községek szövetségé­nek jogtanácsosa, 1928-ban ügyvédi vizsgát tett. 1936-ban a jogtudományok doktora lett. 1936-tól 1956-ig — elnökké választásáig — egyfolytában parlamenti képviselő. 1946— 47-ben a parlament első al- elnöke. 1948—1950-ben elnö­ke. Az 1936-tól 1956-ig eltelt 20 esztendőben különféle posztokon vett részt a finn kormány tevékenységében. Közéleti tevékenysége mel­lett számos jogi és politikai könyvet is írt. Kimagasló ér­demeiért több egyetem — köztük 1969-ben a budapes­ti Eötvös Loránd Tudomány- egyetem — díszdoktorává avatta. Számós finn és kül­földi kitüntetés, így a Ma­gyar Népköztársaság Zászló­rendje gyémántokkal ékesí­tett 1. fokozatának birtokosa is. A finn politika alakításá­ban játszott nagy fontosságú szerepe mellett döntő érde­mei vannak az ország pozitív nemzetközi tevékenységének, a Szovjetunióval való bóráit viszonynak és együttműkö­désnek kialakításában. Paasi- kivi miniszterelnök. majd államelnök legközvetlenebb munkatársaként részese és kimunkálója, majd tovább­fejlesztője volt annak a kül­politikai iránynak, amelyet azóta is Paasikivi—Kekko­nen vonalként emlegetnek. Kekkonen elnök neve össze­forrott a békés egymás mel­lett élés politikájával. Ez irányú tevékenységének be­tetőzése volt az európai biz­tonsági és együttműködési konferencia előkészítésében és lebonyolításában vállertt kiemelkedő szerepe. Elnöki minőségében 1963- ban nem hivatalos, 1969-ben pedig hivatalos látogatást tett Magyarországon. 1975- ben jugoszláviai útja alkal­mával kétszer is megszakí­totta útját Budapesten, ahol hasznos eszmecserét folytat­va ismét találkozott Kádár Jánossal, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kárával és Losonczi Pállal, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elfiökével. Az elnök egyébként egész életében aktívan sportolt. If­jú korában Finnország ma­gasugró csúcstartója is volt. anyag a fa. Helsinkiben még­sem találunk egyetlen régi faépületet sem, a XVII. szá­zad nagy tűzvészei nyomta­lanul eltüntették azokat a régi paraszt-, kereskedő-, polgárházakat, amelyek pél­dául olyan festői hellyé for­málják a Helsinkitől egyórá­nyi autójárásra fekvő Porvo városát. A főváros képét meghatározó épületeket a XIX—XX. század fordulóján kezdték építeni, mégpedig a nagy építészhármas, az idő­sebb Saarinen Lindgren és Gesellius tervei szerint. Ezek hárman a finn nemzeti-ro­mantikus stílus legkiválóbb- jaiként ismertek, „iskola­munkájuk” a nemzeti múze­um épülete, amely kőből van ugyan, de tervezői az ősi hagyományok iránti tiszte­letből kackiás kis fatorony- nyal egészítették ki. Külö­nös. de nem stílustörő mó­don kapcsolódik egymáshoz a finn építészet két korsza­kát képviselő két épület­tömb: az idősebb Saarinen tervezte, tízes évekbeli kő­pályaudvar és a vele szem­ben a tér másik oldalán ma­gasodó zegzugos üveg-betoru fém üzletházkomplexum. Az összekötő elem (a szó szoros értelmében) a pályaudvart az üzletház labirintusával ösz- szekapcsoló föld alatti folyo­sórendszer. Popbutikok, biszt­rók éjjel-nappali élelmiszer- boltok kínálják itt portéká­jukat nagyon célszerű mó­don a késő éjszakai órákig a Ismerkedés Helsinkivel vonattal érkezett szomjas, törődött utasoknak. Észre sem veszi az ember, s a különböző szintek (legalább öt van belőlük) le-föl vivő lépcsősorain ferde összekötő folyosóin nézelődve máris el­téved. AZ „IGAZI” FINN építé­szeti stílust azonban még­sem ez a föld alatti-feletti — itthon azt mondanánk — szolgáltatóház képviseli, ha­nem a zsúfolt belvárostól távolabbi, levegősebb. tá- gabb terű építkezési mód, a természet és az ember keze Modern város az Északi Sarkkörön: Rovaniemi munkájának ritkán tapasz­talható összhangja. Helsinkit a jégkorszakban dimbes- dombosra csiszolt vöröses- barna gránitalap horja a hátán, amelyen a termőta­laj igen vékony, helyenként alig 30—40 centiméter. így aztán a néhol csaknem már- ványsimaságúra csiszolódott gránitpúpok lépten-nyomon kibújnak vékony földtakaró­jukból, s a finn környezet­kialakítók (ebbe a fogalom­ba lehetne összevonni az építészektől a kertészekig, parképítőkig mindenkinek a tevékenységét, hiszen mun­kájuk közt harmonikus, szer­ves a kapcsolat), belőlük, velük formálják lakótelepei­ket, ligeteiket, útjaikat. A VÁROSSAL ismerkedő ennek a stílusnak már kiasz- 6zikussá vált egyik alkotását, a sziklatemplomot, a Taival- lahden Kirkkót keresi. Nyu­gatról, a Runeberg utca fe­lől érkezve a kis térre, templom sehol, a megszokott vörösesbarna gránitdomb ma­gasodik, fűvel, cserjével, gye­rekekkel. kutyákkal, játszó­térrel. Elindulva a domb mentén, jó 40 méter után hirtelen felbukkan a félig a dombba vájt templom, a gránittal harmonizáló színű réz tetőszerkezetével, nyert sziklafalaival, egyszerű, si­ma vonalú bútorzatával. Le­nyűgöző tisztasággal jut el a szemlélőhöz a tervezők üze­nete: nem a természetet ala­kítják (rombolják?) az em­beri (vélt) szükségletekhez, hanem az embert vezetik vissza ily módon eredeti kör­nyezetébe. a természetbe.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents