Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-13 / 164. szám

Az idén is népszerű a hevesi strandkönyvtár

(Tudósítónktól)

A nagy nyári melegben ezrek keresik fel a hevesi strandfürdő kellemes termálvizét. A táborozó úttörők, az itt kempingező üdülők és a strandlátogatók részére az idén is megnyitották a „strandkönyvtárat”.

Több mint ötszáz kötet között válogathatnak az

üdülők, s a könyvek zöme könnyed, szórakoztató, vidám tartalmú, úgynevezett nyári olvasmány. Igen gazdag a kis kölcsönző részleg folyóirat választéka is. Főleg a fiatalság körében közkedveltek a képeslapok, a folyóiratok és a rejtvényújságok.

Császár István

A Csongrád megyei Mártély községben látható ez a termé- ! szét faragta térplasztika. Néhány éve terebélyes élő fűzfa volt a Tisza hullámterében, ahol villámcsapás formálta ilyenné. A természeti erők „alkotása” most már a község parkját díszíti. (MTI fotó —• Tóth Béla)

"'*•1*1111

ELŐTT

Második

otthonunk

Két, kétségtelen és keserű igazsággal kell kezdenem: a bíróság hovatovább valóban második otthonunk, mert — és ez a második igazság fakad az elsőből, vagy megfordítva — a fogalommá vált Markóban félmillió ügyfél, jobbára budapesti fordul meg alperesként, felperesként, vádlottként, sértettként, tanúként évente. A bírókról, ügyvédekről, szakértőkről, jegyzőkönyvvezetőkről és a kíváncsiakról most ne is ejtsünk szót. Ám, ha sétát teszünk — már akinek ehhez kedve van — a vidéki városok megyei, járási, vagy éppen városi bíróságainak folyosóin, bízvást kijelenthetjük: nem fővárosi és nem markóbeli specialitás a pereskedés, ezekben a városokban is sokunk második „otthonává” vált a bíróság.

E témával foglalkozni, ezt a jelenséget tüzetesebben, vagy akárcsak felületében is megvizsgálni sokféle módszerrel lehet. Az elemző tanulmányoktól a szociológián keresztül, annak értékeléséig van mód és eszköz, hogy az egész életünkre hovatovább olyannyira jellemző bürokrácia mennyire sátorverő a számunkra e bírósági folyosókon. De lehet a regény, a novella, a drámaírás, a tragédia és lehet a szatíra, a humor, a karikí- rozás eszközeivel is a jelenség szintjéig eljutni, illetőleg a mélyére hatolni. A televízió szombat este nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy most a Justicia mosolygós arca mögül kísérli meg fel- és kivillantani ezt a mindkét fél — a bíróság és az ügyfél — számára hovatovább tarthatatlan helyzetet.

Szombat az este — tehát ez a derű estje. Mégha a bíróságról is esik a szó. Semmi kivetnivaló nincs ebben, hisz mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a legnagyobb tragédiák árnyékában néha a legnagyobb komédiák sejlenek fel, vagy éppen hogy fordítva, a bíróság legderűsebb percei mögött egy ember, avagy egy közösség legkeserűbb órái, vagy akár hónapjai húzódhattak meg. Most azt ne vitassuk, hogy mennyire volt egyenetlen műfaját illetően ez a helyszíni tudósítás a bíróságról, mert sajnos az volt, ne értékeljük a színészi játék villanásait, és ne tegyük ezt Mikes György meglehetősen indiszponált — és ez nem az ő hibája: e formában felesleges — ösz- szekötő szövegével sem.

A bírósági görbe tükör legfőbb baja az volt, hogy közhelyeket ismételt, az élettől ugyan sajnos naponta produkált, de a képernyőn igencsak fáradtnak ható ötletek ötlettelenséggé álltak össze. írói kitalálmányokból lettek villámtréfák és villámtréfányi ötletekből jelenetek. Ä humor a „toliakból”, mármint az írók tollából fakadt, és elsődlegesen nem azokból a jellemekből, melyekből annyit és oly gyakran látunk mi magunk is és amelyek mi magunk is vagyunk. Az alaphang kitűnő volt. Arany János megadta a „normál á”-t ennek a szatírakórusnak A fülemülével. Ám ezt az alaphangot meghallani igen, kiénekelni már kevésbé volt képes szombaton este A bíróság igen népes szerzői, szerkesztői és színészi gárdája.

Kár ezért, mert egy nagyszerű ötlet, de egy elszalasztott alkalom volt, amelyre visszatérni csak évek múltán lehetséges majd egy ilyen műfaj keretein belük És erre a képernyő elé idézett tanú: a néző.

Gyurkó Géza

Az Ütközben, a rádió vasárnapi ötperces közúti, közlekedési információs műsora nekem a régi-régi divatjamúlt kifejezéseket, „köszö nőm”, „szóra sem érdemes", „kérem” juttatta^ eszembe. Ez a reggeli és délutáni műsor óránként tájékoztatta az úton levő kétmillió embert a KPM információs központjának és a légi URH segítségével az utak forgalmi helyzetéről. Felhívta a figyelmet a MÁV, VOLÁN, BKV különjárataira, a meglóduló kocsisorokra, a forgalmi torlódásokra, az elterelésekre, a szél járásra, a kiránduló központok kulturális eseményeire, művészeti, művelődéstörténeti látnivalókra. Köszönet a szerkesztőknek !

Az M 7-esen harmincnegyvenezer kocsi mozgott ezen a vasárnap reggelen a Balaton, a délutáni órákban Pest felé. De összfüggő koA természet „alkotása”

m

WE I L E TF

csisor haladt a 3-ason és telített volt a 33-as műút is. (Kicsi az ország, szűkek az utak és szeretünk utazni.) Az ország egyensúlya ezen a napon a Balaton és Bükk felé billent el. „Meleg van és még a nap is süt. Ilyenkor minden összejön” — idézték a Karinthy-mondást és ismételték a tanácsokat: „Türelem! Óvjuk egymást! Köny- nyen gyúlik az erdő!'Ne dobják ki a kocsiból a csikket! Ügyeljenek a sávfegyelemre! A déli szél befelé sodorja a matracokat a mély víz felé!” Szó volt egy balesetforrásról: „A belső sávban élen

haladó kocsi lassú, de nem tér vissza a külső sávra vagy valami miatt fékez. A mögötte jövő kocsisor is. A követési távolság kevés ehhez a sebességhez. A kocsisorban az ötödik-hatodik kocsi már ráfut az előtte le-. vőre. A sor leáll. Az akadály mint hullám tovább görög visszafelé és öt-hat kilométerrel arrébb minden látható ok nélkül elfogy a fékút, négy-öt kocsi egymásba szalad.” Hát, így.

Pest utcái kiürültek, mód nyílt a szabad parkolásra akár az árnyékos oldalon is. A strandok megteltek, sok volt az ittas. Az emberek elvesztették egymást, aztán a rendőrséget kérték, hogy keresse az eltüntet. Valaki Siófokon begyalogolt a sekély vízbe és Szabadinál sétáit ki.

Az emberekért, a közúti morál érvényesítéséért volt fontos mindez. Hátha megszűnik az országúti kivagyiság, hátha nem lesz falra hányt borsó az ŰTINFORM tájékoztatása? Igaz, ezen a hétvégen „száz közúti baleset történt, és ebből tíz halálos.” Növekszik az útszéli fákra, korlátokra, telefonoszlopokra helyezett koszorúk és virágcsokrok száma. Az országutak vándorai emlékeznek, a csonttá száradt, megbámult virágszirmok intenek.

■ ■ ■

A mesélő Magyarország sorozatban az elmúlt héten Gyöngyös városképét idézte Szablyár Ferenc.

Gyöngyös, a Mátra

kapuja, ezer éves település, a jó ötletek és bátor kezdeményezések városa. Nevezetes még szőlőskertjeiről, boráról, harmonikus belvárosáról, az Orczy-kas- télyról, a régi ferences könyvtárról. „A városnévnek is varázsa van. A tíz legszebbnek tartott szó egyike, a „gyöngy” csillog benne. A mátrai erdők könnyére, a fagyöngyre gondolunk, a Gyöngyös-patak csobogására vagy az őszi napsugárban ragyogó szőlőfürtökről Vörösmarty híres versének kezdősora jut eszünkbe: „Fölfelé megy borban a gyöngy... ” A népmonda Árpád lányáról, Gyöngyösről beszél, Arany János ide helyezte Etele és Buda sátrát. Ä város neve összeforrott a szabadsággal és a borral. Már Evlia Cselebi is emlegeti, hogy borának nincsen párja, de Rákóczi kurucai sem vetették meg a nemes italt. 1847-ben itt járt Petőfi, ódon gimnáziumában tanult Bajza József, Nagy Ignác, a Vahotok. Ferences kolostora már a XV. századtól otthont adott a tudománynak és könyveknek. Menedéke volt a török elől menekülő szerzeteseknek, akik könyveiket is magukkal hozták. így gyűlt könyvtárrá kelet- és közép-európai riti kaságokkal a mai Bajza József könyvtár. Versek, vallomások, levélrészletek, Rákóczi- és Kossuth-nóták tették színessé és teljessé a műsort.

De a város nemcsak a múlt és jelen. Életében fontos szerepet játszik a mai lelemény, tettrekészség, a tervek szövevénye. Megérte volna, ha szól a történet a városépítők terveiről, a diódagyár bővítéséről és világpiaci helyzetéről, az épülő művelődési házról, a belváros rekonstrukciójáról, arról, hogy jö-! vőre elkészül az M 3-as Gyöngyösig futó szakasza, hogy befejezik a Mérges úti lakótelep építését, ami ötezer embernek ad otthont. A gyöngyösi patrióták szeretik a város múltját, de sokat tesznek a jövő városáért is.

Ebergényi Tibor

Ennek a Szabados Gyurinak el kell kapnom a nyakát, gondolta Széky Tamás, a földrajz és történelem tudományának általános iskolai szintű tanára, miközben a nevelői szoba felé tartott. Körülötte már jó néhány gyerek téblábolt, minekutána Széky pár perccel tovább tartotta az órát. Persze Szabados Gyuri újabb szemtelenkedése miatt. Nem baj, gondolta a tanár, legalább a többiek szünetéből is elvette az időt, legalább azok is látják, milyen kártékony jellem tolakodott be az osztályba Szabados Gyuri személyében. ,

ötödikesek a gyerekek, éppen hogy átkerültek a felső tagozatba, mindössze tízévesek, de már most mekkora rosszindulat van bennük! Felháborító! Na de nem sokáig, elvégre is ő azért pedagógus, hogy az ilyen ördögfiókáknak szép finoman — azaz: pofonok nélkül —, a pedagógia és a pszichológia fegyverével letörje a szarvukat.

Érdekes egyébként, hogy eleinte semmi baja nem volt ezzel a Szabadossal, sőt, mikor bevezette a jópont-rend- szert, egészen feldobta vele a gyerekeket, különösen őt. Aztán meg egyszer csak elkezdett vele feleselni, hő- börgött egy osztályzat ellen. Na nem, ezt már nem engedheti meg egy ilyen talányosnak, hogyisne! Kipenderítette az osztályból, az ellenőrzőjébe meg beírta a

Odü

1976. július 13., kedd

szülőknek, hogy Gyuri fiuk anarchikus magatartása zavarja a többiek munkáját, meg hogy nagyobb baj is lesz, ha nem sikerül megfékezni a gyereket.

Másnap az egyik lánytól megtudta, hogy Gyuri kék foltokkal a testén jött iskolába, akkor egy kicsit megsajnálta, talán messzire vetette a sulykot... na, de mi lenne, ha minden gyerekért lelkiismeret-furdalást érez- ne? Jó vicc. Különben is megérdemelte, most legalább meghúzza magát.

Várható volt, és Széky sejtette is — mert bár fiatal pedagógus, de érti a szakmát —, hogy a gyerek előbb- utóbb ki fog törni, mint a forró gőz a fazékból, mert ő tudja, hogy az ilyen silány jellemű gyerek nem tud magán sokáig uralkodni.

Ez a számítása valóra is vált.

Ma, amikor az óra vége felé Gyuritól megkérdezte, hogy milyen török eredetű szavak kerültek a nyelvünkbe, a fiú föl sem állt, csak úgy ültében, a padrp könyökölve, undorodó arccal nézett rá:

— Mit tudom én ... — valósággal köpte a szavakat a fogai közül.

íjzéky érezte, hogy egyből vér rohan az arcába, alig tudott magán uralkodni. Fojtott, idegességtől remegő hangon beszélni kezdett:

— Én nem tudom, ki nevelte a Szabados Gyurit, vagy hogy egyáltalán kapott-e valamilyen nevelést.» de hogy ez a mostani viselkedése valahol... az őskori kulturáltság állapotában van, az biztos!

Nagy csend volt az osztályban. Szabados Gyuri merészsége a többieket is meglepte. Széky látta, hogy most aztán alaposan vissza kell vágnia, mert ha ezt a — szinte nyílt lázadással felérő — fegyelmi vétséget megtorlás nélkül hagyja, akkor az egész osztály előtt, sőt: közvetve az egész iskola előtt nagyot csorbul a tekintélye.

— Lehet, hogy odahaza megengedik neki ezt a jóformán állati hangot... de... én egész más hanghoz szoktam, és ha tetszik neki, ha nem, egész más hangot várok el!

Érezte, hogy lendületbe jött. Az óra végéig beszélt az osztálynak a tanár—diák viszonyról, elfnondta, hogy ő nem zárkózik el a barátságtól, de ennek mindenekelőtt feltétele az, hogy az illető jól dolgozzon, és legalább annyi tiszteletet adjon neki, mint amennyit ő viszont.

Csengetéskor annak rendje és módja szerint vigyázz- ba állította az osztályt, megvárta, míg mindenki mozdulatlanul áll, kihúzza magát, aztán szigorúan kijelentette, hogy Szabados Gyuri mai megnyilvánulását megjegyzi, a továbbiakban ehhez igazodik, ő nem fo^ könyörögni senkinek, amilyen az ad- jonisten volt, olyan lesz a fogadjisten is.

— Sorakozó! — kiáltotta katonásan, pattogósán, de meg se várta a gyerekeket, feszesen kivonult az osztályból.

Egyedül volt, csak a drótkerítések mögül lesték egy páran, öregek, a farmeros falusi tanárt. Ilyenkor, dél felé alig van mozgás erre, pedig ez a falunak talán legforgalmasabb utcája. A bolt meg a borkóstoló miatt. Főleg úgy délután öt-hat óra felé nagy a nyüzsgés, Széky ilyenkor mindig letér, és egy másik utcán közlekedik, mert útálja, ha bámulják; mit lesnek rajta?

Porzott az út minden lépésre, se járda, se úttest. Mikor a bolthoz ért, és éppen föllépett a lépcsőre, valami visszataszító sipákolás ütötte meg a fülét. Megállt, hátrafordult.

Az egyik házból egy középkorú nő szaladt ki mezítláb, kezében egy papucscsal. Nyomában egy félmeztelen, pöttyedt izmú, pocakos férfi taszigálta magát, ré- v szegnek látszott. Őutána meg egy fiatal lány futott, tétován, széles karmozdulatokkal.

— Te csavargó — sipítoz- ta a nő, és megfordult, papucsával a férfi felé ütött. Suta mozdulat volt, majdnem elesett tőle. A férfi megtorpant.

— Takaroggy előlem, te rothadék! — recsegte a férfi, elől kilátszottak a fekete foghíjai. Kiritkult haja a szemébe lógott.

— Meddig kínozol, _ te piszkos csavargó? — sírta- sikította cérnavékony, megkínzott hangon a nő.

— Montiam, hogy pusztujj, te rongycafat! — vicsorgottá férfi és közelebb lépett.

— Mér nem dögölsz már meg, te átkozott! — sivalko- dott tovább a nő. Nem tágított. A férfi meglendítette a kezét, de ökle lecsúszott a hátraforduló, menekülni próbáló nő tarkóján. Még egyszer ütött, talált, összekus- sadt a nő, hátravágta a papucsot, két karjával fedte az arcát. A férfi a lába közé szorította a nő most furcsán kicsinek tűnő testét, bal kézzel a hajába markolt, ütött volna, de a fiatal lány belekapaszkodott a lendülő karba.

— Ne, apa, ne, hagyja már, apa! — zokogta a lány, arcát vastagon bprította a leomló könny.

A férfi ráncigálta a karját, a lánya felé sújtott, mintha szennyes vizet vagy sarat akarna lerázni a kezéről. Mikor fölnézett, tekintete Székyével találkozott, aki sápadtan elindult feléjük. A férfi keze megállt a levegőben. Fölegyenesedett, hátratúrta a haját, megfordult és elindult a ház felé. Fáradt mozdulatokkal a nadrágját porolta, közben dünnyögött valamit a recsegő hangjával. A nő hajlott háttal utánafutott, és sival- kodott, a lány most őneki kezdett rimánkodni:

— Hagyja, anya, drága anya, hagyja...

Széky most vette észre, hogy a homlokáról verejték csorog, és liheg. Mikor a három ember eltűnt a házban, a tanár visszalépett a bolt lépcsőjére. Koczka Pista, a boltvezető karba font kézzel állt az ajtóban.

— Kik voltak ezek? — mutatott Széky a házra.

— Nem tudod? — vigyorgott Koczka. — Hát a Szabadosék, hahaha ... Mindennap rendeznek valami ingyencirkuszt — folytatta a boltos, miközben kezet szorítottak. A tanár az arcába bámult.

— Ezeknek van egy fiuk is? — kérdezte.

— Van. Egy olyan tíz év körüli kisfiúk van — felelte Koczka Pista.

Széky megtorpant, visszafordult és a házat fürkészte. Most mindjárt beszélni szeretett volna Szabados

Gyurival, visszamenni az iskolába, kihívni az óráról és ■ beszélni vele. El is indult visszafelé, a boltos megrökönyödve nézett utána; hova mész? — akarta kérdezni, de Széky már futott.

Végignyargalt a hosszú, poros utcán, kezében a táskájával, az iskola | irányába.

Hogy miért’ ilyen sürgős, azt maga se tudta pontosan,

csak azt tudta, hogy beszélnie kell Szabados Gyurival; ez nyilvánvaló, hisz el kell neki mondani, hogy. ... mit is kell elmondani?...

Mindegy. Tulajdonképpen mindegy. Majd valahogy

úgy fogja kezdeni, hogy:

— Szevasz, Gyuri. Mi újság?