Népújság, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-10 / 188. szám
Mérnök úr vagyok ; Vezetők és vezetettek: i munkások és a műszaki ér- ! telmiségiek. Egy üzem éle- í tének meghatározói és vi- • szonyuk társadalmi méretek- ; leél mérve: alapvetően az egész társadalmat érintő, égető, mindennapot kérdező és választ váró kérdés felelete. Egy üzem, az üzemek termelése, bennük a munkások élete, közérzete, bé- . rük és szellemi tartásuk, ! en értékeik gyarapodása függvénye annak, i hogy milyenek a közvetlen ! vezetőik. Milyenek szakmailag és milyenek emberileg. Közhelyszámba megy, hogy az emberhez is értő mérnök számára szinte nincs lehetetlen, ha elképzeléseit munka- és munkástársaival közösen akarja megvalósítani — mind valamennyiük hasznára. De az is tudott közhely, hogy a csak tonnákban, paraméterekben, statisztikákban és trendekben gondolkodó vezető bármily nagy tudású is, rendre elbukik, de legalábbis több kudarc éri, mint siker. Erdélyi Sándor „Mérnök űr vagyok” című tévéjátéka tehát nagyon is aktuális, az embereket naponta érintő, a legkevésbé sem kimódolt problémát dolgozott fel, olyan miliőben és olyan kérdéseket érintve — általában —, amelyek, mint fentebb már jeleztem, messze túl nőnek és nőttek egy-egy üzem falain. Társadalmi kérdések ezek: társadalmi igényű a kérdés feltevése és társadalmi mélységű választ is kíván. E tekintetben feltétlenül dicsérendő, hogy a televízió fórumot biztosított a tévéjáték írójának, mondandója kifejtésére. Sajnálatos azonban, hogy ez a fórum nem nyújthatott egyben izgalmas, fordulatokban bővelkedő, sokoldalú jellemeket is felsorakoztató és azokat ütköztetni is tudó igazi drámát is egyben. A „Mérnök úr vagyok” ebben a formájában nem ment túl egy vázlat, vagy hogy inkább egy témakeret laza megrajzolásán. A cselekménysor zsúfoltsága és esetlegessége, a párbeszédek, a hősök jellemei olyannyira egysíkúak és tételszerűek voltak, hogy aligha tudtak mást bizonyítani, mint egy- egy kijelentő mondat erejéig a közhelynél valóban nem több megállapítások írói tételszerűségét. Nem valódi emberek sorsáról v.olt végül is szó ebben a tévéjátékban, hanem csak az írói tézisek, vezércikkelemek illusztrálásáról, nem játékról, hanem valamiféle mozgó diákból álló előadássorozatról, az üzemi demokrácia címszó alatt. A színészek sem tudtak mit kezdeni hőseikkel, sok rutin, még több modorosság jellemezte játékkísérletezésüket, ég ebben a helyenként reménytelenül sivárra hangolt rendezés is vétkesnek mondható. Lényegesen igényesebb dramaturgiai munka, mélyebb átgondoltság és lényegesen több drámai elem kellett volna hozzá, hogy a jó szándékú televíziós játékból jó játék is legyen. Nemcsak a pokol tornáca van — úgy látszik — jó szándékkal kikövezve, .de néha a kamerákhoz, vezető út is. Győzött a közönség Valóban: ki győzött? Az Operaház együttese-e, vagy az operettes stáb. avagy talán éppen a táncdalénekesek vetélkedő együttese? Az „Olimpiai zenejátékok” kitűnő telitalálata volt a televízió . zenei osztályának, még akkor is, ha a nemes 1 vetélkedésben — e sorok írója szerint legalábbis — a bronzéremhez jutottak volt csak a táncdalénekesek — negyedik hely nem lévén ugyanis már. Az operai per- sziflázs zenei és előadásbeli igényessége, az operettcsapat önfeledt játéka, könnyed, kicsit önmaró „szövegkönyve”, a librettón túl is a zenei igényesség kellemes. üdítő szórakozást nyújtott a néző számára — aki a tulajdonképpeni győztese a kétfordulós csapatküzdelmeknek. Antal Imre összekötő szövege elegáns volt, szellemes és nem szellemeskedő. Gyurkó Géza Az előadássorozatok mindig magukban rejtik a veszélyt, vajon rátalál-e hallgató, néző egy-egy esemény és gondolat folyamatosságára? Műszakváltások, társadalmi kötelezettségek, hivatali munkák jelentik ezt a veszélyt. Vannak azonban olyan sorozatok. amelyek meghallgatása elől nem lehet kitérni. Ilyen pl. a hétről hétre visszatérő „Mítoszok és legendák a Bibliában”, a „Régi magyar irodalom”, a „Hogyan éltek elődeink a századokban?” S ilyen volt Zelei László és Ancsel Éva párbeszéde a „Mi méri az embereket?” Az előbbiek elsüllyedt irodalmunk kiemelkedő alkotásaira. a korai életvitel és szokások néhány jellegzetességére irányították a figyelmet, az utóbbi napjaink egyik, csak látszólag elvont (mit ér az ember) kérdését elemzi. Jövőnk fejlődésünk, lehetőségeink, boldogulásunk egyik kulcskérdése, hogy nemzedékváltások idején kik és hogyan viszik tovább azt a munkát, amit elődeink megkezdték. A párbeszéd* (klasszikus kifejezési forma) etikai -kérdést vizsgál; ki, mivel méri az embereket?, mérhető-e az emberi jellem?, ítélhetők-e, megítélhetőek-e emberi magatartások? „Királyok és fejedelmek kinevezhetnek ugyan professzorokat és titkos tanácsosokat, címekkel, rendjelekkel ékesíthetik fel őket, de igazi nagyságot senkinek sem. adományozhatnak” — idézték Beethoven szavait a második beszélgetés során. Az emberi jellem maga is történelmi képződmény, ezért vizsgálata sem szakítható ki a történeti fejlődésből: az embert csak a körülményekhez való viszonyában lehetséges mérni. A kérdés tehát az, mennyire képes megvalósítani a magához méltó, küzdő viszonyt, hová jut, mennyire jut a történeti, társadalmi erők olykor kiszámíthatatlan harcában. A történelemben a reneszánsz teremtette meg a cselekvés óriásait, az aktív, tettrekész, bátor embertípust. A középkor és a XIX. század emberét az alávetettség jellemezte. A középkor egész világa — benne a vallásos hit — megadta a lehetőséget, hogy az ember megvalósíthassa önmagát, embereit azonban inkább a tömegekben, a személytelenségben való feloldódás jellemezte, semmint nagy tettek valóra váltása. A kisember mégsem itt, hanem a polgári világban születik meg. Ez a kisárutermelő és csinovnik. A kisárutermelő életét a piac határozza meg, a kereslet ég a kínálat szolgája. A csinovnik személyek alárendeltje, mégis nagy a különbség a középkor jobbágya vagy a manufaktúra szervezője között. A csinovnik nem végez igazi munkát, mert amit végez. az nem igazi munka, hanem a munka paródiája és ez önmagában öncsonkító, lealázó. Nem arról volt szó, hogy mérhető-e emberi léptékkel a csinovnik, hanem arról, érdemel-e tiszteletet a kisember. Természetesen, ha felismeri az alternatívákat, ha megérti a kor uralkodó tendenciáit, a jelenben a jövőt, ha része korának, ha ellene van a passzív életnek. Mi szükséges ahhoz, hogy az ember felismerje az alternatívákat? öntudat. Lenin is beszél az alternatívák jelenlétéről, de ő a szorongató helyzetekre gondol és tanítása szerint a legszo- rongatóbb helyzetből is van két kiút. Az • alternatívák felismerése azonban még nem állásfoglalás. Az egyiket föltétlenül vállalni kell. Az más kérdés, hogyan ismerhetők fel a helyes alternatívák. A történelemben nincsenek analóg helyzetek, de a történelemből lehet és kell is tanulni, azonban semmilyen tudás nem pótolja azt az erkölcsi erőt (tartást), ami ahhoz szükséges, hogy vállaljam is azt, amit felismertem és amit követésre méltónak, igaznak tartok. •Visszatérve a párbeszéd kiindulópontjaira, a hamis mércék jelenvalóságára, a felszínességre, az előítéletekre, a státusztiszteletre, azin- tellektualizmusra, a morális despotizmusra, szó esett új értékrendszerek kialakulásáról. „A fiatalság jelentős része komikusnak tartja azt, hogy státusz alapján, hamis mércék alapján ítélkeznek emberek fölött, ezen nevet-: nek és ténylegesen is képe-- sek túllépni a hamis mér-- céken.” Mi tehát a lehetőség? At ember csak saját élete nagyságában mérhető. Az eleven* változó, dinamikusan fejlődő embert kell mérni és mérni tudni, számba - véve azt, hogy az embernek nemcsak az az arca van, amit visel, hanem van egy másik, jobbik, lehetséges arca.' Igaz, mindez bizalom és hit kérdése. , , . ;■ >,...i Szélesebb horizont jelenül meg ennél a „Hogyan éltek elődeink” sorozatban, mely kissé kultúrtörténeti riport is, mert a beszélgetések során művészettörténész, zenetörténész, muzeológus, néprajzos szólal meg, mégis a két rádiós műfaj közé egyenlőség jelet tennék. A tudományos ismeretterjesztés ugyanis nem merül ki egy-egy jól felépített előadásban. A párbeszédes for-- ma feloldja az előadó magányát, az ismeretközlés monotóniáját s a kérdés-felelet hullámzásában a hallgar tó maga is részesévé válik a beszélgetésnek. Mélyebb, sokrétűbb azonban egy-egy kerekasztal-beszélgetés, mert résztvevői sok oldalról kö-’ zelítenek meg egy jelenséget. így műfaji szempontból már csak egy lépés választ-: ja el a legjellegzetesebb rá-; diós műfajtól, a dokumexr tumjáték ezerszínű változa-- tátóL, JÉUL Ebergényl Tibor . „Dalával köveket, fákat mozdít” Bakfark Bálint- emlékhaugverseny Egerben Jelenet az NDK televíziós estjének emlékezetes kétrészes tévéfilmjéből, a Keressük Gattot című alkotásból. A képen Barbara Dittus. „Művészete és kedves muzsikája által gyengeségemből teljesen magamhoz tértem, s beteg ágyamból felkeltem... Dalával köveket, fákat mozdít, olyan zenész ő, akinek ebben a' művészetben nincs párja, s akihez hasonlót aligha mondhat magának bármelyik király is.” Bakfark Bálintról írt így Brandenburgi Albert herceg, a lengyel királyhoz címzett levelében. Az idén augusztus 22-én emlékezünk meg a magyar kultúra egyik neves muzsikus egyénisége, Bakfark Bálint halálának 400. évfordulójáról. A Musica Antiqua Hungarica és a Collegium Musicum együttese az ő munkásságát, zenéjét idézte azon a hangversenyen, amelyet szombaton az egri házasságkötő teremben rendeztek. A Musica Antiqua Hungarica művészeivel már tavaly is találkoztunk az Agria-na- pok záróhangversenyén. Az idén már önálló koncert keretében Tódy Ilona csembalóművész közreműködésével kalauzolták a hallgatókat Bakfark Bálint nyomán, a reneszánsz és a barokk zene világába. A szombati gálaesten nagy sikerrel szólaltatták meg Lasso, Tinódi, Heckel, Lublina és Bakfark szerzeményeit. Előadásukban a különös élményt a reneszánsz zene és a régi hangszerek játéka adja. A görbekürtökkel, az oboa és a klarinét elődjeivel korabeli leg1, |076. augusztus 10., kedd kört teremtettek. Sajátos előadói stílusukkál úgy próbálták — és ez sikerült is — a zenét a hallgatóik elé tárni, mint az évszázadokkal ezelőtti muzsikus társaik tették. Az emlékhangverseny másik résztvevője a Collegium Musicum zenekara volt, amely két énekessel lepte meg egri közönségét. Kunz László fiatal basszista nemcsak érett, kiforrott haAgjá- val, hanem színpadi játékával is nagy sikert aratott. Műsorában XVI. századbeli korhelynóta, valamint házasító szerepelt az Istvánffy- kódexből és a Tinódi-gyűj- teményből. öt követte a Collegium Musicum másik felfedezettje, Drew Minter, akivel Bécsben ismerkedett meg az együttes. A 22 éves amerikai fiatalember most először járt Európában, Magyarországon, bariton és alt hangjával nem véletlenül lett az Agria-napok közönségének egyik kedvence. Francia, angol, olasz és osztrák dalokat énekelt a hangversenyen eredeti nyelven. Az egri közönség előtt nem ismeretlen Collegium Musicum zenekarának műsorából a Passamezzo Hongaro, a legrégibb eredetű magyar tánc emelkedett ki. Nem szabad elfeledkeznünk az ünnepi hangverseny prózai előadójáról, Jarlcsó Adrienne színművészről sem. Magyar népballadákkal, virágénekekkel, Balassi verseivel vívta ki a közönség elismerését. Bakfark Bálint emlékhangversenyével szombaton befejeződtek az Agria-napok zenei eseményei. (szüle) Anatol Potycmkovszkij: ‘ --—* -----I dőben a hivatalba! A Kérvények Felülvizsgálatának Hivatalában valakinek eszébe jutott, hogy illendő lenne pontos időre érkezni a hivatalba. — Van benne valami... — helyeseltük. Indítsunk mozgalmat: időben a hivatalba jelszóval. Mondjuk, a munkafelajánlások keretében... Mindnyájan elfogadtuk a határozatot, amit végül is az igazgató hirdetett ki: „Holnaptól kezdve, mindenki köteles pontosan nyolc órakor aláírni a jelenléti ívet. Legkésőbb nyolc óra 00 perckor. ..” — Érthető? — kérdezte Scsavcina. az igazgatónk. — Érthető — felelte Ziz- ja a mi nevünkben is. — &2 igazán egyszerű dolog. Semmi más nem kell hozzá, csak egy órával korábban kell otthonról elindulni... Másnap reggel az autóbusz, megállónál összetalálkoztunk. — Mennyi a pontos idő? — kérdezte Konkulcsinyanszkij kollégánk. — Háromnegyed nyolc... — nézett az órájára Pata- sonszkíj. öt percet még diskurál- tunk a megállóban, akkor Kucja kolléga azt ajánlotta, hogy keressünk egy taxit. Ha buszra várunk, biztosan elkésünk — mondta. Elindultunk trappban a taxiállomás felé. Már csak né. hány méter választott el az egyetlen ácsorgó taxitól, amikor egy idegen beugrott előttünk a kocsiba, és az utolsó reményünk is szertefoszlott. — Induljunk el gyalog..; — ajánlotta Zizja. Elindultunk. Az első száz méter után Konkulcsinyanszkij intett egy autónak, de a vezető cinikusan kiintett nekünk és tovább hajtott. ■ A második száz méter után egy locsolókocsi előzött meg bennünket. Leintettük. Amikor kissé lespriccelve beér. kéziünk a Kérvényeket Felülvizsgáló hivatalba. húsz másodperccel volt nyolc óra előtt. A jelenléti ívet még aláírhattuk nyolc óra előtt. — Ti maradtok? — kérdezte Patasonszkij. miután lihegve bejegyezte nevét a jelenléti íven. — Nekem el kell mennem a csemegeüzletbe. A feleségem rám parancsolt. .. gyümölcsöt kell vennem... — Nem sokáig, y. — felelt a kérdésre Konkulcsinyanszkij. — Két mozijegyem van a délelőtti előadásra. A pszichológus detektívet adják. Ha valakinek kedve van, eljöhet velem.., — Megyek veled... — mondta Kucja. és nagyot ásí. tott. — Mehetünk is... Elmentek, de olyan lomhán. mintha aludnának közben. — A többiek hozzám, az irodába! — ajánlotta az igazgatónk. — Nekem a borbélyhoz kellene elmennem... tfl nagy a hajam.. — mondta Zizja. és már indult is. Elment, mi pedig éltünk az igazgató meghívásával. — Kávét vagy teát... ? — kérdezte a titkárnő. — Azt hiszem, most jobb lenne a kávé... — válaszolt helyettünk az igazgató. — Mondjuk, egy kis rummal... I . . .Igazán jó gondolat volt, hogy pontos időre jöjjünk be a hivatalba... Antalfy István fordítása. Nyolcféle belgyógyászati kéziműszer Diagnosztikai táskák exportra Az év végéig 200 diagnossi tikai táskát exportál a Szovjetunióba a MEDICOR. Erről a közelmúltban írtak alá szerződést, s a megállapodás alapján 1980-ig minden évben hasonló mennyiségben szállítanak szovjet partnerüknek. A szovjet exportra kerülő típus 18 kilogrammos, nyolc féle belgyógyászati kéziműszert tartalmaz, köztük EKG-készüléket, légzésfunkció- és hallásvizsgáló készüléket. Ezen kívül több mint tízféle összeállításban gyártják a diagnosztikai táskákat, például külön komplett táskát állítottak össze a terhesség-vizsgálatokhoz. A nemzetközi szinten is egyedülálló diagnosztikai táskák iránt belföldön is nő a kereslet. Tapolca környékén négy községben a körzeti rendelőket már felszerelték ilyen készülékekkel, további 11 községbe is1 rövidesen szállítanak belőlük. Jövőre megkezdik a lába, ratórumi táskák sorozatgyártását is. Ezek 13 féle vér— és vizeletvizsgáló készülékből állnak, a műszerek összekapcsolhatók digitális írógépekkel vagy kis számítógépekkel, így a vizsgálat eredményét rögtön regisztrálják^ kijelzik. 4 I
