Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-31 / 258. szám
«Juhtenyésztés 1©7©-bah‘ Söprögetőből megbecsült falta? T A Hagyományos mezőgazdasági foglalkozások közül évszázadokon át aligha volt híresebb a juhászénál. Talán csak a csikósok voltak egy árnyalattal népszerűbbek, de amíg ők a férfias virtuskodást, a halálmegvető bátorságot testesítették meg, addig a juhászok a be- felőfordulást, a csendes el- . mélkedést, a megnyugvást jelképezték. Számtalan vers, népdal főhőse volt a csendesen ballagó, nyáját terelgető juhász — és a birka, ez a nagyon igénytelen, de -• mégis értékes fajta, A 21 ÓRA Néhány évvel ezelőtt azonban mind a juhászok, mind a birkák tekintélye igen-igen megcsappant, s már-már az a veszély fenyegetett, hogy a hegyvidéki, vagy alföldi legelőkön ballagó nyáj képe csak a népdalokban, versekben marad fenn. Némi kis túlzással azt állíthatjuk, hogy a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok irtóhadjáratba kezdtek a szerény állatfaj ellen. A számok legalábbis ezt látszanak bizonyítani, akár az országos, de akár a megyei helyzetet vesszük is figyelembe. Az 1968-as esztendőben a megye termelő- szövetkezetei még nyolcvanezer, 1973-ban pedig már mindössze ötvenezer juhot tartottak. Hogy miért? A kérdésre látszólag ellentmondásos a válasz: azért, mert a birka nagyon értékes állatfajtának bizonyult ■és bizonyul. Hogy akkor miért tartottak kevesebbet? Főként azért, mert a nagyon jó értékesítési lehetőségek miatt a termelőszövetkezetek, de az állami gazdaságok is szinte teljes egészében eladták az egész évi szaporulatot, s nem gondoskodtak arról, hogy a kiöregedett anyajuhokat újaikkal pótolják. A helyzetet igen sjól illusztrálja, hogy amíg 1973-ban mintegy 40 ezer f’darab juhot actak el, addig ugyanebben az évben alig több, mint négyezer anyát állítottak be a tenyésztésbe. Túlzás nélkül állítható, hogy a helyzet majdnem drámaivá vált, egyrészt félelmetes arányban csökkent a juhok száma, másrészt pedig egyre elöregedettebbé vált az anyaállomány. Ha ez a tendencia folytatódott volna, akkor néhány év múlva a juhtenyésztésről, mint elhalt ágazatról beszélhettünk volna. • ( Mégis, mi állította meg ezt a negatív folyamatot? Egy 1973-ban kiadott miniszteri rendelet — amely az országos helyzetből kiindulva — előírta, hogy a gazdaságok ötszáz forint állami dotációban részesüljenek minden olyan bárány után, amelyet az anyaállo- mány cseréjére, frissítésére állítanak be. A 24. órában hozott intézkedés meg is tette a hatását, azóta mind az anyaállomány, mind a juhállomány gyarapodott me. gyénk termelőszövetkezeteiben, állami gazdaságaiban. Ami különösen örvendetes: 1973 óta az anyaállomány fele teljesen kicserélődött, s a minőségben ez hatalmas változást előjellel. hozott — pozitív TOVÁBBRA GONDOK CS Ezek után úgy tűnhet, hogy minden gond, baj meg- ■ oldódott, elérkezett az egészséges kibontakozás ideje. Sajnos, a pozitív tendenciák ellenére sem ez a helyzet. Papp Sándor, a megyei állattenyésztési felügyelőség igazgatója és Csipei László, • megyei juhtenyésztési felügyelő szerint — a megye adottságai korántsincsenek ' kihasználva. Az elmúlt esz- . tendőkben — a szakosodásra hivatkozva — kilenc termelőszövetkezet teljes mértékben felszámolta a juhtenyésztést, máshol pedig kevesebb birkát tartanak, mint tarthatnának. A statisztika szerint — a megyében négy állami gazdaságnak és harminc termelőszövetkezetnek ván állománya — a helyzet nem tűnik rossznak, de a szakemberek egyértelműen vallják, hogy mind a tenyésztő gazdaságok száma, mind pedig a juhállomány növekedhetne. Ha a jelenlegi — annyi bizonyos, hogy felfelé ívelő — tendencia érvényesül is, akkor is csak azt lehet elérni 1980-ra — mondják —, hogy a juhok létszáma eléri majd a nyolcvanezret. Annyi juh lesz tehát — mint amennyit 1968- ban csak a megye termelő- szövetkezetei tartottak. Pedig a juhtenyésztés nagyon kifizetődő. Ehhez nem is kell különösebb indoklás, hiszen köztudott, hogy a juhhúst szívesen vásárolják és bármilyen mennyiségben Görögországtól egészen a Közel-Keletig. Illetve vásárolnák —, ha többet is tudnánk adni. A húson kívül igen értékes termék a juhtej, a juhsajt is, nem is beszélve a gyapjúról. Az utóbbiról még csak annyit, hogy az ország a gyapjúszükségletének mindössze felét állítja elő, a másik felét külföldről kell beszerezni, konvertibilis valutáért. SOK SZÓL MELLETTE, DE... Ennyi érv után joggal teheti fel a kérdést az olvasó, hogy akkor miért idegenkednek a gazdaságok a juhtar- tástól. A kérdésre nem lehet egy mondatban válaszolni. Valóban nagyon sok szól a juhtenyésztés mellett, de az igazság kedvéért hozzá kell tennünk azt is, hogy ellene is. Egyik alapvető gond például, hogy nincs juhász. Az idősebbek sorra kidőlnek, arra meg melyik mai fiatal vállalkozik, hogy... terelgesse nyáját, fújja furulyáját? Az a fajta szakmai vélemény is egyre inkább megdől, hogy a juh annyira igénytelen állat, hogy ott is fenntartja magát, ahol más állatfajta már nem. Illetve fenntartani fenntartja magát, de az is biztos, hogy a kövér, ápolt legelőn azért jobban hízik, mint a kórón. Anélkül, hogy belemennénk a szakmai kérdések taglalásába, azt lehet mondani, hogy a juhászat, a juhászkodás is az átalakulás korszakába került. Hogy ez mit jelent? Szabó Gusztáv, a pélyi Tiszamente Termelőszövetkezet elnöke már a megújhodás, az új híve. — 1974-ben, a tarnaszentmiklósi részen megkezdődött a szakosított juhászati telep építése. A közelmúltban megtörtént az épület műszaki átadása, rövidesen pedig kezdetét veszi a betelepítés. A szakosított telepen négyezer anyát helyezünk el, 1980-ban pedig már hatezer anya lesz. A telep „két irányban is hasznosul” majd, egyrészt évente mintegy ezer darab tenyészanyát is értékesíteni akarunk, másrészt pedig mintegy 12 ezer hízóbárányt. Természetesen számításba jön a tej és a gyapjú is. Ez természetesen a kérdésnek csak egyik oldala — a fejlesztésé. De a másik oldal sem kevésbé lényeges. — Eddig 17 helyen tartót' tűk a gazdaságban a birkákat, a jövőben pedig egy helyen — mondja az elnök. Aztán a hagyományos juhászkodásnál egy ember 150 ■—200 birkát őriz, a szakosított telepen pedig egy ember ezer állatpt gondoz. Azzal is frissíteni igyekszünk a hagyományokon, hogy a juhászati telepen már nők is dolgoznak majd. Persze az „átállás’’ nem könnyű. Pénzbe kerül, a termelési szerkezet átalakításába, az emberi gondolkodás megváltoztatásába, Mert a juhásznak — a gépi technikával is bánni tudó, képzett állatgondozóvá kell átalakulnia. Ugyanakkor meg kell őrizni a korábbi, hagyományos tudást is. Mert igaz, hogy az állatok egy része már nem legel, de a másik továbbra is .gyarapszik a füvön is. Mindenesetre az új előbb-utóbb utat követel magának. Még ott is, ahol egyelőre a hagyományos tartás a jellemző. Az erdőtelki—tenki Szabadság Tsz egyik juhásza, Vígh János még az árokparton heverészve őrzi a nyájat, de csak délelőtt tizenegyig, mert akkor fogja magát, az állatokat betereli a karámba, s utána hazamegy — ebédelni. A juhásznótákat se nagyon kedveli, mert véleménye szerint a daltól nem hízik a jószág. Talán csak a kampósbot, meg a két nyájőrző puli, ami a hagyományos juhászkodást idézi. Mert Vígh János már modern ember, újságolvasó, tv-néző. Neki a juhászat állatgondozás, szakma, nem romantika. De így is van ez jól. Mert ha szegényebbek is leszünk romantikában, ugyanakkor gyarapszunk piásban. És ez sem megvetésre méltó. Kaposi Levente Gyöngyös, a veszélyeztetett város? Nagyon szélsőséges módon szoktak az emberek megnyilatkozni, ha az alkohol kerül szóba. A türelmetlenek egyetlen tollvonással elintéznék az ügyet úgy, hogy sehol, soha, senki egy cseppnyi szeszes italt ne fogyaszthasson. Mások viszont azért zúgolódnak, hogy az üzletekben „nincs elég választék” a különböző italféleségekből. A statisztika azonban elfogulatlan. Téftyeket sorol elő, számokat rögzít és megállapít bizonyos helyzetet. Ha a realitás követelményét meg akarjuk tartani, ebből kell kiindulnunk. A városi tanács elnöke, Berényi József így vélekedik: — Sajnos, városunkban az alkoholisták száma elég magas. Évről évre többen vam nak olyanok, akikkel szemben kényszer elvonó kezelés elrendelését indítványozzák. Ha kiindulásnak az 1973. évet vesszük, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az idén, az első három negyedévben, majdnem a kétszeresére nőtt ez a szám, már eddig is. A kezdeményezés az esetek többségében a rendőri szervektől indul ki, a hozzátartozók aránya közel azonos az előbbi mértékhez, majd a szakrendelés következik, aztán a gyámhatóság és három esetben indítványozta az eljárás lefolytatását egyéb szerv. Ez a felsorolás figyelemre méltó. Azt híven tükrözi, hogy az első lépések megtétele hol történik. Dr. Szontágh Árpád, az ügyészség vezetője óvatosságra int: — Gyöngyös semmivel sem rosszabb az alkoholisták számát véve figyelembe, mint az ország más hasonló városa. Nem szabad tehát azt feltételezni, hogy itt valamiféle riasztó állapotok találhatók. Kétségtelen azonban, hogy többet is tehetnénk az alkoholizmus ellen, mint amennyit eddig tettünk. Felhívta a figyelmet arra, hogy bármiféle eljárást csak akkor lehet kezdeményezni, ha az illető akár a társadalomra, akár önmagára veszélyessé válik. Csupán azért, mert „iszik” olykor-olykor, nem lehet vele szemben eljárni. Jó volna viszont, ha a köztudatba kimenne, hogy az alkoholizmus ellen nemcsak a tanácsnak, a rendőrségnek és az ügyészségnek van joga megfelelő intézkedéseket hozni, hanem a 174 új lakás Már a belső munkálatokkal is befejezés előtt tartanak az építők Eger Csebokszári városrészében és tervek szerint még az idén birtokukba is veszik a lakók a 30-as számú, kilencemeletes sorházat. A 174 lakásos épületben már most korrigálják a kisebb hibákat, így az építők ígérete szerint kevesebb lesz a lakók bosszúsága is. (Fotó: Pilisy E.) legkülönfélébb társadalmi szervezeteknek is, a munkahelynek is, az egyénnek is. — Többször megtörténik, hogy a feleség visszavonja a kérését, arra hivatkozva, hogy a férje megígérte, megváltozik, nem iszik rendszeresen. Ha a kezdeményezés nem a feleségtől indul el, akkor az ilyen „meggondoltam” kevésbé következhet be. Hasonlóan ehhez, az alkoholizáló férj fizetésének ötven százalékát közvetlenül kifizetnék a feleségnek, ha ezt nem a házastárs, hanem társadalmi szervezet kezdeményezné. Az elmondottakból világosan kikövetkeztethető, hogy a társadalom segítőkészsége olykor megbicsaklik, ha a feleség — ne keressük az okát — hirtelen megváltoztatja az álláspontját és visszavonja a kérését. A rendőrkapitányság vezetője, Hadobás Zoltán azt hangsúlyozza, hogy a bűn- cselekmények elkövetésében mennyire ludas az alkohol. — Legalább a bűncselekmények harminc százaléka szűnne meg, ha sikerülne megfékeznünk a mértéktelen szeszfogyasztást. De még a rendőrség munkájának az eredményessége is megnövekedne az alkoholizmus elleni tevékenységünkben, ha a mi eljárásunkat nem ismételné meg az egészségügyi osztály. A járásbíróság elnöke, dr. Gáspárdy József arra hívja fel a figyelmet, hogy eddig, 1975. január 1. óta az ügyészség összesen hét esetben fordult indítvánnyal a bírósághoz, hat alkalommal a bíróság az eljárás lefolytatása után elrendelte az illetőnek Nagyfán történő kezelését. A hatból kettő volt gyöngyösi. Nagyfához bírósági végzés mindenkor kelL A törvénynek van egy olyan része is, amely kizárja Nagyfát, ha az illető közben valamilyen bűncselekményt követ el, emiatt előzetes letartóztatásba helyezik, illetve: ha a bíróság végrehajtható szabadság- vesztést ítél meg bűncselekmény miatt. Ilyenkor Nagyfa „veszélye” megszűnik. Ha az illető szabadul, akkor elölről lehet kezdeni az egész eljárást. Az alkohol megszállottja tehát „megússza” a nagyfai ápolást, még akkor is, ha a bíróság elrendeli a kényszer elvonó kezelését. Ez akkor sem Nagyfa. íme, a „megoldás” —akár egy rövidke szabadságvesztéssel is ki lehet kerülni azt a bizonyos intézetet. Nem mintha Nagyfa akár csodaszer lenne, akár valami istencsapáis. De azért nem is a szanatóriumok sorába tartozik. Ennek ellenére arra is volt példa, hogy valaki saját maga kérte, küldjék őt Nagyfára. — A bíróságnak ilyenkor is lé kell folytatnia az eljárást, és csak azután hozhat döntést — mondja dr. Gáspárdy József. A tortúra csakugyan tortúra. A bejelentés után az egészségügyi osztálynak meg kell hallgatnia magát az alkoholistát is. Kiküldi neki tehát a tértivevényes idézést. Erre a szesz barátja fittyet hány. Üjabb idézés következik, újabb fittyet hányással. Most következik a rendőrség, amelynek ilyenkor az osztály megkeresésére elő kell állítania a „feledékeny” személyt. Most már csak az van, hátra, hogy a szakrendelésen is megállapítsák, az illető valóban alkoholista. Persze, á berendelt a szakrendelésre sem hajlandó csak úgy, egy szóra elmenni. Folytassuk? Aztán következik a jegyzőkönyv: ebben a nyilatkozat, hogy az illető szánja- bánja, megígéri, hogy soha többet, a családja majd meglátja, micsoda rendes ember ő, utó végre nem a szesz uralkodik rajta és így tovább... Az idő telik, a hetek után a hónapok is jönnek, és a helyzet mit sem változik. Fokozatosság, mondja az egyik vélemény, utóvégre a személyi jogok megsértése nem a mi módszerünk, és az emberekben bízni kelL Radikálisan, mert az alkoholisták csak így gyógykezelhetek, a társadalmat nem szabad kitenni a rándalíro- zásuk kellemetlenségeinek. Ha az orvosi szakvélemény megállapítja, hogy a fokozatosság hiú remény, akkor jöjjön Nagyfa, és ekkor jöhet is minden közbülső állomás nélkül. Elvileg ez lehetséges, gyakorlatilag viszont ...! Hány esetben alakulhat ki olyan szakvélemény, hogy csupán Nagyfától lehet változást várni? Ott fekszik magatehetetle- nül, teljes kábulatban a tudatát vesztett részeg az út szélén. Az emberek jönnek, mennek, ránéznek, a kényesebbje még a fejét is elfordítja. — Felháborító! Miért nem tesz semmit a tanács? Miért kell ilyet eltűrni fényes nappal, a város ilyen forgalmas helyén? Nem megy a legközelebbi nyilvános telefonhoz, nem hívja fel a rendőrséget, nem közli a tényt, hanem várja a tanács intézkedését. Mintha a „tanács” mindent látna, ami a városban történik. Az egyén felelőssége is nagy. Jogunk van-e beleavatkozni valakinek a magánügyébe? A kérdésre kérdéssel válaszoljunk: magánügy-e az, ha valaki rosz- szul lesz? A részegség pedig mérgezéses állapot. Az alkoholizmus betegség. Ha valaki influenzás, mehet az orvoshoz. De kényszeríteni nem lehet erre.' Ha valaki alkoholista, akkor beteg. Ha úgynevezett „csendes” részeg, akkor senkinek nem árt. De önmagának igen. Tehát ilyenkor is kötelessége annak, aki tud a „csendes alkoholistáról”, a kezdeményezést megtennie. Csak úgy záró jelben: hány munkahely ismeri az embereit, ez is rendszeresen iszik, azok is, olyan is akad, aki naponta a „sárga földig” leissza magát, de hát — ez magánügy. Úgy vélik. ’k Alkoholizmus. Tessék bemenni egy élelmiszerüzletbe. Hány polcon sorakoznak a szeszes itallal telt üvegek? Miért nincs szombaton déltől az italbolt és a borkóstoló is ugyanúgy zárva, mint az élelmiszer- üzlet? Miért nem lázadoznak, tiltakoznak a büféknek, presszóknak álcázott kocsmák dolgozói a hét végi nyitva tartás ellen? Miért számít be az élelmiszerüzletek összforgalmúba a szeszes ital utáni bevétel? Miért kaphatnak jutalékot ezután az élelmiszerboltok dolgozói? Egyik kezünkkel óva figyelmeztetünk: alkohol, vigyázz! A másikkal pedig osztogatjuk a forintot azoknak, akik „minél több alkoholt forgalmaznak”. Talán nem is itt a baj, ezek csupán felszíni jelenségek. Ott a megoldás kulcsa, hogy nálunk „jópofa- ságnak” számít a részegség. Bocsánatos bűn, ami miatt kár ügyet csinálni. Pedig — ügyet kell csinálni, itt a megértés egyenlő a kártevéssel. Az egyénnek is, a társadalomnak is kárára van az alkoholiz- mus. Aki nem tud egy-két pohárnál megállni, azon már segíteni kell. G. Molnár Ferenc Mpnfíhüfí A flaBgg ^ 1976. október 3L, casárnajj
