Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-24 / 226. szám
Csütörtök esti külpolitikai kommentárunk: Egy bejelentés margójára A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG politikai életét ezekben a hetekben a választási kampány határozza meg, ám Leonyid Brezsnyev meghívásának és a nem is távoli jövőre jelzett látogatásának a híre már túlmutat a kampány kisebb-nagyobb felbolydulásain s emlékeztet Európa távlati terveire, a Helsinki nyomán tovább építendő biztonsági és együttműködési rendszerre. Három és fél éve már, hogy az SZKP KB főtitkára a Rajna mentén vendégeskedett, akkor azért, hogy Bonnban is kiálljon a két állam viszonyában az újrakezdés mellett: közvetlenül az NSZK külpolitikáját mélyrehatóan megváltoztató moszkvai, varsói, berlini szerződés után voltunk, kezdett már funkcionálni a* négy nagyhatalom Nyugat-Berlinre vonatkozó megállapodása. A szovjet—NSZK relációban eddig soha sem tapasztalt növekedési mutatók tanúi lehettünk a külkereskedelemben, és így tovább. Brezsnyev 1973-ban az évszázad végéig szóló hatállyal vázolt fel kooperációs elképzeléseket a nyugatnémet üzleti élet legbefolyásosabb vezetőivel tartott találkozóján. Olyan számokat és elgondolásokat említett, hogy a jelenlevők egyike-másika kételkedett önmaga, vagy a vezetése alatt álló cég ilyen méretű teljesítőképességében. HA MOST TOVÁBBI TEENDŐKRŐL, az alapjában véve meglevő lehetőségek igazi kihasználásáról beszélnek a szakértők Moszkvában, Bonnban egyaránt, akkor elsősorban ezekről a hosszú lejáratú együttműködési elképzelésekről van szó. 1974—75-ben az NSZK gazdasági életében is hatottak a válság következményei. Emiatt nagy lélegzetű, messze előretekintő tervek megvalósításának nem kedveztek a körülmények. Másfelől a külkereskedelmének megközelítőleg már 10 százalékát a szocialista országokkal bonyolító nyugatnémet nemzetgazdaság elismerten (konzervatív körökre vonatkoztatva: beismerten) nyert ezen a tényen. Mert a nemzetgazdaságnak az érdekelt ágazatai kevésbé voltak kitéve a konjunkturális ingadozásoknak: a kelet-európai vevők rendelései is, kifizetései is a szokásos ütemben, tervszerűen érkeztek. BREZSNYEV BEJELENTETT bonni látogatására kétségtelenül szükség van azért is, hogy az európai biztonság hiányzó pillérét, a közép-európai csapat- és fegyverzetcsökkentési megállapodást végre ki lehessen dolgozni és alá lehessen írni. E tekintetben az NSZK- nak hadserege méreteiben és szerepéből fakadóan kiemelkedő szerepe van. Végül, de nem utolsósorban szükség van a kölcsönös bizalmat erősítő kétoldalú eszmecserékre azért is, hogy ellensúlyozni lehessen a nyugatnémet jobboldal nem szűnő agitációját a keleti politika ellen. é*VVWVVVW\AAAAAAAAA/W\AAAA/VVAAAr*AAAAA/V\AAAAAAAAAA*V\AA/NAAAA/VV ' Idegenben gyilkol a Pinochet-junta Az amerikai sajtó célzásai szerint a chilei kormány, a Pinochet-rendszer titkos- szolgálata állhat Orlando Letelier meggyilkolása mögött. Az ismert politikust, az AUende-kormány volt washingtoni nagykövetét, majd külügy- és honvédelmi miniszterét kedden bombamerénylet ölte meg Washingtonban. A New York Times szerint még augusztusban öt társával az USA-ba érkezett a chilei titkosszolgálat egy magas rangú tisztje. Leteiler volt munkatársai, akikkel egy tudományos kutatóintézetben dolgozott elmondták: több ízben panaszkodott nekik, hogy telefonon életveszélyes fenyegetéseket kap. A merénylet előtti héten értesítést kapott egy „magas állású” chilei ismerősétől, aki tájékoztatta: a kormány mérlegeli meggyilkolását a Pinochet-junta nyilvános bírálata miatt. Gromiko konzitmia a szariaíisSa orsónk küiÉitséigíiiek vizeivel Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere csütörtökön találkozott a testvéri szocialista országok — Lengyelország, Csehszlovákia, Magyar- ország, Mongólia, Bulgária, a Német Demokratikus Köztársaság, Kuba és Románia — küldöttségének vezetőivel, akik az ENSZ-közgyűlés XXXI. ülésszakára érkeztek New Yorkba. A találkozón részt vettek a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állandó ENSZ-megfigyelői is. A szívélyes, elvtársi hangulatú találkozó során megvitattak egyes időszerű nemzetközi problémákat, egyebek között azokat, amelyek összefüggnek az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszakával, valamint számos, szocialista országoknak az ülésszak során megvalósuló együttműködésével kapcsolatos kérdést. Sikeres küldetés Földet ért a Szojuz 22. Nyolcnapos küldetésének sikeres befejeztével csütörtökön délelőtt, magyar idő szerint reggel 8 óra 42 perckor a kazahsztáni Celinog- rádtól 150 kilométerre északnyugatra sima leszállással földet ért a Szojuz 22. jelzésű szovjet űrhajó leszálló egy„Libanon utolsó reménysége” Szárkisz átvette az államfői jogkört Eliasz Szárkisz csütörtökön délelőtt a Bejrúttól 19 kilométerrel északra levő Zuk Mkeielben, a távozó elnök hivatali rezidenciáján átvette az államfői jogkört Szolimán Frangiétől. A hatalomátvételi ünnepséget boj- kottálta Rasid Karami, mohamedán miniszterelnök és valamennyi többi baloldali politikus. Ennek ellenére Abu íjad, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet katonai parancsnoka, az El Fatah KB tagja Szárkisz hatalomátvételét „új korszak kezdetének, az elveszett béke keresésében történt fordulatnak” minősítette. A jobboldali falan- gista párt egyik szóvivője az új államfőt „Libanon utolsó reménységének” nevezte. Maga Szárkisz a néphez intézett rövid beszédében leszögezte: mást nem tud felkínálni, „csak a pusztulásból felemelkedő új Libanon látomását”. Az új elnök a rövid ünnepség után a szíriai hadsereg egyik helikopterén Camille Chamoun belügyminiszter, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, valamint Pierre Gemajel, a Falangista Párt vezetője kíséretében Staurába utazott, ahol beiktatták hivatalába Eliasz Szárkiszt, Libanon hatodik köztársasági elnökét. A szíriaiak által megszállt Staurában megrendezett ünnepséget egyórás késéssel tartották meg, mert nem gyűltek össze a parlamenti képviselők a beiktatáshoz szükséges létszámban. Végül is a kilencvenhétből hatvanhétén jelentek meg. Eliász Szárkisz elnöki mandátuma hat évre szól. sége, fedélzetén Valerij Bi- kovszkij és Vaszilij Akszjo- nov űrhajósokkal. Az űrhajósok közérzete jó, a repülési programot, melynek legfontosabb részét a Szovjetunió és az NDK területének kozmikus fényképezése alkotta egy MKF—6 típusú különleges fotóberendezés segítségével, az űrhajósok maradéktalanul végrehajtották. Schmidt Brezsnyey bonni látogatásáról Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár csütörtökön sajtóinterjú keretében foglalkozott Leonyid Brezs- nyev tervezett bonni látogatásával és a két német állam viszonyával. Kedvezően ítélte meg a két ország kapcsolatainak alakulását, hozzáfűzte azonban, hogy a viszony nem mentes a problémáktól sem. Ilyen probléma Nyugat- Berlin kérdése is. Kissinger befejezte afrikai körútját Tíznapos afrikai körútját befejezve Henry Kissinger amerikai külügyminiszter csütörtökön elutazott Kenyából. A külügyminiszter Nairobi repülőterén újságírók előtt elmondta, hogy kenyai tartózkodása idején lan Smith rhodésiai és Johannes Vorster dél-afrikai miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseiről tájékoztatta Jomo Kenyatta kenyai államfőt. Kissinger kijelentette, hogy elégedett afrikai tárgyalásaival. Kenya eredetileg nem szerepelt Kissinger diplomáciai kőrútjának programjában. Piotr Jaroszewicz beszéde a SZEJM ülésén Piotr Jaroszewicz miniszterelnök a SZEJM ülésén elhangzott beszédében foglalkozott Lengyelország fejlődésének jelenlegi társadalmi-gazdasági problémáival, és ismertette a LEMP KB Égő cédrusok A közeli jövőben jelenik meg a Kossuth Kiadó gondozásában Kereszty András „Égő cédrusok" című riportkönyve, amely a libanoni polgárháborúról szól. A következőkben részleteket közlünk a kötetből, beszélgetéseket, amelyekben a szerző választ keres arra, mi történik Libanonban. i ., . 3. Mit akarnak a kommunisták? A bejrúti stadion mögötti utcáktól a Barbir-kórházig terjedő negyedben vezető nélkül nem boldogul az újonnan érkezett. A plakátok, a falra mázolt feliratok jelzik, hogy errefelé van a Libanoni Kommunista Párt székhelye. Itt élnek, dolgoznak a haladó erők csoportjainak vezetői, ezen a környéken kell keresni a palesztin szervezetek irodáit. De pontos útbaigazítás nélkül a beavatatlan csak bolyong a háztömbök között. Valódi erőd ez a kerület. Az utcák sarkán homokzsáktorlaszok. Könnyű páncélautók, golyószóróval fel- szérelt teherautók vigyázzák a forgalmat. Ha föltekiníesz, láthatod, hogy az erkélyeken és jó néhány háztetőn is fegyveresek. Az udvarok kőfalé mögött pedig aknavetők, páncélelhárító ágyúk, mozsarak. Csak ismerős igazíthat útba. „A Demokratikus Front külügyi osztályját keresed? Menj az X utca és az Y köz sarkára. Ott áll egy szürke épület, annak első emeletén a hármas számú ajtó mögött megtalálod. Csak annak nevét mondd, akit keresel, ha úéfn tudnak róla, ne érdekQíMMMá 1 létől szeptember 24., péntek lődj, lehet, hogy az iroda odébb költözött”. Rengeteg ifjú fegyveres az utcákon. A mozgalom fiatal. Soknak az övében páncélelhárító gránát, vállán Kalas- nyikov-géppisztoly. Érzékelő berendezésével éjjel is használható, s csövéből kilőhető a páncélgránát. Szaidában később tankokat láttam. Tökéletesen szétlőtt, megolvadt páncélzatú harckocsikat, a legkorszerűbb típust. Volt, amelyiket tíz gránát találta közvetlen közelről. A szíriai csoportnak ez volt az egyetlen kísérlete, hogy megszálljanak egy várost, a belterület utcáira behatolt tankokat a kis kommandóegységek fél órán belül megsemmisítették. Az A1 Nidának, a kommunista párt lapjának szerkesztősége a kicsi utcák egyikében egy teniszpályára néz. A salak között itt-ott már kibújt a fű. A szerkesztőségi folyosóról nyílik Khaled elvtárs szobája. Magas, fekete férfi, talán megszokásból, fejét lehajtva lépett be az ajtón, mintha attól félne, hogy beveri a félfába. Hozták a teát, cseppnyi mentával veit ízesítve. — Mire kíváncsi? — Az alapkérdésre. Két dologra keresem a választ. Az egyik: mit akarnak a kommunisták? Sok mindent hallottam eddig: , A libanoni kommunisták elvetették a sulykot, túlzottak a követeléseik”. A fogalmazásért megbocsásson; Kairóból és Da- maszkuszból jövők. A másik: miféle kiút lehet ebből a válságból? — Tartsunk sorrendet! Először is arról, mit akarunk. A legfontosabb: mi kommunisták szoros egységben vagyunk az ország többi haladó erejével. Libanonban anakronisztikus társadalmi viszonyok uralkodnak. Egyes vidékeken még feudálizmus uralkodik. A politikai életet a régi nagybirtokos családok irányították. Szinte öröklődtek a pozíciók. Gondoljon csak a Chamoun-családra: már a nagyapa is politikus volt. De legalább ötven ilyen famíliát tudnék említeni. S ott van emellett a politikai vezető posztok vallási alapon történt felosztásának kinőtt cipője, ötven esztendő alatt természetesen eltolódtak az erőarányok, az ország muzulmán lakossága számottevően megnövekedett. Nem tartható fenn az egykori struktúra. De ember és ember között a vallás a választóvíz? Mi, kommunisták természetesen az osztálykűlönbségeket tartjuk' legfontosabbnak, de azok is, akik nem a marxizmuson nevelkedtek, tudják és látják, hogy nem a keresztény és muzulmán halászok, munkások között emelkednek falak, hanem a megcsontosodott feudális-kapitalista vezető réteg és a hatalomból kiszorult tömegek között. A politikai élet sem a vallási szervezetek keretei között zajlik már, működő és befolyásos pártjai vannak Libanonban. A nemzeti baloldal modern, liberális. polgári demokratikus államot akar. Azt tartja, a tőkés rend felszámolásának még nem jött el az ideje. Tegyük hozzá: a feudális maradványoké igen. Túlzottak ezek a követelések a jelenlegi szakaszban ? Semmiképpen. — Említette, hogy szövetségesei a palesztinok. Szíria kijelentette, nem tűrheti e mozgalom beavatkozását Libanon belső ügyeibe. A jobboldal vezetői szerint is a válság főoka az idegenek, akik fel akarják forgatni a vendéglátó államot. — Nos, itt látni kell: a libanoni jobboldal nem azért kifogásolja a palesztin mozgalom jelenlétét, mintha az belpolitikai célokat követne az országban. A jobboldal évtizedek óta arra törekszik, hogy Libanont kivonja az arab országok szövetségéből, hátat fordítson mindannak, ami a térségben történik. Közben pedig foggal-körömmel tartani próbálja hatalmát. Ezt az egyre erősödő baloldal fenyegeti. Az a baloldal, amely tudja, hogy a közel-keleti válság megoldhatatlan anélkül, hogy egy hatalmas népnek, egy országalkotó népnek, a palesztinoknak problémája rendeződjék. Tehát természetes szövetség alakult ki a PFSZ es Libanon haladó erői közölt. Ettől a szövetségtől retteg a jobboldal. Olyan erő ez a szövetség, hogy külső segítség nélkül a libanoni uralkodó réteg nem tud vele megbirkózni. Uralmának fenni. tása érdekében kívánja, ho0. elhagyják az országot a pa lesztinok. — Dean Brown, az amerikai elnök különmegbízottja azt mondta, van még egy veszély az Egyesült Államok számára: ha győz a baloldal Libanonban, ez erősítené a térségben azokat az erőket, amelyek elutasítják a pax americana-t, az amerikai rendezési terveket. Közismert: az Egyesült Államok a Vietnamot követő időszakban nagy erővel kezdett dolgozni a Közel-Keleten. Az amerikai tervektől nem lehet elválasztani azt, ami itt. Libanonban történt. Vannak erre közvetett bizonyítékok: amergy rikai és izraeli fegyverek beáramlása az országba, vagy például az a tény, hogy a jobboldal nyugati országokból érkező zsoldosokat fogadott. Rohamegységeik élén nemzetközi kalandorok állnak. És ismert az az amerikai politikai törekvés is, hogy megvalósítsák itt a térségben a kissingeri békét, hogy gyengítsék a haladó erőket, így könnyebb elfogadtatni a Fehér Ház koncepcióját, azt, hogy az Izrael elleni hadműveletektől távol tartsák és végső soron leszereljék a Palesztinái mozgalmat. A sinai egyezmény után Amerika most Szíriát és a paleszlinai- akat vette célba, és az az a pont, Libanon, ahol a legjobban meggyöngíthető mind a kettő. Szíria nagyon súlyos felelősséget vállalt magára, j amikor fegyvereseivel az or- j szágba jött. A.z invázió sem- • miféle megoldást nem ho-1 zott, megosztotta a térség j antiimperialista erőit és idebent a konfliktus még véresebbé vált. — A legelején kérdeztem: lát-e valamiféle kiutat? — Egyetlen józan megoldás lehet: a fegyveres harc beszüntetése, olyan rendezés, amely figyelembe veszi a libanoni valóságot. De nem látom a lehetőségét annak, hogy rövid idő alatt ez bekövetkezzék. Még folyik ez a szörnyű játszma. Veszteségei ellenére erős maradt a baloldali mozgalom, minden eddiginél szorosabbá vált együttműködésünk a Palesztinái szervezetekkel. A reakció nem nyugszik, vérünket akarja. És folyik a nagy diplomáciai játszma, amely szakadást próbál teremteni sorainkban. az amerikai politika megpróbál most éket verni a baloldal és a palesztin mozgalom egyes csoportjai közé. De ismerjük ezt a törekvést és szembeszegülünk vele! (Folytatjuk) Kereszty András negyedik plenáris ülésén elfogadott határozat alapján kidolgozott kormányprogramot. Piotr Jaroszewicz tájékor^ tatta a SZEJM-et, hogy megfelelő időben a közvélemény elé bocsátják az árak problémájára vonatkozó új javaslatokat. Azt is bejelentette, hogy a kormány — a LEMP KB negyedik plenáris ülése határozatának megfelelően — széles körű programot dolgozott ki a fogyasztási javak termelésének növelésére. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány derűlátó az ország társadalmigazdasági fejlődésének közeljövőjét illetően. Ehhez azonban — szögezte le — feltétlenül szükséges a fogyasztási cikkek termelésének fokozása, a beruházások koncentrálása, az alap- és a nyersanyagokkal való takarékosság, vaiamint a termelékenység fokozása és a munkaerő racionalizálása. A lengyel b'.KJM ülésén Piotr Jaroszewicz miniszterelnök beszédű után megkezdődött a vita. A SZEJM végezetül határozatban elfogadta azokat a kormányintézkedéseket, amelyek célja a piacon tapasztalható feszültség ellen- súlyozása, a mezőgazdasággal és az élelmiszer-gazdálkodással kapcsolatos kongresszusi határozatokból fakadó feladatok végrehajtása, valamint a munkaerő és az eszközök mozgósítása a népgazdaság dinamikus fejlődése és az életszínvonal emelése érdekében. Tünteíés Soweíoban Háromnapos viszonylag! nyugalom után csütörtöki ismét tüntetésekre került sí Johannesburgban: Soweh ban, Johannesburg előván sában több száz fekete bői diák tüntetett a pretóri kormány ellen és tüntetései re került sor a metropol szívében is. A rendői'ség gi mibotokkal próbálta szétos: látni a tüntetőket és lőfeg; vérét is használta. A sebi sültek száma egyelőre ne ismeretes. A rendőrség : fiatalt őrizetbe vett.