Népújság, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-16 / 219. szám

Kultúra és közgondolkodás TALÁN FURCSÁNAK TŰ­NIK, de a közgondolkodás­nak mindenkori jellegzetes­ségeit a forrásai adják: azok a társadalmi-tudati területek, amelyekből táplálkozik. A tudománynak, vagy művé­szetnek ezzel szemben saját jellegzetességei vannak. A tudomány az elvont gondol­kodás kidolgozásának és fej­lődésének a területe. A mű­vészet az érzéki megjelení­tés, a képiség útján bontako- koztatja ki különös szféráját. A közgondolkodás ráadásul valamilyen módon köztes­ként jellemezhető: belőlük — a tudományból és művészet­ből — merít. Állhat közelebb az egyikhez és távolabb ke­rülhet a másiktól. Hiszen gondolkodhatunk a valóság­ról tudományosabban, de áll­hatunk távol is a tudomá­nyos szemlélettől társadalmi képzeteink ösztönös, vagy ép­pen szűkebb látókörű lehatá- roltsága következményekép­pen. A közgondolkodás így mindig annak a kérdése, ho­gyan viszonyulnak az egyé­nek saját társadalmiságuk­hoz, mennyire értik, azaz mennyire sajátítják el azt. A közgondolkodás ily mo­tion jellegzetességeit tekint­ve hasonló és részben egy­beesik azzal a társadalmi- tudati jelenséggel, amelyet általában kulturális állapot­nak, kulturális fejlettségnek nevezünk. Csak míg az előb­bi mindenek előtt a tömege­ket alkotó osztályok és réte­gek tudati problematikáját helyezi a középpontba, addig a „kultúra” itteni jelentésé­ben azt jelzi, mennyire vált tudottá és gyakorlatban is érvényesített ténnyé a társa­dalom irányítása és az értel­miségi tevékenység egészét is beleértve egy-egy tudomá­nyos, ismereti vagy önisme­reti felismerést, avagy — éppen ellenkezőleg — meny­nyire hiányzik ez. De a példák talán világo­sabbá teszik az összefüggé­seket. Tele vagyunk olyan ér­tékekkel, amelyekhez a min- dennapiság megszokottságá- val viszonylunk. Képzeteink a szocializmus és a marxiz­mus társadalmi, politikai és kulturális jelentőségéről, vé­lekedésünk a művészet csú­csairól és értékeiről olyan szemléleti egésszé álltak ösz- sze, amely meghatározza múltunkhoz és jelenünkhöz való viszonyunkat. Ez a szemléleti mód nap mint nap megjelenik a sajtóban, a kri­tikában és ideológiában, ér­vényesül a tankönyvekben és az oktatásban. Valóság meg­közelítő keretként behatárol­ja gondolkodásunkat, s álta­la ily módon saját társadal­miságunkat értelmezzük és sajátítjuk el egy adott szin­ten. SOK TÉNYEZŐ JÁTSZIK SZEREPET abban, hogy ez a szemléleti egész mennyiben képes átfogni társadalmi fo­lyamataink teljességét, hol válik serkentőjévé, hol pe­dig lassítójává a mindenkor felvetődő társadalmi problé­mák megoldásának. A meg­határozó tényezők között ki­emelkedő helyet kapnak azok a filozófiai, tudományos és művészeti teljesítmények, amelyek korunk haladó szel­lemiségéből kinőve, elszakít- hatalanul összefonódtak a szocialista mozgalmak cél­jaival és törekvéseivel, s döntő mértékben járultak hozzá, hogy ezeket a célokat és törekvéseket megszabadít­sák az ösztönösség esetleges­ségeitől. De hasonlóképpen fontos (sőt, alapvetőbb!) an­nak a társadalompolitikai igénynek a megléte, amely megadja és előteremti a megfelelő ösztönzéseket en­nek az általános szemléleti Bólék és Lőlek MPtifiLrSti sutfj 1976. szept. 16., csütörtök (Fotó MTÍ — Külföldi Képszolgálat — KS) A világ min­den részében nagy sikert arat a Magyar Televízióban is bemutatott, és nagy nép­szerűségnek % örvendő len­gyel rajzfilm- mesesorozat, a Bólék és Lő­lek. A rajz- filmsorozatot >^> a Bielsko-Bia- *—v* lábán működő rajzfilm stiídió- ban készítik Wladyslaw Nehrebecki | rendező irá- nyitásával. Munkában W. Nehrebecki rendező (fent), Bólék és Lő­lek az „Ugró- lecké”-ben (balra). módnak a fejlesztésére. Azokról a politikai és ideo­lógiai komponensekről van szó, amelyek egy-egy társa­dalmi csoportérdek alapján és képviseletében szerveződ­ve meg, többek között a kul­túra fejlődésének, a közmű­velődésnek az intézményes formáit és tartalmi súlypont­jait is meghatározzák. Ko­runkban éppen a tudatfor­málás területén tartjuk szá­mon a szocialista politika mércéjeként (a manipulációs tendenciákkal szemben), a tömegek valóságos társadal­mi tudatra ébredését szolgá­ló ideológiai-politikai tevé­kenységet. De vajon mi adja meg az itt említett összefüggések je­lentőségét? Miért fontos, hogy anyagi termelési folya­mataink ismerete mellett, szellemi „termelésünk” fo­lyamatszerűségével, történe­tiségével és meghatározó komponenseivel is tisztában legyünk? Úgy gondolom, a kérdés politikai fontossága igazolja napirenden tartását. Az mindenki számára magá­tól értetődő, hogy amennyi­ben a gazdaság problémáin úrrá akarunk lenni, is­merni kell annak lényegét, összetevőit stb. Hasonló tár­sadalmi meghatározottság jellemzi azonban a szellemi tevékenységet is. Ha úrrá kí­vánunk lenni a tudat terüle­tén felvetődő problémákon, vagy egyáltalán csak érteni akarjuk is a mutatkozó je­lenségeket és sajátosságokat, nem tehetjük meg szerkeze­tének és meghatározó tör­vényszerűségeinek az isme­rete nélkül. De nem viszo­nyulhatunk helyesen e tudat egyetlen fejlődési szakaszá­hoz sem. Ha viszont például ismerjük a közgondolkodás és a kultúra fejlődésének törvényszerűségeit, akkor azt is tudjuk, hogy egyetlen fej­lettségi szintjét sem értékel­hetjük az abszolút tudás és helyesség birtokosaként. Ha a dogmatizmusnak van értel­me ebben a vonatkozásban, akkor éppen azt a magatar­tás- illetve gondolkodásmó­dot jelöli, amely az egyszer kiformálódott szemléleti módhoz akkor is ragaszko­dik, amikor a további fejlő­dés feltétele és érdeke éppen azt kívánná, hogy ezen a szemléletmódon minél előbb túljussunk és társadalmisá­gunk világát magasabb szin­ten sajátítsuk el. KÜLÖNÖSEN ÉRVÉNYE­SÜLNI KELL e követel­ménynek a szocializmus esetében, amikor is általában sem egy állapothoz kötődés, hanem a valóság átalakítás mint folyamat képezi a tár­sadalmi célkitűzések végső tartalmát is.. H. 1. Akiken a legtöbb múlik... Üj tanév kezdődött, új munkás tíz hónap. A feladat világos: el kell érni, hogy az iskola egész munkásságával az eddiginél is jobban szolgálja a közös­ségi életet élő, a szocialista világnézet és erkölcs befoga­dására fogékony személyisé­gek nevelését. Aligha lehet ennél neme­sebb cél. Egy azonban tény: a siker a pedagógusok száz­ezres táborának felkészült­ségén, rátermettségén, hiva- tásszeretetén múlik,.. 0. Az egyetemek, a főiskolák évről évre zömében sokolda­lúan képzett, szakjaik isme­retanyagában otthonosan mozgó ifjú tanárokat bocsá­tanak ki. Az utóbbi időben javult pedagógiai és mód­szertani tájékozottságuk. Ér­deklődőek, fogékonyak az újra, s általában ambiciózu­san, tervek sorával érkeznek első munkahelyükre. A fogadtatás vagy szár­nyakat ad, vagy megtépázza a reményeket. Ha az igazga­tó, a tantestület segítőkész, ha támogatja a kísérletező­kedvet, akkor kibontakoznak a fiatalok képességei. Ha vi­szont gyanakodva, féltékeny­kedve, rossz szemmel nézik a pályakezdők próbálkozása­it, akkor elfonnyad a lelke­sedés, s a nekikeseredő em­berek lemondanak minden elképzelésükről. Többek kö­zött a sosem nélkülözhető önképzésről. A fásultság, az érdektelen­ség elszürküléshez vezet. Ag­gasztó jelenség ez, mert a diploma értéke ötévenként devalválódik, s ha valaki le­mond a hiányok pótlásáról, elveszti tekintélyét a leg­szemfülesebb zsűri: a diák­sereg előtt. Az ifjúság ugyan­is fejet hajt a tudás előtt, de megmosolyogja a szakmai bizonytalanságot Mondhat­ná bárki: van szervezett to­vábbképzés is. Természete­sen, ám ez jelenlegi formá­jában sem felel meg az igé­nyeknek és tökéletesítve sem helyettesítheti a benn- sőből fakadó, a kötelezően elő nem írt egyéni tájékozó­dást. Ezt várják a tanulóig ezt méltatják igazi tiszteletadás­sal. 0. Mégis ez a plusz a siker­nek csak egyik feltétele. Legalább ennyire fontos a rátermettség, vagyis az a született érzék, amit egyet­len felsőoktatási intézmény­ben sem lehet megtanulni. Ezzel kapcsolatban már sok okos gondolat napvilágot látott, de tettekre, sajnos, még nem került sor. A fel­vételi vizsgákon ezt legfel­jebb felszínesen firtatják, de hát ez csak mellékes érdek­lődés, hiszen mindenekelőtt a felkészültséget mérlegelik Marad az önszelekció, ez azonban nem sokat ér, mert egy tizennyolc éves érettsé­giző fiatal képtelen eldönte­ni, hogy alkalmas-e pedagó­guspályára. Ettől függetlenül , bejuthat, s ha diplomát szer­zett, akkor katedrára áll. A bajok ezután jönnek. Nem bír a rakoncátlan gye­rekekkel, az anyagot szára­zon, színtelenül, unalmasan adja elő, a hallgatóság fi­gyelme elkalandozik, s az osztályteremben közömbös­ség terjeng. A tanítványok csak ülnek, s nem vesznek részt a közös munkában, s fellélegeznek az óra végét jelző csengetéskor. A tanár zsörtölődik, másokban keresi a hibát, saját tehetetlenségét igazoló bejegyzésekkel tar­kítja az ellenőrző könyveket, s eszébe sem jut, hogy aka­ratlanul is ő a ludas, mert nem tudja elbűvölni, megba­bonázni az újra szomjúhozó tizenéveseket. S hogyan lehet a lélek mérnöke, a tudat avatott formálója, ha nem látja meg, ha nem fedezi fel, hogy mit kell tennie a gyors megíté­lést, cselekvést kívánó neve­lési helyzetekben. Ezeket az élet produkálja, nap mint nap, észrevételükhöz nem adhat bármikor használható sémát a felsőoktatás. Ilyenkor a pontos irányt csak a rátermettség jelzi. S ahogy a zenész botfülűek- ből sosem lesznek Paganinik, úgy a jellem pallérozására érzéketlenekből sem válnak Pestalozzi k. Mondjuk meg mindjárt: a pályaalkalmatosság nem ál­talános jelenség, de elégszer tapasztaljuk, s ezért érdemes a megoldást keresni. A szakemberek kialakít­hatnának olyan megközelítő­leg hiteles fogásokat, ame­lyekkel feltérképezhetnék, hitelesen kimutathatnák az alkalmasságot. Ezeket a vizs­gálati módszereket használ­hatnák, vagy a felvételiken, vagy azok előtt. Esetleg a művészeti főiskolákhoz ha­sonlóan, több lépcsős értéke­lési, rostálási rendszerben. Az ilyenfajta gyakorlat csökkentené a csalódottak számát, s mindenképpen az oktatásügy javát szolgálná. & Lehet valaki kitűnően képzett, s ráadásul a pályá­ra termett egyéniség, ha mindennapi elfoglaltságát csak kenyérkereső lehetőség­nek tekinti, akkor sosem ke­rül közel a gyerekek szívé­hez. A valódi eredményeket csak a hivatásszeretet fém­jelezheti, a hittel párosult tettvágy és önzetlenség. Aki így dolgozik, az nem pózol, lehetnek vesztes „csatái”, ám a végső ütközetet mégis ö nyeri meg. Az önmagával örökké elé­gedetlen igyekszik minden percet kihasználni. Nem úgy, mint Hajdani orosz- és latintanárom, aki az órák zö­mét oktatás helyett kedélyes adomázgatásra fordította, s így aztán róla sok mindent megtudtunk, beszélni, illetve fordítani viszont igen gyat­rán tanultunk meg. Az ilyen típussal ma egyre ritkábban találkozunk, töb­ben vannak azok, akik sze­rint az ifjúsághoz nem le­ereszkedni kell, hanem a fia­talokat kell felemelni, s a gondolkodás szépségeibe be­avatva az alkotás részeseivé tenni. Olyanokká, akikben tovább él a nevelő teremtő indulata. Szenvedély ez a ja­vából. Nem ismer mérlege­lést. nem számol anyagi elő­nyökkel, s a kevesebbért is a legtöbbet adja. Persze, a pályakezdők egy részéből még hiányzik ez a buzgalom. Ha meglenne, ak­kor a friss diplomás közép­iskolai tanárok csaknem negyven százaléka nem más munkaterületen keresné bol­dogulását, nem mondana le arról, amikért öt évet töltött az egyetemen, ami a lelkes, idősebb kollégák életelemei akik személyes példamuta­tásuk bizonyságával hitelesí­tik szavaikat, akik feledve gondjaikat, mindig és min­denütt erőt és hitet sugall­nak, mert — elismerésre nem számítva — tudják,' hogy ők azok, akiken a leg­több múlik: hírverést nem kívánó lobogásuk nyomán mintázódik mind emberibbé az egymást váltó nemzedé-; kék arculata . 1'. Az egymást követő tízhő- napok látszólag nem látvá­nyos sikerei révén. Pécsi István ,1 ,-m Meg kell úsznia ezt a gya­korlatot. Akárhogyan is. őt nem vihetik el. A többi spor­toló is bent maradt. Mindig ővele szúrnak ki. Mert raj- parancsnok. De miért az? Nem ő akarta. Csak zaklat­ják vele mindig. Maga pa­rancsnok! Hol vannak az em­berei? Hogy néznek ki a fegyverek? Már a könyökén jött ki az egész. Bezzeg a többi focista! Ők páholyból néznek mindent. Mert nem őrvezetők. Sima honvédek tudtak maradni. Őt meg juszt is előlökték. Miért? Hát persze, ő itt is tett az asztalra. A többiek meg lóg­tak. Nekik volt igazuk. Po­fátlannak kell lenni. Most meg itt ez a gyakorlat, öt­ven nappal a leszerelés előtt. És vinni akarják. Hogyisne! Eddig is megúszta őket. Va­lahogy megsummantja ezt is. ő már öregkatona. Nem le­het szívbajos. Csak egy kréta kellett. Most meg­van ez is. Emil szerez­te. Jó haver a srác. Ő ajánlotta a krétát. Állító­lag lázat okoz. Majd meglát­juk. Jobb híján ez van. Azért még így se biztos az ügy. Rá kell játszani jócskán. Vagy- vagy. Csak nyerhet. Legrosz- szabb esetben kiviszik. Bár ki tudja. Rá is fázhat. Őrve­zető létére szimulál. Könnyen Hadra-vághatják. Jól nézne ki. Rásóznának egy pár hó­napot pluszba. Ez nem hiány­zik egy csöppet se. Viszont kimennie meg teljességgel le­hetetlen! Biztosan bedilizne odakint. Rohangálni a mezőn le-föl. Körletrendet csinálni naponta. Sátorban fagvoskod- ni. Meg az a sok ordítás. Az a rengeteg riadó. Fejetlen kapkodás éjszaka. Bolondok­házában kötne ki tőlük. Egye­dül a kréta segíthet. Itt lapul a zsebében. Be kell venni. De most dugig van a mosdó. Le­gyen! Van kulacs is. Csak ne lássák! Így egészben nem veheti be. Szét kell tördelni. Jó lesz a kulaccsal is. Túl hegyes lett. Nehezen csúszik majd. Hülyén érzi magát. So­ha nem csinált ilyesmit. Sportember volt világéleté­ben. Vitaminokat szedett. Né­ha szőlőcukrot. Főleg meccs előtt. Mindig vigyázott az egészségére. Tán túlzottan is. Most meg mérgeznie kell magát. Undorító. Mert ki akarják vinni. Mert utálja a zászlóaljparancsnok. Utál minden focistát. Őt pláne. Mert őrvezető létére focizik. Minden tiszt utálja ezért. Vagy irigyli. Ők tudják. Igyekszik viszonozni ’nekik. Politikában megforgatja őket. Mindig is otthon volt a té­mában. Nehezen fogták meg. Soha nem fogyott ki az ér­vekből. Dialektikát vitt min­denbe. Gyengébbekkel beug- ratósdit is játszott. A foglal­kozásvezető meg izzadt. Az érvekből kifogyván megdi­csérték. Múltkor a zászlóal- parancsnok tündökölni akart. Röheiesen blőd kérdést tett föl. Mettől van az időszámí­tás? Egyenesen ránézett. Ő meg erre vágott egy jó egy­ügyű pofát. Nullától! Ennyit válaszolt csak. Mindenkit a röhögés rázott. Persze nem mertek hangosan. A péká meg hülyének hitte. Csak ler gyintett. Később azért kap­csolt. Azóta különösen rá­szállt. Ezért kell most krétát zabálni. Különben odakint vért pisiltetnek vele. Már a múlt héten is megzavarták. Mit bír egy sportoló? Mindig ezzel jönnek. Szerette az ed­zést. A tüdejét is kiköpte a pályán. De a gyakorlótér) más. Egészen más. Ott ősz-} vérként fölmálházva kell loU holni. Közben meg ordítani is. Ez nem sport Valami más. Kiképzés. Csak így megy. De nem ővele. Nekii elég volt huszonkét hónapi Majd a kopaszok csinálj ától Számukra még új. ő márt csak bent marad. Inkább rostokol a gyengélkedőn! öreg már bohócnak. Krétát nyel. Nincs más. Először ez a kicsi. Fújj! Mintha falat nyalna. Ocsmány mészíz a szájában. Nem akar lemen­ni. Vizet rá. Karistolja a torJ kát. Csúszik a nyelőcsőben! Kemény valami. Régen szil­vamagot nyelt véletlenül. Az volt ilyesmi. Nyomás további Még van egy csomó. Undor-i ral néz az összetört krétákul Dacra. Rossz érzés fogja élj. Mintha csorbulna. De nemi-' csak a teste. Valahol belül isi* A tudatában. Mintha ott i» megfertőzne valamit. Molnár Pái

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents