Népújság, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-28 / 255. szám
JlreL.esemÉiiyek.JlreL.eseiiiéiiyBLMek.. äiaap kbfaukqja 1876. október 28., csütörtök A Nap kél: 6.21, nyugszik: 16.35 órakor A Hold kél: 11.47, nyugszik: 21.31 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon SIMON nevű kedves olvasóinkat! Az ősrégi Simon név eredeti alakja az éhéber Simeon volt és Jelentése „meghallgató, szófogadó”. De előfordul a görög nyelvben is Szimon formában, de ennek már „ptszeorrú” a jelentése. ütvén évvel ezelőtt született Kassán és 18 éves korában, 1944. decemberében halt hősi halált Budapesten a Szír néven a magyar antifasiszta partizánmozgalom legendás alakjaként ismert Weiberger Dezső. Édesapja tanító, édesanyja varrónő volt, s amikor 1942 nyarán szüleit és öt testvérét a fasiszták elhurcolták, csak neki és Miklós bátyjának sikerült megmenekülnie. Mindketten Budapestre jöttek, ahol segédmunkásként helyezkedtek el. A következő évben Weinberger Dezső kapcsolatba került az illegális KMP-vel, amelynek megbízásából hasonló korú fiatalokkal alcciógárdát szervezett, s az ellenállási mozgalom kimagasló fegyvertényeit hajtotta végre. Az ő fegyvertényük volt — többek között — a nyilasok Andrássy úti székháza, az Üllői úti ún. Antibolsevis- ta Ifjúsági Tábor épületének kézigránátokkal való megtámadása. Amikor 1944. december közepén a csoport tagjait elfogták, Szirnek nyoma veszett: halálának körülményei ismeretlenek. Példás helytállása maradandó értékű emléké a magyar ellenállási mozgalomnak. Időjárás: Várható időjárás ma estig: az ország nagy részén gyengén felhős, száraz idő. A Dunántúlon túlnyomóan felhős idő, elszórtan esővel. Hajnalban és délelőtt az északkeleti országrészben köd. Déli, délkeleti, a Dunántxilon megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. Több figyelmet a cukorrépa tárolására! Tizenkilencszer tonna cukor Selypen és Hatvanban Negyvenedik napja folyik a termelőmunka a Mátra- vidéki Cukorgyárak két üzemében s mind Selypen, mind Hatvanban most már valamennyi lehetőséget kihasználnak a több és jobb cukor érdekében. Ahogyan dr. Hangyái Károly főmérnök tájékoztatott bennünket, eddig 200 ezer tonna répát dolgoztak fel, s az előállított cukor meghaladja a 19 ezer tonnát. Naponta az égyre jobban szervezett szállítás eredményeként, összesen 5350 tonnányi nyersanyag kerül a két gyártelep feldolgozó rendszerébe, ami kétszáz tonnával több az utóbbi évek gyakorlatánál. A teljesítmény ilyen mérvű növelését jobb munkaszervezéssel biztosították. — Természetesen az Igazi gondok még hátra vannak, hiszen mintegy négyszázezer tonna répa kiszedésre vár szerződéses gazdaságaink, termelőszövetkezeteink földjein, amelyek a csehszlovák határtól Biharkeresztesig terjednek — mondotta a főmérnök. — Ez rögtön azt is Megalakult a Magyar Kereskedelmi Kamara észak-magyarországi összekötő bizottsága Sajtótájékoztató Miskolcon ~ Az exportáló, valamint az exportra termelő vállalatok közti együttműködés elmélyítésére a Magyar Kereskedelmi Kamara Heves, Bor- 60d-Abaúj-Zemplén és Nóg- rád megyei tagvállalatai ma, csütörtökön délelőtt Miskolcon észak-magyarországi ösz- szekötő bizottságot hoznak létre. Erről tartott tájékoztatót a három megye sajtóképviselőinek szerdán délután Miskolcon az Avas Szállóban Vámosi József, a Magyar Kereskedelmi Kamara osztályvezetője. Elmondta, hogy az összekötő bizottság a kamara tagjainak kezdeményezésére a területi párt- és állami szervek támogatásával létesült. Feladata lesz, hogy tájékoztatást nyújtson az aktuális gazdaságpolitikai és főleg külkereskedelem-politikai irányelvekről, különösen az export-import előirányzatok teljesítéséről. a termelésről és az értékesítésről. Az összekötő bizottság Heves, Borsod-Abaúj-Zemp- lén és Nógrád megyei gyárak, üzemek és vállalatok érdekeit képviselve közreműködik a helyi termelési és értékesítési feladatok megoldásában. Hozzájárul a határmenti áruforgalom és gazdasági együttműködés ki. szélesítéséhez is. A testületi élet szervezője és irányítója a bizottság elnöksége lesz, amelynek 9 tagját, élén az elnökkel, a három megye vállalatai delegálják. Az észak-magyarországi összekötő bizottságba a Heves megyei üzemek közül a Finomszerelvénygyár, a Mát- ravid'éki Fémművek és az Agria Bútorgyár, mint alapító vesz részt. Ezeknek a vállalatoknak termékeit Eu* Progrcsm a közlekedő emberért A Heves megyei Közlekedésbiztonsági Tanács megyei szakbizottságainak és a területi szervezetek vezetői tartottak megbeszélést tegnap Egerben, amelyen Fejes Pál r. alezredes, megyei titkár adott tájékoztatást az idei feladatok végrehajtásának tapasztalatairól és előterjesztés alapján megvitatták az 1977. évi munkatervet. Az értekezlet résztvevői úgy fogalmaztak, hogy az új KRESZ bevált, érvényesülése mind általánosabb megyénk útjain és ennek eredményeképpen kevesebb a baleset, ugyanakkor a biztonságos közlekedés népszerűsítése kap majd helyet az új év feladatai között, mert a balesetek súlyossága viszont növekedett. Hármas tragédia Ecséden Bratkovics János 27 éves ecsédi lakos kedden este fél nyolckor, munkából hazamenet lakása konyhájában holtan találta Karolina nevű öthetes kislányát és élettársának az előző házasságból származó négy és fél éves Hegedűs Anikó nevű kislányát. Hegedűs Lajosáét, élettársát nem találta sehol. Azonnal értesítette a rendjelenti, hogy csaknem száz napot szánthatunk a folyamatosan érkező nyersanyag további feldolgozására. Pillanatnyi örömünk, hogy a répa cukortartalma jó, egy százalékkal magasabb a tavalyinál. Tehát ha a tervezettnél kevesebb nyersanyagot is kapunk, pótolja valamennyire a készterméktöbblet. Beszélgetésünk során említést tett dr. Hangyái Károly arról is, hogy a kedvezőbbre fordult időben meggyorsult immár a répa kiszedése, ilyenformán mindenütt szükségessé válik a prizmálás, a nyersanyag eltartása egészen addig, amíg a gyárak fogadhatják. E téren már komoly gondot jelent, hogy gazdaságaink nem fordítanak kellő figyelmet a gumók fejelésére. Az ilyen répa nemcsak a feldolgozást nehezíti meg, hanem veszélyesen csökkenti eltarthatóságát. A prizmá- zott termés bemelegszik és veszít cukortartalmából. — Kérjük gazdaságainkat, fordítsanak tehát nagyobb gondot a fölszedett répa tárolására! Megfelelően előkészítve, fejelve prizmázzák, különben nem érjük el célunkat, nem tudjuk fokozni az olyannyira fontos cukor- termelést — fogalmazta meg a Mátravidéki Cukorgyárak jogos igényét a vállalat főmérnöke, (m. gy.) A közoktatás, a kulturális és a tudományos élet időszerű feladatairól Tájértekezlet a megyeszékhelyen rópa-szerte Ismerik és a világpiacon is számon tartják. Az összekötő bizottság elnöksége éves munkaterv alapján végzi majd tevékenységét. A programot a főbb gazdaságpolitikai célkitűzések, valamint a Magyar Kereskedelmi Kamara irányelvei alapján állítják össze. (mentusz) A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának szervezésében került sor szerdán Egerben, a megyei pártbizottság székházában arra a tájértekezletre, amelyen a Békés, a Heves, a Nógrád és a Szabolcs megye pártbizottságok propaganda- és művelődésügyi osztályvezetői, illetve a témakörrel foglalkozó munkatársak vettek részt. „Tájékoztatás és tájékozódás a közoktatás, a kultúra és a tudomány időszerű feladatairól'’ címmel dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese tartott vitaindító előadást a rendezvényen. •• Ulcst tartott az SZMT elnöksége A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnöksége ülést tartott szerdán délelőtt Egerben, Gubán Dezső vezetésével. A testület munkájában részt vett Lájer László, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének központi titkára, Nagy Károly, a Vas-, Fém- és Villamos- energia-iparj Dolgozók Szak- szervezete központjának osztályvezető-helyettese, Németh László, a megyei párt- bizottság munkatársa és Fehérvári Andor, a megyei tanács csoportvezetője is. Az ülésen előbb Győri Sándor, a Mátraalji Szénbányák igazgatója tájékoztatta a megjelenteket a munkaerő hatékony felhasználásának helyi tapasztalatairól. Ezt követően Dienes Sándorné, a vasasszakszervezet területi szervezője ismertette, hogy a szakmában milyen a pályakezdő fiatalok munkahelyi beilleszkedése. Ez utóbbi után — többi között — bejelentették, hogy a megye számára — a következő évre — a felnőtteknek összesen 4579 szóló, illetve családos kedvezményes üdülőjegyet és 239 szanatóriumi beutalót biztosított a SZOT, s emellett a szakszervezet 1585 gyermek pihenését, nyaralását is lehetővé teszi az ország legszebb helyein levő szállóiban. A tárgyalóteremből: Mennyibe kerül a gumiköpeny őrséget. A helyszínre kiszálló bizottság a 25 éves Hegedűs Lajosné holttestét a ház udvarában levő kútban találta meg. A bizottság eddigi véleménye szerint a fiatal asszony késszúrásokkal ölte meg gyermekeit s utána öngyilkosságot követett el. A rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. TIT-szabadegyetem Egerben Köztudomású, hogy a televízió megkezdte szabadegyetemének természettudományos adásait. Az érdeklődőket, a tudásúkat gyarapítani kívánókat szeretné segíteni a TIT Heves megyei Szervezete azzal, hogy a műsorok témáihoz szorosan kapcsolódó előadássorozatot hirdet. A résztvevők kilenc alkalommal tájékoztatót hallgathatnak meg a változó világképről, a világegyetem anyagának időbeni fejlődéséről, a csillagok születéséről, haláláról, a naprendszerről, a Földről és bolygótestvéreiről, a vulkánokról, a földrengésekről, az ásványi kincsek keletkezéséről, az atomok és molekulák szerveződési rendjéről, az élő szervezet kémiájáról, az emberré válásról, az emberi érzelmek biológiai alapjairól. A művelődni vágyók november 10-ig jelentkezhetnek Egerben, a Knézich Károly 8. szám alatt. Befejeződött a magyar-NDK napok megyei programja Egerben este 7 órakor; A DENEVÉR (Moliére bérlet) + ORVOSI ÜGYELET | EGEKBEN: 19 órától péntek reggel 7 óráig a Bajesy-Zsillnsz- ky utcai rendelőben. (Telefon: n-10). Rendelés gyermekek ré- szérc is* GYÖNGYÖSÖN: 19 órától péntek reggel 7 óráig, Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. HATVANBAN: 19 órától péntek reggel 7 óráig a Kossuth tér .18. szám alatti rendelőben. Sokszínű, tartalmas rendezvénysorozat után szerdán, október 27-én befejeződött a magyar—NDK barátsági napok Heves megyei rendezvénysorozata. Szerdán délelőtt a Hazafias Népfront Heves megyei titkárságán fogadta Páti Jenő megyei népfronttitkár Georg Folk nagykövetségi tanácsost, dr. Siegfried Kör- nert, az NDK budapesti nagykövetségének első titkárát és Dieter Henzet, a budapesti NDK Kultúra igazgatóját, s tájékoztatót adott megyénk gazdasági és politikai életéről. Délelőtt 10 órakor a Heves megyei Tanács székházában anké- tot rendeztek az államigazgatási dolgozók részvételével. A megjelenteket, közöttük dr. Siegfried Kömért, Dieter Henzét és Póti Jenőt, dr. Pápay Gyula, a megyei tanács vb-titkára köszöntötte, majd George Folk nagykövetségi tanácsos tartott előadást az NDK helyi, államhatalmi, illetve államigazgatási rendszeréről. A magyar—NDK barátsági napok befejező eseményeként ifjúsági rendezvényekre is sor került. A KISZ Egri Városi Bizottságán fogadták Ervin Scholzot, a Berlini Hűtőgépgyár Pablo Neruda ifjúsági szocialista brigádjának vezetőjét. Később üzemlátogatásra és baráti beszélgetésre került sor az egri Finomszerelvény- gyárban a szocialista brigádok fiatal tagjaival. Hasonló találkozóra került sor délután az Egri Dohánygyárban is. A jól sikerült rendezvény- sorozatot az NDK Kultúra és a Hazafias Népfront megyei vezetői a délután folyamán baráti beszélgetés során értékelték. Mindenesetre nem annyiba, amennyiért huzamosabb ideig árusították e keresett cikket a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat egri járműboltjában. Négy leltározás hívta fel a figyelmet a bűncselekménysorozatra. Az első leltározásnál még nem találtak hibát, a másodiknál azonban százezer forintot meghaladó többlet, a harmadiknál pedig több mint 350 ezer forintnyi hiány jelentkezett. (Ez utóbbi összeg az ellenőrző leltározás során 128 ezer 511 forintra csökkent.) A lényeg mindenképpen az, hogy a bíróság előtt zajlott bizonyítási eljárás több mint négyszázezer forint összegű árdrágításra derített ■ fényt. A forgalom jelentős részét a gumiköpeny eladása képezte, melynek során nem tartották be a hatósági árakat. Az árjegyzéket maga Korózs László volt boltvezető készítette el, és fiktív bizonylatok „segítségével” próbálták elterelni a figyelmet a többletbevételről. A nyereségen természetesen megosztoztak. Sor kerülhetett arra is, hogy a „társ” valamilyen értékes cikket, például kerékpárt vihetett haza jutalmul. De a jutalom pénz formájában is előfordult. A kezdeti sikerek biztatóak voltak, de egyre nagyobb hiány keletkezett, amit később már lehetetlen volt leplezni. Húsz vádlott állt az Egri Járásbíróság dr. Halász Annamária büntetótanácsa előtt, részint az üzlet volt dolgozói, részint a segítséget egyáltalán nem önzetlenül nyújtó partnerek közül. Bűnösségüket a bíróság az ügyészi váddal egyezően állapította meg, és hozott ítéletet. Korózs László elsőrenül vádlottat egyrendbeli, bún. szövetségben, okirathamisi- tással, részben jelentős érték tekintetében folytatólagosan elkövetett sikkasztó» bűntette, egyrendbeli üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett árdrágítás bűntett< és egyrendbeli jelentős érték tekintetében részben ok• irathamisítással és társtet- tesi minőségben elkövetett sikkasztás bűntette miatt kétévi és nyolchónapi börtönben letöltendő szabadságvesztésre és ötezer forint pénz mellékbüntetésre ítélték, s 3 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Ludvig Istvánt bűnszövetségben okirathamisítással részben jelentős érték tekintetében folytatólagosan, társtettesi minőségben elkövetett sikkasztás mialt kétévi cs kéthonapi börtönben letöltendő szabadság- vesztésre ítélték, három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és négyezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. A harmadrendű Tasi Sándort ugyanazért a bűncselekményekért kétévi és négyhónapi börtönbüntetésre négy ezer forint pénz mellékbüntetésre ítélték és három esztendőre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Józsa György negyedrendű vádlott büntetése egyévi és négyhónapi börtönben letöltendő szabadságvesztés, háromezer forint pénz mellékbüntetés, és két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A többi tizenhat vádlottra hasonló bűncselekmények miatt szabott ki szigorú ítéletet a bíróság. Az ítélet nem jogerős. k. g. VASVILL-uapok Kétnapos kiállítással egybekötött vevőtalálkozó kezdődött tegnap délelőtt Miskolcon. A kiállítás célja, hogy az ipar széles körű tájékoztatást adjon a kereskedelemnek gyártmányairól. A villamossági gyárak szakemberei diavetítéssel egybekötött •előadások keretében ismertetik termékeiket. Az első napon Borsod és Heves megye műszaki áruforgalmi előadói vettek részt a vevő- találkozón. füímism , Tanára nanilaDia - Főszerkesztő: PAPP JANOS - Kiadja a Hevea megyei Lapkíad* A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves meg jel ? 1 * ,,0. Eb§Í Beloiannisz íitca" 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-73, 20-29. 24-44. 3209 Gyöngyös. Rózsa u L Vállalat Felelős kiadó: NOSZTICZIUS FERENC Szerkesztőség d6hl * t Eger 3301 Beloiannisz u. 3. (Pf.: 23. 3301) Telefon: 12-68 - Terjeszti a Magyar Posta. E16íl'6?LS°d°I1 ewVh6naKpOra“20.Í F®' ETőfJzetóltő öarli^ postatúvatafnél 'és kézbesítőnél. - Index: 20 0S2. - Heves megyei Nyomda Vállalat. Eger. Vincellérükéi* utca 3. szám. Igazgató; SÓLYMOS JÓZSEF,