Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-16 / 219. szám
A gazdaságfejlesztés kulcsproblémája II Elsőbbség: a hatékonyan dolgozóké Statisztikai adatok hosszas sorolgatása nélkül is nyilvánvaló —, mert ezt igazolják a kézzelfogható tapasztalatok, a mindennapi gyakorlat is —, hogy napjainkra a szabad munkaerőforrások szinte teljesen elapadtak. Számolhatnánk még ugyan néhány százezer — jórészt a háztartásokban dolgozó — nővel, minimális tartalékot jelentenek az iskolából kikerülő fiatalok és nagy lehetőségek rejlenek a nyugdíjas korosztály foglalkoztatásában. Ezek a tartalékok azonban csak módjával és meglehetősen körülményesen hasznosíthatók. A háztartásokban dolgozó nők szakképzetlenek, jórészt falvakban, kis községekben élnek, munkába állításuk jelenleg gyakorlatilag megoldhatatlan. A nyugdíjasokat, vagy a nyugállományba készülőket is legfeljebb ösztönözni lehet a további munkavállalásra, aztán vagy eredményes ez az ösztönzés, vagy nem... Az iskolából kikerülő fiatalok pedig csak helyenként, egyes területeken jelentenek némi tartalékot; összességükben még a munkából kiöregedetteket sem pótolhatják. (Jellemző, hogy . a jelenlegi tervidőszakban, a munkaerő-szükséglet utánpótlását 90 százalékban, az első alkalommal munkába lépő fiatalok biztosítják.) Ilyen körülmények között az ember azt hinné, hogy azt a keveset, ami van, amit utánpótlásként számításba vehetünk, rendkívül körültekintően, a gazdaságosság, a hatékonyság elveinek és gyakorlati követelményeinek szigorú betartása mellett osztják el a különböző munkahelyek között. Nos, ebből a szempontból vizsgálódva, a közelmúlt keserű, — alkalmasint megdöbbentő — tapasztalatokkal szolgált. A szakemberek azt tartják — és okkal —, hogy a rendelkezésre álló munkaerő elosztása akkor tekinthető észszerűnek, ha az emberek elsősorban az átlagosnál termelékenyebben dolgozó, az átlagosnál jobban és korszerűbben gépesített munkahelyekre kerülnek. Ezzel szemben mi történt 1970 és 1974 között? Az iparban foglalkoztatottak száma körülbelül 53 ezerrel növekedett, és kétharmad részük került az átlagosnál jóval alacsonyabb termelékenységgel dolgozó ágazatokba. Termelékenységi szempontból tehát aligha nevezhető ésszerűnek, gazdaságosnak az időszak munkaerőnövekményének elosztása. Semmivel sem kedvezőbb a helyzet, ha a technikai felszereltség szempontjából vizsgálódunk. Az 53 ezer új munkavállaló kisebb része (mindössze 23 százaléka) került az átlagosnál magasabb technikai felszereltségű ágazatokba. Ez még nem lenne különösebb baj, ha ezekben az ágazatokban egyébként nem lenne munkaerő- hiány. De mert például a kohászat éppen olyan súlyos munkaerőgondokkal bajlódik, mint bármely más ágazat, s mert e munkaerőgondok miatt a kohászatban lényegesen nagyobb értékű veszteségek keletkeznek, mint mondjuk a ruházati ipar, ha úgy tetszik, a munkaerőhiány sokkal nagyobb veszteségeket előidéző gond a kohászatban (tehát a magas technikai felszereltségű ágazatokban), mint másutt. A hatékony foglalkoztatásnak lenne még egy harmadik kritériuma is, ám, a tapasztalatok e ponton sem kedvezőek. Ismert dolog, hogy az átlagos műszakszám a magyar iparban nagyon alacsony, ráadásul évek óta romlik. A műszakszám növelésének kikerülhetetlen feltétele a létszámnövelés, végtére is: a második, vagy a harmadik műszakot nem lehet létrehozni csupán szervezési megoldásokkal. Fontos lenne tehát, hogy a létszám- növekmény elsősorban az alacsony műszakszámú munkahelyekre kerüljön, de vizsgálódásaink időszakában ez a magától értetődő követelmény sem teljesült. A már említett 53 ezer új munkavállaló fele (a férfiaknál, majdnem háromnegyede) az átlagosnál magasabb műszakszámú ágazatokba került. A mindebből levonható — és kézenfekvő — következtetés: 1970 és 1974 között, amikor már igazán benne jártunk a munkaerőínséges esztendőkben, ezt a minimális, 53 ezer embert számláló tartalékot is nagyvonalúan, bőkezűen, a hatékonyság elemi szempontjainak figyelemén kívül hagyásával használták fel. A jelzett négy évet persze csak illusztrációként vizsgáltam; a jelenség — sajnos — általánosítható, a különbség — a korábbi időszakokhoz képest — csak annyi, hogy korábban jóval nagyobb tömegekkel bántak (ha úgy tetszik: „gazdálkodtak”), ugyanilyen pazarlóan, ugyanilyen könnyelműen. S a helyzetet csak súlyosbítja, hogy hasonló ésszerűtlenségek fedezhetők föl az iskolából kikerülő fiatalok elhelyezkedésénél is — ez azonban már külön vizsgálódás tárgya. Annyi már most — az ismert adatok és jelenségek alapján — is megállapítható, (vagy legalábbis nagy valószínűséggel föltételezhető?, hogy a munkaerő elosztásában, a tartalékok hasznosításában hiányzik a realitásokkal számoló, a valóságos helyzetből kiinduló és a gazdaságfejlesztés elemi érdekeit-érvényesítő tervezés. Ebből pedig mintha az következnék, hogy a termelőerők közül éppen a legfontosabbra, az emberre fordítják — vagy legalábbis; fordították — a legkevesebb figyelmet. Az első szempont sokáig csak a teljes foglalkoztatás megteremtése volt. S a nagy igyekezet közben elfelejtődött a másik, ugyanilyen fontos szempont, hogy tudniillik, a teljes foglalkoztatásnak hatékony, termelékeny, gazdaságos foglalkoztatásnak kell lennie. Vértes Csaba Következik: Gazdálkodjunk okosan azzal, ami nincs? Az összefogás ereje Együtt Budapestért; Virágos falu; Egy brigád — egy osztály; Egy üzemrész — egy játszótér; Ifjúság a városért — város az ifjúságért; — és még hosszan sorolhatnánk a sikeres településfejlesztési versenyeket. A lakóhely-fejlesztés társadalmi összefogáson alapuló ügyszeretetét és egyben új formáit jelzik a szaporodó lakossági társulások, több üzem, intézmény összehangolt kollektív vállalásai. Sopronban az egyetem tanárai és diákjai az erdőgazdaság, néhány üzem munkáskollektívái fogtak össze a város és környékének fásítására. Veszprém megyében például 17 termelőszövetkezet, Budapest 11 üzem vállalata egy szociális otthon megépítését, működési feltételeinek biztosítását, örvendetes, hogy a településfejlesztési felada- • tok megvalósításának az utóbbi esztendőkben fontos tényezőjévé váltak az üzemi, munkahelyi kollektívák, különösen a szocialista brigádok tagjai. •Tudjuk jól, hogy megnövekedett feladataink csakis a lakossággal, az üzemi; intézményi, termelőszövetkezeti dolgozók közreműködő cselekvésével, a döntések meghozatalában, végrehajtásában és annak ellenőrzésében való aktív részvételükkel valósíthatók meg. — A közvetlenül érvényesülő demokrácia keretei a városokban a lakóbizottságok, s a lakosság öntevékeny, nem kevésbé jelentős fóruma a falugyűlések intézménye: ezek megszervezése a tanácsok és népfrontbizottságok együttes feladata. — 1973—74-ben Budapesten és a vidéki városokban 15 656 lakó- és utcabizottságot választottak meg. Az ösz- szejöveteleken mintegy 600 ezren vettek részt, s 70 ezren fejtették ki véleményüket. Annak idején sikeresnek értékeltük a választási munkát, amely egyértelműen a párt-, a tanács- és a népfrontszervek tervszerű, összehangolt munkáját, a lakosság aktivitását dicsérte. Működésük kezdeti tapasztalatai biztatóak: mind jobban érvényre jut öntevékeny társadalmiérdekképviseleti jellegük, a lakóterületi munka társadalmi, politikai, mozgalmi segítsége. Egyre tervszerűbbé válik a lakóbizottságok tájékoztatása, a tanácstagi beszámolókra való mozgósítás, a társadalmi munka és a tisztasági munka szervezése. Az új mozgalmi és szervező típusú munkastílus kialakítására hosszabb időre van szükség, bár ennek biztató jeleivel már ma is találkoztunk. Itt szeretném megemlíteni, hogy míg a lakóbizottságok kapcsolata gyümölcsözően alakult a tanácstagokkal, korántsem zökkenőmentes mindenütt az együttműködésük a tanácsi szakigazgatási szervekkel, intézményekkel, az ingatlankezelő vállalatokkal. Gyakori panasz, hogy az érintett szervek még a házon belüli kérdésekben sem kérik ki a lakóbizottságok véleményét, olykor javaslataikat is figyelmen kívül hagyják. A jövőben fel kell lépni az ilyen visszahúzó jelenségek ellen, annál is inkább, mert a bizottságok, mint a lakók véleményének kifejezői jelentős társadalmi erőt képviselnek. Munkájuk most van kibontakozóban, most igénylik tehát a legtöbb segítséget, irányítást is. A tartalmi „átállás” gondjaink áthidalása nem kis mértékben múlik a tanácsi és népfrontbizottságok cselekvő támogatásán, azon, hogy fokozottabb figyelemmel kísérjék tevékenységüket, biztosítsák annak mozgalmi és szakmai feltételeit. 12 600 falugyűlés — Ma már évente mintegy 350—400 ezer állampolgát vesz részt a falugyűléseken és hozzávetőlegesen 30 ezer hozzászólás, javaslat hangzik el. A véleményt nyilvánítók a lakosságot közvetlenül érintő helyi kérdésekkel foglalkoznak, de napirenden tartják az országos felentősé- gű gazdasági, politikai és kulturális kérdéseket is. A helyi tanácsok is felismerték, hogy a szocialista demokrácia további szélesítésének, a lakossággal való kapcsolatok szorosabbá tételének, a közvélemény formálásának egyik jelentős fóruma a falugyűlés, amely jól szolgálja a politikai célok ismertetését, a tervek kialakítását és megvalósítását. A községi és nagyközségi tanácsok többsége helyesen használta fel a lakosság tájékoztatására, véleményének megismerésére és formálására. 1971 óta országszerte több mint 12 690 falugyűlést tartottak meg a Hazafias Népfront községi bizottságainak segítő-szervező közreműködésével. Az idén február 15. és március 31. között, a községekben, nagyközségekben összehívott falugyűlések kettős feladatot láttak el: tájékoztattak a népfrontbizottságok négyéves munkájáról és szinterévé váltak a népfrontbizottságok újjáválasztásá- nak. Emellett informáltak a IV. ötéves terv teljesítéséről és »i, V. aíév^i terv beiyi *«» Villogok — Hevesről Lassan öt esztendeje, hogy az egri Finomszerelvénygyár hevesi gyárában munkához láttak az első dolgozók. Azóta létszámuk megsokszorozódott, s ma már Hevesen készülnek az olajszabályzók, villogok. Képünkön Komlósi Erzsébet és Taróczi Lászlóné a villogó automaták beállítását készítik elő.' (Fotó: Szántó György) Szüret előtt Gyön^yöspatán Valamikor szinte népvigalom volt a szüret. Az egész ország részt vett benne, azok is, akiknek szőlőjük nem volt, de ismerősként, rokonként, jó barátként hivatalosak voltak a fürtök begyűjtésével együtt járó gulyásfőzéshez, birkapörkölthöz, de legalábbis a csurdításhoz. Amikor pedig a nagy jókedvbe belevörösödött nap lebukott a hegytarajok mögé, akkor nóta is termett a tőkék között, gyakran hegedű cin- cogott hozzá. Ma főként munka a szüret. — Akár holnap is hozzákezdhetnénk — jegyezte meg Kocsis István, aki a Mátrai Egyesült Tsz-ben a szőlőért felelős. — Minden készen van hozzá, az ember, a gép, az edény és a pince. Pedig ebben a nagy gazdaságban nemcsak néhány hektár sorsáról kellett gondoskodni a szüret előtt. ★ Szeptember első napjaiban már szedték a fürtöket, hogy kivallassák azokat, milyen termést ígérnek, mennyiségben is, minőségben is. A szőlőskertek királynőjéből leszüreteltek négyszáz mázsát. Több mint a felét piacra vitték, a kisebb részét pedig kisajtolták. A must 14,5 cukorcélkitűzéseiről. Sok helyen jelen voltak az országgyűlési képviselők, megyei tanácstagok, képviseltették magukat a tanácsok és a népfront megyei bizottságai. Elmondható, hogy a falugyűlések többségükben betöltötték szerepüket, hozzájárultak a községi tanács és a lakosság kapcsolatának szilárdításához, a szocialista demokrácia fejlesztéséhez. — A népfrontmozgalom, mint a szocialista közélet és a szocialista demokrácia fejlesztésének tényezője napjainkban a tanácsok legszélesebb tömegpolitikai bázisa. Az elkövetkező időben minden erőnkkel az V. ötéves terv céljainak valóra váltásán, a gazdasági szervező- és kulturális nevelőmunka javításán kell munkálkodnunk. A gazdasági tevékenységet segítő munka középpontjába az anyagi és szellemi értékekkel való takarékosságot, az ésszerű megoldások alkalmazásának gyakorlatát kell állítani, gyümölcsöztetve együttműködésünket az állami feladatok megoldásában. Közös munkánk tartalmi, formai gazdagodása, s nem utolsósorban az eddigi eredményeink is arra ösztönöznek bennünket, hogy megőrizve együttműködésünk jó hagyományait, a népfront VI. kongresszusát követően, az ott elfogadott dokumentumok alapján továbbfejlesszük kapcsolatainkat. Üjabb feladatokkal egészítsük ki annak érdekében, hogy cselekvő egységben valósuljon meg a XI. kongresszuson elhatározott központi célkitűzésünk, a fejlett szocialista társadalom építése, — mondotta végezetül dr. Papp Lajos. (MTI) fokot mutatott, az átlagtermés pedig a nyolcvan mázsát ígérte. — (Mi azonban a tervünkben csak 65 mázsás termésátlagot szerepeltetünk — tette hozzá sietve Lukovszky István, a tsz főkönyvelője, nehogy elszakadjunk a valóságtól. — De talán több is lesz az átlag, mint amennyit vártunk. Mégsem olyan hiú ábránd tehát a próbaszüret „próbá- ja”. Csináltunk egy kisebbfajta elszámolást. Termő szőlőjük van 586 hektár, néhány éves pedig 54 hektár. A saszla az egész területnek mintegy a felét teszi ki. összesen 41 500 mázsa szőlőt terveztek begyűjteni, és úgy gondolták, ' hogy október közepéig csak csemegéznek, eladják a szőlőt. Kiszámították, hogy a nyugodt munkához a ténylegesen dolgozó 220 tsz-tag mellett még legalább kétszáz nyugdíjasra is szükségük lesz. — A létszámmal nincs is gondunk — halljuk Kocsis Istvántól. Ebből a fogalmazásból mindjárt kisejlik, hogy valami egyébbel viszont gondjuk lehet. A választ erre a feltételezésre Lukovszky Istvántól tudjuk meg. — A garantált ár 13 forint, volna. De ennyiért nem veszik át tőlünk a szőlőt mégsem, hanem csak tíz forintért. A garantált ár a belföldi fogyasztás esetében érvényes, tehát azt mondják, mi exportra akarunk szőlőt. A garantált ár tehát így nem érvényes. Híj, de fura ez ígyl Még aki ki is találta!? Ugyan miért csinálta? Nincs ugyan köze a szürethez, de azonnal eszünkbe jut, hasonló „magyarázkodással”, hogyan teremtettek átvételi nehézségeket a sertésekkel nem is olyan régen. Lett is ügy belőle, akkora, hogy még most is attól koldulunk. Most megint ügyeskedünk? Kinek a javára? ★ Jó egyezséget kötöttek az \ állami pincegazdasággal. Kapnak használatra egy pincét, ami tizenöt évre lesz a tsz-é, a fejében viszont meghatározott mennyiségű bort adnak el a pincegazdaságnak. Pontosan rögzítették, hogy hány ezer hektóról van szó, tárolásban is, értékesítésben is. A tsz-nek van saját pincéje is. Emellé még felépítenek alumínium-tárolókat is a felszínen, a Cserkúti Mezőgép segítségével. Az idén így tízezer hektót tudnak eltartani a felszínen, a saját pincéjükben is majdnem húszezret, a pincegazdaságtól megkapott vágatban is hétezer hektót. Jövőre újabb alumínium-tárolókat építenek, és végül mintegy 50 000 hektó eltartásáról tudnak gondoskodni az ötéves terv végére. Szükség is van erre, mert az ötéves terv során évenként a szőlő átlagát öt mázsával akarják növelni hek- táranként, ami teljes számban nyolcvan mázsát jelent átlagban. A háztájit úgy tekintik, mintha a közös lenne. Mindennel ellátják, a költségeket ugyan felszámolják, de a tsz-gazdának nem kell a fejét fájlalnia, mi legyen a szőlővel. Neki csak a kétkezi munkát kell elvégeznie benne. Tömbösítették már a háztáji szőlőt, a mostani 150 hektáros területet az ötéves terv végére megkétszerezik, úgy számítják, összesen tíz vagon szőlőt vesznek át a háztáji gazdaságokból az idén, ez is a tervben szerepel. — A szüret befejezését november 10-re terveztük. Ha jó idő lesz, hiába éri el a szőlő a 19 cukorfokot, nem szedjük le. Nekünk megéri, hogy a cukorfok növekedjék, mégha a szőlő veszít is valamit a súlyából. A csemegézést nem adták fel a nehézségek ellenére sem. Igaz, most csak 2 000 mázsát szednek le étkezésre a tervezett tízezer mázsa helyett, de — mit lehet tudni? Ha mégis javulna az ávételi ár, akkor jobban nekifognának a csemegézésnek. — Mit csinálnak az emberek, ha a csemegézés így lecsökkent? — Dolgoznak. Például: ho-' rolnak a még nem termő szőlőkben. Ilyet szeptemberben még nem csináltunk soha, de biztos, hogy nem lesz kárára a szőlőnek. Mások a kombájn után szedik össze az elhullott kukoricacsöveket. (Mindenkit hasznosan tu-, dunk foglalkoztatni. ★ A Mátrai Egyesült Tsz Szűcsiben, Gyöngyöspatán és Gyöngyöstarjánban fogja össze a földeket és földet művelőket. Ez már igazi nagygazdaság a méretei szerint is. Itt a munka szervezése, előkészítése már politikai teendő is. — A pártszervezet is foglalkozott a maga eszközeivel a szüreti munkákra való felkészüléssel — tudjuk meg Kovács János párttitkártól. — Az a véleményünk, a párttagok is, a pártonkívüli- ek is a feladat fontosságának megfelelően értékelik ezt a munkát. Nyugodtan nézünk a következő hetek elé. Amiből azt a következtetést kell megfogalmaznunk, hogy a szövetkezetben nemcsak az eszközök állnak „bevetésre készen”, hanem az emberek is tudják, mi a teendőjük. A vezetők is, a beosztottak is. Elkészült a mindenre kiterjedő terv, és bár a felvásárlási ár csökkenése kizökkentette őket, határozottan hátrányt is okozott nekik, a szőlő begyűjtése, feldolgozása a nyugodt és éppen ezért szép munka nyomán történik meg az idén Gyöngyöspatán, Szűcsiben és Gyöngyöstarjánban, a Mátrai Egyesült Tsz területein. G. Molnár Ferenc 1976. szept. 16., csütörtök
