Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-05 / 210. szám

* A gondok elmaradnak,,, Pályakezdő pedagógusok — a hivatásról Amerikába készül Vankóné N'épművészküldöttség tagként Washingtonba utazik Vankóné Dudás Júlia. Ki­lenc festményével vesz részt egy kiállításon. (MTI Fotó — Vrbán Nándor) Mit vásárolhatnak az iskolások? Helyzetkép a tanszerellátásról izámukra jól kezdődött a nyár. Megkapták több éves munkájuk gyümölcsét, a diplomát. Álláshoz jutot­tak. méghozzá minden kü­lönösebb utánajárás nél­kül. Jelentkeztek az isko­lában. az óvodában, meg­ismerkedtek főnökeikkel, leendő kollegáikkal. Most már következhet a bemu­tatkozás: a gyerekek a szülők előtt. Vajon milyen hangulat­ban várják az első csen­getést? Elégedettek-e. s vannak-e sajátos nevelői elképzelé­seik“. Ezt kérdezte tőlük az új­ságíró. .. KOROZSNÉ KOVÁCS ÉVA, matematika—fizika szakos: — Mindkét szakomat, de különösképpen a matemati­kát nem nagyon kedvelik a gyerekek. Én mégis bízom abban, hogy felkeltem érdek­lődésüket. A siker szerintem a jól megválasztott módsze­reken múlik. Nem lehet min­denkiből Einstein, de antita- lentumok sincsenek. Ha a fiatalokban kifejlesztjük a készséget, akkor valameny- nyien részt vehetnek a kü­lönböző megoldások felfede­zésében, egyszóval: nem ma­golnak, hanem alkotnak. Az u,i tanterv módot ad a peda­gógus egyéniségének kibonta­kozására, s tulajdonképpen az órán elsajátíthatja a gye­rekekkel a legfontosabb is­mereteket. Ha talpraesett, akkor a tanulók csengetéskor nem sóhajtanak fel igy: „No, szerencsére ennek is vége.” Mikófalvi vagyok, oda is ke­rültem vissza, így egykori tanáraimmal dolgozom majd együtt. A főiskolai évek so­rán többször felkerestem a tantestületet, meggyőződtem arról, hogy szívesen fogad­nának. Az előlegezett biza­lom mégis meglepett: alap­fizetésemet 100 forinttal megtoldottéit. Nem az összeg a lényeg, hanem a megbecsü­lés. Egyébként, szerencsére nehézségek nélkül indulunk az életbe. Férjem szülei — ő az Agria Bútorgyárban dol­gozik gépésztechnikusként — biztosították a háromszoba­összkomíortos lakást és meg­van a kocsi is. Nincs szük­ség túlzott spórolásra, azt hiszem: kettőnk keresetéből mindenre futja. Ez a bizton­ság nagyszerű dolog, , hiszen az ember úgyszólván minden energiáját a munkára for­díthatja. RUTTKAI RITA, óvónő: — Én igazán fiatal, pálya­kezdő vagyok, hiszen az "egri Gárdonyi Géza Gipinázium és Egészségügyi Szakközépis­kola óvónőképző tagozatán érettségiztem júniusban. Recski lévén, otthon keres­tem és találtam állást. A nyári vakációról lemondtam, csakhogy hamarabb dolgoz­hassak. Nem a pénz miatt, hanem azért, mert kíváncsi voltam arra: miként boldo­gulok az apróságokkal. A „tűzkeresztség” után elmond­hatom: helyesen■ választot­tam, mert a kicsik között szinte felüdülök. Kedvesek, ragaszkodók és sohasem fogynak ki a kérdésekből. Tetszik az óvodai nevelési terv, amely a tanulékony­ságra alapoz, ráadásul játé­kos fogásokkal alakítja ki a követelményrendszert, a leg­elemibb normákat. Köztudo­mású, hogy minden kezdés buktatókkal jár, a hiányzó tapasztalatokat ugyanis nem pótolhatják a frissen szer­zett elméleti ismeretek. Ezért jelent sokat az idősebb kar­társnők segítsége, baráti ta­nácsaikat már eddig is nagy­szerűen hasznosíthattam. Ha minden jól megj;, akkor jö­vőre — levelezésként — a szarvasi tanítóképzőben gya­rapítóm tudásomat és meg- szerzem a felsőfokú képesí­tést. Nem a hiúság vezérel, csak magasabb szinten sze­retném ellátni feladataimat. Az 1750 forintos kezdő bér­rel elégedett lehetek, mert fizetésrendezés előtt 300 fo­rinttal kevesebb járt. Négy évvel korábban én ennyire gondoltam, s mégis boldogan jelentkeztem. Természetesen szüleimmel maradok, s így még takarékoskodhatom is. MITROVIGS ZSUZSA, magyar—orosz szakos: — Azt hiszem, minden ifjú tanár tervekkel gazda­gon érkezik első állomáshe­lyére, s mindenekelőtt az foglalkoztatja, hogy valóra tudja-e ezeket váltani. A si­ker nagymértékben a kollek­tíva hangulatától, a légkör­től függ, hiszen a torzsalko­dás, a féltékenykedés meg­nyirbálja az ambíciókat, s kedvét szegi az úttörőnek. Társadalmi ösztöndíjasként hazahívtak, a pétervásári körzeti általános iskola neve­lője lettem. Á testület tag­jainak egy része valaha ta­nított, s elsősorban azért jöt­tem szívesen, mert ismertem a gárda felkészültségét, igé­nyességét. Nos, itt nem emel­nek gátat a kezdeményező­készségnek, örömmel veszik az új módszereket, nyugod­tan kísérletezhetünk. Szak­jaim közül inkább a magyar­hoz vonzódom, s e téren aka­rok saját ötleteimmel próbál­kozni. A tankönyvek bizony elavultak, idejétmúltak. A, diákokat nem tárgyi adatok tömegével kell kínozni, ha­nem az önálló gondolkodás, a műelemzési készség kiala­kítása a cél. A lexikális is­mereteket megtalálják a ké­zikönyvekben. Az általános iskolások igen gyengén fo­galmaznak, holott a szó és az írásbeli’ kifejezés a min­dennapi életben rendkívül fontos. Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány elképzelést megvalósítani. Az orosz nyelvvel sem boldogul a gyermekek egy része. Véle­ményem szerint azért, mert leckeként oktatják. Sokkal hatásosabb, ha játékos ele­mekkel, bőséges beszédgya­korlattal vegyítik a tudniva­lókat. A fészekrakás nehe­zén egyébként túlvagyunk. Leendő férjemmel Istenme­zején — ő ott tanít —. kap­tunk kényelmes, tágas, szol­gálati lakást. A gépkocsit pe- dagóguskölcsönnel vásárol­tuk, tellát a bejárás sem bo­nyodalmas, Eleinte persze nem lesz könnyű, mert fizet­hetjük a részleteket, s a bú­torra is spórolni kell. de. emiatt nem fő. a fejem, előbb úgyis a kellemesebbje -jön, tudniillik szeptember ll-én kötünk házasságot. A takaré­koskodáson ráérek később töprengeni. Jó volna, ha egy évtized után is ilyen bizako­dó lennék, ha a gondok úgy elmaradnának akkor is, mint most, pályakezdéskor ... Lejegyezte: Pécsi István Kedden az iskolákban is_ mét órára szólít a csengő. Itt az ideje még egyszer átnéz­ni. vajon megvan-e minden szükséges felszerelés. nem ' kell-e .pótlólag beszerezni va_ lamit. ~ Az. üzletek, bár áz egy hó napig tartód előzetes' -tanszer-• vásár ■ ugyancsak- megcsap, pantatta , készleteiket.-, még mindig gazdag kínálattal várják az utolsó rohamot. Azok. akik eddig nem vet­ték meg a táskákat, ezek­ben a napokban legalább nyolcfajtából válogathatnak. Tolltartóból a nyári 10 fé­le helyett már csak 5—6 vál­tozat kapható. Fából készül-­tét ugyan már sehol sem lát­ni, de a műbőr, egy-két re- keszesek között meg lehet ta­lálni az igazit. Körzőkből is teljes a kész. let. s nem hiányoznak a kü­lönböző formátumú vonal, zók. szögmérők sem. Sajnos, á kockás füzet fogytán van, a borítókról viszont jó hír az, hogy megérkeztek a köz­kedvelt színes, kockás faj­ták. Most csak kis és nagy méretben kaphatok, de ta­lán rövidesen megjön a kö­zepesből is az utánpótlás. Ebben reménykedhetnek azok is, akiknek kettes és négyes ecsetre lenne szükségük, mi­vel jelenleg csak a nagyob­bak közt lehet keresgélni. Igaz viszont, hogy a hozzá juk tartozó aí.varellkészle- tekből — akárcsak a színes ceruzákból — bő a válasz­ték. A felsősök leértékelt..fron vehetik még az árcitépsoro. zat színészekét. tudósokat, művészekét ábrázoló darab­jait. Vignetta, kék csomago­lópapír. rajzkréta, céruzafa- ragó, radír, rajzlap, torna- zsák szintén bőven ■ akad. Kedvező hír az is. hogy a pár éve annyira hiányolt lo. gikai játék szinte korlátlanul vásárolható. Tolmács nélkül Az orosz szakos tanárok varsói nemzetközi kongresszusán o Az orosz nyelv egyre na­gyobb szerepet tölt be a nemzetközi érintkezésben, a kultúra értékeinek terjeszté­sében. A jó szakember ma már aligha képzelhető el nyelvtudás nélkül. A rend. szeres továbbképzéshez az orosz nyelv jelentős segítsé­get nyújt, mert a tudományos és technikai információk negvven százaléka ezen a nyelven jelenik meg. Beszédes számok illusztrál, jak a fenti megállapítást: mintegy félmilliárdra tehető azoknak a száma, akik isme­rik az orosz nyelvet — 120 ezer tanár munkájának ered menyeként. Az oktatás eredményeinek számbavételére, hasznos ta­pasztalatcserére gyűlt össze a közelmúltban Varsóban 46 ország, mintegy kétezer, és Lengyelország 700 orosz sza­kos tanára. Az orosz nyelv és irodalom szakos tanárok (MAPRJAL) III. kongresszu. sa nemcsak szakmai jellegű volt. hanem politikai szinten is magas elismerésben része­sült. A résztvevőket a len. gyei párt és kormány veze tői üdvözölték, maid felol­vastál; L. Brezsnyev kong­resszusi üzenetét. Az SZKP főtitkára hangsúlyozta hogy az orosz nvelv oktatása nem. csak módszertani, nyelvésze­ti vagy irodalmi kérdés, ha. nem egyúttal elkötelezettség is. ..Munkájuk ezért is fon­tos. ezért is .tiszteletre mél­tó” — írta L. Brezsnyev. 1976, szeptember 5., vasárnap Izlandból. Mexikóból, az USA-ból, az NSZK-ból Ni­gériából is jöttek.., Olyan országokból, ahol legfeljebb öt-tíz egyetemi taná” oktat­ja a nyelvet, — minimális er­kölcsi és anyagi támogatás mellett. Többnyire saját költ­ségükön érkeztek, mert az ismerkedés, a módszerek és tapasztalatok cseréje még így is gyümölcsöző volt számuk­ra. Minden résztvevő meg találhatta az érdeklődési kő. rének megfelelő témákat, hi­szen a 32 ország képviselői­ből verbuválódott előadógár­da 740 előadásában és refe­rátumában Puskin költészeté, tői kezdve a modern nyel­vészeti irányzatokig mindent érintett. Számos kiadvány, bibliográfia, előadás jelent még és csaknem ezer oldalon tették közzé az elhangzott előadások tartalmi kivona­tát. A 103 tagú magyar kül­döttség hivatalos tagja volt dr. Bihari József, a nyelvtu­dományok doktora. akinek előadása nagy elismerést váltott ki a hallgatóság kö­rében. Az egyik moszkvai fo­lyóirat ebből az alkalomból közölte az értékes anyagot. A kongresszuson részt vet^ még dr. Szűcs Lászlóné gyakorló iskolai tanár is. Az orosz nyelv és iroda­lom szakos tanárok módszer­tani társulatának III. nem­zetközi kongresszusa a ma. gas szintű tapasztalatcsere fóruma, a szellemi gazdago­dás forrás! volt. Ffelmérte az orosz nyelv oktatásának nem­zetközi helyzetét, és újabb ösztönzést adott a berlini IV. kongresszusig végzendő okta­tó-nevelő munkához. Dr. Saiga Attila klós .7 I. rész Régi levelek, iratok, újság­kivágások selejtezése köz­ben, Boronkainak egy notesz akadt a kezébe. Kopott, pe­nészes fedelű. Az évszámot is csak nehezen tudta kibe- tűzni rajta: 1952. Hátradőlt a fotelben és akár egy levéltáros, aki va­lami különösen ritka kincs­re bukkant, forgatta a lapo­kat, nézegette a bejegyzése­ket. Az egyik oldalon piros ceruzával kétszer is aláhú-' zott mondatot taláít: Meglá­togatni, Soósékat! Aztán né­hány lappal odébb, csak for­dított szórendben: Soósékat, meglátogatni'. Kik ezek a Soósék? Miért akart elmenni hozzájuk? Odalapozott ahol a címek, te­lefonszámok álltak, de az S- betűnél sem talált semmi nyomra vezetőt. Nem érdekes — gondoltá —, végül is mit izgat ez en­gem annyi év után? Sok minden történt azóta és más­sal is megeshet ilyesmi, hogy kirostál neveket, ismerősö­ket, akik csak az élet egy adott szakaszában válnak jelentős­sé, majd szépen kiperegnek az emlékezetből... De mégis? Miért kellett volna megláto­gatni őket? Vacsoránál megkérdezte az asszonyt: — Nem tudod véletlenül, kik lehetnek azok a Soósék? — Soósék? — Boronkainét váratlanul érte a kérdés, né-i hány percig tűnődve pipál- gatta ki az ismerősöket, de Soós nevűt nem talált kö­zöttük. — Fogalmam sincs ... De honnan jutott ez most eszedbe? — Semmi, csak egy régi bejegyzés ... Nem számít .. — Várj csak — élénkült fel az asszony —<, most már valami dereng .. . .Nem volt, neked egy Soós Ákos vagy Arnold nevű osztálytár­sad? — Ármin! — kiáltott fel Boronkai és abban a pilla­natban olyan tisztán villant föl benne a régi arc, mint egy fénykép többszörös na­gyításban. Hát persze! Soós Ármin!. És pont őrá nem gondolt? Hogy lehet valakit ennyire elfelejteni? — Ha jól emlékszem — folytatta az asszony —, az egyetemre jártatok együtt. -Vagy tévednék? — Tévedsz — mondta Bo­ronkai —, meg a gimnázium­ban koptattuk együtt a padot. A fenébe is, hogy feledkez­hettem meg róla?! Úgy néz­tem föl rá, akkoriban, mint- egy • Istenre! Nem : túlzók! ;Volt,-valami a lényében.'ami még a legtunyábbakat is ma­gával ragadta. A tanárok előtt is tekintélyt vívott ki és nem csupán azzal, hogy köny- nyen tanult, hanem a me­részségével. Tizenhét évesen már politizált. Szikár, égő szemű kamasz. Most is ma­gam előtt látom, amikor egy magyarprán felállt és Zrí­nyiről szólva kijelentette, hogy őt nem érdekli a török áfium elleni orvosság, mert most a germán-kór ellen kellene valami hatásos ellen­szert kitalálni. Tanár úr — mondta —, meggyőződésem, hogy Zrínyinek is azok okoz­ták a vesztét, a vadkan csak mese, ezt, ha történész le­szek, be fogom bizonyítani. És az a vadkan most itt li­heg a nyomunkban, ha nem vigyázunk, mindent föltúr az agyarával... Te, én még olyan csendet sosem hallot­tam egy osztályban! Soósnak az volt a szerencséje, hogy a tanár is gyűlölte a némete­ket és csak egy „szamár vagy fiammal” intézte el az ügyet... De ez a „szamár vagy fiam” fölért egy csilla­gos jelessel, ezt akkor rnind- nyájan éreztük ... Boronkai elhallgatott, gon­dolatban újra visszaült abba a régi, összefarigcsált iskola­padba, onnan riasztotta fel az asszony újabb kérdése: — És történész lett? — Kicsoda? — Hát az a Soós ... ? — Ja, igen ... hogyne ... Méghozza kitüntetéssel vég­zett, ott fogták tanársegéd­nek az egyetemen... De fi­acskám, erre már neked is kéne emlékezni, hiszen ak­kortájt járt itt néhány­szor ... — Ne haragudj — mondta kicsit sértődötten az asszony —, de én erre a Soósra egyál­talán nem emlékszem. Csak arra, hogy egyszer valami csúnya botránj'ba keveredett és lecsukták. Nőügy vagy ilyesmi. Tudod, amikor olyan feldúltan jöttél hgza ... Mi­kor is történt? Ötvenben? — Ötvenkettőben — tagol­ta fojtott indulattal Boronkai —, és nem nőügybe kevere­dett ... Semmibe se kevere­dett... Igazságtalanul vitték el! — Csakugyan? Pedig mint­ha úgy emlékeztem volna, hogy ott az egyetemen vala­mi kis titkárnő... Kérsz még felvágottat? — Nem kérek! Felállt,^ átment a másik szobába és előkereste újra a penészes^ fedelű kis noteszt. Most már mindenre ponto­san emlékezett. Az a két be­jegyzés akkor került be, ami­kor Soós Ármint néhány hét után kiengedték. Közös osz­tálytársuktól tudta meg a hírt, ^ attól aki az elhurcolás tényét is közölte. Hogy is hívták? Ott ült valahol a második padsor közepén. És most a noteszlapra piros ce­ruzával kétszer aláhúzott be­jegyzést bámulva, ott látja kettőjüket suttogni a presszó- asztalnál, s egyszerre vissza- hangzik benne minden, amit akkor mondott annak a má-' síknak: — Soós rendes ember, nem hiszem, hogy valamiben is vétkes lenne. Ez csak valami végzetes félreértés lehet, különben nem engedték vol­na ki ilyen hamar. Azt sem értem, miért nem vették vissza az egyetemre. Egy ilyen koponyát! Emlékszel, hogy néztünk fel rá? Mint egy Istenre! Ha egy: ■ ilyen embert, mint ez a Soós igaz­ságtalanul ... Meg fogom őket látogatni! Visszaadni a hitét, bátorítani, elfeledtetni vele ezt a pokoljárást. Még holnap elmegyek hozzájuk!. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents