Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-04 / 157. szám
Vasarely Múzeum Pécsett T Pécs, Káptalan utca 3. Emeletes, sárgára vakolt, klasszicista épület. Néhány napja múzeumként világhírű szülöttje, Victor Vasarely, azaz eredeti nevén Vásárhely Győző nevét viseli. Az 1930 óta Franciaországban élő képzőművész szülővárosának ajándékozta teljes pályaképét, életművét is felmutató másfél száz alkotását. Saját alkotásain kívül átadta a múzeumnak felesége, Claire Vasarely műveinek válogatott gyűjteményét* A látogató kúszó akácokkal befuttatott, félköríves kapun át jut az ízléses, barátságos hangulatot árasztó leanderbokrokkal díszített udvarra. A helyreállított épület termeiben szépség és harmónia. Grafikák, plasztikai kompozíciók, képek, faliszőnyegek, a világon mindenütt ismert munkák, mint például a Zebrák, az Orion, a Helios, a Caracas, és a Ve- ga-sakk; mind-mind egy utánozhatatlan eredetiségű, világhírű alkotó életművének, A hogy az út elhagyja a várost, erős kanyart vesz jobbra, rögtön utána balra fordul. Szelíd emelkedő után kettős bukkanó következik, ezek után jön a „Célegyenesnek” nevezett több kilométernyi sima útszakasz. Itt nem múlik el nap karambol nélkül. Futó doktor napjában kétszer teszi meg az utat. Már ahogy a kórház előtt várakozik, hogy kihajthasson a főútvonalra, fogadásokat köt magában az elrobogó gépkocsikra: melyik melyikkel fog „találkozni”, melyik fog a „maga erejéből” a szántásban „landolni”. Korántsem cinizmus ez nála, legföljebb enyhe szakmai ártalom. Futó doktor ugyanis a megyei kórház ideggyógyásza, és legjobban fájlalja, hogy még senki sem kért tőle tanácsot: beüljön-e a volán mögé. Megesett már, hogy hordágyon látta viszont, akire fogadott. Nem érzett ilyenkor diadalt. Még csak elégtételt sem. Egyszóval, egészséges indulatú ember volt. Csakhát napjában kétszer neki is be kellett állnia a sorba. Gondter- heltebb volt annál, mintsem rendszámokat, matricákat és ablakban fityegő mütyüröket jegyezzen meg — néhány állandó „útitársat” mégis ismert már. Előzéseikről, fékezéseikről, vánszorgásukról, kiszámítható kiszámíthatatlanságukról, vagy éppen kürthangjukról. Mert olyanok is voltak, akik ügyességük helyett a kürtjüket használták. Tisztelte ő az ügyességet, a merészséget is — ha a kettő találkozott- Maga is szerette a lendületet. Ugyanakkor szigorúan ügyelt a sportszerűségre. Több százezer kilométert futott le koccanás nélkül, és eddig mindenhová időben ért. Erre volt büszke, nem a kocsi márkájára. Harmadik Wartburgját taposta. Ma korábban végzett a kórházban. Át akarta még egyszer gondolni másnapi bírósági szakvéleményét. — Az apagyilkos, aki „tudatzavarban” kapja elő a borjúkötelet! Agyrém! De az ügyvéd bevághat huszonegyre! Vagy sikerül, pályájának csodálatos szépségű kompozíciókban megtestesült tanúja. Victor Vasarely 1908-ban született. Művészeti tanulmányait Budapesten, a Po- dolini—Volkmann festőiskolában kezdte 1927-ben, majd a következő esztendőtől Bort* nyik Sándor műhelyében tevékenykedett. 1930-ban Párizsban telepedett le, azóta ott él és alkot. Sajátos, ösz- szetéveszthetetlen művészi stílust teremtett. Ebben a stílusban a formák és a színek varázslatos összjátéka mindig egy-egy nagyobb látvány-egységet hoz létre, amely az élmény kiindulópontjául szolgál és struktúrája, elrendezettsége révén a részletek felé vezeti a szemet. Vasarely a modern ember érzékeny szín- és formavilágához talált stílust. A 68 éves, fiatalos kedvű művész, Pécs legújabb díszpolgára, arcán derűvel, szemében csöppnyi megható- dottsággal lépett a nevét viselő múzeumba. BA múzeum megnyitója alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Victor Vasarely hosszan elbeszélgetett az újságírókkal. A többi között szólt arról a szép és sokat hangoztatott elméletről, hogy a műalkotás akkor válik majd teljessé, ha behatol a társadalmi rétegekbe, és közkinccsé lesz, hogy hasson, nevelje a szemet és az érzékenységet. Megemlítette, hogy a múlt század végéig természetes, szép egymásrautaltságban, közösen dolgozott építész, festő, keramikus, s harmonikus épület- együtteseket teremtett. Aztán a XX. század elején felbomlott ez az együttlét, a burzsoázia cirádás keretekbe rakta, szalonjába, ebédlőjébe, vagy páncélszekrényébe zárta a képeket, a szobrokat. Az építész pedig többnyire Csak néhány négyzetméternyi szabad felületet hagyott, s udvarias levelet írt, mondjuk Picassonak: készítsen valamilyen dekorációt. Az én elképzelésem más! — folytatta Vasarely mester — emberarányú, a mai esztétikai igényeknek megfelelő, színes tömegépületek létrehozása, amelyekben jól érezheti magát az ember, s humanizált, szívet, lelket vi- dámító környezetre lel. Mert a művészet ma szerintem, a labdarúgáshoz hasonlóan: csapatmunka. Amikor Victor Vasarely a yaserely Múzeumba lépett, ez volt az első gondolata: alig várja, hogy csendben s egyedül végignézhesse a gyűjteményt, hátha lesz még kiegészíteni való. Harangozó Márta A soknyelvűség fóruma A magyar sajtóban évek óta jelennek meg cikkek, tanulmányok az idegen nyelvek tanulásáról, a tanfolyamok látogatottságáról. Csak az utóbbi időben kezdtek azonban megkülönböztetni két alapvető fogalmat: az idegennyelvtanulást és az idegennyelv-tudást Újabban — nagyon helyesen — ez utóbbi fontosságáról beszélünk, s a célirányosság, a módszerek hatékony, változatos alkalmazása, az eredmény került a figyelem középpontjába. Bármennyire is fontos társadalmi kérdésként kezeljük a nyelvtudást, egyelőre még nem tartunk ott, hogy hazánk lakosságának nagy többsége legalább egy idegen nyelven elfogadhatóan beszéljen. Ennek számos- oka van: a legjellemzőbb talán az, hogy a világnyelvek nyelvtana, az azt beszélők gondolatainak kifejezési formái eltérnek anyanyelvűnkétől. A kézzel-lábbal mutogatás, a nyelvtörés semmiképpen sem lehet az a közös nyelv, amelyen az egyes népek képviselőivel gondolatokat cserélhetünk. A nemzetközi nyelv legyen egyszerű, könnyen elsajátítható, ne tartalmazzon nehezítő kivételeket, szókincsét nemzetközi szavak alkossák! Már csaknem kilencven éve létezik ez a nyelv, hz eszperantó a bábeli nyelvállapot megszüntetésének kitűnő eszköze. Erről és számos érdekes nyelvi problémáról., .olvashatunk a soknyelvűség témájának egyetlen fórumában, az Eszperantó Magazinban. . A 3. számban Szenes Imre több cikket szentel az . egynyelvűiig gondolatának. Riportjában dr. Csanádi . Árpád, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára nyilatkozik, és támogatja a magyar olimpiai bajnokok és sportemberek tíz évvel ezelőtti, napjainkban ismét felelevenített kezdeményezését: legyen az eszperantó az olimpiák hivatalos nyelve. Konkrét javaslatait remélhetőleg' a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az egész sportvilág megszívlelendőnek tartja majd. _ Szenes Imre sajtószemléjében találó idézettél teszi nevetségessé az ún. „gyorstalpaló” nyelvtanfolyamokat. Száz óra alatt nem lehet megtanulni németül vagy angolul, legfeljebb a nemzetközi nyelvben tehetünk szert olyan jártasságra, amelyet már valóban nyelvtudásnak lehet nevezni. A múlt évi eszperantó világkongresszuson elhangzott „Nyelvi kérdés és nyelvpolitika a fejlődő országokban" c. előadás adatai és konklúziói önmagukért beszélnek: „Sehol sem olyan kiélezett a nyelvi probléma, mint a harmadik világban; a nyelvi szabadsággal összehangolt nyelvi egység megteremtése még soha és sehol nem volt annyira . sürgető, mint ezekben az országokban”. Már tizedik éve folyik eszperantó szakos tanárképzés az ELTE-n. Az ebből az alkalomból rendezett nemzetközi tudományos konferencia anyagába is bepillanthatunk, Az Eszperantó Magazin hozzászólásokat közöl a Magyar Eszperantó Szövetség parlamenti képviselőkhöz intézett levelére. Dr. Nezvál Ferenc nyugalmazott igazságügyminiszter, országgyűlési képviselő így ír: „A világszerte fejlődő, erősödő eszperantó mozgalom sajátos nemzetközi népfrontot is kifejező demokratikus mozgalom, amelyben különböző világnézetű, de a társadalmi haladás, a béke és az antifasizmus fő kérdéseiben igen közel álló emberek vesznek részt A kéthávonként megjelenő folyóirat címe a következő számtól kezdve Világ és Nyelv lesz új, kifejezőbb címmel, a soknyelvűség témájának egyetlen fórumaként. DR. SALGA ATTILA ! Trencsényi Imre: CELEGVEMES vagy nem! A felelősség úgyis az elmeszakértőé!... V égre kikanyarodhatott a kórház elől és besorolhatott a többiek közé, akik már magánéletük felé robogtak. Pillanatok alatt kiszálltak fejéből a „borjúköteles” ügy részletei. Nem a vezetés kötötte le. Ezen már régen túl volt. Diákkorában elkezdett még egy játékot, a vonaton, amikor a szünidőkre hazautazgatott. Először csak foglalkozásukat próbálta kitalálni útitársainak. Azután jellemükre következtetett. Otthoni, munkahelyi viselkedésüket igyekezett elképzelni. Játszotta ezt akkor is, amikor már kocsival járt, és hivatásból kellett emberek tucatjait kifaggatnia legbelsőbb dolgaikról. Annyiban módosult a játék, hogy egykét másodperces, elsuhanó benyomásokból rajzolta meg az arcképeket. — Vadbarom, így taposod a munkatársaidat is?! — nézett egy keskeny szájú akarnok után, aki csaknem árokba szorította az előtte haladó motorost. — Te meg inkább maradtál volna alkoholista — pillantott be egy vadonatúj Polski ablakán, melynek tempója és nyomvonala az ökröt juttatta eszébe. — Az ujjunk sem egyforma — mosolyodott el. — Az öregeknek van igazuk, mit mérgelődjön az ember?! Ma sincs komolyabb baj, ha már az első kanyartól nincs az a dugó. Egyre lassabban haladt a sor. Fékezés — húzatáe! Fékezés — hú- tsatás! — Ez van, nem lehet mit tenni, ki kell várni — nyugtatgatta vnagát. — Ha mindenki türelemmel vár a sorára, idővel mindenki ha'cfoMOftt zaér. A ma! karambol már megvolt. Bizonyára ott vannak a mentők valahol a kanyaron túl. Gyerünk, drága embertársaim, ne bámészkodjunk, holnap is lesz karambol!... Hiénák! — tette aztán hozzá, csak hogy teljen az idő. Mert ilyenkor rettentő lassan vánszorog. Szerette ő az embereket — Sakálok! — amennyire kell, no dé a? alkalom szülte tömeg passzióit hidegen szemlélte. Félórája sodródott már az ara- szoló-tekergő szörnyeteg kénye szerint. Néha már-már úgy érezte, ki kellene vágódnia, bőgetni a motort, nyomni a kürtöt, aztán lesz, ami lesz... — Türelem, doktor úr, türelem, ki mutasson jó példát ennek a kezdő népségnek?!... E gyszer csak észrevette, hogy már jó ideje nem nyúlt a sebességváltóhoz. A kocsisor lassan, de egyenletesen gördül előre. Mintha még növekedne is a tempó! — Hisz ez már a „Célegyenes!” — Mégsem érez megkönnyebbülést, amikor elhalad az akadály mellett. Nem volt még meg a mai karambol. Csak egy kátyút kerülgettek. A piros Opel és a szürke Volga szinte egyazon pillanatban ugrott ki a sorból. Dühös kürtkoncert zen- dült fel a nyomukban. — £n is vagyok olyan Okostóni — gondolta a többi vezető —, hogy kivágok a vakvilágba, aztán majd csak beenged valaki! Futó doktor maga sem tudta volna megmondani, melyik fajtát gyűlöli jobban. Az elkényeztetett „menőt”, aki visszaél a többiek emberségével, vagy azt a behúzott nyakú puhányt, aki szarvat ad a „menőknek”. — Ne eresszétek! — vinnyogta magában, és rátapadt az előtte haladó Zsiga lökhárítójára. Felvillant benne a remény: lesz annyi tartás a többiekben is, hogy szorosabbra zárkózzanak. Jobb lábfeje úgy feszült előre, mintha saját akaratát akarná az egész oszlopba préselni. — Emberek, uraim, barátaim! Ez; a pofás kandúr legalább háromszor gázolt, ő se tudja, hányszor ütközött, mindig megúszta! Verekszik is! Ha baj van, úgy dorombol, „Főnök így, főnök úgy!...” Legalább egyszer, könyörgöm, legalább egyszer hadd törje össze a pofáját!... Maga sem vette észre, hogyan került a bal oldali sorba, de már vagy öten-hatan hajtottak a két vadorzó nyomában. Már csak azt bánta: nem elsőnek ugrott utánuk. A Volgának közben sikerült a törvényes sor elejére állnia. — Mindegy — gondolta Futó doktor. — Ezzel a Vigyorgójanival kár is hu- zakodni. M ost a másik vadorzó nyomta a kürtöt. Az opeles muksó önelégült ábrázata, mint valami céltábla, lebegett elűzhetetlenül az orvos előtt. Annál inkább bőszítet- te, mert távolról is megérezte gőgös törtetése mögött a gyávaságot. Nyomta Futó doktor is gázpedált. Agya lázasan kombinált. — Ha előttem ez a sertés jobban menne, megelőzhetném ezt a furgont itt mellettem, aztán jobbról lelépném ezt itt, de nem megy, az istennek sem megy, egyik sem megy, pedig akkor már csak három szemétiád a választana el a piros Opeltól! Megkérdezném az ápolt kezű bárherceget, hová siet, mikor nyitnak még?!... De ez itt nem megy előttem!... A rohadt vámcsaló meg már pofátlanul jobbra villog, mert tudja, hogy a motoros inkább az árokba megy.,. De ez a vén tra- bantos is engedi, mert nincs benne emberi tartás! Lennék csak én a helyében, majd belapítanám a szép, fényes oldalát!... De ez a hólyagfejű itt előttem... Most emberedre találtál!... — Futó doktor előre dőlt, mint a tévé előtt, amikor a mi csatárunk tör előre. — De hiszen ez a Volga! Nem engedi, hiába tülköl! Ez az, fiú! Így kell ezt, bizonyisten, ha egyszer én is sofőrt fogadnék!:.. Ekkor tűnt fel szemből a teherautó. — Bárcsak nekimenne! — villant át az orvos agyán, de rögtön meg is hökkent: — Ilyen rövid az út a borjúkötélig?... Mint a bombarobbanás, úgy világította be vörössel az esti szürkületben kanyargó utat a féklámpák hirtelen felvillanó fénye. A Volga fékezett elsőnek, hogy maga elé engedje a halálfá rémült opelos muksót. A jobb oldali sor enyhén megrándult, majd tovább húzott Aki azonban eddig az Opelt követte, most váratlanul találta szemben magát a teherautóval, és hirtelen taposott a fékbe. Futó doktor két ütést érzett. Egyiket élőiről, a másikat hátulról. Rögtön utána géppuskasorozatot hallott. Szem- pillantás alatt eljutott a tudatáig, hogy ez a saját motorja — le/Va- kadt a hangtompító. A motor Jöveteiden porolt, a sor pedig egymásba csúszott, mint a befagyott folyón a jégtáblák. A vadorzók és a behúzott nyakúak tovább iszkol- tak, hogy aprócska ponttá váljanak, majd teljesen eltűnjenek a „Célegyenesben”, a Wartburg pedig itt remegett, befalazva, tehetetlenül. Futó doktor hátrafelé próbálkozott. Dühös kürtölést, kiáltozást hallott. — Mindennek ez á sertés az oka itt előttem! — hördült fel, és Ő is megnyomta a kürtöt. — Észnél van, ember? — vágódott ki sápadtan az előtte álló kocsiból egy remegő szájú alak. A doktor gázt adott, hogy elsöpörje maga elől az akadályokat. Egyre többen kiáltoztak be az ablakán, rángatták a kipattant ajtókat. Eltorzult aggyal ugrott az úttestre. — Elismeri, vagy hívjunk rendőrt? — kérdezte a remegő szájú. Ököllel akart nekimenni. Lefogták. — Ha ideges, apám, vizsgáltassa meg magát — dörmögte a tagbaszakadt bányász, aki hátulról szaladt belé, azután legyintett, és nekifeszült, hogy szétválassza a Za- porozsec elejét a Wartburg hátuljától. F utó doktor alvajáróként nyújtotta át a betétlapot Mikor kissé magához tért, egyedü' volt az országúton. Bevert orrú Wartburgja pironkodva állt a jobb oldali útpadkán. A szélvédőn, az ablaktörlő lapátok alatt három cédula. Egyik karosszériajavítást ajánlott a Kossuth utcában, másik visszapillantó tükröket, a harmadik pedig autórádiók szakszerű beszerelését I
