Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-23 / 225. szám

Az INSZ-közgyülés napirendjén: a leszereiés problémája Mint jelentettük New Yorkban megnyílt az ENSZ közgyűlésének XXXI. ülés­szaka. Gaston Thorn luxemburgi miniszterelnök és külügymi­niszter, a XXX. ülésszak el­nöke, a hagyományoknak megfelelően megnyitva a XXXI. ülésszakot, vázolta a világszervezet előtt álló fela­datokat. Hangsúlyozta, hogy az ülésszak napirendjén jog­gal foglalja el a fő helyet a leszerelés problémája. A nemzetközi közösségnek el- I ső számú kötelessége — I mondotta — az általános és I teljes leszerelés megvalósitá- í sa és ily módon az emberi- I ségre nehezedő háborús ve- f szély elhárítása. A XXXI. ülésszak elnöké­vé egyhangúlag megválasz­tott Hamilton Shirley Ame- raszinghe, Sri Lanka Köz­társaság állandó ENSZ-kép- viselője aggodalmát fejezte ki a fegyverkezési hajsza folytatódása miatt. Felhívta a I nemzetközi közösséget: te- ! gyenek új kezdeményezése- I két a leszerelés terén, abból a célból, hogy kiküszöböljék a háborús veszélyt jelentő tűzfészkeket és tovább javít­sák a nemzetközi helyzetet. Ameraszinghe kiemelte a világszervezet teljes egyete­mességének szükségességét és ezzel kapcsolatban síkra- szállt a Vietnami Szocialista Köztársaság felvétele mel­lett. Ezt követően az Egyesült Nemzetek közgyűlése egy­hangúlag felvette a nemzet­közi szervezet tagjainak so­rába a Seychelles Köztársa­ságot. Ezzel az ENSZ tagál­lamainak száma 145-re emel­kedett. New Yorkba érkezett Pú­ja Frigyes külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés XXXI. ülésszakán részt vevő magyar küldöttség vezetője. Púja Frigyest a Kennedy repülő­téren Holtai Imre nagykö­vet, a Magyar Népköztársa­ság állandó ENSZ-képvisele­tének vezetője és Esztergá­lyos Ferenc, washingtoni nagykövet fogadta. Magyar küldöttség utazott a helsinki yilágbéke konferenciára A békeszerető erők világ­kongresszusának folytató és összekötő tanácsa szeptem­ber 23—26. között Helsinki­be világkonferenciát hívott össze. A béke védelme szem­pontjából kiemelkedő jelen­tőségű tanácskozáson több mint száz ország delegátusai a nemzetközi enyhülés, a fegyverkezési verseny meg­szüntetésének és a leszerelés megvalósításának lehetősé­geiről tanácskoznak. A nemzetközi eszmecserén hazánk delegációját Pál Lé- nárd akadémikus, az Orszá­gos Béketanács tudományos bizottságának alelnöke veze­ti. A küldöttség tagjai: Kiss Károly, az Országos Béketa­nács alelnöke, Popp Anna, az Európái Biztonság- és Együtt­működés Magyar Nemzeti Bizottságának titkára, Pethő Tibor, az Országos Béketa­nács elnökhelyettese, a Ha­zafias Népfront elnökségé­nek tagja, Borbély Gábor, a KISZ KB titkára, Fábián Ferenc, az QBT ügyvezető elnökségének tagja, Lőrinc Tamás, az OBT alelnöke, az OBT leszerelési szakbizott­ságának elnöke, dr• Kende István, az OBT elnökségé­nek tagja, dr. Laukó Ká­roly, a Béke-világtanács tit­kára és Makai György, az OBT elnökségének tagja. A küldöttséget szerdán a Ferihegyi repülőtéren Sebes­tyén Nándorné, az OBT fő­titkára és dr. Réczei László, az OBT alelnöke búcsúztatta. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXVIL évfolyam, 225. szám ARA: 80 FILLER 1976. szcpt. 23., csütörtök Laoszi párt- és kormányküldöttség érkezik hazánkba A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának és a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsának meghívására Kaysone Phom- vihane-nak, a Laoszi Forra­dalmi Néppárt főtitkárának, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnö­kének vezetésével csütörtö­kön laoszi párt- és kormány­küldöttség érkezik hivatalos, baráti látogatásra hazánkba. Ülést tartott a TOT elnöksége Szerdán Szabó Istvánnak, a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa elnökének ve­zetésével ülést tartott a TOT elnöksége. Megtárgyalták a termelőszövetkezeti vezetők helyzetéről és a szövetkeze­tekben folyó kádermunká­ról szóló jelentést. Az elnökség megítélése szerint a tsz-vezetők döntő többsége megfelel a megnö­vekedett erkölcái, politikai, szakmai é6 vezetőkészségbeli követelményeknek. Bővül­tek politikai ismereteik, szé­lesedett látókörük. Megnyílt az őszi nemzetközi vásár Szerdán ünnepélyesen megnyílt az őszi BNV. Képünk: a vásár egyik pavilonjában (balról jobbra) az előtérben Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja és Keserű Jánosné, könnyűipari minisz­ter. , í (MTI fotó — Hadas János felvétele — KS) Szerdán reggel 9 órakor a budapesti nemzetközi vásár- központban ünnepélyesen megnyílt a fogyasztási cikke­ket bemutató III. őszj Buda­pesti Nemzetközi Vásár. A vásárközpont fellobogo- zo.tt főterén rendezett meg-» Megyénkbe látogatott a vasasszakszervezet főtitkára Szerdán megyénkbe láto­gatott Méhes Lajos, az MSZMP KB tagja, a Vas-, Fém- és Villamosenergia­ipari Dolgozók Szakszerve­zetének főtitkára. Délelőtt a Mátravidéki Fémműve­ket kereste fel, ahol a vál­lalat vezetői fogadták; je­len volt Dorkó József, a Szakszervezetek Heves me­gyei Tanácsának vezető tit­kára, Simon Sándor, az egri járási pártbizottság munka­társa és Dienes Sándorné, a vasasszakszervezet területi szervezője is. A vendége- , két Molnár István vezér- f igazgató, Sulyok Zoltán az üzemi pártbizottság titká.- ra, és Osztafin Béla, a szak- szervezeti bizottság titkára tájékoztatta a vállalat gaz­dasági eredményeiről, a dolgozók munkakörülmé­nyeinek alakulásáról, szo­ciális, kulturális ellátottsá­gáról. Az V. ötéves tervi fejlesztési elképzelések kö­zött külön szóltak a mun­kakörülményeket javító be­ruházásokról: erre a célra 74 millió forintot költ a vál­lalat az V. ötéves tervben, i A fennállásának negyedszá­zados jubileumát jövőre ün- I nepjő siroki gyár törzsgár- 1 datagjai — 168-an dolgoz- | nak itt az alapítók közül — i a jövőben jóval nagyobb megbecsülést élveznek majd, I az új kollektív szerződés összesen 12 pontban foglal- ! kozik anyagi, erkölcsi elis- i mérésükkel. F A szakszervezeti mozga- I lom vívmánya — mint az a ! beszélgetésben elhangzott [ — a bizalmiak jogkörének f kiszélesítése. F A vendégek a tájékozta- ' tó után üzemlátogatáson | vettek részt. Megtekintet- ' tők a tubus gyáregység mu- 1, jiern gépeit, berendezéseit, az új üzemcsarnokokat, de azokat a munkahelyeket is, ahol még a zajos, elavult gépekkel kénytelenek ter­melni. A gyár alapítása óta nem hajtottak végre na­gyobb fejlesztést, erre a kö­vetkező években kerül sor: 620 millió forint a tervezett összeg, amelyet gépek be­szerzésére fordítanak. Az üzemlátogatás után (Méhes Lajos a megyei párt- bizottságon találkozott Vas­kó Mihállyal, az MSZMP Heves megyei Bizottsá­gának első titkárával. Ezt követően részt vett a Szak- szervezetek Heves megyei Tanácsa székházában üze­mi szb-titkárok, műhelybi­zottsági titkárok, bizalmiak számára rendezett aktíva­értekezleten. 21 ezer He­ves megyei vasasszakszer­vezeti tag képviseletében jöttek el erre a tanácsko­zásra, ahol jelen volt Dor­kó József, az SZMT vezető titkára, dr. Jenes Pál, az SZMT titkára, és Németh László, a megyei pártbizott­ság munkatársa is. A szak- szervezeti mozgalom hely­zetéről, munkahelyük ered­ményéről tájékoztatták itt a résztvevőket az Egyesült Izzó gyöngyösi félvezető és gépgyárának szb-titkára a va­sasszakszervezethez nemrég csatlakozott MEZŐGÉP Vállalat egri gyárának szb- titkára és az egri Finomsze- relvénygyár szb-titkára. Ezután Méhes Lajos tartott tájékoztatót a szakszerveze­tek időszerű feladatairól és válaszolt a kérdésekre, ame­lyek elsősorban az üzemi demokrácia továbbfejlesz­tésére vonatkoztak. A szak- szervezeti munkának át kell hangolódnia a gazdasági feladatok megoldására — hangoztatta a vasasszak­szervezet főtitkára —, azok mellé a gazdasági vezetők mellé álljon a szakszerve­zet, akik megkövetelik a rendet, a fegyelmet. Konk­rétabbá kell válnia a moz­galmi munkának, ki kell küszöbölni a még meglevő formális elemeket a szocia­lista brigádmozgalomból. A brigádoknak jobban kell hatni a munka- és üzem- szervezés javítására; mind­ezek fő témái lesznek a közeljövőben sorra kerülő szocialista brigádvezetői ta­nácskozásoknak is. A leg­fontosabb feladatok közé tartozik most, hogy a bizal­miakat felkészítsék nagyobb jogkörük alkalmazására. Ezek a jogok nagyobb fe­lelősséget is rónak az aktí­vákra, több lesz a felada­tuk és nagyobb felkészült­ségre lesz majd szükség azok ellátásához. A vasasszakszervezet fő­titkára az esti órákban uta­zott el a megyéből. (hekeli) Képünkön: Mohos Zoltán a tubus gyáregység vezetője kalauzolja a vendégeket (Fotó: Szántó György) nyitóünnepségen megjelent Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára, Borbándi János, Ha­vasi Ferenc és dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács el­nökhelyettesei, Ott ' volt a kormány több tagja, a bu­dapesti diplomáciai képvisel letek számos vezetője és tag-* ja, valamint a hazai és1 a külföldi kiállítók és kereske­delmi partnereik képviselői. A Himnusz elhangzása után Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter mondott megnyitóbeszédet. A miniszter üdvözölte a megnyitó részvevőit, majd így folytatta: — Az őszi vásárok lehető­vé teszik, hogy a hazai vá­sárlók százezrei és az ide látogató külföldi vendégek áttekintést kapjanak pártunk és kormányunk gazdaságpo­litikájáról, életszínvonal-po­litikájáról, a megjelölt célok valóra váltásáról. A vásárok is jól tükrözik az ellátás, az életkörülmények rendszeres javítását. — A vásár alkalmai nyújt arra is, hogy szemléltessük, hogyan kívánunk tovább ha­ladni a termelés és a gyárt­mányszerkezet korszerűsíté­sében, a gazdaságosabb ter­mékstruktúra kialakításában. A szakosítás révén lehetővé vált, hogy a látogatók az egyes kiállítási csoportokat megtekintve a koncentrált hazai és nemzetközi árube­mutatók alapján tájékozód­janak a jelenlegi áruválasz­tékról és a közeljövőben üz­leteinkben megjelenő kínáJ latról. A termékek témacso­portok szerinti elrendezése —■ öltözködési ipar, élelmiszer-; ipar, a háztartás, az otthon, a szabad idő és a személyi közlekedés eszközeit- gyártó iparágak kínálata, és .^. kül­földi kiállítók; ajánlata —- alkalmat ad az összehasoiw lításra, s így elősegíti a ve­vők döntéseinek jobb, megJ alapozottabb tervezését. ' Az őszi BNV-nek minding kább be kell töltenie azt i funkcióját is, hogy egyfelől a-fogyasztási-cikkeket előál­lító iparvállalatok - és szövet-' kezetek, másfelől a belkeres­kedelmi szervek és vállala­tok képviselői egyeztessék a kínálatra és a keresletre vo­natkozó elképzeléseiket, le­hetőségeiket. A különböző szakmai napok rendezvényeit is e cél szolgálatába állítjuk. Ily módon a vásár hasznos piackutatási fórum, előmoz­dítja az ipar és a kereske­delem jobb együttműködését, az ellátás-politika tervszer rűbb megvalósítását. A hazai iparban gyártott fogyasztási cikkek csaknem háromnegyed része itthon kerül forgalomba. A keres­kedelem legfőbb szállítói a hazai iparvállalatok, s?övet- kezetek, de mind jelentősebb az import szerepe is. Ezért is üdvözölhetjük örömmél a te­kintélyes számú külföldi ki­állítót és azt, hogy most 29 ország cégeinek részvéteié­vel nyithatjuk meg a vásárt. Keserű Jánosné beszéde után a megnyitó résztvevői körsétára indultak. Gáspár Sándor tájékoztatója a Magyar Sajtó Házában Az üzemi, a munkahelyi demokrácia fejlesztésének időszerű kérdéseiről tartott tájékoztatóval egybekötött konzultációt szerdán a Ma­gyar Sajtó Házában Gáspár Sándor, az 'MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára. A lapok, a rádió és a te­levízió vezető munkatársai­nak kérdéseire válaszolj Gáspár Sándor részletesei! szólt egyebek között a mun­kahelyi demokratizmus ed-i digi fejlesztéséről, az 50 ki­emelt üzemben, vállalatnál alkalmazott új demokrati­kus fórumok működésének tapasztalatairól. Valamint a szakszervezeteknek az üze­mi demokrácia fejlesztésé­ben betöltött szerepéről óp feladatairól. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents