Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-11 / 163. szám
\ Ők, százan Iszonyú meleg volt. És térdig ért a forró homok. És az egész táborban nem voltak fiúk csak lányok. És valamelyik nap olyan szomjasak voltunk, hogy egy békás, moh és lói tatóból is megittuk a vizet. És ott kaptam életemben először tetanuszt. És a legmenőbb csaj egy kis szőke volt. mert megfogta magának a traktorost. (Ezt. úgy mondtuk, hogy be- hapsizott.) És a pókokat úgy megszoktuk hogy akár polkázhattak is a fejünk tetején, akkor sem visítoztunk. És esténként néha éjfélig is beszélgettünk. És, istenem, az a rengeteg édes kis titok, amit ott megismertem ... ★ Juj! Milyen ma egy építőtábor? Milyenek ma a csajok? Fotós kollégám jól főipakolt, — lesz mit fényképezni, aztán irány a kunbaracsi tábor! A nap hét ágra süt, amikor nyolc óra tájban megérkezünk. Sehol egy felhő, tikkasztó a hőség, de mégis a talajmenti tájon dús a növényzet, dzsungelsűrűn indák. kacsok, gyökerek tekeregnek, kígyóznak boka- és térmagasságban, nehézkessé téve minden lépést, mozdulatot ... na, idáig ismerős. — Szevasztok, lányok! — Szevasz! A szevasztoklányok kicsit morcosak, és szűkszavúak, mert előző nap ha-lál-ra dolgozták magukat, és na, tessék, ma meg a brigádvezető kitalálta, hogy jó lenne elsőnek lenni, talán végre sikerül a nyolcadik napon ... Egyébként a szevasztoklányok a tenyérnyi, kék, zöld, sárga, csíkos és pöttyös bikinikben is szinte izzanak, nyakig homokosak, és olyan barnák. mint az indiánok, és „különben” meglehetősen sokat nevetnek és kuncognak és mosolyognak, most éppen azért, mert megpillantották a fényképezőgépet. Aztán a mosoly után megered a nyelvük is. A tőkék között hajladozva, guggolva, bokrok alól, karók mellől perdülnek elő a jókedvű szavak, csattan a nevetés. Pedig ... — Jaj, a munka, a munka — sóhajtoznak, aztán egy ábrándos barna szemű gyorsan elmeséli, hogy: — Tudod, sokan gyümölcsszedésre számítottak. Dús le(Fotó: Szántó György) fejpárnáig. Egy hibát vétettünk csak, hogy a hercegnő kezébe egy pólyás babát is adtunk, pedig még csak akkor készültek az esküvőre. De a győzelem így is tökéletes volt! A továbbiakról beszámolni nincs idő, mert megszólal a hangszóró. Gyülekezőre hív, kezdődnek a sportversenyek. Kiállnak a kékek, a sárgák. Sípszó harsan, s indul a röplabdameccs, a távolugrás, na és a legjobb; a női foci. A pályán röppen a labda, a pálya szélén pedig néhány drukker szinte a körmét rágja az izgalomtól. Hajrá, Füzesabony, hajrá Abony! — Komoly esélyünk van — bök valaki oldalba kö- nyékkel —, hiszen mi otthon még a srácokkal is kiállunk néha focizni. Ügy látszik azonban, most a „hajrá, sárgák” biztatás jobban megtette a hatást, mert mégiscsak a gyöngyösiek nyernek. De visszavágásra van még mód a táborgyűlés után, a tréfás vetélkedőn. Legnagyobb meglepetésemre ennek egyik szereplője leszek, rám bízzák a zsüriel- nök tisztét. Kezembe nyomnak egy paksamétát, amelyen vagy 120 kérdés szerepel: Ki volt a kövérebb: Zoro vagy Huru? Lehet-e azt mondani, hogy hetvenkét óra után ismét remek napsütés lesz? Mivel együk a krémest? A válaszok után megpróbálunk három zacskó savanyúcukrot igazságosan kiosztani. Ez a nyeremény... és egy újabb kellemes este, amely 9 óra felé gitárpengetéssel fejeződik be. — Csao, Bella, csao, csao, csao... Az egyik sarokban még harsog az ének, de többen már a hálók felé indulnak. Hiába, holnap megint fél ötkor kell kelni. Néhányan a sötétben még beszélgetnek .'.. Későre jár, indulni kéne. De nehezen megy a búcsú, olyan marasztaló ez a halk suttogásokkal teli este. A tábor, amelynek ha csak egy napra is lakója lettem, s ahol egy csomó jó ismerőst szereztem, olyat, akinek 39 tüske ment a lábába, és olyat, aki imádja a sport- versenyeket, és olyat, akinek reggeltől estig jár a szája, és olyat, akit vasárnap meglátogatott a sráca, és olyat, aki egy picit már vágyódik haza... Szóval, újra találkoztam az építővel, 76-ban, amelynek főszereplői: egy ábrándos szemű — Tamás Edit egy fürtös fejű — • Balázs Zsuzsanna egy újabb Zsuzsi — Bata Zsuzsanna egy szőke, kerek képű — Szabó Zsuzsanna aki oldalba bök — Tasi Ildikó, és még vagy kilenc- venhatan, gyöngyösi, füzesabonyi, hevesi és egri diákok. NÉMETH ZSUZSA Tehát: mivel esszük a krémest? velű őszibarackok, és mézédes, pirossal cirmozott sárgabarackok, vérvörös meggyóriások hintáztak a szemük előtt, amikor jelentkeztek, ... és aztán mekkora csalódás volt, amikor kiderült, hogy ez az idei szőlős tábor lesz, méghozzá éretlen szőlős ... — De azért csak itt vagyunk mindannyian — szólnak közbe. — Na ja, mert hogy le ne morzsolódjanak, elmeséltem a tavalyi tábort. Miközben beszélnek, persze szaporán jár a kezük, vagy talán mégis kevésbé szaporán? — El sem tudod képzelni, mennyire lerontja az átlagot a sok szövegelés — világosít föl egy fürtös fejű Zsuzsi. — Pedig hát néha egyszerűen muszáj megállni, mert fölmerül valamilyen fontos lelki probléma... — Gyors oldalpillantás, azután suttyomban előre mutat. — Arról a kislányról vasárnap kiderült,, hogy szerelmi bánata van. Tíz napon belül két srác sza. kított vele, s ami a legfájóbb, hogy a második, a barátnője miatt. Tapintatosan megnézem a kislányt... — Mit tanácsoltatok neki? — Hogyhogy mit? Kerítsen egy harmadikat! De erre már a tragédia hősnőjéből is kitör a nevetés. Azonban a brigádvezető szigorúan csendet int: — Figyeljétek inkább a munkátokat! A feladatuk a törzstisztítás. Le kell vágni a meddő hajtásokat, — az ollót merőlegesen tartva, a nyelet a legvégén fogva tanácsos nyiszálni —, aztán a maradékot a drótok közé kell bújtatni, esetleg megkötözni spárgával, be van olyan brigád is, amelyik a termést becsli, vagyis a szőlőfürtöket számlálja, és' Vannak olyan lányok is, akik kapálnak. Sokak szerint ez a legnehezebb, mert itt összejön minden. Gyalogolni is kell, s a homok a legszoro- sabbra fűzött csukákba is behatol, aztán a hajlongás is nélkülözhetetlen, márpedig ez köztudottan derékfájást okoz, arról, már nem is beszélve, hogy a kapa feltöri a tenyereket. — Mégis ezzel lehet a legjobban haladni, — bizonygatják azok a nótás kedvű diákok,1 akik a szőlőiskolában pusztítják a munkát. — Persze, nem ész nélkül, csak módjával, — hallatszik. Aztán egy újabb Zsuzsi, ezúttal szőke és rövid hajú, kissé talán pisze, elárulja: — őszintén szólva, mi elsősorban élményt gyűjteni jöttünk. Most voltunk elsősök, és úgy gondoltuk, az építőben tud az osztály legjobban összerázódni. Hát élmény van is bőven. Tegnap például úgy volt, hogy jön a Sike együttes. No, végre, egy jó muri, gondoltuk. Volt is, mert lerobbant a kocsijuk, és csak jó pár órás késéssel, végül is a hangszerek nélkül érkeztek meg. Mit volt mit tenni, kölcsönöztünk egy gitárt nekik, aztán közösen énekelgettünk. Mi volt a legjobb? A Quantanamera. Harsogó kiabálás szakítja félbe a beszélgetést (újabb élmény). Itt vagyunk, erre vagyunk, — kurjongatnak innen is, onnan is, s a tőkék erdejéből mindenfelől szalma, kalapos, kendős, sárga munkaruhás lányok szaladnak elő, feledve a hőséget, a homokot és a fáradtságot. Itt a , tej, a kifli, itt a tízórai! Rövid közelharc alakul ki, Ez az, ami derékfájást okoz. san megmondani? De az bizonyos, hogy a gazdaság ba- racsi területén 243 hektár szőlő zöldmunkáit kell elvégezniük az építősöknek. Igaz, Az ám, az ebéd! Megszólal a lemezjátszó, — ez már azt jelzi, hogy lassan, elnehezült tagokkal hazafelé poroszkál- nak a lányok. Felfrissülés? Az erőfölény itt is számít. amelyben én teljesen esélytelen vagyok. Bezzeg a fotósnak „kerül” két kifli. Félórás csivitelés, hűsölés köú vetkezik az árnyékban, aztán nyomás visszafelé, délig jó lenne még befejezni a fejenkénti három sort. Ez a norma. Három sor fejenként, harminc brigádonként, háromszázat csinál meg naponta az egész tábor. Egy hektár hány sorból áll? Ki tudná pontoa gazdaság vezetői nem hálátlanok. Ennek legékesebb bizonyítéka a tábor bejáratánál egy hatalmas tábla, amelyen ez a felirat áll: Véleményem a napról. No, mi is? — Ne csak mindig kakaót és limonádét kapjunk, jólenne tízóraira néha tej is! — A gondnok néni irtó kedves, bármikor jön, ha elkérjük a sportszereket. — Isteni volt a kaja délben! Koszi, szakács néni! Majd a zuhanyozás, az ebéd és a kétórás csendes pihenő után. Vélem én ... Pedig emlékezhetnék, hogy a csendes pihenő is csak olyan ám, hogy közben „Konczot” egy percre sem lehet kikapcsolni, mert mi lesz akkor a tánco- lókkal. Mármint azokkal a lányokkal, akik a kis, fából készült stúdió köré gyűlnek, mint mondják: a hajlongás, a guggolás után egy kicsit lazítani. Persze azért majd mindegyik hálóban akadnak olyanok, akik ilyenkor durmolnak egy keveset. A 11-esben viszont összebújva találok egy csomó szőke, barna, napszítta fejet, akikről rögtön látszik, hogy leendő óvó nénik. Hiszen itt a vaságyak fölött katica, törpe, kisvödör hirdeti mesterségük címerét. A vendégszerető „8-asok” sürgősen közük velem, hogy ők a legjobbak, a legösszetartóbbak, hiszen idáig még mindig elnyerték az első helyet. — Mert mi már eleve úgy jöttünk, hogy megmutatjuk! — harsog egy kis szőke, kerek képű lány, közvetlenül mellettem kucorogva az ágyon. De meg is mutatták és nemcsak a szőlőtőkék frontján. — A tábortűznél is, ahol előadtuk, milyen egy óvodás torna. — Msg a dekorációs versenyben is. — És a vetélkedőn is. A beszéd elkanyarodik és pillanatokon belül a STUR- MlX-nál kötünk ki. — Ez, kérem, egy vidám verseny, jó sok zenével — folytatja a szőke. — A legjobb attrakció például az volt, hogy fel kellett öltöztetni az építőtábor hercegét és hercegnőjét. Mi aztán bedobtunk mindent, a hálóingtől a mintás függönytől kezdve a
