Népújság, 1976. július (27. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-04 / 157. szám
Községeink életéből Gyarapítani - együtt, közös erővel Az obrováci fővállalkozás Kincsünk az alumínium Megváltozott a falvak arculata. Az egykor poros, elhanyagolt községek — rájuk is ragadt a jelző: isten háta- mögöttiek — virágzó településekké váltak. Az a kifejezés, hogy virágzó, a mostani fogalmaink szerint nemcsak az ezernyi színben pompázó nyári faluképre vonatkozik, hanem az ottani emberek életére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy egymás után dőlnek romba a régi, apró ablakos viskók, s a helyükön kényelmes, csupa- üveg-falu épületek emelkednek a magasba ... S hogy megváltozott a fal- vaink arculata, az annak is köszönhető, hogy az ott élő emberek évről évre megbeszélik a közös teendőiket, aztán összefogva, együtt vízvezetéket építenek, utat burkolnak, óvodát bővítenék, széles betonjárdával űzik el az utcákból a sarat — egyszóval: szépítik, gyarapítják nap mint nap a lakóhelyüket. Erről a munkáról, s a közös tervekről számolnak be tudósítóink — Maruzs János, Nagy József és Zakupszky László — az esztendő első félévét átlépve. Eltűntek a sáros utcák a recski Rákóczi-telepen A község lakossága — figyelembe véve a rendelkezésre álló helyi anyagokat — az idei évre mintegy 700 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlott fel. A recskiek az év elején fogtak hozzá az egyik legnagyobb munkához, a Rákóczi-telep utcáinak a javításához. Ezek az utcák addig sáros, földes utak voltak, ma lehengerelt kőpor borítja valamennyit: a szükséges kőport a kőbánya biztosította csaknem 100 ezer forint értékben. A helyszínre szállított anyagot minden család a saját portája, telke előtt — mintegy 5—6 méter hosszan — 15—20 centiméter vastag rétegben terítette a régi útra. A munkaakció kiterjedt a Matra, a Asztalos János, a Ságvári, az Arany János, valamint a Vöröshadsereg utcákra. Jelentős volt a Micsurin utca felújítása is: az utca lakói nemcsak a munkájukat, hanem az építőanyagot is fel" ajánlották a „vendégmarasztaló” sár elűzésére. Ezzel az akcióval a lakosság bebizoCSMmisüs 1976. július 4., vasárnap nyitotta: sokféle áldozatra kész a szebb, a tisztább lakóhelyért. Ott voltak a település parkosításakor is. Tavasz- szal több mint 250 különböző facsemetét ültettek el a Sállal, a Kőbányai úton, illetve a sportpálya környékén és a vásártéren. Az év második felében újabb munkaakciók várnak a község lakóira: járdát terveztek az Arany János, a Lenin, a Mező Imre és a Vásártéri utcában. A vízelvezető árkok megépítését pedig a Felszabadulás, a Marx Károly, a Vöröshadsereg, a Mátra utcában, illetve a Rákóczi-telepen élők ajánlották fel. Három másik utca lakói a villanyhálózat bővítésekor segít majd; kiássák az oszlopok helyét. Mindezzel hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy' a településen az egy lakosra jutó társadalmi munka idei értéke meghaladja a 200 forintot. Magasabbra tették a mércét a tarnaleleszi körzetben Már az egykori hitetlen- kedők is kezdik elismerni a közös községi tanácsok lét- jogosultságot, hiszen együtt a nagyobb feladatokat is könnyebb megoldani, a közös összefogás is eredményesebb ... A tarnaleleszi körzet községei — Bűkkszenterzsé- bet, Fedémes, Szentdomonkos és a, tanácsi székhely, Tarna- lelesz — az utóbbi néhány évben eredményesen fogtak össze: mindenütt jellemző volt a lakosság segítő készsége. 1973-ban ezen a területen az egy főre jutó társadalmi munka értéke csupán 70 forint volt, egy évvel később már 90, míg az elmúlt esztendőkben ez a szám minden eddigit felülmúlt. Nem csoda: az új könyvtár építéséhez 60, a gyógyszertár es a mellette épült szolgálati lakás kivitelezésekor 20 ezer forintos önkéntes munkával járultak hozzá. A mintegy 4 és fél kilométer hosszú utcaszakasz salakborításakor pedig S0 ezer forint értékű munkával „szállt be” a lakosság. Az idei esztendőben magasabbra tették a mércét a körzet lakói, akik a népfrontbizottságokkal közösen olyan tervet dolgoztak ki, amelyben a társadalmi munka ösz- szege eléri az egymillió forintot. Az első félév bizonyította : reálisan gondolkodott a lakosság. Május végéig már 450 ezer forint értékű munkát végeztek a négy községben: utakat, járdákat hoztak rendbe, tovább folytatták a könyvtár építését, földmunkát végeztek, szépítették, csinosították a környezetüket... Mátraszentimreiek a környezetvédelemért A sajátos földrajzi helyzet — sajátos megoldásokat kíván. A csodálatos hegyi erdők között megbúvó üdülőtelepek — apró falvacskák, alig néhány száz állandó lakóval. Nem könnyű dolog hát összefogni egy-egy körzet — mint a Mátraszentim- réhez tartozó kisebb-nagyobb települések — lakóit a közös elképzelések megvalósítására. Az idegenforgalmi terület fejlesztése, s az üdülőkörzet védelme érdekében azonban szívesen vállalnak társadalmi munkát az itt élők. Jól tudják ugyanis, hogy minden egyes akció összefügg az idegentől galommal, ez pedig a lakosság érdekeivel. Szebb, tisztább, gyógyítóbb levegőjű, vendégcsalogató lesz a környék — nekik pedig: a lakóhely. A helyi népfrontaktívák, a KISZ-fiatalok, a sportkör tagjai, az önkéntes tűzoltók, illetve a kisiparosok vállalták, hogy a következő ötéves tervben fokozottabban részt vesznek a területfejlesztési munkákban. És még egy közös szívügy is összetartja őket: a környezetvédelem. Mi mindent vállaltak a mátraszentimreiek? Részt vesznek például az új tanácsház építésében, a sportöltöző, a gázcseretelep, illetve az MHSZ-gyakorlótér kivitelezési munkálataiban. Társadalmi munkában gondozzák a parkokat, fákat. virágokat ültetnek, tisztán tarják az utakat, az utcákat, a járdákat és a vízelvezető árkokat, gondoskodnak a rendszeres szemétszállításról, s ami mindezzel összefügg: környezetvédelmi napokat rendeznek minden esztendőben. Egy gondjuk azért van a helybelieknek: miként vonhatnák be ebbe a nemes szándékú munkába a hétvégi házak, a pihenőtelkek tulajdonosait is ... MOTTÓ: Az elmúlt héten eqymilliárd forintos állami egyedi nagyberuházást avattak Székesfehárváron. Átadták rendeltetésének a széles- szalaghengermű második, és a présmű első ütemét. A gyorsított beruházási program nyomán összesen 25 ezer tonnával több alumínium gyártmány kerülhet a felhasználókhoz. Kincsünk az aluminium című írásunkban áttekintjük a magyar bauxit-, timföld- és alumíniumkincs jelenlegi helyzetét és a termelés jövőjét. Magyarországot a nemzetközi sajtóban gyakran nevezik alumínium nagyhatalomnak. E jelzőt azzal érdemelte ki, hogy bányáiból évente már csaknem 3 millió tonna bauxitot hoznak felszínre és ez hazánknak a szakmai világrangsorban a 6. helyet biztosítja. Tavaly a bauxittermelés egy részét — mintegy 700 ezer tonnát természetes állapotában exportáltuk. Iparunk hozzávetőleg hasonló mennyiségű — 760 ezer tonna — timföldet dolgozott fel, a fennmaradó hányadot elsősorban a magyar—szovjet és a magyar— lengyel szerződések értelmében értékesítettük. A belföld szűkösebb energiakínálata miatt egyelőid viszonylag kevés, mintegy 70 ezer tonna nyersalumínium készül kohóinkban, viszont — ugyancsak a már említett magyar—szovjet és a magyar—lengyel megállapodások alapján — 150 ezer tonnát tett ki a beérkező és tovább felhasználható tömbalumínium. Ennek egy részét ugyancsak külföldön értékesítjük; ez a mennyiség évente általában 85—90 ezer tonnát, tesz ki! (A dollárelszámolású magyar bauxit- timföld-alumínium export 1975-ben meghaladta a 1Ó8 millió dollárt.) Zárjuk e sta- tisztikaj felsorolást az alu,- míhíütn félgjarírnáhyök aäa- tával: 1975-ben a magyar továbbfelhasználó üzemek már 125 ezer tonna terméket kaptak. Ez az érték a Székesfehérvári Könnyűfémmű bővítésével 1980-ig tovább emelkedik. Ilyenformán 1975 végén az egy főre jutó alumínium felhasználás Magyarországon már meghaladta a 13 kilogrammot, s ez több mint a nyugat-európai, ezen belül a közös piaci átlag. Az idén tovább folytatódik a dinamikus feltárási program. Nyirádon hozzákezdenek az Izamajor II. megnyitásához, míg a deákpusztai új bányát véglegesen 1980-ban kell átadni, jóllehet addig néhány vágata már termel. E két helyről perspektivikusan csaknem 7 millió tonna bauxitra számítanak. Ugyancsak az idén nyitják meg a tüskésmajori bányát, s korszerűsitik Malimba III-at. Iszkaszentgyör- gyön a Bittó II. bánya megnyitásával növelik a földfémhozamot és 1977-ben Nagyegyházán is megkezdik a bányanyitást. Mindent összevéve 1980- ban Magyarországon — a központi terveknek megfelelően — 3,1—3,2 millió tonna bauxitot hoznak felszínre, ebből 800 ezer tonna timföld készül. Az 1976-os terv 760 ezer tonna timföldről szól, amelyből a tröszt 450 ezer tonnát exportál, elsősorban a már említett egyezmények keretében a Szovjetunióba és Lengyelország- bai Figyelemre méltó kooperációs eredményedet mondhat magáénak a francia Cegedur cég és a MÁT, jóllehet e kapcsolatok elsősorban a félkész- és késztermékekre vonatkoznak. Az előnyös nemzetközi együttműködésekkel párhuzamosan gyorsan bővülnek és korszerűsödnek a magyar timföldgyárak. Ajkán 1973-ban a r<=gi üzem mellett új gyár épült, ahol évente 240 ezer tonna timföldet állítanak elő; itt a régi gyárral együtt a termelés már eléri a 400 ezer tonnát, a teljes hazai produkció több mint felét. Az alumínium termékek feldolgozásának legnagyobb bázjsát Székesfehérvár,on hoztak 'léire. Zömében szovjet és francia importcégekkel 1971-ben szerelték fel az 1500 milliméteres szélessza- lagművet, majd a kapacitást 1973-ban bővítették és egy évvel később nagyobbították a présművet is. 1975—76-ban további beruházásokra kerül, illetve került sor. Mindezek után a székesfehérvári nagyüzemben — 1,2 mil'i- méieres vastagságú, 1200 milliméteres szélességű állagban számolva — évente 71—72 ezer tonna melegen és hidegen hengerelt szalag, huzal, lemez, fólia és más félgyártmány készül. (A présműben az idei bővítés után az évi 25 ezer tonnáról 35 ezer tonnára nő a termelés.) Szóljunk a Magyar Alumíniumipari Tröszt külföldi akcióiról is. Az ALUTERV a hazai timföld-alumíniumipari létesítmények tervezésével nagy gyakorlatot és nemzetközi hírnevet szerzett. Az első megbízást a hatvanas évek elején kapta Indiából, egy évi 200 ezer tonna kapacitású timföldgyár tervezésére. A korbai üzembe magyar feldolgozó gépeket is szállítottak. Ezután Románia következeit, a tulcéai 230 ezer tonnás timföldgyár terveinek elkészítése; 3,5 millió rubeles gépexporttal kiegészítve. Ezt követően Afrika .,meghódítása” volt soron, Mali, Malgas, Guinea, Ghana kért és kapott komplett terveket, továbbá Sri Lanka (Ceylon). És az eddigi leg ragyobb üzlet: az obrováci fővállalkozás, Jugoszláviában. Itt egy évi 300 ezer tonnás timföldet gyártó üzemet tervezett és szerelt fel a MAT. A kulcsátadás határideje 1976. július. Az alapszerződés értéke 42 millió dollár. Tervező vállalatunk — alvállalkozóként — részt vesz egy másik jugoszláviai (Zvornikban) timföldgyár kivitelezési munkálataiban. Ezt az évi 600 ezer tonna kapacitású üzemet a Szovjetunió hiteléből építik, a tervdokumentáció jelentékeny részét Magyar- ország szállítja. B. I. G. Ügyintézés — munkaidőben? Vinni kell a kis Trabantot az Állami Biztosító kárfelvevő irodájához, mert hogy „koccantunk” és oda lett a hátsó lökhárító. Vinni kell, de csak munkaidőben, azaz reggel 8-tól kora délutánig vihető. Később nincs félfogadás, de azért félórai könyörgés árán egy délelőttre szóló eltávozást ad a munkahelyi főnök. Az már külön pech, hogy intézni kell a nyári túrához szükséges útlevelet is, ami ugyancsak munkaidőben intézhető, a főnök hallani sem akar újabb eltávozásról. Sebaj; majd a ház asszonya... ő úgy is három hete ném volt már ráutalva a főnöki jóindulatra, akkor is szakorvosi vizsgálat miatt kellett eltávozást kérnie. Két hét múlva meg, amikor a gyerek új heverőjének megvásárlása esedékes, legfeljebb kitotózzuk, hogy a bútor szállítása miatt ki kérjen egynapi szabadságot: Minek emiatt bosszankodni? Ugyan! Ez a rend, ez a szokás, végtére is ki kívánhatja, hogy a biztosítónál, az IBUSZ-nál, az orvosi rendelőben és a bútorszállítóknál akkor kezdődjék a munkaidő, amikor nálunk befejeződik. Arról nem is beszélve, hogy gondolni kellene a váltott műszakban dolgozókra is, s akkor ugye ezeknél a szolgáltatási intézményeknél szintén váltott műszakban kellene dolgozni, hogy fogadhassák azt is, aki délelőtt, és azt is, aki délután dolgozik. Komplikált, hogy ne mondjam, megoldhatatlan feladat. S úgy látszik, annyira komplikált, hogy az efféle ide-oda futkosásokra (szaknyelven: a törtnapi hiányzásokra) évente elmegy összesen 600 millió munkaóra, összehasonlításként: ha — nemcsak a munka- fegyelem szigorításával, de a szolgáltatások jobb szervezésével, a hivatalok munkaidejének célszerűbb beosztásával, vagy éppen a gyógykezelés koncentrálásával — csak 10 százalékkal sikerülne csökkenteni az egész napos hiányzásokat, akkor ez százmillió munkaórát jelentene, körülbelül annyit, mint ha a foglalkoztatottak számát 50 ezerrel növelnék. Hatalmas tartalék! Különösen ebben a munkaerő-inséges világban, amikor még csak remény sincs a foglalkoztatottak számának jelentősebb növelésére, s amikor az iskolából kikerült fiatalok még a nyugállományba vonulókat sem pótolhatják. Mindez könnyebben elviselhető, mint mindennek az átrendezése, átszervezése, azért, hogy — a köznyelvi fogalmazással élve — e rejtett tartalékokhoz hozzáférjünk és hasznosíthassuk. Mert ehhez mindenekelőtt iiozzá kellene szoktatni a rendszerekben, a gazdasági tevékenység nagyobb egységeiben való gondolkodásmódhoz és el kellene sajátítani e rendszerek és nagyobb egységek komplex tervezéséhez szükséges tudnivalókat. Fel kellene ismerni, hogy a bútor- szállítás, a biztosítási tevékenység, vagy éppen a különböző hivatalok munkarendje és munkaideje nem ütközhet azok munkád idejével, akik miatt e szolgáltatások és hivatalok léteznek. Nagy tévedés ugyanis azt hinni, hogy a termelő és a szolgáltató intézrríények párhuzamos munkaideje kizárólag magánbosszúságok oka és forrása. Az ügyfél és legfeljebb a közvetlen főnöke ugyan kényelmetlen helyzetbe kerül, az igazi veszteség azonban a munkaidőalap csökkenésében mutatható ki és az igazi vesztes a népgazdaság. Az a népgazdaság, amelynek irányítása, tervezése és szervezése végül is egységes elvek és követelmények alapján történne, ha nem kellene időről időre szembenézni bizonyos partikuláris — és gyakorta kivédhetetlen — törekvésekkel. Lenne persze megoldás, sokféle. Például — s következik ez az eddig leírtakból — tudomásul lehetne és kellene venni, hogy nem az ügyfél van az ügyét intéző hivatalért, hanem fordítva. S ami ebből adódik: netán sokkal komolyabban lehetne gondolkodni — esetleg cselekedni! — az ügyben, hogy a hivatal, a szolgáltátó intézmény alkalmazkodjék is az ügyfél elfoglaltságához, munkaidő-beosztásához. Többek között oly módon, hogy élhetne a világszerte — és nálunk is (igaz: csak lassan) — terjedő rugalmas munkaidő-beosztással. Ennek lényege: akkor legyünk a hivatalban, amikor az ügyfél felkereshet bennünket. Ez szabályozható, szervezhető — méghozzá oly módon, hogy a hivatalok és az ügyfelek is jól járnak —, csak szabályozni, szervezni kellene. Éppen azért, hogy ne veszítsük el azt a sok millió munkaórát, amire égető szükség van. Vértes Csaba Az aldebrői virágos utcasor (Fotó: Perl Márton) Képünkön: az új présmű nagycsarnoka (MTI fotó — Jászai Csaba — KS)
