Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-05 / 210. szám
A bányászokat ünnepeljük, a szén, az érc, az olaj munkásait. Azokat az embereket. akik nap mint nap a mélybe szállva szerzik meg mindannyiunknak a (öld kincseit, akiknek munkája nyomán fény és meleg árad szét lakásainkban. A tisztelet, megbecsülés talán soha nem volt olyan nagy irántuk, mint éppen napjainkban. Hiszen tudjuk, milyen nagy szükség van a pótolhatatlan nyersanyagokra, az energiahordozókra, milyen sok függ országunk gazdaságában a bányászat színvonalától. Soha nem volt még olyan nagy szükség a mindig példát mutató bányászkol- lektivák munkájára, mint éppen napjainkban. Az Országos Érc- és Ásványbányák recski üzemere, az ott folyó beruházásra az egész ország figyel. Jubileumot ünnepel a bányaüzem: 125 éve kezdődött a környéken a bányászkodás és ötven éve került a bánya állami tulajdonba. Ám a múlt rövid felidézése közben is a jövőre gondol itt mindenki: a korszerű berendezésekre, az országban is egyedülálló feladatok teljesítésére több mint ezerméteres mélységben. Hasonlóképpen jubileumot ünnepel a XXVI. bányásznapon a megye egyetlen mélyművelésű szénbányája, az egercsehi bányaüzem is: ötven éve nyitották az első nagyobb teljesítményű aknát. Sok nehéz esztendő után ügy tűnik, hosszú évtizedekre van itt is jövője még a korszerű, jól gépesített üzemnek. E két bánya életét, munkáját mutatják be riportjaink. „Ilyen a bányász élete...” Szőke István vájár Recsh nem és győzött Százhuszonöt éve bányásznak rezet Recsken! ötven éve, hogy a Magyar Kincstár kifizette a négy- százezer pengőt a Schmidt testvéreknek, ezzel állami tulajdonba került a recski réz. Az' iparágban, a megye párt- és állami vezetőivel együtt ma sok százan emelnek kalapot a recskiek előtt. Őket köszöntötte a hajnalban rázendített „rezesbanda” — van már újra zenekaruk is —, nehéz, küzdelmes munkájukról, bátor helytállásukról „zeng majd az ének” a ma elhangzó ünnepi beszédekben, az elismerő, a gratuláló jókívánságokban. És még valamiről. Az új Recskről. A most készülő, a most épülő új bányáról, amely párját ritkítja szerte a világban. Ma, a bányásznapon is erről esik a legtöbb szó. Recsk jelenéről, s jövőjéről. Ezért Szigeti Károly igazgatóval elsősorban mi is arról beszélgettünk, hogy mit is ígérnek az elkövetkezendő évek, évtizedek a recskieknek. — Bár kormányunk pecsétje” még nincs rajta a végleges terveken, de az egészen biztos, hogy az új üzem a világ egyik legnagyobb és legkorszerűbb rézbányája lesz. Ma még hazánk igen nagy mennyiségben importál rezet, pár év múlva azonban a hazai igények teljes kielégítése mellett exportra is jut Recskről. — S mit jelent mindez majd a recskieknek? —• Mindenekelőtt azt, hogy a ma legfiatalabb bányászunk unokáinak sem kell Szigeti Károly igazgató attól tartaniuk, hogy elfogy a réz. Még annak ellenére sem, hogy az új bánya egy év alatt lekörözi a jelenlegi üzem eddigi összes termelését. És nemcsak a bánya lesz szép, modern, hanem maga Recsk is megfiatalodik, megszépül majd. — A számokat, a részleteket szándékosan nem említi? — Szándékosan, de nem titkolódzva. A végleges tervek nélkül korai lenne még arról beszélni, hogy hol, és mi épül. Egyelőre maradjunk abban, hogy mindazok a létesítmények megépülnek, amelyek maximálisan biztosítják a tervszerű, a biztonságos munka feltételeit, dolgozóink kényelmét, pihenését, nyugalmát is. — Aligha van olyan ember, aki ne örülne annak, ami Recsken történik. Ugyanakkor sokan féltik is e gyönyörű vidéket az új üzemtől. — Fölöslegesen aggódnak. Egyrészt, mert a sok találgatással, mendemondákkal ellentétben Recsken csak réz van. Másrészt az új bánya olyan magas színvonalú technikával, technológiával dolgozik majd, hogy nyugodtan üzemeltethetnék akár a Margitszigeten is. És ezt nemcsak a hazai szakemberek állítják, hanem azok a külföldiek is, akik megtervezték, gyártják ezeket a modern berendezéseket. — A gépekre valóban nagy szükség lesz, de bizonyára sok új szakembert is várnak Recskre. % Műszak előtti kézfogás: a csapat legidősebb vájára Balogh István kezet szorít Puporka Elemérrel, az tizem legfiatalabb bányászával. 1916, szeptember 3.» vasárnap Sárban, vízben csúszkálunk. szűk nyílásokon átbúj, va igyekszünk a dübörgés irányába. A gumicsizmám lötyög a lábamon, csomóvá gyűri a kapcát. — Egyik sze. metek a lábatok elé nézzen, a másik o fejetek fölé — mondja az előttünk haladóknak tréfásan a kísérőnk, Morvái Miklós, az egercsehi bányaüzem pártbizottságának titkára. Ez a figyelmeztetés azonban inkább nekem. a laikusnak szól. a bánya mélyén gyakorlatlan lábbal bukdácsolónak, ők, a bányászok, fürgén, minden zugot, hajlatot ismerve igyekeznek a front felé. hiszen nap mint nap itt vannak, szemük hozzászokott a félhomályhoz, lábuk a kapaszkodókhoz. Ez az életük. + Egercsehi jubileumot ünnepel. A múlt századbeli kísérletezéseket követően. 75 éve kezdődött a folyamatos bányaművelés a környéken, s ötven éve nyitották az első figyelemre méltó teljesítményre képes aknát, amelyet az akkori birtokosról, Be- niczkyről neveztek el. Ez a munkahely enyhített annak idején a környék lakóinak nyomorúságán, és ez ad ma is keresetet több mint ezer bányásznak. kr — Most. hogy visszafejtünk. rövidebb a front. Huszonkilencen vagyunk itt, _ a 12-es ereszkénél. Jó a szén. van ez egyhetven-egynyolc- van magas is. Ez a maróhenger. ez vágja lefelé. csak győzzük állítani a tárnokát. Persze. így van teljesítmény, meg kereset is. Ha jó a bánya. akkor jó a pénz. Én éppen húsz esztendeje járok ide Istenmezejéről, fiatalon kezdtem, nem voltam még tizenhét éves. A vájárvizsgát is itt tettem le, ezek között az emberek között. Kétszer lettem kiváló dolgozó. A nagyobbik fiam most megy a szakmunkásképzőbe, esztergályos lesz. a kisebbik még negyedikes. Ezek már nem lesznek bányászok pedig én mondtam a nagyobbnak is, próbálja meg. Nagy B. Józseffel a csillogó szénfal mellett váltunk Arcok a fronton, lámpafénynél néhány percre szót. amíg a gép újra indul. De már ott a csapatvezető is, Kelemen József, új utasításokkal. Karbidlámpáink imbolygó fényében indulunk tovább. — Vagy tizenöten a csapatból benn leszünk a bányásznapon is — mondja a brigádvezető. —- Egy kis tár. sadalmi munka: a front egy régi vágatot keresztez, azt tesszük rendbe, hogy hétfőn már újra teljes lendülettel dolgozhasson a gép. Hátralöki fején a kobakot. Inge ujjábán megtörli izzadt homlokát. A bányászok között divatos a ragadványnévadás, őt Sebesnek hívják. Hogy miért? Talán mert olyan gyorsan dolgozik. Huszonhárom évet töltött niár el bányászkodással, ★ Fodor Ábel János vájár lányának lakodalmát még most is emlegetik az istenmezejiek, pedig már több mint egy hónapja volt. Ott mulatott a fél falu: elfogyott nyolc hektó sör. három, két mázsa körüli malac, meg vagy nyolcvan tyúk, csirke lelte halálát ebből az alkalomból. A menyasszonytánc bevétele maga egy tekintélyes vagyon. — Én is 54-ben jöttem ide dolgozni — mondja Fodor János. — Apám mellett tanultam a bányászkodást, ő ösz- szesen 40 évet, nyolc hónapot töltött' el itt. Bátyám két éve ment nyugdíjba, ugyancsak innen, neki beteg lett a lába. Szép kis hegy lenne már abból a szénből, amit mi itt, lenn összelapátoltunk! Most különben a kereset sem rossz, a gép mellett jó a teljesítmény. kr A bánya legfiatalabb aknásza, XJtasi György irányít, ja a frontot. S itt a brigád legfiatalabb vájára is: Kormos Lajos Mónosbélből. Egy. éve dolgozik az iskola befejezése óta. Most a bányásznapon 56 ezer forint jövedelem után kap hűségjutalmat. — Apám is itt dolgozott, én Is itt kezdtem a munkát — mondja a fiatal aknász. — A technikum, meg a katonaság után lettem műszakvezető. Kevesen vagyunk ebben a szakmában mi fiatalok; való igaz. hogy nehezen szokják meg, félnek ettől a munkahelytől. Pedig hát itt is csak ugyanúgy keli vigyázni, mint másutt. Jók. korszerűek a biztonsági berendezések, az egymást óvó fegyelem is nagyobb. Most már a fiatalok is jól keresnek, a pénz miatt is érdemes idejönni, de ezt talán kevesen tudják még A másik fiatalember, Kormos Lajos, egy ideig szótlanul hallgat bennünket, ö valóban azon kevesek közé tar. tazik. akik szívesen vállalták ezt a pályát. — öt évre szerződtem ide — mondja —, de azt hiszem, azután sem igen megyek máshová. Apám Királdon volt bányász, én is ehhez kaptam kedvet. Nem rossz a kereset, csakhát elég nehéz a munka. A közösség jó itt, szeretek velük együtt lenni, igaz, mindenki idősebb, régi bányász. Mert új. aki hozzám hasonlóan mostanában jött ide, kevés van. kr Kiáltások, rövid utasítások. A dübörgés fölerősödik, a „kaparó” lánca csikorogva vonszolja a ráhulló széndarabokat. A bányászok keze lapátot markol. A fronton a munka folytatódik, s mi in. dulunk tovább új arcokat keresni. kr — Kapás István vagyok. Az idősebb, mert a fiamnak is ugyanez a neve. ő is itt dolgozik. Én már 1945. február 9-től, attól a naptól dolgozom itt. amikor a háború innen továbbvonult. A Gál Vilmos brigádjában vagyok, a déli vékony telepen. Apámat — aki ugyancsak bányász volt annak idején — — Természetesen. A szükséges műszakiak egynegyede már itt van. A régi üzem szakmáját értő kollektívája is alig várja az új bánya indítását. És hiszem, hogy mások is szívesen jönnek majd hozzánk, vállalnak munkát a légkondicionált bányában. Mert az új üzem ilyen lesz... — Ha valaki, hát ml aztán igazán szívesen felcseréljük a régit az újjal — mutat körbe a régi üzem egyik vágatában Szőke István vájár. Mert itt már a munka sem könnyű és elfogyott a réz is. — Szerencsére csak itt, az öreg bányában. — Néhányszor igencsak ráijesztett már a falura ez a bánya. Volt, amikor be is zárták, mert a művelés alatt álló lelőhelyek kimerültek, az újakat pedig nem találták meg. Pedig jó helyen keresték, csak nem fúrtak le elég mélyen. Ha néhány száz méterrel lejjebb megy a fúró, már az 50-es években megtalálhatták volna a később én már nem ismertem, egyéves koromban halt meg. Sál gótarján vidékére jártak a bányába, gyalog, hátukon a kenyérrel, egyszer megizzadt, és hideget ivott, ahogy mesélik. Az vitte el. Napszámos. summás voltam, míg itt a bányában munkát nem kaptam, nagy volt a nyomorúság. Aztán csak összeszedtük magunkat, 1970-ben rendbe hoztuk a házat is Istenmezején. Akkor nősült a fiam. Az az év különben nekem nem volt jó. mert itt. a bányában rámdőlt a szén, megrepedt a gyomrom. Négy hónapig nyomtam az ágyat, azt hittem, nem jövök rendbe sohasem. Azóta is orvosságot szedek, de azért dolgozni muszáj: öreg vájár vagyok, decemberben leszek 52 éves. Jövőre már mehetnék nyugdíjba, de ha bírom, Jé lenne még maradni. Megszoktam már. otthon sem tudok munka nélkül meglenni. Igaz. ez a mostani munkahely kicsit mostoha, elég alacsony a front, de. amikor kijön az ember, kihúzza magát. feltárt ércmezőt. Minden tiszteletünk azoké, akik nem adták fel, akik többször is megpróbálták, s akik végül is megtalálták Recsk kincsék Várjon csak, micsoda fordulás lesz itt. És végre nemcsak a szeneseket emlegetik mindig. i — Csak nem irigykedik a szénb ány ászokra ? — Szó sincs róla. Bár azzal még a bányásznapon sem értünk egyet, hogy őket jobban megfizetik, mint minket. Nem panaszként mondom, hiszen a jó munkát itt is megbecsülik, de azért egy kicsit az orrunkban van, hogy mi nem érünk annyit mint ők, — Hány éve ércbányász? — Tizenkilenc. Az asszon^ Is itt van, ő a laborban dolgozik. Különben Bodonyban lakunk, ott építkeztünk. Háromszobás a ház. Az üzem is besegített és kitett magáért a brigád is. Még a gyereknek is feltűnt, hogy mennyit segítettek.., A „huszas ponton” találkoztunk Puporka Elemérrel, Recsk legfiatalabb bányászával. Sietett, mert a mestertől, Balogh István vájár* tói sürgős feladatot kapott, — Annyi jót hallottam -é állt meg egy pillanatra — a szomszédban épülő új bányáról, hogy magam is id« jöttem szerencsét próbáink Tudom, hogy nem lesz köny- nyű, de miért ne sikerülne? Senki sem vájárként jött a világra. Majd én is megtanulom ezt a szép mesterséget..] Arcok, emberek; sorsuk összefonódik a bányával, ha nem is mind a front emberei. Mindenki ismeri a telepen Miklós M. Jánost, aki egyúttal a környék megyei tanácstagja is. ö szintén vájár, valamikor a fejtésen dolgozott, de könnyebb munkára kényszerült. aknafenntartó. Morvái Kálmán, az iparosok csoportvezetője. lakatos, akivel a front közelében találkozunk. ötszörös kiváló dolgozó, ő kezeli, javítja á fejtés nélkülözhetetlen gépeit. A bányászat kiváló dolgozója címet kapta szolgálatáért a külszínen az irodáját egyedül őrző pénztárosnő, Cser- ny Dezsőné. A tízmillió forint hűségjutalomból neki is jár a férfiak mellett. A bányánál dolgozott a férje, régen elvesztette már. de ő itt folytatta az életét. Akkor is maradt, amikor a gyermeke már felnőtt és elköltözött az ország másik végébe. Hűséggel, miként sokan itt. a bányászok között.. Hekeli Sándor Szűcs Péter flotálós (Fotó: Perl Márton) — Szűcs Péter viszont már 26 éve tagja a recskiek „első csapatának’!. Testvérei is itt dolgoznak, sőt a nagyapja is ércbányász volt... — Ügy vagyunk mi már ezekkel az öreg masinákkal — meséli mosolyogva a Rotálóban —, mint az a gazda, aki nem költ a régi házára, mert úgyis újat épít. Hogy milyen lesz. még nem tudjuk, de azt mondják, szuperbányát csinálnak. Jól járunk vele mi is, az ország is, meg a falu is biztosan kinövi magát. Talán még város is lesz. Hát nem 6zép lenne? Ha ma még hihetetlenül is hangzik, de egyáltalán nem lehetetlen., , Roós Józs«| __
